2015. október 9., péntek

Kérdezek-felelnek Játék 3. rész: "én"





Elérkeztünk játékunk harmadik részéhez, bár a felsorolás lényegtelen. Felvetődött a kérdés, hogy az eddigiek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, van-e egyáltalán valami koncepcióm arra, hogy a témák milyen „mintát" fognak a végére kiadni és miért? Bevallom őszintén, nincs koncepcióm, egyszerűen csak sodródom, jön ami az eszembe jut. :) A jó/jobbnál bejött ugye a dualitás kérdésköre, a szerelemnél „belemosódott” már az energia, fizika, szaporodás és genetika is, most pedig elérkeztük a talán egyik legnehezebben megválaszolható kérdéskörhöz, a "ki vagyok én" témájához. Segítőim, barátaim válaszai itt-ott már jócskán túlmutatnak az én felfogóképességemen, de ez senkit ne tántorítson el, nagyon is érdemes végigolvasni, akár többször is. Kezdjük!


1. kérdés: Ki vagyok én, aki itt ír? Egy elme, egy karakter?

Overlandaid:
Honnan akarod nézni? Amúgy egy tudat vagy, egy észlelő, akiben összeadódik egy valóság észlelete. 

Viator:
Erre a negyedik pontban lehet részletesebben válaszolni. Elöljáróban talán annyit lehet mondani, hogy az vagyok, akinek tartom (pontosabban képes vagyok tartani) magam.
 

Avatar:
Te egy másik én vagy.

Shaula:
Azt nem tudhatom, hogy ki vagy te, csak lehet egy elképzelésem arról, hogy kinek gondollak. De ez nagyon töredékes és vagy egyezik részben azzal, amit te is gondolsz magadról vagy nem. Vagy most mondjam azt, hogy Tat tvam asi? Amit habár alapigazságnak fogadok el, de kétlem hogy teljes mélységében érteném, nemhogy eszerint éljek, tehát innentől kezdve hiába dobálózok nagy szavakkal.
Elmének nem nevezném. Számomra leginkább a számítógépes hasonlat segít valahogy a helyére tenni az elmét, mert olyannak látom, mint az operációs rendszert a gépen. Enélkül elég nehéz lenni bármit is kezdeni a pc-vel, használni, dolgozni rajta, csinálni vele ezt azt. Tehát egy adott környezetben való működéshez elengedhetetlen, szerintem ahhoz is kell például, hogy én most a mindenféle gondolataimat (amik valszeg nem az elmémből fakadnak) egyáltalán szavakká alakítsam és ezeket a szavakat mondatokká rendezzem, stb.
Csomó mindent lehetővé/láthatóvá tesz, viszont betáplált adatokkal, algoritmusokkal dolgozik ezért korlátozottak a lehetőségei, tehát nem alkalmas arra, hogy válaszoljon a ki vagyok-ki vagy te kérdéskörre, mert az nem ebből a pontból eredeztethető. A kalapács sem tudja megmondani önmaga, hogy mire rendeltetett, azt csak a használója, készítője tudja.


2. kérdés: Ki vagy te, aki ezt olvasod? Egy másik elme?

O:
Én egy olyan észlelő vagyok, aki most észlellek téged, ahogy észleled önmagadat. Szembefordított tükrök. Az én vagyok nézi az én nem vagyok-ot – és fordítva. Tudod, mint az Eredetben, amikor a kiscsaj egymással szembefordítja a két tükörajtót és Caprio papa csak néz nagyokat az így kialakult folyosón.

Pelevin is megmondta ezt:

„Gyakran mondják: ’az egyik tükör a másikat tükrözi’. De kevesen fogják fel ezeknek a szavaknak a mélységét. Pedig ha megérti őket az ember; azonnal meglátja, hogyan van felépítve ennek a világnak a csapdája. Tessék, nézem a fát a kertben. A tudat nézi a fát. De hiszen a fa – ágak, törzs, a lomb zöld remegése – szintén tudat: egyszerűen tudom mindezt. Tehát a tudat nézi a tudatot, amely valami másnak tetteti magát. Egyik tükör tükrözi a másikat. Az egy soknak adta ki magát, és önmagát nézi, s hipnotikus transzállapotba juttatja magát. Milyen meggyőző.”


V:
Ez sokkal fontosabb kérdés, mint amennyire első pillantásra tűnik. És egyáltalán nem könnyen megválaszolható. Kérdésre kérdés: Amikor valakit teljes lényében, abszolúte megismerek, akkor tulajdonképpen kit ismerek meg?

A:
Fényt adtak, hogy megláthassam a valóságot: én vagyok a valóság, és én vagyok a fény.
 

S:
Ez egy jó kérdés, gondban is vagyok vele legtöbbször amikor felteszik nekem vagy akár én magamnak. Ezért ez inkább lesz részemről elmélkedés, mint konkrét válasz, bocsesz.
Persze most írhatnám a manapság divatos válaszokat, hogy „senki”, „vagyok, aki vagyok”, „isten tudatának egy darabja”, „mag-om” vagy akármi, de nem tudok ezekkel azonosulni. És még ha némelyiket igaznak is tartom vagy szintén tök jól hangzik, értelmes, logikus önálló magyarázatot már nem tudnék kapcsolni hozzá hogy miért.
A leginkább az a bajom, hogy nem tudok rá egyszerű, mégis átfogó választ adni. Úgy „tanultam” és sokszor tapasztaltam is, hogy alapvetően semmilyen vagyok, amit bár felcímkézhetek valamilyen módon, ami ilyenné-olyanná, ezzé-azzá „tesz”, de amint kimondom, már nem érzem igaznak, mert mindig csak egy pillanatnyi állapotot ír le és nem egy komplett/állandó én-t. Ha mondjuk hozzáteszem, hogy „ki vagyok én most? „ az néha segít, mert megfoghatóbbá teszi a pillanatban, de ezt nem tudom kiterjeszteni mint egy állandó állapot. (Ráadásul azzal a nézettel is összeakad, miszerint mindig most van. Mert ha mindig most van, akkor mindig valamilyen/valaki vagyok éppen, nem pedig semmilyen, amihez pedig jobban húzok alapból )

Azon is gondolkodtam már, hogy mennyire fogható fel az én, mint a tapasztalataim, érzéseim, gondolataim, emlékeim, stb. összessége, de ez sem adott jó választ, mert volt ennek ellentmondó élményem. Ezt viszont kivonatosan le kell írnom, mert talán jobban érthetővé teszi miért vagyok gondban ezzel a kérdéssel általában.
Egyszer jó régen, sok évvel ezelőtt volt egy elég durván katartikus élményem, ahol azt éltem meg, mintha hirtelen kikerültem volna az „űrbe”, lebegtem a nagy ürességben és egyszerűen nem volt körülöttem semmi.
Nem volt hideg, nem volt meleg, nem voltak angyalok, sem elvesztett szerettek, sem menny vagy pokol, nem voltak kellemes vagy kellemetlen érzelmek, vágyak, emlékek, megbánás vagy bűntudat, nem voltak félelmek és fájdalmak, kiterjedés vagy idő, mert ’rajtam’ kívül egyszerűen nem volt Semmi (vagy csak a semmi volt)…de ez sem pontos megfogalmazás, hogy „rajtam kívül”, mert nem tudtam azt mondani, hogy „én ”, mivel nem volt mihez képest énnek lenni, hiszen nem volt olyan sem, hogy „te”(=nem én).
Mégis tudtam „magamról”, habár nem volt testem/formám, igazából én sem volt, csak egy hatalmas ’vanság’, ami egy mozdulatlan, végtelen és időtlen szellemből/tudatból ered .(nem is tudom, hogy hívjam). A vicces az, hogy közben arról is tudtam, azt is érzékeltem, hogy valahol ’messze’ egy szobában ül/áll egy nő, akit „énnek” hívok, de ebből a pontból nem tudtam vele azonosulni, mint lény. Ráadásul az egész addigi, fontosnak hitt kis élete annyira szörnyen jelentéktelennek és átmenetinek tűnt ebből az állapotból, hogy azt elmondani sem tudom.
Mégis felszabadító erejű volt az egész élmény, és habár visszaidézve már nem annyira elementáris mint akkor volt, valahogy azt érzem ez totál „belém égett”. A mai napig nem tudom, mennyi ideig tartott ez az egész (3 perc vagy 3 óra) a lényeg, hogy amikor viszont már megjelent bennem erősen ez az „én vagyok és rajtam kívül nincsen semmi”, akkor megjelent mellettem egy föld mintázatú kis üveggolyó (úgy látszik előbb-utóbb kellett egy viszonyítási pont :p) és visszakerültem.
A lényeg, hogy mindezek fényében még mindig nem tudok normálisan válaszolni arra, hogy ki vagyok én. Olvasó, író, mindkettő és egyik sem? Vagy lehet az akit „énnek” tartok ilyenformán nincs is? 
Írtam egy csomót és lehet nem sokra fogsz vele menni. :p


3. kérdés: Mi a közös bennünk? Egy tőről fakadunk-e?

O: 
Azt álmodod, Belmondo filozófia eszmefuttatást végez egy oroszlánidomárral, aki úgy néz ki, mint Woody Allen és Tina Turner törvénytelen fia, egy vizihotel bárjában, ahol te vagy a pultos. Mert az álmok már csak ilyenek. Nos, mi a közös bennük? Hát te, barátom, csakis te. Nem segítek, gondold ezt tovább. :)

V:
Erre az "énség" fokozatainak tisztázásával lehet válaszolni. A "tő" egy és ugyanaz, a "törzs" közös, az "ágak" különbözőek.

A:
A fényünk közös, a valóságunk eltérő, ugyanaz a sugár ami belőled kiárad, rajtam is átfolyik. Örvények vagyunk egy hatalmas tengeren, egyik felünkkel a vizet magunkba ragadjuk, hogy a másik felünk majd útnak engedje, ami összeköt minket, az a víz.

Ne ragadd ki magad vagy engem, nincs önálló "én" vagy bármi önmagában létező. Ez így inkább misztikusnak tűnik mint "tudományosnak", mert sok dolog van amit szavakkal nem lehet leírni, mert nincs még meg a mögötte álló fogalomkészlet/tapasztalat. Tegyük fel, hogy vak vagyok, próbáld meg elmagyarázni nekem a vörös színt. Te tudod mi az, hiszen már láttad, elmagyarázni (rendkívül logikus ez a nyelv: beszélj Magyarul - beszélj úgy, hogy Értsem) viszont önmagadnak sem tudod. Vannak azonban hozzá fűződő tapasztalataid: egy vörös rózsa formája, egy vörös selyem tapintása, a vöröslő naplemente, a tűz melege, a lány vörös hajának illata amit megszámlálhatatlanul sok éve az arcodba fújt a szél. Neked ezt a végtelen sor hozzá kapcsolt tapasztalatot jelenti az, hogy "vörös". Minden egyes élmény/tapasztalat a hozzá kapcsolt élmények végtelen sorából épül fel. 

S:
Azt hiszem erre szokták azt mondani: magamat írom, magadat olvasod. Ha azt veszem alapul, hogy végül is minden szám a nullából ered mert anélkül értelmezhetetlen lenne a többi, akkor igen, egy tőről fakadunk. Viszont a problémám itt is az, ami a legtöbbször lenni szokott: Ok, van egy elmélet, még értem is vagy ne adj’ isten jól közelítem meg, igaznak is fogadom el, de képtelen vagyok összehozni azzal, amit látok és tapasztalok. Vagy legalábbis úgy átültetni a mindennapi életembe, hogy az a gyakorlat szintjén is működjön és megélhető legyen.
Mert ha ezt pld. akkor kérdeznéd meg, amikor nyáron látom az utcában lakó mr. ügyvéd kétméteres láncon tartott, szerencsétlen, hosszúszőrű kutyáját lihegni a már de. kiüresedett vizestála mellett, akkor őszintén szólva nem szeretnék ebben „hinni”. Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy tőről fakadnánk, nosza keblemre tesó. Persze ezt megnézhetném úgy is, hogy na ez számomra egy felelőtlen és kegyetlen hozzáállás, ez a két dolog márpedig bennem is fellelhető, max. másképp nyilvánul meg, de attól még lehet közös pont. Bár ilyen alapon meg a legtöbb emberi érzelem, vágy és gondolat is lehet közös pont, de ez így meg nem válaszolja meg a kérdést.
Ha visszatérek kicsit a matekos, számos megközelítéshez, akkor úgy is nézhetem, hogy a közös pont bennünk az, amit legnagyobb közös osztónak neveznek. Viszont ez annál kisebb lesz, minél nagyobb számokkal (halmazzal) játsszuk el és a végén ez a legnagyobb közös osztó csak az 1 lehet, ami meg egy baromi leszűkült területet/valóságot eredményez. 7 milliárd embernél ez annyi lenne: - ember, egy föld nevű bolygón. Ez lenne az, amit kb. mindenki közösen ki tudna jelenteni magáról, bár még ezzel is valszeg sokan vitatkoznának. Ismerek olyat aki kikérné magának, hogy „leemberezem”, mert ő nem tartja magát annak pl.

4. kérdés: Komplex, több dimenziós lények vagyunk-e, akiknek több szinten is megnyílvánuló tudatszintje is lehet? Helyes-e az az értelmezés, hogy mi (lelkek?) valós létezők vagyunk, akiknek illúzórikus energiateste és kitalált, felépített egója (elméje) van? Jól értem-e, hogy mi magunkban foglaljuk az elménket, azaz mi az elme fölött álló, az elmét is magában foglaló "felső ének" vagyunk, akik figyelik és megélik az elme és a test tevékenységét? És van-e az "felső Én" fölött álló, engem is magában foglaló tudat? Hány matrjóska baba van egymásban? Van-e még köztem és a legfelsőbb Tudat között köztes, "mégfelsőbb" tudatszint, mely engem is magában foglal, vagy nekem kell "felnőnöm" "oda"? Mi a lélek, a tudat, és a szellem közti különbség? 

O:
Húha, ebből a kérdésből, bevallom, nem sokat értettem.

Amúgy talán megint túlbonyolítod. Van az észlelő és van az észlelet, a kettő együtt adja a valóság látszatát, egymástól függetlenül nem léteznek.
A tudatod csak egy helyen lehet, ahol tud magáról, ez nem vitás. Olyan nincs, hogy te itt tudsz magadról, de vagy valahol máshol, ahol meg nem tudsz magadról, mert ennek így nem sok értelme van. A tudatszint fókusz. Mint a kamera. Tud totált is látni és le is képes szűkíteni a képet egy rizsszemen lévő piszokra. Az átjárás lefelé szabad. Tehát a tudat lefelé nyitott, bele tudsz helyezkedni egy malac „lelkivilágába”, úgy is mondhatnám, nem okoz különösebb gondot megérteni egy malacot, már ha szánsz rá figyelmet, energiát, de a dolognak elvileg nincs akadálya. Felfelé azonban már sajnos nem ez a helyzet. Egy létező soha nem képes egy nálánál magasabb intelligenciát megérteni, csak annyit lát belőle, ami az ő felfogóképességének a legmagasabb szintje. Főnix kutyám sosem lesz képes megismerni engem a magam teljességében, ő az én létezésemnek kb, 30 %-át észleli, és kb. ebből 15 %-ot fog fel. Mondhatnám azt a példát is, leguggolni egy bizonyos határig le tudsz, sőt, lehasalni is, de sokkal magasabbra emelni a fejed, mint a testmagasságod, nem. Vagy tudsz 2D-ben rajzolni és kinyúlni a 3D-ig. De ez a határ, a többi csak leképezés, azaz olyan, mint amikor síkban próbálod ábrázolni a teret, nem lesz igazi tér. No szóval ez a helyzet a szintekkel. És van a Minden, ami Semmi és megnézi önmagát, pontosabban beletekint önmagába, mint egy holografikus matrjoskababa - vagy én már tényleg nem tudom, milyen példát mondjak -, és ennek a szintje nyilván végtelen, mert önmagába kanyarodik vissza, hisz a legnagyobb tudati rész és a legkisebb ugyanaz. Ne véges, hanem végtelen rendszerben gondolkodj, és úgy már érthető, miért ugyanaz a kettő.

Szóval mi is volt a kérdés? :D Mindenesetre a matrjoskababa-rendszer végtelen, te meg te vagy, az vagy, aki most vagy. Ha van olyan tudati szinted, amiről nem tudsz, akkor az mitől van? Az nincs. Vegyük az örök példámat, az antropológust. Elmegy az afrikai törzsbe, tudja, ő Smith professzor a Harvardról. Aztán megeszi a varázsgombát és mindent elfelejt. A törzs számára ő csak a stupid white man lesz, ők nem is sejtik, ő egy professzor. De sajna ő sem tudja már kicsoda valójában. Nos, akkor ő még mindig Smith professzor a Harvardról? Hm? Mit gondolsz? Visszajut valaha még az egyetemi katedrára? Hát ez attól függ, ugye, mennyi és milyen gombát evett, nem? Mivel azonosítod magad? Nos, pont az vagy. No de az sem működik, hogy kitalálja a kis busman fiúcska, hogy ő egy professzor, mert egyszer mintha hallott volna ilyet. Mert a professzor attól professzor, hogy minden tudása megmaradt, függetlenül tértől és időtől. Én tudom, hogy van egy ilyen ezós hókuszpókolás, hogy te több vagy, meg van egy fölöttes éned, aki blablabla, de ha ezt megéled, nem kell a hablaty, mert egyszerűen csak megéled önmagadat ennek, nem kell ezt akkor már tovább magyarázni, ha meg nem éled meg, akkor meg épp az vagy, akinek megéled magad. Ilyen egyszerű ez. A lét nem egyéb, mint öndefiníció: aszerint élsz, amit tudsz magadról, és pont az vagy, ahogyan épp létezel.

Igazából itt a nagy kérdés a dolgok megélésének a módja. Mert mondani mindenki tud sokfélét, de igazából az számít, ki hogy éli meg az adott dolgot- ebben maximálisan Kerionnal értek egyet. Amúgy ezenkívül még rengeteg mindenben, nekem kicsit túlzás ez a „6 alma sok” meg ilyesmik, de értem, mit akar vele, és valahol tényleg ott a kulcs, hogy egy időben egy térben különféle szinten lévő entitások különféle valóságokat élnek meg. Mint a kertemben: a hangyának gőze sincs rólam, mégis hatok rá, ahogy ő is rám, de azért ez a hatás korántsem ugyanolyan mértékű. Egy térben vagyunk, egy időben, de miután a tudatállapotunk más szinten van, a hangya világának törvényszerűségei rám nem hatnak, pontosabban, a rám mért hatás elhanyagolható. A kutyámmal is egy térben élek egy időben, de erről a blogról pl. ő nem tud, holott itt van az ő orra előtt is, nemcsak az enyém előtt. És én hiába magyaráznám neki, mi ez, nem értené, hatni meg erre a blogra végképp nem tud. (Max. elrágja a wifimet és akkor 2 napig nem tudom nézni a netet.) És most vonatkoztassunk el a külső formától, hogy ő kutya, én meg ember, mert a lényeg a példában nyilván nem ez.

A megélésre ismét érdemes azt a példát felhozni, hogy ha egy antropológus elmegy a subakari törzset tanulmányozni, nem ülhet le közéjük a galambszürke Hugo Boss öltönyében, nem járkálhat köztük az automata Saabjával és nem nézheti esténként plazma tévén a BL döntőt, hanem fel kell vennie az ágyékkötőt, kézzel beletúrni az agyagkondérba és gombócot gyúrni a fűkásából, esténként a tűz körül dobolni a fatuskón és mezítláb elindulni kakadu vadászatra. De ettől még ő nem fog hinni a törzsi szokásokban, egyáltalán nem kell elfogadnia az ottani törvényeket, magasabb tudatállapotánál fogva elég csak eljátszania, hogy ő is igazi subakari, különben kitagadják, és képtelen lesz a tanulmányát megírni a legmodernebb laptopján egy év múlva a Harvardnak. Na kb. így vagyok én is sokszor a dolgokkal. Most maradjunk a chipnél (ami amúgy baromság, nem kell ide chip, elég egy mobil és a nyugaton teljesen bejáratott személyi szám), és ha be akarják ültetni? Ültessék, ki nem szarja le? Adó? A pénz egyre inkább csak valami szám egy virtuális rendszerben, ha belegondol az ember az életében, mindig mindenre volt, ami kellett. És így tovább. Nehogy már egy antropológus azon parázzon, hogy jaj, most mi lesz a holnapi bivalybőrfeszítő verseny eredménye, a morók győznek, vagy a durik. Nem hat rá semmi ebben a törzsben, pontosabban csak addig, amíg önszántából ott van és teszi a dolgát. Egyre kell figyelnie: a subakarik soha ne jöjjenek rá, hogy ő egy öltönyös egyetemi professzor, akit mellesleg, ha bármi baj érne, a kollégái sec perc alatt kimentenének, hiszen értük is ment oda, nemcsak önmagáért. No meg egy kicsit s subakarikért is, nem?Ja és így már talán érthető, hogy miként gondoltam a rendszerből történő kilépést úgy azon kívül, hogy közben benne is vagy. Mert az antropológus, most a subakari törzs tagja, vagy nem? Rendszerelem, vagy nem? Ő Mátyáskirálylánya: benne is van meg nem is. Szóval igen, simán ki lehet lépni egy materiális rendszerből abban benne csücsülve, miközben az ember csak és kizárólag kívülről tudja önmagának kinyitni az ajtót. az antropológus csúnyán ráfázna ugyanis, ha egy szép napon arra ébredne, elfelejtette, honnan jött, ki volt, és magát is bennszülöttnek tartaná. Az ő tartását, magabiztosságát, rendszerenkívüliségét épp az a tudás adja, hogy ő Björn Larsson professzor az antropológiatudományok tekintélyes doktora, aki tanulmányt készít ennek a különös törzsnek az életéről. És ha kell, ha akarná, akár az egész törzs életét megváltoztathatná- csakhogy ő ezt nem akarja,számára ez a törzs a maga törzsi tudatállapotával együtt értékes, és védendő. Hiába vannak barbár szokásaik, de létük csodás emlék, az ő saját múltja, mert Larsson professzor tulajdonképpen, ha így nézzük, egy valódi időutazó.


Illuzórikus enregiatest – ezt nem tudom értelmezni. Felépített ego – ezt se nagyon, az ego az egy sajátos énmeghatározási mód, elég fejletlen, de hasznos. Az elme egy olyan rendszerező könyvtár, ami most az információk dekódolását végzi számodra. Antenna, vevő, wifi, ilyesmi, lehet, nem jók a példák, de a lényeget talán el lehet kapni általuk. Szóval a felső éned az a legmagasabb tudatszinted, amiről tudsz. Ha a Kis Mazsolát magában foglaló tudatot nem éled meg tudatként, akkor sajna azzal egyelőre nem rendelkezel, mint ahogy az álmodó sem rendelkezik önmaga alvó lényével az álomidő alatt. Fel lehet ébredni, de amíg nem ébredtél fel, addig minden, még ez a felsőbb én is az álomvilág része és képtelen az álmodó valóságában megjelenni, ahol ő fekszik az ágyban, mi több az álom alatt ez ugye számára nincs, nem létezik, nem megélhető, ergo nem valóság. Ez csak annak valóság, aki erre rálát, de én úgy tudom, álmodban azt sem tudod, ki lát rád és ki nem. És bármit be tudsz húzni az álomba, még az alvó önmagadat is, de ezt nem jó összekeverni az igaz ébredéssel, mert ez csak egyre messzebb visz önmagadtól. Az igazi ébredésnek nincs vége, minden valóság illúziónak számít egy magasabb valóságponthoz képest, és nincs végső igazság, végső tudás, végtelen a tánc. Tükör szemben a tükörrel, egy algoritmus, ami a végtelenbe bontja a fraktált.

Lélek, tudat, szellem. Lélek az egyéni ujjlenyomata a Minden Létezőnek (legyen Isten, csak ne a vallásos értelemben vett kaporszakállú), megismételhetetlen és egyedi. Kosztolányi ezt olyan gyönyörűen megírta a Halotti beszédben. A tudat az „én vagyok” meghatározása. (Amúgy a tudat mindig fizikai, mert körülhatárolt, mondhatni zárt rendszer, és mint ilyen valamilyen értelemben fizikai jelleggel bír, ahogy a véges szakasz meg hosszúsággal a végtelennel szemben, remélem, ez érthető.)  A szellem ennek a kettőnek az összessége, azaz meghatározott egyedi ujjlenyomatok önreflexiója, egy kis darab hologram a végtelen képről. De hogy egyszerűbb legyek hadd maradjak az örök példáimnál: lélek = Raszkolnyikov, Lizaveta, az uzsorás öregasszony, Razumihin, a rendőr felügyelő stb stb. Tudat = maga Dosztojevszkij, azaz a sok-sok kis Dosztojevszkij, ahogy belehelyezkedik a hősök nézőpontjába, a megsokszorozott, egymásnak tükrözött írói nézőpont a műben. (Tehát a lélek és tudat közt a különbség, hogy a lélek egy egyediség, ami azonban ugyanazt mondja, hogy én vagyok, mint az összes többi, csak mást emel ki belőle, mást hangsúlyoz. A tudati szint meg ennek az én vagyok-ságnak a részletezettsége, pont mint a regényhősöknél: egyik jobban kidolgozott, míg a másik csak egy mellékszereplő, egysíkú, stb.. Mint látható, a lélek egyedi, mondhatni állandó jellegzetességgel bír, de számos altudattal rendelkezhet, ahogy fejlődik, részleteződik.) Szellem =  a Bűn és bűnhődés egyben, ami tulajdonképpen maga Dosztojevszkij, de annál nyilván kevesebb, mert nem tartalmazza pl. a Feljegyzések az egérlyukból-t vagy a zseniális Karamazovot, és annyival több, amennyivel egy új valóságot teremtett önmaga léte által. (Dosztojevszkij valóságában nem létezik Raszkolnyikov, vagyis lám, mégiscsak létezik, sőt már a tiédben is.) És itt látszik is az anyag viszonylagossága a rendszerben: Raszkolnyikov anyaga a regényben lévő utca anyagához képest értelmezhető csak, és számára Dosztojevszkij anyagi világa értelmezhetetlen, „szellemi” szféra, jóllehet épp az az anyagibb hozzá képest. Istenem, ez nagyon kacifántos lett, de hát bonyolult kérdésre bonyolult válasz jár. :P

(Ebből is látható amúgy, a Bűn és bűnhődés csak egy szelete az életműnek, és ha az egész irodalmat nézzük, még kisebb szeletke, vagy ha művészetet magát, még kisebb, noha jelentősége vitathatatlan. Hát így van valahogy ezzel a földi világgal. Az anyag szerintem nem egyenlő azzal, amit mi annak észlelünk, a „szellemvilág” – nevezzük most így – ha úgy nézzük, valóságosabb: ergo „anyagibb”, mint a miénk...)


V: 
Az ember (itt helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy "én") egyszerre jelen van minden létsíkon. Az emberieken az ember alattiakon, az ember felettieken, sőt az isteni létsíkokon, és a megnemnyilvánult abszolút Lét, de még az efölött lévő ki nem fejezhető állapot feletti "Állapotokban" is. Akkor honnan van az ember nyomorúsága? Onnan, hogy ezekről "nem tud". Önazonosságát, önmagamságát nem tudja magasabbra, az abszolútra pozicionálni. Miért? Nem akarja? De igen. Csak nem tudja megtenni. Emberi állapotában olyan hatalmas erők tartják fogva, amelyek saját akaratánál jóval hatalmasabbak, tulajdonképpen nem is evilági erők.

A kérdés tulajdonképpen az "én" körül forog. Mi is ez az "én"? (Most ne arra gondoljunk, hogy "ki vagyok én", mivel az már egy megválaszolhatatlan tautológia. Megválaszolhatatlan, de nagyon is átélhető "valami"). A végső "énség" a teljes önazonosság. A tökéletes Önmagamság a végső isteni attribútum. Semmi sem lehet rajta kívül, s ha semmi nincs rajta kívül, akkor minden Ő. Minden feltétel, támasz, vagy "valami" nélkül tökéletes önazonosság. Önmaga által Önmagában Önmaga. Az énség minden lefokozott állapota tulajdonképpen az Önmagamság világban megjelenő lenyomata. Az ember szeretne önmaga lenni, de erre külső támaszok nélkül nem képes. Ezért van szüksége olyan "objektumokra", amelyeket magához ragasztva egyre intenzívebb önazonosságot akar megvalósítani. Az "én", mint princípium tulajdonképpen az önazonosságra való törekvés. A létezés hierarchiájának összes szintje tulajdonképpen az önazonosság intenzitásának egy egy fokozata. A teljes önazonosságtól a teljes önelveszettségig gyakorlatilag meghatározhatatlan számú szint különböztethető meg.

Divat manapság az "egóról" beszélni. Nagyon nem szeretem ezt a kifejezést, mert ez úgy van beállítva, mintha egy "ellenisten", egy ördögtől való ellenpont volna. Valójában azonban nem több, mint az aktuális (lefokozott) önazonosság hordozóinak komplex együttese. Önmagában se nem jó, se nem rossz. Az emberben rejlő törekvésektől függ, hogy ezt a hordozót milyen irányban képes strukturálni, optimálisan a teljes hazaérkezés nagyszerű eszköze is lehet. Persze a királyi palota ajtajában ezt a ruhát is le kell vetni, másképpen fogalmazva, meg kell halnia a kereszten. Pontosabban fogalmazva "arannyá kell változtatni".

Tudat csak egy van. Legvégső soron a Lét és a Tudat egy és ugyanaz. Az első kifejezés ugyanannak a "dolognak" a lételméleti, az utóbbi pedig az ismeretelméleti megközelítése. A tudat három komponense "különböztethető" meg.

A tudat centruma (az Alany)
A tudat objektumai
A kettő közötti viszony, a tudati cselekvés köre

Az Alany minden tevékenysége öntételező tett. Ez a szellem. A szellem a lelken keresztül tudja megeleveníteni az objektumokat. A lét végső értelme, hogy a Lét centruma (Alany) öntételező aktus során visszavegye az objektumokat önmagába. A tudat (látszólagos) hármas megtörtségét felszámolja és visszaállítsa a differenciálatlan Tökéletességet.


S:
Hogy mennyire vagyunk komplex lények az is viszonyítás kérdése, mert mihez képest? (egy amőbához képest igen :D) Valamint szerintem magát a dimenzió fogalmát is körbe kellene járni, hogy tisztázni lehessen, ki mit ért alatta. Tudatossági szintet, érzékelési tartományt, fizikai teret, stb. Mondjuk a több dimenzió az jelenleg is van, 3D-nek szokták hívni ezt is, aminek kiterjedése van, az már eleve több dimenziós, nem? (vagy valamit nagyon nem értek.) Amit persze lehet fokozni a végtelenségig, vagy n–dimenziónak hívni.
Én most azt gondolom, hogy magunkban foglaljuk az elménket is, és ahogy nekem is vannak részeim, amihez képest én vagyok az egész úgy egy átfogóbb, részletgazdagabb valamiben meg lehetek rész is. Ezt nagyon hülyén írtam le, de biztos láttál már olyan montázs vagy mozaikszerű képet, ahol sok kicsi – de önmagában is valamit ábrázoló – képből, messzebbről ránézve kijön például egy nagy arc.
Nem tudom hány matrjóska baba van egymásban, max annyit tudhatok az mennyi, amennyit én észlelni tudok, mert már mondjuk a részem. Nem tudom mit van ott, amit nem érzékelek egyáltalán, csak törekedhetek erre. A szellem számomra maga a „teremtő” vagy isten, a minden és semmi egyszerre. A tudat az ebből a „vagyok” kijelentése. Lehet, hogy ez tök hülyeség, de most úgy képzelem hogy minden ami létezik az rendelkezik tudattal, csak ennek részletezettsége más és más. Mert tételezzük fel egy angyal is azt mondja „én vagyok” és egy szöcske is ugyanezt mondja, amit igen, így furcsa elképzelni. De a példa kedvéért ha mind a ketten kimondanák, egy egységnyi idő– vagyis ’most’- alatt hangosan, hogy  „én vagyok”, azt ugyanaz a tudat mondaná ki mégis.
A különbség annyi lenne, hogy ez mennyi ideig tart, ami valójában az adott „tudatrész” részletezettségétől függ. Ah, ezt nem tudom normálisan leírni, bekopizok egy részletet ami azt fejtegeti amit én próbálok kinyögni itt (attól, hogy metatron vagy sem tekintsük el, nem ez a lényeg) :

Egy alap időegység minden lény számára annyi, amennyi idő alatt meg tudja "fogni" saját középpontját. Ez az ami neki egy Most. Attól függően, hogy az adott lény milyen tudatossági szinttel rendelkezik (vagyis mennyi "sejt" birtoklásának van tudatában), az idő egymáshoz viszonyítva úgy lesz rövidebb vagy hosszabb. Természetesen egy Most és egy Most között nincs különbség, ahogyan egy "középpont" és egy másik között sincs.
Metatron számára a saját középpontjának megfogása csak egy Most, míg az embereknek, vagyis Metatron "sejtjeinek" szintén ennyi. A két Most közötti tér (vagy rétegek) a mérhető idő vagyis a változás. Egy emberi éntudat látszólag kevesebb ideig él, míg egy angyal, aki tudatosabb, már egyre kevésbé érzékeli a "halált", a változást. Ahogy nő a tudatossági szint, tehát a minden befogadásának (ezáltal birtoklásának) képessége, úgy nő a látszólagos élettartam. Ami az embernek egy élet és egy halál, az egy angyalnak egy nappal és egy éjszaka.
Aki magasabb szintről (nagyobb tudatossági szinttel), több benne létező lény tudatos befogadásával létezik (a mienknél ritkább, a térben nagyobb területen szétszóródott, ezért nagyobbnak látszó tudattal), hozzánk képest hosszabb ideig mondaná ki azt, hogy "én vagyok".”

A lélek meg szerintem ebbe a 3-as sorba úgy illeszkedik, hogy ez az „én vagyok” (vagy nem vagyok, már lassan nem tudom :p) milyen színnel, milyen betűtípussal jelenne meg, milyen hangszínnel lenne kimondva, stb, stb. Vagyis a teljesen egyéni jellemzők, az egységből fakadó sokszínűség megnyilvánulása. (lsd. fehér fény > prizma > szivárvány)




Hú, ez kemény menet volt. Azt hiszem kénytelen leszek tovább kukacoskodni! 
 
***

Overlandaidtól kérdezem, hogy:
Ha jól értem - és most nagyon leegyszerűsítem - én egy az Isten által létrehozott egyedi lélek vagyok, akinek jól behatárolt tudatszintje van, ami lefelé átjárható, felfelé tornázható, és akinek vannak a létezéséhez szükséges "használati eszközei" mint pl. jelen Földi esetben teste és elméje. Tehát nem egy test vagyok és nem egy elme vagyok, mert ezek csak az eszközeim, és nem is szellem vagyok, mert az a létezésem kereteit alkotja. Én, mint lélek, bár egyedi vagyok, mégis tartalmazom, bennem van az Egész, de csak a tudatszintemnek megfelelő mértékig tudom kibontani (tehát pl. ugrani tudok, teleportálni még nem - hülye példa, bocs). Jól értem nagyjából?
Másik példával élve én egy egyszeri és megismételhetetlen (unikum), intelligens és tanulásra képes "program" (lélek) vagyok, akit az Egy programozó alkotott, és aki egy adott hardveren (számítógép-test), egy adott operációs rendszer (elme) segítségével fut?
 
Szeretném azt hinni, hogy mi mindannyian egy tőről fakadó tudatos megfigyelő lelkek vagyunk, akik minden életükben elméjük és testük segítségével tapasztalatokat szereznek a megnyílvánult álvalóságban. :)

És szeretném azt is hinni, hogy köztem és a legfelsőbb Tudat között már nincs másik létező, tehát engem nem irányít valami demiugrosz, nem vagyok része/bábja valamilyen akárhanyadik dimenziós létezőnek, és csak rajtam múlik milyen tudatszintre tornázom fel magam, s csak rajtam múlik milyen virágot bontok ki az ajándékból amit a létbehívómnak köszönhetek.



O:
Nem, nem, nem. :) Basszus, hogyan is magyarázzam...
Figyelj. A problémád lényege, hogy nem vagy képes végtelen rendszerben gondolkodni, a te fejedben van egy végső pont, de azt kell megértened, ilyen nincs. Micsoda butaság, már megbocsáss, azt hinni, hogy közted és a Minden között nincs több átmenet! Egyáltalán, miért foglalkozol ennyit önmagaddal? :) Ha megfigyelted, a kérdéseid 90% önmagadra vonatkozik. Hol van ettől egy totális, mindent önmagában egyesítő kollektív tudatszint, egyetlen lépésre? Esküszöm nem bántásból, csak milyen megközelítés már, hogy szeretném ezt vagy azt hinni? :DD A Legyek urát kell idéznem, „mint a gyerekek, úgy viselkednek, mint a gyerekek”. (A vicces ebben az, hogy a műben egy gyerek mondja ezt, nagyon nagy pillanat volt számomra, amikor ideértem az olvasásban.)

Van a végtelen Minden. Nincs rajta kívül semmi, csak ő van. De ha nincs rajta kívül semmi, ő sincs, mert nincs mihez képest legyen. Magába tekint és leválaszt magáról egy részt. A művelet 0-1. Létrejön a mínusz egy inverzeként a plusz egy. A mínusz egy is elvégzi a műveletet, azért nem a plusz, mert a művelet végig a negatív oldalon zajlik, a másik oldal csak tükörkép, erre mindjárt visszatérek. Szóval -1-1= -2. Létrejön ezzel egyetemben a 3 is, hiszen van a rendszerben már 2 és 1 – még mindig amúgy a mínusz oldalon járunk. -2-2= -4, az egyessel megint ott az öt. Látható, a páratlan számok más minőséget képviselnek, mint a párosok. No ez zajlik a negatív oldalon. És a pozitív oldalon meg ez tükröződik egyfajta vagyok-ság formájában. Ergo a nemlét az, ami feltételezi a létet és nem fordítva. A teremtés kivonással kezdődött, nem összeadással, ez a lényeg. A nincs a van alapja és nem fordítva.

Te ebben a rendszerben vagy egy nézőpont. Képzelj el egy körívet, amire rajzolsz egy pöttyöt. Ez vagy te. Most milyen messze vagy a végső tudattól? Már a kérdés is hülyeség egy végtelen rendszerben, nem? Mindig lesz alattad és fölötted is tudati szint, amit épp meghaladtál és ahová épp tartasz, de egyik se lesz a tiéd, mert hisz ez a mozgás feltétele, nem? Ha elérnéd a legvégső tudatszintet, és ott megállnál, akkor mi lenne? Semmi, megszűnnél létezni. A végtelen attól végtelen, hogy mindig tudsz hozzáadni egyet. De ha így van, akkor a kezdőpont is értelmetlenné válik, mert abból meg mindig ki tudsz vonni egyet. És ez így önmagába hajlik.

Test, elme, ezek a tapasztalás kellékei. Mindig lesz „tested és elméd”, ezt írtam az előzőekben, hiszen a tudat zárt, nem? A mostani tested valóságos? Igen, és ugyan mitől az, attól, hogy azzal a testtel érzékeled annak, amit annak érzékelsz? Vao, az agy gondolkodik az agyról, hát én ennek a végső eredményéért azért nem tenném tűzbe a kezem. :) Azt írtam az előzőben, hogy a saját rendszerelemeihez képest valóságos az anyag, nem? Ez egy oltári nagy butaság szerintem, hogy azt gondoljuk, a test az valami önmagában létező, levetendő salak. Álmodban is van tested, nem? Az álomban a tested ugyanígy valóságos az ottani elemek viszonyrendszerében. A számítógép monitorján is van egy kis nyíl, amit mozgatsz. Valahogy azt érzem, te azt akarod így kisilabizálni, hogy a test fölött áll valami testetlen Hatalmas Mazsola, aki a végső tudás birtokosa. Ne vágyj erre, hogy egy klasszikust idézzek, „kár, hogy letedd, nincs értelme”. :D

Szóval nincs programozó, csak maga a program, ami önkibontással jött létre. A programozó a programok összessége, és mint ilyen végtelen, határtalan, hogy akarsz végső pontot egy határtalan rendszerben?

De figyu, felteszem a kérdést, ha netán eléred azt a végső tudatszintet, amire vágysz, az hol lesz? Sehol? Akkor hogy lesz, ha nincs sehol? Ha meg valahol lesz, ez a valami nem egy rajta kívül álló dolog lesz? De ha az, azaz van rajta kívül valami, mondhatja-e magáról, hogy ő a végső pont?

Állsz egy labirintusban és meg akarod azt belülről ismerni. Felteszed a kérdést: hol állok én? Ebből így mit tudsz meg? A jó kérdés: hogy néz ki ez a labirintus onnan, ahonnan most rálátok? Tudod, mint az a jobbagyféltekés rajzolás, nem nagy trükk, annyi az egész, ne a figurát nézd, hanem a hátteret és az apró részletek egymáshoz viszonyított rendszerét! Ott a lényeg, a te kivágott formád széle megmutatja a nagy papírt, ahonnan kivágták, de maga kivágott kis figura csak reménytelenül önmaga körül forog, ezért nem lát semmit. Halj meg, hogy élhess végre, nagyon régi tanács.

Nem állítom, hogy mindez így van, én csak arról írok, amit megélek, amit én tudok, vagy tudni vélek, a kettő tulajdonképpen ugyanaz, ha azt vesszük, nincs végső tudás. Nincs út, nincs végső igazság, nincs semmi, semmi, semmi. Egy kozmikus álom van, aminek alapja épp az, hogy nincs semmi. Sose fogod tudni megkaparintani azt, ami nincs, épp a napokban néztem tündéri videókat arról, hogy milyen, amikor a kisgyerek először meglátja a saját árnyékát. Börleszk, avagy nincs többé magány, mondta Vonnegut.

„Furcsa! Hogy még csak nem is sejtetted, évekkel, évszázadokkal, évezredekkel, eonokkal ezelőtt! Hisz már léteztél társtalanul, az örökkévalóságon keresztül. Különös valóban, hogy még csak nem is sejtetted, hogy univerzumod és ennek minden tartalma álom csupán, látomás, fikció! Különös, mert olyan nyilvánvalóan és hisztérikusan esztelenek – mint minden álom – egyszóval, álom az egész és te vagy az álom álmodója. Az álom-jegyek mind jelen vannak – már korábban is felismerhetted volna…

Az élet maga is látomás, csupán álom. Semmi nem létezik, minden álom. Isten - ember - a világ, a nap, a hold, a csillagok rengetege: álom, minden álom, nem léteznek. Semmi nem létezik, csak az űr – és te! És te nem te vagy – nincs tested, véred, csontjaid, gondolat vagy csupán. Én magam sem létezem, álom vagyok – a te álmod, képzeleted szülötte. Egy pillanat alatt megérted ezt, és akkor elűzöl majd képzeletedből, és én feloldódom a semmiben, amelyből teremtettél… Már haldoklom – halványodom, lassan elmúlok. Rövid időn belül egyedül leszel az űr végetlenjében, hogy határtalan pusztaságában vándorolj barát, társ nélkül örökre – mert Gondolat leszel, az egyedüli létező Gondolat, és természeted által kitörölhetetlen és elpusztíthatatlan. De én, alázatos szolgád felfedtelek saját magad előtt, és szabaddá tettelek. Álmodj más álmokat, jobbakat…

Amit felfedtem előtted, igaz, mind igaz: nincs Isten, nincs univerzum, nincs emberi faj, nincs földi élet, nincs mennyország, nincs pokol. Minden Álom, groteszk, bolond álom. Semmi nem létezik, csak Te. Te pedig Gondolat vagy – vándor Gondolat, haszontalan Gondolat, hazátlan Gondolat, mely elhagyottan bolyong az üres örökkévalóságban!"

Ennél a mark twain-i látomásnál felszabadítóbb számomra nincs. Szabad vagy, nem köt anyag, nem köt szabály, önmagad határain kívül nincs más, senki neked ártani nem tud, teremtő hatalommal bírsz, élj hát vele!

Kedves Overlandaid,
Ne haragudj, hogy tovább ütöm ezt a vasat, de csak nem hagy nyugodni ez a kérdés, és úgy érzem nem kaptam még rá választ (vagy csak nem értem :) ).
És most kérlek fogadd el, hogy nem az elkülönülni vágyó, önmeghatározási vágyban szenvedő egó kérdezi ezt, hanem tényleg én, a megfigyelő ki ebben a testben utazik.

Amikor felvetettem, hogy van-e olyan magasabb rendű lény, aki engem tartalmaz - mint ahogy én tartalmazom, de egyúttal meg is haladom ezt az ál-ént, az egót, - akkor nem úgy értettem, hogy nincs átmenet köztem és az Isten között. Dehogy! Csak azt szeretném megtudni, hogy melyik verzió a helyes értelmezés:

a) én egy tudat vagyok (rész az egészből, hullám/örvény a tengerből), akinek lehetősége van tágítani a kereteit, tehát csak rajtam múlik meddig tudok "emelkedni", s milyen tudatszinteket elérni.

b) én egy kicsi én vagyok, és engem is tartalmaz egy nagyobb én, akit szintén magában foglal egy még nagyobb én, stb. (matrjóska baba effektus) (a kis hullám egy nagyobb hullám része a tengerben, és amikor majd "odajutok" hogy én leszek már a nagy hullám is, akkor "majd" felismerem a kis hullámot aki "korábban" voltam, s mely akkor már részem lesz, de meghaladom azt.. )

Valamiért úgy érzem mind a kettő valahol helyes, mint ahogy én most is magamban foglalom a gyerekkori önmagam, látom magam előtt azt a kis csávót, de mégis több vagyok annál. Ugyanakkor mégis ugyanaz a "testbe zárt" megfigyelő vagyok mint akkor, csak az önmeghatározásom bővült a megismert fogalomkészlettel? Most már tudatosan felismerem mikor vagyok én (a megfigyelő alany), és mikor vagyok tudatlan egó (személyiség)? (ezt mondjuk inkább csak utólag tudom felismerni, pl. amikor vitatkoztam valakivel valami tök lényegtelen dolgon..)

Érted a dilemmám? Nem tudom már jobban elmagyarázni, a francba... :()
Kérlek próbáljuk meg ezt tisztázni. Azt írtad, a kérdéseim nagy része rólam szól - hát persze, hisz most vagyunk az "én" kérdéskörénél.. :)



Overlandaid: 
Tök jó a kérdés, köszi, hogy feltetted. Íme a válaszom: 
http://nyusziacilinderben.blogspot.se/2015/10/helycseres-paradigmavaltas.html

Shaulától ugyanezt kérdezem...

Shaula:
A dilemmád azt hiszem értem, bár ez az a. és b. verzió sokat nem segített, lol, bocs. (ez tényleg majdnem ugyanaz, mint amit egyszer a meseszobás cikksorozatban elemezgettünk) Mivel az egész téma nehéz számomra (is), igazából tök mindegy hogy variálod a kérdést, hehe.
Amúgy az érdekes – most csak így hirtelen eszembe jutott- , hogy speciel ha „visszanézek” a gyerekkoromba, sokszor pont hogy erősebb volt ez az általad figyelőnek nevezett rész és az „én” az, ami sokkal megfoghatatlanabb és homályosabb. Mintha gyerekként sokkal könnyebben ment volna ez az én-nélküli, kívülálló, tiszta figyelem.
Egyébként szerintem amikor valaki az igazi figyelem állapotában van, akkor nincs olyan, hogy „én” sem. Az számomra egy totál kiüresedett állapot, ahol éppen nincs önreflexió (ego meg főleg nem), mert az egyből visszarántana a „saját gondolataimba” még akkro is ha azok a gondolatok látszólag a megfigyelt dologról szólnak.
Valahogy mintha ilyenkor én válnék egy teljesen üres vászonná/hellyé, ahol a „megfigyelt” dolog/helyzet/ember, stb. a teljes valójában tud megmutatkozni. De ez nem lehetséges, ha ezt a ’teret’ én töltöm ki bármivel, mert akkor a megfigyeltnek erre nem lesz helye.
Tehát szerintem a megfigyelő az általad írt mindkettő „felett” áll, ez az „ő” számára nem vagy-vagy: Most már tudatosan felismerem mikor vagyok én, és mikor vagyok tudatlan egó?
Lehet, ez a megfigyelő sokkal inkább jelenti az „én-t”, mert elfér benne az egó is, meg az az „én” is aki azt hiszi: hah, én mennyivel igazibb vagyok, mint ez a buta egó. :D (miközben mégis az egót használja önmaga definiálásának pólusaként…)

Avatartól kérdezem, hogy az általad megismert összefüggésrendszerben mit jelentenek az alábbiak? :
test:
elme:
ego:
szellem:
lélek:
tudat:
Mi a különbség közöttük, ezek hogy viszonyulnak egymáshoz, hogy állnak össze egy rendszerré, egy létezővé?

Avatar:

1.) Lélek
Először is tisztázni kell, hogy nem ilyen-olyan dolgok vagyunk (test, lélek, elme...), hanem alapvetően Intelligens Isteni lények, ezek összessége. Úgy képzeld el, mint egy folyamatos mozgásban ("rezgésben") lévő csomópontokból felépült végtelenül komplex hálózatot, amelyen keresztül szintén rezgések/energia áramlik. Ilyen "csomópontok" fizikai testben a szervek, egy szférával feljebb pedig csakrák és a rajtuk keresztüláramló energiát továbbító meridiánok. Mint egy szétterebélyesedő fa, egy gráf. A rezgéseknek viszont csak időben van értelme, a hálózat működése viszont nem időben történik. A bináris rendszerű számítógépekkel ellentétben, ahol egy érték csak 0 vagy 1 lehet, itt a rendszer minden egyes állapota (beleértve a félértékeket is) egyidejűleg jelen van, olyan mint a kvantuminformatika, egy ilyen rendszer alkotja a "lelket". Érdekesség, hogy valami megszűnni csak időben tud, mivel viszont a rendszer időn kívül létezik, így annak hiányában a szétfoszlásának sincs értelme - a "lélek" hallhatatlan. Mivel végtelen sok ilyen rendszer létezik és közöttük az "adatcsere" folyamatos, nem lehet egyértelműen kijelenteni / behatárolni, hogy "itt" ér véget az egyik rendszer és "itt" kezdődik a másik.


2.) Szellem / Elme
Ezt megpróbálom nagy vonalakban egy asztali számítógép példájával elmagyarázni. Ha például elindítasz egy játékot akkor abból az élmény miatt téged nyilván a mozgókép és a hang érdekel. Ha a teljes lényed összességét a számítógépnek (közelítsünk amennyire lehet, egy hálózatra kötött számítógép) vesszük akkor amellett, hogy bizonyos részei a játék képi és hanganyagát előállítják neked, vannak olyan elemek amik ebben nem vesznek közvetlenül részt. Ilyen például a tápegység aminek csak annyi a feladata, hogy az alaplap számára a szabványos egyenfeszültségeket a 230V-os 50Hz-es hálózati feszültségből előállítsa, és megfelelő áramerősséggel folyamatosan szolgáltatni tudja őket. Aktívan nem vesz részt a számításokban, mégis nélkülözhetetlen elem. A Szellem/Elme a számítógépnek (Léleknek) mint rendszernek az a része, ahol a játékot felépítő tényleges adatforgalom és feldolgozás végbemegy. A háttértár, a processzor, a memória (a Lélek esetében ez a három egy és ugyanaz, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy valamelyik része csak feldolgoz, valamelyik pedig csak állapotokat tárol, a folyamatban mindegyik aktív szerepet vállal az összes folyamatban), valamint az azokat összekötő adat és címbuszok.

3.) Ego / Tudat
Ez már egy program, itt már nem elektromos áramról, áramkörökről és adatokról beszélünk. A feszültségeket az alaplap két pontján műszerekkel még megméred, a program viszont egy fogalom aminek az esszenciája egészen más, ezt már nem lehet nyers alkatrészekkel és "fizikai" paraméterekkel jellemezni. Egy olyan önmagára csatolt programot képzelj el ami egyrészt fejleszti/bővíti önmagát, másrészt pedig képes felismerni, hogy a működése saját magára hatással van. Egyúttal a tanulási folyamat közben nem csak saját maga lesz egyre komplexebb, hanem vele párhuzamosan a "számítógép" kapacitása is folyamatosan nő. Ha a fejlettség olyan szintre ér ahol képessé válik kommunikálni/érzékelni más programokat, akkor jelenik meg az "Én" tudat, a program a rendszerben azonosul önmagával - a valóságban, úgy értem a fátyol mögött a létrejöttével együtt ez nulla idő alatt megtörténik.

4.) Test - Univerzum
A Szellemen folyamatosan impulzusok/energia áramlik keresztül, önmagukban ezek csak "rezgések", nyers adatok. Ami információvá alakítja őket az szellemben működő Tudat, az információ egyszerűen értelmezett adatot jelent. A tudat számára az információk ingerekből tevődnek össze amik egy gondolati közegből származnak. Valóságként értelmezi a saját gondolati hálózatát majd időt/teret rendel hozzájuk amiben és amikor önmagát elhelyezi. A tudat működése viszont réteges/szférikus, több szintből áll amik eltérő gyorsasággal működnek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel időn kívül létezik így az adatfeldolgozás sebességének/gyorsaságának nincs értelme, helyette célszerűbb változó adatsűrűségekben gondolkozni. Mint a rádióhullámok, az érzékelt terjedési sebessége egy 1KHz-es és egy 1MZh-es rezgésnek ugyanakkora, utóbbi mégis ezerszer annyi adatot hordozhat ugyanannyi időegység alatt. A fizikai "valóság" a tudatnak csak egy nagyon alacsony frekvenciatartományú töredéke, ez teszi lehetővé, hogy valós időben a gyorsabb "egységek" értelmezzék és feldolgozzák a bejövő ingereket. A felsőbb régiók elképzelhetetlenül gyorsan működnek, minden egyes dolog amit látsz, például az utolsó fűszál is egy mezőn feldolgozásra kerül a tudatalattiban, a felső tudatba pedig csak a válogatott/megszűrt információk kerülnek, a töredék valóság töredéke. A test ebben a környezetben egy Avatar, Isteni lények megjelenési formája amiben (és ami körül) az érzékelt energiaáramlások visszatükrözik a tudatnak azt a részét és mechanizmusát, ami létrehozza őket, pusztán gondolati kivetülés, illúzió. Az egyes tudatokra jellemző energiaáramlások struktúrája és mechanizmusa megfigyelhető például a DNS-ben. A testet alkotó sejtek minden egyes DNS-ét meridiánok hálózata köti össze amiken a csakrák által átalakított energia áramlik. Rezgéssor halad rajtuk keresztül, mint egy zenedarab kottája, újra-és újra, ez tartja életben sejtszinten a testet. A DNS például bázisokból áll, 4 különböző molekulából amiknek önmagukban is fix hullámsoruk, "kottájuk" van, ezek a Citozin, Guanin, Adenin és Timin. Ezek kapcsolódva alkotják a bázispárokat, Citozin csak Guaninnal, Adenin pedig csak Timinnel kapcsolódhat, ahogy a 4 Elem szabályai is diktálják, Föld csak Levegővel, Tűz pedig csak Vízzel. A test, és vele egyetemben a tudatnak a testet tartozó minden részinformációja ebben a bázispársorozatban, kottában van eltárolva. A test szerepe, hogy információ fogad majd továbbít oda-vissza a Szellem számára, ami a Tudaton keresztül feldolgozza ezeket, majd döntések, válaszreakciók formájában visszaküldi őket az érzékelt "elsődleges valóságnak". Minden szférában minden Avatar egy Tudatnak a kiterjesztése, de nem minden Tudat hoz létre minden szférában Avatart, a Szférák viszont folyamatos kapcsolatban vannak egymással az energiaáramlásokon keresztül. Önmagában viszont az érzékelt valóság és az Avatar is pusztán gondolati termék.
Ezek a dolgok tehát lépcsőzetesen egymásból származnak, nem lehet külön-külön definiálni egyiket a másik nélkül.


***

Ennyi volt mára, köszönöm a válaszokat. Ekkora háttértudással felszerelkezve most már bátran nekivághatok felfedezni ki is vagyok "én" - azonban valamiért még is úgy érzem magam, mint Villon érezhette magát, amikor megírta ezt a versét:

Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
Tudom az urak nyakdiszét,
Tudom, melyik ruha mi szerzet,
Tudom, ki gazdag, ki cseléd,
Tudom, mily fátyolt kik viselnek,
Tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
Tudom, tortán é sok piszok,
Tudom, mely csap mily bort ereszthet,
Csak azt nem tudok, ki vagyok.
 
Tudom ló s öszvér erejét,
Tudom, mit érnek, mit cipelnek,
Tudom, pénz szava szép beszéd,
Tudom, hol mérik a szerelmet,
Tudom, mit higgyek a szememnek,
Tudom, Róma mit alkotott,
Tudom, hogy a cseh mért eretnek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
AJÁNLÁS
 
Mindent tudok hát, drága herceg,
Tudom, mi sápadt s mi ragyog,
Tudom, hogy a férgek megesznek,
Csak azt nem tudom, ki vagyok.
 
(Ford.: Szabó Lőrinc)


És Ti mit gondoltok, a "ki vagyok én" -ről ? :)
És még egy elgondolkodtató kérdés: a számítógép hasonlatot sokat használtuk, én is kérdezőként, és mások is tőlem függetlenül. Vajon miért van ez? 

Előzmények:
Kérdezek-felelnek Játék 1. rész: jó, jobb
Kérdezek-felelnek Játék 2. rész: a titokzatos energiaforrás
  

63 megjegyzés:

  1. Mazsola, ez nem semmi. :) Remek, amit készítettél, és őszintén megemelem a kalapom előtted. Avatar előtt úgyszintén, számomra igazi megtiszteltetés, hogy együtt játszhattam vele.

    (Amúgy nem vagyok ennyire szóf*ó, vagy ha igen, azt megpróbálom nem más nappalijában kiélni, csak Mazsi beillesztett egy régebbi hozzászólásomat is egy másik fórumról a pluszkérdésre válaszolandó. :D)

    VálaszTörlés
  2. " A A:
    Fényt adtak, hogy megláthassam a valóságot: én vagyok a valóság, és én vagyok a fény. "
    ' S magamat írom, magadat olvasod. ! "

    Amig a becsomagolt állapotunkból nem látjuk a fizikai szemünkkel is az a FÉNYT ami minden materiális dolgot igy az emberi testeket is körülveszi addig elméletekkel próbáljuk helyettesíteni.
    És mindenki a maga benső tapasztalásai szerint látja az egész külső világot, és aszerint is értékeli. Ezért nagyon igaz amit S irt! Ennyi.

    Ha valaki naponta szán önmagára , igen az egójára(kisbetüvel mert ő a nemecsek:) ) időt elemezni hol mikor miért nem éppen jelesre vizsgázott...és ezt nem másnak mint a fensőbb énünkkel öszintén meghatározzunk pl most ezt nem kellett volna mert....és bocsánatot kérünk hogy igyekszünk ezen változtatni figyelünk e hibás beidegződésünkre....akkor az ÉN megbocsájt naponta akár 77 x is és segit észlelni azt amin javitani szeretnénk

    Igy fejlődik az ÉN.
    Hogy a többi ÉN azaz TE ezt hogyan viszonyitja Önmagához az az összes eddigi életének tapasztalataitól is függ meg az elhatározásától (ez az ego=akarat)

    Egyik honlapon ezt olvastam és nagyon igaz:"Gyémántot nem lehet csiszolni súrlódás nélkül, az ember sem válik tökéletessé megpróbáltatások nélkül."

    Megpróbáltatás a látásmód változtatása is.

    VálaszTörlés
  3. The Avener - To Let Myself Go ft. Ane Brun
    https://youtu.be/zzjQg-JdwTg

    VálaszTörlés
  4. Köszönet a válaszolóknak a játékért. :)

    "Emberi állapotában olyan hatalmas erők tartják fogva, amelyek saját akaratánál jóval hatalmasabbak, tulajdonképpen nem is evilági erők."

    Megkérnélek, kedves Viator, hogy ezt fejtsd ki részletesebben!

    Lujza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdezőnek/szerkesztőnek bezzeg nem jár köszönet. Meddig játsszod még ezt Lujza? :(

      Törlés
    2. Most, hogy erre így rákérdeztél Mazsi, elgondolkodtam, mivel nem volt szándékos, hogy kimaradtál. A választ meg is kaptam, s Te is megkapod minden bizonnyal.
      Lujza egyszer már leírta, hogy Tádé ( Lujza) szereti Mazsolát.:) Ennél többet nem tud adni, s ismételgetni is felesleges. Ha azonban Mazsinak még szüksége van a köszönetre is, ám legyen; KÖSZÖNÖM!

      Lujza

      Törlés
    3. A kérdezőnek jár a legnagyobb köszönet. "Szellemesen" (vagyis inkább szellemileg) "provokatívan" feltett kérdésekben már ott voltak a sokvegyértékű válaszok :-)

      Kedves Lujza! Azok az erők tartják az embert jelen helyzetében lenyomva, amelyek a Paradicsomban még saját erői voltak.A paradicsomi ember elvesztett erői, képességei kozmosszá, külső világgá váltak, később pedig ezek uralmuk alá hajtották egykori gazdájukat. Ezek az erők választják el az "én"-t az "Önmagam"-tól. A mostani embert Istentől. Ez a távolság pedig óriási. Az ember önazonosságának foka uralmi helyzetének a jelzője is egyben. Aki uralja önmagát, uralja a létet is, annak minden járulékával, sőt minden atomjával együtt. Manapság ettől nagyon messze vagyunk.

      Az egyik korábbi bejegyzéshez illene még egy megjegyzés. A tér annak kifejeződése, hogy elvesztettünk valamit, az idő pedig annak, hogy halogatunk valamit. Elvesztettük önmagunk centrumát, és halogatjuk ennek a visszaszerzését. Ez a tér-idő metafizikai kulcsa.

      Éppen ehhez kapcsolódik Hamvas Béla egyik nagyszerű meglátása is. Azt állítja ugyanis, hogy az ember haláltól való ősfélelme már csak egy másodlagos félelem. Az első a felébredéstől, a hazatéréstől, a mindenek helyreállításától való félelem. Az ember tehát alapvetően, szelleme legmélyén nem is a megsemmisüléstől fél (hiszen tudja, hogy nem képes megsemmisülni)*, hanem a maradéktalan önmagaságának visszaállításától.

      *Ez így önmagában nem teljesen igaz. Nagyon is meg tud semmisülni, testestül, lelkestül, szellemestül, szőröstül, bőröstül, de ehhez komoly szellemi "ellen"gyakorlatok szükségesek. Arról nem beszélve, hogy a szellemi utak egyik igen magas fázisában a megvalósítónak teljesen át kell mennie a megsemmisülésen, úgy, hogy közben mégsem semmisül meg. Erről szól Buddha és Brahma (a világ formális teremtője, Jehova, Demiurgosz) párbeszéde, ahol Buddha kijelenti Brahmának:
      - Én olyan tudok, amire te sosem leszel képes.
      - Mi az? - kérdezte Brahma
      - Te nem tudsz nem lenni, én viszont még erre is képes vagyok - válaszolta Buddha

      Üdv
      viator

      Törlés
    4. Ha már az erők elvesztése szóba került. A héten egy ismerősöm említett egy nagyon érdekes dolgot. Feltette a kérdést, miszerint a világnak a jelenlegi lerohadási tempója az "enyészet felé haladás" természetes üteme, vagy valahogyan fel van gyorsítva? Még a válasza előtt hozzáteszem, hogy ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy Rotschild, vagy Rockefeller (bármilyen ügyes szervezők és pénzügyi guruk is) képesek lennének a világ felfoghatatlanul komplex metafizikai talapzatát pusztán "hatalomvágyból" így tönkre vágni. Nem. Ezek a figurák valamilyen erőknek csak a szolgái, strómanjai.

      Szóval, az illető szerint a mai kor mérgei lényegében a korábbi szakrális világbirodalmak, államok, monarchiák által megidézett és fenntartott elixírjei. Ezeken alapultak az évezredes prehisztórikus társadalmak, amikor még a szellemi ember érdekében működtek.

      Ebből egy nyugtalanító következtetés is levonható. Az elmúlt 500 év nagy társadalmi mozgalmai, forradalmárai egyáltalán nem a királyok trónjára akartak ülni, nem akartak ők semmiféle társadalmi "igazságosságot", csak egy dolgot csupán: kiütni az uralkodói kasztok kezéből ezeket az erőket és hagyni, hogy uralatlanul kóboroljanak a világban. Ha kellő kárt okoztak és beszennyeződtek már (mint az elefánt a porcelánboltban), segítségükkel jöhet a demokrácia és a liberalizmus.

      Ismét buddhista példa: "az öt legfőbb elixír egyben az öt legveszélyesebb méreg is".

      Törlés
    5. Köszönöm a válaszod, Viator! Egyetértek Veled, hogy a világunk jelenlegi emberi irányítói maguk is bábok, helyesebben szólva áldozatok. Amikor megértettem a mechanizmust, őszintén meg tudtam nekik bocsátani, és nem is haragszom rájuk.

      " Az első a felébredéstől, a hazatéréstől, a mindenek helyreállításától való félelem. Az ember tehát alapvetően, szelleme legmélyén nem is a megsemmisüléstől fél (hiszen tudja, hogy nem képes megsemmisülni)*, hanem a maradéktalan önmagaságának visszaállításától."

      Ha nem zavar a kérdezősködés, akkor ismét kérdeznék.:) Miért fél az ember a "maradéktalan önmagaságának visszaállításától"?

      Lujza

      Törlés
    6. Kedves Lujza! Ezt a kérdést nem nagyon tudom egzakt módon megválaszolni. Megpróbálok néhány szempontot felvetni, amelyekkel közelebb kerülhetünk ennek a problémának a megragadásához. Elöljáróban annyit, hogy a fokozottan az isteni kegyelemre alapuló, semita gyökerű vallások szemszögéből ez a felvetés eleve értelmetlen és értelmezhetetlen, A téma tárgyalásához már a - Hamvas által is kutatott - Hagyomány szempontjait kell magunkévá tenni.

      Emberi mivoltunkban nemcsak a Teremtõ megtestesülései vagyunk, hanem a Teremtõt és a Teremtést megelõzõ, egyetemes Létzavaréi is. Ez a(z illuzórikus) zavar az elsődleges oka a teremtésnek, amelyben kifejeződnek, testet öltenek az ősmegzavarodottság arculatai, a teremtés másfelől azonban kegyelmi lehetőséget is biztosít a zavarodottság felszámolására. Ezért lehet például az emberi test egyszerre a lélek temploma és a börtöne is.

      Az ember által megélt "én vagyokság" ugyan tükrözve és elkülönülten, de hordozza az Abszolútum "Énségének" minden aspektusát. Például

      Abszolútum: Vagyok
      Ember: valami vagyok

      Abszolútum: Rajtam kívül nincs semmi
      Ember: ami rajtam kívül van, az semmi

      Aquinói Szent Tamás ugyanerről: az „egyedüli” és „mozdulatlan” az összes tökéletességgel rendelkezik, amelyek minden dolognál tökéletesebb módon vannak meg benne, mivel ezek abban EGYKÉNT találhatóak meg, míg a többiekben ELKÜLÖNÜLTEN.

      Nagyon mélyen az ember lényében működik az ősemlékezet, amely azt mondja a különálló léte illúzió, az egyetlen valóság a tagolatlan abszolút "nemkettősség". Szellemi feladata tehát: "meg kell szüntetnie" különálló létét. Mivel azonban az emberi "én" csak valami által, valamire támaszkodva tud "én" lenni, ezért ezt a redukciót csak megsemmisülésként képes elgondolni. Innen az elmúlástól való félelem. Ha végül meg is érti, hogy nemhogy nem csökken ezáltal, hanem elgondolhatatlanul gyarapodik, ekkor és csak ekkor lép fel az első számú félelem: egyedül vagyok. Semmi és semmi nincs és nem is volt Rajtam kívül.A felébredéstől való félelem tehát a metafizikai egyedülléttől való félelem. A nirvána eredeti jelentése is erre az "egyedülvalóságra" utal: létezésem végső gyökérének, az individuumnak a redukció általi felszámolása és visszaintegrálása az Abszolútumba. Az Abszolútum viszont csak Egy, pontosabban csak egyedülvaló lehet, hiszen "rajta kívül nincs senki és semmi". Ez a redukció természetesen nem a megsemmisülést, hanem a végső kiteljesedést jelenti.

      Összefoglalva: Az ember csak az individuális lehatároltságból fakadó fogalmakkal és tapasztalatokkal képes tekinteni a Kifejezhetetlenre és a Határtalanra. Ezáltal pedig törvényszerűen téves fogalmakat fog alkotni az Abszolútumról. Földi téglából akar Égi Palotát magának. Dr. David R. Hawkins írja valahol:

      "Le kell mondanunk az extázis dicsfényéről, s el kell indulnunk a dualitáson való túljutás rögös útján, míg végül túl nem jutunk minden szembenálláson és ellentéten. Az ego rabláncairól nem nehéz lemondani; az extatikus öröm aranylánca igazából az, amitől sokkal nehezebb megválni. Olyan érzés ugyanis, mintha Istenről mondanánk le, s ezért új szintű, azelőtt soha nem tapasztalt félelem kerít hatalmába: ez az abszolút egyedüllét végső rémülete."

      Törlés
    7. Még egy mondat. A differenciálatlan állapotok "unalmasságáról" egy korábbi bejegyzés:
      http://utonlevo.blogspot.hu/2014/03/mert-az-angyalok-faztak-az-urben-fent.html

      Törlés
    8. Kedves Viator!

      Szeretem olvasni a hozzászólásaidat, mert nagyfokú tisztaság, letisztultság árad belőlük.:) Azért kérdezgettelek, mert nem mélyedtem el a Hagyomány és Tradíció világában, viszont "sűrítetten" részesülhetek a tanításaikból Általad.
      Azonban, meg kell mondjam, e tanítások nélkül is eljutottam arra a végkövezkeztetésre, amire Ők. Sőt, előbb éltem át, s csak azután értettem meg sok mindent. Az "abszolút egyedüllét végső rémülete" beköszöntött hozzám ( semmi misztika, semmi látomás, de elsöprő erejű érzés formájában), s mivel tehetetlenné váltam, így csak engedni tudtam, hogy átjárjon. Ezután jött a feldolgozás, a megértés, és a végeredmény földi szinten; hogy túl lehet élni mindent, ha igazán élni akarunk, és el lehet engedni mindent, ami nem az életet szolgálja. Az élet ugyanis MI vagyunk.
      Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a könyvek segíthetnek ugyan, de az átélést semmiképp nem lehet "megspórolni", s ráadásul mindenkinek egyéni "csomagot" küldenek, vagyis igazán nem is lehet rá felkészülni. Azt is tudni kell, hogy senki sem kap nagyobb "csomagot" annál, mint amivel képes megbírkózni. " Ami nem öl meg, az megerősít." A nem öl, a nem Anya csak arra jó, hogy az ember megerősödhessen, hogy végül képes legyen neki búcsút inteni.

      Lujza

      Törlés
    9. Régóta gondolkodok ennek az ősi magyar szónak a mélységein:

      öl
      ölel
      megöl
      megölel
      anyaöl
      anya öl

      ...most halványan megvillant valami, Lujza, folytasd légyszi. :)

      Törlés
    10. Kedves Lujza! Amit írtál kiállja a legszigorúbb létszemléleti kritika próbáját is. Tökéletes gondolatsor. A Hagyomány ott kezdődik ahol a tudomány, a filozófia és a vallás véget ér. Hamvas szerint a Hagyomány a Szellem időfeletti jelenléte az időben fenntartva. Ez a szellemi erő tartja éberen az emberben azt a szomjúságot, amely rakéta hajtómű erejével képes túlvinni őt a tudományok és vallások féligazságain. Az ember igazi élete tulajdonképpen ezek meghaladása után kezdődik.

      Régen a Hagyomány örök igazságai tanítványi láncolaton keresztül szált alá és őrződött meg. Ez a megőrzés volt egykoron az igazi konzervativizmus. A történelmi idő hanyatló minősége azonban úgy hozta, hogy a XIX. századra ezek az "égi források elapadtak". Ekkor értékelődött fel a könyvek szerepe. Ezek azonban - ahogy arra nagyon szépen utaltál - nem az "élő" hagyomány helyettesítői, hanem pusztán felidézői. A könyv sosem lesz képes megadni azt az élő erőt, ami önmagunk radikális átalakításához szükséges, de igenis képes orientálni és egyfajta útjelző tábla módjára a cél irányába is mutatni.

      A tradícionális bölcsesség egyedülállósága abban áll, hogy egyenesen megköveteli a belső, alkímiai átalakítást, mint e helyes értés és megvalósítás fundamentumát. A Tradícióhoz nem lehet úgy viszonyulni, mint a valláshoz. "Jó keresztény akkor vagyok, ha minden vasárnap elmegyek a templomba, de még jobb keresztény akkor leszek, ha minden alkalommal adok egy ezrest Szent Antalnak.".

      Valójában a szellemi nagyságok /Guénon, Hamvas, Weöres, Kaczvinszky/ érdeme abban áll, hogy az utolsó pillanatban sikerült nekik a Hagyomány főbb vonulatait restaurálni, éppen azelőtt, hogy az emberiség végleg elfeledte volna azokat.

      A fentebb említett szerzők életművéből /és úgy tűnik belső tapasztalásból/ merítve született egy könyv Erdei Zoltán tollából, amely érzésem szerint Nálad nagyon "betalálna". Címe - "A metafizikai egyedüllét fokozatai". Némi "googlizéssel" könnyen megtalálható és beszerezhető. Meg fogsz döbbenni, hogy mennyi ismerős dolgot találsz majd benne :-)

      Üdv
      viator

      Törlés
    11. De jó ezeket olvasni, végre értelmet nyert mit is csinálunk itt pár éve! :)

      "A Hagyomány ott kezdődik ahol a tudomány, a filozófia és a vallás véget ér. Hamvas szerint a Hagyomány a Szellem időfeletti jelenléte az időben fenntartva. Ez a szellemi erő tartja éberen az emberben azt a szomjúságot, amely rakéta hajtómű erejével képes túlvinni őt a tudományok és vallások féligazságain. Az ember igazi élete tulajdonképpen ezek meghaladása után kezdődik."

      Mindez zajlik itt szerintem mindannyiunkban, más más sebességgel, csak felismerni, és szavakba önteni nehéz még, főleg a "magánypont" környékén... Csupán néhányszor sikerül jól "megfogni" szavakkal.

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/11/mese-meseszobarol-ivresz-bezarul.html

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2014/04/tudat-fugg-veny.html

      Törlés
    12. Mazsi, Ö.T.-i nélkül nem igazán tudom folytatni.:)) Illetve tudom, de ez csak kontárkodás lenne, mert az alapok bennem még nincsenek meg. Mindenesetre azt megtanította Ö.T.-i, hogy mindig tükrözni kell azt a szót, amit vizsgálunk.

      ÖL LÖ

      Az Ö a teljesség lehet ( de pl. azt sem tudom, hogy a két ..-nek mi a jelentése, s ez figyelmen kívül hagyható-e) . Jelen esetben két Ö van, két befutott kör, amely lehet pl. az is, hogy az emberben a + és - egyensúlyba kerül. Az L fordulás, kivezetés lehet ebből az illúzióból, de hát ebben sem vagyok biztos.:) Mindenesetre az ÖLLÖ bennem egy olyan képet jelenített meg, ahol az Ö-k egy virág szirmait jelentik, s az L-k alkotják ennek a virágnak a bibéjét.

      Kedves Viator, köszönöm az ajánlást, el fogom olvasni a könyvet.

      Üdv,
      Lujza

      Törlés
    13. Hááát, hiába forgatom, tükrözöm, trükközöm, nekem csak ugyanaz a dilemma jön ki:

      ölel - lelő

      :)

      Törlés
    14. A lelő is két jelentést hordoz. Lelő, vagyis "megsemmisít", de lelő, mint találó, aki felismer valami olyat, amit eddig nem. Az ölel is csak akkor jó, ha nem folyt meg, nem telepszik rád, nem tolakodó, s megengedi hogy a kapcsolódás szabadon kibontakozhasson.

      Lujza

      Törlés
    15. Nagyon jó észrevétel. Aki egy poént lelő, valójában mit is tesz? Egyfelől megsemmisíti a poént, de ezzel együtt fel is fedi annak lényegét. Ugyanazt teszi, mint az igazi vadász, aki az állategyedet megsemmisíti a lövés által, de ezzel együtt az egyed lelkét vissza is vezeti az őt létrehozó és fenntartó állati csoportszellemhez a faji géniuszhoz.

      Itt az igazi vadászon, az alkalmasságon van a hangsúly. Nem azokról a komcsi exvezetőkről beszélek, akik tök részegen egy Mi-8-as helikopter fedélzetéről, géppisztollyal kaszaboltak le mindent, ami mozgott a földön.

      Törlés
    16. Hej, sikerült a fojt ly-nal írnom! Csodálatos! :-)))

      Lujza ( Lulyza )

      Törlés
    17. A vadász-at,elég ingoványos terület.
      Mi van,ha egy magasabb intelligenciájú lény vadászik rád, mint emberre,mint prédára?
      Kikiáltják gyilkosnak,holott az ő szemszögéből csak"-vissza is vezeti az őt létrehozó és fenntartó állati csoportszellemhez a faji géniuszához-"
      Jézus megmondta, fel lehet emelkedni,le lehet süllyedni. Az idősíkok meg változatosak...
      Az igazi paradoxon, a jelenlegi "igazi vadász"vérgőzös önmagad,,, vadászik a félelemtől rettegő, vacogó önmagadra. T.


      Törlés
    18. Jó felvetés. Fontos különbség, hogy az állatnak nincs egyénileg hordozott tudata, hanem csoportszellemének a kollektív tudata inspirálódik, vetül bele az egyedbe. Ezért lehet például egy hangyaboly olyan szervezett. Az ember viszont egyéni tudattal rendelkezik, sőt ebből a megközelítésből azt is mondhatjuk, hogy minden egyéni ember egy külön faj. Ebből az is következik, hogy az állati egyed valószínűleg egészen másként éli át önnön halálát, mint az ember. Sokkal hamarabb megérezheti a bekövetkező véget, mint az ember, de alkatából kifolyólag erre nem képes tudatilag reflektálni. Az állati halált követő folyamatok is radikálisan különböznek az emberéitől, tehát erős kétségem van afelől, hogy egy "embervadászatnak" lenne visszavezető szerepe.

      Élek a gyanúval azonban, hogy az egykori halálbüntetésnek lehetett "visszavezető", de legalábbis valamilyen korrekciós szerepe, de ez a modern demokráciákban és a mai "jogalkotó" emberrel kivitelezhetetlen. A halálbüntetésnek csak a megtorló funkciója maradt.

      Törlés
    19. Ha már szóba került a vadászat. Igazi vadász alatt nem azt értem, aki eteti a vadakat, megsimogatja az őzeket, messziről köszön vadásztársainak, udvarias és illemtudó, hanem aki a vadászatot képes "kultivált cselekedetként" egy belső alkímiai folyamat gyanánt alkalmazni. A vadászat a tantrikus megvalósítási utak közé sorolható, és komoly szellemi felkészültséget igényelt. Nem véletlenül volt a fénytelibb korokban arisztokratikus (leginkább királyi) kiváltság volt ez a tevékenység. Amikor egy történet úgy kezdődik, hogy "a király elindult vadászni...", érezhetjük, hogy itt jóval többről van szó, mint puszta ölésről.

      Miért kell az igazi vadászathoz egy emelkedett szellemi nívó, hiszen adott esetben egy proli is jól tudhat célozni, a végeredmény meg úgy is ugyanaz lesz. Hát nem lesz az. Az állati csoportszellem három részből tevődik össze: az állatistenségből (Thérioteosz), az állatdémonból (Thériódaimon), és az faj egyedeinek összességéből. Ezek alkotják a faji Triászt. Tulajdonképpen az maga az állatfaj.

      Érdekes, hogy az utolsó két összetevő ugyan alacsonyabb szintet jelent, mint az ember, de a Thériódaimon viszont jóval magasabb létrendi nívón áll, mint egy hétköznapi ember tudata. Az állatok egyedi tudatszintje ugyan alacsony, de az inspiráció eredete magas. Az, hogy a vadászat során az állat isteni, vagy démoni arculata fog megnyilatkozni, azt a vele kapcsolatba kerülő vadász létrendi szintje határozza meg. Egy méltatlan és alkalmatlan ember az állati démont fogja felszínre hozni, és ilyen esetben nemhogy nem történik visszavezetés, hanem éppen a "vadász" fog elszenvedni valamilyen szubtilis visszahatást a thériódaimontól. A leterített állati egyed asztrális komponenseit ugyanis csak az állatistenségbe lehet hitelesen visszavezetni, azaz így lehet a lehatárolt állati formát a formafeletti eredetébe transzmutálni. Minden egyéb esetben csak egyszerű ölésről van szó.

      Csak az a vadász tudja ezt megtenni, akinek a tudati súlypontja már felette van a csoportszellem legmagasabb komponensének is. A király pedig éppen egy ilyen személy volt az ősiségben.

      Bármilyen furcsák is a fentebb leírtak, de a manapság maradványszerűen még meglévő vadászati rítusok mindegyike erről az összefüggésrendszerről árulkodik.

      Törlés
    20. Nemigazán ment át.
      Már Jézus is megmondta,de a régi írásokból is leszűrődik.
      Nem csak felemelkedni lehet ebből a világból! Le is lehet süllyedni.!!
      Mint ahogy te is lesüllyedtél ide.
      És ezen megfogalmazásaidat helyesnek tartva, még mélyebbre fogsz süllyedni.
      Az állati halál,és az emberi halál között nincs különbség.
      Vagy magasabb szintre juthatsz,vagy lemerülsz.

      Eddig azt szajkóztátok,hogy mindenki egy,hogy mindenki visszatér az alaphoz,hogy az elkülönülés csak illúzió.
      Most eljutottál oda,hogy "Az ember viszont egyéni tudattal rendelkezik, sőt ebből a megközelítésből azt is mondhatjuk, hogy minden egyéni ember egy külön faj..."
      Mint ahogy a föld, kívülről nézve,egy hangyaboly és minden hangya egy külön faj..??
      Az embervadászatnak,és emberáldozatnak nagyon fontos szerepe van a reinkarnációs visszafordítási,újra-és újra kezdési folyamatban.

      Az általad modern demokráciának és jogalkotói embereknek nevezettek hátrányára,kárára is történnek nap nap,bár burkoltan,de mégis visszavezethetően,nem összeesküvés elméletesen,mégis az embereket vadászva,az embereket feláldozva.
      A mai nap is 100-kat,1000-ket átdobva hirtelen a halálba.

      És az idővonalak neked csak bonyolítják az egészet...T.







      Törlés
    21. Na most kellene abbahagynom,mert ekkora marhaságot ritkán olvas az ember.
      "Az, hogy a vadászat során az állat isteni, vagy démoni arculata fog megnyilatkozni, azt a vele kapcsolatba kerülő vadász létrendi szintje határozza meg. Egy méltatlan és alkalmatlan ember az állati démont fogja felszínre hozni, és ilyen esetben nemhogy nem történik visszavezetés, hanem éppen a "vadász" fog elszenvedni valamilyen szubtilis visszahatást a thériódaimontól. A leterített állati egyed asztrális komponenseit ugyanis csak az állatistenségbe lehet hitelesen visszavezetni, azaz így lehet a lehatárolt állati formát a formafeletti eredetébe transzmutálni. Minden egyéb esetben csak egyszerű ölésről van szó. "
      Mint-ha Villás Bélát hallanám.
      Ki a tököm hatalmazott fel téged,hogy állatokat ölhess minden következmény nélkül?
      Ki hatalmazott fel,hogy élet és halál között egyáltalán dönthess?
      Magasra emeltségedben már te akarod transzmutálni,az állatistenségbe,nehogy elszenvedj,szubtilis visszahatást a thériódaimontól.T.

      Törlés
    22. Ha a Magyar királyokra gondolsz,Őket nem kellene ide citálnod. Ők meghatalmazottak voltak.
      Ők valóban dönthettek,és döntöttek is élet,és halál között.
      Egyikük egy késsel ment a medve ellen. Pedig a medve nem tudta,hogy Ő a király.
      Megtestesítették mindazt ami ma már nincs.
      Még egy szegény őz ellen is távcsöves puskával mentek ti bátor vadászok!T.

      Törlés
    23. Lehet, hogy igazad van, lehet, hogy nem. Nem tudom. Azt viszont igen, hogy jócskán elbeszélünk egymás mellett :-)

      A modern "embervadászatot" nem nevezném vadászatnak, de még háborúnak sem. Ez már egy brutális, ördögi mészárlás.

      Törlés
    24. "Ők valóban dönthettek,és döntöttek is élet,és halál között. Egyikük egy késsel ment a medve ellen. Pedig a medve nem tudta, hogy Ő a király. Megtestesítették mindazt ami ma már nincs. " Ezzel tökéletesen egyetértek és megítélésem szerint éppen az általam leírtakat erősíti.

      Nem vagyok vadász, mert se pénzem, sem az alkalmasságom nincs meg hozzá. De a vadászat meglehetősen fontos szerepet töltött be a magyar történelemben is, ezért tanulmányozásra érdemesnek tartom a témát.

      Törlés
    25. T., most eszembe jutott a durcás kismalac, nem tudom miért...

      Az hogy valaki beszél a vadászat szerepéről még nem jelenti azt, hogy állatokat öldös. Miért kell kapásból megbélyegezni egy embert akit egyáltalán nem is ismersz? Itt csak arra tudok gondolni, hogy az életutad során valamikor valamiért kialakult egy markáns véleményed a mostani vadászatról és vadászokról, és valószínűleg szereted az állatokat is, de ez még egyáltalán nem indokolja, hogy egy ismeretlent besorolj valami általad felállított fiókba.

      Nekem két vadász ismerősöm is van. Az egyik abból élt egy ideig, hogy olasz vendégeket vitt ki az erdőbe, kiélni vágyaikat (mert náluk már kihaltak az erdők).
      A másik némileg emelkedettebb erkölcsi szinten, csak saját szórakozásból, de ugyanezt csinálja.
      Én egyiket sem tartom túl jó dolognak.

      Persze azért az ölésnek is vannak fokozatai. Mert ugyebár, amikor lecsapsz egy szúnyogot a karodon az minek minősül? Ölésnek? Vagy ámítsuk magunkat azzal, hogy ekkor a Természet Anya vissza-öl-eli magához a szerencsétlent?
      Vagy vannak itt olyanok, akik a nepáli szerzetesek szintjét is meghaladva, szelíd manó arccal végigtűrik amint kiszívják a vérét?

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2014/10/istenem-miert-pont-szunyog.html

      Törlés
    26. Megértem T. viszolygását az öléstől, de a vadász vagy a harcos nem "vérgőz" hatása alatt tette azt, amit tett. Vérgőzt én sokkal inkább egy modern hollywood-i akciófilmekben érzek, ahol demokráciát terjesztik tűzzel-vassal.

      Csak abba gondoljunk bele, hogy a legbékésebb és az egyik legmagasabb szintű vallásra - a buddhizmusra - alapul a szamurájok vallása is, a zen, de több híres harci iskola is, pl. a kung-fu, és számtalan küzdősport is. Ezekben közös, hogy - ha kell - ölnek is. Szent László király nemcsak vadász, hanem harcos, hadvezér is volt, minden bizonnyal embereket is ölt, nem is keveset. Alakját azonban nemcsak a csúnya katolikus egyház tiszteli, hanem a népi emlékezet is. Akkor, hogy is van ez...?

      Törlés
    27. Megint igazad van Mazsola. Vannak alapkategóriák,köztük a vadászat,melyeket sajna túlreagálok.
      Rossz a tapasztalat. Van aki nem teszi,mert ellenkezik az elveivel,van aki nem teheti,mert nincs hozzá forrása. Viszont,ha lesz hozzá forrása,azonnal megteszi.T.

      Visszakérdeznék Mazsola. Mikor szívta a véred Bambi?

      viator.
      Magad elé képzelve,Szent László legismertebb freskóit ,ablak díszeit.Arról szolnak,hogyan üldözte a leányt elragadó kun vitézt,és a párbajukat.
      Ahogy a püspök lánya segít neki,mikor a két üstökénél fogva megragadja a kunt,a leány pedig levágja a fejét.
      Vagy képzeld magad,mikor elme-roggyant emberek ülnek a kiépített magaslesükön és kb200m-ről távcsöves puskával lelőnek egy ártatlan senkinek nem ártott bambit. Akkor,szerinted, hogy is van ez...?

      Törlés
  5. Vártam,hogy valaki talán kicsit felvilágosítana erről a katyvaszról.?

    Kísértetiesen emlékeztet egy évekkel ezelőtti vitára. A morgó blogger blogján történt vita kapcsán.
    Egy "kivagyok" , valaki potom pénzért (10.ezer) megmondta volna,hogy ki is vagyok én itt igazán. A tükrök voltak a kedvenc példázatai.
    Én eltékozoltam a szabimat,ők el bukták a barátjukat.
    Kár,ha valaki egy filmben csak a tükröket látja,és figyelmen kívül hagyja az egymásra épülő álmokat,és azoknak az álmait.

    https://www.youtube.com/watch?v=VW3On-IioAo

    Nem véletlen születünk oda,ahova.
    Bár felülbírálhatod. De akkor már nem lehetsz ,és nem is vagy az akinek születtél.T.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért vártad a sült galambot, miért nem kérdezel, kedves T.?
      Mi itt a katyvasz?

      Itt is tükrökkel találkozhattál, egyik sem te vagy, csak egy-egy kép rólad, s tudod hogy van, "magamat írom, magadat olvasod".
      Ki mit hámoz ki belőle magának, na az a fontos. Ha neked ez a "katyvasz", akkor talán ezzel van dolgod...

      Törlés
    2. Igazad lehet Mazsola. Du. megint nekiültem és újfent átrágtam rajta magam,és az az érzés kerített megint a hatalmába,-mint mikor Gellért Deliberatio művét olvastam-hogy olvasom olvasom,de a felét sem értem.
      Persze az én tudatlanságom az akadálya a megnemértésemnek.
      Igazad van,és talán tényleg nincs dolgom ezzel.T.


      Törlés
  6. Katyvasz= jut róla eszembe..mikor megszületünk való igaz hogy előtte tudtuk láttuk a tervünket de útközben gondosan lesimogatták homlokunkról a tudását.
    És egy katyvaszba születtünk bele amibe lenövesztettük 1 egónkat=sátorrúd ami tartja az egész életre a ént egészen addig amig majd lehántódik és ÉN-né nő fel.(van akinél soha vagy más életekben)

    Katyvasz a körülmény ahogy növekedve érzékeljük és amiből ki kell fejlődnünk ahogy a növény bimbót hoz majd a zöld levelei megpattannak és kiderül az alatta lévő szin is....
    Az aszteológia azt mondja kb 30 éves kor mire egzisztenciát teremt az ember és elméje befogadóvá válik a magasabb tudásra. Én tapasztalatom is ez hiába tanulnak fiatalabbak is valahogy mellé csúsznak(demagógiává válik)
    És 72 éves kor az amire egy kört megtesz a szülött a életkörével - ez az idő már a mérlegkészités ideje főleg hogy ha van még lehetősége javitani a lelki állapotán.
    Ugyanis lehet előtte is sőt fontos a lelki nagytakaritás de ez az idő amikor kötelező.

    Mit értek alatta(mert a szavak is szimbólumok ki mit ért alatta, és néha sokan egészen mást) Ha valami szituációval gondolatilag elmereng az ember mit miért, rá kell kérdeznünk saját magunktól MIÉRT gondolja azt amit...mondjuk a menyem intézkedik és kényelmetlen érzés fut át rajtam...MIÉRT? És ha öszinte akarok magamhoz lenni rá kell jönnöm hogy féltékenység húzódik meg a kényelmetlen érzés mögött...mert még mindig az a birtokérzés van valahol mélyen ami a általam szerzett és gyerekemen keresztül élvez. Ez irigység is akárhogy szépitenénk...rejtett utakat keres mindig a bennünk élő sőtétség.
    Na az ilyen sárdarabok lecsiszolásával tünhet elő a fenti hsz-em gyémántja amit máshonnan másoltam de nagyon tettszik.
    A katyvaszból pontosan arra a gyémántra van szükségünk az az ÉN a lélek fénye ,a többi forgács.

    VálaszTörlés
  7. Tulajdonképpen tán koromtól fogva vagy másért, más szolgálataimon keresztül én tudom KI az az ÉN. Jóba vagyok vele és komunikálunk, mert vannak még tennivalók és tévedések, de ÉN mindig szól az én nek hogy.

    Nem beszól hanem csak csendben figyelmeztet.

    VálaszTörlés
  8. Kocsi hasonlat (a Védanta alapján):

    Lélek (Önvaló) – a kocsi utasa
    Test – a kocsi
    Értelem (felsőbb intellektus/tudat) – a kocsis
    Elme (alsóbb intellektus/tudat) – gyeplő
    Érzékek – lovak
    Érzéktárgyak – utak
    ….

    Érzékek (hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás)
    Az érzékek koordinálását, egy belső érzék, az elme végzi, amely többféle funkciónak tesz eleget.
    Az elmének négy aspektusa létezik: elme (manas), értelem (buddhi), hamis öntudat (ego) és a tudati szubsztancia. Az elme a visszatükröződés, az észlelés szerve, az értelem a döntés szerve, a hamis öntudat az önzés, a tudat pedig a gondolkodókészség.


    (A tükrök elme játékok…ha úgy tetszik betegségek…)


    Corpus Hermeticum (részletek)
    „ A legfinomabb anyag a levegő, a legfinomabb levegő a lélek, a legfinomabb lélek az értelem, a legfinomabb értelem Isten.”

    „Én, az értelem, ott vagyok mindenkivel, aki istenfélő, jó, tiszta és könyörületes, és azoknál, akik tisztelik Istent. Jelenlétem segíti őket, mert rögtön megértenek mindent. Kiengesztelik az Atyát szeretetükkel, hálát adnak neki, illő módon himnuszt zengve hozzá. Mielőtt testüket átadják a halálnak, megutálják érzékeiket, mert ismerik azok hatását. Jobban mondva, én, az Értelem, nem hagyom, hogy testük rájuk törő hatásai legyőzzék őket. Mert kapuvédőként kizárom a rossz és gonosz dolgok hatását, és elűzöm képzelgéseik. Az ostobáktól, rosszaktól, gonoszaktól, irigyektől, kapzsiktól, gyilkosoktól és istentelenektől viszont tartózkodom, átadván helyem egy bosszúálló daimónnak, aki perzselő tűz lángjával kínozza az ilyen embereket, és még több igazságtalanságra készteti őket, hogy azután még nagyobb büntetés sújtson le rájuk. Az ilyen ember nem hagy fel kielégítetlen vágyaival, árnyékokkal viaskodik szüntelenül. Ez azonban fájdalmat okoz neki, és egyre hevesebben gyötri a kínszenvedés.”

    folyt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És egy (már többször idézett) nagy kedvenc …
      A tudat szubjektív evolúciója (részlet)

      „Ahhoz, hogy a mentális keresést élő spirituális élménnyé alakítsuk, az első lépés, hogy gyakoroljuk a tudat összpontosítását. Az átlagos emberi elme felszíni tevékenysége eltakarja az Önvalót. Ám a felszín mögött van egy másik rejtett tudat, amelyben megismerhetjük az Önvalót, valamint a természet mélyebb és átfogóbb igazságait. Koncentráció kérdése, hogy elcsöndesítsük elménket és elkezdjünk belül élni. A felszínitől különböző, valódi tudatunknak két központja van: az egyik a szívben (nem a fizikai szívben, hanem a mellkas közepén található szívközpontban), a másik a fejben. A szívben történő összpontosítás megnyit belül, és ha követjük e belső megnyílást és mélyre ásunk, tudatossá válunk pszichikus lényünkről, az egyénben található isteni részről. Ha leleplezzük e lényt, akkor elkezd előjönni, hogy átvegye a természet irányítását, hogy az Igazság, az Isteni felé fordítsa a természetet és annak mozgásait, és hogy lehívja a magasabb rendűt. Elhozza a jelenlét tudatát, a Legmagasabbnak szenteli a lényt, valamint meghív a természetünkbe egy hatalmasabb Erőt és Tudatot, amelyek felettünk várakoznak. Az első út, ha a szívközpontban összpontosítunk, felajánlva magunkat az Isteninek, törekszünk e belső megnyílásra és a szívben megjelenő jelenlétre. Ha ezt meg tudjuk tenni, az a természetes kezdet, hiszen az így elért eredmény sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi az utat, mintha a másik lehetőséget választanánk.
      A másik lehetőség a fejben, a mentális központban történő összpontosítás. Ha ez elcsöndesíti a felszíni elmét, megnyit egy belső, kiterjedtebb és mélyebb elmét, amely sokkal alkalmasabb spirituális élmény és tudás fogadására. Amikor azonban ez az összpontosítás megtörtént, meg kell nyitni a csöndes mentális tudatot afelé, ami az elme fölött van. Egy idő után lehet érezni, hogy a tudat felfelé emelkedik, és meghaladja a fedőt, amely oly sokáig a testben tartotta. Végül talál egy pontot a fej felett, ahol felszabadul a végtelenbe. Itt kapcsolatba lép az egyetemes Énnel, az Isteni Békével, Fénnyel, Erővel, Tudással, Boldogsággal, belép és ő is azzá válik, valamint érzi, hogy e dolgok alászállnak a természetbe. A koncentráció másik útja a fejben történő összpontosítás azzal a törekvéssel, hogy lecsöndesítsük az elmét, és megvalósítsuk az Önvalót és az Istenit. Fontos azonban észben tartani, hogy a tudat fejben történő összpontosítása csak felkészülés arra, hogy a tudat felszálljon a felső központba; máskülönben rabul ejthet saját elménk és annak élményei, vagy legjobb esetben a fenti Igazság visszatükröződését érhetjük el, ahelyett, hogy felemelkednénk a spirituális transzcendenciába, hogy ott élhessünk. „

      Szép Napot!

      Törlés
    2. Ismételni nem szégyen amig van miért. ;)

      Egyszer idéztél valamit - talán ugyaninnen - a hármas szintről:
      Elme/ego
      Lélek/önvaló
      Isten
      ... hogy is volt pontosan?

      Törlés
    3. Mazsola

      Jól elrontottam, mert nem a "A tudat szubjektív evolúciója" című, hanem "A lélek fejlődése" című könyvből van az idézet...

      Nem emlékszem mire gondolsz, ezért végig olvastam a kijegyzetelt anyagot, de tömör megfogalmazásban ilyent nem találok benne. (Az anyag meg hosszú és bonyolult (kb. 10 kommentnyi), ami az eddigi megfogalamzásokat is tovább bonyolítja, ezért csak akkor illesztem be, ha azt mondod, tegyem.)

      Szép Napot!

      Törlés
    4. Valahogy úgy kommentáltad azt az idézetet, hogy ők ugyanazt csinálják a lélekkel mint materiál istiék az anyaggal, szálára szedik,.. vagy valami ilyesmi. Így esetleg beugrik?

      Törlés
    5. Mazsola ezt a felvezetést írtam hozzá magánban (akkor megvan):

      "A könyv (lehet a kigyűjtés is) első olvasásra olyan érzést kelt, hogy ezek a távoli guruk pont azt csinálják a lélekkel, mint a materialisták az anyaggal (véget nem érően bonyolítanak, szőrszálhasogatnak). És az első nehézségek ellenére mégis érdemes elolvasni, mert így elbonyolítva is segíti a megértését az eddig dolgoknak, segíti a pozícionálását jelenlegi helyzetünknek (ki-mit-milyen szinten él ebből), segít elképzelni jövőre vonatkozó lehetőségeinket és utat mutat, miként szerencsés cselekedni...
      (Remélem a kigyűjtés érthetőre sikerült...)"

      Hát jó...(tényleg hosszú,legfeljebb törlöd...)

      Szép Napot!

      Törlés
    6. Az átlényegülés pszichológiája

      Mit jelent a pszichikus lény.
      A pszichikus lény a lélektudatosság, amely életről életre fejleszti magát, vagyis inkább önnön megnyilvánulását, ennek eszközeként használva az elmét, a vitálist és a testet, míg fel nem készül az Istenivel való egyesülésre. A pszichikus belül növekszik, hogy az Isteni egy részeként végül teljességgel elérje isteni lényegét.
      A lélek és a pszichikus lény nem teljesen ugyanazok, habár esszenciájuk megegyezik, a lélek az isteni szikra, mely ott van minden lény középpontjában; megegyezik az Isteni Eredettel, az ember isteni része. A földi evolúcióban leélt számos élete során a pszichikus lény fokozatosan fejlődik ezen isteni középpont, a lélek körül, mígnem teljesen kialakul, felébred, és az általa körülölelt lélek tudatos burkává válik. így azonosul az Istenivel és tökéletes eszközévé alakul a világban.
      A pszichikus ébredés valójában azt jelenti, hogy a pszichikus tudatosan tevékenykedik a háttérből. Amikor előtérbe kerül, elárasztja az elmét, a vitális és a testet, és pszichikussá teszi mozgásainkat. Leginkább a tiszta vágyakozás, a feltétel nélküliség, az Anya (az isteni erő és tudatosság, az Anya a világokat teremtő energia) felé fordulás és odaadás hívja életre.
      Amikor a pszichikus előtérbe kerül, a valós és valótlan, az isteni és nem isteni, a lelkileg helyes és helytelen között automatikus megkülönböztetés jön létre. A hamis vitális és mentális mozgások és támadások azonnal lelepleződnek és szétesnek. A vitális, a fizikai és az elme telítődnek pszichikus fénnyel, igazsággal, helyén való érzéssel és tisztasággal.
      Az isteni eleinte nincs kifejlődve, és amikor kifejlődik, gyakran nem kerül előtérbe. Csupán annyira fejezi ki magát, amennyire tökéletlen eszközei engedik, mivel lehetőségei és korlátai behatárolják. A tudatban az isteni felé vezető tapasztalatok által növekszik, és amikor magasabb rendű mozgás zajlik bennünk, egyre erősebbé válik. Végül e mélyebb és magasabb mozgások felhalmozódásával létrejön a pszichikus személyiség: ezt hívjuk pszichikus lénynek.
      A pszichikus lénynek önmagában nincsenek vágyai, csupán óhajtja, keresi és szereti az Istenit és mindent, ami az Isteni felé tart.
      Egy növény vagy állat lelke nem teljesen alvó – csak kifejezőeszközei kevésbé fejlettek, mint az emberi léleké. A növényben és az állatban is van pszichikus. A növényben csak a fizikai-vitális a fejlett, így nem tudja kifejezésre juttatni magát, míg az állat rendelkezik vitális elmével, így ki tudja fejezni magát, de mivel a tudata és tapasztalati korlátozottak, így a pszichikus esszenciájának tudata és tapasztalata kevésbé fejlett, mint az emberé, vagy legalábbis, mint az emberé lehetne...

      Törlés
    7. Átman, Dzsívátman és a Pszichikus

      Fontos megérteni a különbséget a fejlődő lélek (pszichikus lény) és a tiszta Átman, az önvaló között. A tiszta önvaló születetlen; nem esik át születésen, független a születéstől, a testtől, elmétől, élettől és a megnyilvánult természettől. Nem kötik, nem korlátozzák, nem érintik e dolgok, habár felvállalja és támogatja azokat. Ezzel szemben a lélek leszületik a földre, átkel a halálon – ő maga nem hal meg, hiszen halhatatlan – egyik állapotból a másikba vándorol, a földi síkokról más síkokra, majd vissza a földi létezésbe. Így halad életről-életre evolúciókon keresztül, amely az emberi létformáig vezet: ezen keresztül fejleszt ki magából egy lényt, amelyet mi pszichikus lénynek hívunk. A lélek támogatja a fejlődést; létrehozva egy fizikai, egy vitális és egy és mentális emberi tudatot, melyek segítenek a léleknek tapasztalatot szerezni a világról. A lélek mindezt egy fátyol mögül teszi, közben mutat valamit magából, de csak annyit, amennyit az eszköz lény tökéletlensége lehetővé tesz. Eljön azonban az az idő, amikor elkezdhet készülődni, hogy kijöjjön a fátyol mögül, hogy átvegye az irányítást, és az egész eszköz-természetet az isteni beteljesedés szolgálatába állítsa. Ez az igazi spirituális élet kezdete. Ekkor a lélek fel tud készülni az emberi mentálist felülmúló megnyilvánult tudat fejlődésére: a mentálisból spirituálisba juthat és a spirituális fokozatain keresztül szupramentális állapotba. Amíg ez meg nem történik, nincs oka rá, hogy ne szülessen le, és nem is tudná megtenni. Ha elérte a spirituális állapotot, ki akar szabadulni a földi megnyilvánulásból - ezt meg is teheti - de megnyilvánulhat egy magasabb szinten is: a Tudásban a Tudatlanság helyett.
      A központi lény két formát ölt fel: a fenti az Dzsívátman, a valódi lényünk - erről akkor leszünk tudatosak, amikor megjelenik a magasabb rendű önismeret - a lenti pedig a pszichikus lény, amely az elme, a test és az élet mögött áll. A Dzsívátman az élet megnyilvánulása fölött áll és őrködik, a pszichikus lény pedig az élet megnyilvánulása mögött áll és támogatja azt.
      A pszichikus lény természetes hozzáállása, hogy gyermeknek, Isten Fiának érzi magát. A pszichikus lény az Isteni egy része, esszenciájában egy vele, de a megnyilvánulás dinamikájában - még ha van is azonosság - különbözik tőle. A Dzsívátman ezzel szemben az esszenciában él, azonosságában összeolvad az Istenivel, de abban a pillanatban, hogy elkezd őrködni a megnyilvánulás dinamikája fölött, az Isteni egy középpontjaként tekint magára.

      Törlés
    8. A Szellem, az Átman, Brahman, esszenciális Isteni. Amikor az Isteni Egy megnyilvánítja a benne lévő sokféleséget, az esszenciális Én vagy Átman e megnyilvánulás központi részévé válik, ami felülről őrködik személyiségeinek és földi életeinek fejlődése fölött, de önmaga az Isteni örök része, és megelőzi a földi megnyilvánulást. A lentebbi megnyilvánulásban, az isteni ezen örök része lélekként, az Isteni Tűz egy szikrájaként jelenik meg, támogatván az egyéni fejlődést, a mentálist, a vitálist és a fizikai lényt. A pszichikus lény a szikra, amely tűzzé növi ki magát és a tudatosság növekedésével fejlődik. A pszichikus lény tehát változik, nem úgy, mint a Dzsívátman, amely megelőzi a fejlődést.
      A pszichikus lényt a lélek hozza létre a fejlődés során; támogatja az elmét, a vitálist, a testet, növekszik a tapasztalásaik által, de kezdetben az elme fátylat borít rá. Viszont amikor a tudatosság teljessé válik, az Dzsívátman és a pszichikus lény egyesül.
      A lélek az Isteni egy szikrája, amely nem a megnyilvánult lény fölött áll, hanem leszáll a megnyilvánulásba, hogy támogassa a fejlődését az anyagi világban. Mindenekelőtt az Isteni tudat differenciálatlan ereje, amely minden lehetőséget magában rejt: e lehetőségek még nem öltöttek formát, a kibontakozó fejlődés fog majd nekik formát adni. E szikra ott van minden élőlényben a legalacsonyabbtól a legmagasabb rendűig.
      A lélek és az élet két különböző erő. A lélek az Isteni Szellem egy szikrája, amely az egyéni természetet támogatja, az elme, élet és test pedig a természet megnyilvánulásának eszközei. A legtöbb emberben a lélek el van rejtve: eltakarja a külső természet működése. A vitális lényt azért tévesztik össze a lélekkel, mert a lélek az, amely animálja és mozgatja a testet. A vitális lény azonban vágyakból, végrehajtó erőkből, rosszból és jóból áll. A vitális a vágy lélek, nem pedig az igazi. Amikor a valódi lélek (psziché) előre lép, elkezdi kifejteni hatását, majd átveszi az eszköztermészet cselekedeteinek irányítását, az ember elkezdi kinőni a vitális vágyait és megindul az isteni természet felé.
      Hiba azt gondolni, hogy csak a vitális ad meleget, a pszichikus pedig hideg és nem ég benne láng, a tiszta, világos jóakarat igen pozitív és kívánatos dolog. A pszichikus szeretet azonban valami egészen más. A pszichikus szeretet lángja és melegsége lehet olyan intenzív (sőt intenzívebb), mint a vitális szereteté, különbség mindössze annyi, hogy a pszichikus tüze tiszta, nem függ az ego-vágy kielégülésétől. A pszichikus szeretet nem kap főszerepet az emberi kapcsolatokban és emberi természetben, tüze sokkal könnyebben eléri teljét és eksztázisát, ha az Isteni felé emeljük.
      Lélek nélkül nem léteznénk. A lélek az, ami az Isteniből jön úgy, hogy egy pillanatra sem hagyja ott, és visszatér az istenihez úgy, hogy továbbra is megnyilvánul. A lélek az egyénivé vált Isteni, amely nem szűnik meg Isteninek lenni. A lélekben az egyéni és Isteni örökké egy, így ha megtaláljuk a lelkünket, megtaláljuk Istent; ha azonosulunk a lelkünkkel, egyesülünk az Istenivel.

      Törlés
    9. A lélek hatása és tevékenysége

      Ha az elme engedelmeskedik a vitális ego ösztönzésének, akkor a pszichének igen kevés esélye van, hogy irányítsa a természetet vagy megnyilvánítson bennünk valamit titkos spirituális esszenciájából és eredeti mozgásából. Vagy, hogyha az elme elég öntelt, hogy saját kisebb fénye szerint cselekedjen, túlzottan kötődik saját ítéletéhez, akaratához és tudásának tevékenységéhez, a lélek akkor is elrejtve és csendben marad, várva a továbbfejlődést.
      A lélek összegyűjti az összes mentális, vitális és testi tapasztalatunk esszenciáját, és alkalmazza természeti létünk későbbi fejlődése során; ám ez rejtett és nem kerül felszínre.
      A fejlődés előrehaladtával a Természet lassan és kísérletező jelleggel elkezdi megnyilvánítani titkos részeinket, rávezet, hogy elkezdjünk egyre inkább befelé figyelni, vagy pedig könnyebben felismerhető célzásokat vagy képződményeket hoz létre a felszínen. A bennünk rejlő lélek, a pszichikus alapelv ekkor már elkezd titkos formát ölteni; lélek személyiséget, különálló pszichikus lényt fejleszt ki és helyez előtérbe, hogy képviselje. Ez a pszichikus lény a fátyol mögött nyugszik, a szubliminális részünkben, mint a valódi mentális, valódi vitális vagy a valódi fizikai lény. Ahogy ők is, a felszíni életben hatások és sugallatok által cselekszik, amelyeket a felszínre juttat.
      Kezdetben a bennünk rejlő pszichikus lény, lélek személyiség nem tökéletesen fejlett formában és nem teljes fényében jelenik meg; változik, lassú fejlődési és átalakulási folyamaton megy át, lényének alakja először alig kivehető, utána sokáig gyenge és fejletlen maradhat, nem tisztátlan csak tökéletlen: alakulását, dinamikus önépítését ugyanis a lélek erején nyugtatja, amely többé-kevésbé sikeresen, a tudatlanság és tudattalan ellenállásával szemben a felszínre kerül a fejlődés során. A pszichikus lény megjelenése jelzi, hogy a lélek előretör a természetben, és ha az előretörés még csekély és hiányos, a pszichikus személyiség is visszamaradt és gyenge.

      Törlés
    10. Útmutatás az élet szervezésén át

      Általában a pszichikus vezeti a lényt, viszont az ember erről mit sem sejt, hiszen nem tudatos róla. Előfordul, hogy a körülmények összjátékának hatására az emberek valami mást tesznek, mint amit előre eldöntöttek külső tudatlanságukban. Ekkor a körülmények alakulásáért hajlamosak szidni a sorsot, elkezdenek üvöltözni, tombolni… Pedig legtöbbször maga a körülmény a legkedvezőbb fejlődésüknek.
      Ha a pszichikus lényünk kellően fejlett, hogy ügyeljen ránk, hogy előkészítse munkánkat, akkor hozzánk vonzhat dolgokat, amelyek segítenek: embereket, könyveket, körülményeket, mindenféle egybeeséseket, amelyek úgy érnek el hozzánk, mintha a jóakarat küldte volna őket. Irányt mutatnak, segítenek, támogatnak a döntéshozásban és jó irányba terelnek. Ha egyszer eldöntöttük, hogy megtaláljuk lényünk igazát, ha egyszer őszintén elindulunk az úton, akkor úgy tűnik, minden összeesküszik, hogy segítsen.
      Ha valaki útra van szánva, akkor minden körülmény, az elme és az élet összes elhajlásán keresztül segíti így, vagy úgy, hogy rávezesse. Belül saját pszichikus lénye, felül pedig az Isteni Erő használja az elme és a külső körülmények összes viszontagságait e célból.
      Nagyon kevés dolog van, ami tiszta és szándékos akarat döntése: csak az, amit fontosnak tartunk, de még itt is nagy eltérések vannak. Hihetetlen mennyiségű tudattalan keveredik a pszichikus tudattal, de mivel hozzá vagyunk szokva, ezt észre sem vesszük.
      Csak akkor tudunk bizonyossággal, habozás nélkül, kérdés nélkül cselekedni, ha megszoktuk, hogy magunkba nézünk, hogy a belső pszichikus tudatosságra hivatkozunk, és hagyjuk, ő döntsön arról, hogy mit akarunk tenni. Tehát csak akkor vagyunk képesek tudatosan és folyamatosan helyesen cselekedni, ha hagyjuk a pszichikust, hogy tudatosan vezessen minket.

      Törlés
    11. A pszichikus növekedés és fejlődés folyamata

      A bennünk lakó lélek az, ami mindig az Igazság, a jó és a Szépség felé fordul, hiszen Ő maga e dolgok által növekszik. A bennünk rejlő pszichikus entitás életörömének meghatározó alapelve, hogy minden kapcsolatból és történésből az isteni értelmet és esszenciát, az isteni célt és hasznot gyűjtse össze, hogy e tapasztalat által az elménk és életünk kinőhessen a Tudattalanból egy magasabb tudatosság felé, a Tudatlanság megosztottságából egy átfogó tudat és tudás felé. Ezért folytatja életről életre lankadatlan kitartással felfelé ívelő pályáját; így a lélek a sötétből a fény felé, a valótlanból az igazság felé, a szenvedésből a saját felsőbbrendű és egyetemes boldogsága felé növekszik.
      Minden alkalommal, amikor a lélek egy új testbe születik, azzal a szándékkal jön, hogy új élményt szerezzen, amely segíti a fejlődésben, és azért hogy tökéletesítse személyiségét. Így alakul a pszichikus lény életről életre, így válik teljesen tudatos és független személyiséggé, aki nem csak inkarnációjának idejét, hanem a helyét, a célját és az elvégzendő feladatot is szabadon megválaszthatja. Leszállása a fizikai testbe szükségképpen leszállás a sötétségbe, a tudatlanságba. Hosszú ideig azért kell küszködnie, hogy egy kis tudatosságot csiholjon a test materiális szubsztanciájába, mielőtt még hasznát venné a tapasztalásban, amiért jött. Így ha tiszta látású és ésszerű módszerrel műveljük a testet, egyszerre a lélek növekedését, fejlődését és megvilágosodását is segítjük.
      Nem az elme és a vitális fejlődik és halad életről-életre – kivéve a fejlettség nagyon magas fokán álló különleges eseteket -, hanem a pszichikus. A dolog a következőképpen történik: a pszichikusnak váltakoznak a tevékeny és pihenő szakaszai. Az egyik élet során a fizikai élettapasztalásainak, a fizikai testben eltöltött tevékeny életnek köszönhetően fejlődik az elme, a vitális és a test összes tapasztalatával. Utána természetesen nyugovóra tér, amely során asszimilálhatja a tevékeny létezése során bekövetkezett fejlődését. Amikor ez a beépülés befejeződik, amikor már feldolgozta a fejlődést - amit a földi tevékeny élete során ért el -, újra leszületik egy testbe magával hozva fejlődésének eredményeit, és ha már kellően fejlett az állapota, akkor maga választja meg a környezetet és azt a fajta testet, azt a fajta életet, amelyben ki tudja egészíteni tapasztalatának egyik vagy másik részét.
      Amikor a pszichikus teljesen kialakult és nagyon tudatos, amikor az Isteni akarat tudatos eszközévé válik, úgy szervezi meg a vitálist és az elmét, hogy azok is részt vehessenek az általános harmóniában, és megmaradhassanak.
      Csak az maradhat meg, ami kapcsolatban van a pszichikussal, és csak az emlékezhet, ami megmarad, hiszen minden más eltűnik, kis darabokra hullik, és máshol hasznosul újra, ahogy a test is.
      A pszichikus fejlődése véges. Eljön az idő, amikor a lény teljesen kifejlődik, teljesen individualizálódik, teljes mértékben urává válik önmagának és sorsának. Amikor ez a lény, vagy az ilyen állapotú pszichikus lények egyike megszületik egy emberi lényben, nagyon nagy a különbség: az emberi lény úgymond szabadnak születik. Nem kötik a körülmények, a környezet, az eredete vagy az öröksége, mint a hétköznapi embereket. Azzal a céllal jön a világra, hogy tegyen valamit, véghezvigyen valamilyen munkát, betöltsön egy küldetést.
      Akik nem tudatosak a pszichikusról, azoknak kötelező a fejlődés, követnek egy ívet, felfelé emelkednek az élet során. Olyan fejlődés ez, mint a növekvő gyermekeké.

      Törlés
    12. Pszichikus változás – az első szükséglet

      A megtisztulás és az odaadás fontos. Nagyot kockáztatnak azok, akik megtisztulás előtt tesznek szert tapasztalatokra: sokkal jobb először megtisztítani a szívet, hiszen ekkor biztonságosabbá válik az út. A szívet teljes egészében az Isteni felé kell fordítani, az elmét és a vitálist pedig a belső lény, a lélek uralma alá kell vetni. Amikor a lélek van előtérben, mindig megkapjuk a megfelelő irányítást, hogy mit kell tennünk, mit kell kerülnünk, mi a helyes és helytelen a gondolatokban, az érzésekben, tettekben. Ám ez a belső sugallat úgy alakul ki, ha a tudat egyre tisztábbá válik.

      Törlés
    13. A pszichikus kiemelkedése – a pszichikus előtérbe helyezése

      Ahhoz, hogy a mentális keresést élő spirituális élménnyé alakítsuk, az első lépés, hogy gyakoroljuk a tudat összpontosítását. Az átlagos emberi elme felszíni tevékenysége eltakarja az Önvalót. Ám a felszín mögött van egy másik rejtett tudat, amelyben megismerhetjük az Önvalót, valamint a természet mélyebb és átfogóbb igazságait. Koncentráció kérdése, hogy elcsöndesítsük elménket és elkezdjünk belül élni. A felszínitől különböző, valódi tudatunknak két központja van: az egyik a szívben (nem a fizikai szívben, hanem a mellkas közepén található szívközpontban), a másik a fejben. A szívben történő összpontosítás megnyit belül, és ha követjük e belső megnyílást és mélyre ásunk, tudatossá válunk pszichikus lényünkről, az egyénben található isteni részről. Ha leleplezzük e lényt, akkor elkezd előjönni, hogy átvegye a természet irányítását, hogy az Igazság, az Isteni felé fordítsa a természetet és annak mozgásait, és hogy lehívja a magasabb rendűt. Elhozza a jelenlét tudatát, a Legmagasabbnak szenteli a lényt, valamint meghív a természetünkbe egy hatalmasabb Erőt és Tudatot, amelyek felettünk várakoznak. Az első út, ha a szívközpontban összpontosítunk, felajánlva magunkat az Isteninek, törekszünk e belső megnyílásra és a szívben megjelenő jelenlétre. Ha ezt meg tudjuk tenni, az a természetes kezdet, hiszen az így elért eredmény sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi az utat, mintha a másik lehetőséget választanánk.
      A másik lehetőség a fejben, a mentális központban történő összpontosítás. Ha ez elcsöndesíti a felszíni elmét, megnyit egy belső, kiterjedtebb és mélyebb elmét, amely sokkal alkalmasabb spirituális élmény és tudás fogadására. Amikor azonban ez az összpontosítás megtörtént, meg kell nyitni a csöndes mentális tudatot afelé, ami az elme fölött van. Egy idő után lehet érezni, hogy a tudat felfelé emelkedik, és meghaladja a fedőt, amely oly sokáig a testben tartotta. Végül talál egy pontot a fej felett, ahol felszabadul a végtelenbe. Itt kapcsolatba lép az egyetemes Énnel, az Isteni Békével, Fénnyel, Erővel, Tudással, Boldogsággal, belép és ő is azzá válik, valamint érzi, hogy e dolgok alászállnak a természetbe. A koncentráció másik útja a fejben történő összpontosítás azzal a törekvéssel, hogy lecsöndesítsük az elmét, és megvalósítsuk az Önvalót és az Istenit. Fontos azonban észben tartani, hogy a tudat fejben történő összpontosítása csak felkészülés arra, hogy a tudat felszálljon a felső központba; máskülönben rabul ejthet saját elménk és annak élményei, vagy legjobb esetben a fenti Igazság visszatükröződését érhetjük el, ahelyett, hogy felemelkednénk a spirituális transzcendenciába, hogy ott élhessünk.
      Vannak, akik számára a mentális összpontosítás a könnyebb, másoknak a szívközpontban történő összpontosítás az egyszerűbb; van, aki a kettőt felváltva tudja végezni, viszont ha lehetséges, célszerűbb a szívközponttal kezdeni.
      Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre; divatos ezt mondani, de ha szemek nem fejezik ki a pszichikust, akkor az nagyon mélyen van, sok minden eltakarja. Ha alaposan belenézünk egy kisgyermek szemébe, látunk egyfajta fényt, amely rendkívül igaz, és végtelen csodálattal néz a világra. Az ilyen csodálkozás a pszichikus lényből származik, amely látja az igazat, de nem ért sok mindent a világból, hiszen túl távol van tőle. Ez megvan a gyermekekben, de ahogy tanulnak, intelligensebbé, műveltebbé válnak, elhalványul, és mindenféle dolgokat láthatunk a szemükben: gondolatokat, vágyakat, szenvedélyeket, gonoszságot, de az a kis láng, amely oly tiszta, már nincs ott. Biztosak lehetünk benne, hogy az elme furakodott a helyére, a pszichikus pedig a mélyre menekült.

      Törlés
    14. Minél mélyebb az érzelem, annál erőteljesebb a Bhakti, annál nagyobb az átalakító és megvalósító erő. Leggyakrabban az érzelem erősségén keresztül ébred fel a pszichikus, és ekkor nyílnak belső ajtók az Isteni felé.
      Az érzelem a jóga hasznos eleme, de az érzelemmel teli vágy könnyen zavart kelthet és akadállyá válhat. Fordítsuk érzelmeinket az Isteni felé, törekedjünk a megtisztulásukra-ekkor hamarosan a segítőinkké válnak az út során, és többé nem okoznak szenvedést. A megfelelő út a jógában nem az, hogy kiirtjuk érzelmeinket, hanem hogy az Isteni felé fordítjuk őket. Ehhez azonban az érzelmeknek tisztáknak kell lenniük, spirituális békén és örömön kell alapulniuk. Tökéletesen megfér az elme és a vitális részek egyensúlya és nyugalma az intenzív pszichikus érzelemmel teli szívvel. Ébresszük fel vágyakozással a pszichikus tüzet a szívünkben, amely kitartóan az Isteni felé ég.
      Csak a hétköznapi vitális érzelmek vesztegetik el az energiát és zavarják meg az összpontosítást, a békét. Az érzelem önmagában nem rossz dolog.
      Amikor az emberiség megteremtetett, az ego volt az egyesítő rész. A lény különböző állapotai az ego körül csoportosultak, de most, hogy a földi ember megszületése készülődik, az egónak el kell tűnnie, és át kell adni a helyét a pszichikus lénynek. Az Isteni az emberben a pszichikus befolyás által nyilvánul meg, és így készíti elő az ember fölötti ember megérkezését. Meg kell találnunk a pszichikusunkat, egyesülnünk kell vele, engednünk kell, hogy átvegye az ego helyét, amely kénytelen lesz átalakulni, vagy eltűnni.

      Törlés
    15. Na ez az, köszi! :)

      Itt beszélgettünk róla (még januárban) :

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2015/01/napiszer-januar.html?showComment=1421243549802#c5013344431735596560

      Akkor is próbáltam leegyszerűsíteni magamnak a dolgot... :)
      Ezért maradt meg valamilyen hármas szint, aminél tovább nem tudom tovább értelmezni, és szerintem nincs is értelme tovább szeletelni. Tehát kábé most se nagyon jutok tovább ennél az ego - én - isten hármasánál, de lehet nem is kell.
      Nekem van egy egóm, engem pedig magában foglal az Isten - minden ennél bonyolultabb pozícionálás a "ki vagyok én"-re szerintem csak szójáték. :)

      Törlés
    16. Értem.
      Ehhez képest jól megtúráztattad a csapatot...
      (Egyébként igazad VAN, ahogy "jó" dolog dohányozni és még "jobb" nem dohányozni, úgy "jó" "pofázni" és még "jobb" nem "pofázni" (elme)... Ha mégis..., akkor inkább minél tömörebben...;)

      Szép Napot!

      Törlés
  9. Overlandaid idézi Pelevint: "A tudat nézi a fát. De hiszen a fa – ágak, törzs, a lomb zöld remegése – szintén tudat: egyszerűen tudom mindezt. Tehát a tudat nézi a tudatot, amely valami másnak tetteti magát."

    Tökéletes megfogalmazás. Ezzel tulajdonképpen azt is mondja, hogy a tudat "centruma" szemléli a tudat "perifériáját". Hiszen "mindenki szemével végső soron Isten szemlél".

    Mazsola! Mondtad, hogy kedveled a rövid megfogalmazásokat. A Pelevin idézet kapcsán íme egy gyöngyszem:

    "52. Egy bizonyos szinten túl a külső és a belső nem létezik többé. Nincs olyan, hogy külső és belső - mert a tudat határához képest minden belül van, a tudat középpontjához képest pedig minden kívül."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék, akkor itt egy még durvább leegyszerűsítés:

      ego - én - Isten

      Három matrjóska baba, nem kell ide több. :)

      Törlés
    2. " - mert a tudat határához képest minden belül van, a tudat középpontjához képest pedig minden kívül."

      Állj meg,és a jelenlegi állapotodból kiindulva húzz,rajzolj magad köré akkora kört amekkorát tudsz l Minél nagyobb a kör logikusan annál jobb!
      Tanyán ez könnyen ment régen.
      New-yorkban ez már kicsit nehézkes lenne.Ma már faluban sem könnyű. Emiatt szorították be az embereket városokba.
      Ez a vonal a tudatod középpontját határolja körül. Ez a tudatod középpontja.
      Az általad húzott körön belül lévő dolgok a tudatod részei.
      Ami kívül esik,az számodra szinte már nem is létezik.
      Ezt az alapot rendezte át, tágította ki a telefon,a tv,az internet.

      Ami igaz volt régen,ma már messze nem húzható rá egyik régen leírt definícióra sem.
      Ezért érződik,hogy a belinkelt,idézetek megfogalmazások,igazak lehettek akkor,mikor megfogalmazták,de messze nem fedik le a mai világot,ergo,ebben a világban már nemigazán értelmezhetőek.
      Ezért nem jó a Martoska baba, vagy a vöröshagyma példa,hisz olyan magasságokba/mélységekbe vezethetnének,amiknek még nincs itt az ideje.
      Vagy érzi valaki úgy,hogy meg tudnánk érteni,hogy a jelenlegi sub-sub-sub-....logoszunk egy gonosz entitás? Vagy megértheti valaki,hogy miért akarja elpusztítani,ezt a remekül kitalált,és felépített világot?
      Vagy megértheti-e valaki,hogy mindezek mellett mégis van aki megakar,meg szeretne menteni mindannyiunkat,és vannak akik vállalva ezt a világot,és az anyagba ragadás veszélyét mégis visszajönnek,hogy minél többet megmenthessenek,felszabadíthassanak, közülünk?T.

      Törlés
  10. :-) Mi lesz abból, ha a matrjóska baba és a kalmárszellem találkozik 2015-ben?

    https://www.youtube.com/watch?v=r28kNlIrsCo

    VálaszTörlés
  11. Az un. isteni és sátáni dolgok a szabad akarat ellentétes polaritású hullámrezgései. A földi körforgásban magában is állandóan fodrozódik a hullám. Most éppen a "sátáni" véglet van toppon. Amikor a végletesség spiritualizálódik akkor szellemi, amikor pedig materializálódik akkor testi alakot öltő Isten/ek/ről vagy Sátán/ok/ról beszélünk. Számtalan alak/zat/ban "formáló erőként" jelenhetnek meg, attól függően hogy mi az ami jellemző rájuk. Un. "Köztes Lény" is van mindkét véglet jellemvonásaival. Rengeteg emberről - pontosabban létezőről - mondták már hogy voltaképp egy Isten vagy éppen maga a Sátán.
    Ami a magasabb szint az a "semleges" Teremtés. Aki pedig a Teremtést folyamatosan "műveli" az a "semleges" - mert minden feltétel nélkül mindenkinek teremt - TerEmTő, a központi TŐről fakadó elektromágneses TÉRrezonanciát megEMelő. A Teremtők mindig 1ségben vannak és persze a fokozatoknak megfelelő Teremtő-i hierarchia is van. A helyi regionális Teremtő AZ aki a földi emberre időnként közvetve HAT - a Naprendszer, mint csillagrendszer un. világkirályán keresztül. Aki valójában a helyi - Tejút galaxis Orion kar-béli szűkebb régió Teremtőjének elsődleges avatárja. Aki aztán a másodlagos avatárokat "mozgatja". A tehát lefelé is működő láncolat - felfelé - úgyszólván végtelen és persze egyre inkább "megfoghatatlan". A legfelsőbb Teremtő a - többféleképpen is definiálható - világegyetemi Központi ŐsNap-ban pulzáló rezgő energia - mint FORRÁS.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez nagyon jó kifejtés. Eszembe jutott erről, hogy a magyar nyelvben milyen gyönyörűen működik a doppler-effektus. STN. iSTeN. SáTáN. Ha a centrum felé közeledünk emelkedik a hang (csupa magas hangrendű magánhangzó: iSTeN), ha onnan távolodunk mélyül (SáTáN, tisztán mély hangrendű). Pusztán ebből a szópárosból kiderül, hogy mi/ki a sátán. Az az erő, aki/ami eltávolít a Lét centrumától, vagy megakadályozza az oda való visszatérést. Na erre varrjon gombot az angol nyelv...

      Törlés
    2. Az angolban is vannak elrejtett utalások:

      LIVE <> EVIL

      LOVE <> EVOL (revolution)

      GOOD - GOD

      ONE - NEO - EON (magyar áthallás: one = van, azaz létezik, azaz az Egy)

      ...

      Törlés
  12. én vagyok a sötét ÉJ, mely elfedi a SZEMet
    így vagyok én képtelen, meglátni az eget!

    VálaszTörlés
  13. Mazsola, már az előző email-re is volt válasz érdemben. Itt a honlapon, egy kicsit fentebb a 2015. október 11.-ei 22 óra 23 perckor tett bejegyzésben. Egyébként köszönöm az érdeklődést: semmi bajom, jól vagyok.

    VálaszTörlés