2015. augusztus 23., vasárnap

Ti nem jöttök? Nem, mi maradunk.



2015. szeptember 11-én reggel jelentették be hivatalosan is a TV-híradóban. Előtte már hetekkel keringett a hír az interneten, de az igazi bomba a hivatalos bejelentéskor robbant. Ugyan már előtte is lehetett látni csurig felpakolt autókat észak felé indulni, de a valódi káosz a TV-ből tájékozódókkal kezdődött. Szinte órák alatt teljes lett a zűrzavar, pont ahogyan az ilyen témájú filmekben láttuk azelőtt. Először az élelmiszerboltokat lepték el a megvadult emberek tömegei, ezután jöttek az elsődleges kaján túl továbbgondolt célpontok, a gyógyszertárak, barkácsáruházak (persze percek alatt elfogyott az összes sátor és öngyújtó), majd a benzinkutak lettek igazi harcterek. A TV-ben azt javasolták, hogy mindenki próbáljon meg minél magasabb tengerszint feletti helyre eljutni, minimum 600-700 m magasságba. Ránézve Magyarország domborzati térképére, nem nehéz belátni, hogy ebből a szempontból túl sok lehetőséget nem hagytak nekünk a túlélésre azok, akik anno azon a bizonyos francia tárgyaláson megszabták a határainkat. Persze, lehetett volna külföldi hegyeket is keresni, páran az ismerőseink közül ezt az utat választották, mi nem akartunk románok, vagy szerbek között keresni a boldogulást, így is elég nehéznek ígérkezett az út. 

Szóval mi is a TV-bejelentéskor döntöttük el végleg, hogy lesz ami lesz, összepakoljuk amit lehet, és nekivágunk. A Mátrát céloztuk meg mint elsődleges útvonal, tekintve hogy hazánk legmagasabb területe. Már jó előre eldöntöttük, hogy nem autópályán megyünk, túl nagy a kockázat, s ha bármi van, onnan nincs letérés... e helyett inkább megpróbálunk a kertek alatt feljutni a hegyvidékre. Az autót teletankoltuk még a zűrzavar előtt, már csak a pakolás hiányzott. Jól emlékszem, még jóval, hónapokkal az esemény előtt valamilyen sugallatra kinyomtattam egy írást, melyben egy "nagy" túlélő koma írta le hogy szerinte mik a legszükségesebb eszközök, melyek mindenképp jó ha az embernél vannak ilyen helyzetben. És természetesen - ahogy az lenni szokott a fontosnak vélt dolgaimmal, - nem találtam azt a rohadt papírt sem, így a nagy fejetlenségben a feleségemet idegesítettem vele.
- ...de tényleg nem láttad? Nem lehet hogy kidobtad?!
- Nem, de ha még egyszer megkérdezed téged doblak ki!
Rendkívül feszült órák voltak ezek, emlékszem többször egymásnak estünk, és nem csak szavakkal... A gyerekekre is átragadt a belőlünk áradó feszültség, de fura mód ahelyett hogy őrjöngtek volna, mint máskor, akkor valamiért némán, de tágra nyílt tekintettel figyelték a körülöttük eluralkodó őrületet. 

A pakolás nem volt egyszerű. Ilyenkor az ember igyekszik feleleveníteni mindent amit tud a túlélésről - azaz nagyjából semmit. Ekkor döbbentem rá, hogy kényelmes kis életemben minden tudásom a filmekből van. Talán pont ezért készítettek ennyi katasztrófafilmet a nagy bűvész-mesterek, talán tudták mi jön, és talán így akartak üzenni, felkészíteni akit lehet. Nem tudom. Az viszont biztos, hogy hihetetlen adagban törtek elő a nem valós "emlékek", hogy mire lehet szükség majd odakint. A feleségem a gardróbban kezdte a pakolást - megbeszéltük, hogy ugyan jön a tél, és a meleg ruhák a legfontosabbak, de azért biztos ami biztos tegyen el nyári ruhákat is, ki tudja meddig és hol kell élnünk majd. Helytakarékossági okokból a család minden tagjának három lábbelit engedélyeztem: egy téli csizmát, egy cipőt, és egy szandált - úgy gondoltam ezekkel bármilyen körülmény esetén elboldogulunk. Én a garázsban kezdtem a pakolást, először a legfontosabbak jutottak eszembe: fejsze, kalapács (szögkihúzós!), kötél, gyufa minden mennyiségben. Aztán elkezdtem kotorászni a szerszámok között, nyílván tudtam hogy mindent nem vihetek magunkkal, de azért előszedtem a fogót, néhány csavarkulcsot, csavarhúzót, és még a metszőollót is - ki tudja, hátha kertészkedek még valaha. Amíg a nejem a ruhákkal szöszmötölt, én elkezdtem összeszedni amit a kamrában találtam, és úgy gondoltam ezekre szükség lesz: tészta csomagok, rizs, bontatlan csokik, konzervek, néhány üveg lekvár, vizes flakonok, kekszek, só, cukor, és még néhány egyéb száraz élelmiszer, amikre már nem emlékszem, régen történt. Mire ezeket mind belegyömöszöltem egy nagy táskába, addigra a feleségem is előkerült a ruhákkal púposra tömött bőrönddel. Egy pillanatra megálltunk, egymásra néztünk, és nem hittünk a szemünknek: éveket öregedtünk abban a pár napban, de még arra sem volt időnk, hogy mindezt észrevegyük. Folytattuk a munkát: ő a konyhában szedett össze evőeszközöket, kemény műanyag poharakat, néhány lábast, stb. én mondtam neki, hogy vigyük el az apámtól kapott kerámia késkészletet, az legalább már tokban van, nem kell csomagolni. Én közben az egyéb eszközöket szedtem össze, voltak közöttük tényleg hasznos ötletnek tűnők, mint például takarók, ollók, napelemes és dinamós zseblámpák, de sokukat ma sem értem miért kezdtem el bepakolni: fényképező, tab, USB külsős merevlemez az összes családi felvétellel. Akkor még nem fogtam fel hogy az új világban ezekre nem lesz szükség.

Körülbelül vagy fél napig tartott a nagy szedelőzködés, nem emlékszem minden idegbajos jelenetre, de a kocsi csurig megtelt, minden készen állt. Emlékszem hulla fáradtan rogytunk le a nappaliba kora estefelé, a gyerekeknek betettünk valami mesét, legalább ők nyugodjanak le, amennyire lehetséges. Korán lefeküdtünk, mert már másnap hajnalban el akartunk indulni. Természetesen egy percet nem aludtunk, csak amolyan zaklatott félálomban. Én azt álmodtam, amit már gyerekkorom óta nem sikerült átélni: repültem... s talán ez az álom volt ami meghatározta a továbbiakat, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy hajnalban még megvolt az elhatározás, gyors bekaptunk valamit reggelire, aztán kiálltam a kocsival, a család is már ott sürgött-forgott körülöttem, mindenki remegett az idegességtől. A környezetünk is átvette már a feszültséget, életemben nem láttam annyi hangyát, mint akkor, tele volt velük a járda, a terasz, de még a ház is... de már nem érdekelt, nem akartuk bántani őket. Az eget madarak rajai és repülők csíkjai töltötték be azon a reggelen, mind mind igyekeztek valahová máshová, és ekkor történt valami... 
Mintha egy meleg fuvallat csapott volna meg, ami egészen belülről is átmelegített, szinte felforrósított a szívem tájékán. 
Megálltam, körbenéztem. 
Mintha az egész világ lelassult volna. 
Mintha egycsapásra minden megváltozott volna, másképp láttam a világot.
Láttam a fák leveleit ahogy komótosan el-elhajolgatnak a szél elől, láttam a madarak szárnyainak lassú emelkedését-süllyedését, láttam a kutyát, ahogy lassan lépked a kapu felé... És ekkor láttam meg a szomszédékat is, már ők is készen voltak, épp indulni készültek, járt a motor. Még valamiért visszaszaladt a szomszédsrác, és utána bevágódott a kocsiba, indultak. Mikor odaértek a mi házunk elé, lelassítottak, és megálltak előttünk. Letekert ablakon át néztük egymást, tekintetünkben fura kíváncsiság. Egy ideje nem voltunk túl jóban, tulajdonképpen semmi bajunk nem volt egymással, inkább csak elhidegült a kapcsolatunk. De ott, abban a pillanatban, ahogy néztük egymást, minden megváltozott. A tökéletes megértés és szeretet vibrált a tekintetünkben egymás iránt. A szomszéd srác leállította a motort, kiszállt, odajött hozzánk, és azt mondta:
- Mi nem a Mátrát választottuk mint sokan, inkább átmegyünk a Bihari hegységbe, viszonylag közel van, és az 1800 méteres magasság talán elég lesz.
- Jól van - feleltem, majd leejtettem a kezemben lévő kocsikulcsot, - jó utat, és sok szerencsét!
- Mi az, ti nem jöttök? - kérdezte meghökkenve a szomszéd.
Ekkor a feleségem legnagyobb megdöbbenésére azt feleltem:
- Nem, mi úgy döntöttünk, maradunk. 
A nejem rám nézett, én vissza. Nem tudom mit látott a tekintetemben, talán végre az egyetlen nyugodt pontot abban a felforgásban, ami azokban az utolsó napokban körülvette, mindenesetre látva a tekintetemet, ő is egy pillanat alatt megnyugodott.
A szomszéd még mindig legyökerezett lábakkal állt, értetlenül nézett minket. Én nem akartam túlmagyarázni a dolgot, ezért csak ennyit mondtam:
- Nincs értelme. A hegyekben csak a farkasok várnak, olyanok, akikkel néhány napja akár még beszélhettél.  
A szomszéd lehajtotta a fejét, némán állt egy darabig, majd így halkan szólt:
- Tudom, de mégis meg kell próbáljuk.
- Tudom - válaszoltam én is - Sok szerencsét, Isten óvjon titeket. 
Ekkor kiszállt az autóból a szomszéd felesége is, nem hallotta ugyan a beszélgetésünket, de mindent értett, ránk volt írva ahogy némán ott álltunk egymás mellett. Odajött, és csendben átölelt mindannyiunkat. A kisebb lányunknak súgott valamit a fülébe, sosem tudtam meg mit. 
Elmentek. 
Mint ahogy a többi szomszéd is. Egyedül Józsi bácsiék maradtak, autó nélkül, idősen, nem vágtak bele egy ismeretlen életbe. Bátyámék már napokkal előtte elutaztak, azóta sem hallottam felőlük. Apám ott marad a hetedik emeleti lakásában, az utolsó telefonbeszélgetésünk alapján egész vidám volt, azt mondta, kitűnő lesz onnan a kilátás. Nem vitattam, elköszöntünk.

Dél körül ért oda a hullám. 
Már jóval előtte feltámadt a szél, egyre erősebb lökésekkel fújt mindig ugyanabból az irányból, és fura illatokat hozott. Az eget ekkor már szinte teljesen betöltötte a madarak seregei, fülsértő csiripeléssel repültek valahová, csak ők tudják hová. A szélnyomás után érkezett a moraj. Sosem hallottam még hasonlót. Mintha maga a Föld gyomra morajlott volna, hihetetlen mély frekvencián rezgett az az állandó és egyre erősödő morgás, szinte elviselhetetlen volt a testünk számára, hasonlóan mint amikor a diszkóban közvetlenül a mélynyomó előtt áll az ember, és pont egy olyan zene megy amelyben sub-basszust szólaltatnak meg. Monoton, mély, szívet bizsergető, egész  testet megremegtető rezonancia. A szél, és a moraj után jött a homály dél felől. Teljesen megváltoztak a fényviszonyok, mintha az eget kettészelték volna: északon továbbra is a végtelen világos kékség uralkodott, az égbolt déli féltekét viszont valami haragos szürkéskék szín vette át, olyan áthatolhatatlan homály, amelyen semmilyen fény nem tudott átvergődni. Ezután a horizont alján megjelent a vékony sötétkék csík, ami - tudtuk jól - nem marad csík örökre. És így is lett, egyre vastagodott, vele együtt nőtt a légnyomás, a moraj, és a sötétség. Majd jöttek a tárgyak, melyeknek semmi keresnivalójuk nem lett volna a levegőben, mégis olyan sebességgel szálltak, mintha valami óriás porszívó szívná őket valahová... A madarak már eltűntek amikor átvették a helyüket a különböző ember alkotta tárgyak, eszközök, melyek ki tudja honnan, s milyen messziről kerültek oda, és hová tartanak. És időnként lehetett látni más tárgyakat is a levegőben, melyeket bizonyosan nem ember alkotott. Korong alakú tárgyak, melyek hihetetlen sebességgel cikáztak ide-oda, hol megállva, leszállva egy pillanatra valahol, majd ismét eltűnve a szem elől. Nem tudom, inkább csak sejtem hogy miket, kiket gyűjthettek be.

A kertben, a ház mellett vártuk ki a végét. 
Nem volt értelme bemenni a házba, inkább kint maradtunk, gyönyörködtünk a látványban, tudtuk jól, hogy ilyet csak egyszer lát az ember ezer év alatt. A maga nemében a látvány valóban gyönyörű volt: az a mindent átölelő, egyre csak növekvő hihetetlenül kék tömeg, kétséget nem hagyott szándéka felől, de egyúttal a tisztaság felfoghatatlan léptékű képviselője is volt, hírnöke, pontosabban eszköze, elkerülhetetlen végrehajtója valami fentről jövő változtatásnak, amit nem lehetett meghekkelni. 
Emlékszem ültünk a kertben a füvön, négyen körben, egymás kezét fogva. Hajunkat lobogtatta a szél, szemünket alig bírtuk nyitva tartani, rengeteg volt a por. Már alig hallottuk egymás hangját, inkább csak néztük egymást. Mosolyogva, ekkor már teljes nyugalomban, szemünkben tökéletes megértéssel a másik iránt. Én még utoljára a nagy hangzavarban megpróbáltam valami értelmeset mondani, túlüvölteni az egyre fokozódó káoszt:
- Semmi baj, lányok! Legyen szeretet a szívetekben, és akkor nem lesz semmi baj!
Nagyobbik lányom valamit még kérdezett, de nem hallottam mit, válaszul csak annyit ordítottam:
- Ne ragaszkodj a testedhez, engedd el, amikor szükséges! 
Ekkor minden elsötétült, és lecsapott a hullám.

Ami ezután történt arra nem nagyon emlékszem. Egy másik tudatállapotban történt, szavakkal leírhatatlan. Annyi bizonyos, hogy a gyerekkoromban sokszor átélt álmom beteljesült, csak most furcsa módon nem voltam egyedül. Mindannyian együtt maradtunk és repültünk, nem tudom fizikailag megmagyarázni hogyan és hol.
Három év telt el azóta, a régi időszámítás szerint ma 2018-at írunk, de ennek már nincs jelentősége, teljesen új időszámítás kezdődött. Az új helyszín leírására régi nyelvünk nem alkalmas, nincsenek rá megfelelő szavaink, meg kell még alkotni őket
A megmaradt emberiség ketté, sőt háromfelé szakadt. 
Sokakat elvittek, nem igazán érdekel hová.
Sokan a hegyeket választották, róluk nem sokat tudunk, időnként előbukkannak onnan a vadak, de nem bírják túl sokáig a magasabb rezgésszintet. 
Mi itt maradtunk, egész más az életünk. 
Sosem hittem volna, hogy mennyivel egyszerűbb tárgyak nélkül élni. 
Hogy mennyire az elme fogsága nélkül élni, szabadon.       


18 megjegyzés:

  1. hehe, erről a Phase 7 c. film jutott eszembe, láttad?
    2011-es argentin mozi, Nicolás Goldbart rendezte, mint film nem nagy szám, de pont ilyesmiről szól, érdemes egyszer megnézni, tanulságos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem láttam még, de rákeresek.

      Egyébként pocsék jós vagyok. Általában amiről azt mondom "így lesz meg úgy lesz", az általában totál másképp alakul.
      Most leírtam ezt, átjött rajtam hajnalban, és mivel leírtam ezért valószínűleg egyáltalán nem így lesz, hanem teljesen másképp. :)
      Meglátjuk.
      Vagy nem. :)

      Törlés
    2. Illetve lehet hogy lesz hullám csak nem vízből, hanem barna bőrű, víz alapú létformákból. Igazából mindegy is az eszköz csak takarítsa el et a szemetet ami körülvesz. Na jó, én is befejezem a szemetelést, és elkezdem a takarítást, idebent. :)

      Törlés
    3. Na.
      Ez kurvajó.

      Egy tanács, ha másképp alakulna, mint ahogy leírtad: szerintem hagyd a fenébe azokat a kerámia késeket.... :)

      (Az USB-s külsős merevlemezre reagálni sem vagyok hajlandó... :-P)

      Üdv,

      Niki

      Törlés
  2. Említettem egy másik blogban Jim Jarmuscht. Nekem ez a pasi kvázi "megmentette az életem". Vacakul éreztem magam épp amiatt, amit itt pedzegetünk, és tök véletlenül megnéztem az Only lovers.. filmjét. Bamm, mintha fejbe vágtak volna,azt éreztem, ez az ember tökre érti, amit néha úgy tűnik körülöttem senki. Na, mondanom se kell, zsinórban azonnal megnéztem minden filmjét - és mindegyik után ez az érzés fogott valamiért el, hogy igen, igen, igen. Ez az, erről pofáztam én is, de ez a pasi ráadásul tehetséges és milliószor jobban el tud mindent mesélni, annak, aki képes vele együtt utazni vele ezeken a szellemi utakon. Mindegy csak azért írtam, hogy ha van alkalmad, nézz meg tőle, amihez épp kedved szottyan, kifejezett gyógyszer a léleknek és hosszútávú a hatása, legalábbis nekem elég egy-két jelentre gondolnom, és már minden elviselhetőbb. szóval valamit nagyon tud ez az ember. (Érdekesség, a filmjei többsége feketefehér, azt hiszem ez már önmagában jelentésértékkel bír ebben az agyoncsicsázott, szétszínezett világban.)

    VálaszTörlés
  3. Szaug!
    Tegnap este egy EnkiBilal filmre aludtam be- Luxusbunker- párom kihúzta a gépet és behalt megint-a gép..

    Jó a szó Mazsi (az irás)

    Elárulok egy titkot..: amikor szükséged lesz valaminek a megélésére, akkor megéled.. Addig meg..

    Örök klasszikus K2: 90perc (nem tudom linkelni telefonról)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.youtube.com/watch?v=lbmfhQ3_gYA

      Törlés
  4. Ez a szeptemberi világvége cucc, hogy alakult ki? Miért pont akkor?Nem találok semmi hiteleset a neten...
    Minden esetre a NASA tagad mint mindent :)

    http://rejtelyekszigete.com/hirek/nasa-nem-lesz-vilagvege-szeptemberben/

    Üdv:Shíva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem tudom hogyan alakult ki, azt viszont sejtem hogy megy majd el: ahogy jött. Mint a felhők, tudod. Egy felhőről nem tudod eldönteni honnan jött s hová megy, csak egy a biztos, ahogy jön, úgy el is megy majd egyszer. :)

      Törlés
    2. Csak azt hittem, hogy ennek is van valami kozmikuus, vagy történelmi előzménye...vagy valami jóslat... Általában ezek szoktak lenni :D
      Vicces, hogy ez a félelem keltés mennyire beindult mostanság.
      eu vs. görög
      bevándorló vs. őslakó
      buzik vs. heterók
      és lassan már:
      mindenki vs. mindenki
      Sztem érzik a végét már "nagyjaink " is :)
      Üdv:Shíva

      Törlés
    3. Azért mert én nem tudok róla még lehet kozmikuss ok! :)

      Jaja, tényleg állandósult az energiaharc, mindegy mi vagy ki ellen, a lényeg hogy küzdj.

      https://www.youtube.com/watch?v=ALDxcq4YJJo

      Törlés
    4. Azért csak sikerült találni valami kapaszkodót, ehhez a szeptember 23-i világégéshez:

      "Egy szokatlanul precíz, baljósnak tünö és szinte mindenki számára érthetetlen kijelentést tett a francia külügyminiszter, Laurent Fabius, 2014. május 13-án Washingtonban, az amerikai külügyminiszterrel tartott találkozója után: "500 NAPUNK VAN ARRA, HOGY ELKERÜLJÜK A KLÍMA KÁOSZT A FÖLDÖN". Az 500 nap most 2015. szeptember 23-án telik le. Sokan félnek ettöl a naptól, de nem értik, miröl van szó. Én viszont igen ..."
      Forrás:

      http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=169:fabius-500-napja&catid=15:egyeb&Itemid=51

      Üdv: Shíva

      Törlés
    5. ....névnapok?
      Isten dicsősége bizonytalan lenne?
      ...játék a játékban :)

      Törlés
    6. Érdekes, hogy eddig erről sehol nem beszéltek csak most lett így felkapva. Ha annyira tudják sejtik, hogy mi lesz, akkor már sokkal korábban fel kellett volna készíteni az embereket. Persze biztos nem akarják. Vagy majd ők "gyártanak" valami anomáliát? Az is lehet. Nehogy már úgy teljen el egy év is, hogy rettegjünk valamitől...

      KB

      Törlés
  5. Kubinyi Tamás, az iszlamizálódásról - Szeged 2015.08.23:

    https://www.youtube.com/watch?v=HZvAb2rsV9E

    GA

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó írás...
    Vagy talán így jön el...
    https://www.youtube.com/watch?v=iO_W7cMWBMg

    VálaszTörlés
  7. A két utólsón lévő linkkel kapcsolatban GA linkjét meghallgatva ami bennem maradt főleg(többi ismerős volt részben) Az utólsó előtti hozzászoló egy idős hölgy pl. olyan szép Szögedi nyelven mondta el a mondanivalóját hogy az 1960 évekbe tértem vissza míg beszélt....
    Aztán mig Torontáli kincsekről beszélt KTamás Kerionra gondoltam amikor irta a Gyálarétről hogy szent főld ahonnét a gyengeség lesz majd ez erőssége a magyarnak. Bár én fiatalnak elég harcias temperantumos nőként éltem több munkahellyel és egy nagy család ápolásával mikor már tehetetlenekké váltak(gyerekként a kutyának se kellettem! tehát azokat gondoztam sok esetben akik megaláztak)és erősségem mindig a kitartásom volt, meg nemtudnám megmondani még mi...mára tudom!

    A második link nem egészen tettszett mert nem úgy fog történni.

    Mert: Régen valamikor a 98 táján egy olyan eseménnyel álltam szembe amit sokáig nem értettem, aztán olvasgattam Kerion irásait, és bár pont ilyesmikről nem irt mégis valami kinyilt....
    "98 nyara ültem a metrón hazafelé és ahogy a köki végállomás felé az alagutből kikerült a kocsi mindenki felállt én meg fáradt lévén lehuppantam az egyik ülésre...abban a pillanatban a szivemben érezve egy szappanbuborék elpattanását, kiáradó aranyló fényben találtam magam, ugy hogy semmit nem láttam csak azt, sem a kocsit sem az embereket vagy az ablakon a kinti világot - a fizikai világ eltünt a szemem elől de tudatomnál voltam..néztem de gyönyörü ez a fény de mindjárt beér a szerelvény és kötelező leszállni - de én nem látok semmit csak ezt a fényt....ahogy ez a gondolat megfogalmazodótt valami legyezőszerüen összecsukodott a fényegy pontba ami mint a rádiók antennája és vissza betolódótt a csik végén a fénygombbal a szivembe....." (irva rajzolva)

    Leszálltam és igyekeztem haza, már a sokaság a temetőben volt nem kellett annyit mennem igy egyenesen hazabandukoltam. Élettársam megjegyezte olyan vagy mint egy lorelej..nemtudtam mire mondja még azt sem mi az a lorelej.

    Leirtam az élményt a már régóta vezetett naplóba aztán telt az idő ujjabb beteg ujjabb halálesetek rendezése előtte a betegekkel való gond. Még egy fényélmény hasonló álom-meditációs létezésben, amiből magamhoz térve a Holle anyó két lánnyal jutott az eszembe az aranybörü leány.

    Aztán sok más feladat jött munkahelyen tanulás még a nyugdij messze gyerek érettségi előtt és élni kell a minimálbér és gk átalányból.

    Mostanság ugye kb 2 éve Kerion oldala megszünt és feltünt a velorex(kicsikocsi) oldalon majd folyt itt..és olvasgatom mindenkinek szólóakat....és valamik kattantak...nemcsak a adott helyzetekre hanem a magaméra is....Visszalapozva a naplóba ahol álmaim és fájdalmaim irtam ki magamból egyszerüen felvillant a spontán jelenségek értelme.

    A fény bennünk lakik azaz MI MAGUNK VAGYUNK AZOK A FÉNYLÉNYEK amit láttam csak besürösödve olyan apró gombocokká zsugorodtunk össze mint a rádió antenna gombja, de amikor ujjászületünk pontosan olyan hatalmas fénnyekké válunk hogy betöltjük a teret vagy azt a teret amelyben létezünk - most is betöltjük a kilónkkal akkor pedig a fényünkkel majd...(univerzumi méretekkel:)?)
    Lehet mondani ez spontán satori volt, de én ugy érzem nem átlát az ember másik térbe ilyenkor (másvilág?) hanem ÖNmagát látja meg valóságban amivé válik a fizikai test átváltozásával....és ahogy én igy vagyok ugy vagy te is mert ugyan abból az anyagból készittettek minket - legalábbis a Nap fiait a magyarokat biztos.
    folyt.

    VálaszTörlés
  8. Ezt 2008 táján irtam mikor még nem tudtam minek a részese vagyok/vagyunk, mert TE is az vagy akár tudsz róla akár nem. (Kerion többizben emliti a test átváltozását felemelkedését)

    Ma fénylõ fehértörzsü nyárfák köszöntek nékem.
    Kéklõ égen a felhõk is fehéren,
    akár hófehér fátyol ha lebben
    mely eddig szemem elõtt egy életet felfed
    gyönyörködöm és csodálom..
    itt nõttem fel és mégis csak most látom.
    elõször ily szépnek e tájat
    mely életem beteljesiti...'s
    része a vagyok földnek én is.
    Fényben fürödnek a fák! -
    mindegy õsz van, vagy még itt a nyár!
    Nekünk most jött el, mig õk benne fürödnek
    a levelek mindig...mind mint mi, aláhullanak,
    s a talajban feloldódva tavasszal mind újjászületünk.
    A fények játszanak velem,
    ahol járok...bár régóta ismerem.
    mégis uj varázs....
    a fény belõlem jön a mennyeken át....

    (1998.8.9)

    És ezért érzem Kerion a magyar területet elemezve és a helyzetünket elemezve miért igaz akkoris ha a látszatok teljesen ellentmondanak. Nehéz volt ezt a paradoxont főlfognom nagyon nagyon hosszú idő és több emlék olvasása értése kellett ehhez hogy olyan láthatóvá váljék mintahogy a saját fizikai szememmel láttam a magamból kiáradó fényt amely hozzám tért vissza.

    Azért irtam le mert egy átlagos hétköznapi ember vagyok maholnap 70 éves és nem UFÓ vagy valami más istentudjami mici...csak egy 56 évet részben fizikai részben müszaki dolgokkal foglalkozó alkalmazott....semmi különös azon kivül hogy a környezetem kicsit bogarasnak vél...de elmegyek 12 egytucatba.

    Azért irtam le mert a szivünkben nemcsak az enyémbe hanem a tiédbe is bárki ki olvasol ugyan ez a fény van! Akár tudsz róla akár nem TE is AZ vagy ami én és itt van annak a mondásnak az értelme..sőt az is hogy a Fény önmagából önmagával teremtett mindőnket.
    Belőle vele általa...és ez a Teremtő Atya Fénye. Ami a Nap a jelen estben az univerzum hiearhiáját tudva.
    Testünk a föld anyáé, ahol van a Kárpátmedence benne Szöged és Budapest is ahol most irom ezt.

    Leirtam azért mert bármi jön NE FÉLJETEK mert ez a fény elpusztíthatatlan és ez a fény a tiszta tudatunk is.

    Kerionnak pedig itt köszönöm ha nem is pont erre a jelenségre de a gondolatainak közlésével megvilágositotta azt ami olyan nyilvánvaló volt mégsem láttam pedig előttem fénylett!

    Volt mikor levélben megkérdeztem, de mindenkinek a saját történéseire önmagában van a válasz...
    Nah ez lehet akár a játék része is amit mazsola elkezdett...ki hol javitja a világot....
    Mazsola a portállal ahol mások irnak mert az ő lapjukat eltüntetik.. aztán akik irnak azok is a maguk megéléseivel gondolatokat tisztitanak meg...aztán azok akik esetleg kimerik adni magukat ahogy most én a szivemet a tenyeremen nyujtom felétek.
    Mert ez a szivem titka volt eddig.
    De nehéz idők jöve bátoritásnak adom.

    Most látom nem jó helyen nyilt ki a oldalt..na ezt még tanulnom kéne.
    Márcsak az Öreg kutyát ápolom. Muckót.

    VálaszTörlés