2015. november 25., szerda

Aki bújt, aki nem, press


Nem akarok túl sok energiát beletolni, inkább csak a saját "karakterfejlődésemet" mutatom be az ügy kapcsán. A törökök által lelőtt orosz gép esete megérintett, pont akkor, amikor már kezdtem elengedni ezt az egészet. Most minden normális értékrendű ember a "törökökre" haragszik, holott megint nem a törökök követték el az incidenst, hanem a felettük csücsülők parancsai alapján pár droid. 
Néhány találó hozzászólás a témában (materiál vonalon):

"Törökök berágtak, hogy a ruszkik szétbombázták az IÁ olajszállító kamionokat, amivel a törököknek vitték az olajat. Az árából meg vette az IÁ a fegyvert."

"A törökök ügyesen vágják maguk alatt a fát. Kivétel nélkül az összes szomszédukkal katasztrofális a viszonyuk, úgy hogy a görögökön kívül egyik másik térségbeli országgal nincs vitájuk, illetve nem lenne, ha nem generálnának teljesen feleslegesen konfliktusokat velük. Fél éve egy ilyen lépést még el lehetett volna adni nyugaton, de amióta az oroszok bombázzák a nappali pizsamás papucsos figurákat, azóta Putyin hihetetlenül népszerű, még az angoloknál is, akik pedig alapból a legközelebb állnak az amerikaiakhoz. Izraellel már régebben összevesztek, a Szaudiakkal sincsenek jóban, Irán az ellenségük, és most behúzták maguknak a medvét is. Az oroszok nem fognak egy gépük lelövése miatt világháborút kezdeni, de az biztos hogy a törökök nem fognak jól járni, és ott tartunk hogy nemhogy barátaik nem maradnak, de még olyan országok sem nagyon akik semlegesek lennének irányukban, úgy gyűjtik az ellenségeket mintha fizetnének érte. Szarják össze magukat."

"Ez is csak azt bizonyítja, hogy a törökök, akárcsak Izrael, mindvégig támogatták az iszlamista terroristákat. Az sem véletlen, hogy Európára szabadították a sáskahadat."

"A pénzhatalmi elit az USA mögé bújik, USA az ISIS mögé, ISIS a törökök mögé. Törökország kiprovokálja a medvétől a pofont, azért, hogy a NATO nekimehessen a medvének. Ki van ez találva..."


Hehe. Az utolsó kifejezetten tetszett, még folytattam is a sort magamban:

törökök <- isis <- amrikok <- pénzelit <- sátán <- Isten

Nekem ez jött ki. :)
Amúgy zplusnak köszönhetően már nem érdekel annyira ez az egész, még ha írok is róla időnként. Megérint - mert sejthető, hogy közel vagyunk a ponthoz, amikor minden szereplőről lehull az álarc, és a sok cassius beli végül megteszi a hatását, fokozódik a nyomás - de leszarom. Így, ponttal a végén.

Ez erősen ajánlott:

http://hasznaldfel.hu/2015/06/a-hatekony-leszaras-kifinomult-muveszete-avagy-hogyan-szabadulj-meg-a-megfelelesi-kenyszertol.html 

...részletek:

"(...)
 Leszarni tehát nem azért kell (illetve nem kell, hanem érdemes), mert mindenki leszar mindenkit (mert ez nem igaz), hanem azért, mert vannak olyan szarságok, amikkel ha tovább szarozol, akkor a saját életedet szarod el. Valaki beszólt, hogy hülyén áll a kedvenc blúzod vagy inged? Szard le – az ő ízlése nem a Tied. Valakinek szar napja van (vagy szar személyisége), és áldozatnak pont Téged talált meg, hogy ordítozzon veled? Szard le – az ő indulata nem a Tied. Valaki le akar beszélni az álmaidról, próbálva elhitetni veled, hogy úgysem fog sikerülni megvalósítanod azokat? Szard le – az ő élete nem a Tied."
(...)
Persze ez nem könnyű, tudom. Nagyon nem könnyű. De ha nem tanulsz meg hatékonyan leszarni dolgokat, akkor egy saját magad által állított csapdában megrekedve fogod leélni a hátralévő életedet. Igen, a csapdát mindig Te magad állítod, nem az a sok szar, ami történik veled."
(...)
Lehet ezt okosan is csinálni. Lehet leszarni úgy dolgokat, hogy semmi lelki terhet nem érzel emiatt, ugyanakkor rengeteg mást nem leszarva jobbá tehetsz. Először is a saját életedet. Azután pedig másokét is. Ehhez viszont az kell, hogy felejtsd el a leszarom utáni felkiáltójelet, nézz önmagadba, keresd meg, hogy mik az igazán fontos dolgok az életedben, és tudj nemet mondani arra, ami nem az. Leszarom. Nyugodtan, határozottan, indulatok nélkül, békében önmagammal, és békében a világgal. Leszarom. És megyek tovább az utamon. Könnyedén, nem cipelve fölösleges terheket.
Ahhoz viszont, hogy képes legyél hatékonyan leszarni dolgokat, elfogadásra van szükség. Elsősorban el kell fogadnod önmagadat, utána pedig el kell fogadnod másokat is olyannak, amilyenek. Lásd meg mindenben és mindenkiben vagy a jót, vagy a hasznosat, még ha időnként nehéznek tűnik is ez. Vannak seggfejek, igen. Vannak igazán szar dolgok is, de ha semmi jót nem látsz, akkor keresd meg, hogy mire használhatod azt, ami veled történt. Mert mindig fel tudod használni valamire. Ha nem, akkor nem a körülötted lévő sok szar az igazi probléma, hanem a benned lévő fölösleges szemét."


***

No igen. Tulajdonképpen mindhárom kategóriában "jártam" már, de tényleg a legjobb művészi szintre emelni. Az valahogy bent tart a "középpontban", és nem érdekel a sok tünemény, jövő-menő felhő és hullám. "A forgószél közepén utazó csend vagyok". Ez a világháborúsdi is egy olyan játék, melyet lehet nagyon komolyan is venni (csak nem érdemes), és lehet leszarni is, és hagyni megtörténni, aminek meg kell. "Let it be". Folyamatos tudatszint-volumen emelkedés van, csak észre kéne már venni. :)

Egy másik oldalról viszont van egy érdekes felfedezésem, ami szintén idevág. Miért és hogyan lehet az, hogy - kevés kivételt leszámítva - a sajtót minden háborús övezetben megtűrik? Belegondoltatok már abba, hogy hogyan lehetséges, hogy a világ bármelyik pontján létrejövő konfliktusban a sajtó munkatársait (melyek legtöbb esetben a róccsild Reuters vagy az AP alkalmazottjai...) semlegesnek tekintik, megtűrik szinte bármilyen háborgó helyzetben. Hogyan lehet, hogy az egyébként látszólag elképesztő kockázatokat vállaló tudósítok és kamerások ruháján lévő PRESS felirat ekkora védelmet nyújt önmagában? Olyan érzést kelt ez az egész, mintha az egész világon egy monumentális filmforgatás zajlana. Csakis nekünk, nézőknek, hiszen mindez értünk van, nem? Csakis minket, nézőket érdekel kik miket és hogyan tesznek egy Isten háta mögötti, távoli sivatagban, kalasnyikovval, rakétavetővel, vagy bárddal a kezükben. Mindez értünk van tehát, kedves nézők, hogy minél többet megtudjunk a filmről. A forgató stábnak  - akiknek természetesen az a dolguk, hogy szakmailag mindent megtegyenek annak érdekében, hogy ne vegyük észre; ez egy mozi - nem eshet baja, ez valami íratlan szabály, még akkor sem, ha a világ legveszélyesebb tenoristái közé keverednek - mintha csak a szereplők, a karakterek is tudnák, hogy mindez csupán egy film, ami a nagyközönségnek szól, ezért nem szabad lekaszabolni a kamerás csávót...




20 megjegyzés:

  1. „fogadd el önmagad”

    A mag
    „Ha az érett magban a nyugalmat fenntartó okok megszűnnek, megindulhat a csírázás. A csírázás akkor kezdődhet, amikor a mag jelentős mennyiségű nedvességet szív fel. A vízfelvétellel tömege és térfogata gyarapszik. A megduzzadt magban megélénkül az anyagcsere, megváltozik a serkentő és gátló anyagok összetétele. Megkezdődik a raktározott tápanyagok lebontása és szállítása a gyököcskéhez és a rügyecskéhez. A lebontáshoz oxigén szükséges, miközben energia szabadul fel. A mozgósított anyagok és az energia egy része a csíra sejtjeinek felépítéséhez használódik fel, lehetővé téve annak növekedését. Mindez csak a faj számára kedvező hőmérsékleti körülmények között játszódik le. A mag duzzadása, valamint a gyököcske és a rügyecske növekedése a maghéj felszakadásához vezet. A megrepedt maghéjon át könnyebben jut be a víz és az oxigén. Ennek következtében a tartalékok lebomlása, csírába vándorlása és ezáltal a csíra növekedése felgyorsul. Először a gyököcske bújik elő, majd a megnyúló hajtáskezdemény is kikerül a magból…”
    szerintem:

    érett mag / csíra-> lélek piciben
    nedvesség->víz->tud ás->bölcsesség
    anyagcsere->(leszarom ami kint)->tűz-> benső láng-> lélek lángja
    serkentő & gátló tényezők-> megérzések BENT & PRESS általi és egyéb „benyomások” KINT
    raktározott tápanyagok lebontása->régi programok törlése-> új energia-> új képesség kibontakozása
    gyököcske & rügyecske-> benső egyensúly, stabilitás & égre néző lélek
    oxigén->korlátlan->szeretet
    kedvező hőmérséklet-> növekvő benső rezgés (https://www.youtube.com/watch?v=1yaqUI4b974)
    maghéj-> megcsontosodott ego

    :)

    VálaszTörlés
  2. Igazad van. Valóban egy monumentális filmforgatásra emlékeztet ez az egész. És magán is viseli a nagy mozikra jellemző túlzásokat és szürreális elemeket is. Most nem arra gondolok, hogy pl. ezt a "valamit" a média következetesen "államnak" nevezi, vagy hogy a "himnuszukat" valakik nagyon profi módon megalkották és felvették egy hangstúdióban. (a fejlett operatőri és grafikai megoldásokról nem is beszélve), hanem egyéb apróságokról, amik valóban filmes elemek.

    Ha belegondolunk az alapproblémába, akkor nem szürreális az, hogy az arab "menekültek" szőrme kucsmában(!), biciklivel(!), a Sarkkörön túlról(!) áramlanak be Skandináviába? Csak úgy gondoljunk bele a látottakba.... Vagy az, hogy szervezettség ide vagy oda, minden náció szülötte ugyanolyan módon akar betörni Európába. Miért nincsenek útközben csaták a siíta perzsák és a szunniták között, hiszen elvileg halálos ellenségek?

    Majdnem száz országból érkeznek bevándorlók. Vajon miért nem mondja egyik sem, hogy "remélem a célországban elfogadnak majd engem, és be tudok illeszkedni..." Oké. Ezek hódítók. De mindegyik pontosan tudja magáról, hogy hódító? Valakik 100 országból képesek voltak összeverbuválni egy több milliós, egy irányba gondolkodó és cselekvő sereget. El tudja valaki képzelni, hogy európai embereket - ennél jóval kisebb kaliberű feladatra - össze lehetne hangolni?

    Oké, persze, USA, szaudiak, Israel, törökök... Ki van találva, fel van építve. De ami történik szürreálisan több, mint ami ezekből a háttérszervezkedésből levezethető lenne. Olyan mintha valami mágikus (nem emberi) erőtér burkolná körül ezeket az eseményeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is jóval nagyon erők munkálkodnak mint valami "politika", vagy "gazdasági érdekek", stb.
      Azért csak remélhetem, hogy a rendező, és a mögötte álló producer, a mögötte álló stúdió, annak tulaja, a tulaj istene, és ezen istenség Főnöke valóban tudja mit miért csinál ezzel az egésszel.

      Törlés
    2. Németeknél több szálláson balhé volt a hétvégén a migránsok között....pont az általad meglátott különbözőségek miatt.

      Törlés
    3. A Teremtést le-utánzó soha sem tudja a Teremtést überelni. A magasabb Teremtés gyakran úgy reagál a káoszra hogy: "legyen meg a balfácánok akarata". Ezért aztán felesleges aggódni: "mindig az van aminek - valamely oknál fogva - lennie kell..." A 13 család próbálkozik, a Teremtés meg időnként beavatkozik. Akár úgy is hogy éppenséggel nem leállítja hanem felpörgeti az eseményeket. Mindez látnivaló.

      Törlés
  3. Lesz@rom.
    :)
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csatlakozom:-) De azért mégis vicces, ahogy az arab biciklivel, ruszki kucsmában, bringával a rénszarvasok között.... hát nem semmi... :-) Ahogy nagyapám mondta: "gyerök, ezt is mögértük" :-)

      Törlés
    2. Igen, ez tényleg vicces és szürreális.

      És szinte mindennel így vagyunk. Gondoltad volna 20 évvel ezelőtt, hogy lesz egy olyan hordozható kézi eszközöd, amivel tudsz telefonálni, internetezni (hogy mi??), e-mailezni, sőt hálózatban játszani a világ bármely pontján lévő barikkal - egy padon ücsörögve a parkban?
      Na jó persze mindennek ára van ugyebár, mert azáltal, hogy én bármikor bármit el tudok érni a kis kézikészülékemmel, az sajnos AZT IS eredményezte, hogy ÉN IS elérhető vagyok bármikor bárkinek... nem beszélve a rejtőcködő figyelőkről. Szóval ehhez vagy hozzászokunk, és megyünk vele, vagy teljesen ignoráljuk, nehéz a középút ebben az esetben.
      Tehát még akkor is jobb ha hozzászokunk a néger télapóhoz, ha kucsmás arab gyerekek potyognak a kemtréles égről, kisapám! :)

      Törlés
    3. Nem gondoltuk volna. De én több árnyoldalát látok ennek a "mindenütt-mindent-elérhetőségnek", mint pozitívumát. A konkrét megformált, kész tartalmak egyre jobban hozzáférhetők, a belső autonómia, lényeglátás viszont folyamatosan satnyul. Sőt, az általános manuális készségek is rohamosan fejlődnek visszafelé. Ezért nem használok például okostelefont, mert a képernyősimogatás olyan mozgásformákat éget bele az ember idegrendszerébe, ami nagyon nem természetes. Egyszerűen rühellem.

      Érdekes, hogy 50 évvel ezelőtt hogyan képzelték a jelenkort:

      https://www.youtube.com/watch?v=42aUCl_YPso
      https://www.youtube.com/watch?v=U9eAiy0IGBI

      Érdekes, hogy 50 éve még a hétköznapi tevékenységek apróságait akarták automatizálni, de a jelenkor ennél tovább ment: ezeket inkább kiiktatja. (lásd a sok zacskós kaja a főzés helyett.)

      Törlés
    4. Miért? Az okostelefon képernyőjén általában függőleges és vízszintes irányú mozgást végez a simogató ujj, egymás után sokszor. Hát mi ez ha nem egy kereszt állandó rajzolgatása? Ria örülne a felfedezésnek.. :)

      Törlés
  4. És ahogy kábé Quedra mester mondaná:

    A világ nem bonyolult, de azzá tehető. Ha úgy tetszik.

    :)

    VálaszTörlés
  5. Érdekes írás. Még ha nem is igen foglalkozom mostanság ezzel a akciósfilmmel. Egyrészt. Mer' nem érdekel. Másrészt. Nem a enyim játék.

    De. Ahogy olvastam a bötűket, eccercsak pofánvert egy párhuzam.
    Press = Egyház
    Hisz régen a csuhásokat se verték agyon. Csak olyan esetekben, amikor holmi "pogány" csókák is beszálltak a buliba. - Hiába no... anno is vótak olyan arcok, akik nem bírták a propagandát.

    Megjegyzem: a Fődgolyóbison karistoló humánok, mintha kezdenék nem tudni mit köll kezdeni bizonyos dógokkal. Pedig ezek csak dógok. Lásd: igenokos telefonok, és a fentebbi belelátásaitok. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, és ugye a sajtón kívül a press másik jelentése a nyomás (sajtolás, nyílván az újságnyomtatás technológiájából adódóan)... és hát ez is rájuk illik szó se róla... folyamatos nyomás alatt tartják a globális közvéleményt. Mán akit még érdekel hogy hol kik mit miért csináltak. :)

      Törlés
    2. No azért annyira nem vagyok műszaki analfabéta :-) Jó húsz éve használok komplex grafikai programokat Windoson és később OSX-en is, érdekes azok sosem okoztak problémát. De egy okos telefon... És, hogy fokozzam a borzalmat a FB-hez is hülye vagyok, annyira felhasználóbarát, hogy áttekinteni sem tudom :-))) Vagy lehet, hogy tudat alatt elutasítom? Lehet. Bennem van a hiba, tudom ;-)

      Törlés
  6. OFF
    Érdekes:
    http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/11/26/mark_zuckerberg_nyilvanvaloan_lehallgatja_az_index_hirugyeletet/
    Beszéltünk itt már ilyenről, csak ez nálam még egy lépéssel tovább megy, azért linkeltem.
    ON
    És bocs.
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabad akarat van, tudod. (még) Nem kötelező fent lenni a cukorhegyen.

      Törlés
    2. Nem is vagyok.
      Még.
      Ezért volt érdekes, amit olvastam.
      :)
      Üdv,
      Niki

      Törlés
  7. Mazsola nekem a magról bármit is írtál hozzá csak ez jön le:

    „Ez vagy te!”

    Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

    sírok már érte:
    nem olyan fontos dolog a halálom.
    Semmi se vész el ezen a világon,
    egy a lélek és ezer a ruhája
    s a valóság csak ez a könnyü pára.

    Ne sirass, Szvétakétu!
    Száz virágból hordják össze a méhek

    a drága mézet,
    száz illatot és száz színt elkevernek,
    így találják meg a sokban az egyet:
    egy a valóság s ezer a ruhája,
    a lélek az egy, ez a könnyü pára,

    hiszed-e, Szvétakétu?
    Folyamok futnak keletnek, nyugatnak

    és megnyugodnak;
    melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
    Én is megteltem már az örök eggyel:
    egy az anyag s minden más csak ruhája,
    lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

    érzed-e, Szvétakétu?
    Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?

    Vágd szét a magvat!
    Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,
    ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
    ez a lélek, a mindenség csirája,
    ez a valóság, ez a könnyü pára,

    tudod-e, Szvétakétu?
    Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

    de ott az íze:
    mindenen átcsap az örök lehellet:
    az isten él, az isten A Te Lelked:
    ez a valóság, melynek nincs halála,
    ez a mindenség, ez a könnyü pára:

    Ez Vagy Te, Szvétakétu!

    És ez vagy TE Mazsola és mindenki ez a mag vagy..és én is...

    A Szvétakétu megnevezés bármivel behelyettesithető. (kétú a fel és leszálló holdcsomópont az indiai horoszkópban) Szvéta, na azt nem tudom...

    Remélem nem off de ezt hoztad elő :)

    VálaszTörlés