2015. július 1., szerda

Napiszer 2015 július

Leander - Bennem





155 megjegyzés:

  1. Carlos kijelentette, hogy az emberi lények hajlamosak az utánzásra, s ez a hajlam általában jellemző az emberszabású majmokra.
    – A legnagyobb szerencsénk és egyben a legnagyobb félelmünk a csendes tudás feneketlen sötétsége, amely mindnyájunkban ott rejtőzik. Mindannyian sejtjük, hogy elménk zajongása mögött van valami meghatározhatatlan, valami, ami arra késztet, hogy bármibe belekapaszkodjunk, ami enyhíti az ismeretlen nyomását. Vannak olyanok, akiket ez az érzés fanatizmusba taszít, hitükből pedig könnyű hasznot húzni.
    – Tehát minden tanító csaló?
    – Én azt láttam, hogy többségük éppúgy szendereg, mint a követőik, csak megtanulták palástolni. Képzelj el egy bolygót, amelynek minden lakója vak. Vannak mítoszaik a látásról, de senki nem tapasztalt még ilyesmit. Egy nap jön valaki és azt mondja: „Képes vagyok látni!” Mit tehetnek a többiek? Vagy hisznek neki, vagy nem, ám mindig akadnak néhányan, akik reménykednek. Nem számít, hogy a tanító is vak – könnyen előnyére fordíthatja a helyzetet.
    A Sas nem tart igényt a tiszteletünkre, csak arra, hogy töltsük fel magunkat tudomással. Térdre borulni az ismeretlen előtt teljesen haszontalan, viszont az már a hülyeség netovábbja, ha egy másik ember előtt hajlongunk.
    A bennünk lévő majom sóvárog azután, hogy valaki vezesse. Szüksége van rá, hogy higgyen egy felsőbb hatalomban, mely varázsütésre megoldja a problémáit. Mint a gyerekek, folyton abban reménykedünk, hogy valaki megjelenik és gondot visel mindenre. A kultuszok alapvetően abból a vágyból sarjadtak ki, hogy fejlődésünk felelősségét mások kezébe helyezzük.
    – Be lettünk csapva. Azt mondták nekünk, hogy értelmes lényként egyedülállóak vagyunk, de ez nem igaz. Imádunk behódolni, és majd meghalunk az ijedtségtől, amikor becses hitünket elveszik tőlünk. Olyan vagyunk, mint a halak az akváriumban, mindig nyitott szájjal úszunk, lenyelve minden szemetet, amit odadobnak nekünk. S eközben fittyet hányunk a tudás és az élet bennünk lévő forrására!
    El szeretnék mesélni egy nagyon régi és ismert, ám mégis új történetet. Az istenek azon tanakodtak, hová rejtsék a bölcsességet, hogy az ember ne férjen hozzá. A hegyekbe? Az ember oda is felmászik. Az óceánba? Oda is lemerül. Az űr, a Hold vagy a csillagok úgyszintén nem jók, mivel egyszer azokat is felfedezi. Végül az istenek arra a következtetésre jutottak, hogy a legjobb rejtekhely az ember bensőjében van, mert ott biztosan sosem fogja keresni.
    – És mit tett az ember? Ahelyett, hogy őszintén górcső alá vette volna saját lényét, tanítók után kezdett kutatni!
    – Felelősséget vállalni saját létünkért anomália, törvénysértés, egy szenvedély, mely eltér a szokványostól; olyan küzdelem, amely egész életünkön át tart. Azonban csak így újíthatjuk meg energiánkat. Nem tudom, képes vagy-e megérteni ezt a kitételt: a harcosok szántszándéka önmaguk megismerése! Senki sem szándékozhatja ezt helyettük.
    (Armando Torres: Találkozók az utolsó naguállal )

    VálaszTörlés
  2. Ez elegge felelmetes, keresem az ellenerveket de erzem hogy sajnos igy igaz minden.Az utam vegen nem var semmi csak ajandeka leszek a sas-nak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyrészt "a név kötelez" (mármint a Tiéd) :)
      (nem nyafogni, mert az csak a sajnálat-önsajnálat műkaja-termelő kört pörgeti - tessék összekapni mag-unk, energiagyűjt meg minden, megtanulni álmodni és sok mindenről lemondani.. mondhatni mindenről- nem is vagyok "normális", de lépésenként..)
      *****
      Ha a Sasnak fel tudod ajánlani a másodat és elillanni mellette, akkor a full-teljes tudomásod "túlél" testen túl ("szervetlen"-ül)

      Ha nem, akkor is érvényesek Rád (és mindenkire) az Univerzum törvényei: a Sas a jelenlegi vonzódásaid-taszitásaid szerint bocsát ki MAGából egy új "tégedet" -a szaldó végül mindig "semmi" kell hogy legyen (könyvelőül megfogalomazva)- de akkor tudomásodra kell ébredj újra-meg-újra (még én se tartok ott, csak "technológiailag" kezdem érteni az érthetetlent)
      (annyira nem tudom összerakni a szavakat, hogy ihajla, remélem érted, amit irni akarok)
      Ha ki tudod mozditani a mozgó-érzékelő-központodat (tudatpont), a "Belső csend" poziciójába, akkor fogalmon túli világot érzékelsz (Buda-tudatszint) - ehhez képest még milliócsillió világ vár felfedezésre..
      (nem, nem tudom, de ráléptem- rögös, de jó lesz 8D )

      Törlés
    2. https://youtu.be/VQKPTMbr7KU
      https://youtu.be/XmecaMu1cWI

      Törlés
    3. …még egy kis technológia…vannak benne részek amiken frankón megsértődtem:)
      A hangoskönyv (https://www.youtube.com/watch?v=ssYHiHnkijY#t=351) sajna csak 25/38-ig elérhető, de a kanadai tesók ismét kisegítenek:
      http://canadahun.com/temak/ezoterikus-k%C3%B6nyvek-foly%C3%B3iratok-felt%C3%B6lt%C3%A9se-%E2%80%8Eiv.34127/page-98

      Törlés
    4. "vannak benne részek amiken frankón megsértődtem :) " -az nem is Te voltál.. :)

      Törlés

    5. Tükröm-tükröm mond meg nékem,
      ki a legszebb a vidéken!
      Szép vagy szép vagy, szebb a Napnál,
      nem vagy szebb a valagamnál!
      ...

      Törlés
    6. Kinek a Sas, kinek a Sasné... izé Sólyom.

      Törlés
  3. "...Végül az istenek arra a következtetésre jutot -
    tak, hogy a legjobb rejtekhely az ember bensőjé -
    ben van, mert ott biztosan sosem fogja keresni. "


    http://www.movshare.net/video/33345a80069a8
    { 57 : 26-tól, 58 : 04-ig }

    - Én éreztem, hogy nem lesz baj .
    - Ugyan már, nem értesz a világon semmit. Most jön
    még csak a legjava. A varázserejű tükörkapu ...
    - Na és aztán. Nem hiszem, hogy gondot okozna neki .
    - Ó, hát persze, mindenki így képzeli ... A legtöbb em -
    ber, ha önmagával szembe kerül, hanyatt-homlok me -
    nekül, mintha kergetnék .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.deepskycolors.com/archive/2010/10/22/orion-from-Head-to-Toes.html
      http://www.deepskycolors.com/archive/2009/01/23/horse-Head-Nebula-Ic-434-and-M42.html

      Törlés
  4. Hááát, nem egy habkönnyű nyári sláger az már kurvaélet! Erősen gondolkodtam, hogy kicseréljem ezt a zenét valami másra. Baz, Zé, nem találtál valami könnyedebbet? :)
    Ez a hörgős cucc nagyon nem az én világom, és nem csak az számít mit akar közölni, hanem az is AHOGY mondja...

    (a szöveg azért tényleg nagyon jó, többrétegű)

    ((mint ahogy ez is))
    Ágnes Vanilla - Ígéret
    https://www.youtube.com/watch?v=5XAd86FCRukHááát, nem egy habkönnyű nyári sláger az már kurvaélet! Erősen gondolkodtam, hogy kicseréljem ezt a zenét valami másra. Baz, Zé, nem találtál valami könnyedebbet? :)
    Ez a hörgős cucc nagyon nem az én világom, és nem csak az számít mit akar közölni, hanem az is AHOGY mondja...

    (a szöveg azért tényleg nagyon jó, többrétegű)

    ((mint ahogy ez is))
    Ágnes Vanilla - Ígéret
    https://www.youtube.com/watch?v=5XAd86FCRuk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na most ez meg mi a szarért duplázódott..? :))

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    3. "Baz, Zé, nem találtál valami könnyedebbet? :) "

      Baz+ Mazsi.. "Látod, nem ér semmit a dal. Vagy túl szépen szól, vagy a füledbe mar." 8D

      Törlés
    4. https://www.youtube.com/watch?v=3wUCDPR8xQ0

      Törlés
    5. Tudod bloggazdi, anno (még Krisztus előtt), mikoron beleesett a fejembe a Korszellem adott susogása, és elcsattogtam egy igen hasznos, és komoly Természetesen Gyógyász tanfolyásra... Nos, ottan emlegette a Mester(?), hogy a rock, metál, és egyéb hasonló hörr-hörr muzsikák leütik a humánok energiaszintjét (vagy ahogy akkoriban fogalmazták: A Patástól valók biz'a mind!). Bizony.
      De mivel vót gyerekszobám, meg még holmi nevelés utóhatásait is fel lehetett fedezni rajtam, nem köptem orcán a véleménye hangoztatása miatt.
      Neki nem gyött be a hörr-hörr muzsika. Nekem meg Ő nem gyött be. Pont.
      És ezzel el is vót sikálva a dolog.

      Megoszt... elfeleditek; "Azé' vagyunk, hogy szoligáljunk."
      Tik Most Ezekkel a zene-linkekkel Éngemet. ;)

      Törlés
  5. A zenét biztos ismeritek
    https://www.youtube.com/watch?v=f4usead__PA
    http://feedy.me/category/4774/spiritual/read/7323158/nostradamus-joslata-magyarorszagrol/_/1402415144420/usercategory/true

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://mazsolameseszoba.blogspot.com/2014/10/lazuljunk-igazan.html
      (a többi az én tudathajóm körül nem elérhető..)

      Törlés
  6. ÉGni:
    https://www.youtube.com/watch?v=vwRSCfIiPXM
    és
    égni:
    https://www.youtube.com/watch?v=uT3SBzmDxGk

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
  7. Kerion!
    Azt szeretném Tőled megkérdezni,hogy szerinted mi lesz enne a nagy népvándorlásnak a vége.Féltem a gyerekeimet,milyen jövő vár így rájuk?
    Senki nem tesz semmit?
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Bocsi, nem Kerion vagyok, de hadd vicceljem el a választ...)
      A rasszokból elnézve sötét...;)

      Kicsit komolyabban, meg úgyis az lesz, aminek lennie kell...
      (A megpróbálásoknak/megpróbáltatásoknak mindig oka VAN... (VAN/AN/ANU/ANKH...))

      Szép Napot!

      Törlés
    2. Zsuzsa, félteni lehet bárkit, de félni nem kell. Egyébként meg semmi sem fog történni, az egész egy felfújt 6almi félelemkeltő lufi ami majd ki fog pukkanni. Szeged-Gyálaréten pontosan látni mindezt. Az egyes ember, család stb. annyit tehet hogy - amennyire csak tud - kilép a még regnáló rendszerből. Például elhagyja a várost/vírust, kertészkedik, nem bankol, nem biztosítózik, nem autózik stb. Ami még fontosabb - szeretetelvűen, szeretettel él minden és mindenki irányában. Ez esetben - bármilyen hihetetlen is - a Teremtés megsegíti. Nem csak testileg-lelkileg hanem még úgymond "anyagilag" is - valakinek a révén. Ez az aranykapun, a tű fokán való un, "átbújás". Innentől kezdve - nem kizökkenve a már elért "középpontunkból" - csak "tevőlegesen" várni kell. A boldogulás-boldogság irányába tartó folyamat meg zajlik - ha kell kitérőkkel. Ehhez a körülmények is - mégpedig úgy hogy körös > KÖRÜL MENNY < lesz - meg fognak változni.

      Törlés
  8. A depresszióipar vége?; Rák és cukor; A csodás meggy; Az idő - ami nincs ...2015 fesztivál

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/

    GA

    VálaszTörlés
  9. "Énektestű és ismeretlen
    Ő, az igazi kedves mindig.
    Szivünk ormán él s minket is
    Szelíd erővel odaindít."

    VálaszTörlés
  10. 1. Emberáradat délről
    2. Meleghullám nyugatról
    3. Omega alakú hőáramlat délről.
    http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/07/02/minden_horiasztasok_-ja/

    Kapjuk ám rendesen... lehet elméleteket gyártani, de nem muszáj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyá'mán bloggazdi!
      Nyár van. Ilyenkó alap a meleg, és a muslincák is meghülyülnek kissé mindég. :P

      Törlés
  11. Keletre kell menni. Haza.
    :)
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a magam részéről a Kárpát-medencét tartom a fizikai hazámnak, és mint magyar szerintem folytonosságban ez a mi anyaföldünk mióta itt vagyunk a Földön.
      Amúgy meg a valódi otthonom idebent van, szóval én nem szívesem mennék sehová sem onnan ahol most vagyok, a hazámban. :)

      Törlés
    2. Nagymagyák és Őshazák:
      https://www.youtube.com/watch?v=PU86EZUase8

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Köszi SZN! (Először úgy olvastam, hogy "nagymamák" - mondom ez meg mi a fene..? :))

      Földrajzi szempontból alapvetően szerintem is három őshazát „tudhatunk magunkénak”.
      1. Kárpát-medence
      2. Tárim-medence
      3. Folyam-köz (Mezopotámia) – a Termékeny Félhold
      Ezek a bölcsők. Talán az egész emberi civilizáció bölcsői is egyben. Az hogy melyik a legősibb, vagy a magyar nemzet melyik csoportja, törzse, alkotó eleme honnan származik, az még nincs megfejtve tökéletesen. Ha azonban megvizsgáljuk ezen területek egymáshoz való kulturális kötődését, kiderül hogy egy állandó pulzálás figyelhető meg, egyik helyről a másik helyre való átköltözések, teljes népesség áttelepítések, vándorlások és egyéb kulturális kapcsolatok, kölcsönhatások képében.
      Ezen a három fő területen kívül eső földrajzi területek az aktuális kirajzások, terjeszkedések, „hódítások”, szövetségek kötése, vagy ideiglenes átvonulások színhelyei, mint pl. a Kaukázus, az Ural, a Turáni-alföld, vagy Kína nyugati területei stb.
      Három a magyar igazság, meg egy a ráadás. Ráadásként megemlíthetjük a Észak- és Közép-Amerikai földrészt, melyhez sok kulturális párhuzam köti a magyar kultúrát (magyar – maya?)

      A genetikai, nyelvészeti, régészeti, népművészet-kutató társtudományok mind azt az elméletet erősítik meg, hogy mind közül a Kárpát-medence a legrégebben és folyamatosan lakott, és az itt élő népek, azaz a mi folytonosságunk bizonyított napjainkig.

      Sok éve elkezdett és soha be nem fejezett könyvemben, sok sok kutatás után én is arra a következtetésre jutottam, hogy:

      "Egyre valószínűbb, hogy az ismert történelem előtt létezett egy hasonló nyelvet beszélő ősi eurázsiai (vagy még egy ennél is nagyobb kiterjedésű, az összes földrészt érintő) békés turáni-szkíta civilizáció, melynek hatalmas fájának törzséből nőtt vastag ág az özönvíz során vízszint alá került szigetek lakói, az andoki, mexikói és Észak-Amerikai indiánok, akárcsak a pártusok, a médek, a sumérok, hunok, avarok s végül mi, magyarok – s mely népcsaládfát minden területén leigázták, uralkodóházát, királyait kiirtották, történelmét meghamisították, és megmaradt népeit a mai napig lakat alatt tartják"

      Még egy családfa ábrát is összedobtam, persze nyílván nem pontos, a magyarsághoz köthető számtalan eurázsiai népesség ábrázolása szinte lehetetlen feladat, a számos nép, különböző etnikum, a beolvadások, egyesülések, népvándorlások, pulzálások és megannyi még ismeretlen történelmi háttérkép miatt. Az ábra a magyarság magját alakító vonalra koncentrál, természetesen meg kellene említeni még sok nemzetalkotó népcsoportot, törzset, mint pl. türk, kaza-hun, széki-hun, bolgár, jász, lett, manysi, mari, komi, csuvasz, vepsze, tatár, kun, manzsu, kabar, mordvin, úz, suoma, vót, baskír, észt, ujgur, mongol, avar, stb.:

      http://kepfeltoltes.hu/150704/Magyar_csaladfa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      ...a magyar őstörténelem egy feneketlen kút, soha véget nem érő kutatási anyag, én bele is szédültem a mélységeibe, számomra megfejthetetlen, inkább egy fajta bizonyosságot érzek a felgyülemlett tudásanyagból, ami által igencsak büszkeséggel gondolok magyarságomra.

      Törlés
    4. Kedves Mazsola tökéletesen látsz mindent. Én mindig is nagyon szerettelek a Kedves családoddal együtt - természetesen minden feltétel nélkül. Holnap, vasárnap - ha úgy gondolod - légy szíves gyere el hozzám, mert itt a Szeged-Gyálarét/"tér a láGy" Kivi utca 10 szám alatt a reményeim szerint egy nagy "édenkerti banzáj" lesz - mindenkivel akiket csak egy is ki9csit jobban szeretek mint másokat. Ez persze csak egy "filléres" édenkert - DE nem fogsz csalódni és garantáltan jól fogod érezni magad a szeretteiddel együtt. Mit veszíthetsz ? semmit - viszont sok mindent "nyerhetsz"...például bizonyosságot és végtelen szeretetet minden iránt.

      Törlés
    5. Köszi a meghívást, megbeszélem az asszonnyal. Azért ha nem mennénk ne keseredjetek el, mi nem vagyunk az a kimozdulós fajta, pláne vasárnap, az egyetlen igazi szabadnapon...

      Törlés
    6. Persze. Csak vicceltem. Visszautalva arra, hogy honnan érkeztünk oda-vissza.
      Üdv,
      Niki

      Törlés
    7. Niki, attól még el lehet zarándokolni keletre, csak gyere vissza! :)

      Törlés
    8. Mazsola! Ezt a "Sok éve elkezdett és soha be nem fejezett könyvet" nem akarod esetleg megosztani valahol?
      Szeretem olvsani az írásaidat és még ha csak töredékes is engem nagyon érdkelne.
      Üdv:Shíva

      Törlés
    9. dobj egy mailt, válaszban elküldöm.

      Törlés
    10. Na megkaptad? Vagy fennakadt valami szűrőn...

      Törlés
    11. Köszönöm megkaptam :) Ezer hála és köszönet. (Bocs h csak most, de hétvégén nincs netezés :D )
      Üdv:Shíva

      Törlés
  12. Éppen azt akarják hogy elmenjünk, hogy melegek legyünk vagy hőgutát kapjunk. Hogy egzaltáltan tiltakozzunk valami-valaki ellen és aztán pedig fegyvert is fogjunk. Tehát Itt-Hon kell maradni, sehová sem kell elmenni. Szerelemben mindig az ellenkező - KiEgész1Tő - neművel kell lenni, már csak az EGY/1-ségünk miatt is. 40 fokban pedig gatyára, bugyira vetkőzve a kerti vagy fürdőszobai hideg tus alá kell állni. Az anyafölddel, az anyatermészettel és más emberekkel - tehát MAGunkkal - kell törődnünk szeretettel, békében.

    VálaszTörlés
  13. Eastern:
    https://www.youtube.com/watch?v=FDhrOJ9N1hY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szégyenemre még nem láttam, de elég rettenetesnek tűnik így belenézve...

      Törlés
  14. Igazi napiszar:

    "Kedves államtitkár elvtárs, tulajdonképpen igaza van! Annak a szégyellnivaló 4 millió szegénynek eleve elrendeléses alapon egyetlen napon sem kellene/szabadna vásárolnia. Ha vásárolhatnak, mindegyre elköltik a pénzüket, a büdös életben nem lesz semmijük. Márpedig akinek semmije nincs, ugyebár. Igen, ez a tévedhetetlen, kérlelhetetlen fideszes logika: pofán basz, ha akarom ha nem. Néha töretlenül elcsodálkozom azon, hogy még mindig feszíthető ennek a népnek az idegrendszere, hogy az ilyen flegma-cinikus-öntelt-arcpirító napi szintű szellemi fekáliák után még mindig nem szakadt el a cérna."

    http://hacsaknem.blog.hu/2015/07/06/l_simon_ez_a_4_millio_szegeny_majd_elmagyarazza_hogy_te_is_megertsd

    VálaszTörlés
  15. 8 percben a Mars-járó 11 éves útja.

    http://index.hu/tudomany/2015/07/07/meg_hogy_az_on_munkaja_unalmas_mit_szoljon_egy_marsjaro/

    Már csak egy kérdésem van:
    A világ legfejlettebb űreszköze miért fekete-fehér kamerafelvételt készít, (miközben már a legolcsóbb szar telefon is színes kamerájú), csak nem azért hogy ki ne derüljön, kék az ég a Marson is?
    De gáz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola! Ez az egész egy nagy kamu, annyira titkolóznak hogy már nevetséges az egész és nem csak a Mars hanem minden "érdekes" égi objektummal ez van, pl a NEW Horizont gigacsiga szuperszónikus cuccal is... Erre leközölnek egy olyan képet aminek a felbontása kb 5 pixel...

      http://rejtelyekszigete.com/hirek/uj-kepet-kuldott-a-plutorol-az-ujjaeledt-new-horizons-urszonda/

      Üdv:Shíva

      Törlés
  16. Mindig azt hiszem, hogy én már nem csodálkozom semmin. Aztán de.

    "A pápa érkezése előtt tíz nappal egy bolíviai miniszter nyilatkozatában azt mondta, I. Ferenc jelezte az ország képviselőinek, hogy szívesen rágna kokalevelet látogatása során. A Vatikán erre reagálva közölte, hogy a katolikus egyház feje maga dönt majd a kérdésről."

    http://www.hir24.hu/kulfold/2015/07/09/bekolazott-a-papa/#sl

    Valaki megkérdezte tőle, hogy nem gondolja, hogy akkor esetleg ezután ez lesz a norma azzal, hogy hiszen a pápa is szíjja (rágja)? Nem. Miért nem?
    Arra hivatkozva rágott kokalevelet, hogy "így próbálva elkerülni, hogy a világ legmagasabban fekvő nemzetközi repülőterére való megérkezésekor ledöntse lábáról a hegyibetegség".

    Mi lesz a következő? Egy pornófilm? És mire fog hivatkozni?

    Üdv,

    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azé.. vagy nem.. de a koka-levél az még mindig a mákosbejglihez van közelebb a hatása erősségét tekintve (párhuzam: koka-kokain, mák-ópiátok és heroin)
      (aztán gugliztam egyet- hátha van hitelesebb tőlem :) és lám, első helyen.. :P )
      http://www.origo.hu/utazas/amerika/20121120-elmenybeszamolo-a-boliviai-kokatermesztesrol.html

      Törlés
    2. "Mi lesz a következő? Egy pornófilm? És mire fog hivatkozni?"

      Reméljük, hogy a hivatkozási alapok között ott lesz a "szaporodási módok természetes ábrázolása a buzerancia ellensúlyozására" c. fejezet is.. :)

      Törlés
  17. Ma kaptam:
    Az igazság Jézus Krisztusról : https://keresztenysegleleplezese.wordpress.com/az-igazsag-jezus-krisztusrol/

    Kereszténység leleplezése : https://keresztenysegleleplezese.wordpress.com/

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. GA .

      Ez a "leleplezés" szenzációsra sikeredett : Mint a többi,
      ami alapjában véve liberális / globalizációs, valamint ate -
      ista indítékból készült ; Elvonva a figyelmet a tengernyi /
      mindennapi problémáról ( szórakoztató időtöltésnek ) az
      ilyen irományok jók - De némi értéke akkor lenne, ha az
      eredeti és 'hiteles' források elérhetően jelölve lennének .

      Törlés
    3. Hasznos találmányok 5.0

      http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/07/egy-diak-olyan-innovativ-epitoanyagot.html#.VZ9td-Gjsyg

      Külön kiemelném, hogy milyen alakot vesz fel az anyag a videóban.
      Ilyenkor azért "örülök", hogy nem csak a klónozásra meg a ebola ellenszerére vernek el milliárdokat :D
      Üdv:Shíva

      Törlés
  18. "elfeküdt fű, utánam ez marad"
    https://www.youtube.com/watch?v=iK67KSCprJA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon Köszönöm az ajánlást! :)))
      (...,hogy filmben tanítás ilyen minőségben átadható...)

      Szép Napot!

      Törlés
    2. …én pedig neki köszönöm:
      http://www.hatarvidek.blogspot.hu/

      Törlés
  19. "Látom a sok elsőprájdozót, akik láthatóan életükben először élik meg, hogy egy közösséghez tartoznak, ami fantasztikus érzés. "

    Elsőprájdozó.
    .
    ..
    ...
    Elsőprájdozó.

    http://hello90.blog.hu/2015/07/09/arcok_a_budapest_pride_mogott#comments


    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vonaglók egy része fizetett import. Még az is lehet többségük nem is buzi, csak elvállalt egy melót.
      De azért csak higgyünk ebben a "közösségben".

      Törlés
    2. Ja, az elsőáldozó-ra hajazó elsőprájdozón akadtál ki gondolom. Nem csoda..

      Törlés
    3. Na megvan már honnan fúj a meleg passzát szél:

      http://index.hu/belfold/2015/07/10/tobb_mint_100_ceg_kint_lesz_a_pride-on/

      Google, Morgan Stanley, Prezi, IBM, Microsoft, Ustream, stb.

      Ez egy összeesküvés-gyakorlat, uraim.

      Törlés
  20. Meleg útvonalon masszív trágyázás :D http://vs.hu/kozelet/osszes/parfumillat-nyomta-el-a-szarszagot-a-pride-on-0711?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main

    Mer ugye nyáron kell ám a növényeknek a tápanyag

    VálaszTörlés
  21. Mazsola.
    Bevándorlásról nem írsz?
    Érdekelne, hogy véleményed szerint ez nem lehet-e az az izé, ami miatt összefog esetleg a magyarság...?
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtam:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2015/06/programozott-aradat.html

      Baromi jól megtervezett az ügy, az már szentigaz, nem tudom hogy jövünk ki jól belőle...

      Törlés
    2. De hülye vagyok.
      Bocs.
      Üdv,
      Niki

      Törlés
  22. Jól megtervezett lépések:
    Drábik ,Szaniszló vendégeként elmondja, hogy szervezett magánhatalom terve Európa népességének, a fehéreknek vegyítése, faji program a leigázáshoz, önazonosság tudat gyengítésére, !!

    http://www.echotv.hu/video/106214/20150710_Vilagpanorama

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "...A világot zsaroló és hatalmában tartó elit Európa végleges elpusztítását tűzte ki céljául. A kultúrát, hagyományokat és szuverenitást nem tisztelő beteges vakolók első látványos csapása az invázió megindítása, az alsóbb osztályú népek szervezett mozgatása Európába. A bűn és terror népeinkre szabadul.....

      http://nemzetiarcvonal.net/2015/07/12/kezdetet-veszi-a-honvedo-haboru/

      GA

      Törlés
    2. 2015. 07. 11 : Világ-Panoráma ; Nyáresti beszélgetés Drábik Jánossal 1.
      https://www.youtube.com/watch?v=5TJAoQDsQ-M
      2015. 07. 13 : Világ-Panoráma ; Nyáresti beszélgetés Drábik Jánossal 2.
      https://www.youtube.com/watch?v=u0CyCccRL90

      Törlés
  23. Miért gyanúsak mindig nekem az ilyen "felfedezések"?
    http://rejtelyekszigete.com/osi-civilizaciok/mexiko-legmagasabb-piramisat-talaltak-meg/
    Üdv:Shíva

    VálaszTörlés
  24. Nem tudom van-e még ennél az önfényező kormánypropagandánál lejjebb...

    https://kuruc.info/r/6/145727/

    Egyik hozzászóló másképp látja, mint egykormányunk:

    "Minden héten gyilkosság!
    A Reformok működnek!

    Magyar szomszéd németbe, szíriai a helyébe!
    A reformok működnek!

    Minden héten holokauszt, plusz oktatás!
    A reformok működnek!

    Minden buzit abnormálist megvédünk!
    A reformok működnek!

    Földet, dohányt, kaszinót, szétloptunk a haveroknak!
    A reformok működnek!

    Mire felébredsz se pénzed, se hazád, agyon ütik az apád!
    Mert a reformok működnek!"

    VálaszTörlés
  25. A legjobb tudatmódosító:
    „Kiterjedt kutatás bizonyítja, hogy a 'vadonban' töltött hosszabb idő mélyen kihat a pszichére [...]. A széles körben 'vadon-effektusként' ismertté vált jelenség a környező élővilággal való kapcsolat elmélyülését, szabadságérzetet és megváltozott én-érzékelést foglal magába...”

    Belső hang:
    https://www.youtube.com/watch?v=KpOi8V5M7lU

    Boszorkányok Magyarországon:
    https://www.youtube.com/watch?v=F4gsR1prP28#t=220

    Pogány torony:
    http://induljelegyuton.hu/?tag=pogany-torony

    További mazsola:
    http://hullo-eso.blogspot.co.uk/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hal ál
      https://www.youtube.com/watch?v=6YpzymrGdCE -->
      (http://www.ujkorklub.hu/load/ezoterikus_konyvek/konyvek/a_tibeti_halottaskonyv/1-1-0-2574#.Vaj7yGNZyf8)

      http://hullo-eso.blogspot.co.uk/2014/11/a-toradzsa-temetkezes.html?_sm_au_=iVVS46qMFJvHstHF

      Törlés
    2. Hát igen nem véletlenül ismételgeti Kerion is sokszor, hogy nem mindegy hogy az életét halja vagy a halálát éli valaki. Aki még csak az életét halja az szenved, fél, szorong mindig és állandóan valamitől, aki viszont már a "haldoklás állapotában" van, az felszabadult, nem fél semmitől, ő már a halálát éli. Ide nagyon nehéz szerintem eljutni, de akinek sikerül az végleg felébred - és ehhez még csak nem is kell "halálos betegnek" lenni testileg, makk egészségesen is elérhető ez az állapot, gondolom.

      Nem véletlen különben hogy ezt is megpróbálják lejáratni, nem véletlen, hogy ennyi "élőhalott", zombis film/sorozat megy, már megszámolni se tudom mennyi: pont ezt a halálát éli állapotot járatják le, mintha az valami szörnyszülött lét lenne, pedig dehogy.. épp ellenkezőleg.

      Törlés
    3. És ez a "halálát éli" szerintem azzal is összefügg, amit Weöres is írt, hogy aki már leépíti a hamis személyiségét, azaz "meghalasztja" a felépített egóját, az éri el az örök áramlás forrását, az ébred fel igazán ebből az álomvilágból.
      Ezen dolgozunk itt egy páran szerintem - több kevesebb sikerrel. :)

      Törlés
    4. A halál a születés ellentéte, nem az életé. Aki megszületik, az meg is hal. Aki él, az mindig is élni fog.

      Törlés
    5. Ember legyen a talpán aki ennyi írásból kihámozza az igazságokat.
      Meg video tengerek.
      https://www.youtube.com/watch?v=YNycI6Z9qvM
      Kérdés, bármilyen írás vagy könyv mire bizonyíték?
      Ezek az írások valami céllal készülnek mindig?
      T.Szilvia

      Törlés
    6. Valójában sem élet sem halál nincs - LÉTEZÉS VAN vagy nem-létezés. Ha maradunk a fenti meghatározásoknál alapvető teremtési evidencia hogy: Élet és Halál ugyanEGY - természetesen az adott, folyamatban lévő körforgáson belül. Tehát nincs ok a fél-elem-re. A halál alatt csak a 3 D-s test vagyis a földi szkafander/ruha "halála" értendő.
      Végidei önmérlegelés idején - most AZ van - azért nem mindegy hogy elveszítjük-e a testet/ruhát. Az tud ugyanis a kitárult "aranykapun" belépni aki nem csak lelkileg, de testileg is újjászületett. Azaz meghalt és újra feltámadt ugyanabban a testben. Ehhez van szükség az úgymond "666-os" pokoljárásra, s onnan a mélyből főnix-madarként való kirepülésre/feltámadásra. Ezért is van a BirKa-ság/KígyóTartó-ság, sEnki-ség-Nin/cs/HU/o/rszág-ság is a magyar/madár lélekminőségű embereknél Magyarországon. A birka magyar AZ aki Bárány-ként/Jézus-ként újjászületik. Farkasból nem lesz egykönnyen birka, még kevésbé Bárány.
      Tehát akinek a lelke feltámadt ugyanabban a testben az lehet képes a testi metamorfózisra/átkristályosodásra is > a C-ion-ból Si-ion folyamat. Szén alapúból szilícium alapú testi létezés jön, jöhet létre ami a tulajdonképpeni "fénnyé válás"/transzformáció előszobája.
      Az ősi halál szóösszetételünk "rejtett" jelentése: ál-hal / ál vagy hamis Halak korszakbeli ember. A feltámadva még mindig a 3 D-ben létező - de a többieknél már magasabban rezgő - ember az aki már nem az életét halja hanem a hal-ál-át éli. Valójában már nem a vaskori Halak, hanem az aranykori Vízöntő voltát, létezését - mondhatni hogy már aranyember.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    8. Pityesz / Kerion .

      A némi igazolásotokra mutatnák valamit : Lényege a kijelen -
      tésnek, hogy akikre ( s a gyászoló menetben lévőkre ) mon -
      datik, azok testileg élnek, de mégis halottak ; Ez ugyanaz a
      kijelentés, mint amik az Írás más részében található, vagyis
      hogy *élnek előttem*, valamint *halottak az ő cselekedeteik*

      PITYESZ : "Aki él, az mindig is élni fog"
      KERION : "akinek a lelke feltámadt ugyanabban a testben"

      MÁTÉ EV. 8 : 22
      Jézus pedig monda néki : Kövess engem, és hagyd,
      hogy a halottak temessék el az ő halottaikat ."
      LUKÁCS EV. 9 : 60
      Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halot -
      tak az ő halottaikat :"

      Törlés
    9. Seeraaf, bár nem vagyok oda Avataráért - mivel tudom hogy önző céllal a 6alom "futtatta fel" - azért érdemes meghallgatni a legfrissebb Mária-Magdolna című 2 órás előadását - tanulságos, van benne igazság. Szóval úgy van ahogyan "mondjuk" csak persze más megfogalmazásban - az un. apokrifek stb. alapján. Evidens hogy nem csak a kreált Biblia után, alapján kell tájékozódni - akkor sem, ha már csakis az un. írott, "dokumentált malasztot" nézzük. Ami ugye sohasem mérvadó...s ezt - sic - az "írásról" anno Jézus is kinyilatkoztatta még a Biblia szerint is. TEhát az ÍRÁS HAL-OTT - nem igazán mérvadó...

      Törlés
    10. Kerion .

      Köszönöm a jelzésed és tényleg értékelem : Komolyan köszönöm ;
      Vannak azonban olyanok, akikkel egyáltalán nem foglalkozok { !?! }
      Jelzésedre reagálva : Én nem tudok arról, hogy Jézus ezt, ill. ilyet
      mondott volna ; Engem érdekelne a pontos idézet - De ha igazat a -
      dok, akkor minden írás halott ( mindegyik 'kivétel nélkül', csak van -
      nak akik szeretnék ezt 'kimondottan' a Bibliára vonatkoztatni ), de
      abban igazollak, hogy mást is kell olvasni, azaz máshol is érdemes
      kutakodni { Így teszek magam is, de vannak olyanok, akik turmixot
      csinálnak abból, amit olvastak - Biztos találkoztál már olyannal, aki
      például a világ-vallások ilyen / olyan ( egymásnak ellentmondó ) ki -
      jelentéseit keverve ( szaszont a fazonnal ) alkotott fenomenálisat }

      Törlés
    11. Hamán Halál... Avagy a nekromanták háborognak:

      http://www.men.hu/ijeszto-holttestek-mar-nem-bomlanak-le/egeszseg-sport/egeszseg/5136

      A hagyományőrző halottfeltámasztó csókák, most moroghatnak, hogy a sok álmatlan iccakán összeharácsolt alkimista tudásukat ba... dobhassák ki a ablakon, mer' ezek pimasz fiatalok nagyüzemet akarnak csinálni a zombigyártásból.

      Vagy...
      Té'leg van abban igazság, ami a temetőkertek bejáratyára van néhol kiírva: Fel támadunk.

      ;)

      Törlés
    12. Az un. esszénus bibliában van egy anno Jézusnak tulajdonított kinyilatkoztatás:
      "Ne a szentírásokban keressétek a törvényt mert a törvény az élet az írás pedig halott."

      Törlés
    13. Kerion .

      Mi az, hogy *esszénus biblia* ? : Pontosítanál ; Sajnos nem
      ismerem - Hol találom ? { Ez az esszénus írás nem halott ? }

      Törlés
    14. Hogy még pontosabb legyek : Ez a te általad bemásolt nem halott ? ;
      Csak 'amit én' olvasok / használok ? { Gondolom érted a dilemmát }

      Törlés
    15. Fura dolog ez Kerion, (zsidófigyelő) csak jelzem, amit régebben már más is meg tett itt, hogy szóvá tette, hogy amiért másokat leszólsz, azt Tenmagad is meg teszed!?...Te most miért ajánlod -melegen- Bácsfi Diánát?...nekem is dilemmám, hogy bár mindenkitől tudunk tanulni, ha csak egy szó vagy mondat által is, még hogyha a másik oldalt képviseli is mégis mindig van epés megjegyzésed a mások által felrakottakhoz!...ja, hogy ez tanulságos.......mert ezt persze most Te ajánlottad, ez mehet ugye!...milyen már, hogy ilyeneket nézel? Te?......azt is számtalanszor leírtad ide, s legutóbb már hangsúlyozva, hogy szakadjunk már le az ilyenekről!......választ nem is várok :(((

      Amára

      Törlés
    16. Fentebb azért teljesen világos hogy nem magát B. Dianát ajánlottam hanem csak az egyik legújabb előadásának a megtekintését. És ezt is csak az egyoldalú "biblikus" tájékozódás kiküszöbölésére. Ebben az előadó utalt jó néhány apokrif, gnoszticista, valentiniánusi stb. un. régi irományra, illetve azok tartalmára. Tehát ha a régi-új írásokat - ami persze felülről nézve lenti azaz "hal ott" - boncolgatjuk Jézussal és egyáltalán a Teremtéssel kapcsolatban, akkor mind az egészet kell nézni és nem csak a "valakik" által kontra-szelektáltan elénk-tettet. Mert vannak akik azt hiszik hogy e témában a Biblián kívül nem létezik semmi sem, vagy minden egyéb hazugság. Például reinkarnáció csupán azért "nem létezik" mert anno a Biblia-szerkesztők 1-etlen szavazat-többséggel "leszavazták".
      Természetesen az általam ide feltett minde3n írás is lenti, tehát hal-ott. Mondom is - eléggé gyakran - hogy csakis és kizárólag az számít ami BENNÜNK VAN. Az a késztetés, predesztináció - spontán rávezetés a valóságra - a mérvadó amit önMAGunk szellem-tudata úgymond "ISTENI SZIKRA"-ként katalizál bennünk. Minden egyéb mástól, idegentől származó szóbeli, írásbeli, képbeli megjelenítése a dolgoknak káprázat csupán. Különbségek persze vannak - különösen Magyarországon - attól függően hogy egy valódi nemzet-testvér, vagy éppenséggel egy magyar-gyűlölő országfoglaló-e a "kápráztató". A lenti káprázat - mivel az EGÉSZ része/SZERE - persze mint mankó felhasznál6ó csak mindig figyelembe kell venni hogy ki az aki megjeleníti. Egy valóban felemelkedett "A-ION"-al/Kezdeti Rész/Szer-Egy-sÉg-el rendelkező például nem tud hazudni mert a magasabb belső rezgése meggátolja ebben. A tudása valójában fentről származik - nem lentről, még ha lent is jeleníti meg. Ezt egy "bíráló" vagy el tudja dönteni vagy nem. Egyébként egy "tanító" soha sem az elismerésért tanít vagy azért hogy az amit mond bárkinek is tessen.
      Az un. esszénus biblia béke evangélium része tartalmazza a fenti Jézusnak tulajdonított kijelentést - az interneten rá lehet keresni. Jézus maga állítólag 6 évet töltött, tanult 12-18 éves koráig az un. esszénusoknál mielőtt keletre ment 12 évre hogy "tovább-képezze" magát. Jézus egyébként nem konkretizált semmit, általánosságban mond6ta azt hogy az "írás halott". Nem "érezhető" hogy mindez hazugság lenne - mármint az hogy Ő mondta és hogy ezt mondta.

      Törlés
    17. Egyébként valóban "zsidó-figyelő" vagyok - a zsidóktól óvó és a zsidókat segítő. Számtalan zsidó számtalan ajándékot kapott már tőlem. Nagyon komoly ajándékot - materiálisat és spirituálisat is - úgyszólván az aranykori minden/sége/t. Más kérdés hogy éltek-e, élni fognak-e vele. Mindenesetre náluk "pattog a labda" - pardon a Föld. Az persze azért evidencia hogy nem kell mindig a "rossz" gyerek seggét nyalni néha, ha pedig szükséges akkor folyamatosan elkel az a szülői helyre-igazító pofon.

      Törlés
    18. Válaszokat keresek. Nincs?
      Még ha elolvasnék is sok-sok könyvet ezután,nem változtatna azon
      a véleményemen miszerint:bármilyen szöveg valaki/k által,valami
      céllal,valamilyen nyelven íródott kézzel/géppel. Ennyi bizonyítható.
      Tartalmára nézve szinte semmi biztosíték annak valóságára/igazságára,
      hacsaknem valami módon nem tapasztalom magam is.
      Ellenkező esetben csak elhihetem azt addig-ameddig és pont.
      Főleg érvényes ez a "holt" nyelveken fellelt irományokra, hiszen manapság is fordítási és nyomdahibáktól hemzseg a könyvek többsége.
      Régi korok régi szövegei is nehezebben érthetők, úgyszint manapság a
      különböző szakszövegek. Nem beszélve arról,hogy szülőként hallom nagy gyerkőceim szlenges szövegeit amit nem feltétlenül értek meg elsőre,néha másodjára sem.Ezek szerint feltételezhető az,hogy minden
      mondanivaló tartalmazhat rengeteg pontatlanságot akár? Szerintem
      igen. Más látószögön szemlélve az ezzel kapcsolatban felmerült kérdés
      az,vajon a sok pontatlanság és direkt hazugságok mennyire fertőzik
      az emberi közösségeket? A fő hangsúly itt a fertőzésen van a saját
      látószögemen szemlélve.
      T.Szilvia


      Törlés
    19. A szó elszáll
      Az írás halott
      Az Élet örök

      Törlés
  26. Jaj má...ha akárhol esznek nem saját termést má örökre tartósítva lesznek. Ennyi. (Tele méreggel minden)

    VálaszTörlés
  27. Vallástörténész B.D.-AVATARA: Mária Magdolna misztériuma

    https://www.youtube.com/watch?v=ais-gS0luJw

    GA

    VálaszTörlés
  28. Kicsit vissza a népvándorláshoz. Nem tudom, hova tegyem, úgyhogy ide teszem:
    http://szeretetfoldje.hu/index.php/eheti/7390-nepvandorlas-es-isten
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Némi plusz hír a témához : 291-es Hsz ;
      http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=426#c11472

      Törlés
  29. Értitek már???
    Megszűnik az egyetlen hazai spermabank,..ugyi megérkeztek az életerős apajelöltek ezrével

    http://www.hirado.hu/2015/07/17/ezrek-kerulhetnek-kilatastalan-helyzetbe-megszunhet-a-magyar-spermabank/

    az oldalon: Genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából

    Illegálisan importáltak hímivarsejteket Magyarországra

    Dénes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez sem tartja vissza az egyre erőszakosabb migránsokat, ezek jól másznak is :

      https://szabadriport.wordpress.com/2015/07/19/mozgositasra-van-szukseg-a-fekete-invazio-megallitasara-mire-lesz-eleg-egy-ekkora-kerites/

      Törlés
    2. Ezek a "migránsok" nem bevándorlók. Mert a szándékaik szerint céljuk nem Magyarország. Tehát csak papír nélküli átutazókról van, lenne valójában szó. Mindebből magyarországi problémát csak az érintett - jórészt volt gyarmattartó nyugat-dél-európai - országok szabadkőműves vezetői kreálnak. No meg az itt abszolút 6almon lévő zsidó-cigány csatlósaik-csicskásaik.
      Ezeket az embereket ugyanúgy a kért határra kell/ene/ szállítani mint ahogyan a szerbek is teszik. Aztán csak meg kell nekik mutatni hogy merre van nyugat. Az is teljesen evidens hogy az úgymond vissza-toloncoltakat is vissza kell fordítani - ha kell 100 X is. Az ember ugyanis eredendően szabad és oda megy a Föld nevű bolygón ahová csak akar. Akadályokat csak a nem-emberek állítanak.
      Amikor valamit egzaltáltan feltupíroz a 6alom mindig valamit el, le akar fedni. Szuezzel 56-ot, az ukrajnai géplelövéssel a gázai vérfürdőt, a migrációs kerítéssel pedig az /il/legális telavivi zsidó bevándorlást fedik le. Valójában ez lenne "veszélyes", ha a magyart egyáltalán meg lehetne fenyegetni, félemlíteni és le lehetne húzni a cionista-zsidó "ellen-meneteli" szintre. De nem lehet, s így a másik ember kárára történő országfoglalás az ami veszélyes mert az kizárja a szeretetelvű feltámadást a végidőben. Tehát aki most vég-veszélyben van az a valóságban az országfoglaló idegen.

      Törlés
    3. Kerion!
      Gondolod , hogy az országfoglaló tisztába van ezekkel a tényekkel? Szerintem neki tök mind1 amíg ad egy csontot és azon lehet rágodni.
      De végre vki kimondta a lényeget:

      "Az ember ugyanis eredendően szabad és oda megy a Föld nevű bolygón ahová csak akar. Akadályokat csak a nem-emberek állítanak."

      Üdv:Shíva

      Törlés
    4. "Az ember ugyanis eredendően szabad és oda megy a Föld nevű bolygón ahová csak akar. Akadályokat csak a nem-emberek állítanak."

      No-no, a mi házunkba egyelőre ne jöjjön senki akit nem látunk szívesen. Tudom ez ellenkezik a Krisztusi szeretet-vallással, de ez van, bennem meg ezt kell szeretni.

      Törlés
    5. Egyébként én arra gyanakszom hogy a háttérben susorgó arcoknak az egyik célja mindezzel az, hogy összeugrasszák Európa kereszt cipelőit Allah szolgálóival. Hogy minél jobban meggyűlöljük e másik irányzat fiait. Régi terv ez már uraim.
      Oszd meg és uralkodj.
      Baszd meg és kurválkodj.

      Törlés
    6. Nyilván a házamba ne jöjjön. Sőt ne is szemeteljen az ORSZÁGUNKBAN, de ha normális élhető körülmények vannak és szeretet orientált az egyén akkor jöhet(ők nem ilyenek...). Persze más kérdés, hogy az ilyen általában nem megy sehova :)
      Lásd: Saját magam
      Üdv:Shíva

      Törlés
    7. A legfőbb 6almi cél a magyar összeugrasztása - bárkivel. A többi cél csak másodlagos. A magyartól félnek mert képes a megtáltosodásra. Az pedig nyilvánvalóan a magyarság/madárság "vezető" szerepét is jelenti a továbbiakban a Földön. No meg a "kisugárzása" miatt az aranykort magát is.
      Mondani sem kell minden ilyen provoká-cion kudarcra van ítélve. Azért is kell tehát az effajta kreált invázió hogy ha magyart már nem is, de legalább egy ál-magyar, magyarnak hazudott konfliktus modus vivendijét generálhassák. Ennek résztvevői a magyarországi zsidók, cigányok és egyéb idegenek meg a magukat persze magyarnak hazudó hasonszőrű, "kurucos-betyáros" Szegedi Csanád féle kaméleon-elemek lennének mindkét oldalon. Ők játszanák el a "kis armageddont" valahol Szeged határában. Ezt jósoltatták anno az ál-táltos/cigány?/ Teknőkaparóval is már az 1860-as években. Közvetlen azután hogy megtörtént Galíciából a "honfoglalás".
      Mivel végidő van AZ Ember házába csak Ember jön - még ha csak potenciális ember is az illető. Nem-ember nem jön. Tehát nincs mitől félni. Érdekes módon az idegen - tehát nem magyar - kéretlen szomszédok többsége meg zsidó és cigány. Még véletlenül sem szír, afgán, kínai, pakisztáni vagy fekete-afrikai.

      Törlés
  30. DoPe véleménye a bevándorlókról: https://www.youtube.com/watch?v=evGzViLM1FI

    Kardos H.János is dilemmázik mitévős legyen ???...vásároljunk nekik, vagy??

    https://www.facebook.com/KardosHorvathJanosOfficial

    GA



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerion, Te mit tapasztalsz ott Szegeden?...mert egyre cifrább a dolog:
      A segitöt megfenyegették a férgek!!
      Keretben Ifjúsági Egyesület

      A Keretben Ifjúsági Egyesület elnökeként ellátogattam a mai napon, a Tisza melletti ártérbe, hogy megtekintsem az egyre fokozódó migrációs helyzetet. A Szennyvíz átemelőnél a határsértők egyik jól bevált útvonalán, egy 30 fős csoportot tartóztatott fel az polgárőrség.
      Amíg a rendőrségi intézkedésre vártunk segítettem rábírni őket, hogy ne fussanak el és ne bujkáljanak az erdőben. Igyekeztem megnyugtatni a szíriai menekülteket és a rendőrséggel együttműködve vizet adtam nekik, hogy nehogy a gyálai vagy tompaszigeti kiskertek irányába keressenek ellátást. A kétségbe esésük fő oka az volt, hogy Szerbiába visszatoloncolják őket, de elmagyaráztam nekik a hivatalos eljárást. Ekkor viszont olyan történt, aminek még most is a hatása alatt állok - többen közülük azt mondták, ha mégis Szerbiába visszakerülnek, akkor meg fognak ölni! Személy szerint megdöbbentőnek tartom, hogy szegedi lakosként ezzel kellett szembesülnöm. Nekem és az egyesületünknek mindig is az volt célkitűzése, hogy a helyben adott minimális ellátással megóvjuk Szeged lakosságát és a szegedi emberek magántulajdonait.
      Az esetem után, megkérnék minden szegedi lakost, hogy rendőrségi vagy polgárőri felügyelet nélkül ne tartózkodjon a Tisza menti ártérben! Amíg, mi adunk nekik vizet és ellátmányt, addig meg tudjuk védeni a házainkat, kertjeinket és a városunkat. Szeretném a többi karitatív szervezetnek is felhívni a figyelmét arra, hogy vigyázzanak és legyenek körültekintőek, nehogy az ingyen cigaretta, gyújtó, táska vagy az önkéntes borotválás hiánya miatt fenyegessék meg őket is életveszélyesen. Meg kell húznunk a civilizációs határvonalat és megfelelő keretek között kell tartanunk a humanitárius segítséget!

      Baracsi Réka Nóra
      Keretben Ifjúsági Egyesület
      elnök https://www.facebook.com/pages/Amit-nem-l%C3%A1tsz-a-tv-ben/627822583913477

      Törlés
    2. ".....A politikus kifejtette, hogy Európa tudatos betelepítés célpontjává vált, ami nem spontán népvándorlás, hanem egy korszerű eszközökkel szervezett, és valakik számára anyagilag is jövedelmező tevékenység: “Ez részben egy jól felépített üzlet. Nemrég jártam a déli határon, ahol életerős, húsz év körüli fiatalokat láttam a legkorszerűbb információtechnológiai eszközökkel kommunikálni. Pontosan tudják, mit akarnak, s a világhálón konzultálnak a határ menti helyzetről, a később érkezőket folyamatosan tájékoztatják. Ez tudatos betelepítés, Európa megszállása.”

      http://hidfo.ru/2015/07/a-liberalizmus-megbukott-europa-szembe-kell-nezzen-az-elozonlessel/

      GA

      Törlés
    3. Semmivel sem kötelező szembesülni. Még egy kétségbeesett fél-elem-mel küszködő "migráns" úgymond fenyegetésével sem. Ugyanis lehet az un. felemelkedett magyar lélekminőséget is választani. A rendsz@rból való kilépést, a "valakiság-elnökség" feladását, a sEnki-séget, a Nin/cs/HU/o/rszág-ságot, a BirKa-ságot - a feltétel nélkülien szeretetelvű Jézus-i mentalitást. Egyáltalán nem szükséges az 6alom földi színpadi "vakoló-játszmáiban" - például egy primitív és hülye idegörlő migráns-begyűjtéses, kerítés-állításos látszat-társasjátékban - részt venni. Tudni kell hogy ezek a cselekedetek egyenesen akár magát a későbbi nem-létezést is eredményezhetik. Persze ha valaki tudatosan - nem a fizikai halálra, hanem ami ennél sokkal rosszabb - a nem-létezésre hajt az más tészta. Az menjen csak a "kiválasztottai" parancsai, megvezetései után - legyen csak a csicskásuk a végidő poklában. Nehogy, még véletlenül se haladja meg őket, emelkedjen felül rajtuk, bár megtehetné - végül is szabad akarat van.
      Költői kérdés: ha jön egy 3 km-es magasságú cunami akkor mit számít hogy ki telepít be kit hová, milyen célból ecetera. Egyedül csak az számít - hogy az adott szituációban - KI TUD MADÁR-KÉNT REPÜLNI. Nyilván a megtáltosodva újjászületett magyar lélekminőségű ember az aki tud6.

      Törlés
  31. No úgy tűnik minden gondunk megoldva: 700 évvel ezelőtti bevándorlóink is beszálltak az üzletbe, mert rájöttek, hogy a mostani bevándorlóknál biza sok a lenyúlható euró (akárkik is pénzelték, ruházták fel őket erre a feladatra).
    Szóval gond egy szál se, kiraboltan már biztos nem fog bajt keverni itt senki...
    Továbbmenni meg végképp nem...

    https://kuruc.info/r/2/145933/

    :(

    VálaszTörlés
  32. Nem, viszont ha már itt marad és valóban irányított, vezérelt tömegről van szó, akkor egy olyan 1 havi etapból összejön egy hadsereg. Ellenünk akár.
    Most nem akarok károgni, csak egy gondolat volt.
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No simán el tudom képzelni, hogy egyszer csak "valakik" odavisznek ezeknek néhány teherautónyi harcieszközt, oszt indulhat a hadd-el-had. 300.000 főt "várnak" csak idén kormányék, ebből nyílván továbbmegy néhányuk, de basszus, elég ha a harmadik "itt ragad" és fegyvert kap.

      https://www.youtube.com/watch?v=-o7HWX7lkKU

      Tutira veszem hogy ennek az egésznek elsődleges célja az összeugrasztás. Nagyon kell már "nekik" az új világrend, mindent megtesznek ebben a vergődésükben.
      De ahogy mondani szokás ember (?) tervez, Isten végez. :)

      Törlés
    2. A magyarság ellenségei már régen fel vannak fegyverezve, nem csak külföldön de idehaza is. A legkülönbözőbb gárda-szervezetekbe, "őrző-védő" káeftékbe, "kurucos-betyáros" gittegyletekbe stb. bújtatva. Az un. "rend-őr-s-ég" meg persze a "Csaba" H-ende/H-ungaria vége "kiválasztott valaki" által fémjelzett honvédség sem magyar már.
      Mégis, a 6almi emberek? - ugyan megpróbálnának még tombolni, dorbézolni - valójában már csak helyben gúzsba-kötve táncikálnak. Nincs már számukra - a meghasonlott, kivetkőzött lélekminőségükre - hely AZ ÉG alatt. Illetve lenne még számukra is lehet-ő-s-ég ha sürgősen váltanának, de ezt valamilyen oknál fogva nem teszik meg. Feltehetően már szőröstül-bőröstül-lelkestül eladták önMAGukat - valamiért valakinek.
      Teljesen mindegy tehát hogy itt milyen és mekkora hadsereg jön össze, nem lentről folyik a TEREMTÉS hanem FENTRŐL. Aki itt mérvadó - AZ 1 TŐről fakadó TÉRrezonancia EMelő - nem uzival meg kalasnyikovval mászkáló, hadonászó idegen. Erre már elég sokan rájöttek. Meg arra is hogy például az un. chem-trailezés sem ér már semmit. Abba is maradt a napsugarakat szűrő "veszett csíkozás". A jótékony NAP-energiát, a megvilágosodó globális újjászületést, a Napból születő Tu/l/rul jöttet már nem lehet leállítani-megfékezni. Az bizony RÁ-száll/t/ a Kárpátok Szent Bércére...

      Törlés
  33. ,,Sarrukín vagyok, az erős király, Agade királya.
    Enitum az anyám; apám nem ismertem. Apám testvérei a hegyet
    szeretik. Városom Azupiranu, mely Purattu partján fekszik.
    Enitum, anyám fogant engem, megszült engem titokban,
    sásból való kosárba helyezett, szurokkal zárta le kosaram fedelét,
    a folyóba vetett engem, mely nem lepett el, elsodort engem
    a folyó, Akkihoz, a vízkimerítőhöz vitt. Akki, a vízkimerítő
    kiemelt, mikor vedrét alámerítette. Akki, a vízkimerítő,
    fiává fogadott, felnevelt engem, Akki, a vízkimerítő, bizony
    kertészévé tett engem. Kertész-voltom miatt Istar (istennő) bizony
    belém szeretett.”

    Szóval, tényleg a kertészet lesz itt a lényeg :)
    Üdv:Shíva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kert Ész - a Kört az Ész bontja. A "vízkimerítő" a Hal-Ész, aki segít hogy kihalássza az ember önMAGát a vízből/tengerből/sokaságból. A vízből jött Noe/Nő meg persze a Duna-mag/Isztár-mag/Eszter<gom-i oros/z/-lán - erős lány. Tehát az Erős Lány a királynő míg a Kert Ész a király az Isztár - pardon a Duna mentén.

      Törlés
    2. Ez a Mózes sztori szeretet verziója szerintem :)
      Üdv:Shíva

      Törlés
  34. Hm. Azért ne feledkezzünk meg a másik nagy programíróról sem:

    "Jön majd idő, hogy szinte eltűnik
    Pannónia földről ki magyarnak született,
    fiaikat az anyák meg sem szülik,
    s a hágókon át jönnek barbár seregek.
    A magyaroknak még nevét is lopják,
    s rettegnek még emléküktől is.
    Már csak nevében lesz Magyarország,
    s nevében minden egyezség hamis.”

    VálaszTörlés
  35. Kikapcsolódásként egy régi klasszikus: Muppets show: Mahnamana
    https://www.youtube.com/watch?v=8N_tupPBtWQ

    Örömóda:
    https://www.youtube.com/watch?v=xpcUxwpOQ_A

    Popcorn:
    https://www.youtube.com/watch?v=AvDvTnTGjgQ

    VálaszTörlés
  36. Zárójel nyit....
    "No simán el tudom képzelni, hogy egyszer csak "valakik" odavisznek ezeknek néhány teherautónyi harcieszközt"
    http://index.hu/belfold/2015/07/22/amerikai_harckocsikat_telepitenek_magyarorszagon/
    ....zárójel bezár.

    Csak a belülről felfelé való erősítés marad. Egy-személyes meló.

    Üdv,
    Niki


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony bizony, Szíriában és Irakban is HOGY-HOGY-NEM pont az amcsik által hátrahagyott (?) támaszpontokat és a bennük lévő eszközöket találta meg először a szörnyállam. Itt is ezt akarják?

      Törlés
  37. Kedves Barátaim! Tanácsot szeretnék kérni tőletek, hogyan oldanátok fel ezt a helyzetet, hogyan viselkednétek.
    Erőszakos, irányításra törekvő, folyton okoskodó apa 40 éve elnyomja a gyerekeit, állandó nyomasztó érzést kelt, mert erőszakos természete miatt a békességre igyekvő gyerekei tiszteletből nem őszinték vele, folyamatosan csak alkalmazkodnak, félnek a konfrontációtól. Ennyi idő alatt jócskán elegük van már, ha csak eszükbe jut, idegesen lesznek, hogy mi lesz a következő kellemetlen meglepetése..
    A legfrisebb eset a következő:
    Apám új felesége (akinek apám az 5. férje: a pénzéért vette feleségül és ezért papucs otthon) vállalkozása miatt nem képes ellátni a háztartást és olyan bejárónőt alkalmaznak, aki kórházban dolgozik. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb bevisz a házba fertőzést, nevezetesen hepatitisz A-t, aminek a lappangási ideje 4 hét és májgyulladást okoz, bár 90%-ban tünetmentes, de közben fertőz. A feleség egy hétig fekszik a fertőző, nagyon rosszul van. Az alkalmazottait beoltják. Apám ugyanúgy dolgozik, az ő beosztottjait nem is informálja.
    Mit tesz a "szerető" apa? Nem jut eszébe a hepatitisz C-s májbeteg fia és a várandós lánya meg a két éves unokája, hogy említse az ÁNTSZ-es kollégának, mint esetlegesen veszélyeztetetteket, mert korábban érintkeztek, hanem ugyanúgy igyekszik a kontaktot tartani, mert ő már kapott védőoltást (amitől azt hiszi, rögtön védett lesz, holott 2 hét az immunválasz). Amikor megtudja, hogy a lánya és a volt felesége elmegy vérvételre, h megtudja,fertőződtek-e az általa hozott bogyós gyümölcsökön keresztül, felelősségre vonja, hogy hogy mertek elmenni. Persze, hogy a volt feleségnek pozitív lesz az eredmény ,mire erre annyit mondd, h biztosan nem tőle kapta el.
    Nekem azt hiszem, ez az utolsó csepp a pohárban, egy ideig nem tartom vele a kapcsolatot, annyi aggodalmat okozott, mire egy hét eltelt, hogy kiderüljön, fertőződött-e a családom (a magzat is). Erre annyit nem volt képes mondani, h sajnálja.
    Mit tennétek? Nem vagyok hajlandó vele vitatkozni ebben az állapotban (8. hónap elején járok) és elegem van abból, hogy mindig én legyek az okosabb és viselkedjek normálisan, amikor sorozatosan ilyen hülye húzásai vannak és utána úgy csinál, mintha semmi se történt volna.

    Hogyan lehet egy ilyen kellemetlen, nyomasztó kapcsolatot rendezni?
    Nyilvánvaló, h 70 évesen már nem fog változni, nem is feladata az a gyerekeknek, hogy a szüleit megváltoztassa.

    Előre is köszönöm a véleményeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonló cipő.. csak nálunk anyós a problematikus, más ügyek miatt. Sok évnyi küzdelem után egyedül a teljes kapcsolatmegszakítás vált be.
      Tudod, széth-választás megy, a törésvonalak egyre egyértelműbbek. Nem kell erőltetni ha valaki a másik pólushoz tartozik, felesleges az ellenmenetel, csinálja ahogy akarja - nélkülünk. Ez is része a próbáknak, képes vagy-e elengedni olyat, akiről mindig azt hitted hozzátartozol családi kötelék vagy bárhogy, de lassan ráébredsz hogy nem... El kell engedni.
      Én ezt javaslom.

      Törlés
    2. Ja és gratula az új várandósághoz, nem túl hamari ez? :)

      Törlés
    3. Még egyszer köszönöm a tanácsot, Mazsi, bevált. Megkönnyebbültem a kapcsolat lezárásával. Forward Mérgező szülők c. könyve is segített.
      Egy levélben leírtam a gondolataimat, érzéseimet és elbúcsúztam, mint a lélek, aki eddig az egyik lánya szerepét játszotta. Letettem a terhet.

      Törlés
    4. Ennyi.
      Nejem is megírta levelét az anyja felé, 10 oldal lett. Persze nem küldte el, de legalább leírta / kiírta magából, már ezzel is megkönnyebbült. :)

      Törlés
  38. Köszönöm a megerősítést, én is ezt tartom megoldásnak és ezt szeretném, mert felesleges teher, túl sokáig cipeltem így is. csak azt sajnálom, hogy a kicsinek így egyetlen nagyapja se marad, csak egy mamája.

    :o) 35 éves vagyok már, szeretnénk még egy harmadik gyereket is 5 éven belül és egy évre visszamenni dolgozni a 2. és 3. között, úgyhogy nagyon vártuk, hogy jöjjön. A kislány is nagyon várja, h megérkezzen öcsike, még a ciciről is képes volt lemondani a javára (pedig eddig mellen aludt el), mert ő mást nem tud majd enni. :o)

    VálaszTörlés
  39. Hát igen, hát igen.

    A Peter az nálunk Peter, azaz e-e, odaát viszont Pítör.
    A Perfect az nálunk Perfect, azaz e-e, odaát Pörfikt.


    http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/07/23/az_angol_helyesirasnak_nincs_ertelme._ez_a_102_eves_bebizonyitja_hogy_miert./

    VálaszTörlés
  40. Csepin Péter, elmondta őszinte véleményét a pesti fiatalokról, a liberálisokról és a nemzeti értékek megtartásának nehézségeiről.

    https://www.youtube.com/watch?v=gl3O6y8Ornw&feature=youtu.be

    GA

    VálaszTörlés
  41. Meleg van...
    Ezen emelkedj felül pubi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod bloggazdi... nyár van. Ilyenkor ez szokás. :P

      Törlés
  42. (új őrület)

    A Vers Mindenkié: UFO - Napolaj (Csuja Imre)

    https://www.youtube.com/watch?v=QdqdTjtZdjQ

    VálaszTörlés
  43. megoszthato.blogspot.hu/2015/07/ez-16-varos-retteghet-itt-nyilnak-az-uj.html?m=1
    Szóval 16+1=17 ! - de persze "csak" 16 maradék-magyarországi helység van felsorolva. Ahol a volt szovjet és magyar laktanyákban nyitnának "menekült-táborokat" - sic - katonai kiképző-központokat a migránsoknak. Természetesen a még mindig ittlévő magyarság ellen, mert a haló poraiból főnix-madárként feltámadó magyar az aki egyedül veszélyes a c-ion-ista zsidóra. Par5don nem rá magára, hanem annak ördögi 6almára. A 17. lak-tanya - bár nincs rá utalás - Szeged lenne az: "arany-ős-szeg-élet" - mint a szíriuszi-orioni halászat földi8-9>10 központja. Nyilván, de ezt már nem merték leírni.
    Mondani sem kell hogy semmi sem véletlen és minden úgy JÓ - ahogyan VAN. Hisz ha ez lenne a "majdan" a magyar ellen fordít6ó uzik és kalasnyikovok - mit AD ISTEN - például mind finOM csók-ol-Á-dé5-vá is változ6nak a migráns gyermekek örömére. Vagy, van egy másik variá-c-ion is a Magyar Szer-Etet és - a laktanyánként adományozott - 1100-1100 kürt-ős-kalács 6ására. Ekkor van az hogy ezen 6ÁS-RA a migráns valódi - helyi tolvaj4 és detronizáló44 - nem magyar ellenségei felé fordul, s őket részesíti az: "amilyen a fogadj Isten olyan lesz most az adjon Isten" - végső armageddoni elszámolásban.
    Ki van ez "OdaFent" találva, bármit is tesznek minden a visszájára sül7 el - és jó ha nem isszák meg a "fekete" levét rögtön annak amit éppen cselekszenek - az Én-Ékes-Mad-Ár kárára.

    VálaszTörlés
  44. http://rejtelyekszigete.com/erdekessegek/madar-hiedelmek-a-kulonbozo-kulturakban/
    madarak :)
    Üdv:Shíva

    VálaszTörlés
  45. Ha most esetleg a gép előtt vagytok, akkor érdemes megnézni az időkép vagy a köpönyeg radarképeit 18.30-tól.

    Lujza

    VálaszTörlés
  46. Julius Andan . Az első résztől végig megy a huszadikig , ha mégsem akkor kell neki egy picit segíteni . Pár éve jelent meg a neten egy könyve , úgy tűnik abból idéz részleteket .
    https://www.youtube.com/watch?v=TQz6moTsNC4

    VálaszTörlés
  47. Nos... mivel szórakázik a gépem, oszt jól nem tudom odatenni eme hozzászólást, ahová szeretném, csinálom így.

    Merkurius mester.
    Nem vennék rá mérget, hogy ez az Andan nevű csóka létező humán. (Vagy legalábbis olyan formában, ahogy tálalva vagyon. Pl. író, vagy ilyesmi.)
    Ha emlékezetem nem csal nagyon, egy ilyen nevű karakter (regényfőszereplő) van ám a Duncan Shelley nevű írói (ál)névvel fémjelzett regénytrilógiában. (Kunoichi-trilógia) De olyant is láttunk mán, hogy regényhős írt regényt. ;)
    Ami nagyon olvasmányos, meg elgondolkodtató, meg... vannak benne ninjákok, gyilok, sikonyálás, sunyulás, Világurai, megamikell...


    Más.
    A elébb ráfutottam erre a videjóra:

    https://www.youtube.com/watch?v=Uh9VxaO12zY

    Ami tök izgalmas pozitív propagandának tűnt.
    De tényleg.
    Főleg mikor a csóka a'szonta (nagy beleéléssel), hogy mivel sok van belőle nem fizessünk a levegőért (még), és a vízért (eleget).
    Oké. Lehet nem a vízért fizetel, hanemhogy a adott víztározóból a csapodba kerüljön, vagyis a kiépített infrastruktúrás szolgáltatásér. De az maj'nem mindegy is, hisz fizetel. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Július Undone,
      Meghallgattam az első 5 részt, annyi szent, hogy nagyon hatásosan érvel a csóka, aki saját bevallása szerint a háttérirányító erők köreiből kezdett el - lelkiismereti okokra hivatkozva - köpni. Most, amikor már tulajdonképpen minden amit elmondott, ismert. :)
      Szóval nem is tudom hová tegyem eztetet...

      Vénusz-Dombi óvoda projekt,
      Nagyon szép kis elmélet, de nálam az ilyenek ott buknak el amikor az emberiség jólétét a technológiától várják. Materialista nwo zöld köntösben, IMO. Ez megint ugyanannak a háttérőnek az egyik alternatív gumicsontja, amelyet a mostani rendszer elutasító "kulturális kreatívok" számára dolgoztak ki, hadd kösse le őket.

      Szóval köszi mindenkinek az építő videóajánlását, és most a hírek, sport és időjárás után jöjjön egy kis zene:

      Margaret Island - Bolyongó
      https://www.youtube.com/watch?v=VnlMOa-GiXA

      Törlés
    2. Üdv Quedra . Olvastam a könyvét pár éve , persze nincs rá bizonyítékom , de az alapján , ha jól emlékszem letenyei származású . Írt a gyermekkoráról is pár oldalt , már akkor nem akármilyen élményei voltak .

      Mazsola . Szerintem érdemes meghallgatni , persze nem mondom , hogy a teljes valóságot elmondja , de azért nem rossz .
      Nem tudom nálad mit jelent a mindenki , de menjél ki az utcára , kérdez meg kb. száz embert , így egyszerűbb átlagot számolni , vajon hányan vannak tisztában közülük azzal amit ez az ember elmond ?

      Más részről megközelítve tudom , hogy a háttérhatalom irányítása alól nem lehet ilyen formában kikerülni . Valamilyen szinten én is voltam a másik oldalon , csak a "beavatásom" nem volt teljesen sikeres , ez miatt tudtam kilépni . Akik igazán hozzájuk tartoznak annak még a gondolatai is megfigyelés alatt vannak . Vagyis nem is kell az illetőnek kimondani azt amit esetleg gondolatban eltervez ellenük , elég csak meg terveznie , ha nincs mögötte egy más erő ami megvédené máris vége a fizikai létének . Viszont mivel az emberek nem egyforma tudatszinten vannak , nyilván a megtévesztésnek is másnak kell lennie . Van akinek elég a tévé , van akinek , hogy félrevezessék ennél sokkal többre van szükség , de sokan képesek ébredni az átlagból azáltal amit így elmondanak .

      Törlés
    3. Továbbhallgattam, ismétlem, nagyon jól érvel, teljesen egyet lehet érteni az elmondottakkal, de... Két dolog merült fel bennem:

      1. Ha ez az ember tényleg a "legfelsőbb kaszt" operatív embere volt, akkor hogy engedhetik meg, hogy gondolatait közzé tegye a youtube-on (!) és kiadott könyvben (!) - miközben mindkét közlő forma ugyancsak a háttérhatalom kezében van?

      2. Az egyes pontból pedig az következik, hogy ha engedik megjelenni nyílvánosan ennek az embernek a gondolatait, akkor az nem ellenkezik az ő céljaikkal.

      Tehát én úgy vélem ez is egy a sok szándékos kiszivárogtatás közül. És nem igaz hogy ő lenne az első aki kilépett a sorból és szivárogtat. Ott volt John Perkins, a gazdasági bérgyilkos, akkor ott van a Hidden Hand (Rejtettkéz) nevű akárki, aki igencsak szivárogtatott, igazságba csomagolt hazugságot, és még sokan mások ugyanígy.

      Szóval úgy vélem ezek a leleplezősdik ugyanúgy részei a Projektnek. Tehát ezek mögött ugyanúgy ők állnak.

      Azonban ha továbbgondoljuk, akkor nekem továbbra is az a véleményem, hogy a háttérerőket is irányítja valaki. És ezt a valakit is irányítja valaki még "hátulról", ezt a sort követve viszont csakis kizárólag egyetlen létezőhöz jutunk el, aki a legelején van ennek a láncolatnak: maga a Teremtő Isten.
      Én az Ő kezét látom már mindenben, még a legaljasabbnak tűnő cselekedet mögött is valahol a logikai láncolat végén ott kell lennie a Legvégső Oknak.

      Csak egyet gondoljatok végig: mit gondoltok hány ember élne ma a Földön ezzel a robbanásszerű népszaporulattal, ha nem lettek volna a XX. sz. irányított világháborúi? Hogy lehet hogy ekkora népírtás után is több mint 7 milliárdan vagyunk, többen mint valaha, és ez folyton növekszik?

      Ez az Andan álnevű volt hírszerző is csak a felszínt alatti vékony réteget kapargatja, azt amire már lassan minden ébredező rájött: háttérből irányított bolygón élünk - de odáig már nem jut el (vagy nem mondhatja el), hogy mindezzel mi a célja Istennek. Mert mivel minden Tőle ered, ezért én ezt a folyamatos is odasorolom.

      Törlés
    4. Egyet tudok érteni veled, én pár éve olvastam, szerintem a téma nagyon jó amiről ír, de valóságalapja, úgy értem, hogy ez vele történt volna meg, nem valószínű, hogy van. Inkább szépirodalmi, mint ismeretterjesztő alkotásnak tartom.

      Törlés
    5. Kedves Merkurius! Hát hogyan lehet akkor kikerülni?

      Törlés
    6. Nem tudom Olivin . Aki már tényleg bent van a rendszerben , eladta a lelkét , volt egy olyan beavatása amiben elkövetett valamit más ellen . Aminek következtében az Igazság erejére sem tud támaszkodni , az szerintem nem tud kilépni . Andannak állítólag földönkivüli segítői voltak ebben , amit én sem igazán tudok elhinni , hogy általuk valóban szabaddá válhat valaki .

      Törlés
    7. aha, szabad választás. mindenkinek van egy pont az életében, amikor eladja a lelkét vagy áldozatot hoz, hogy megőrizhesse magának. Utána ezen nem tudnak a földönkívüliek változtatni. Ez a Julius Andan sztori egy fantasy.

      Törlés
  48. Tiszta jóság dolgok történnek sorozatban ,..lesz ez még cifrább is?......Ismeretlen fertőzés miatt vittek migránsokat kórházba

    http://civishir.hu/kozelet/ismeretlen-fertozes-miatt-vittek-migransokat-korhazba/0729081709

    ga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismeretlen, de kinek?
      Azoknak biztos nem, akik megfertőzték őket...

      De csitt! Már megint összeesküvőkről fantáziálok a keservit !!

      Törlés
    2. Remélem, kiszámlázzák az ellátás költségeit nekik, nem mi finanszírozzuk aTB-nkbő! Nem értem, miért nem szednek a határon 1000-1500 eurós tranzitdíjat ezektől az emberektől amely 3, azaz három napos áthaladást tesz nekik lehetővé az országon?????? Ezek nem menekültek, hanem népvándorlók. Vagy egyszerűen vissza kell őket toloncolni Szerbiába, menjenek más országon keresztül az áhított Nyugat-Európájukba. Spengler már 100 éve megmondta, h Európa halott. Ezek már csak a hullát rágó férgek.

      Törlés
  49. Mostanság nem vagyok túl aktiv- bontási munkálatokban vagyok.
    A legutóbbi bontó-szer-szám - "R-evolve-R" és itt van kiMazsolázva a lényeg (lények):
    https://youtu.be/AJtZdyldkFk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bontani jó.
      És hol a liftes jelenet??

      Törlés
    2. https://youtu.be/z_Rc3d_51jY?t=2m52s

      Törlés
  50. http://index.hu/kulfold/2015/07/30/legalabb_hat_embert_megkeseltek_a_jeruzsalemi_melegfelvonulason/ ha ez nálunk történt volna?

    VálaszTörlés
  51. bocsi, lemaradt
    M

    VálaszTörlés
  52. Szánalmas:

    http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/07/31/itt_van_goda_krisztina_gardafilmjenek_elozetese/

    Ja, based on American History X.

    VálaszTörlés
  53. Izrael bukása Koránban rögzített tény és történelmi szükségszerűség:

    http://orientalista.hu/izrael-bukasa-koranban-rogzitett-teny-es-tortenelmi-szuksegszeruseg/

    ga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felhívás!

      https://www.facebook.com/titkolthirek

      Törlés
  54. Semmilyen égi információt sem szabad - nem lett volna szabad - a 6alomnak megadni. Ugyanis a 6alom a valós Tu/l/rul jött "égi csatornázásokat" előszeretettel használja fel - ez bebizonyosodott, nem a világ jobbá tételére, hanem - a 6alma bebetonozására. Számtalan 6almi "spirituális" szervezet, blog, newages-nwos, egyes személyek általi vagy közösségi megvezető "pokoli gittegylet" létezik. A masonic-illuminati-c-ion-ista zsidóság lefedné - és persze le is fedi - az egész spektrumot. Jellemző, hogy még a "félsz-book úgymond titkolt-híreit" is - természetesen - még véletlenül sem valódi magyarok hanem az ál-magyar, magyarnak álcázott zsidó megmondó-emberek fémjelzik. És még mi minden mást is - lassan már évekig lehetne sorolni.
    Viszont akármennyire is Istent játszanak fingjuk sincs a valóságról. Arról hogy például hogyan kell/ene/ valójában az un. aranykorba menniük - ha nem is nekik de másoknak. A zsidó kíméletlenül lenyomja a magyart pedig csakis és kizárólag A MAGYAR az aki TUDJA AZ UTAT. ÉS ezen az úton ÖNZETLENÜL SEGÍThetett volna is. De hát az van hogy "egyesek" - mint 13 ezer éve - megint csak túllőttek a célon. Vagyis egyre elkerül7etlenebb a "tabula rasa"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a 'fingjuk sincs' minősítés találó / tetszett :
      Biztos arra gondoltál, hogy nyernek némi in -
      formációt, majd úgy továbbítják ( elferdítve /
      kiszinezve ) mintha ők találták volna fel azt a
      bizonyos spanyol-viaszt ; Igazad van ( külön -
      ben mosolyra fakasztóak a próbálkozások ),
      mert van rá példa és ezt csinálják - De az is
      mérvadó, hogy van rá közönség és kereslet
      { Ilyen a másodlagos népi 'szórakoztatóipar' }

      Törlés
  55. Kedves Kerion!
    Ha nem is évekig, de egy darabig sorolhatnád, naívságunk leépítésére.
    Köszönettel,
    Niki

    VálaszTörlés