2014. június 24., kedd

Rakétás stratégiai játékok - gyerekeknek

Aki játszott már háborús stratégiai játékkal, az tudja, hogy az ellenfél legyőzése legalább annyira a jó stratégiai ötleteken és döntéseken múlik, mint a rendelkezésre álló haderő nagyságán vagy annak technikai fejlettségén. A kihasználható ötletek általában korlátozottak egy játékon belül, hiszen csak az előre megírt lehetőségekkel lehet játszani, és azokat alkalmazni, az "élet nevű játékban" viszont szinte korlátlanok a lehetőségek! Mi sem bizonyítja ezt legjobban, mint a régi jó "hírnévnek" örvendő amerikai Raytheon haditechnikai vállalat egyik új innovatív fejlesztése: az Exoatmoszferikus Gyilkos Jármű. (ennek a cégnek "köszönhetjük" többek között a mikrohullámú sütőt is, ezt azért mondom, csak hogy belássuk, micsoda "jószerencse" ennek a cégnek a létezése ránk nézve...) Úgy tűnik megvalósul sokak régen dédelgetett álma, ugyanis tényleg elérkeztünk a csillagháborúk korszakába. No de mielőtt a (lézer)kardunkba dőlnénk, nézzük meg mit is tud ez az innovatív EGyJ, vagyis hivatalos nevén Atmoszférán Kívüli Megsemmisítő Szerkezet...



Az Exoatmoszferikus Gyilkos Járművet nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták űrbeli megsemmisítésére találták ki. Sajátos keveréke az elhárító rakétának és az űrhajónak, de az elmélet működik: már kilenc sikeres rakétaelfogást hajtott végre. Nézzük, hogy működik (érdekességképpen figyeljük meg, ahogy a narrátor nem nélkülözi a tipikus amerikai propaganda hangsúlyozást sem...):



Az eszköz célja, hogy egy interkontinentális atomháború esetén az Egyesült Államokat megvédjék a feléjük száguldó rakétáktól. Egy Gyilkossal ezt nehéz lenne megoldani, de a tervek szerint 2017-re már 44-et telepítenek az elfogó rendszerekből. A Gyilkos a neve ellenére önmagában nem veszélyes jármű. Egy háromfokozatú rakétával lövik föl az űrbe, ahonnan elháríthatja a támadást. Miután a fokozatok leválnak, a Gyilkos magára marad, megkeresi a célpontot, beméri a röppályáját, majd rárepül a célpontra - jelen esetben az atomrakétára. A Gyilkos robbanófej nélkül semmisíti meg a ballisztikus rakétát, csupán az ütközés eleje elég ahhoz, hogy azonnal megsemmisítse azt. Miután a Gyilkos megkapja a tengeren és az űrben elhelyezett szenzorokból származó adatokat a célpontról, azonosítja a veszélyt, elkülöníti az ellenséges rakétát a többi objektumtól, majd a rakéta útjába repül, és az ütközéssel szétrobbantja azt.


***

Eddig a "hír", és most hadd gonoszkodjak egy kicsit. Nem tudom, hogy ezzel most majd a fejlesztőknek segítek, vagy azok ellenségeinek, de azért nekem úgy tűnik mintha ezek a srácok nem túl sok stratégiai játékkal játszhattak gyerekkorukban. Nem nagyot tévedhetek ha feltételezem, hogy ezen az egész ötleten mekkorát röhögnek például az orosz sztrategosz koponyák. Ugyanis...

Először is: a szerkezet működési elve az, hogy megkeresi a célpontot, majd odarepül annak pályájára és test-a-test elleni ütközetben megsemmisíti az ellenséges rakétát. Ehhez azonban elsőnek az kell, hogy a rakétagyilkos megkapja a tengeren és az űrben elhelyezett szenzorokból származó adatokat a célpontról. No de mi van akkor, ha a támadó rakéták, vagy például tengeralattjárók első "körben" a tengeren elhelyezett radarállomást semmisítik meg? Akkor oda a célkereszt, haverok! Hogy fogja ez a kis űreszköz bemérni az enemy rakétákat vakon az űrben, hm? 

Aztán. A "Gyilkos" saját testével hárítja a veszélyt - azaz minden egyes támadórakéta megsemmisítésénél elpusztul egy ilyen méregdrága eszköz is. Na most, ha történetesen én az ellen tengernagya lennék, biztos, hogy "első körben" kamurakétákat küldenék fel, olcsó, robbanótöltet nélküli üres hüvelyeket, hadd végezzenek először ezekkel a "Gyilkos" elhárító eszközök... majd miután sikeresen kipucoltuk az űr ezen szeletét, küldeném az éles rakétákat. Néhány játékban én például már alkalmaztam ilyen technikát. Az ellenfél által az űr bizonyos területére telepített önmegsemmisítő védelmi rendszerek ellen először a kicsi, fejletlen, régi és feláldozható hajóimat küldtem, amik szépen eltakarították az útból a veszélyes kis problémákat, és csak ezután mentem oda a nagy és új hajóimmal, tarolni...



Látjuk milyen egyszerű, akár két lépésből, vagy ezek bármelyikének alkalmazásával semlegesíteni ezt a rendszert?? Tényleg kellett erre dollármilliókat költeni? Nem lett volna az emberiségnek jobb ezt a temérdek pénzt mondjuk élelmiszerellátásra, vagy pl. naperőművek építésére fordítani? Tényleg ennyire hülyék lettek az amerikaiak, hogy egy olyan méregdrága rendszert fejlesztenek ki a valótlantól való rettegésük árnyékában élve, aminek semmi értelme (két lépésből semlegesíthető), és sokkal hasznosabb, előremutatóbb dolgokra is lehetne befektetni? Nem, nem is a 'hülye' a megfelelő jelző, hanem sokkal inkább a gyerekes... Az amcsik általában mindent erő- vagy technikai fölényből akarnak megoldani, de látszik, hogy az új időkben ez nem megy már, hapsikáim. Remélem a vágyott csillagháborútok nem fog, vagy nem úgy fog megvalósulni ahogy tervezitek, kis barátaim.   

Nem tudom igaz-e az űrtoll legendája, miszerint a 1960-as években, amikor javában dúlt az űrverseny, felmerült egy apró probléma: az űrhajósok nem tudtak golyóstollal írni az űrben, így a NASA kifejlesztett egy űrtollat nagyjából 1,5 millió dollárért. A problémával az oroszok is szembesültek, és ők is megoldották: ceruzát adtak űrhajósaiknak. A történetet mindig előhozzák, amikor csak azt akarják érzékeltetni, hogy nagyobb szervezetek milyen összetett, bonyolult szerkezeteket gyártanak, miközben egy apró ötlettel áthidalható lenne a probléma.
Nos valami hasonlót érzek most is: egy hatalmas szervezet iszonyatos energiákat beleöl valaminek a megoldásába, mindezt a megrendelőjének illúzórikus félelmében elkövetve, de józan paraszti ésszel az egész  taccsra vágható secperc alatt. 

Vagy nem mondtak el mindent a propagandavideóban, és akkor tévedtem.  :)

26 megjegyzés:

  1. Szóval kedves amcsik, lehet még egy darabig szórakozni ezekkel a háborús játékokkal, de szerintem az emberiség és a világ lassan meghaladja, túllép ezen, elmegy mellettetek ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy nem... és akkor én tévedtem... :)

      Törlés
    2. Mindig lesznek a gyáva giliszták akik rettegnek a háborútól és az igazi férfiak akik tudják, hogy az élet célja a harc és a nőstények megtermékenyítése.

      Törlés
  2. Jaj, Mazsola.. erre elég lett volna a napisz@r is.. :)
    (az űrtoll kamu, de jó .. :D )
    (és bocs, ha hosszú lettem.. felbüffent, de már jobban vagyok.. :)
    Az a baaaj.. nem baj, de igy van: a majmóczák bele vannak feledkezve a hétköznapi problémáikba, ideológiákba, vallásokba, pártokba, fociba, TVbe, akármibe és nem veszik észre, hogy amivel a másik különbözik tőle, az a jó (diverzitás vagy mif@szom), nem pedig monokultúrális újvilágrend..
    Közben meg a legfelsőbb (látható) szinteken olyan szépen táncol mindenki együtt, hogy azt el se tudjuk képzelni..

    (amoda akartam irni, de most már ide kerül, mert kapcsolódó hirek- úgy szőrmentén):
    szóval a debunk-humbug-blog szerkesztője nem vesz tudomást egy pár dologról:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Foo_fighter
    A FooFighter kifejezést a II.VH-ban használták a pilóták azonositatlan repülő tárgyakra (esetleg ismeretlen égi jelenségekre)
    DE.. azért amikor a repülő körül piros, fehér, narancs stb.szinű kis gömbök játszadoznak akkor még elképzelhetetlen sebességgel (ma is-teszem hozzá), azután pedig 90fokos kanyar után eltűnnek, akkor megkérdezném az illető blog irójától: kit szeretnél cáfolni és hogyan? Veterán pilótákat?

    a következőn meg ne tessék felakadni, mindegyik forrás mast mond...:
    A médiabeszámolók szerint a múlt héten már második alkalommal fordult elő, hogy repülőgépek tűnnek el a légi irányítás radarjairól. Az eset osztrák, cseh és német központokkal fordult elő. Múlt héten, június 13-án csütörtökön ismeretlen zavaróadást észleltek, amely láthatatlanná tett mintegy 50 repülőgépet.

    Az újabb eset június 10-én kedden – délután fél kettő és három óra között – történt és a bécsi, prágai, karlsruhei és müncheni légiforgalmi irányítást érintette az újság információi szerint. A Kurier nevű osztrák lap szerint június 5-én csütörtökön Közép-Európa bizonyos részein egy eddig ismeretlen zavaróadó ideiglenesen megbénította a polgári légi biztonság radarrendszerét, aminek nyomán délután egyre több repülőgép tűnt el átmenetileg a bécsi, pozsonyi, karlsruhei és prágai légiforgalmi irányítók radarképernyőjéről, holott a járművek még a levegőben voltak.
    Akkor felmerült annak gyanúja, hogy egy éppen Magyarországon zajló NATO-gyakorlat okozhatta az üzemzavart, amit azonban a Honvédelmi Minisztérium (HM) cáfolt.

    A Honvédelmi Minisztérium közleménye: Nem a magyar hadgyakorlat zavarta a polgári légi közlekedési frekvenciákat

    A szlovák légiirányítás azonban továbbra is azt állítja, hogy a Magyarországon zajlott, elektronikus hadviselést szimuláló NATO-gyakorlat miatt tűntek el több térségbeli államban repülőgépek a radarképernyőkről. Erről az RT nevű orosz hírportál számolt be..

    http://index.hu/kulfold/2014/06/08/magyarorszagi_nato-gyakorlat_miatt_allt_az_osztrak_legiiranyitas/
    http://hvg.hu/vilag/20140612_Ujra_eltuntek_az_utasszallitok_a_radarokr
    http://mno.hu/belfold/nem-a-honvedseg-gyakorlata-zavarta-a-polgari-legikozlekedesi-frekvenciakat-1231158
    http://keol.hu/kecskemet/hm-kozlemeny-a-kecskemeti-gyakorlat-nem-zavarta-a-polgari-legikozlekedesi-frekvenciakat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja.. még csak annyit, hogyha az évente "demokrácia-teremtésre" költött dollár-csilliárdok egy tizedét az IGAZI problémák megszüntetésére költenék (és most nem segílly-szállitmányról beszélek, hanem IGAZI segitségről), akkor egy év alatt felszámolhatóak lennének a problémák..

      De, ahogy a költő is megmondta: "kapálózásunk a gépeit hajtja". És ez a lényeg.. meg hogy a muslincák ne repüljenek túl magasra, mert akkor messzire látnak és az nem jó senkinek se (Nekik).

      Törlés
  3. Az amerikaiak rendszerben gondolkodnak, melynek minden egyes eleme a másikra van utalva, és az egész rendszer az elektromosságra épül, ez a gyenge pontjuk. Egy esetleges "másik" oldalnak egy ilyen rendszer ellen elegendő egy megfelelő ponton alkalmazott elektromágneses pulzál fegyver (EMP) alkalmazása, és készen is vagyunk. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A muslincáknak oldalak.
      Tézis–antitézis–szintézis.
      „Felfogni annyit jelent, mint uralkodni”.

      Törlés
    2. Na, megjöttek a Star Craft-osok! :))
      Quedra hol vagy ebben a nehéz órában?? :)

      Na és mi van akkor kedves Sztrategosz (te is olvastad a Végjátékot, mi?) ha az amcsik kidolgoztak egy ellen-EMP fegyvert, ami semlegesíti az elektromágneses pulzár hatását?

      Törlés
    3. Nos mivel az a bizonyos ellen-EMP is elektromos elven működik, én azt venném első körben célba! :P

      Törlés
    4. Anti-ellen-EMP device? :))

      Na, de miközben mi csak itt játsszunk, Zé meg veri az asztalt, hogy egy bizonyos szinten amúgy is csak játék (tánc) az egész ! :)

      És minden bizonnyal van olyan szint is a citrompótlót gyártó Olimposzon túl, ahol még szükségesnek is tűnik ez az egész játszódás... Csak a muslicák még nem eléggé űrtrollok, hogy mindezt belássák! :)

      Törlés
    5. Mazsola.. :P
      http://youtu.be/Ed6Yr81jZ6g

      Törlés
    6. https://www.youtube.com/watch?v=R-A_bt1KwDw

      Törlés
    7. Jelen bloggazdi, csak tecciktudni dol... na jó, levegőn voltam.

      Tehát. Ha jól értem letesztelték a legvadiújabb bigyójukat, amibe beleöltek egy nagy halom lóvét (bizonyítván szükség van rájuk, meg a munkájukra), és a kütyü Már kilenc próbarakétát le is vadászott. Dekirály! S amúgy mennyiből?
      Viszont. Csak nekem dereng, hogy valamikor mikor még hideg vót a háború mindegyik combos ország a zűrbe fegyverkezett, oszt akkoriban a lézerágyú vót a menő. (Meghát a jelenlegi szerkezetet tekintve némiképp gazdaságosabbnak, és használhatóbbnak is tűnt.)

      Node... visszautalván a fentebbi Amrik gyengeségre. A srácoknak ott a nagy vízen túl nem a elektromosság, meg a fosszilis tüzelőanyagok, a gyengéjük, hanem hogy Hülye (nem rendszer kompatibilis izé) van a fejükben. (Bár... ez vonatkozik amúgy a többi errefelé karistoló humánra is. Nem csak a amrikokra.)

      A muslincák meg köszönik szépen jól elvannak a saját kis dógaikkal. ;)

      Törlés
    8. (remélem nem vetted zokon a muslincákat.. főleg hogy én is az vagyok.. :)

      Törlés
  4. khm, ize meg ecet...

    http://www.tabulas.hu/haz/skalar.htm

    konferenciaturizmus itt es most:

    http://www.nato-health-conference.com/

    Hologramművész

    VálaszTörlés
  5. Benjámin is írogatott valamit:

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/06/nagy-erojatek-rothschildok-es.html#.U6svM5R_vko

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola,

      véleményem szerint Te felelős vagy azokkal az „ébredezőkkel” szemben akik esetleg ide jönnek inspirációért és amikor ilyen szarokat osztasz meg, akkor pont ugyanolyan „kártékony” vagy mint mondjuk az SGB Buddha…Persze lehet védekezni azzal, hogy magasabb nézőpontból minden a helyén van…ill. hogy ne ítélkezzünk stb…stb. de ez a magasabb nézőpont ugye még messze nem a sajátunk, amiről papolunk annak a töredékét sem éljük. Így hát amíg az egós elme diktál, próbáljuk inkább enyhíteni a kárt, amit az okoz…

      Érzésem szerint ennél „magasabb szinten” vagy hivatott „dolgozni”, ha már amellett „döntesz”, hogy a témában írsz/értekezel.
      Inkább legyél a toll, mint az író!

      Törlés
    2. szerintem mindkettőtöknek igaza van :)

      DE.. volt Mazsolának egy halpiacos meséje is.. és elég jól eltrafálta a szinjáték lényeges részeit..

      Törlés
  6. Ugyan már Pityesz, sose tudhatod kit milyen csípés ébreszt fel. :)
    Az itt olvasgatókat meg szerintem nem kell félteni.

    Amúgy elfogadom az álláspontodat, és mint látod - fejlődésemet alátámasztandó - nem kezdtem el elemezgetni Benjámin barátunk irományát, csak jeleztem, hogy ismét írogatott valamit. De különösebben engem sem izgatott fel. :)
    A nemzetközi sakkjátszma zajlik, és ennek hullámai "leszivárognak" hozzánk is, nyílván a kérdés itt az, mennyire hagyjuk befolyásolni magunkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan mire is akarunk felébredni….egy másik álomra? Egyáltalán fel kell ébrednünk vagy mindig is ébren voltunk?

      Elfogadjuk, hogy minden ami körbevesz minket csak „káprázat” vagyis maja? Amennyiben elfogadjuk akkor kell-e „foglalkoznunk” kőművesekkel, illuminátusokkal, zsidókkal és nem zsidókkal.. magyar küldetéssel, ufókka, jóval - rosszal? Vagy lehet, hogy az egész „világ” tényleg csak az általunk „álmodott” formák kivetülése?

      Egy történetet idéznék:

      „Egy ember aludni tér egy csarnokban. Azt álmodja, hogy világ körüli útra indul, hegyeket és völgyeket, sivatagokat és tengereket, erdőket és mezőket barangol be, kontinenseket szel át, majd pedig fárasztó és kimerítő évek után visszatér és végül besétál abba a csarnokba ahonnan elindult. Ebben a pillanatban felébred, és rájön arra, hogy egyetlen centimétert sem mozdult el, hanem mindvégig ott maradt, ahová lefeküdt aludni. Vagyis nem visszatért a csarnokba hosszas fáradozások után, hanem a csarnokban van, és mindvégig ott is volt.” …. az utazás pusztán az elme teremtménye, maja!

      Szerintem nagyon fontos „tudnunk”, hogy valójában „álmodunk” (pontosabban Én azt álmodom hogy én vagyok), ez az igazi „felébredéshez” vezető „első lépés”. Itt legtöbbünkben ég, sőt lángol a valódi megismerés utáni vágy, kár elvesztegetni ezt a „benső hőt” hamis próféták követésére, akik csak tovább utaztatnak minket a fent említett tájakon. Persze kétség kívül így is „célba ér” az „ember”, még több szenvedés árán…Vajon hányszor kell még „atlantisznak elsüllyednie”?

      El kell fogadnunk, hogy „NINCSEN” SEGÍTSÉG, „nincsenek” segítők, „nincsenek” mesterek, „nincsenek” próféták… én sincs. Pusztán egyetlen dolog van, az ami állandó és ez az Én (önvaló, brahman, isten stb.) minden más változó ...maja. Az Énhez pedig egyetlen út vezet („befelé”) és erre az útra nem lehet máskor rálépni, csak MOST.

      Törlés
    2. Pityesz :), nagyon egyetértek azzal amit írsz, és az idézett történet is nagyon jól leírja a helyzetünket.
      Ha szabad kiegészíteni: Először minden az álomba való belemerülést szolgája, aztán egy idő után meg minden az álomból való ébredést. Mi mindannyian az egész létezés problémájának, a létezés ellentmondásának az okára szeretnénk rájönni, ha ez így nem is fogalmazódik meg mindenkiben, de a szenvedés, a fájdalom mindig kísért bennünket, még azt is, aki a saját létezését boldogan éli meg, ezekbe mégis többnyire élete során bele fog akadni (ha máskor nem az újabb álomba való merülés előtt)
      Kezdtedben, amikor befele megyünk az álomba, az okokat mindig kint keressük (illuminátusok, rosszakarók stb.) ahogy kifele haladunk az álomból az okok pedig egyre inkább bent lesznek (önmagunkban, az álmodó álmában). Így talán mondhatjuk, itt bizony mindennek és mindenkinek helye van az álmodó álmában.
      Ez egy nagyon szép folyamat, ami mindig mindenkinél a saját ütemében zajlik, valamint minden végső soron az ébredést szolgálja.
      Igen, ahogy írod a folyamatban egyrészt nincs olyan segítő, guru, próféta, aki valójában képes kirángatni bennünket, mert ezt mindenkinek a saját erejéből, a haját megragadva kell tudnia kirángatnia önmagát (felébreszteni) ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a felébredésben mégis rengeteg a segítő. Segítő a MINDEN, mert hiszen minden egy pontba is mutat, a pozitív segítő elemek, személyek a vágyott ideát, a negatív, akadályozó elemek, pedig a pozitív hiányának a megmutatásával segít…tehát egy idő után már minden segítő lehet, ha úgy tekintünk rájuk, mert minden képes bennünket emlékeztetni az illuzió-álom voltára és az abból való ébredés vágyára is.:)

      Törlés
    3. Köszönöm szépen a kerekítést!

      Törlés
  7. Azt a szart sokan olvassàk. Ahogy Mazsola kirakta ide Kerion mester alà is tette gondolatait amit sokan olvasnak. Ìgy indìt a kavics hullàmokat az àllóvìzben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerion 2014. június 25. 22:54
      Mazsola B 2014. június 26. 8:42

      Törlés
  8. Rosszul fejeztem ki :) Kerion az ùjvilàg c. Iromànyhoz fűzte mondanivalójàt amit sok ember olvas.. Bocsi de melóban csinàlok ilyet :)

    VálaszTörlés
  9. B. Fulford amolyan "jóbikos" - ál-ellenmenetelő. Az ilyenek azért veszélyesek mert a még nem felébredteket meg tudják téveszteni. Egyébként meg úgy mondanak ki megrendezett vagy valós igazságokat hogy szinte azonnali világ-forradalomra provokálnak. Amit egyébként úgy vár a hatalom mint zsidó a messiást. Mert akkor lehetősége lenne a gyilkolászásra, a népesség-csökkentésre. A még mindig növekvőben lévő immár 7,3 milliárd földlakó ugyanis túl sok a "13-aknak" - irányíthatatlan.
    Magyarország meg külön téma a fontossága miatt. A Vona/Zazrivecz-féle társulat van megbízva azzal hogy a legkülönbözőbb hírportálokon megpróbálja forradalmi tettekre cukkolni a népet. Ragyogó példája ennek a most megjelent földügyes" hír ami az alfahir.hu-n található: "Magyar föld eladó kizárólag izraelieknek és külföldieknek". A hírhez mellékelt dokumentum nyilvánvalóan egy provokáció. Egyébként meg a FÖLDET nem lehet elvinni. Teljesen lényegtelen hogy most kinek a "tulajdona" - mert az csak időleges és már igencsak rövid életű. A most magyar-kirekesztő országfoglaló nyerészkedők napjai meg vannak számlálva. Annak okán hogy a gondolataik és tetteik igen alacsony belső rezgésszintet generálnak náluk. Azzal pedig mostanság csakis a "levesbe" lehet menni. A magyarok - amolyan Jézus-i példamutatással - megpróbálták ezeket az embereket jobb belátásra, urambocsá a szeretetelvű metamorfózisra rábírni - mindhiába. Nincs más hátra meg kell enniük azt amit /ki/főztek...

    VálaszTörlés