Április 6-án az ország a TV előtt fog ülni.
Az egyik fele a választási műsort nézi.
A másik fele meg a Trónok harca sorozat 4. évadjának első részét.
Hm. Valójában a tévézők mindannyian ugyanazt fogják nézni aznap... "trónok" ""harcát""...
Amúgy meg érdemes figyelni, 1:22 - 1:27.
***
Addig is, csak hogy tudjuk kire savazzunk - Juan "El Risitas" Joya szakértő elmagyarázza mi a véleménye az elmúltnégyévről:
***
Komolyra fordítva a szót, itt egy 2007-es írás, akit érdekel:
"(...)
Föl kell ocsúdni.
Összességében elmondható hát, hogy az
ország helyzete kétségbeejtő. A kommunizmus összeomlásával nyíló
lehetőség mindmáig elsikkadt. Egy többpártinak álcázott, de alkotóelemei
szembenállásának szorgalmas tettetése ellenére összehangoltan
együttműködő szűk, áldemokratikus csoport ül a nyakán: a Sárkány
uralkodik. A képviseleti demokráciának álcázott csapda jól zár. Nem
csak az ál-többpártiság terén. Bár a demokrácia formális intézményei
számára még azokhoz nem illő, szervilis ízű tiszteletet is igyekeznek
meghonosítani, e rendszer szellemét és lényegi vonásait nem képviselik,
eltorzítják, elhallgatják. A nép az összefüggések pontos megértése
nélkül, de a bajt, amiben van, azért jól érzékelve, a kiábrándítónak
talált demokráciától fordul el – attól, amit annak hisz – anélkül, hogy
tudná, merre fordul. Zavartság, rossz közérzet uralkodik. A rossz
sínre vitt társadalom már-már szétesőben van. Örvényszerűen húz lefelé
az álkérdésekkel foglalkozás befelé tartó spirálja. Sehova sem vezet az
elterjedt bűnbakkereső vádaskodások sora, csak hogy aki emögé bújik,
annak saját sejtett, de be nem vallott felelősségével ne kelljen
szembenéznie. Az adott mechanizmusok működése csak összeomláshoz
vezethet. Máshol, ha a politika hasonlóan zsákutcába jut, előfordul,
hogy a hadsereg beavatkozása menti meg a helyzetet. Néha a
parlamentáris rendszer fölfüggesztése, az aktív politikai tevékenység
betiltása, a pártok föloszlatása jelent átmenetileg megoldást, amíg pár
évvel később azután mindent új alapokról lehet kezdeni. Magyarországon
azonban, a múlt rendszer örökségeként, minden összefonódik. Nincs
független belső erő, mely akárhogyan is, de meg tudná állítani az
országot a lejtőn. Az egyházak sem rendelkeznek olyan tekintéllyel,
hogy tőlük lehetne várni vezetést. Külső erőtől sincs mit remélni. Az
Európai Unió kevés készséget mutat, hogy a demokratikus értékek
hatékony őre legyen, és eszközei is korlátozottak.
Máshoz mint önmagához – ha tizenhét
évig nem volt világos, mára azzá kellett, hogy váljon – nem fordulhat a
nép. Ha semmi más nem is marad, önmagában bízhat. Nem tűnt el,
akármennyire is félrehasználták eddig, a 80-as évek végén megjelent
történelmi esély. Még minden megmenthető. Ha a dolgok rossz vágányra
kerülése akadályozza is a tisztánlátást, a külső körülmények nem
változtak hátrányunkra. Annyi bizonyos, hogy a kiúttalan áldemokratikus
rendszer minden további perce csak káros lehet az országnak.
Szerencsére a viszonyok olyanok, hogy megszüntetését könnyen és békésen
el lehet érni.
Hamis az az unos-untalanul
ismételgetett állítás, mely szerint a demokráciát leginkább a
választáson való részvétellel lehet támogatni. Ez – így – nem igaz. A
demokrácia lényege az önrendelkezés joga, illetve annak gyakorlása. Ha
olyan körülmények állnak elő, hogy szavazás ezt nem tudja szolgálni,
akkor a nem szavazás marad az eszköz mellyel e jogot érvényesíteni
lehet. Annyi igaz, hogy demokráciákban a kérdés nem szokott így
fölmerülni, de – pontosan erről szól ez az írás – Magyarországon olyan
viszonyokat alakítottak ki a választás tartását értelmétől megfosztó,
azt csak uralmuk állandósítására használó áldemokraták, amikor ez az
egyetlen demokratikus út maradt az önrendelkezés jogának
érvényesítésére. Biztosra vehető, hogy követése nem is volna hatástalan.
Kétségtelen, hogy az emberek
szavazatai nélkül, ha választáskor, amikor nincs kik közül választani,
otthon maradnak, az áldemokratikus rendszer elveszti legitimitását,
magától fölgöngyölődik. Téves az az elképzelés, hogy bármilyen kevés
leadott szavazat alapján is lehet a meglévő pártok valamelyikének
kormányt alakítani. Emellett függetlenül attól, hogy papíron mi
történhetne és mi nem, ilyen esetben mindenki tisztában lenne a kellő
támogatottság nélkül alakult – a szavazatok hiányát sejthetően
nagykoalíció kötésével mérsékelni próbáló – kormány erőtlenségével,
mely önbizalom híján a senki által nem kifogásolt legalapvetőbb funkciók
ellátására volna csak képes. Ennyi szükséges is az ilyenkor mintegy
törvényszerűen meginduló belső erjedés átmeneti időszakára. A
választástól való nagyarányú távolmaradás eközben egy csapásra számolná
föl a mostani megosztottságot. Amint nyilvánosságra kerülne, hogy a
lakosság (mondjuk) kilencven százaléka nem szavazott, elkezdenének
másképpen nézni egymásra az emberek. Az összetartozásnak a pszichikai
válaszfalak leomlásával együttjáró fölismerése várhatóan katarktikusan
hatna, és a nép önbecsülésre ébredését hozná. A zsákutcából csak ez
jelenthet kiutat. Ettől hárulhat el az a mindössze pszichológiai
akadály, mely a nép saját ereje fölismerésének az útjában áll. A már
szinte mindenki által óhajtott megújulásnak nem utolsó sorban lelkinek
kell lennie. Egyidejűleg arról sem lehet kétség, hogy a rég elvesztett
önbizalmát megtaláló társadalom maga dobná hamarosan a fölszínre azokat
az új embereket és erőket, akik maguk sincsenek egyelőre tudatában a
rájuk a jövőben váró szerepnek. Nincs értelme a csak a bénult
tehetetlenség igazolására törekvő eleve rossz kérdésnek „És akkor kik
vennék át a vezetést?” Nem lehet előre megmondani, hogy kik,
értelmetlen és káros ilyesmin töprengeni. Éppen az a cél, hogy a
társadalom megkapja, pontosabban önmagának megadja az esélyt arra, hogy
ismeretlen, de kétségkívül létező tartalékai a fölszínre kerüljenek.
Éppen az a probléma, hogy az évtizedek óta a saját érdekében országló, a
hatalmat magának kicsalt, azt azóta együttesen bitorló elit elveszi a
levegőt minden tőle független erő vagy személy megjelenésétől. A mostani
viszonyok között már tisztességes embernek eszébe sem jut
Magyarországon az undorral kezelt, nem a közös kérdések megoldásával,
hanem a korrupcióval asszociált politika közelébe menni.
Lehet kételkedni abban, hogy a magyar
nép fordul-e majd demokratikus jogainak nem szavazáson át történő,
mozgalomszerű tömeges érvényesítéséhez, de annyi kétségtelen, hogy a
jelenlegi zsákutcás áldemokráciának egy valóban demokratikus
rendszerrel történő behelyettesítésére ez járható, és békés jellegét
tekintve, ideális út.
A mindentudó „élcsapat”
fogalomkörében mozgó kommunista gondolkodás terhes öröksége az a téves
elképzelés, hogy valakinek a jövőt előre meg kell terveznie, mintegy
koreografálnia kell. Szó sincs róla. Ennek csak az ellenkezőjétől
remélhető jó eredmény. Értelmetlen minden csodavárás is, ami pedig
nagyon mélyen és bénítóan hatja át máig a közgondolkodást.
Értelmetlenség volt egyesek naiv reménye, hogy Habsburg Ottót kellene
elnöknek választani, „majd ő hoz pénzt.” Értelmetlenség volt abban
bízni, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás majd magától megoldja a
problémákat, és ugyanilyen értelmetlenség az euro bevezetésének majdani
áldásos hatásától is bármit remélni. A múltban keresett dicsőség felé
fordulástól sem lehet a helyzet semmiféle javulását várni, és nem segít
az sem, ha az átlag magyar abban az önáltatásban keres vigaszt, hogy
„mindenhol ilyen a politika”. Ez nincs így, de ha lenne, akkor sem
következne belőle semmi. Hiba lenne ettől az írástól is a járandó út
ennél pontosabb kijelölését, afféle mindenható formula részletes előre
megtervezését elvárni. Csak a valóban demokratikus keretek kialakítása a
fontos, a többi spontán erők majdani megjelenésén múlik. Bénító
kishitűségen túl, abszurditás is azt föltételezni, hogy egy tízmilliós,
a civilizáció csúcsán lévő, rétegezett társadalommal rendelkező
államban nincs személyi alternatívája néhány, a hatalomba magát
odatrükközött áldemokratikus csoport uralmának. Csak az esélyt kell
megkapnia a társadalomnak az egészséges kibontakozásra. Ebben kell
bízni, a magyar nép erejében és képességeiben, nem valamiféle, ahogy
egyesek elképzelik, mindent egy csapásra megoldó személyi importban,
vagy ahogyan mások teszik, a Szent Korona oltalmában.
Ideje, a legfőbb ideje, mindnyájunknak nagyon mélyen elgondolkozni. "
Forrás, és teljes írás: http://www.kibulizottorszag.net/
***
Három gondolat még a végére:
1. A savazósdi rendszerről sokat elárul, hogy a szavazatokat egy urnában kell leadni (Lujza)
2. Mifelénk az egyetértés, a "rendben" jele a pipa. Az X általában a "rossz", "hibás", "törlendő" és "nem egyetértés" jele... Erre majd emlékezz, amikor ott állsz egyedül a függöny mögött, előtted a papír, kezedben a toll. Nem akarok ötleteket adni, de akár ki-X-elheted az összes rendelkezésre álló rubrikát - a "nem támogatom egyiket sem" biztos jeleként... :)
3. Azért ha mégis elmennék ikszelni a Trónok harca előtt, az biztos, hogy csak a nemzet.
+1: Ha rám hallgattok, mindenki azt csinál amit akar.:)
Zárszóként, aki egy film helyett egy igazi tragikomédiát akar nézni, tegye akár ezzel:
https://www.youtube.com/watch?v=2AFIWG7wuE0
(mulatságos így utólag megnézni a kétszemélyiségzavaros pszichopata báb karizmatikus államférfi "párbaját", összevetve az elhangzottakat az azóta eltelt időszak történéseivel, hehe...)
3. Azért ha mégis elmennék ikszelni a Trónok harca előtt, az biztos, hogy csak a nemzet.
+1: Ha rám hallgattok, mindenki azt csinál amit akar.:)
Zárszóként, aki egy film helyett egy igazi tragikomédiát akar nézni, tegye akár ezzel:
https://www.youtube.com/watch?v=2AFIWG7wuE0
(mulatságos így utólag megnézni a két