Iskolakezdési dilemmák és nyavalygások

Szeptember 1.

Nos, elkezdődött. 

Kis lépés egy gyermeknek, de annál nagyobb mindenki másnak.

Ezt a napot mindenki gyűlöli. A tanárok azért, mert véget ért a két hónapos szünet, és megérkezett egy újabb adag szemtelen kölök. A szülők azért, mert nem kis energiát/pénzt fektettek bele az iskolakezdésbe, és miért? Hogy a gyerek sírva jöjjön haza az első nap? A gyerekek meg már az első napon megízlelik milyen is a megfelelési kényszer. Na most hogy is van ez?! Ha mindenki rühelli ezt, akkor miért is csináljuk?? :) Már megint az történik, hogy a rendszer haszonélvezői nem azok, akik működtetik, és benne forgattatnak. Hát igen, hát igen. A kishal iskolaszer-gyártóktól, a nekik hitelező bankokon át, az oktatási rendszer lebutításából élő (amúgy másodállásban asztalosként dolgozó) "Think-tank" gyáraknak ez mind jobb és jobb lesz. Na de ne vegyük el a kedvét senkinek már az első napon, hiszen a mi nagyobbik lányunk is ma kezdett, és élményekkel telítve ment haza a suliból. Jó, ez még csak osztályfőnöki nap volt, az igazi daráló holnap kezdődik. Nagyon szép kis megrendezett évnyitó volt, az ilyenkor kötelezően elmondandó mondatokkal, és versikékkel. Aranyosak voltak, viccesek voltak, és rémültek voltak - legalábbis az elsősök. Az ünneplőbe kiöltözött gyerektömeget nézve azon gondolkodtam, vajon miért a színskála két végpólusa, két véglete, a fehér és fekete a kötelező viselet ilyenkor? Mit akarunk ezzel bekeretezni? Kit akarunk ilyenkor átverni?

Tök jó amúgy ez az egész! Hatalmas váltás a családban, de mégis olyan természetesnek vesszük, hogy a "gyereket be kell vinni az iskolába". Belénk táplálták, hogy ez a normális, ez a helyes, sőt ez a törvényes. Igaz. De azért hadd tárjam ki szívem kapuit, és kiáltsam a világba: 

Nekem bizony erős kételyeim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban! 

Melyek ezek? 

Először is: az egész oktatási-struktúra a rendszer kiagyalóinak szándékai szerint van felépítve és működtetve. Nem lehet kilógni a sorból, nincs kec-mec, a tananyag az szent és sérthetetlen, és végig kell menjél rajta, hogy "valaki" lehess. Még akkor is ha nem feltétlenül az önálló gondolkodásra tanít...sőt... sokkal inkább a "hogyan tagozódjak be még mélyebben a rendszerbe" alapvető trükkjeit. Szorgalmas légy, hogy sok tudást szívj magadba, és legyenek sikereid. Észre sem veszed, és néhány évnyi hivatalos tanulás után már úgy berántott ez a több évszázad alatt kiforralt rendszer, hogy igen kevés esélyed van kilépni belőle. Most nyílván nem fogom feltalálni milyen is a jó oktatási rendszer, és nyílván az első napon (merugye nekem már régen volt, ezt most nem sorolom ide) nem túl hiteles ha kritizálom a rendszert, viszont engedtessék meg, hogy legalábbis árgus szemekkel figyeljem, mit próbálnak majd lenyomni az egyébként nagyszerű gondolkodású, érdeklődő, éles eszű, és hittel teli szeleburdi, "elvarázsolt" lányom torkán.

Mert nem egy embertől hallottam már, hogy bizony nem ért egyet a tananyaggal. És ilyenkor mi a teendő? - kérdezi az aggódó apuka. Mondjam el a gyereknek, hogy szerintem ez nem így van, mert a tudomány már nem itt tart / és vagy a szellemvilágból én egész más információkat töltöttem le ezzel kapcsolatban? Vagy hagyjam rá a (szerintem) hülyeséget, annak érdekében, hogy sikeres legyen, és ne szidja le a tanár? 

Szóval van dilemma, nem kevés. 

Hogyan lehet ezt finoman, okosban csinálni úgy, hogy ne bántsam meg, ne hozzam kellemetlen helyzetbe a gyereket se és a tanárt se, de az én egóm se sérüljön, azáltal hogy nem adtam át a tudást? Hogyan magyarázzam el a gyereknek, hogy ez meg ez az igazság, de te ne ezt mond holnap, hanem ami le van írva az írástudók által? Mit tegyek ha nem értek egyet az evolúció tanított elméletével, az ősrobbanással, vagy éppen a magyarok hivatalos honfoglalási sztorijával? Nyílván nem tartunk még itt, mert most még csak olvasunk, írunk majd első évben, de már ebben is lehetnek gondjaim. Róvásírás az van-é? A magyar nyelv csodáit feltárják-e? Ö.T. barátom biztos egyetértene velem abban, hogy már eleve ezzel hogy írni, olvasni és beszélni tanítanak minket első lépésként, épp a fejlődés egy kritikus szakaszában kiiktatnak egy rakás egyéb adott képességet, amelyekkel talán sokkal tovább lehetne jutni, mint a "járatos" kommunikációs módokkal. A sok egyéb ideiglenes (és évtizedenként megdőlő) tudásanyag fejbetömésével meg elérik, hogy gondolkodás helyett a lexikális tudás elsajátító képesség fejlődjön, mert hiszen a függöny mögötti bácsiknak ez a jó, erre van jól bevált képletük és tankönyvük, itt a börtönbolygón. Miért érzem, hogy rengeteg ellentmondás fog feszülni az én világom, az én általam lányomnak átadni kívánt világkép és a suliban kapott világkép között? Vajon fog-e mosolyogni még azokon a dolgokon, amiken óvodásan (még viszonylag érintetlenül) mosolygott?  

Hogyan tudnám elérni, hogy az az éppen kibontakozni készülő kis virágot ne törjék be a rendszer vaskerekei, és ne vagdossák le azokat a szirmokat, melyek nem illenek bele a kőműves-képző körbe? Másokat általában lebeszélek a jövővel kapcsolatos aggódásról, de most én estem bele ebbe az elmejátékba. Valamenyik nap elég szar hangulatban fogtam magam és belenéztem a tükörbe - amilyen mélyen csak lehetséges. Egyre jobban összpontosítottam csak az egyik szememre, miközben ezzel egyidőben egyre inkább lecsitítottam a gondolataimat, és kezdtem teljesen átadni magam a Forrásból jövő áramlatoknak. Nagyon érdekes élmény volt, ahogy egyre kevesebb teret adtam az egónak, a személyiségből eredő gondoknak, annál több fény termett a szememben, egyre jobban kisimultak arcom ráncai, és egyre szélesebb mosolyra húzódott a szám. Minél inkább átengedtem magamat Neki, átengedtem magamon Őt, annál jobban megnyugodtam, annál inkább rendbenvalónak tűnt minden. Gyönyörű pillanat volt, megismételhetetlen és egyedi, ahol csak Ő és én voltam, egyre kevesebb belőlem, és egyre több Belőle. Sosem láttam még ilyen szépnek az arcomat...

Szóval - iskolakezdési dilemmák ide, atyai aggódás oda - akár meg is nyugodhatok, hiszen én magam is végigjártam a hivatalos oktatás bugyrait, oszt mégis kikeveredtem belőle, sőt nézzétek meg mi lett belőlem. Egy igazi szalon-lázadó! :) Az emberiség 99,9%-a természetesen nem értene velem és elgondolásaimmal/világnézetemmel egyet, de ez az érzés kölcsönös, és egyáltalán nem bánom, hogy kitörtem abból a bizonyos dobozból. És ha nekem sikerült, akkor a lányomnak is sikerülni fog, mert erre fogom ösztönözni. És ha nekem önerőből sikerült, akkor Ő segítséggel még messzebb kell repüljön....

Ajánló (egy másik) Didi tollából:
http://lelekkunyho.blogspot.hu/2014/04/a-rossz-tankonyvek-dicserete.html

Végezetül hallgassuk meg mit gondoltak minderről Dr. Beat-ék 1990-ben: