Lazuljunk: mint egy beteg állat

Voltál már olyan helyzetben, hogy nagyon fáj valami, de egyszer csak egy másik "valami" benned felülírja azt? Éreztél már olyat, hogy erős fájdalom pillanatában a jelen pillanatra ébredve, a jelenvalóra koncentrálva, az öntudatra ébredéssel a Tudat átveszi a hatalmat a Test felett, és a fájdalom csak múló kellemetlenséggé szelídül, s az idegrendszer is egy szinttel "lejjebb", másodhegedűssé kényszerül? Na ez a Teljes Emberré válás pillanata, még ha csak "múló pillanat" is az időtlenségben. Egy betekintés, egy előzetes, egy demó...

Nagygubanc az kisujjbeggyel

Kezdem ott, hogy néhány hete megszúrta valami a jobb kezem kisujját. Ma sem tudom mi lehetett az. Nem tudom mikor történt, és hogyan... Igazából nem is foglalkoztam vele, nem figyeltem rá, de néhány nap alatt csúnyán elmérgesedett. Piros lett a bőr, mint égési sérüléskor, viszketett, fájt, nem bírtam az ujjamat behajlítani. Így telt el egy hét, mondom, nem igazán szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, de a helyzet egyre szarabb lett. Már nem a szúrás helyén, hanem az alkaromon is megjelentek viszkető piros foltok, melyek később kisebesedtek. A hét végére - persze, mikorra? - már elviselhetetlenül kellemetlen volt az egész: zsibbadt az egész alkarom, fájtak az ízületek a kisujjtól egészen a könyökig, a seb pedig egyre nagyobb lett, hólyagosodott. Szóval hétvége volt, ilyenkor nincs egy épkézláb orvos sem elérhető s józan állapotban, az ügyeletet meg messziről el kell kerülni, ha az ember nem tudja bírósági érvelés szinten bebizonyítani, hogy épp a halálán van - ellenkező esetben elzavarnak a francba. Tapasztalat. Ezért inkább megpróbálkoztunk otthoni gyógymódokkal, mindenféle kenőcsökkel, meg tűvel - hátha találunk a sebben valami szálkát/akármit. Még rosszabb lett a helyzet...

Szóval elég az hozzá, meg kellett várjam a hétfőt, és elmentem a "házi" orvosomhoz. A várakozás alatt természetesen bekaptam néhány vírust és ezek keverékét, hála a tömegnek. A másik kedvencem a "várók életéből", hogy nem tudsz a "csak a gyógyszer receptért jöttem" mamikáknál hamarabb odaérni. Képtelenség! Kurvára ráérnének az öregek akár délelőtt 10 órakor is odamenni, és aki meg siet, mert mennie kell dolgozni, tudna haladni... de nem, ezeknek ott kell lenniük már hajnalban azért a kibaszott receptért, bakker!

Na mindegy, félájultan bejutottam a dokihoz, de még előtte kiagyaltam egy történetet. Ugyanis történet nélkül nem lehet odamenni egy dokihoz! Ha csak hebegnék, habognék, még őt is elbizonytalanítanám. Szóval azt találtam ki, hogy egy hete tűzifát pakoltam, és közben megszúrt valami. Ez hihetőnek tűnt, ám a seb és a szövődményei egyáltalán nem szálkára utaltak. A következő párbeszéd zajlott le a rendelőben:

- Mi a panasz?

- Megszúrtam magam tűzifa pakolás közben.

- Aha, nézzük csak.

Mutatom.

- Hm... hmmmmm.... hát...... hmmmmmmmm. Hm.

- Igen.

- Nem egy tipikus szálka sérülés, mert az lokálisan lenne begyulladva, nem így, és nem ennyi helyen.

- Doktor úr, én inkább pókcsípésre gyanakszom...

- Kizárt. Magyarországon nincsenek olyan pókok, amelyek ilyen mérgezést tudnának okozni.

- Az lehet, de asszem ukrán tűzifát kaptam, ott meg lehetnek csúnya nagy hegyipókok.  

Mosoly.

Aztán komorság és teljes tanácstalanság.

Percekig hümmögtünk, csóváltuk a fejünket. Majd kibökte:

- Nem tudom mi lehet ez, jó lenne tudni, hogy mi szúrta meg. Nem dolgozott fémmel?

- Nem, nem emlékszem, csak fával, de abba lehetett bármi. (tényleg tele van pókokkal a tűzifa)

- Láz nem volt?

- Nem.

- Hm.

Tanácstalan fejcsóválás.

- Nnnna, következő. Felírok egy antibiotikumot - (ez a beugró nálatok - gondoltam) - és el kellene menni a traumatológiára, kezdjük ott a dolgot, röntgenezzék meg, nézzük meg, hogy van-e benne valami, aztán majd folytatjuk. 

- OK. Köszönöm. Viszlát.

Elmentem a traumatológiára. Ez nálunk tipikusan az a hely, ahol a kartonozó néni dönti el, hogy beenged-e vagy sem. Na, gondoltam itt is észnél kell lenni, és kurva határozottan be kell szólni az ablakon, mert különben repülök. Először elbasztam, de aztán korrigáltam. A következő hangzott el:

- Jó napot, kihez jött?

- Csókolom, engem a háziorvosom küldött a traumatológiára...

- Nem érdekel, mi a baja?

- Szúrt seb.

- Hetes ablak, szólítják.  

 

Hú, ez meleg volt. :)   

Várakozás, egy óra. Egy ideges nő idegesen közli, hogy tegnap három órát várakoztatták a röntgennél, de nem bírta kivárni, és otthagyta őket. Ma újrapróbálkozik. Behívnak. Történet előadva, kiegészítve "engem a háziorvosom küldött röntgenre". Elbasztam. Ezek besértődtek: azt majd mi döntjük el, hogy kit küldünk röntgenre. 

OK, pofa be, csak mutatom az ujjam. 

Tanácstalan hümmögés, fejcsóválás.  Ismétlődő kérdések, ugyanazon válaszok.

- Jó, akkor jelentkezzen a zöld ablaknál röntgenre.  

Hurrá!!
- De előtt még nap egy tetanuszt.
Bakker. Itt meg ez a beugró...

Leülök a röntgen előtt fájó seggel, ezer emberrel. Idősek, fiatalok, törött lábúak, betört fejűek. Engem néznek, nézegetnek, méricskélnek, "ennek meg mi baja?". Nem látványos - gondoltam - de kurvára fáj, nekem is jogom van itt lenni köztetek!  Kellemes csalódás, néhány perc múlva nyílik az ajtó, kijön egy elképesztően gyönyörű szőke hajú, kék szemű fiatal csaj, s szólít! Hurrá! Nem kellett órákat várnom! Még lelkiismeret fúrdalásom is volt, hogy a többiek meg ott várnak, én meg már mehetek be, ráadásul micsoda nővel...

Na a csajszikám elég kezdő volt, mert sokáig igazgatta a röntgen irányfényét (ahelyett, hogy a kezemet tette volna arrébb, azt könnyebb lett volna, na mindegy, nem szóltam bele). Megvolt ez is, kiengedett, majd közli velem, hogy kb. egy órát várni kell az eredményre. Micsoda?? Hát ezért ül kint az a sok ember? Igen. Maga a röntgenezés néhány perc, no de a fontos és minden bizonnyal nagy terjedelmű eredmény legépelésére, arra várni kell!

Várakozás közben megéheztem. Elővettem a táskából a tegnapi sütit (készültem), és csócsálni kezdtem, majd leöblítettem egy kis palackos vízzel. Aztán rájöttem, hogy ez igen nagy hiba volt... Nem vettem figyelembe, hogy a többi ezer ember nem készült fel ennyire, és ők is ott ülnek órák óta igen éhesen, igen szomjasan. A haragos és írígy pillantásokból gyorsan leszűrtem, hogy ezt itt most abba kell hagynom, ha el akarom kerülni a lincselést. Érdekes volt megfigyelni az emberi viselkedésmintákat itt is. Az egyre türelmetlenebbé váló tömegben ugyanaz játszódik le, bárhol is legyen, és bármilyen apropóból is kelljen várakoznia. Először csak a hümmögés. Aztán a hangemberek megtalálják egymást. Egyre hangosabban panaszkodnak. Bármelyik fehérköpenyesnek nekimennek. Elnézést, éhes és szomjas vagyok, és három órája itt ülök törött lábbal, mikor kapom már meg az eredményt?  A reakció természetesen szintén mintaszerű: utánanézek, kis türelmet.  - majd eltűnik egy ajtó mögött, és soha többé nem látjuk.

Na, egyszer csak megérkezik az órák óta várva várt eredmény, gondoltam magamban elolvasom mi lehet az a hosszú értekezés, amit eddig tartott megírni. A következő volt a papíron:

 

A vizsgált területen idegen test nem észlelhető

Ennyi, pont. Három óra, egy mondat. Hiába, jó munkához idő kell!

Most már csak pörgetem: visszamentem a traumatológiára, kiderült, hogy már elment a dokim, átküldtek másikhoz, újra előadom a sztorit, fejcsóválás, hümmögés, magyarázkodás. Bekötötték az ujjamat, majd kiengedtek, azzal, hogy másnap vissza kell menjek kötéscserére. Másnap visszamentem, majd újra, és újra. Aztán mivel nem sokat javult az állapot, és úgy tűnt a sebész nem igazán tud a problémával mit kezdeni, ezért beutalt a bőrgyógyászatra. Hm.

Bőrgyógyászat. Bőr és nemibeteg gondozó... Életemben nem voltam még ott, nem is szeretnék. Három napi hideg élelemmel felszerelkezve végül elmerészkedtem ebbe az intézménybe is, és... kellemesen csalódtam. A kartonos csaj nem akart elzavarni. Mindössze csak hárman ültek a váróban, na gondoltam ez gyorsan lemegy. Aha. Ezután jött a feketeleves. Elkezdtek beszivárogni az "időpontosok". A visszajárók. Nem akarod tudni mivel... Szép lassan megtelt a váró, mindenféle bőrbajossal, akik közül a szerencsésebbnek azok mondhatták magukat, akiknek látványos helyen (arc, kéz) volt a problémájuk... Egy ilyen helyen az ember nem tud elbújni. Képtelenség. Ott kell üljél, és végig kell hallgassad mindenki nyavalyáját. Bejött egy szőke csaj, s egy levegővel elmondta a kartonosnak: "...én tegnap Budapesten voltam fodrásznál, és amikor rákente a hajamra az első réteg festéket begyulladt az egész fejem és belázasodtam, és tiszta kiütés lettem, piros lett az arcom, és nem mertem a második réteget felvinni, de most itt vagyok, de hétvégén mennem kell egy rendezvényre, de már nincs bajom, de és most micsináljak?". Válasz tipikus: üljön le, szólítják. Másik érdekes eset: "Negyven éve ugyanazt a szemfestéket hordom fel, és most allergiás lettem rá, begyulladt a szemem." Hát ne csodálkozz bazzeg, 40 év alatt már csak telítődik a szervezet ettől a sok szartól amit magadra kentél...

Még egy megfigyelés: a bőrgyógyászaton nem sietnek a dokik. Halál nyugodtan sétálgatnak a folyosón, szép lassan beszélnek, hová siessenek? ráérnek, este hétig nyitva vannak, addigra úgy is elfogynak a "vendégek" vagy megunják és elmennek.  

Na az én dokim is ilyen volt, halál nyugodtan kérdezgetett, első kérdés: "van akváriuma?" - hű, gondoltam, ez profi, rögtön bele a közepébe! de miért is ezt kérdezi? Elmondta: azoknak szokott ilyen mérgezésszerű tünetük lenni, akik akváriumot pucolnak, a díszhalak mérgeitől... Nincs akváriumom, de van kutyám. Nem érdekelte. Kb. egy félórát voltam bent nála, de végül ő is tanácstalan maradt, hogy mi lehet a bajom. Mindenesetre felírt kenőcsöt, párakötést adott, és természetesen majd menjek vissza. 

Arra kellet rájöjjek, hogy így rettenetesen nehéz. Ebben az elképesztően specializálódott orvosi szakmában nincs egy épkézláb doktor, aki egyben látná és kezelné az embert. Aki nem csak a bőrkiütést nézné (a felszínt), hanem hogy mi okozta mélységeiben. Aki nem csak kötözgetné a sebet, de kiderítené, hogy mi ez az egész, miért történik, és hogyan lehet meggyógyítani. Aki nem csak a tünetet, az okozatot nézné, hanem az okokat keresné. A "háziorvos" igazából semmit nem csinál, nem avatkozik be, csak küldözget ide oda. A sebész levágja, ha kell, de nem érdekli más. A bőrgyógyász a felszínt nézegeti gumikesztyűvel. Stb. Nem hibáztatom őket, így lett szétszabdalva az orvostudományi szakma szeletekre, és mindenki csak a saját területét nézi. Így viszont eltűntek a hagyományos gyógyítók, akik egyben kezelték az embert: test-szellem-lélek egyensúlyát. Bár még ezek a régi gyógyítók is azt vallották, hogy az orvos csak kezel, a test gyógyítja önmagát. Ehhez viszont én is kellek. 

Mert kétségtelen, hogy valami történt velem, amiért kialakult ez a dolog. Valami behatolás. De az is lehet, hogy én is kellettem hozzá, hogy így elmérgesedjen. Ha én tökéletesen toppon volnék, (mint ahogyan nem) tökéletes immunrendszerrel, és tökéletes jelenléttel, felemelkedve minden mérgelődésen, mindennapi szarságon, akkor az ilyen balesetek lepörögnének rólam. Rengeteget lehetett ebből az egészből tanulni, és igazából még nem ért véget, hiszen itt van a kezemen a minden nap cserélendő párakötés, ami minden áldott nap emlékeztet rá, hogy van még itt tennivalóm, tanulnivalóm. Mert látható, hogy nem sikerült teljesen függetlenné válnom az eseményektől, az olyan részletekkel gazdagítva, mint például az antibiotikum melléhatásaként jelentkező begyulladt végbél, és véres szarás. És amikor majd beütnek a komolyabb katasztrófák, akkor mi lesz? Hogyan tudom majd ignorálni az eseményeket, és felülemelkedni a 3D-s fizikai eseményeken, amikor egy szúrás is ekkora galibát tud okozni...??  Csakis úgy lehet felülemelkedni a fájdalmon, ha az ember olyan tudatosságszinten van, ahonnan a testi szenvedéseire már csak úgy tekint, mint egy idegen beteg állatra.     

 
A teljes-ember
Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-
határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli,
véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti
igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-
változó egyéniséged vezessen.
Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak
jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek
erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen:
belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek. A
testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik
és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg
állatot. Az éhség és szomjúság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem
öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy
érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrődést, foltot,
szakadást. Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság,
siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnőttnek
gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg,
hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre
sem: csak úgy kivánja, ahogy a gőz felemelkedni s a kő hullni kiván:
nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint.
Ha létezésednek fényforrását egyéniségedből kiemelted és örök
lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat.
Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a
folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel.

(Weöres Sándor)

The Chemical Brothers - Elektrobank

(ezt a klipet mindig megkönnyezem, az utolsó percéről egy könyvet lehetne teleírni, amikor a fájdalmat felülírja az akarat, a tudatosság) 

Ajánló:

A tudomány felfedezi a Teremtőt 6. rész: gyógyítás