István király vívódása és a magyar szabadságszellem

Augusztus 20-án érdemes felidézni, mit is ünneplünk ilyenkor. Ezt megtehetjük akár úgy is, ha a róla készült színdarabot elemezzük ki, vagyis a 40 éves "István a király" című rockoperát, melynek 1983-ban volt az ősbemutatója, és mely méltán a legnépszerűbb és legkedveltebb szerzemény ebben a műfajban a magyarok körében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a darab tiszteletére néhány évente újból és újból összeáll egy-egy társaság, melynek előadásait ennyi év után is teltházas közönség fogadja, most épp a Szegedi Szabadtéri Játékokon megy, ahová már konkrétan tavasszal elkeltek a jegyek. És ez egyúttal azt is mutatja, hogy ez a mű jóval több egy színházi előadásnál. Hogy mi e népszerűség oka, hogy miért talált be ennyire a szívünkbe, azt sokan sokféleképpen elemezték már, kiemelve a Szörényi Leventének köszönhető zseniális zeneszerzést, a Bródy Jánosnak köszönhető sokrétegű szövegírást - mely Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján született, - és természetesen a színész-énekesek szívvel-lélekkel beleadott munkáját, a lelkünket is megrezegtető, dübörgő kórust. Az ősbemutató óta többször is előadták, de talán mindenki egyetért vele, hogy az eredeti előadókkal elénekelt művet, az abban megnyílvánult őserőt azóta sem tudták felülmúlni, bármilyen tehetséges színészekkel is próbálták. De ettől még szívesen elmegy az ember a szabadtérire, hogy ismét meghallgassa/megnézze e rockoperát a mai fiatalok előadásában. 

A műben természetesen keveredik, és néha összeveszik a "valóság", a történelmi hűség az írói vagy dramaturgiai szándékokkal, de ennyi belefér a művészi szabadságba, így ezt nem is fogjuk állandóan kiemelni.

Szóval hiába elemezték már sokféleképpen e remekművet, ennek ellenére újból és újból érdemes elővenni, és melynek mélységeibe most mi is megpróbálunk bekukkantani a saját eszköztárunkkal. Biztos van aki ezen megbotránkozik, de olyasmi nagyságrendű alkotás ez, mint a Madách Imre féle Az ember tragédiája, melynek ahány ember, annyiféle értelmezése van. Persze pont ettől jó minden valódi művészeti alkotás, hogy egy dolog "mit gondolt a költő", és egy másik dolog, hogy neked és nekem mit mutat, mit jelent. Jókat mosolyog az ember például azon, hogy egyesek szerint ez az egész a Kádár-rendszer elleni lázadásról szól, és hogy István és Koppány harca valójában az 1956-os forradalmat jelképezi... Nos ez is egy megközelítés, még az is lehet, hogy az alkotók fejében is volt egy ilyen áthallása az egyébként elnyomó rendszerben született, mégis engedélyezett műnek (az akkoriban jellemző "olvassunk a sorok közt" módon), de most talán mégis csak maradjunk azon a talajon, hogy ez az alkotás tényleg a magyarság talán egyik legmegosztóbb és máig meghatározó drámájáról szól, mely ezredfordulón történt. Éppen ezért hiba lenne csupán egy "családi viszálynak" tekinteni e történéseket (ahogyan azt néhányan teszik), hiszen István vívódása szakrális szintű, és az eredmény történelmi dimenziójú.  

Szent István király talán a magyarság körében az egyik legmegosztóbb alak. Történelmi szerepe azonban olyan léptékű, hogy még több mint ezer év után is jelentőséggel bír a mai emberek számára, és mely méltán emeli ki az amúgy nagyon gazdag és cselekményes magyar történelemből. A történészek szerint ha nem lépi meg azt, amit megtett, vagyis nem fojtja el a "pogány lázadást" nyugati segítséggel, és nem próbál meg betagozódni Európa akkori rendszerébe, akkor megszűnt volna a magyarság, bedaráltak volna minket. Nos, sosem tudjuk meg "mi történt volna, ha"... mindenesetre vélhetően sokak fejében él a gyanú, hogy ez a szcenárió egyáltalán nem biztos hogy így történt volna. Egyrészt a Kárpát-medencei adottságokból (népesség, termőföldek, állatállomány, ásványkincs, arany és rézbányák stb.) kifolyólag e hely gazdagsága megkérdőjelezhetetlen, melyből táplálkozva igen sokáig kitarthatott volna bármilyen ellenséges nyugati próbálkozással szemben egy valóban magyar vezetés. Nyugati segítség nélkül István sem tartott volna ki Koppány hadereje ellen. Másrészt az akkori magyarságnak rendkívül jó kapcsolatai, részben gyökerei voltak a keleti népekkel, így tulajdonképpen szinte végtelen számú erősítést lehetett volna hívni baj esetén. Szóval nem zárhatjuk ki, hogy ez a "eltűntünk volna a népek süllyesztőjében" csak egy jól felépített duma, hogy lenyugtassa az amúgy azóta is szakadatlanul a szabadságáért küzdő magyar néplelket. Viszont pont itt jön a megmagyarázhatatlan ellentmondás: azzal, hogy István tulajdonképpen eladta magát és országát a nyugati érdekeknek, és tűzzel vassal írtotta az eredeti táltos-hagyományt (róvás pálcákat égettek!), ebből logikusan az következett volna, hogy teljesen betagozódunk az akkori nyugati eszmerendszerbe és világnézetbe, szinte teljesen feloldódva, és mára valószínűleg csak egy része, tartománya lennénk a németségnek (vagy a szlávságnak). De nem ez történt! István király létrehozta Európa egyik legerősebb és leggazdagabb államát, mely - kisebb nagyobb megszakításokkal, de - egy évezredig fennállt, míg sok nemzet eltűnt ezalatt. Pontosabban nem is államot alapított, hiszen az már létezett előtte is, hanem a kereszténységet emelte államvallássá. Hogy most épp mik vagyunk és hol tartunk, azt talán ne feszegessük, mindenesetre egy ilyen - magyarsággal foglalkozó - előadás során megnyugtatóan hat, ha ez ember körülnéz, és azt tapasztalja, hogy magához hasonló magyarok veszik körül, tömegével, amíg a szem ellát a nézőtéren - vagyis még mindig itt vagyunk, nem tűntünk el! És hiába sikerült "megtéríteni" a pogány magyarokat és látszólag behúzni minket az akkori Katolikus Egyház szárnyai alá, az Árpád-házi királyoknak - ellentétben a nyugati királyokkal - nem kellett a mindenkori pápa utasításait követni, hiszen apostoli királyként tulajdonképpen egyenrangúak voltak! Úgyhogy bármilyen fájdalmas is belegondolni, hogy hány értékes élet, tudás és ki tudja még mi minden veszett oda az ezredfordulón e "családi viszály" okán, mégis kénytelenek leszünk elfogadni a tényt, hogy Szent István szakrális küldetése és életműve létfontosságú, mely nélkül meglehet ugyanúgy feloldódtunk volna, csak másban, például az oszmán tengerben (ne feledjük: Koppány már Bizánchoz "húzott"). Egyébként az István korabeli magyarság sem volt hitetlen pogány, csak nem akarták elfogadni az intézményesült egyházi "Istent"... ezt bizonyítják például a közemberek sírjaiban talált mellkeresztek, hisz a Jézusi - Máni irány/tanítások nem hogy nem voltak ismeretlenek számukra, de régóta meghatározták a magyar nép hitét... Nem voltak pogányok, hanem keresztyének, csak éppen nem a római, hanem a jézusi hitet birtokolták. Mindenesetre ezt most ne részletezzük, aki akar utánanéz.

Nos, ennyit dióhéjban a történelmi helyzetről. Lehetne még sokáig elemezni, de talán ennyi elég ahhoz, hogy megértsük, valójában milyen történelmi és szakrális léptékű kérdéseket, gondolatokat feszeget az István a király rockopera, mert ha nem is mindig egyértelműen, de azért ott van mindez a szövegben. Nézzünk is néhány példát!

Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul

Ez a dal olyan mélyen betalált a magyar néplélekbe, hogy az valami elképesztő! Bár meglehet sokan csak egy keresztényellenes, ateista "ellenzéki" szavait hallják ki ebből a szövegből, ám érdemes felhívni a figyelmet a mondatok jelentésére! 

Nem kell olyan Isten, ki mindent megbocsájt, 
Nem kell olyan Isten, ki megöli egy fiát

Az egyszerű szavazónak talán röviden, tömören ennyi az olvasata a Bibliának: Isten kinyilatkoztatja, hogy Jézus az ő egyetlen Fia, majd "hagyja" hogy keresztre feszítsék, megöljék. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a versszak első felét: "Nem kell olyan Isten, ki mindent megbocsájt". No ez már viszont olyan ember hitéből származik, aki inkább a bosszúálló Istenben hisz (zsidó észjárás). Vagyis itt már egy komoly dilemma: higgyünk-e olyan Istenben, aki hagyta feláldozni egyetlen fiát és mégis megbocsájt mindenért? A kereszténység valóban erre az egyszerű életfelfogásra épülne, hogy fogadj el bármit, sőt nyújtsd a másik orcád is, mert majd a sok szenvedés után megüdvözülsz? Ahogy a dal is folytatja:

Nem kell olyan Isten, kinek bűnös aki él,
Nem kell olyan Isten, ki csak szenvedést ígér

Itt megint egy komoly Biblia-kritikával állunk szemben. Jó a kérdés, hogy valójában létezik-e a bibliai felfogás, tízparancsolat szerinti bűntelen ember? És vajon lehet-e kollektíven bűnösnek nevezni komplett népet/nemzetet? Vannak, akik szerint igen, és ebből igen jól megélnek... És micsoda erős hit kell ahhoz, hogy valaki végigszenvedjen, végigrobotoljon egy egész életet annak reményében, hogy majd, majd valamikor, egyszer jobb lesz? Vajon milyen erős eszközökkel lehetett csak ezt az életfelfogást beleverni a magyarságba, ami teljesen ellentétes volt az életszerető, a természettel együtt élő világnézetének? De vajon sikerült-e teljesen betörni a magyar néplelket ebbe a bűnös vagy és fogadd el egy élet szenvedését, hogy majd megüdvözülj féle propagandába? Minden magyar döntse el magában, különösen a következő versszak fényében:

Nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul,
Szabad magyaroknak, nem kell ilyen úr

Itt csúcsosodik ki ennek a dalnak a nagyszerűsége, és néplélekre ható ereje. Hiszen ha belegondolunk, az akkori embereknek miért kellett volna elfogadniuk egy idegen nyelven (latinul) íródott könyvet, és abból minden egyes szót? Hogy abból ismerjék meg Istent? Legbelsőbb magunkból jövő, kiírthatatlan szabadságvágyat miért kellene begyömöszölni valami életellenes, idegen, korlátolt dogmák közé? Minden további elemzés túl messze menne, egészen az Ó- és Újszövetség ordító ellentmondásainak taglalásáig, amit mások oly kiválóan megtettek már, hogy ezzel itt most nem is próbálkozunk. A lényeg, hogy ebben a lázadó dalban - némi zsidó mentalitással ugyan, de - megfogalmazódott egy komoly kritika az egész intézményesült idegen egyházzal szemben, hisz a szövegből vélhetően magának Bródy János írónak a nézete került Laborc szájába, amit Nagy Feró, az akkori egyik fő lázadó igen kitűnően elő is adott. És a kérdésre, hogy kell-e nekünk mindez, tényleg csak ez lehet a válasz: "Nem kell!". Egy magyar - és minden életszerető - ember hite nem egy könyv alapján íródik, hanem például így: Istenben hiszek, nem a Bibliában. Hívő vagyok, de nem vallásos. Templomba járok, de nem falak közé zárva. 

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel

És lám, István sem templomban kérdezgeti Istent, hanem a szabad ég alatt, viszont ebből a monológból már elkezdünk megsejteni valamit a - vélt - vívódásáról:

ISTVÁN: Uram, magadhoz szólítád az én atyám.
Uram, oly mérhetetlen bánat szállt reám.

...

Uram, te jónak láttad elszólítani.

Szent az akarat, mely így tud dönteni.

És én ha kérdezem, mért ily hirtelen,

Hallgat, s nem felel senki sem.

Majd később így énekel:

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek téged s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

Ilyet csak egy igaz hívő ember mond. Isten hallgat, és felfoghatatlan, elérhetetlen távolságban van, ám mégis ennél közelebb már nem is lehetne, hiszen a szívünkben érezzük, hisszük, hogy velünk van. Ennél tömörebben s tökéletesebben kifejezni már tényleg nehéz ezt a belső édes-szomorú állapotot, amit valószínűleg minden hívő ember átél időnként, vagyis hogy "nincs válasz". (Talán csak Ákosnak sikerül az ilyen tömör-gyönyör, mint például amikor ezt énekli Igazán c. számában: A véges nézi a végtelent - Találgatja, hogy mit jelent). István ezen hitbéli vívódása a mű legvégén is megjelenik, ott még konkrétabban kimondva, amit érez (lásd később). Egyébként ezt a verset mindig úgy rendezik meg a színpadon, mintha István titkos szerelmet érezne Koppány lánya, Réka iránt (akiről nem emlékeznek meg a források, vélhetően kitalált karakter), és ezért énekli azt hogy nem érheti el (hiszen már házas), de ez csalóka, mert ez a dal egyértelműem Istennel való kapcsolatáról szól (de persze, kinek mit jelent).  

Az egész mű lényegében a régi és új küzdelméről szól, ahol Koppány képviseli a régit, a hagyományt, István pedig az újat, az idegent, így legfőbb gyötrelme természetesen abból fakad, hogy hogyan tudná az újat bevezetni anélkül, hogy testvér rontana testvérre: Árpád vére nem támadhat önmagára (...) Békét kíván mind a nép, s az Istenünk. Miért kell a harc? Csak vérünk folyik s egyre fogy nemzetünk.

Sajnos jön István anyja, Sarolt és folytatja az aknamunkát, István manipulálását:

Győznöd kell a földeken
és győznöd kell a váraknál,
Mindenkire szükséged van
ki a trónra téged vár.
Érdekből vagy számításból
mellékes, ha melléd áll;
Istennel vagy Isten nélkül,
Koppány téged nem szolgál.

Mindegy milyen eszközzel, de győzni mindenáron? Ismerős?

Édes fiam, mást itt e nép meg nem ért, csak túlerőt.

Nem fogja fel a múltat, s nem sejti még az eljövőt.

Szánalmas kis lény az ember

önnön sorsán túl nem lát,

Könnyen megtéveszti néhány

jól irányzott hazugság.

Minden ellenérzésünk ellenére, ez utóbbi viszont telitalálat: a népet a legkönnyebb behülyíteni... ezt láttuk az összes kívülről finanszírozott és befolyásolt "forradalmunknál", és más népeknél is...

 

Szállj fel szabad madár!

Az egész István a király talán legnépszerűbb és legjobban megírt szerzeménye a Koppány dala. Ha a "Nem kell olyan Isten" c. számra azt mondtuk; mélyen betalált a magyar néplélekbe, akkor ez a szerzemény konkrétan az életünk része lett. Játszották már rádiók, diszkók, klubok, tökéletesen megszólítja a bennünk lévő szabadság-szellemet. 

KOPPÁNY: Nem kérdem én, anyád hol szült világra,
Nem kérdem én, apád ki volt.

Itt lehet érezni némi "multikulti elfogadást", vagyis hogy mindegy honnan jössz, ha elfogadod a mi szabadságvágyunkat, akkor köztünk a helyed. Lehetne úgy is értelmezni: magyarnak lenni nem születés kérdése, hanem vállalásé. 

Nem kérdem én, meddig tűrjük a sorsunk,
Lehetnénk új honfoglalók.

Itt nyílván utalunk a "hódító" korszakokra, a "kalandozások korára", megfűszerezve némi nosztalgiával, hogy lehetne még ilyet tenni. Más kérdés, hogy a honfoglalás önmagában is már sokrétegű a magyar történelemben, mivel nem egyszeri esemény volt, és ráadásul nem is foglalás, hiszen elődök (az itt élő őshonos magyar nép), rokonok, testvérnépek egyesüléséről volt szó - ezt szintén nem elemezzük tovább itt, akit komolyan érdekel, olvasgasson például errefelé. A "kalandozásokról" is kiderült már, hogy egyáltalán nem valami céltalan portyák voltak, hanem pontosan megtervezett stratégiai akciók, mellyel többek közt a Kárpát-medencéből, az előmagyaroktól (avaroktól) elrabolt aranyat és ékszereket szerették volna eleink visszaszerezni.   

Nem kérdem én, meddig járnak még köztünk
Szemforgató hamis papok
Csak annyit kérdezek a válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Ilyen szépen, tömören megfogalmazni a helyzetet, ráadásul becsempészve Petőfi Nemzeti Dal c. versének lényegi kérdését, ... nos, ehhez tehetség kell. És a refrén természetesen válaszol is, mit szeretne a magyar-madár:

TÖMEG: Szállj fel a csillagokba,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel szabad madár!

Ugye itt most nem leszünk gonoszak, és nem gondolunk az SZDSZ-re?? Nem, itt nem a hamis liberális eszmékért létrejött pártokról énekelnek, hanem a valódi szabadságvágyról, hogy azt tehessük, amit akarunk, és abban higgyünk, amiben szeretnénk. Mert legalább ezer évig erről ismerték meg a magyar embert: a vérét áldozná a szabadságért és az igazságért. Nem véletlen, hogy a közönségnek Koppányék énekei tetszenek a legjobban... de hát ki is ne értene egyet az alábbiakkal?

KOPPÁNY: Szemtől szembe!
Így kívánja tisztességünk,
A becsület mindennél többet ér.
Büszke népünk
Idegen hatalmat nem tűr.
Az igazságunk győzni fog, ne félj!

KOPPÁNY: Nincs visszaút, hisz István már a harcra készül,
Idegeneket hív magyarok ellen segítségül.
Pogánynak tartanak,
pedig Bizánc jelét magamra vettem,
De csak az volt a cél,
hogy szabadságunk megőrizzem.
Pogánynak tartanak,
mert nem tűröm a papok hatalmát.
Bűnt kiáltanak,
hol szabadságát védi az ország.
Pogánynak tartanak,
mert szembeszállok a hódítókkal
Pogány itt mindenki,
aki velem van, és nem Istvánnal

Sajnos akkoriban sem sikerült a békét kivívni, csakis harc által. 

Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ.

Ez akár bármelyik újkori háborúra igaz lehetne. Elég csak a gazdag szűk elit érdekei alapján szervezett világháborúk "előestéire" (ráhangoló éveire) gondolni, ahol a népek, polgárok csak csóválták a fejüket, hogy hogyan is menetelhetünk egyenesen a háború irányába? (sok szerencsétlen fiatal még vigyorogva, ujjongva ült fel a frontra szállító vonatokra...). És talán a mostani helyzet miben más? Érezzük-e most is azt a "hátszelet", amivel folyamatosan, lépésről-lépésre tolnak minket az egyre kiterjedő háborúkba itt Európában és a Közel-Keleten is? A háttérhatalomnak mindig megvoltak erre az eszközei, módszerei, elég csak a kezükben lévő médiára gondolni, vagy az egyéb aktivistákra, ügynökhálózatokra...

Itt is lezajlik a csata, Koppányt legyőzik.

Oszd közöttük szét bő kézzel 

A következő dalrészlet valószínűleg elég hűen bemutatja a külföldi ügynökök hatásos aknamunkáját, amivel sikerült István fülébe is eleget suttogni ahhoz, hogy ez a magyarság megtérítése projekt sikeres legyen. Az akkori (és a mostani) nyugati hatalmak mindenáron szerették volna megszerezni a Kárpát-medence felett a politikai - és gazdasági - irányítást, ezért - ahogyan pontosan ma is zajlik egy-egy érdekeltségi ügyben - alaposan, olyan CIA-s módszerekkel megdolgozták a gyenge láncszemet, hogy a tervük összejöjjön. Valószínűsíthető, hogy a bajor hercegnő, Gizella sem véletlenül lett István nyakára ültetve, pontos programmal érkezhetett... Nos, hogy mennyire jött ez végül össze, az megint egy másik kérdés, hiszen amíg az Árpád-ház uralkodott itt, addig nem sok rést tudtak ütni a pajzson, pedig Isten a tanú rá, próbálkoztak (lásd pl. Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok c. művét). Mindenesetre mivel erővel nem tudták megszerezni a Kárpát-medencét (lásd pl. Pozsonyi csata 907-ben, ahol az egyesített nyugati seregeket elpáholtuk), így kénytelenek voltak a jól bevált módszerhez folyamodni: oszd meg és uralkodj, vagyis ugraszd egymásnak a testvéreket. Ezt a fülekbe suttogást hallhatjuk az Istvánt körül vevőktől is:

NÉMET LOVAGOK:
Koppány hadát leverte seregünk,
Nincs már pogány ki ellenáll nekünk.
Csak szólj jó urunk, mi mindig segítünk,
Nem kérünk mást, csak azt, mit kérhetünk.

...

ASZTRIK: Az Úrnak adj hálát a győzelemért,

S a szolgát jutalmazd a hűségéért!

Ha támogatod a Szentegyházat,

Róma áldása lesz majd rajtad,

S elnyered véle itt a földön az üdvösséged!

...

SAROLT: Becsüld, ki érted harcol és rád felesküszik,

Hát oszd közöttük szét bő kézzel Koppány javait!

Tiéd e hatalmas, szép ország és ők a híveid,

Hát oszd közöttük szét, hogy védjék határait!

És látjuk, hogy nincs ez másképp ma sem, csak a köpeny változott. Ha támogatod az LMBTQ propagandát, a migráns népességcserét, a külföldi befektetőket, és a háborút, akkor minden rendben, számolatlanul jön a támogatás nyugatról... de, ha csak egy kicsit is ellenállsz, akkor mindennek is elmondanak, és persze a csapok is záródnak...

István anyja amúgy a legkeményebb, mint valami vérboszorkány, úgy osztja a gonoszságot szinte az egész műben. A regősöknek is nekiment:

SAROLT: Most már elég, túl sok itt az ártalmas emlékezés.
Hősi múlttal együtt jár az árulás és zendülés

Meg amikor Réka, Koppány lánya esedezik, hogy adják ki apja holttestét, hogy eltemethesse, így felel kedvesen Sarolt:

SAROLT: Mit nem képzelsz, balga lányom, kérésed már árulás!
Hitszegőknek itt a földön megbocsátni nem szokás.
Koppány testét felnégyeljük, s várainkra tűzzük fel,
Ez legyen a lázadóknak mindörökre intő jel.
Pusztulj vagy meghalsz!
TÖMEG: Felnégyelni! Felnégyelni!

Hát ilyen könnyű a tömeget felhergelni, nincs ez másképp tán ma sem...

Veled Uram, de Nélküled

István szerencsére nem alakult át valami szörnyeteggé, hanem továbbra is, még a győzelem után is vívódik (a mű szerint) a sorsán és kötelességein, ami neki jutott, és amit immár kész "végigcsinálni":

ISTVÁN: Óh jó Uram, itt e földön választottad én vagyok,
Rám bíztad e súlyos terhet, s félek, összeroskadok.

Mondd, mennyit ér az ember, ha tisztessége gyenge!
Mondd, mennyit ér, ha kárhozott a győzelemre!

Óh jó Uram, adj erőt, hogy elbírjam a terhedet!

Törvényeid elfogadtam, de más szolgája nem leszek.

Mondd, mennyit ér, ki Téged szívéből követne!
Mondd, mennyit ér, ki Érted Véled szállna szembe!

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Nem érthetlek Téged, s nem érhetlek el.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel,
Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel.

És itt a végén, amikor megkoronázzák, újra előjön belőle a kérdés, ami ez elején is mardosta, de immár válaszol is magának: 

ISTVÁN: Király vagyok, Uram, a Te akaratodból.
Minden magyarok királya.
És én azt akarom, hogy ennek a népnek
országa legyen.
Veled Uram, de Nélküled.

Ezt sokan sokféleképpen értelmezték, szerintem tévesen. Ez a végszó egyértelműen azonosítható István korábbi belső vívódásaival, amikor oly távolinak és mégis közelinek érzi Istent, ez a kijelentése ennek folytatása, vagyis lezárása: megbékélt vele. Megbékélt, hogy ugyan Isten nevében cselekszik (Veled Uram), de egyúttal tudja; Istent soha nem érheti el, soha nem fog válaszokat kapni (de Nélküled). Ez - legalábbis a szerzők szerint - egy nagyon pontos leírása lehet István akkori lelkiállapotának, legalábbis jó érzés így elképzelni őt, ki idegenek suttogásainak és befolyásolásának hatására, hatalmas vérontás és testvérgyilkosság árán ugyan, de mégis nehéz döntéseket meghozva megszilárdította ezt az országot, majd intézményesített államot (az állami keretek közti működés persze már jóval korábban, Árpádnak köszönhetően elkezdődött), és lényegében egy Szent (szakrális) királyságot alapítva a korábbi - egyáltalán nem pogány - alapokból. Nincs még egy ilyen keresztény ország, mint a miénk: Szűz Mária Nagyboldogasszony országa, élén az apostoli királlyal, kinek fején a legfőbb jogi "méltóság", a Szent Korona, mely szintén páratlan a világon. Kell-e ennél a hármasnál több pajzs egy országnak? És ugye mindenki felfedezte Szent István monogram jelében Isten nevét is? 

És ó mondd, te kit választanál? Szerencsénkre István oldalán is ott maradt a hazaszeretet, hisz ilyet nem mondhat más, csak egy igaz magyar ember:

Felkelt a napunk, István a mi urunk.
Árad a kegyelem fénye ránk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország édes hazánk!

Összefoglalva, igencsak van mit ünnepelnünk, van mire emlékeznünk, és igen, van mire szomorkodnunk minden augusztus 20-án. De hogy ezt miért drága tűzijátékkal tesszük, az mondjuk számomra rejtély... Ehelyett inkább kereshetnénk, hogy ki lenne méltó erre:

 

Elvesztegetett (?) élmények

 A város hangjai beszűrődtek a kocsma nyitott ajtaján, amit egy korábban távozó vendégnek - kinek seggében maradt a keze - köszönhettek a bent lévők. Nem volt ez konkrét zaj, inkább csak valami egybefüggő, felismerhetetlen, de kétségkívül zavaró hangmassza. Így amikor Tibi belépett, és behúzta maga mögött azt a nehéz fa ajtót, határozottan jobb lett az élet odabent. Asztalánál ülve Feri, borospoharát bámulva mindebből csak annyit észlelt, hogy a beálló csendben jobban kezdte érteni a szomszéd asztalnál vihorászó csajok mondatait, bár érdeklődését továbbra sem keltették fel a mondandók. Középkorú, kissé kopaszodó, zömök faszi volt, akin látszott, hogy nem segélyből lengette eddig, hanem - kellően sosem eléggé megbecsülve - dolgozott már jónéhány éve. Nem volt valami jólöltözött, de nem is volt szakadt, inkább olyan, mint aki nem ad sokat magára, mert ruházatnál fontosabbnak tart más dolgokat. Mire Tibi odaért hozzá, mintha még tovább mélyültek volna a ráncai, és nagyon nem akart felnézni a borospohárról, csak Tibi üde hangja zökkentette ki gondolataiból.

Látlak Titeket

Most már igen, látlak Titeket, szinte mindenben.

Hol Egyikőtök megjelenik, vagy mindig is ott volt, hamarosan megjelenik a Másik is, és megpróbálja átformálni azt, saját igénye szerint.

Egyikőtök képzel, alkot, teremt. A Másik - lévén nem képes erre - alávág, másolja/majmolja vagy megrontja azt.

Egyikőtök kitalálja, hogy a fű, melyet a tehén jól eső kérődzéssel elfogyaszt, valami csoda folytán részben hússá, az állat testévé váljék, részben tejjé, hogy éltessen sokakat. A Másik - lévén nem képes erre - csak hígítja, s szintetizálja, míg a végén már felismerhetetlen honnan ered a hús, vagy a tej. Az Egyik alkotása képes megaludni, ebből lesz a tejnek föle, a Másik termékéből nem lesz más csak szenny, bárhogy is altatod.

Egyikőtök ráveszi a döngicsélő méheket, hogy szorgos gyűjtögető életmódjukkal ne csak saját örömüket, de mást is, egy nagyobb rendű célt is szolgáljanak, nem kevesebbet, mint a szárazföldi élővilág élelmiszerellátását. A Másik - lévén nem képes erre - ráveszi az embert, hogy használjon minél több vegyszert gyümölcsöse virágaira, mert az "jó" lesz neki, és így lesz a gyümölcsből árú, az ízből íztelen, a vitaminból kemikália, és így kerül 42 féle méreg a mézbe is, ezért hát az ember nem tehet mást, megveszi a szintetikus változatot, mely szintén e Másik alkotása. 

Egyikőtök megteremti a szót, mellyen megannyi mű megíródhatott. Költők, írók sokasága meséli el ugyanazt az álmot végtelen formában. A Másik - lévén nem képes erre - befészkeli magát a szavak mögé, hogy azok többé már ne ugyanazt jelentsék mint eredetileg. A szavakból így lesz megbélyegzés, gyűlöletbeszéd, ítélkezés, s oly sok hazúgság. 

Egyikőtök megteremti az éneket, hogy hangok sokasága üzenje minden élőnek: vagyok, és minden dal kedves a fülnek, mely hallani képes, mert rezgése természetes. A Másik csupán megrontani képes ezt, a zenét oly rezgésszámra emelni, mely zavaró, disszonáns a fülnek. Így lett a 432 hz-es alkotásból 440 hz a világ zenéje. 

Egyikőtök képes összerendezni az anyagot és beléje lehelni az élet kódját, mely végtelen utódláncolatnál cseppet sem kopik. A Másik - lévén nem képes ilyenre - csak másolni, klónozni tudja ezt, és végtelen tanácstalanságában ízekre szedi, elemzi a kódláncot, és örökítő képességét hatalmas hévvel megszűntetni igyekszik.

Egyikőtök megalkotja a magot, melyből könnyedén élet szökken, ha környezete neki kívánatos. A Másik - lévén nem képes erre - mindent megtesz, hogy e mag ne találjon táptalajra, és helyettesíti saját génmódosított magjával, melybe beleoltotta saját nemzőképtelenségét, örökítés-impotenciáját.

Egyikőtök számolatlanul ontja az életet, ahol egyetlen gyümölcsben temérdek mag/utód lakozik, és minden apróság, mi él és mozgolódik körülötte, bármennyi lába/szárnya is legyen, léte szükséges, hisz az önvezérlő élet fenntartásán szorgoskodik. A Másik - lévén nem tetszik ez neki - bebeszélte az emberbe, hogy ezek haszontalan kártevők, melyekre csakis vegyszerek sokasága lehet a megfelelő válasz. Egyikőtök úgy véli, a fának egyik évben teremnie, másik évben pihennie kell. A Másik - azt hazudva az embernek, hogy ez nem hoz neki elég hasznot - bebeszéli a metszés és permetezés fontosságát, hogy gazdaggá tegyen, hogy minden évben termés mehessen a piacra, de hamar kifullasztva ezzel a fa életerejét.   

Egyikőtök megmutatja, hogy válik szőlőmagból, fűből-fából, de akár kígyóméregből gyógyerő. A Másik - lévén hódítani szeret s nem gyógyítani - hasznot húz belőle, s óriáscégeinek mérgeivel függővé és beteggé teszi mindet, ki belép az egészség(telen)ügy csapdájába. 

Egyikőtök megalkotja a sokaságot, s a szapora sokszínűség gyönyörű rendezett képet alkot a rendezetlenségben. A Másik - lévén nem képes erre - igyekszik minél jobban összekeverni e színpalettát, hogy a végén felismerhetetlen, színtelen massza legyen mindenből, mit Egyikőtök alkotott. Így lesznek családokból szavazók, nemzetekből uniók, kultúrákból multikultik, végső soron az eredeti sokszínűből összekevert egyformaság. Egyiküknek szép a különbözőség. A Másik ezt használja ki, hogy összeugrasszon minket.   

Egyikőtök sokrétegű valóságot teremt, melyben minden létező megtalálhatja a neki legmegfelelőbb átmeneti otthonát, és melyben mindent megtanulhat és megtapasztalhat, mire csak szüksége van. Egyikük szeretné ha teremtése minden apró csodáját felfedezd, és örömödet leld a megtalálásában. A Másik - lévén nem megy ez neki - álvalóságok sokaságát zúdítja az emberre, a technika köntösébe bújtatva, minél inkább elfordítva a létező tekintetét a valóságtól, és elhitetve, hogy ezekben a kütyük kínálta világban minden jobb és bármi lehet ami csak akar - míg megutálja s el is felejti valódi, érző-lélekző világát.  

Egyikőtök magát álmodja, s benne engem is. A Másik örök álomra csábít, melyben ő a rendszergazda.

Egyikőtöknek a nő és férfi ugyanazon érem két oldala, melynek egyesülésében rejlik az élet maga. A Másiknak a kevert nemek, a kevert nemzetek, a kevert valóság a tetszetős. Egyikük úgy véli, Isten előtt minden ember egyenlő. A Másik is ezt mondja, de közben piramisrendszert épít, melyben a szintek között nem egyenlőség, hanem uralom van, és melynek csúcsán ő ül. 

Egyikőtök maga az élő Történelem. A Másik az ebben lévő hazugság, öldöklés, és gyötrelem. Egyikőtök megmutatja az embernek, hogy a késnek éle az élet része, mellyel fába vésheti szerelmét vagy bánatát. A Másik azt súgja az embernek, e késsel társadat is megölheted. 

Egyikőtök számtalan teszt és kihívás elé állít, hogy feladatod, célod, s végső soron önvalód megtaláld. A Másik - ezzel szemben - csupa könnyebb utat kínál, a kényelmet, a lustaságot, a habzsi-dőzsit mindenből, de ez valójában nem út, hanem örvény, mely egyre lejjebb és lejjebb húz, míg emberséged végleg elvész. Egyikőtök végtelen utazásra hív, számos buktatóval, mi javadat szolgálja. A Másik digitális állampolgárt nevelne mesterséges intelligencia irányítása alatt, de nem volt még ennél veszélyesebb rabszolgaság e Földön. Vedd hát észre, ki termékével kényelmet kínál, az hamis és ál!

Egyikőtök Igaz, és úgy ad mindent, hogy észre sem veszed, le sem kell hajolni érte, mert kezdetektől tiéd. A Másik Hamis, mindent megad, mi látványos, és hangzatos, de ál minden mit kínál, hiába leborulva imádod érte.  

Egyikőtök ott van minden fűben-fában, élőlényben és élő rendszerben. Látlak Téged a gyermekem mosolyában, látlak a kutyám csillogó szemében, a méhek és más rovarok rajában tavaszi zsongáskor, és látlak a zenészben is, ki teljesen átadja magát, és rajta keresztül megnyílvánulsz. A Másik is próbál mindenbe beférkőzni, befészkelni és bepiszkítani, még a gondolatainkba is. Látlak téged a játékokban, a filmekben, hol egy-szemmel üzennek szolgáid, a szimbólumokban, a művészetekben, ahogy nagy igyekezettel próbálod átvenni, programozni az elménket, mint például hogy a digitalizáció micsoda fejlődés az embernek, hogy a magántulajdon rossz, hogy a klónozás jó, hogy az önellátás rossz, hogy a függőség jó és kényelmes, hogy az M.I. a legjobb segítő, hogy a fehér ember rossz, hogy a család elavult, hogy a nemzet nevetséges, és a legfontosabb üzenet: hogy Isten nem létezik, csak az ember. Látlak téged a kulturális háborúban a szellemi térben, a testvérháborúkban a fizikai térben. Látlak a egyetemek katedráin, és könyvek oldalain, újságokban, reklámokban, a sorok között. Látom a szándékodat! 

Egyikőtök maga az Íz, mely ott van mindben mit megkóstolsz. A Másik - lévén ezt leutánozni képtelen -  az ízfokozót adta az embernek, hogy többet és többet egyen ugyanabból a szemétből.

Egyikőtöket lehet szeretni, gyűlölni, akár el is feledni, mégsem orrol meg ezért. A Másik csak az imádatot viseli el, mást nem fogad el.

Egyikőtök maga a Tenger, cseppek sokasága. A Másik a láthatatlan mikroműanyag, mi e tengert szennyezi.

Egyikőtök maga a Kifűrkészhetetlen csoda. A Másik lassan kiismerhető, mint nyitott könyv. 

Egyikőtök maga az Élet. A Másik minden, ami életellenes. 

Egyikőtök maga a Végtelen. A Másik minden erejével azon igyekszik, hogyan zárhatná véges dobozokba e végtelent, hogy meg ne lássuk többé. 

Egyikőtök maga a Tűz, mely örökkön ég a Földnek kék égén, s csillog végtelen csillag képében is. A Másik suttogás, mely azt hazudja: ez csupán kémia. 

Egyikőtök maga a Fény. A másik csak ennek lenyomata, Árnyéka.

Egyikőtöket keresem s követem. A Másikat nevetem s elvetem. 

Látlak Titeket szinte mindenben. És látom a szolgáitokat is! Szinte elég néhány mondat, mi elhagyja a száját, és látom ki melyik urat szolgálja. 

Lehetne még sokáig sorolni, ki Egyik és ki a Másik, de szerintem már látod Te is, ki itt időzik. 

Thy Catafalque - Hajnali csillag

Kamra mélye óriás tér,

sűrű redőben zárult világ.

Sejtek közt alszunk, dunyhában fény,

piroslón táncol, piroslón táncol még.

Szálas erdő, messziség,

szeles fákon jár a hajnali csillag.

Megfürösztöm szívemet,

deres dombon ballag hajnali csillag.

 

Ünneplőbe öltözöm,

kertem nyílik néked, hajnali csillag.

Fehér ingem, mint a hold,

ablakomban várlak, hajnali csillag.

Hívószavak...

Ki melyik "kulcsszóra" ugrik, mire figyel mostanában? Az mutatja, melyik szinten tart? Még a jéghegy csúcsán rágódsz? Ne aggódj, van még mélyebben is... Fura, hogy minél mélyebbre hatolsz, annál magasabbra jutsz?

Az Út = megvilágosodások egymásra épülése? 

Egy képen minden képtelenség...

 ...vagy minden képződmény?

Forrás: https://www.arthouse5d.co/ 

 

Isten nyugosztalja Géczy Gábort!

Nehéz ilyenkor szavakat találni. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy úgy tűnik Gábor elvégezte a feladatát, visszatérhetett.  

Az utolsó ismert előadásán a végén elhangzik: "Elmondtál mindent"... majd egy ölelés... döbbenetes.  

teszt

a

Ami él az mozog

A holland Jan van IJken szuperközeli timelapse videóban mutatja meg, hogyan lesz egyetlen sejtből alpesi gőte. Csodálatos látni ahogy elindul a szívdobogás, ahogy egyre sűrűbbek a lüktetések-rángatózások, és ahogy a víz áramoltatja az anyagot/információt(?) az élő sejtek/szervek között...

És itt a nagy kérdés: honnan tudják a sejtek, hogy mi a dolguk? Honnan tudják, hogy melyiküknek mivé kell fejlődni? "Egyikük" a szem kialakításában vesz részt, "másikuk" a szívet építi, megint "másikukból" meg láb lesz. Mindez egyetlen Egy sejtből. Egyetlen "magból". Melyben ott van Minden tudás, információ, és útiterv, amire szüksége Van ahhoz, hogy Legyen.

És itt jön a még érdekesebb kérdés: vajon ki tette oda, abba az egy sejtbe ezt az elképesztő Tudást...? 

Még hogy az élet csupán anyagból van...

Jan van IJken - Becoming



Forrás: https://aeon.co/videos/watch-a-single-cell-become-a-complete-organism-in-six-pulsing-minutes-of-timelapse

Kapcsolódó: http://mazsolameseszoba.blogspot.com/2012/06/a-tudomany-felfedezi-teremtot-1resz.html

A Solo: Egy Star Wars Történet c. film bukásának valódi okai

(A következő tartalom nem rövid, a videók megnézésével akár több órát is igénybe vehet a teljes végigtekintése. Azonban aki szereti a Star Wars-t és érdekli, hogy mi zajlik eme univerzum világában jelenleg, annak érdemes rászánni az időt.)

Élményeim a MAGYARSÁG EREDETE írása közben

Az utóbbi másfél évben feltűnő látszólagos eltűnésemnek nagyon is nyomós oka volt. Elkezdtem dolgozni életem értelmén... Világhálós ismerőseim közül néhányan ismerik nemzetünkkel, a magyarsággal kapcsolatos elkötelezettségemet, még ennél is kevesebben tudják azonban, hogy mekkora munkát végeztem ezzel kapcsolatban. 2016 Karácsonyát követően elkezdtem dolgozni egy elég nagyszabású "dolgozaton", melynek témája - nagy meglepetésre - a magyarság eredete. Mintegy 10 évnyi kutatómunka, majd egy másfél évnyi megfeszített szerkesztési munka után büszkén jelentem, hogy egész komoly eredményeket értem el, értünk el segítőimmel. 


A magyarság eredete témája a feldolgozási munka során egyre terjedelmesebbé és terjedelmesebbé vált, és még ma sem látni a végét. Ebből eredően egyre inkább az az érzésem támadt már ott a munka elején is, hogy mindez már jócskán kinövi a saját blogom kereteit. Meg amúgy is egy kicsit már elhasználódott, teleszemetelődött, leharcolt a meseszoba blog, sok-sok "karmikus" múlttal. :) SZN barátom írta nagyon találóan, hogy: "a blogodnak is volt egyfajta evolúciója. Kezdődött egyfajta mellérendeléshez hasonló állapottal (aranykor), ami a látogatottság növekedésével átfordult egy másik, szabályokhoz kötött, pofozkodós, de mégis rend(iség)- szerű állapotba (ezüstkor), majd ez is feloldódott, és jött a mostani démon-kratikus "látszólag mindent szabad" posványos állapot (vaskor). És akkor kezdődik az újra teremtés..."
Ezen kívül kezdett fejfájást okozni, hogy:

- hogy fogom elhelyezni ezt a sok témát, aloldalt?
- hogy fogom tudni állandóan elől tartani?
- hogy lehetne megoldani a várhatóan folyamatosan frissülő témákat?
- hogyan kerüljem el a sok szemetelést... stb., 

  Ennek a sok kérdésnek egyetlen megoldása lett: új blog! Úgy döntöttem, hogy egy teljesen új weboldalt nyitok ennek a témának, tiszta lappal! Létrejött tehát egy új honlap, rajta temérdek információval, forrással, összefüggéssel, és saját gondolatokkal a magyarság eredetével kapcsolatban. Itt elérhető:

http://magyarokeredete.blogspot.hu/

Nagyon fontos leszögezni, hogy a szerkesztési munka jelenleg is tart, és még nagyon sok van hátra. De már így is vannak kézzelfogható eredmények, van értelme böngészni. Természetesen a szerkesztés alatt lévő aloldalakat még csak óvatosan szabad olvasgatni.... 

A "MAGYARSÁG EREDETE" tanulmány elkészítése, nyugodtan állíthatom, életem fő műve. Több évnyi előzetes gyűjtögető, kutató munka gyümölcseként, 2017 első 3 hónapja alatt sikerült összeállítanom, megírnom és szerkesztenem életem legfontosabb "blogbejegyzésének" vázát, ami - talán nem meglepő módon - rendkívül leszívott testileg/agyilag, ugyanakkor rendkívüli módon fel is töltött más módon, lelki síkon. Erről az első három hónapos utazásról írom le most élményeimet, amelyek között voltak jócskán nem mindennapi tapasztalatok is. Ma, 2018 tavaszán már jóval előrébb tartok a feldolgozásban, de az az első három nagyon kemény hónap megér néhány sort:

Kezdjük azzal, hogy 2016 Karácsony után egyszer csak belém hasított (szó szerint!) az érzés, hogy valamit tennem kell azzal a 8 DVD-nyi (!) dokumentummal, amit összegyűjtöttem az emberiség, és legfőképp a magyarság történelmével kapcsolatban. Szabályosan szétfeszített az érzés, hogy nekem ezzel még dolgom van, hiába írtam már le korábban többször is, hogy én befejezettnek nyílvánítom a magyarsággal kapcsolatos kutatásaimat, tudom, amit tudok, és kész, nem érdekel mások mit gondolnak erről... ennek ellenére mégsem hagyott nyugodni a dolog, nyomás alá kerültem, hogy ezt így nem hagyhatom abba, szükség van egy megfelelő összefoglalóra. Régebben már elkezdtem összeírni ezt, a magyarság általam vélt történetéről, de persze az még csak egy nagyon vázlatos, kezdetleges és sok hibát tartalmazó változat volt, néhány oldal csupán. Ehhez képest a mostani mű, wordbe kimásolt tartalmát tekintve megközelíti az 1500 A/4-es oldalt... Jó, ennek nagy része mások által íródott, de akkor is úgy tűnik, rám várt a feladat, hogy ezeket megtaláljam, kimásoljam/begépeljem, egy szóval összeszerkesszem egy egységes tanulmánnyá (mivel eddig ezt még senki nem tette meg, vagyis aki megpróbálta mindnek beletört a bicskája...).

...és akkor elkezdtem...
Elkezdtem hát a munkát, először nyílván azokból az anyagokból dolgozva, melyek rendelkezésemre állnak - külön kiemelve Bunyevácz Zsuzsa és Cser Ferenc/Darai Lajos szerzőpáros munkásságát. Ezek voltak a kályha, ezekből kezdtem felépíteni a művet, illetve sok egyéb magyarságkutató szakember és nem szakember, de lelkes "amatőr" munkáiból. Később persze fokozatosan bővült az irodalmi háttéranyag, leginkább szellemi segítőmnek, SZN barátomnak köszönhetően. Ő volt aki felhívta a figyelmemet még szinte az elején, hogy amit eddig összeraktam, az jó és erős anyag, de hiányzik belőle a szellemiség, a lélek, a magyarság mitikus múltja, a szakralitás, stb.... enélkül pedig az egész csak egy materialista érvhalmaz, lelkiség nélkül. 

... és jöttek a nehézségek...

A rendelkezésre álló irodalmi anyag tehát egyre csak bővült, a tanulmány egyre csak terjedelmesebb lett, aminek hatására folyamatosan éreztem, hogy kezd szétcsúszni a dolog a kezeim közül. Mint oly sok magyarság eredetét feltárni szándékozó kutató, én is szembesültem a rendelkezésre álló irodalom elképesztő kiterjedésével, és tartalmi összeegyeztethetetlenségével. Állandósult bennem az érzés, hogy ott állok a végtelen mély kút peremén, látom, hogy mennyi minden van még ebben a végtelen üregben, nem látni a végét, az alját, és én mindjárt beleesek! Mondjuk már az elején tudtam, hogy ez lesz, ... de erősen összpontosítanom kellett, hogy mindig a NAGY KÉPRE figyeljek, s ne vesszek el a részletekben. Hihetetlen összefüggésekre bukkantam egyébként, elképesztő, hogy ez a sok anyag ott hevert a számítógépemen évekig, és én - mivel nem olvastam mindent akkor még el, csak lementegettem - nem is sejtettem, hogy mekkora tudás van a birtokomban. Ez komoly próbatétel volt, amit úgy tudtam legtöbbször leküzdeni, hogy nem akartam egyszerre átlátni az egészet. Általában szeretek átfogóan, globálisan gondolkodni, rendszerbe helyezni dolgokat, de itt ez most sokszor hátrányomra vált, ugyanis ekkora mennyiségű adatot képtelenség egyik napról a másikra rendszerezni, és átlátni. 

... és jöttek az álmatlan éjszakák...

Talán mondanom sem kell, hogy egy ekkora volumenű munkásság mivel jár, több mint 1500 oldal összeírása, egy része saját kútfőből... Általában a szellemi fáradságot sokkal nehezebb kipihenni, mint a fizikait. Ez így volt nálam is, ahogy mentem befelé a munka sűrűjébe, ahogy egyre jobban elnyelt a rengeteg, egyre kevésbé voltak pihentetők az éjszakák. Minden este, lefekvés előtt az aznapi témák jártak a fejemben, keresztül-kasul, folyamatosan ismétlődtek az aznap többször leírt szavak a fejemben: először: "Subalyuk, Subalyuk, Subalyuk", majd következő éjjel: "gravetti, gravetti, gravetti..." másnap: "a finn ág, a finn ág, a finn ág...", harmadnap: Semino, Semimo, Semino, EU19, EU19, EU19.... negyednap régészek nevei elalvás előtt órákig: Gimbutas, Gáboriné, Gimbutas, Gáboriné, Gordon Childe.... és így tovább heteken keresztül. Volt olyan hét, amikor mindezt megfejelte kislányom éjjeli akciói is. Mintha csak az én fáradságom kivetülése megjelent volna a környezetemben is... Alighogy elaludtam úgy éjjel 1-2 óra között, ezután nem sokkal, általában 3-4 óra tájban áttotyogott a drága, mert valami baja volt. Na persze innentől lőttek az alvásnak, mert vagy én mentem át az ő gyerekágyába aludni, vagy ő feküdt be mellém, de az megint minden volt csak nem alvás... Olyan szinten elfáradtam néhány hét leforgása alatt, hogy elkezdtek komoly egészségi problémáim lenni. Volt, hogy órákig úgy tudtam csak fennmaradni és gépelni, gépelni, gépelni, hogy az egyik szemem csukva volt, addig a másik pihent, majd egy óra múlva váltás, csere, és így tovább a másik szememmel újabb óra...Többször volt, hogy feladom...

...és kezdtek rám furcsán nézni...

A családom tulajdonképpen nem látott hónapokig. Vagyis amit látott belőlem, az egy torzonborz, borostás, morgó valami, amihez ha odajöttek, akkor vagy durván elhajtotta őket, vagy kért valamit inni vagy enni. Volt olyan hétvége, hogy tulajdonképpen nem keltem fel a gép elől szombat reggeltől vasárnap estig, épp csak a legszükségesebb dolgok miatt. A munkahelyen is egyre furcsábban néztek rám, nem értették miért vagyok ennyire fáradt és nyúzott. Természetesen nem mondhattam el min dolgozom éjjel-nappal. Fel akarom adni.

... de miért éppen én...?

Ez a kérdés számtalanszor felmerült bennem. Miért éppen nekem kell ezt összeraknom? Már a munka elején éreztem, hogy nem véletlenül csinálom mindezt. Feladatot, elhívást kaptam, amit teljesítenem kell. No de mi végre? Miért éppen én? Talán azért, mert mérnöki fejjel gondolkodva nekem van meg a képességem, hogy a magaslóról beszélő akadémikus tudósközösség helyett megtegyem, amit nekik kellett volna? Hogy mérnöki módon kielemezzem a rendelkezésre álló adatokat, s a történészek helyett felállítsak egy helyes időrendet? S hogy a programozók helyett elkészítsek egy animációt a Kárpát-medencei magyar folytonosságról, amit még senki nem csinált meg ezelőtt?  S hogy a nemzeti papság nélkül leírjam mit jelent a magyar lélekminőség és hitvilág? S hogy majd végül az írók helyett megírjam mindezt? Miért nekem kell ezt megírni? Nincs valaki más...? Nekem kell továbbvinnem amibe mások belefáradtak, beletört a bicskájuk? De én ehhez kevés vagyok... Feladom...most már tényleg...

A többszöri "feladom" hullámoknál mindig valami apróság vitt tovább. Valami, amit felfedeztem aznap, valami összefüggés...egy élmény...  egyik könyv és egy másik könyv teljesen eltérő mivoltának ellenére egy jelentős párhuzam közöttük... és ezután...

... jöttek a megfigyelések...
Nagyon érdekes megfigyeléseket tettem útközben. Mióta ismét elkezdtem foglalkozni a magyarság témával, kicsit másképp nézek az emberekre körülöttem. Tudom magamról, hogy én (is) meglehetősen "mizantróp", embergyűlölő vagyok, de mióta a kutatásaimból tudom is, és nem csak érzem, hogy a magyar ember alapvetően mellérendelő szemléletű, azóta sokkal barátibban, elnézőbben nézek az embertársaimra. Még akkor is, ha sejtem, hogy egy részük nem igazi magyar gyökerekkel rendelkezik, s talán csak néhány nemzedék óta "magyar". Valamiért egy ilyen jobb irányba terel engem is ez a munkálkodás... Szóval éreztem, hogy egyszerre ismét tanulok és tanítok is egyben, tök jó! Bármi is lesz ennek a munkának a "hatása" vagy eredménye, nekem már AZ IS önmagában nagy eredmény volt hogy foglalkozhattam vele, mert megváltoztatott...

... és jöttek az érdekes párhuzamok...

Mióta elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, egy idő után észrevettem jelentős párhuzamokat a saját életem és a dolgozat témája között. Ugyan figyelmeztettek előre, hogy a történelemkutatás egy meglehetősen szubjektív élmény, de mégis a saját bőrömön tapasztaltam meg ennek valóságát. Néhány példa: 
 - Amikor elkezdtem foglalkozni az animáció készítéssel, elkezdtem tanulni hogy mit is jelentenek az ilyen szakszavak, mint pl. "frame" - na szóval ekkor, másnap Nyuszi blogján megjelent a Frame c. cikk... 
- Kb. egy hónapja foglalkoztam a jégkorszak témájával, mind a tanulmányban, mind az animációban... tényleg elég sokat kutakodtam, grafikonokat bújtam, wikipédiát olvasgattam, stb. - és egyszer csak belém nyílalt a felismerés: mi is zajlik körülöttem? Jégkorszak banyeg! :) Pont egy hónapja kőkemény tél van! 
- Miután igen sokat foglalkoztam ősember leletek, telephelyek tanulmányozásával észrevettem, hogy a kutya az udvaron szabályszerűen egy igazi ősember, vagyis hát egy őskutya telephelyet rendezett be! Komolyan, ilyet máskor nem csinált, de most minden szír-szart megtalált a kertben (papucs, cserép, bot, papírkarton darab, műanyag játékok, stb., stb., ) és mindet odahordta az udvar egy bizonyos jól szem előtt lévő részére... ami egy idő után tényleg úgy nézett ki, mint valami ősemberek táborhelye...
- Egyik nap elértem az özönvíz korszakához az animációban... majd kinézek az ablakon, és rádöbbenek mi van körülöttem? Ónos eső, az egész országban, egész nap!  Özönvíz...
- Kb. ezutáni hétvégére elérem a felmelegedés időszakát, erre mit látok az időjósnál: 9 fok lesz! Igazi tavaszi idő!
- Egy nap elmélyülten olvasgattam a szabírok történetét, akiket különböző néven illet a történelem, sapir, szabír, subar... stb. szóval szabi így, szabi úgy, amikoris egyszer csak megszólalt a telefonom emlékeztetője ezzel a szóval: "szabi" - figyelmeztetve, hogy szabit kell kivegyek...
...és még sok ilyen apró cseprő ügy. Nagyon érdekes, ezekből a dolgokból tudtam/éreztem, hogy egyrészt tényleg holografikus ez az egész világ, és a megfigyelt nem független a megfigyelőtől... másrészt mindez jelzi, hogy jó úton járok, és azt teszem, amit tennem kell, amire hívatva vagyok most. Legalábbis én így értelmezem a jeleket. Mert ezek minden bizonnyal azok... 
De még mindig nem láttam tisztán miért is csinálom ezt az egészet. És akkor kijöttem végre a Subalyukból...

...és akkor jött Az Élmény...

... ami meghatározója lett az összes további munkavégzésemnek. Az elhívatás mutatkozott meg, ami megerősített, hogy mit is csinálok. Egyik este volt ez a nagyon különleges élményem. Lefekvéskor, szokás szerint még agyaltam a dolgokon, formálgattam az aznapi mondatokat... és ekkor láttam magam előtt a magyarság idővonalát, ami fentről - a régmúltból - ereszkedett lefelé - a jelen felé - rajta a különböző kultúrák és népnevek... és egyszer csak valamiért ez az egész kép megfordult a fejemben, fejjel lefelé, tótágast állt, és azt "harsogta" a kép: MINDEZ ÉN VAGYOK! Nem én, ez a múlandó egó, hanem az a magyar lélekminőség, amelyik itt munkálkodik ezen a bolygón ki tudja mióta... Az életfámat láttam! A saját gyökereimtől kezdve a mostani életemig egyben! Az addig objektívként megélt tanulmány-körút átváltott teljes mértékű szubjektív, saját élménnyé! De vajon mit jelenthet? Nem tudom jól elmagyarázni, de olyan szinten feloldódott pillanat volt, amikor nem is aludtam, de nem is voltam már 100%-osan ébren, egy ilyen köztes lebegő állapot volt, olyan nagyon nyugodt, "minden rendben van" pillanat, tán egy percig is... Nagyon jó érzés volt. De persze leírhatatlan... 
Később volt még egy érdekes élmény. Egyik nap nagyon összesűrűsödtek a dolgok, és biztos megint fáradt is voltam már, talán ezért elkezdtem mindenkire haragudni a környezetemben, sokakat megsértettem, tényleg a szar is büdös volt már, majd ezt megkoronázandó, egy munkahelyi nagyon nem hiányzó esemény miatt teljesen kiborultam, de olyan szinten, hogy szitkozódtam, üvöltöztem, tényleg ki voltam bukva. Másnap, még az előző napi borús hangulat utózöngéjével a lelkemben mentem be a munkahelyre, kinyitottam az ablakot, elmentem inni, és közben jött egy érzés, hogy én, csakis én tehetek a megtörtént eseményekről, a kifakadásaim, a sértegetéseim tükröződéseként jelentek meg a "külvilág" felől a bajok. Ahogy ezen gondolkodva sétáltam vissza a helyemre, észrevettem egy galambot (!) az ablakban. Rám nézett, s elrepült. Ebből tudtam, hogy ideje megbékélnem... 

...és jöttek a segítségek...

A fáradtság és álmatlanság ellenére, a sok lélekerősítő "nehézség" mellett kaptam segítséget is, nem is keveset. 

Egy idő után feltűnt, hogy a munkám zöld utat kapott Teremtésügyileg. Minden - a való életben lévő - határidőim eltolódtak, vagy megszűntek létezni. Kértem és kaptam időt, amennyi csak kellett, megszűnt előttem minden akadály, ami folyamatosan azt éreztette velem, hogy ez most fontosabb mindennél. Pl. volt, hogy egyik nap fel kellett volna menjek Bp-re, egy ajánlatot leadni. Előtte már hetekkel készültem rá, izgultam, hogy ez a dolog most nekem nagyon nem jön jól, szabályszerűen féltem... hogy ha történik velem valami ezen a csúszós úton, akkor hiába volt minden eddigi fáradozás.. komolyan szinte imádkoztam, sőt "fenyegetőztem", hogy "ha azt akarod hogy ezt megírjam, akkor alakítsd úgy, hogy megtehessem! ha nem akarod, akkor nem teszem, s lesz ami lesz..." - aztán egyszer csak úgy alakult (alakította az Élet), hogy mások megoldották helyettem a dolgot, és nem kellett utazzak a -12 fokban, jégbordákon. Ebből azért eléggé levettem, hogy "jó, csináld a dolgod, ezt Én átveszem". .... nem tudom érthető-e...
Aztán... Idegesített, hogy a munkahelyen kevésbé tudok ezzel foglalkozni, nem csak  munkák miatt, hanem a mellettem ülő főnököm állandóan a monitoromat leste, hogy mit csinálok... erre egyszer csak - és most tessék nagyon figyelni! - jött a hír, hogy balesetet szenvedett! Nem vészeset, "csupán" egy síbaleset, térd-repedés, de arra pont elég volt, hogy hetekig otthon kellett maradnia.... Nem én kívántam, de nekem segített, így zavartalanul, amikor volt egy perc szünetem, tudtam haladni a tanulmány szerkesztésével. 
Még egy abszurd érdekesség: kb. 17 évvel ezelőtt indult egy levelező lista, régi és meglévő munkatársaimmal hoztuk létre, azért hogy tudjuk tartani a kapcsolatot, és informáljuk egymást minden féléről, technikai problémákról, kinek mire van szüksége, stb. ... s amely levlista 7 évvel ezelőtt elhalt, majd teljesen leállt. Majd - ismét valami csoda folytán - nemrég újraéledt a lista, kiderült hogy még mindenkinél működik, be van állítva... és pont jókor, mert egy olyan technikai problémába ütköztem, amit nem tudtam volna megoldani a régi arcok nélkül: rájöttem, hogy a meseszobából az új blogra átmásolt oldalak betűmérete nem jó (túl apró), de mivel a HTML kódot nem lehet csak úgy egy mozdulattal átírni, pontosabban a kódon belül nem lehet egy gombnyomással az összes "small" szót kicserélni, ezért rá kellett döbbenjek, hogy bejegyzésenként több száz, vagy éppen több ezer szót (!) kellene manuálisan kicseréljek... amely szerkesztési probléma egy időre jelentősen lelohasztotta a lelkesedésemet... no de ekkor jött a segítség: életre kelt a régi levlista, és kb. 3 perc alatt jött a megoldás egy régi kollégámtól: másoljam ki az egész html kódot valamilyen szövegszerkesztőbe, amelyben működik a "keresés-csere" funkció, és oálá... kész is, egy mozdulattal az összes "small" szócska törölhetővé/cserélhetővé vált a kód-korpuszban, más csak vissza kellett másolni az eredeti helyére...

Ezeket a dolgokat nem tudom a véletlen számlájára írni... 

...és jöttek a segítők...
No nem ennyire a végén, hanem már az elejétől fogva ott voltak, és segítettek, támogattak, amikor kellett.. Shaula, SZN, Robitsas, Cinegemadár/Manka, SF... nélkületek sokkal szegényebb lenne ez a mű. Köszönöm a segítségeteket! Egyikük gépelt és építően kritizált, másikuk rengeteg irodalommal és észrevétellel segített, harmadikuk az animáció készítésénél nyújtott segédkezet, negyedikük pedig személyesen ismerte az általam megidézett kutatók kb. felét... így tulajdonképpen közvetlen forráskapcsolatból lökte az észrevételeket.. Mindig akkor és ott voltak, amikor éppen szükség volt rájuk, ez sem véletlen, egyengetve volt az út.  


...na és Naddeo poénjai...
Szintén segítségemre voltak a ma már sajnos nem élő Michelangelo Naddeo olasz kutató poénjai, melyek ugyancsak nehéz pillanatokban tudtak felderíteni. Nagyon finom poénokat rejtett el a munkáiban, amikre hihetetlen öröm volt rábukkanni! Az életútjáról nem sokat tudok, de pl. az kiderült számomra, hogy Orbusánszky Borbálát nagyon nem csípi. Ő az a kutató, aki mindenáron mongol hunoknak akar beállítani minket magyarokat, és sokszor belesik abba a hibába, hogy a saját elmélete jobban tetszik, mint az igazság... Na, és vele nagyon sokat csipkelődött Naddeo, még a hívatalos anyagaiban is megjelentek az olyan szövegek, mint pl.:
"Azért, Borbála, mert..."
"Kivéve Borbálát, ő mongol..."
"Az ott nem egy vibrátor..." 

Ezek eléggé bunkó beszólásoknak tűnnek, pláne egy hívatalos tudományos anyagban, de azért nekem okoztak néhány derűs pillanatot, és továbbsegítettek utamon.


...no és egyszer (egyszer....?) jött a padló...
2017 március vége felé volt egy nagyon nehéz hetem. Szó szerint belebetegedtem a feladatba. Iszonyú fejfájás, hányinger, émelygés, hasmenés volt jellemző napokig rám. Az arcom elcsúnyult, a szemem körül táskák, ráncok, elég összetörten néztem ki... akkor jött ki a több száz monitor előtt töltött óra. Ehhez biztos hozzájött még a tavaszi fáradság is, meg az egyéb leterheltség, munkahely, család, házkörüli munkák, stb... de azon a héten éreztem azt, hogy nem megy tovább, nem bírom, ennyi volt, képtelen vagyok tovább rendszerezni, feldolgozni a munkát. Minél többet összepakolok, annál mélyebb és táguló a még hátralévő anyag. Addigra már feldolgoztam nagyjából Bunyevácz, Cser-Darai, Mesterházy, Naddeo, stb. anyagát, és belekezdtem Bíró József, Badiny, Magyar Adorján (ez eszméletlen..), stb. anyagába, és úgy éreztem elvesztem... és hogy továbbmenjek kellene valami útjelző... és még mennyi munka van hátra, csak ha néztem az ajánlott irodalom listát... és még a kollégám nem is adta ide az 50 Gb-nyi anyagát (könyvek, előadások, stb.)...  kiégtem, kész vagyok - gondoltam.. De miafaszt képzeltem, 150 év irodalmát 150.000 év történéseiről "összeollózni", rendszerbe tenni talán két napos munka?
És ekkor jött ismét egy váratlan segítség, egy támogatás: nem tudni hogyan, de megtalálta az addig még nem publikus oldalt az egyik általam nagyra becsült kutató, akinek munkájából számtalanszor idéztem én is. Ő bíztatott a folytatásra, akaratlanul/tudatlanul is egy olyan időszakban, amikor úgy éreztem szakadék szélére került a "projekt". Gondolom "puszta véletlenségből" megtalálta az oldalamat az a Darai Lajos, akinek a műveiből rengeteget merítettem, idéztem, és tanultam. Nagyon komoly figura, egy rakás dolgot helyre tett a fejemben. Élvezzük magasröptű vitáinkat, tényleg kezd kialakulni egy jó munkakapcsolat! :) És ráadásul személyesen ismeri szinte az összes „alternatív” magyarságkutatót, akiknek a művéből dolgozom.. szóval ennyit a véletlenekről. Nagyon sok anyagot küldött, amikből sokat tudok meríteni, látszik, hogy komolyan veszi a tanításomat (amivel ő is tanul), és nagyon bíztat hogy folytassam a munkát, mert látja hogy van hozzá tehetségem, alkalmasnak tart erre a kutatói feladatra. Olyan rendszerszemléletet tud adni ebben a dologban, amit szerintem mástól nem kaphatnák meg, akármennyire sok alternatív magyarság könyvet olvasnék is el..
 
A teremtői gondoskodás, finom terelgetés egy újabb példája mutatta meg az utat, hogy bizony ezzel a munkával engem bíztak meg, így folytatnom kell... 

Eddig a 2017-es éveleji élményeim. Tavasz végétől kezdve azonban olyan szinten elragadtak az élet más területei és nehézségei (talán majd egyszer leírom), hogy szinte alig jutott időm az új honlap szerkesztésére. Meg kellett várni újfent a telet, amikor visszahúzódtak az élet pörgősebb jellemzői, és ismét erre a munkára lehetett összpontosítani.

Most, 2018 tavaszán ott tartok, hogy már nyíltan vállalom az eddigi munkásságomat. Mert ugyan nem teljeskörű még a feldolgozás (hajaj... de messze van még az!), ám mégis jócskán van miről beszélni már, kialakult egy nagyon jól körvonalazódott kép, vagy vázlat, ami vitaképes bárhol. Nem tudatosan csináltam, de utólag vettem észre, hogy az anyag sorrendje követ egyfajta ívet, a nagyon racionális, anyagi, tudományos elemzésekkel indultam, ami szépen lassan átmegy a végére a szellemi irányokba, tehát úgy érzem jó a sorrend, először megismerjük az anyagi világi eseményeket, hogy mik a lenyomatok, aztán fokozatosan megismerjük az okokat, a szellemi tartományokból.

Szerencsére sokszor kaptam építő kritikákat is segítőimtől, és bizony az ember amikor elmerül a saját kutatási projektjében, akkor időnként jól jön egy külső megfigyelő a más jellegű nézőpontjával. És tökre igaz az is, hogy valószínűleg soha nem fogjuk teljeskörűen feltárni a múltat, mert rengeteg a kitalációkkal helyettesítendő történelmi rés. Ettől függetlenül egyre pontosabbak és pontosabbak az összefoglalások (már ha nem éppen elhallgatni vagy hazudni akarnak), egyre több az adat, és ami még jelentősebb, hogy ma már néhányan komoly összesített módszertan alapján dolgoznak (bevonva minden idesorolható társtudomány eredményeit, genetika, régészet, történészek, nyelvészet, stbl.) ezért egyre közelítünk valami elfogadható, hiteles történethez. (persze jogos, így tartották 200 éve is, 1000 éve is, és így fogják 5000 év múlva is.).

És hát igen, az Író, szereplők, olvasó hármasság (Teremtő, teremtmények, történet) is sokszor lebeg a szemem előtt, de nyílván amikor elmélyedek egy szakmai részben, "bezoomolok", akkor ott nincs lehetőség a magasabb nézőpont becsatornázására. Erre csak később van mód, amikor már minden adatolás a helyére került (legalábbis ami rendelkezésre áll), és akkor azok fényében egy jó összefoglalóba már belehelyezhetők a szellemileg teljesebb nézőpontok. Nem titkolom, célom ez a végére majd, de most még a pöcskemény feldolgozási munka folyik! :) Amit viszont csak ilyen bezoomolós módon, egy adott területet baromi részletgazdagon, „mikroszkóppal” felfedezve lehet csinálni. Bár a magasabb nézőpontot a mindezeket megfigyelő és felfedező tudat szintje határozza meg (pontosabban ennek beengedését és az erre való nyitottságot), és nem a rendelkezésre álló adatok vagy az ezekből összefont egységesebb kép önmagában. Mert a jelentést akkor is én, pontosabban az olvasó társítja hozzá.

Aki belenéz az oldalba, majd látni fogja, (pláne ha egyszer teljesen elkészül), hogy mennyire nem csak a Duna egy kiragadott szakaszáról szól már ez a történetfolyam, amit feldolgoztam és amit próbálok valamilyen érthető formában közölni, és amely Eurázsiai (sőt Földi!) történetben nekünk magyaroknak milyen szerves és fontos szerepünk van. No de ez még messze van, sok a meló addig.

És igazuk van azoknak is, akik magára a teljes történelmi feltárás lehetetlenségére vonatkozóan fogalmaztak meg kérdéseket, kételyeket. Hiszen 30-60 évvel ezelőtti múltat és történéseket is meghamisítanak, elhazudnak, stb., ugyan mire jöhetünk rá évezredekkel visszamenőleg? Vagy egyáltalán van-e értelme rájönni? Szóval rendben, fogadjuk el, hogy a magyarságnak kiemelkedő és fontos szerepe volt egész Eurázsia, sőt a Föld történetében is…és igen?  Ettől mi változna a jelenben? Az emberek nagy része hirtelen megvilágosodna, összefogna és hatalmas tudati ugrást érne el, csak mert valamiféle „történelmileg is megtámogatható kiválasztottság tudatot” kapna kívülről? Büszke lenne arra, hogy magyar? Ilyenek most is vannak, tele van velük a net, borzalmas helyesírással ellenben jó nagyra fújt egóval... Egyszerűen nehéz elhinni, hogy ettől minőségi változás történne, mert az mindig belül, és kőkemény egyéni melóval érhető el és amikor ez az egyéni fejlődés,változás ér el egy bizonyos szintet (mennyiségileg is), na az tud megmutatkozni egyfajta külső/tömegesebb változásban is. Ez olyan, mint az erdő. Az abból alakul ki, hogy sok-sok kis különálló fa nagyra nő, és lassan erdő lesz belőle, nem pedig a szúrós, elvadult cserjés „tudja meg hirtelen”, hogy „ő” valójában ősi, bölcs bükk vagy tölgy, és hirtelen azzá is nő...

Nos, hogy hol lehet mindennek valamiféle eredménye, hogy hol lehet ezáltal minőségi változást elérni, én abban látom, hogy ha majd egyszer sokan megtudják amit kikutattunk páran, akkor talán az emberek közötti viszony változik meg. Nem az egók nőnek tovább, hanem az egó és egó közötti viszony módosul. Tehát nem a bozót fogja magát bükknek képzelni, hanem a bozótok rájönnek, hogy a mesterséges kerítések amiket húztak köréjük, valójában nem léteznek, és nem tudnak örökké elválasztani egymástól.

Mondok néhány példát: 

Az ukránok genetikailag az egyik legközelebbi rokonaink. Ennek oka a jégkorszak végi gravetti áramlás, valamint az újkőkori kiáramlás a Kárpát-medencéből észak-keletre, létrehozva a Kukutyini műveltséget. A mai Ukrajna területtel tehát nagyon ősi genetikai kapcsolatunk van, mely máig fennmaradt. A magyar lakosság egy jó része a bizonyos "kelet-balti" embertípus anatómiailag, ilyenek az ukránok és lengyelek többsége is. Egy szó mint száz, nagyon erős rokoni kapcsolatunk van nem csak a Kárpátaljaiakkal, hanem szinte egész Kelet-Európával. Ha ez az információ széles körben elterjedne és eljutna minden élő emberhez innentől a Volgáig, talán egész másképp alakulna ennek a területnek a történelme a továbbiakban. Talán megszűnne a mesterséges ukrán sovinizmus, mert az emberek elkergetnék ezt a hamis ideológiát. (érdemes megnézni például ezt a videót, annyira jellemző, hogy van egy gúnyhatáron túl született magyar lány, aki sikeres, egész Kelet-Európa megőrül érte, erre mi történik? Egy ukrán tehetségkutató műsorban magyarul kezd el énekelni mert a műsor előtt változás történt, és nem tudta hirtelen megtanulni az új orosz szöveget, erre ezek a nyavalyások szándékosan és direkt akkor kommentálják a műsort amikor énekel...csakhogy ne hallják a tömegek a magyar nyelvet... ez a buta sovinizmus egyik kiváló példája... és ez azért dühítő számomra, mert közben meg tudom, hogy milyen közeli rokonaink ezek a megvezetett népek, a ki tudja honnan jött vezető rétegük által)

Szóval talán az emberek idővel rájönnek, hogy népeket nem lehet azonosítani aktuális vezérrétegükkel. Mint ahogy minket sem lehet - vagy legalábbis nem szabadna - azonosítani a cigány Kiskanászék elitjével.

Másik hasonló példa, még meghökkentőbb: a belgákkal is szoros genetikai kapcsolatunk van, ez pedig az újkőkori vonaldíszeseink nyugati kisugárzásával, később pedig a szinte teljes Európát lefedő közös műveltségű kelta korral lehet összefüggésben. Ha ezt az információt minden élő és gondolkodó ember megtudná innentől Brüsszelig, akkor talán nehezebben lehetne beadni a magyaroknak az "állítsuk meg Brüsszelt" szöveget. Amivel alapvetően én egyetértek, mármint, hogy ne több ezer kilométerről pofázzanak bele a dolgainkba, de ismét és újfent: nem szabad egy népet a vezetőiről azonosítani. Utálhatjuk és kritizálhatjuk a brüsszeli vízfejet, de ettől még nem kellene utálnunk az őslakos belgákat, akik szintén rokonaink. Remélem érthető mit akarok mondani? :)

Persze egy bizonyos szempontból mindenki a rokonunk, de vannak nagyon közeliek, akikkel szándékosan rossz viszonyt szítanak a fejünk felett uralkodók jó ideje már... No, talán ezen változtathatna ha ezek az alapinformációk eljutnának szélesebb körhöz. (egy jó hazai példa most ez a tüntetéssorozat: jobbikos vonul együtt a DK-sal, hát mi ez ha nem a pártokon való felülemelkedés egyik első lépcsőfoka?? - és ugyanez remélhetőleg kiterjeszthető lesz Európa-szerte is egyszer, ha elérjük a szándékos megosztottság meghaladását, mi, fehér emberek. És talán egyszer eljutunk egész bolygószinten erre, és onnantól már csak a csillagok a határ, de mi gátolna meg minket abban, hogy az E.T.-kel is jóban legyünk?? :))

A genetika kialakulása jóval régebbi történet, mint a "franciák" és "németek" megjelenése, ez utóbbiak csupán felülrétegződések, rárakódások az ősibb alaprétegekre, melyekkel rokonságban vagyunk (mert többnyire Kárpát-medencei eredetűek). Meg egyáltalán mit jelent az hogy francia? Frankok? Nem ők alkotják egyedül a franciákat, hiszen ott voltak előttük a gallok. A gallok meg kelták. A kelták meg keletiek, tehát szkíták. A szkíták meg sumér gyökerű magyarok. :)) Szóval többrétegű, és többágú itt minden Eurázsiai nép története (és nyílván a többieké is, kivéve az ausztrál őslakosokat, de már ők is kezdenek felülrétegződni), mely többrétegű történetben a Kárpát-medenceieknek jelentős központi szerep jutott. Ha ezt megérti mindenki, talán nem fognak annyira utálni minket, mert ez a magyar-utálat is alaptalan, felülről irányított megtévesztés (a sajtó és a politikusok által).

Egyébként ha kicsit megkapargatjuk akár csak az európai országok jelenlegi vezető rétegét, azt látjuk, hogy alig van közöttük őshonos etnikumú ember. Többnyire zsidó vezetők irányítják ezeket az országokat, meg az EU-t is, így nem véletlen ez az eszméletlen megosztottság. Ez a zsidó elittől ered, vagy ha nem is általánosan tőlük, akkor attól a szellemiségtől, mely őket is vezérli. Végletekig megosztott a földi emberiség, minden szempontból: rassz, etnikum, vallás, politikai nézet, társadalmi helyzet, stb.., és ez nem az alapvető emberi jellemből fakad, hanem sok idejű programozás következménye. Mert ne mondja már nekem senki, hogy az egyik falu lakója egyébként vérremenően gyűlölné a másik falu lakóját csak mert történetesen valaki közéjük húzta az orosz-ukrán határt valamikor? Nem, ez a megosztottság a vezérréteg tevékenységéből fakad, és ha már ott tartunk, hogy szeretnénk egy jobb világot, akkor először ezektől kellene megszabadulni valahogy. 

Szerintem nem véletlenül kutatom, sőt révedek a magyarság, illetve az emberiség múltjába, mert valahol belül érzem, hogy - bár nem lehetek biztos benne, de mégis tisztán érzem, hogy - a régi korok emberei sokkal inkább olyan világban éltek, amiről sokan beszélünk itt, amire sokan vágyunk (érezzük, hogy ez volt valaha, de már elveszett...).

Lehet, hogy az újkőkorban egy Alföldi faluban nem tudták meg azonnal, ha Japánban összedőlt egy ház az áradás miatt, vagy hogy Dél-Amerikában új törzsfőnököt választottak, viszont ezek nélkül is talán teljesebb életet éltek mint mi, akik ugyan azonnal megtudjuk ha Japánban összedőlt egy ház az áradás miatt, vagy hogy Amerikában új elnököt választottak, de mégsem érünk tulajdonképpen semmit sem ezekkel a plusznak tűnő információkkal, miközben egyébként agyonnyom a bürokratikus idiotizmus ebben az álságos állatvilágban.

A régi idők emberei, társadalmai, életvitelük a homályba vész, mégis minden porcikában érzem amikor nézegetek egy valaha nagyon gyönyörű váza fennmaradt töredékét, hogy micsoda szellemiség és odaadás alkotta meg ezt a tárgyat, türelemmel és magas szintű tudással. Ebből meg az következik, hogy valószínűleg nem kellett aggódnia az alkotónak a sárga csekkek, a következő választás, vagy a másnapi meeting miatt. Arra volt idejük, amire kellett, magára az életre. Nekünk lassan minden szarra jut idő, csak éppen élni, megélni nem. Biztos rengeteget kellett dolgozzanak a földeken, az állatokkal, vagy éppen a túlélésért a környezet viszontagságai alatt, ám sokkal inkább csinálnám én is ugyanezt, mintsem fél napig exceltáblát töltögetek...

Ezért is mélyedek el én a múlt kutatásában, mert keresem a titkot, vagyis sokkal inkább én is úgy szeretnék élni, mint ahogy az ő életüket sejtem... igen a nehézségeikkel együtt, de mégis sokkal inkább természetközelien, életszerűbben.

Legfőbb vágyam egyszer kilépni ebből a mókuskerékből, ebből a kamrából, és onnantól csak ide-oda, előre-hátra utazgatni térben és időben, bepillantani minden egyes korba, amibe csak szeretnék, de lehetőleg úgy, hogy ne sérüljek meg, szabadon mozoghassak ki-be. :) Lehet csalódnék néhány dologban, de legalábbis MEGISMERNÉM A TELJES TÖRTÉNETET! Vagy legalábbis testközelből látnám és élném át azt, amiről most úgy áradozok és vágyakozok.

Tehát ha valakinek felkeltette az érdeklődését az új blog, nyugodtan nézelődhet rajta. No és ha esetleg még kedve is támad besegíteni, hát ne fogja vissza magát senki! :)