2014. június 20., péntek

Samsara


Ildi ajánlotta ezt a dokumentum (?) művész (?) filmet, ami tulajdonképpen egy másfél órás videóklip, ajánlom én is mindenki figyelmébe. Kell hozzá egy nyugodt este, lehetőleg egyedül, nagyképernyőn nézve...


 



Samsara. Tényleg szép film. Hatása alatt vagyok még...
Rengeteg gondolat és érzés bukkant elő nézés közben... de inkább csak olyan szavak, villanások, úgy mint pl.

Juj... ijesztő... jéé... deszép... hm...., ocsmány... van ilyen is?... hűdejó... baszki... nemááár... na itt se élnék... milyen nyugodt... tud valamit... természetes... harmónia... beszarás... micsoda ellentétek!..., ennek pusztulnia kell!   ez nem emberi!   mennyire más ahogy én élek (az emberek nagy része így él, akkor én nem élek emberi módon??)... biztos elvágyik onnan.... nem érzi jól magát... nekik ez a természetes... nekem meg az ami... mennyivel jobb itt nekem... nem bírnám ki ott... úh bazmeg, állatkínzás!  szállítószalag...  a kurva anyátokat, profitorientált seggek! ez nem élet! ezt esszük bazzeg!, úgyvan, fogyasszatok bazdmeg! én is ezt teszem a kurva életbe! ennek pusztulnia kell! .... miért kellene?... de hülyék, édesistenem... bennük is ott van?... ugyanaz motoszkál?... fanatikusok, valláshívők... beragadtak - én már továbbléptem... biztos?? ... milyen maskarában vannak már, hehe! én ilyet csak farsangra vennék fel, nekik meg mindennapos... de furák.... nekik meg én lennék az... ők is részei?...hát persze, nem is lehet másképp...  jól van ez így, jól van ez... nem kell ezt elpusztítani, csak folyik, áramlik, hömpölyög magától, szépen, természetesen, oszt majd lesz valahogy.... csak felülemelkedni lehet ezen, meghaladni ezt... nincs más út... nem tudok ezek változtatni, csak kilépni lehet innen.... vége, főcímzene...



Azért nagyon érződik, hogy ez 4-5 olyan ember filmje, akik - hozzánk hasonlóan - néha ordítva, szétmarva arcukat kirohannának ebből a világból, máskor meg csak csendesen nézelődve elfogadják még a legborzalmasabb dolgokat is... Rengeteg zoomolás van benne, mintha a kamera lenne maga a kollektív Tudat, és szándékosan állítgatja a fókuszát. A húsgyártás -> fogyasztás rész elképesztően hatásos és eltalált.... Hihetetlenül ügyesen kapcsolják össze a jeleneteket. Egyik "kedvenc" részem: űrrepülő alakú gyerekkoporsó -> temetés -> fegyvergyártás, rázoomolva minden egyes másodpercben születő töltényre... mindegyik kis henger már tart valaki felé... -> hadirokkant nyomorult katona felejthetetlen képe a temetőben...


Szóval tud valamit ez a rendezőcsapat, a zeneszerzőkkel együtt...és nem csak azért mert 5 évig forgatták, 25 országban és 5 kontinensen... A 'szamszára' szanszkrit szó, lényege az élet örök körforgásában változó jelenségek mélyebb értelmezése. Ez adja a film kiindulási pontját is: Frickle és Magidson azt a megfoghatatlan, mégis működő összekapcsolódási pontot kutatja, mely a keleti vallások szerint átível életeinken, újjászületéseinken. 
Pelevin így ír erről "T." című regényében:

"- Vagyis maga nem hisz a reinkarnációban? - kérdezte T. kíváncsian (a lámát)
- Azért ezt nem így mondanám - felelte Dzsambon - Elképzeléseim szerint nem az egyes személyiség születik újjá, hanem az Abszolútum. Vagyis nem arról van szó, hogy Karlból halála után Klara lesz, hanem ugyanaz a kifejezhetetlen erő változik Karllá is, Klarává is, majd visszatér tulajdon természetébe, e megtestesülések egyikétől sem érintve. De valójában természetesen az Abszolútumról nem lehet azt mondani, hogy újjászületik vagy megtestesül. Úgyhogy erről a témáról jobb egyáltalán nem beszélni.
- Na és az elmúlt életekkel kapcsolatos emlékekkel mi a helyzet?
Dzambon megvonta a vállát.
- A más életek maradványait az a tápláló kulturális leves tartalmazza, amelyből létrejön a mi időleges földi személyiségünk. Mint halott fűszálak a televényben. De ha az ön cipőtalpához hozzátapad egy narzánvízcímke, az még nem jelenti azt, hogy az előző életében narzánvíz volt.
- De hisz az önök egész tanítása...
- Igen, igen - vágott a szavába Dzsambon - Nem kell, hogy folytassa. Buddha a dzsatakákban azt mondta - "amikor bódhiszattva voltam, amikor cárevics voltam..." Mint már mondottam, ugyanaz az abszolút szellem volt mindenki. Ezért az, aki maga válik ezzé az abszolút szellemmé, nevelő célokból mindenre emlékezhet, amire akar. Vagy legalábbis mondhat bármit, amit csak akar.
"





Nagyon szép rendezői és operatőri munka ez a film. Útkeresők lennének ők maguk is? Vagy már megtalálták? Két világ határán élnek ők is? Bemutatják, képünkbe tolják, tessék ilyen a világotok, tetszik gyerekek? El lehet innen menni? El kell egyáltalán innen menni? Van-e módomban ezen változtatni? Kell-e...? Fel lehet-e ébredni ebből a rémálomból? El tudom-e fogadni? El tudom-e engedni ezt a szép színes gumicukrot? Csak kérdezni tudok...

Kritika mások tollából: 
http://www.filmtett.ro/cikk/3235/ron-fricke-samsara-a-let-orok-korforgasa

10 megjegyzés:

  1. Sokszor tapasztalom, hogy a filmkritikus nem érti a filmet. Vagyis 'szerényebben fogalmazva' teljesen mást lát benne mint én. Most nem ezt történt, találtam néhány nagyon jó kritikát:



    "Találtam némi porszemet ebben a bizonyos gépezetben, ha szabad így becézni Ron Frickéék újabb nagyszabású vizuálorgiáját, a Szamszára című filmet, ami persze, lehet, hogy csak engem akaszt meg. Furán is hangzik egy ilyen filozófiai jellegű akadékoskodás egy olyan film kapcsán, amiben egyetlen kimondott szó sem hangzik el, de ha egyszer felüti fejét a gonosz kisördög, akkor az bizony, nem nyugszik, hanem csak motoszkál, az istenadta. Ron Fricke és Mark Magidson, a film alkotói nyilvánvalóan a mifelénk megszokott zsidó-keresztény kultúrkörbe születtek bele, mely felekezetektől függetlenül azt kínálja híveinek, hogy ha jól teszik dolgukat, akkor bár testi valójuk elenyész a természetben, lelkük egyfajta örök luxusüdülési jogot nyer el egy minden igényt kielégítő égi üdülőkomplexumban. Fizikai szinten nézve, testünk eljut A-ból B-be, és annyi, ott vége van az útnak. Nincs tovább. Szellemi, spirituális szinten is hasonló a helyzet: ha jók vagyunk, akkor A-ból eljutunk P1-be, ami itt a Paradicsomot jelölné; ha rosszak, akkor mehetünk a Pokolba (P2), ami kvázi börtön, esetleg, ha pici mázlink van, akkor a Purgatóriumba (P3), ami ebben az esetben a javító-nevelő tábort jelenti. Ha ott nem rosszalkodunk tovább, mehetünk mi is a Paradicsomba, ha viszont nem bírunk magunkkal, a Pokol tüzében fogunk elégni. Szóval, innen csak oda mehetünk, vagy oda, esetleg onnan oda, más lehetőség nincs. Nincs kecmec. Ezzel szemben filmjük rendezői elve a nagy keleti vallások egyik alapvető gondolatára épül, mely szerint az út maga fontosabb a végcélnál, hogy a születéssel csupán egy halállal végződött élet indul újra, csak más testben, más "avatárban". Közben persze, ha akarjuk, ha nem, egyre közelebb jutunk egy idealizált állapothoz, amikor minden világossá lesz. Körbe megyünk, mindenki a saját karmája által megszabott úton, addig, amíg… Persze, tudjuk azt is, hogy a vége nagyon messze van és csak a legkitartóbbak fogják elérni, ha egyáltalán… A Nirvána ráadásul nem kínál örök luxusüdülést, mint a keresztényeknél (zsidóknál, moszlimoknál), hanem csupán azt ígéri, hogy vége. Nem kell többet reinkarnálódni tépett lelkünknek és szétszóródhatunk, megsemmisülhetünk végre az univerzumban. Ha úgy tetszik, igen, porrá leszünk, de nem úgy, nem abban az értelemben, mint a Biblia tanítása szerint. Tulajdonképpen ugyanahhoz a végeredményhez jutunk, csak teljesen más dimenziókon átkanyargó, teljesen más úton. Furcsán is hatnak ebben a fényben a keresztény és muszlim templomok, szertartások, valahogy kilógnak a film koncepciójából. Viszont lenyűgözőek, az tagadhatatlan."

    (folyt)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (folytatás)

      "Találhatunk persze egy hupilila színű porszemet is a sárga homoksivatagban, attól még az éppolyan sárga marad. A film szakadatlan képfolyama számtalan képzettársítást indíthat el a nézőben, így megannyi értelmezése is lehet. Nincsen semmilyen narratíva, aminek mentén gondolkodhatnánk és valószínűleg közel azonos végkövetkeztetésre jutnánk. Fantasztikus képek laza szövedékének áradatát látjuk csupán, mint annak idején a Barakában, illetve Fricke mesterének, Godfrey Reggiónak filmjeiben (Koyaanisqatsi és a többi). Fricke ezúttal is saját készítésű 70 mm-es kamerájával fotografál, a képminőség káprázatos. A mágikusan egymásba úszó, illetve azt éles vágással szétziláló képek alatt hol szférikus, hol monoton zakatoló dobzenét halljuk: Lisa Gerrard és társai határozzák meg most is a film hangzókörnyezetét. Gyakorlatilag, első blikkre ugyanazt az élményt tapasztaljuk, mintha a Baraka második részét látnánk, csak éppen szebbek a fények, részletgazdagabbak a képek, s azok a közelik! Döbbenetes vizuális élmény a film mindazoknak, akiknek van még szeme a természet és a környezet szépségeire, még akkor is, ha azok konkrétan éppen a halál vagy a pusztulás nem éppen felemelő pillanatát, illetve állapotát mutatják meg. Mondanom sem kell, hogy semmi CGI, csak sziszifuszi türelemmel elvégzett, végletesen precíz operatőri alkotómunka. Mintha valami politeista és természetimádó vizuális misén vennénk részt. Egyvalamiben azonban hoz újat is a film: Ron Frickénél néha mintha begurulna! Ha ezt az indulatot szavakba nem is önti, de azt ezúttal megengedi magának, hogy becsempésszen például a képfolyamba egy döbbenetesen expresszív hatású pantomimjelenetet, mely önmagában egy komplett, dramaturgiával rendelkező kis mű, ráadásul úgy ellenpontozza a megelőző és utána következő jeleneteket, hogy az maga egy néma kiáltás. A végére azonban visszatérünk a végtelen keleti türelemhez, valamint a por motívumához: tibeti szerzetesek az utolsó homokszemeket pergetik a film elején elkezdett mandalához, elmormolnak felette néhány szent mantrát és sebtében összeseprik az egészet, hogy másnap egy újba kezdjenek bele, a szamszára szellemének megfelelően."

      http://port.hu/article/30564

      Törlés
  2. Egy másik:

    "Ron Fricke a legszerencsésebb ember a Földön, hiszen 1985 óta, a Chronos című dokumentumfilmben megálmodott koncepcióját fejlesztgeti, mindeközben pedig sokadszorra járja körbe a világot. Húsz évvel ezelőtt, amikor beutazott hat kontinenst – a tökéletesen felszerelt stábbal együtt –, hogy elkészítse a Barakát, egy olyan filmet forgatott, amely kétséget kizáróan minden egyes percét, minden egyes képkockáját megérte. A Samsarát ugyanaz a cél hajtotta, csak az útvonal volt más.

    A pszichedelikus zenei aláfestés és a tengernyi, elképesztően izgalmas és beszédes kép tökéletes moziélményt nyújt, kis csúsztatással egy spirituális utazást. A képek már a korábbi filmekben is fantasztikusan szép, lírai hatást keltettek, egy-egy jelenet egészen biztosan minden mozinéző retinájára és elméjébe beleégett. A Samsarát ezúttal 70 mm-es filmre forgatták, és ha a megfelelően felszerelt moziba ülünk be megnézni az alkotást, akár a 4K áldásait is élvezhetjük. 3840 x 2160 pixelsűrűségű felbontásban tárul elénk a világ, amit a tökéletesen megkomponált zene tesz még izgalmasabbá.

    A bevált recepten semmit sem változtattak. A film trancszendentális helyekről, a kulturális diverzitásról, a szokások és rítusok végtelen variációiról, a civilizációs törekvéseink mérföldköveiről és azokról a véresen tátongó sebekről szól, amelyeket ezen látszólag előremutató törekvéseink okoztak. Narrátor nélkül telik el a bő másfél óra, de a képek egyértelmű üzeneteket hordoznak. A befogadó szempontjából persze legalább olyan izgalmas látvány a japán guminők ipari gyártása felgyorsított felvételeken, mint a Kába-kő körül hömpölygő tömeg hullámzása hiperplánban. Így a halvány társadalomkritikai attitűd valójában feloldódik a hatás mechanizmusaiban. Ettől még elgondolkodtat, ha akarjuk, de a legdrámaibb pillanatokban is annyira kifinomult képeket kapunk, hogy azok továbbra is esztétikusak maradnak.

    Szociális értékeket ugyan közvetít a film, de sokkal közelebb áll egy professzionálisan kidolgozott természet- vagy útifilmhez, mint a hagyományos értelemben vett dokumentumfilmekhez. A maga nemében önálló, kísérleti alkotás, hiszen csak képekkel és a zenei aláfestéssel ábrázol. A Samsarának akárcsak elődjeinek nincsen kronológikus cselekménye, epizódok egymásutánjából áll, amiket a címben rejlő globális üzenet köt lazán össze. A "szamszára" jelentése ugyanis az élet örök körforgásában keresendő. A létezés önismétlő, de közben mindig megújuló és magasabb dimenzióba lépő értelmezését járja körül. A tarka világ jelenségei mögött megbúvó komplex igazságokat keresi."

    http://port.hu/article/30598

    VálaszTörlés
  3. Ajánlom megnézésre egy régebbi munkájukat is, a cime Baraka. A recept ugyanaz.
    Van még egy mégrégebbi alkotás 85-ből, a cime Chronos. Azt speciel még nem láttam, de tervbe van véve.

    VálaszTörlés
  4. B@zdmegb@zdmegb@zdmeg..
    "nem sokat láttam belőle, mert uncsi volt, csak annyit, hogy valami képet rajzoltak porból és az nagyon szép volt.."
    no erre megnéztük az egészet..
    (egyedül? miért?)
    (Mazsola: 51perc után a guminők ujjai.. :P)
    kavarognak az érzések, de semmi olyan nem volt.. a csirkeláttapástétomgép, meg a disznó-marha-cirkula kavarta fel a gyomrom, de ezt eddig is tudtam.. a kereslet teremti meg a kinálatot.
    Sokan vagyunk sokfélék és ez igy szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. .. és utána a Barakát is megnéztük.
      "A szíve tele vízzel, a szemétől a szájig valami sós folyik és ő csak birkózik az ízzel".. éreztem magam, mert közben magyaráztam a gyerekeknek..
      *****
      fent van mindkét film a videómegosztón (tecső), csak a Szamszárát orosz cimmel tették fel (soha nem láttam még ilyen jó minőségű videót 360p felbontásban), a Baraka meg többszörösen is fel van töltve mindenféle felbontásban.

      Törlés
    2. Ezt ki mondja??: ""nem sokat láttam belőle, mert uncsi volt, csak annyit, hogy valami képet rajzoltak porból és az nagyon szép volt..""


      "egyedül? miért?"
      Mert szerintem csak így tudsz teljes összeköttetésbe kerülni a filmmel, nem fogod elterelni az elmélyülést zavart beszólogatásokkal.


      ezt ki mondja??: ""A szíve tele vízzel, a szemétől a szájig valami sós folyik és ő csak birkózik az ízzel""

      (ÉRTHETŐBBEN, PLS!)


      "éreztem magam, mert közben magyaráztam a gyerekeknek.."
      Ilyen filmeket gyerekekkel nézni...?

      Törlés
    3. Tegnapelőtt belenéztek a gyerekek a Szamszára elejébe - a két idősebb- és a legidősebb lányom volt, aki azt nyilatkozta. Ezért nézettem meg velük. És én voltam (Lovasi után szabadon), aki birkózott az izzel, mert közben DavidAttenboroughosat játszottam (narráltam meg a kérdésekre feleltem)

      Azt hiszem ennek most jött el az ideje.

      Törlés
    4. Én csak az első táncos jelenetet mertem megmutatni a nagyobbik lányomnak, de már ott is annyit kellett magyarázni, hogy nem mentünk tovább. :))

      (ja, a középső táncos nem is lány...)

      Törlés
    5. No akkor kezdjétek a Kronosszal.. :)
      Tegnap este megnéztük: tájak, épitmények a Nagy Kanyontól Metropoliszig. Már csak a hossza miatt is gyermekbarátabb -háromnegyed óra.

      Törlés