2014. február 3., hétfő

Elcseszett lehetőségek

Roland sosem volt valami nagy nőcsábász. Erre elég korán, serdülő korában ráébredt, mert ugyan kívánta a lányokat, de valamiért még sem sikerült neki barátnőt szereznie, mikor az osztálytársai már mind csajoztak. Ezt eleinte ráfoghattuk volna, hogy akkoriban még csak a kardozós filmek érdekelték, ám később már kétségtelenül a kardozós-baszós filmek vonzották jobban. Mi tagadás, hasonszőrű osztálytársaival meg is néztek egy-egy ilyen filmet, bár akkoriban még csak egyiküknek volt videómagnója. És az ilyen filmek megtekintéséhez természetesen mindig meg kellett várni az alkalmas időpontot, amikor a szülők nem voltak otthon. Mindezektől eltekintve Rolandnak valamiért mégsem sikerült barátnőt szereznie. Próbálkozott ugyan sok buliban, diszkóban, egyéb társaságban, de hiába, nem jött össze a dolog. Ne szépítsük, igazi balfék volt! Ahogy teltek múltak az évek, Roland úgy érezte, egyre messzebb kerül tőle, hogy valamikor is barátnője legyen... no de egyszer csak megtört a jég. Történetünk minden rendes esetben innen indulna, de a krónikás másképp döntött. 



Az útszéli kocsma nem volt zsúfoltságig tele. Ücsörgött ugyan néhány meggyötört, gyanús alak a bárszékeken, abból a fajtából, akik nem szeretnek a teraszon, a napfényben sütkérezni, hanem inkább a homályos, dohos, füstös kocsma belső bugyraiban mormogják ki magukból az élet, a meló, és a feleségeik által okozott sérüléseket. Roland a teraszon ült le, mutatóujja finom mozdulatokkal körözött a borospohár peremén, időnként beletúrt rövidre nyírt hajába. Nem ivott még, várt. A bor amúgy is sokkal hidegebb volt, mint azt egy finom vöröstől el lehetne várni. Hűtős. Nem az igazi, melegednie és levegőznie kell - gondolta Roland - de ha sokat szarakodsz Tibi, elkezdem nélküled. Amíg várt, volt ideje megnézni miféle emberek jönnek be és távoznak a kocsmából. A legtöbbjük tipikus lerobbant alkat volt, a környező paneldzsungel mélységeiből, de volt közöttük néhány jómódú, vagy annak látszó fiatal is, akik szintén a teraszon foglaltak helyet Rolandtól két asztalnyira, és valamilyen drága belga sört kortyolgattak. Egyikük egy igazi tenyérbemászó, röhögős, nagy hangú vagány volt, borostával, kigombolt inggel, nyaklánccal, aki minden lánynak keményen beszólt a társaságból, majd ő nevetett a leghangosabban a saját "viccein". A többi fiún látszott, hogy eléggé kényszeredetten nevetnek, vagy azért mert ők nem mernének ilyen durva poénokkal próbálkozni, vagy csak mert szívből gyűlölték a bandavezért. Éppen egy viccet mesélt a nagyhang, amikor belépett teraszajtón Tibi. Alacsony, de széles vállú, zömök, homokszín hajú srác volt. Roland felsóhajtott:
- Már kezdtem aggódni, hogy sokáig kell hallgassam ezt az idiótát. 
Tibor értetlenül nézett barátjára.
- Mi van öcsém? 
- Semmi, ülj le. Szevasz. 
- Szevasz. Mi az, nem bírtál várni, megrendelted a piát? 
- Ja. Bocs. De amúgy is ihatatlanul hideg. Te mit iszol?
- Még kérded? Hallod, ebben a melegben én csak a sört bírom elviselni.
Mintha valami varázsszót mondott volna Tibi, ebben a pillanatban libbent ki a pincérnő a kocsma ajtajából. Ki tudja milyen cél vezérelte a kis fekete hajú csajszit, talán rádöbbent, hogy vagy negyed órája nem nézett ki a teraszra, van-e új vendég. Mindenesetre Tibor megvárta a szemkontaktust, majd finoman biccentett. A felszolgálót jól kitanították, mert rutinos mozdulatokkal odakacsázott az asztalukhoz - Igen?
- Egy korsó sört légyszíves.  
- A szokásos jöhet?
Roland mosolygott, Tibi vigyorgott.
- Persze, és egy új alátétet is kérek, mert erre valami idióta ráírta az adóbevallását.
Tibi átnyújtotta a falloszokkal telefirkált, átázott papírt a pincérnőnek, aki sietve távozott.
- Törzsvendég vagy, mi? - kérdezte Roland.
- Á, dehogy. Csak akkor jövök ide, amikor épp itthon dolgozok, de mostanában ez a ritkább eset.
- Hol nyomjátok most, németben? 
- Az a múlt hónap volt, most valami osztrák meló van kilátásban, állítólag valami gazdag picsa brutális házát kell legipszkartonozni. 
- Hát Tibikém, te aztán világlátott ember vagy - mondta Roland.
- Ja. 
- És? Vannak esetek?
- Hogyne, Roli. Egy ilyen helyen mindig összejön valami. Hol egy recepciós a munkásszállón, hol egy vadidegen nő a bárban. No de veled mi van, öcsém? Ezer éve nem hívtál fel, hogy kocsmázzunk egyet! 
- Igaz, röstellem, csak tudod a három gyerek mellett már nem olyan egyszerű az élet. 
- Ne kamuzz, valld be, hogy az asszony nem enged el.
Roland tekintete elborult egy pillanatra, de aztán mosolyogva folytatta:
- Á, nem. Vele semmi baj, bármikor elmehetek ahová akarok. Hihetetlen de így van, tényleg nem balhézik. Csak tudod, inkább az van, hogy én nem akarok már kimozdulni otthonról. Jól esik otthon lenni. 
Tibor nem tűnt túl meggyőzöttnek.
- Kamu. Elég szarul nézel ki, és mindketten tudjuk, hogy több éve nem ültünk itt össze. Mondd el valójában miért hívtál ide? Mi a baj?
- Áááá, semmi.
- Na ez az a tipikus válasz akkor, amikor az ember el akar mondani valamit. Szóval, ki vele! 
Mentőövként ekkor érkezett meg a pincérnő egy alumínium tálca, és egy korsó sör kíséretében. Tibi felcsillanó szemmel, és két kézzel kapott utána, nehogy kilöttyenjen egy csöpp is. A pincérnő láthatóan nem volt megelégedve, hisz őt kitanították, hogyan kell lerakni egy korsót az asztalra. Tibit látszólag hidegen hagyta a szúrós tekintet, és egy köszönöm mormogása után jó nagyot húzott a habos nedűből. Miután megtörölte a száját az ingujjába, sóhajtott egy nagyot.
- Szóval, hol is tartottunk?
- Ott, hogy egészségünkre! - ezzel Roland is kezébe vette a teljesen bepárásodott borospoharát, és belekortyolt. - Hm, egész jó.
- Hogy bírsz ilyenkor vörösbort inni, ebben a melegben? - kérdezte Tibi.
- Tudom, gáz, jobban esne egy fröccs, csak itt nem mertem kérni. 
Tibit nem lehetett ilyen könnyen lerázni.
- Én jól emlékszem, mindig akkor kértél vörösbort, amikor bántott valami, és érthetetlen módon még szomorúbb akartál lenni. 
- Nos jól van, elmondom miért vagyunk itt. 
- Összevesztetek?
- Nem, dehogy. Mondom, otthon minden rendben. Velem van a baj, érted? 
- Nem.
- Na jó. Nem tudom miért, de egyik nap rám tört a nosztalgia, és eszembe jutottak a csajozós évek. Röhögni fogsz baszki, de elkezdtem előkeresni a régi barátnőket a facebookon, meg az iwiwen.
Tibi tényleg röhögött.
- Miért, még nem jelölted be őket?
- Tudod Tibikém, hogy nem vagyok fent ezeken a közösségi szarokon. A nejem nevében léptem be, úgy keresgéltem... 
Tibi felkacagott.
- És mit találtál?
- Sajnos nagyon keveset. Azok a csajok akikkel kapcsolatban voltam régebben, mintha eltűntek volna a térképről. Az a néhány amelyiket meg megtaláltam, vagy csak gyerekfotókat töltött fel magáról, vagy semmit. Mi a franc? - gondoltam - mindenki így megöregedett, hogy még egy fényképet sem mer magáról felrakni? 
- Te sem vagy fenn...
- Az más. Én elvi okokból nem osztom meg magam ilyen adathalász oldalakon. 
- Na, ők meg elvi okokból nem tesznek fel képet magukról. Gondolj bele, Roland, azok a lányok már mind harminc felett vannak, jobb esetben porontyokkal, rosszabb esetben azok nélkül aszottan, kiélve. 
- Igaz, én valamiért mégis reménykedtem, hogy találok valamit a régi időkből... 
Tibi ivott egyet.
- De még mindig nem mondtad el, hogy miért keresgéltél igazán?
- Az elszalasztott lehetőségek miatt.
- He?
- Nem olyan nehéz megfejteni, te ismersz. Szinte számszerűen tudod hány csaj volt már az életemben, akikkel összejöhettem volna, de még sem sikerült, mert....
Roland borba fojtotta a mondat befejezését. Tibi sem tűnt már túl vidámnak. 
- Néhányról tudok, az igaz, de mi van a többivel? 
- Hhhh... hol is kezdjem? Az első csajom... nos nem volt sem szép, sem csinos. De akkoriban örültem neki mint majom a farkának. Ez már jócskán középiskolás koromban volt. Tudod, már minden haveromnak volt barátnője, nekem meg nem. És végre elérkezett a pillanat, megismertem egy csajt, akinek végre én is tetszettem. 
- Várj csak - vágott közbe Tibi - hogy hogy nem tetszettél a csajoknak? Szerintem mindig is jóképű gyerek voltál. 
- Talán. De még sem ez volt a baj. 
- Hát akkor mi?
- Éppen ez az! Én sem tudom, érted? Valami sorsszerűség mindig visszatartott attól, hogy igazán közel kerüljek hozzájuk. Valami külső erő, egy fal mindig is elválasztott attól, hogy úgy viselkedjek mint a normális emberek. Hogy a legyet is röptében...  Na mindegy, elég az hozzá, hogy ezzel az első csajommal ugyan nem sokra mentünk, mert mondom nem volt igazán tetszetős, ám mégis... úgy éreztem ő mindenét odaadná nekem. Mindenét, érted? 
- Értem.
- Dehogy érted! Ott állt a lépcsőházban, este volt, tök sötét, nem oltottuk fel a lámpát. Csókolóztunk. Minden pillanatot átitatott annak izgalma, hogy bármikor jöhet valaki haza, és feloltja a lámpát. De úgy tűnt a kiscsajt nem érdekelte, engedte, hogy benyúljak bárhová. Akarta...Ott és akkor.
- És te? 
- Nem tudom. Talán. Szerencsére, vagy nem, de tényleg hazajött az egyik szomszéd, és ez teljesen kizökkentette a folyamatot. 
Tibor hangosan felnevetett.
- Te tökfej, és miután bement a szomszéd, nem folytattátok a témázgatást??
- Nem. Hazamentem.
- Uh.
- Tudom.
- Na erre igyunk! - javasolta Tibi.
- Jó ötlet - válaszolta Roland, és már emelte is a poharát. Néhány percig csendben iszogattak, nézelődtek. Roland törte meg a csendet.
- És ez még semmi. Talán meséltem már neked, de ettől a csajtól eltekintve nekem akkoriban semmi nem jött össze. Pedig próbálkoztam elhiheted! Minden hétvégén mentünk valamelyik tinidiszkóba, de egyszerűen nem ment az ismerkedés. A franc tudja miért, talán mert nem volt egy jó kezdődumám, vagy mert a vbk-tól bűzlött a pofám, nem tudom... Aztán persze próbálkoztam osztálytársakkal is, az egyiknek még képes voltam szerenádot is adni, pedig panelházban élt, a negyedik emeleten... Aztán jött az első nagy Ő. Életem első igazán nagy szerelmébe az iskola fele szintén szerelmes volt. Ez egy olyan csaj volt, aki képes volt mindenkit az ujjai köré csavarni, aztán amikor már nyeregben érezted magad, kikosarazott. No, én a nyeregig sem jutottam el. Tudod hogy ismertem meg?
- Most majd megtudom - mosolyogta Tibi.
- Lent voltunk Petiékkel a strandon. Ültünk a betonlépcsőn, erre ez a csaj egyszer csak odajön, odajön érted?, és leül mellénk. Kezében kazettás walkmen volt, fülében fülhallgató. Petivel egymásra néztünk, és mivel úgy gondoltuk nem hallja, ezért szerényen megjegyeztük milyen jó lenne elkapni, itt és most. Ekkor a csaj elmosolyodott, majd bekapcsolta a magnóján a play gombot...
- Hehe! Ügyes húzás! Ki is volt ez? 
- Nevet nem mondok, legyen elég annyi, hogy évekig voltam szerelmes belé. Viszonozatlanul, teszem hozzá. 
- Kitartó vagy haver - szögezte le Tibi.
- Inkább bolond, nem? - Elcseszett bolond - tette hozzá Roland magában. - Aztán ott volt egy másik eset. Egy kedves barátnőm húga volt. Igazi szerelmi háromszög volt, a nővér belém volt szerelmes, én meg a húgába. 
- És a húga?
- Valami macsóba...pont olyanba mint ott a másik asztalnál az a nagy hangú gyerek...
Mindketten nevettek. 
- És mikor jött a Kata?
- Hmm... igen a Kata. Ez már főiskolás koromban volt. Őt is a strandon ismertem meg. Emberfeletti csoda volt, hogy egyáltalán összejött a dolog. Amilyen béna voltam én mindig is az ismerkedésekkel, meglepett, hogy valamiért símán ment a dolog. Legalábbis az elején. Ez is egy igazi melodráma lett a végére, de ezt már ismered.
- Egen, elég sokat beszéltél róla borozgatás közben...
Roland sajnálkozva nézett barátjára.
- Bocs, valakinek el kellett panaszoljam a dolgot. 
- OK, semmi gond, erről tudtam.
- Amiről viszont nem tudtál az az, hogy abban az időben amikor még együtt jártunk, kint voltam fateromékkal a görög tengerparton, ahol megismerkedtem egy gyönyörű szolnoki lánnyal. Elképesztően szép, igéző fekete szemei voltak, csókra éhes szájjal. Szép is volt, okos is, és ráadásul bejöttem neki. 
Tibi felemelte a fejét.
- Nocsak! Ezt honnan veszed?
- Az ember tudja az ilyesmit. Állandóan ott napozott a barátnőjével ahol én. Állandóan mosolygott. Na, és amikor egyszer egészen véletlenül pont ott úszkált a tengerben, ahol én, nem bírtam tovább leszólítottam. 
- A tengerben ismerkedtél? - lepődött meg Tibi.
- Igen. Szinte álomba illő jelenet volt. Ott köröztünk egymás körül a hullámzó vízben, és csak egymás szemét láttuk. Fokozatosan közelítettünk egymás teste felé, minden körrel egyre közelebb, spirálisan. Már majdnem elértem, nem titkolom ott és azonnal meg akartam csókolni, hiszen ő is akarta, láttam rajta de előtte még feltette A Kérdést. 
- Mit?
- Azt a kérdést, amire csak olyant válaszolhattam, ami alapjaiban határozza meg a lényemet. 
Tibi láthatóan türelmetlen lett.
- Mi volt az, az istenért? 
- A tengeri csók előtt azt kérdezte a szolnoki lány: "van barátnőd?
- És te?
- Mit mondhattam volna? Nem tudok hazudni. Azt mondtam, igen...
- Te hülye barom! 
- Tudom, tudom... aztán próbáltam menteni a helyzetet, valami szar szöveggel, hogy "de ő most messze van" - vagy valami ilyesmi. 
- Ez a numera pedig összejött volna biztosan. - Tibi a nem habozós fajta volt.
Roland szerényebben csak ennyit mondott:
- Meglehet.
Ismét csend ereszkedett le közéjük. Az ilyen pillanatokban lehet felfigyelni a környezet hangjaira és zajaira. Valahol egy madár csicsergett. Egy ház ablakából valaki kiabált valamit egy másik valakinek az utcán. Egy autó húzott el nem messze. Koccintás és röhögés a kocsma ajtó felől. Egy gyerek sír valahol. A jelen pillanat zörejei. 
Ezúttal Tibi szólalt meg először. 
- Ez még nem a világ vége, csak egy kihagyott lehetőség, nem kell kétségbe esni. 
Roland dühös lett.
- Nem tudsz te semmit! Ez csak egy a több tucat esetből! 
- Jól van, nyugi.
- Ne nyugtass engem! Pont ezért hívtalak ide, mert valakinek össze kell foglaljam az életem. El kell mondjam valakinek, különben begolyózok.
- Ez odáig rendben van - mondta Tibi - de ha a másik oldalát nézed, akkor meg sok mindenben sikeres voltál, nem? Van házad, családod, gyerekek. Mi a faszt akarsz még az élettől?
Rolandon nem látszott, hogy Tibi meggyőzte volna.
- Mondom, hogy nem tudsz semmit. Ott volt a Zita. Te nem ismerted. A főiskolán történt. Ezzel a csajjal évekig voltunk olyan se veled, sem nélküled állapotban. Többször volt, hogy egy bulin egymásba kavarodtunk, táncoltunk, smároltunk, de aztán nem történt semmi más. Az egyik buli után még be is vitt a szobájába, ahol mindent megengedett volna, viszont én annyira be voltam rúgva, hogy képtelen voltam bármire is. Na most egy ilyen után gondolhatod, hogy elég nehéz újra a szemébe nézni egy nőnek...Pláne újra próbálkozni. 
Tibi nem bírta ki nevetés nélkül.
- Ugyanmár, ilyen bármelyikünkkel előfordul. Tudni kell meddig ihatsz, ha dugni akarsz.
Roland ekkor már - minden mindegy alapon - kifakadt:
- Ó, Tibi, fogalmad sincs róla hány alkalommal hagytam ki ilyen lehetőségeket! Mindegyikre már nem is emlékszem, de az biztos hogy jó sokszor csesztem el! Ott volt az a pincérnő a Mátrában, emlékszel, akit együtt szedtünk fel, de végül én vittem fel?
- Emlékszem, jó kis bige volt, de őt le is fektetted, nem?
- Hát épp ez az, hogy nem! Ott volt előttem, kitárulkozott, én mégsem tettem meg. 
- Micsoda??? Évekig mesélgettük ezt a sztorit mindenféle társaságban! És emiatt rúgták ki!
- Tudom, ne haragudj, nem mondtam akkoriban igazat. 
- Hűűű, bmeg. Nem dugtad, őt mégis kirúgták. 
- Sajnálom. Most mit kellett volna tennem, mi? Odamenni a főnökéhez és karakán kijelenteni, hogy fatális tévedés történt, mert nem történt semmi sem?
- Hm.
- Érted már a problémám gyökerét?
- Nem igazán. Arra nem jövök rá, hogy ez most fizikai, vagy pszichikai probléma nálad.
- Nem fizikai. És nem is pszichikai. Inkább lelki.
- Hogy érted? 
- Mintha nekem nem lenne elég a testi kontaktus. Mintha csak akkor sikerülne, ha a teljes lényemmel, testileg-lelkileg megtalálom a párom. Addig egyszerűen nem működik... Nem értem miért, pedig testileg kívántam az összes nőt, akivel összehozott a sors, de mégsem jutottam ez az aranykapuig, hallod?
Tibi nyugtatólag felemelte a korsóját: 
- Jól van, ne sírjál tovább, mert a végén még megsajnállak. Igyunk inkább. 
- Igyunk - törődött bele Roland.
Így iszogattak néhány percig, aztán Tibi ezt kérdezte:
- És mi van a Nórival? Ő összejött, nem?
Roland szeme villámokat szórt.
- Még kérded? Mintha nem tudnád. Te is ott voltál. Ezt az ügyet legalább nem kell elmeséljem. 
- Na azért ez túlzás, ott voltam az igaz az elején, de nem tudom végül mi történt köztetek. 
- Semmi. Ott volt megint a lehetőség, kibújt a nadrágjából, ledobta a feszülős kis pólóját, felfedve tökéletes melleit, kilépett a bugyijából is, megmutatva az apró aranyszínű pamacsot, majd kérte, hogy ugorjak be mellé a tus alá....
- Ajaj... meg se merem kérdezni... de te?
- Én meg nem mentem bazdmeg! - Istenem, meg fogja kérdezni...
- De miért nem könyörgöm?! - kiáltott Tibi.
- Mert ilyen ökör vagyok! És hűséges! - És balfasz.
- Elmész a picsába! - Tibi ismét nevetett. - Szórakozzál már. Ne mond már, hogy ott állt előtted Nóri meztelenül, és te nem mentél be vele a tusi alá, csak mert van egy feleséged??
- Ez így történt, nem tudom szebbre színezni.  
Tibi gondolkodóba esett. 
- Öregem, lehet hogy te vagy a legnagyobb barom a világon, de a legbecsületesebb is. 
- Ó, ezt azért ne hidd. Hiszen azért mindegyik lánnyal eljutottam odáig - már ha érted mire gondolok.
- Egeeen. Asszem értem. De akkor is, ha már ott vagy a kapuban, akkor mi a francért nem mész be??
- Nehéz erre pontos választ adni. Balfaszság? Hűség? Beszariság? Becsület? Lelkizés? Fantázia? - kérdezte Roland sokkal inkább magától, mint Tibitől.
Barátja ekkor rendelt még egy kört. Úgy érezte inniuk kell.
- No várj csak! Ha most jól értelek, azt akarod itt nekem elmondani, hogy a feleségeden  kívül nem szexeltél senkivel előtte? Hogy úgy jutottál el a házasságig, hogy egyik nővel sem jött össze a kefélés? 
- Így van. Megfejtetted a Nagy Titkot Tibikém. 
Tibi elhúzta a száját.
- Öregem, ez durvább mint gondoltam. Már értem miért érzed magad szarul minden anyagi sikered ellenére. Hiába jól élsz, és van meg mindened, ha az odavezető út ilyen szarul sikerült. Hiába van családod, ha nem élhetted ki magad amikor annak volt ideje. Kezded bánni az egész életed.
- Kapiskálod...
- Az ember csinál néha ilyen visszatekintést, összefoglalást. Van, aki soha nem akar szembenézni vele, mert fél attól amit ott lát... És van, aki megteszi, összegez, és padlóra kerül emiatt. De szerintem Te ne aggódj emiatt. Szedd össze magad, lépj túl ezen. Fel a fejjel! Ez már egy ilyen kör, így kell végigcsináljad. 
- Nocsak - kapta fel a fejét Roland - Tibikém, egy filozófus veszett el benned!
- Hja! Csak nagyon mélyen! 
Nevettek. Tibi folytatta:
- Jó hogy elmondtad Roli. Most egy kicsit könnyebb neked is, nem?
- Dehogynem. - Roland arca visszatért a barátságos verziójába.
Tibi egy gonosz mosollyal ütötte még a vasat kicsit:
- Már csak azt nem értem, hogy miért kezdted el keresgélni a régi barátnők elérhetőségeit? Mi értelme van ennek így utólag? 
- Á, ezt még én sem értem pontosan. Csak azt éreztem valamelyik nap, hogy muszáj őket megnéznem. Még egyszer az életben. Ezeket.
- Már mint hogy miket? 
- Az elcseszett lehetőségeket...



21 megjegyzés:

  1. Elcseszett lehetőségek, avagy mi lett volna ha.. (ha öreganyámnak kezdetű jutott eszembe útközben.. :D )
    Szóval.. elcseszett lehetőségek. Voltak. Vannak. Van akiben működik ez a "gát" és van aki gátlástalan.
    (Nagyapa meséi c...)
    Életem leg-emlékezetesebb kihagyott ziccere még igen nagyon ifjúkoromban történt. Sudár-jegenye termetű, kék szemű, aranyszőke hosszú hajú leányzó volt. Sokat sétáltunk és beszélgettünk. Egyszer ránk-esteledett séta közben és.. ... ... semmi. (Hogy honnan tudom, hogy ez egy kihagyott ziccer volt? pár éve találkoztunk társaságban és folyt a hülyeség- én bedobtam valamire, hogy ezzel már kissé elkéstünk, mire Ő: igen, a bolt mögött kellett volna.. :P )
    (és nem mentem a "Vörös Démonnal" se "kocogni" :P )

    Minél kevesebbet gondolkodsz "mi lett volna ha", annál jobb.. persze néha azért eszébejut az embernek, de jobb a helyén kezelni a dolgokat.. ami megtörtént, megtörtént, ami nem az nem..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. teszem hozzá, a VörösTigrist is én hivtam tulajdonképpen (a daimon kicsit erős.. :)
      Történtpedilgen vala (nem titok), hogy két évvel ezelőtt majdnem elváltunk. Mármint asszonykámmal. Külön is költöztünk, mentünk szórakozni (külön) ésatöbbi. S mint ilyenkor lenni szokott, erőteljes impulzusokat küldtem a külvilágba, hogy "szabad préda" vagyok (mert a 3,14na nagy úr.. mit szépitsem a dolgot), de komoly kapcsolatot (talán) nem szeretnék.
      Fél évig külön éltünk, azután beújráztunk :D (a fél év alatt se Veled/se nélküledet játszottunk)
      A fél év alatt egy szál hölgyemény mutatott hajlandóságot, de az kútba esett, mert csak- azóta szinte egyfolytában ajánlatokkal fárasztanak.. (ami lehet, hogy egy hiú embernek tetszene, viszont engem tényleg fáraszt, mikor tudom, hogy mit szeretnének.. )

      "Négy féleképpen lehet "bűnt" (és "jót" is) elkövetni..:
      -gondolattal
      -szóval
      -cselekedettel
      -és mulasztással..

      De minden gondolat-szó-cselekedet-és mulasztás hullámokat kelt, amelyek előbb-utóbb visszahatnak a forrásukra."

      Törlés
  2. De legalább tetszett a nővel... azaz növell... öööö akarom mondani novella? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. persze, megérintett, azért irtam, különben csöndbemaradok.. :)

      Törlés
    2. Tetszett a növelléd, Mazsi. Látszik, hogy nem okoz nehézséget, hogy belebújj más emberek bőrébe.:)
      Véleményem szerint nincs elcseszett lehetőség, mivel a lehetőség mindig adott, tehát nem lehet elcseszni. Amit el lehet cseszni, az inkább a választás. A választást viszont csak addig lehet elcseszni, míg rá nem jövünk, hogy nincs is választás, mivel valójában csak vállalás van.

      Lujza

      Törlés
    3. "Látszik, hogy nem okoz nehézséget, hogy belebújj más emberek bőrébe"

      Ebben az esetben nem kellett túl messzire mennem... :)

      Törlés
  3. Érdekes kérdést feszeget az írásod Mazsola, hozzád hasonlóan magam is sokat gondolkoztam ezen, de talán mindannyian a saját sorsunkon keresztül…. :)
    Ha már eleget gondolkoztunk, egy idő után rájöhetünk arra, hogy nincs elvesztegetett lehetőség, ezt gyakorlatilag törülni is lehetne a szótárból.
    Csak egyetlen lehetőség van, amit akkor épp az ember tud választani, amit képes meglépni.
    A nem választott lehetőségek, onnantól nem léteznek számunkra.
    Nem az élet hoz választásokat, hanem mi generáljuk azt a szituációt, amiben a látszólagos több lehetőség közül, csakis azt az egyet tudjuk választani, amit választunk.
    Valójában nincsenek elszalasztott lehetőségek, ugyanúgy, ahogy rossz választások sincsenek.

    Nem az élet, a világ felől kell közelíteni, mert nem az élet alakítja a sorsom, több lehetőséget elém állítva, hanem én magam vagyok a sors, ami egy utat jár be a világban, egyetlen lehetőséggel.
    Ahogyan a látszólagos több utakból számomra nincs több út, csak egy, amit bejárok, ugyanúgy a látszólagos lehetőségekből, épp akkor, csak azt az egyetlen lehetőséget tudom választani.
    Ezért nincs elhalasztott lehetőség…
    „Ha akkor másképp léptem volna, másképp alakul az életem”, ez egy hiábavaló gondolat…mert ott és akkor, nem is tudott másképp alakulni.

    Régebben úgy gondoltam az életben végtelen a lehetőségek száma és van valami szabadság a döntésekben, hogy ezen a játszótéren, szabadon bármit ki lehet próbálni.
    Aztán valamiért ez mégsem ment…. az ember sokáig nem érti, hogy mások, hogyan élik meg önfeledten azt a valamit, amit ő nem képes választani, megélni, mi az oka, hogy nem tud mérleghintázni, pedig másoknak milyen egyszerű és a világ legtermészetesebb dolga.
    Mostanra inkább arra tudok gondolni, olyan mintha az ember önmagát egy adott útra állította volna valamiért, és azon az úton bizony nem válogathat a játszótér játékai között, ugyanis nem ezért járja azt az utat.
    Mert nem az a végső cél, hogy itt sikeresen válogassunk a lehetőségek közül és játszogassunk az idők végezetéig, hanem az, hogy felismerjük, a látszólag színes, hangos játszótér valójában poros és lepukkant és végtelenül unalmas, ha az ember bizonyos életkoron túljutott lelki értelemben is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Régebben úgy gondoltam az életben végtelen a lehetőségek száma és van valami szabadság a döntésekben, hogy ezen a játszótéren, szabadon bármit ki lehet próbálni. "- vagy mégis? olvass Bűvészinast

      "Mert nem az a végső cél, hogy itt sikeresen válogassunk a lehetőségek közül és játszogassunk az idők végezetéig, hanem az, hogy felismerjük, a látszólag színes, hangos játszótér valójában poros és lepukkant és végtelenül unalmas, ha az ember bizonyos életkoron túljutott lelki értelemben is. :) "- ez is igy igaz, de eddig el kell jutni.

      Ma másodszor buktam át Bűvészinason, valamit valaki akar mondani.. :)
      (a mondat második része többdimenziós gondolatbukfenc, a szavakat kell variálni hozzá :)

      Törlés
    2. Ildi, Zplus, akkor szerintetek is legyen folytatása a novellának? :))
      Tibi is érdekes karakter, megérné kifejteni. :)))

      Törlés
    3. Zplus :))) igen, szép lassan mindenki eljut oda, hogy valahogy elveszik az "önfeledt játék" illúziója. Az ember maga fogja majd abbahagyni, mert fárasztja már a ricsajos és ordítozó ki mivel és kivel játszik, mit birtokol.
      Egy idő után szívesebben nézegetne inkább botanikus kertet, ahol "nyuszik" sétálnak és ez csak idő kérdése.
      Én régebben azért próbálkoztam valami kis inspirációt vinni a játszótérre :)) minden évben elvégeztem valami motivációs-siker tréninget, gondolván merítek valami lelkesedés vagy megtudom a technikáját, hogyan kell hatékonyan és sikeresen libikókázni :)) de beleuntam.
      Azért arra jó volt, hogy valami érdekes mechanizmusra rájöjjek miért van az, hogy általában csak az előadók sikeresek a sikeres módszerek terjesztésében, illetve annak eladásában, valahogy a nagy többségnek ugyanis nem működik.

      Törlés
    4. Mazsola :)) Mindenképpen, hiszen maga Roland :)) is tudja már, elütni az átlagtól, másképp működni mint a tömeg, az nem egy hiány, hanem mindig egy többlet :))

      Törlés
    5. Hm...

      "minden évben elvégeztem valami motivációs-siker tréninget, gondolván merítek valami lelkesedés vagy megtudom a technikáját, hogyan kell hatékonyan és sikeresen libikókázni"

      Ellenben én ilyesmire nem fecséreltem időt. Mivel sosenem bírta a agyam feldolgozni mér jó az ha (lásd a ilyen siker-tréningek vonalát/célját) lef... nem foglalkozva mások elgondolásaival, olyan bornyúságokat akarok nekik bedumálni (vagy eladni)
      - amivel amúgyse tud mit kezdeni,
      - nincs is rá szüksége.
      (Vélhetően a legutóbbi állásinterjúmon is az ilyen elgondolásom kifejtése akadt meg a felvételiztető jánykák torkocskáján. Oszt valamiért nem is híttak el a következő körre. :D )

      Persze... ha onnat nézem, hogy ezeknek a tréningeknek valójában az lenne a lényege, hogy a fickónak (aki tarcsa) a lelkesedését, nézeteit(?) átplántálja az érdeklődők fejibe, hátha az imigyen átadott tapasztalás, lehetőség(?) a ácsingózó (lásd: érdeklődő) fickóban jó mélyen megtelepszik. Oszt idővel kikelvén tud vele valamit kezdeni.
      Vagy. Nem.

      De. A sok maszatolás, meg informácijóhalmaz közepette, amivel a népeket feszt nyakon öntik, elég necces tud lenni eltanálni melyik "móccer" hatásos a adott csóka számára. Mán ahhoz, feldolgozza a kis fejivel minek kóricál errefelé, oszt még tök bódogságosan is ellegyen azon idő alatt, amíg a húsrucit viseli.

      Viszont. Aki mán eccer eljutott addég meglátta a jáccótér valós állapotját, oszt némiképp viszolyog mán a látványtól, vagy mocsok mód unja... Aztat elég nehézkes motiválni/felpiszkálni homokozzon önfeledten tovább.

      Törlés
    6. Quedra :), igen ahogy írod, nagy baromság az egész, mert valójában csak jobban belesüppeszti az embert a mátrixba... de hát van akinek futnia kellett ebben is 1-2 "felesleges" kört, mint ahogyan nekem is.
      Azért valamire jó volt talán pl. az elme működését és befolyásolhatóságát én így jobban megismertem akkoriban (persze csak bizonyos szintig)
      Ma már másképp gondolom, mert a tudaton nem úgy és ott kell állítani :))

      Törlés
  4. Nagyon jó lett a novella, gratula! :) Részemről mondjuk az ’elcseszett lehetőség’ jelentéssel nem tudok mit kezdeni, megpróbálom normálisan megfogalmazni miért, bár saját szemszögből, de novella hősünk, Roland esetére levetítve.
    Ha nekem az intimitás a testi/lelki/szellemi egységet jelenti, mely szabadon választott mindkét fél részéről, valamint egyéb, szubjektív kritériumok is hozzáadódnak: pld. legyek független, érzelmileg kiegyensúlyozott, ne kelljen senkinek el- és beszámolnom a cseleketedeimmel, stb. , akkor ebben az esetben csak ezek komplex és komplett megléte fogja azt a „halmazt” jelenteni, hogy „lehetőség az intimitásra”.
    Ha ez így egy az egyben nem áll fenn, akkor viszont az nem lehet elcseszett lehetőség, mert valójában számomra szimpla lehetőség sem volt, mivel ennek a „halmaznak” – amit most a lehetőség fogalma takar - csak bizonyos elemeit hordozza, korlátozottan.

    Megint bugyuta példa :P : Ha én egy ízletes fagyi kehelyre vágyom, ami számomra magában foglalja mindazt, hogy legyen szép talpas kehelyben, csoki-vanilia-eper fagyival, banán és őszibarack darabokkal megszórva, öntettel a tetején és kis színes papíresernyővel díszítve, akkor ha valaki odajön hozzám egy darab banánnal és egy fagyi kehely dísszel (legyen az akármilyen érett gyümölcs és szép dísz), arra anélkül fogok nemet mondani, hogy hiányérzet maradna a helyén.
    Nem fogom elcseszett lehetőségnek venni, hanem lehetőségnek sem fogom fel egyáltalán, mert nem tartalmazza egyben mindazt – csak részelemeit - , ami a „komplett fagyikehely evés lehetősége” lenne jelen esetben.

    Ha viszont ennek ellenére megmarad az a bizonyos ’mi lett volna, ha..’, ott motoszkál mégis valami fajta hiányérzet, akkor talán érdemes megnéznem, hogy tényleg egy teljes fagyi kehelyre vágytam-e valójában, vagy esetleg jól esett volna „csak” egy darab banán is. :P
    Persze ez utóbbival valszeg nehezebb szembenéznem önmagamban, mint a teljes „kehely nemes eszméjével”, mert ez csak olyan gyarlón emberi és túl profán az előbbivel összehasonlítva. De ettől még hordozhatom és hathat rám….és talán figyelmet ’követel’ magának, mint egy elhanyagolt részem. És ezért teremt olyan lehetőségeket, amilyeneket (kívül), hogy erre felhívja a figyelmemet, mert ’belül’ nem nézek rá és nem hallom meg, mert a ’pincéből’ túl halkan és ritkán ér el hozzám a hangja. :)
    Hozzám, aki annyira szeretne már a kastély torony-teraszáról, tudatosan és emelkedetten csak körültekinteni az alant elterülő tájon…aztán pár csontváz megzörren lent…:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen érdekes, hogy pont egy fagyit és egy banánt hoztál fel példának, mert az egyiket nyalni kell, a másikat meg ... nos, ki hogy szereti. :))

      Akinek ezek után még hiányérzete van, az tuti nem (n)or(m)ális! :)))

      Törlés
  5. Jól van, örülök, hogy a "lényeget" ragadtad ki belőle, lol.
    Részemről csak féltudatos volt a példaválasztás, nem szándékoztam direkt kétértelmű lenni, de most, hogy így írtad, igen tényleg, ez is benne van. Ezt inkább úgy értelmezném a magam számára most, hogyha a lényegi tartalmát fogom meg valaminek, ahhoz úgy látszik a külalak/forma (jelen esetben a példa képi, szimbolikus világa) is logikusan és harmonikusan hozzárendelődik. :D "Tartalomban a forma"
    Hát nem jobb így? :) Semmint egy esztétikus formába próbálnánk belegyömöszölni egy vágyott tartalmat? Annak mindig nyögés a vége...és nem az erotikus fajta. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a férfiak gondolkodása (nem a férfiaké, hanem amikor az agyuk vérhiányban szenved, mert az épp a barlangos testeket tölti ki)
      a példa megtekintése szigorúan saját felelősségre és akkor is csak hang nélkül.. ne mondd, hogy nem szóltam.. :D
      http://youtu.be/xxftza11mCg

      Törlés
  6. Érdekes, de nem egyedi a történeted
    ;-))

    Haladsz a többé-kevésbé a magad számára előírt úton, de ha felnézel egy fára, megláthatod, mennyi elágazás létezhet.

    Erre rájöttél, kezdhetsz mocorogni a széken, mivel a moziban nem áll le a vetítés, de a nézőteret el lehet hagyni.

    naiv

    VálaszTörlés
  7. Visszaolvasva eddigi hozzászólásaim, úgy érzem elég okostojásosra sikeredtek. Nem ez volt a cél, hisz nem ilyen vagyok, csupán igyekeztem felnőni a szintetekre. Hát így sikerült.
    No visszamegyek a könyvtárba, olvasgatni ott is lehet, és nem zavarok senkit.

    Búcsúzóul mesélek én is egy történetet. Kötöttségek nélkül felhasználható.

    Címe legyen: János és a szex esete – Chandler után szabadon

    János középiskoláját egy gépészeti technikum speciális szakán kezdte. Az iskolában kevés volt a lány tanuló. Valószínű emiatt az iskola vezetése a hagyományokat követve a közelben lévő leány gimnáziummal szokott közös összejöveteleket szervezni, mindkét iskola diákjainak legnagyobb örömére.

    János jóképű okos srác volt. Észrevette, hogy több lány is kacérkodik vele.

    Az egyik ilyen bulin ismerte meg Erzsébetet. Már az első találkozáskor Jánosban valami megmozdult.
    Egyre sűrűbbek és intimebbek lettek a találkozások. Úgy folytatódott, mint a mesékben. Mindent elsöprő szerelem szövődött a két fiatal között.
    Alig várták, hogy találkozhassanak, megfoghassák egymás kezét. Az első csókok, ölelések nem csak testük minden atomját feszítették robbanásig, hanem lelküket is az égig repítették.

    Jánosban felmerült egy gondolat, hogy mi lenne, ha ebben a szerelemben a két test is kielégíthetné a másik vágyait. Rettenetesen izgatónak tűnt, de félt nehogy emiatt elveszítse ezt az Istennőt, ráadásul ez lett volna az első szexuális kapcsolata.

    Csodálatos boldogságban teltek a hetek.
    A fiú mindig egy csokor virággal érkezett a randira és az együtt töltött órák, melyek csak perceknek tűntek, után időre hazakísérte a lányt. A kapuban az utolsó csókok adtak erőt, hogy a fiú szárnyaljon hazáig és számolja a perceket az újabb találkozásig.
    János megismerte a lány szüleit. Többször ebédelt náluk. Kezdett körvonalazódni egy életre szóló kapcsolat lehetősége. János szülei is látták már a lányt. Felvetődött, hogy a szülők is ismerjék meg egymást.

    Végre eljött a következő találkozás ideje. János a virágboltot nem kihagyva nyitott karral és szívvel szaladt Erzsébet felé, mikor meglátta.
    Azonnal érezte valami nem stimmel. A lány nem öleli úgy mint az előző alkalommal. Megdermedt – csak nincs valami baj?
    De volt. Kis idő múlva, megtudta, hogy szerelme a hétvégén, melyet nem tudtak együtt tölteni (mily nehezen telt) egy buli után lefeküdt egy sráccal, kit János is ismert.

    Jánosban valami hirtelen eltörött. A magasan repülő lélek hirtelen a földbe csapódott. Hazakísérte a lányt, majd elindult valamerre. Valahogy hazaért saját otthonába. Szüleivel lakott egy családi házban, de teljesen külön bejáratú szobában. Csak ült csendesen, majd kitört belőle a zokogás. Még nem volt férfi, de már gyerek sem. Idővel lenyugodott, de nem tudta hogyan tovább. Nem maradt más csak keserűség és üresség.
    Átélte, hogy az a csoda mely eddig tartott, az egyszeri volt és megismételhetetlen.

    Zárkózottá vált, Furcsállották is a barátok, hisz eddig többnyire ő volt a társaság lelke, motorja. Jó humorú, belevaló, vagány srác.

    Pár hét elteltével Erzsébet megkereste Jánost az otthonában. János meglepődve fogadta. Csak nézte ezt a gyönyörű lányt, hisz még mindig szerette. Miket is mondott neki, nem igazán hallotta, csak nézte - nézte és nem értette mi történik, de főleg azt, hogy mi történt.
    Valahogy a homályon keresztül átjött, hogy Erzsébet le akar vele feküdni. Ő is vetkőzni kezdett mint egy robot, majd szinte ugyan azzal a lendülettel vissza is öltözött.

    Elkísérte Erzsébetet a buszmegállóig, majd hazatérve próbálta felidézni, mit is mondott neki a lány, de üres volt az emlékezete.

    Többé nem találkoztak.

    Mint később kiderült a srácnak mit sem jelentett, de bebizonyította Jánosnak és a haveroknak, hogy ő jobb csávó. Voltak olyan hírek is, hogy mégis összejöttek Erzsébet és a hódító.


    Nem egy halivúdi boldogságtörténet, de lehetséges.


    naiv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. wow..
      (szó nélkül maradtam, mert egyre gyorsulva olvastam és igen-gyorsan-szépen-lezúzó egypercesre sikeredett..)

      Törlés
  8. Mondjuk én abból az irányból közelíteném meg a posztbéli történetet (egyébként jóra sikeredett, gratula), mivel lenne másabb a jelen, ha egyetlen ilyen eset sem lett volna "elcseszve". Ha megcsinálja az összes csajt, akire csak lehetősége volt, akkor most alapvetően más ember lenne? Vagy éppen akkor tudta volna megtenni, ha nem ő lett volna, hanem valaki más? De akkor nem az ő élete lenne, hiszen nem ő lenne.

    Jó ideig én is "más életét éltem", nem a sajátomét. Azt hittem olyannak kell lenni (én kevés ilyen lehetőséget hagytam ki :)), az a menő csávó, aki minél több bigét tűz fel, mint a lepkéket a lepkegyűjteményben a gombostűre. Most már tudom, hogy csak az időmet, az energiámat, az idegrendszeremet és nem utolsósorban a pénzemet pocsékoltam, mert abban az irányban sehova sem lehet jutni. Az egy spirituális zsákutca. Ebben az értelemben, aki ezeket kihagyja, semmit nem veszít, tehát nem is "csesz" el. Az más kérdés, hogy abban az esetben viszont jó eséllyel nem fog rájönni, hogy semmi értelme nem lett volna és hiányérzete lenne, azt gondolná elcseszte. Tehát meg kell csinálni ahhoz, hogy rájöjjön, elcseszte, de nem azért, mert kihagyta, hanem mert nem hagyta ki. Gondolom világos :)).

    VálaszTörlés