Búvárkodás félelmeim bugyraiba

Néhány szót még engedjetek meg nekem bevándoroltatás témájában, mert ez még kikívánkozik - aztán remélem nem foglalkozom ezzel a médiahekkel a továbbiakban. Valamiért úgy érzem ismét csúnyán kezd alámerülni az emberiség, s ha ez a "pokoljárás" szükséges a továbblépéshez, ám legyen, csak mindezt egyénileg megélni nem lesz egyszerű. Nekem is jócskán alá kell merülnöm magamba, hogy mindezt megőrülés nélkül feldolgozzam, és megtaláljam a kiutat ebből a spirálból.

Hadd kezdjem egy vallomással: a médiával immár kellőképpen beszaratták azokat, akiket még be lehet. Köztük engem is. Ha ez egy próba volt, hát egyelőre elbuktam. Mikor lesz a pótvizsga? Ja, hogy már azon is túl vagyunk...? Kurva életbe...

És van itt az önsajnáltatásomon túl egy még mélyebb probléma.

Én korábban szentül hittem, hogy a két szervezett világháború után nem tudnak még egyszer olyan körülményeket teremteni "ők", amiben kontinensnyi ember esik egymás torkának. Nagyon naívan azt hittem, most már van annyit "felébredt", tudatos ember a golyóbison, hogy nem lehet újabb világégést kiprovokálni... de sajnos lehet tévedtem. A világhálón tapasztalható mentális feszültség elképesztő méreteket öltött, csak néhány helyen olvasgatok (hogy minek?), de hihetetlen a globális negatív energia tobzódás. "Szerencsétlen" bevándorlókat már vagy 2000-szeresen lemészárolták "európai" mentalitásúak a virtuális térben. Szinte mindenki ölni akar (nem tudom, ez valami felülírhatatlan, hím genetikai program lenne?), és ezt már verbálisan eléggé ki is nyílvánítják, miközben nem is veszik észre a csapdát... és még én se (a "nagy" ébresztő...), én is bedőltem a trükknek, engem is magával ragadott a média uszítása. 

Egyik oldaltól látjuk a sok ismeretlen hátterű és célú idedelegált betelepülőt, többségükben fiatal életerős férfiakat - akik jogosan kiválthatják az itteni lakosokban az ellenérzést és igen, a félelmet is az ismeretlentől. Akik ezeket a képsorokat (közleményeket!) látják, méltán érezhetik veszélyeztetve életüket, és már-már fegyvert ragadnának. ("A" csapat kilőve)

A másik oldalon meg ott van a mindezt vakon néző, vagy talán inkább szándékosan altató liberális média, akik minden bevándorlóval kapcsolatos cikket ugyanazzal (!) a másik irányból manipulatív, szegény anyukát és gyermekét ábrázoló fényképpel támasztják alá, megideologizálva hogy miért is nem kell tartanunk, sőt tárt karokkal kell fogadnunk őket, mert

a) ők is emberek (ez igaz)

b) tanultabbak nálunk (ez csúnya csúsztatás)

c) szükségük van a segítségre (ez csak egy kis részükre igaz, mert tudtommal Görögország, Macedónia, Szerbia jelenleg nem háborús övezet, így aki csak a létbiztonsága miatt menekül, annak ezek az országok is megfelelhetnek)

Szóval a másik tábor szerint kár aggódni, és mindenki aki mást mond rasszista, fasiszta, trappista, neonáci, és amúgy is gyűlöljük a gyűlölködőket  ("B" csapat is kész).

Aztán van itt egy másik réteg, amit talán érdemes lenne megvizsgálni, egyelőre még csak materiális szinten, és amiatt hogy miért is van beszarva ez a kis egó, aki mindezt pötyögi:

1. A menekülteket kihallgatva kiderült, hogy amerikai finanszírozással történik a bevándoroltatás Európába.

2. Ezzel párhuzamosan amerikai fegyverzetet telepítenek Európa több országába.

3. Ezzel párhuzamosan folyik a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás (TTIP) egyeztetése az USA és az EU között, sok sok furcsasággal és érdekháborúval.

Nem tudom érdemes-e ezt a három pontot összekötni? 

Érdemes-e tovább elemezni a helyzetet, vagy még nem egyértelmű, hogy mi felé haladunk? Vagy vegyük még hozzá a NATO - Oroszország meccset, és a kínai tőzsdeválságot? Meddig elemezzük még? Mindig lesz egy válság, egy krízis, egy háborús helyzet, egy katasztrófa valahol, valamikor, és ezek már úgy összefolynak egy nagy folyammá, hogy képtelenség és értelmetlen külön-külön kezelni őket. És ennek így kell lennie ezen a létszinten. Bármennyire is szeretnénk, az oroszlán nem tudja felülírni magában a létprogamját, örökbe fogadhatjuk, nevelhetjük szeretetben, szép környezetben, akkor is meg fog valamit/valakit harapni előbb vagy utóbb. Vagy ha szerencsénk van és mégsem, akkor még inkább sajnálatraméltó az ügy, hiszen az a szerencsétlen oroszlán nem élt teljes körű, neki szánt vadászó életet. Talán végig sejti, hogy itt nincs valami rendben, ennek nem így kellene lennie, de mivel a mindennapos húsadaggal elaltatják a további érdeklődését, előbb utóbb beleszarik a transzcendens gondolatokba, és valódi ragadozói élet nélkül megvénül végül kipurcan. 

És így vagyunk ezzel mi is emberek. Nekünk valamiért szükségünk van a perpatvarra, egymás basztatására, valamiért erre vagyunk predesztinálva (hogy már eredetileg is programozottan vagy valahol eltérítve, azt én már nem tudom eldönteni, de az biztos hogy jó mélyen van ez a kód elásva, kiemelhetetlenül). Vegyük például a gyerekeket: még életében nem láttak híradót, nem olvastak Drábik János elemzését a háttérhatalomról, nem voltak háborúban, mégis ennek ellenére kegyetlenek egymással. Alapból. Ilyenek vagyunk, így aztán eléggé értelmetlen a mi belsőnkben lévő kíméletlenséget kivetíteni másokra, levezetni külső okokra, mert ez nem igaz. Ahogy bent, úgy kint.

Egy szinttel feljebb lépve én azt látom, hogy ismert világunk összeroppanásáig nem sok van már hátra, és mindezzel kapcsolatban van egy olyan megérzésem, hogy erre a lebontásra szükség van. Számtalanszor felismertük és ismételtük (én magam is), hogy ez a világ ezért és azért szar. Hát most tessék, itt vagyunk a lebontás fázisánál, ahol úgy tűnik ez az általunk szarnak titulált világ el kezdett összeesni, lebomolni, de most már úgy istenigazából, minden felépített rétegét és szintjét tekintve  Nem csak lokális szintű események vannak, hanem lokális események összeadódása globális méretű kollapszussá - és ennek minden józan ész szerint örülni kellene végre, nem? Lehet itt mindenféle háttérhatalom nyakába varrni az események irányítását, ám mi van akkor, ha ők is csak eszközök, végrehajtói egy felsőbb szellemi szintű akaratnak, ami mostanra jelölte ki a lebontást, hogy a helyén valami új épülhessen fel? 

Milyen röhejesek vagyunk (tisztelet a kivételnek) ! Szidjuk itt a rendszert, miközben a rendszer eszközeit használjuk minderre. A háttérhatalom által feltalált internet felületén osszuk meg egymással "ébresztő" gondolatainkat. Hát nem nevetséges? Örökké panaszkodunk hogy nincs pénz semmire, meg hogy állandóan ki vagyunk fosztva, de azért jól esik letölteni ingyen bármelyik filmet, melyet százmillió dollárból raktak össze. Hát nem szánalmas? És nézd, hú mennyi sátáni szimbólumot használ ez meg az az énekes, de azért nem rossz, hogy némelyik olyat mond, ami által megvilágosodunk, vagy hogy bármekkora energiát is fektettek belé, nekünk elég két kattintás, és már hopp, lent is van a merevlemezen a komplett album. Félünk a meteorbecsapódástól, miközben meglehet hogy maga az élet is így jutott el a Földre - szép keretbe lenne foglalva, ha így is érne véget, nemde? 

Baromság. 

Bármit írok, baromságnak tűnik visszaolvasva. A korábbi nagy okosságok mind gyerekes hülyeségek ma a szememben.

Kicsit elkanyarodva: tegnap voltam Ákos koncerten, nagyon jó bulit csapott az "öreg". Minden fasza volt, amíg egyszer csak észrevettem egy drónt a fejünk felett repülni. Hűha, gondoltam, ez fasza! Akik olvasgatnak, tudják, hogy ezektől kiráz a hideg. A drónok iránt érzett aggodalmam abból a felismerésből fakad, hogy ezek a repülő kis szerkezetek tulajdonképpen bármit vihetnek magukkal, fegyvert, mérget, bombát, vírust, szaros pelenkát. Ahogy néztem  a koncerten ezt a röpködő izét, és közben hallgattam a zenét, egyre inkább átvette a félelem helyét a nyugalom. Az a bizonyos "leszarom" fajta. Ha bármit is terveznek ezzel az izével, akkor így jártam, nem tudok mit csinálni itt a tömeg közepén, nem fogok elfutni, szarok az egészre, jobban érdekel a koncert. És egycsapásra nem érdekelt a dolog onnantól. A következő percben meg mit látok az óriás kivetítőn? Egy hatalmas szemet (egyet!) ami egyre csak nő, majd összemegy, pulzál folyamatosan. A rohadt anyját - gondoltam - már Ákost is beszervezte az illuminati! Vagy mindig is része volt, mint a zeneiparban dolgozók mindegyike? Olvasóim tudják hogyan állok az egyszeművel... Így zsörtölődtem egy darabig, aztán - csakúgy mint a drón esetében - a zene dallamából és a mély értelmű szövegből érkező pozitív energiák vagy valami más hatására átfordult a dolog bennem, és azt gondoltam, leszarom. Ha így, az egyszeművel ébreszt Ákos, akkor így. S talán át kellene értékeljem az egy szem szimbólummal kapcsolatos álláspontomat. Mert minden nézőpont csak egy vektor, ugyanazt a valamit (bármit) meg lehet nézni számtalan másik nézőpontból is.

Ennek szellemében érdemes-e tovább nézelődni a Földön zajló materiális folyamatok háza táján? Melyek csupán lenyomatok, valaminek a leképeződései? Vagy célravezetőbb lenne megnézni hogy ezek a folyamatoknak milyen spirituális, belső okai lehetnek az emberi léten belül? Vagy még ez is marhaság, hiszen hogyan is tudnám én kielemezni az emberiséget, amikor még magamat sem ismerem? Noooormális vagy Margit?  

Többször írtam már, hogy szerintem a mi szintünkön nem átláthatóak az események, kár erőlködni vele. Ezért most úgy érzem nincs más hátra mint előre, nem tehetek mást: feladom, nem görcsölök tovább az elmémmel. És csak egy irányt ismerek amerre ez szívem szerint megtehető: átadom a stafétabotot. Elegem van az állandó energiaharcból, mely nem csak vitánál, de akkor is jelentkezik amikor egyetértően győzködjük vagy simogatjuk egymás elméjét saját vélt igazunkról.
Persze ahhoz hogy véget vessek a harcnak meg kellene szűnjek mint ember, hiszen például a munkám másból sem áll, mint kérésből, követelésből, és megfelelésből. És ugyanez vonatkozik a családi kapcsolataimra is, ami másból sem áll mint kérésből, követelésből, és megfelelésből. Csupa, csupa energiaharc. Ami lehet hogy valahonnan nézve jó dolog, de nekem piszokul elegem lett belőle.

Úgyhogy kész, elnémulok, nem harcolok.

Legyen meg a Te akaratod