Amikor 1+1=3, avagy a szivárvány-lét mélységei

(Shaula rendkívül nem hétköznapi réteg-fejtését ajánlom megérinteni, megízlelni és megemészteni. Nem könnyű, nem rövid, hideg élelmet kikészíteni, és mehetünk is...:)

Na ugye ígértem ezt a cikket, a szexualitás témakörével kapcsolatban. A „patchwork” jelleg arra vonatkozott, hogy első ránézésre lehet egymással nem összefüggő dirib-darabokból varrott, sokszínű egész lesz. Ezért már az elején szeretném leszögezni, nem célom elérni, hogy ebben más is esetleg kerek egészet lásson, egyszerűen a saját eddigi életutamból fakadó tapasztalatok, valamint az ezzel számomra összevágó vagy abba beilleszthető, mások által feltárt egyéb elméletek, rendszerek általam ismert és idevágónak tartott cikkelyeit tartalmazza, anélkül, hogy az esetleg később idézet vallásoknak, eszmerendszereknek követője lennék. Én alapvetően szeretem a dolgok lényegiségét, a közös pontokat és összeillő részeket kutatni (ami a témát tekintve sem árt, ha kétértelmű akarok lenni :p), az egymásnak látszólag ellentmondó rendszerek, mítoszok, vélemények mélyében a számomra igaznak, hasonlónak/közös tőről fakadó esszenciának értelmezhető dolgokat keresni. Mint az már Olivin cikkén és a hozzászólásokon keresztül felmerült, a szexualitás és talán a vallás az, ami az évezredek folyamán  leginkább eltorzult, hiszen ez az a terület ahol szerintem a leginkább jelentkezik az az elemi erejű, ősi emberi vágy, ami a „régmúlt” Egységre áhítozik, és ami az elkülönültség illúziójának fájdalmából fakad. Ezen az oldalon is számtalan vélemény felmerült ezzel kapcsolatban, a szakrális szextől a szex, mint csak él-vezet, ami a „sátán” eszköze, stb. értelmezésig, de a szétdarabolás valamint az egységesítés igénye is tisztán megmutatkozott és én ezt próbálom jelen esetben egy kicsit összeszedni a magam módján. (bár már most érzem, hogy maga az írás elég torzonborz lesz, mert nagy területet szeretne „körberajzolni”)

Szóval véleményem szerint a legjobb onnan elindulni, hogy maga a szexualitás – ideális esetben, két felnőtt között – igazából mit is szimbolizál, de ehhez le kell vetkőzni a kulturális és társadalmi konvenciókból eredő különbségeket. Itt is felmerült az, hogy pld. keleten ezt mennyire másképp kezelik, a hinduizmusban az istenség egy szeretkező pár (Shiva & Shakti), a görögök által Hieros Gamosnak nevezett „szent nász” az isten és istennő általi teremtés szertartását jeleníti meg a szexualitás rítusán keresztül, ami jellegénél fogva mindig kevesebb lesz, mint amit leképezni próbál, mert igazából egy absztrakció. Tehát fontos, hogy a szertartást ne keverjük a rituáléval önmagával, mert a szertartás magában foglalja a megnyilvánítás (rituálé) sokszínűségét, de a rituálé önmagában, a Szer-Tartás jelentőségének ismerete nélkül, csak egy elcsökevényesedett, torz megszokás vagy rutin marad. Ez egyébként nem csak a szexualitásban, hanem nagyon sok egyéb részén az életnek felfedezhető. Értem ez alatt az imát, az evést, a mindennapi teendőket is. Ezek valaha mind szertartások voltak vagy legalábbis közelebb álltak hozzá, a mai világban pedig öntudatlan, rendszerint mások által kondicionált, valós eredetüket nem ismerő, üres és lényegét vesztett, rutinszerű vagy éppen kényszernek megélt cselekvés-sorozatok.

Ennek ellenére vagy éppen emiatt, én még mindig azt a nézetet vallom, ez igazából az Egységélmény megtapasztalására szolgál, ahol a határok elmosódnak, összeolvadnak az én és nem-én, kint és bent között is. De ez az egységélmény, ennek pont az a lényege, ahogy a neve is mutatja, hogy Egy, hogy teljes, mert azonos tőről fakad. Egy homogén fehér fény, ami a tudat prizmáján áthaladva sokszínű szivárványként manifesztálódik, aminek látszólag köze sincs a fehérhez, pedig egy és ugyanaz vele. És ezt itt most lefordítom hétköznapi, profán tapasztalatokra is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele vagy belegondoltatok-e már, de amikor én pld. leülök a barátnőmmel egy kávé mellé beszélgetni, és egyfajta szellemi„aha élményben” , felismerésben van részem, összerezgünk és megosztjuk a gondolatainkat, azt ugyanúgy lehetne egyfajta „mentális orgazmusként” is definiálni, mert az is egyfajta egységélmény. Mégsem nevezne senki leszbikusnak emiatt, ellenben ha mi a testünket is megosztanánk, biztos rámragasztanák ezt a címkét. Amikor én pár napja, séta közben, pár percre „szerelembe estem” azzal a nyíló, vörös rózsával az út mentén, senki nem mondaná, hogy én megcsaltam a pasim, és valami perverz szexuális aktust folytattam egy növénnyel, maximum azt, hogy: Hát te furi egy szerzet vagy. De ha egy másik férfival élném meg kötöttségmentesen ugyanezt, akkor hűtlen voltam és félreléptem. Ha én egész nap hegyet másztam és gombásztam, és este habár fáradtan, de kielégülten és izzadtan, a teljesség érzetével leülnék egy fotelba, senki nem mondaná azt, hogy én egész nap önző módon maszturbáltam, de ha egész nap az ágyban vagy a kádban kényeztetném magamat, akkor valszeg igen. Pedig szerintem pont ez lenne a lényeg, hogy valahol nincs különbség, mert a „rituálé”, a megnyilvánulások változatossága és személyre szabottsága teszi ezt az egészet színessé, de ezt csak az látja és érti, aki látja a szivárványban az egységes fehéret, és a fehérben a szivárványt, mert tisztában van a Szer-Tartás lényegével és a „prizma-létet” szeretné megélni ahelyett, hogy a szivárvány pirosával harcolna annak zöldje vagy kékje ellen, csak azért, mert az „más”.

Sok-sok apró, személyes megvilágosodás kíséri a tudatosodásunkat és nem szabadna ezt semmilyen formában bekorlátozni, elítélni, felcímkézni sem másokkal sem magunkkal kapcsolatban, mert előbb vagy utóbb ugyanoda visz mindegyik. De persze ez az a rész, főleg a testi/érzelmi intimitás, a kapcsolatok szintjén, ami a legmagasabb extázisba tud emelni, de a legmélyebb „pokolba” is tud taszítani. Mert nem értjük a lényegét. Mert tudatlanok, hipnotizáltak, ezáltal befolyásolhatók, megvezethetőek vagyunk, legalábbis én még a mai napig fülöncsípem ezeket magamban. Ezért itt tennék egy kis kitérőt az általam mély szimbolikával rendelkező teremtéstörténetek és a férfi/női felosztás felé. Egyetértek azzal a  hozzászólással, hogy alapvetően az androgün egységet kéne magunkban a harmónia szintjére emelni és a párkapcsolati, az „ikerláng” egyesülést csak ennek a tudásnak a fényében leszünk képesek megtapasztalni. (bár ez is egyéni út függő, van akinek ennek földi megléte, van akinek éppen ennek hiánya segít jobban). Viszont ehhez akkor tegyük előbb tisztába, hogy hol kezdődik a valós dualitás, kinek mit jelent, valamint azt is, hogy jelen értelmezésben a női/férfi princípiumnak semmi köze kizárólag a fizikai nemiséghez. Én ezt egyáltalán nem úgy képzelem el, hogy van egy fél (nő) meg még egy fél (férfi) és ez együtt egy egész, mert ahogy a mondás tartja: Két fél disznó, nem disznó.  Legalábbis biztos nem élő disznó. :p Ez most lehet száraz lesz és nem a hagyományos matematika elvét követi, de úgy írnám le, hogy az ember belül hordozza mindkettőt, női és férfi princípium, számokkal kifejezve, belül 0.5 férfi+0.5 nő=1= teljes ember, férfi vagy női testben. Amikor két egész „1-es”, mint ember találkozik, eggyéválik, az igazából 1+1=3 lesz.  Ez az ideális felállás. Férfi és női egész, mindkettő önmagában hímnős, csak egy 3. nagyobb egész részeként válik egymáshoz viszonyítva ezzé vagy azzá. Ez a 3., ami több, mint a kettő összege, ami fizikai szinten lehet a gyermek, máshol a szentlélek, vagy a „teremtett dolog”, a közös eredő, ez már csak megnevezés és szubjektív értelmezés kérdése. Ez egyébként (márint ez az osztódás) az Adamus (hétköznapi alkímia) és egyéb sitokon sokkal szebben és okosabban le van írva. Amikor a teremtő/minden létező/eredendő ok, stb. megnyilvánította magát vagy mondjuk úgy önmagára ébredt, akkor „szétvált” Én-re (férfi) és Nem-Én-re (nő), de ez még nem valós szétszakadás, mert tudatában van Önmaga egységének, létének és nem-létének, ami ki tudja jelenteni, hogy Én vagyok a Minden és a Semmi, egyidőben, vagyis tudatában vagyok a saját „kettőségemnek”, amit a harmadik, eredendő pontból, a háromszög csúcsából megélve magamba foglalok. (igen, lehet jönni a mindentlátó szem és a síkban ábrázolt piramis, meg mindenféle illuminátusokhoz kapcsolt összeesküvés elméletekkel J)

Tehát ez még nem volt valós szétszakadás „kint”, csak az előzménye. Amikor ez az egyszerre jelenlévő, „belső” kettősség tovább osztódott és lett belőle a négy, na az lett a valós dualitás, az amit  mi most emberi testben nőként és férfiként élünk meg. A fenti logikát tovább ívelve juthatunk el oda, hogy lettünk 2+2, férfi/nő+nő/férfi, mindez az anyagban megnyilvánulva, polarizálva. Egy négyes egység, amivel ha hasonló, a mai matematikát meghazudtoló módon járok el, akkor az jön ki, hogy 2+2=5. Mert a háromszög csúcsa és a pentagramma csúcsa ugyanoda mutat, felfele, az eredendő okhoz, ami mindig egy nagyobb egység, és ami mindig több, mint az őt alkotó – „lefele” osztódott - részek összessége. Na és én speciel ezért nem tudok mit kezdeni a bibliai teremtéstörténettel, legalábbis ami a női/férfi princípium jelentőségét illeti. Mert torz és egyensúlytalan, legalábbis számomra. Megjegyzem nem vagyok nagy biblia szakértő, sem vallástörténész, az elején jeleztem, hogy én ehhez máshogy állok hozzá és ami most jön az csak egy érdekesség, de szerintem figyelemre méltó, ha valaki veszi a fáradságot, hogy a „csomagolás és a csomagolók” mögé nézzen.

A sumér/babilón teremtéstörténetben van egy rész, ami az eredendő női részt, a női pszichét teljesen másképp mutatja meg. (Igen, leendő trollok :p, ezt a zsidó misztika is átvette. Hozzáteszem nem vagyok zsidó, bár őszintén szólva teszek rá, hogy egy számomra igaznak, aktuálisan logikusnak értelmezhető információt ki mondott vagy milyen népcsoport sajátított ki/őrzött meg az idők folyamán, amíg az a mindennapi tapasztalataimba résmentesen beilleszthető és nekem segít. Mivel képesnek tartom magam arra, hogy tényleg meg tudjam különböztetni a hírvívőt a hírtől, nem csak elméletben, közhelyes kijelentések keretében, hanem valóban, a gyakorlati megvalósítás talaján is alkalmazva.) Ez pedig ezen részen a Lilith mítosz. Ennek mindenki utána tud járni, a neten számtalan értelmezés és magyarázat fellelhető, én csak egy rövid, érdekesnek tűnő aspektusát szeretném ide beilleszteni, ami összecseng a már általam korábban is tisztázatlannak vagy torznak tűnő egyéb elméletek mellett. Azért nem tudok az Ádám-Éva teremtéstörténettel mit kezdeni, mert ’ferde’, mert harmóniátlan az aránytalanságából fakadóan. Mert azt mondja 1+2=3 vagy 2+3=5. (tudom, paradoxul hangzik ferdének, harmoniátlannak titulálni a mai matematika nyelvét) Mert azt mondja, volt a Teremtő, aki a saját képmására teremtette Ádámot, a „férfit”, a teremtett lényt, majd a „nőt” létrehozta belőle, aki ebben az értelmezésben már csak a teremtményből teremtett teremtmény volt. (Szépen megmutatkozik az a fajta osztódás, amit fentebb leírtam, ahol a 4=1+3 és ami mai ésszel teljesen elfogadott, pedig ilyen elosztásban egyensúlytalan, legalábbis ha a két oldalt külön is megnézzük, márpedig sokszor így nézzük. Mert az 1+3 soha nem lehet más, mint maximum 4, ezzel szemben a 2+2 mindig hordozza az 5 dinamikáját is, mint a kiegyensúlyozott részek, egyenlő oldalak nászából születő ’többletet’, ami a Tér vagy Éter, vagy egyéb értelmezésekben a 4 őselem egyensúlyán alapuló 5. elem, a csúcsa a piramisnak). Aztán lehet, hogy ez tök hülyeség, valamit nagyon félrenézek, de nekem akkor is van itt valami „turpisság”.

Visszatérve, a Lilith mítosz azt mondja, hogy az első asszony ő volt, Isten egyidőben és egyazon anyagból teremtette őket Ádámmal. És most látszólag nagyon nagyon eltértem a szexualitás témájától, pedig nem. (Hiszen ne legyünk álszentek, a szíve mélyén a legtöbb pasi arra vágyik, hogy ő lehessen az isten vagy isteni az ágyban, és a legtöbb nő arra vágyik, hogy közben istennőnek érezhesse magát, ahol az egyik akarva enged és a másik uralkodva szolgál, mert egymás fényében fürdenek, szégyen-, elvárás- és bűntudat-mentesen, meztelenül egyenlően, és mindezt annak a rég elfeledett tudásnak a csonka emlékezetével, hogy ember az emberrel soha nem egyesülhet úgy, ahogy egy istenség két archetípusa J. Ennek a nagyon szélsőséges, ellenkező pólusú megnyilvánulása pld. az, amikor a szexualitásnak már semmi köze a kölcsönös örömszerzéshez vagy egy magasabbszintű unióhoz, hanem valójában egy hatalmi játék. Ki, kit, mivel tud jobban manipulálni, használni, irányítani. Gyönyörűen megmutatkoznak ennek vadhajtásai a mai világ különböző fétiseiben, digitalizált képzelgéseiben, az erőszak hihetetlenül differenciált rétegeiben, a lassan az ásványvizet vagy pelenkát is nagy csöcsökkel árusító reklámokban, stb. Senki ne értse félre, én ezt nem ítélem el, csinálja mindenki azt, ami neki tényleg jólesik. Ez szerintem se nem rossz, se nem jó, táguló tendenciát mutat ez is, ezek aránypárok, minél nagyobb a kollektív igény a „szentségre” az egyik oldalon, annál nagyobb ennek ellenkezője, degradáltsága a másik oldalon. Amivel gondolom nem mondtam semmi újat) Na szóval, egyik leírás szerint (hozzáteszem itt megint az archetípusok szimbolizmusa a lényeg, nem a nemek különbözősége biológiailag) amikor Ádám és Lilith először szeretkezni akartak, akkor Ádám ráfeküdt Lilithre, mire ő azt mondta, nem akar alul lenni. Erre Ádám bedurcázott és elszaladt apucihoz panaszkodni, hogy Lilith nem fogad szót=nem hajlik meg a teremtmény akarata előtt (ami logikus is, hiszen egy földből vétettek, tehát egyenlőek). Mert Ádám azt hitte, hogy ha Lilith nem akar „alatta” lenni, az automatikusan azt jelenti, hogy akkor „felette” akar. Pedig Lilith ezt soha nem mondta, csak azt, hogy alul nem akar. Konklúzió: Ádám nem ismerte fel a mellette fogalmát, az Egyenrangúság, az egy tőről fakadunk fogalmát és ebben még az „isten” is támogatta azáltal, hogy Lilithet száműzte (pontosabban ő tűnt el, mert ismerte „isten” valódi nevét és azt kimondva megnyilvánította a hatalmát), majd ezután Ádámból és ÁdámNak megteremtette a szófogadó és alárendelt Évát.

A teremtményből teremtett teremtményt, aki – ezt a sort követve - már alapból nem lehet ártatlan és bűntelen (később a fánál ezt szépen be is bizonyítja ugye), hiszen eleve áttételes/közvetett módon keletkezett. Ez a folyamat lehetett az első önzés, az Ego első megnyilvánulása, ami azt mondta : Én több/jobb/hatalmasabb vagyok, mint Te… Én közelebb állok a Teremtőhöz, mint te…vagy legalábbis ezt szeretném hinni és elvetek mindent, ami nem ezt támasztja alá. Egyszer olvastam egy cikket a neten (azóta eltűnt), ami pont ezt taglalta, amivel most lehet kiverek bár biztosítékot és ami arról szólt, hogy mi Éva elátkozott gyermekei vagyunk. Az egész emberiség (tisztelet a kivételnek)…Mert valójában önzésből és egoizmusból születtünk erre a világra, hiszen már „anyánk” is ebből eredt és a „szülők bűne a gyermekeikben virágzik ki”, ahogy azt a Dűnében is szépen megvilágították. Tehát az eredendő és egyenrangú női princípum lett démonizálva, rossznak titulálva (lilith) és az effektív lebutított, egy darabból/kis részből (borda) kreált valami lett helyette az egész női aspektus origója (éva). Axiómává, elfogadott és megkérdőjelezhetetlen kiindulási ponttá vált valami, ami pedig lehet nem is az, ha a mélyére ásunk. Ami szerint a férfi princípium még egységes, de a női már „eredendően”, önmagában kettős vagy kettészakított. Aztán persze az is lehet, hogy ez az egész nem jelent különösebben semmit, csak az intézményesedő vallások és egyházak variálták mindig aszerint, hogy a személyes érdekeiknek és hatalmi törekvéseiknek megfeleljen, jól használható manipulációs eszközt teremtve belőle. Mindenesetre érdekes, hogy a fent említett mítosznak a mélyéből fakad valahol az összes lamia/gonosz boszorkány szimbólum, a gyermekeket megölő, elrabló rossz a népi babonákban, a tejet=anyatej az ajtó elé kitevő hagyomány a pogány kultúrákban, hogy a „démon” azt vigye el helyette. Be kellett feketíteni ezt a feminin aspektust, hogy méhéből megszülethessen a fény. Ezt a kettőséget taglalja a Hamvas Béla által írt Hélois és Abélard mű is. A feleség/szerető, anya/szűz, szófia és csak az érzékiségből táplálkozó succubus megkülönböztetése.

http://hamvasbela.org/szavak/heloise.html

Tudom, a vérbenforgó szemű feministáknak biztos tetszene ez a rész, de nekem nem ez volt a célom, feminista sem vagyok, főleg hogy ennek a történetnek is számtalan variánsa és értelmezése kering az éterben. De vannak benne érdekes átfedések, valamint az, hogy a női princípiumra már a kezdetekkor „ráhúzták a vizes lepedőt”, ami a későbbiekben csak részleteződött, árnyaltabbá vált a kígyó általi megkísértés, az anyagba húzó „tisztátalan” energiák által. Miközben a női princípium maga az Anyag vagyis a megnyilvánult isteni rész. Ezt magyarázandó most a kabbalából merítek (trollok: round 2 :p), ami számomra egy mélyen kódolt, önmegismerésre és az analógiás gondolkodásmód fejlesztésére nagyon jól használható eszközrendszer, ismételten megjegyezve, hogy ez is csak egy eszköz a sok közül, nem jobb vagy rosszabb, „istenibb vagy sátánibb” mint bármi egyéb, szubjektíve én könnyebben tudtam értelmezni, mint egyéb metódusokat vagy algoritmusokat, amik szintén a teremtés, valóság tervrajzának és működésének feltárására törekednek különböző nézőpontokból.

Szóval az Életfa legfelső, eredendő, számunkra még innen értelmezhető, megélhető szefirája, amit megfeleltethetünk a korona csakrával, az a transzcendens Isteni jelenlét, az Atya/Isten – ez is a neve, Korona vagy Kether (ether–nek, éter is nevezhetném). A legalsó, tizedik és 4-es felosztású szefirája a Malkuth, más elnevezésekben Sekhinah, vagyis az immanens isteni jelenlét, más szóval „isten az anyagban”, az Anya, isten női princípiuma, a mindenben megmutatkozó Királyság. A kettő között helyezkedik el az, amit a kabbalisták a lángoló kard ösvényének neveznek, és ami a többi szefirán keresztül spirálisan felfele halad a transzcendens felé és amit máshol a gyökércsakrában a felébredt kundalini kígyóval szimbolizálnak, ami szintén felfele kúszik az energiaközpontokon keresztül, a tudatosság függvényében. Ez egy vertikális egyenes vagy spirál. Ebbe most részleteiben nem mennék bele, de a lényege az, hogy itt is megjelenik a szentháromság, a felső 3 szefira szintjén (kether-chokmah-binah,  ennek neten utána lehet nézni képileg), de ami számomra a plusz információt adja, hogy itt bejön a képbe az a negyedik rész is, ami a legtöbb megközelítésben így összeillesztve nem szerepel, és ami jelen szimbólumrendszert használva a  Királyság, a hármas egység megnyilvánulása a negyedikben, vagyis az anyag/föld/a színtér. A kézzelfogható, tapintható, megélhető isten-lét. A megtapasztalható valóság. És ez már igazából egy 4-es egység, egy 3+1-es tetragram, amivel látszólag ellentmondok a korábbi értekezésemnek :p, de a négyes egységből visszavezetve talán értelmet nyerhet. Mert mindig kell egy közeg, amiben ez az egész megnyilvánulhat. A „színház épülete” (4), amiben az Író(1) által megálmodott Színdarab(2) a Nézők(3) elé tárulhat. Ez a kinyilatkoztatás terepe. Ha jobban belegondolunk ez számtalan módon megjelenik, akár a nyelvünkben, akár a mindennapi életünkben. „Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás”, a ház négy sarka, a négy égtáj, a négy évszak, a 3x4-es felosztású asztrológia jegyek vagy az elemek, a kereszt a körben (ami állítólag atlantisz alaprajza is volt síkban nézve, szimbolizálandó a körbe zárt négyzetet, vagyis a szellem uralmát/megnyilvánulását az anyagban), a piramis 4 sarka, stb, de mind csonkítatlanul, egyenlő arányban. De nem kell messze mennünk, elég csak megnézni egy dió belsejét, szépen megmutatja ugyanezt.

Amúgy itt, ezen négyes egység és piramis kapcsán kitérnék a „sátán”/a gonosz témakörére is, mert az egyik régebbi hozzászólásban egy másik cikk kapcsán írta valaki, hogy ugye bizonyos nézőpontból a nagy piramis tetején ül a legnagyobb Ego(Mr. Sátán) és uralkodik, manipulálja és kihasználja a szegény, ’ártatlan’ kis építőelemeket, az embert. Ez nem így volt pontosan megfogalmazva és lehet teljesen félreértelmeztem a hozzászóló véleményét, mindenesetre bennem azonnal az alábbi gondolatok merültek fel. Igen, ezt így is lehet nézni, de mi ezzel a gond? Ha úgy tekintem, hogy a nagy piramis sok kis piramisból épül fel, akkor csak addig ülhet a „sátán” ennek a tetején, ameddig én, mint ember nem ébredek öntudatra és nem ülök be az engem megillető helyre, a saját kis piramisom csúcsába. Amíg ennek a kis piramisnak én az egyik sarkába, vagy szegletébe helyezem magam – vagyis a saját tudatlanságomból fakadóan tévesen pozícionálom – addig nem is leszek képes mást látni az egész, a nagy piramis csúcsán mint az „ördögöt”, hiszen eleve a perspektívám ferde, eltorzult és amit ebből a nézőpontból megláthatok „fent”, az ugyanúgy torz vagy hiányos lesz, mert már a kiinduló pontom eleve el volt tolódva a „semleges középhez” képest. De ez nem a „sátán” hibája, hanem az enyém, a butuska emberé, aki nem tudja ki ő és hol a valós helye, mert még nem integrálta és ismerte fel magában/maga körül azt, amit ez az egész megmutat. Tehát szerintem ez egyáltalán nem egy rossz dolog, ez egyszerűen egy kurva nagy Tükör, egy minket segítő tanítás, hogy ismerjük már végre fel magunkat és álljunk be a saját kis világunk közepébe, a piramisunk csúcsába=önazonosság, tudatosság, felelősségvállalás, ahelyett, hogy az egyik sarokba bújba fújjolunk a nem létező külső ellenségre vagy elnyomóra, amit magunkból vetítünk magunk „fölé”. Véleményem szerint ha ez megtörténne, vagyis mindenki megtalálná a maga kis helyét, a maga kis piramisának a csúcsán/világának a közepén, akkor a nagy piramis csúcsán a Fényt látná, vagyis Istent, nem pedig ’isten hátát’, a sötétet, a Sátánt vagy mindenféle rosszindulatú idegeneket. (A fantáziának itt sem szab semmi gátat, a sötétbe bármit bele lehet könnyedén képzelni, az akasztóra feltett, ártatlan kabát is simán válhat karmos kezű szörnnyé éjszaka, a bagoly szeme meg valami gyíklény, gonosz, ragadozó tekintetévé). Ez egy érem két oldala, bár már ebben a formában ez a kijelentés is közhellyé vált. Ez a fény mindig is ott volt, van és lesz is, hiszen örök, csak mi nem voltunk képesek még azzá válni, hogy ezt – kiüresedve, kikristályosodva – torzítás- és félelemmentesen átengedjük magunkon, és ami ugyanúgy egy világot világítana meg, tárna fel előttünk. Én úgy érzem ez íly módon lehetne egy „másik, új világ”, egyszerűen a mi, saját változásunk által. Hozzáteszem, messze érzem még magam attól, hogy ezt 100%-ban meg is éljem vagy tapasztaljam a saját életemben, tévedhetek, ezért bocs azoktól akik esetleg sértőnek érzik, hogy mindenkit egy kalap alá vettem fentebb, mint ember, aki meg már ezt rég megvalósította, az max. megmosolyogja mint egy újabb x-dik elmélet, magyarázat vagy eszme arra, ami neki már nyilvánvaló, ezért csak szimplán éli azt.

A végtelenségbe lehet csűrni-csavarni a mindenféle megközelítéseket, ez háromszázmillió éve így történt vagy amúgy, dns módosítás műve az egész vagy sem, ez ezt mutatja, az amazt, igaz-hamis, stb., és lehet, hogy mindegyik igaz és mindegyik hamis, nem tudhatom. De azt tudom, hogy ami mindig a jelenben jelenik meg, és aminek mindig biztos a forrása, mivel bennem keletkezik azok az érzelmeim – aminek segítségével egy huszárvágással megpróbálok visszatérni a szexualitás, szerelem, kapcsolat témakörére, mivel innen indult a cikk :p Mert elkerülhetetlen eleme a létezésünknek, az egyik legfontosabb „beépített” irányjelzőnk, nem árt ha figyelünk rá. A szex, szerelem, kapcsolatok területén ez meg főleg megmutatkozik, sokszor félelmetes intenzitással. Ezért szerintem bárhol, bármi által valakiben ez megjelenik, az mindig hatással lesz a testre is, ezt mindannyian tudjuk, egy erős izgalom, félelem kiválthat egy gyomorgörcsöt, két ember vonzalma esetén szexuális vágyat is, hiszen emögött is egy érzelem húzódik meg, az, hogy ez kinek, minek milyen mértékben rétegzett vagy árnyalt, az úgyis egyéni. Ezért teljesen természetesnek tartom, hogy bizonyos érzetek, ingerek által – csak persze nem mindig ugyanolyan arányban vagy erővel – ez is megmutatkozik a test szintjén, és amikhez ugyanúgy mindig valami igény, vágy, többlet vagy éppen hiány kapcsolódik.

Sok helyen a neten is olvasom, hogy persze a szeretet, meg elfogadás, meg tolerancia meg felemelkedés, meg a vágyak és az elme elengedése, mindenféle teóriák, bla-bla-bla, de közben legtöbbször mégis azt látom, hogy amikor egy olyan szituáció van, ahol már érzelmeket kellene megnyilvánítani vagy felvállalni, azok ugyanolyan, konkrétan nevén nem nevezett, tabuként kezelt módon nyilvánulnak meg, mint a szexualitás. (vagy csak szimplán veszekedés lesz belőle az egyet nem értés okán) Megfigyeltem a világomban is, mondjuk lehet ez csak nekem látszik így, mert saját tanulnivaló, de őszintén szólva szinte alig vagy nagyon ritkán látom azt az annyira hangoztatott valós, tiszta szeretet, az igazi odafigyelést, a kölcsönös tiszteletet és a tettekben is megnyilvánuló elfogadást, a megértésből fakadó nem ítélkezést magam körül. A józan paraszti ész működését meg aztán egyre kevésbé. Miközben már a csapból is ez folyik, mindenki erről beszél, ír, osztja az észt (lám, én is), márpedig ez alapján, főleg egy ilyen kicsi országban, kb. minden 3. vagy 4. emberrel akivel összefutok ezt kellene különböző mértékben megélnem – vagy legalábbis nem elbeszélni egymás mellett. Hiszen már (látszólag) annyian értik és tudják ezeket a dolgokat, a gyakorlatban mégsem tapasztalom ezt ilyen mértékben meg a mindennapi életben.

Emberek beszélgetnek, kommunikálnak (szexelnek=szintén kommunikáció, csak alapvetően non-verbális :p, vagy csak szeretnének), írnak, cikkeznek, telefonálnak, hallom, ahogy megkérdezik egymástól, hogy, mi van veled ésatöbbi, de valahogy alig-alig beszélnek a szívükből. Nem azt mondják, dühös vagyok mert tehetetlennek érzem magam, hanem azt, hogy a rohadt sárga csekk megint jött, meg így a kormány, úgy a kormány, meg különben is ma még a rendőr is megbüntetett. Nem azt mondják, magányos vagyok, hanem nyomják a szart a buszon mellettük ülőnek vagy mindenféle fórumokon. Nem azt mondják, szabadságra vagy elismerésre vágyom, hanem posztolgatják az egzotikus nyaralás 150 képét vagy a gyerek mosolyog-gyerek ficánkol dolgokat. Nem azt mondják, eltévedtem és összezavarodtam a sötét rengetegben, hanem nagy hangon hirdetik a mindenféle, másoktól átvett bugyutábbnál bugyutább, megélhetetlen és alkalmazhatatlan „tanításokat”, közben abban reménykedve, hogy ha sokáig mantrázzák maguknak miszerint az a csupasz villanykörte előttük egy csillag, akkor majd talán azzá is válik és beragyogja mindannyiunk életét. (általánosítottam)

Szóval a legtöbben/legtöbbünk elmondja, hogy mit lát, mit gondol, mit hogyan értelmez a világban, megosztja a tudását, véleményét, informál és informálódik, megítél, elvet vagy éppen egyetért azzal a másikkal, de szinte elvétve jelenik meg, hogy xy közben igazából mit érez, belőle ez az egész mit vált ki, mi van a lelkében, legyen az akár jó vagy rossz. A legkevésbé pedig az jelenik meg, hogy amit xy vall, hisz, igaznak fogad el, az működik-e az életében, érezte, látta, megélte-e valaha? Tudássá (alkalmazott elmélet=gyakorlat) válik-e a megértés, bizonyossággá a hit, vagy csak színes, csillogó de üres luftballon marad a a kezünkben és elhiteti velünk (ami nem is olyan nehéz, hiszen olyan jó lenne ezt hinni), hogy többé/igazabbá/tudatosabbá lettünk, miközben ugyanabban a többezer éves homokozóban ugrabugrálunk továbbra is, csak már lufikkal a kezünkben. Mintha sokszor lenne ezen a vonalon valami öntudatlan áttételesség, valami mismásolás, simli vagy unalomig ismert, bumfordi „viccekkel” leplezett zavar. (tudom, a net ilyen szempontból pont nem a magánélet, az intim dolgok kiteregetésének terepe kellene, hogy legyen, alapból személytelenebb. De még ott is rengetegszer megmutatkozik ez, mert olyan hozzászólást ritkán találok, hogy pld.: „Bocs, KJ12, igazából zavart okozott bennem a te nézőpontod, ezért hirtelen ingerülten/cinikusan/lekezelően viselkedtem, hogy védjem magam.” Ilyen ritkán van, ez olyan túl pőre, túl intim lenne egy személytelen közegben. Ellenben amikor ugyanilyen okok miatt totál egymás torkának ugranak, az úgy látszik nem baj ha túl személyes, ugyanazon a platformon. Furi.)

A szexualitás, szeretkezés ugyanígy kapcsolat, kommunikáció is egyben, elválaszthatatlan az érzelmektől, még akkor is ha csak valaki éppen egy „érzelemmentes lyukra ugrásként” éli meg, mert amögött is munkálkodott valami, max. nem lett tudatosítva. Tény, hogy ez a legárnyaltabban, a legszebben megtapasztalható mély egységélményt nyújtva akkor a legjobb, ha ez úgy történik meg egy férfi és nő között, hogy szellemileg/lelkileg/testileg is harmóniában vannak, önmagukkal és egymással is. Abban egyetértek Mazsolával, hogy szerencsére egyre több ilyen van, hasonló a hasonlóra talál és ahol meg nem ez van, azok a kapcsolatok egyre jobban felbomlanak. Mindamellett, hogy ez a legideálisabb felállás, a legideálisabb módon, azért valljuk be, ritkán látható, én legalábbis nem sok olyan emberrel találkoztam, aki azt mondta volna, hogy nem csak a kapcsolati, szexuális, hanem az egész élete teljes mértékben, annak minden elemében optimális és kielégítő, 100%-san a számára ideálist testesíti meg. Az, hogy ez most azért van, mert téves az idea-ról, ideálisról alkotott fogalmunk vagy mert még nem értünk el odáig a saját feljődési utunkon, hogy ezt megtapasztalhassuk, az már más kérdés.

A legfontosabb valószínűleg az lenne ezen a területen is, hogy meghalljuk a saját belső hangunk, merjük elfogadni a saját érzelmeinket, vágyainkat, prekoncepció mentesen, anélkül, hogy ezt mindenféle címkével, ítélettel látnánk el magunkban és másokban egyaránt. Merjük ezeket átengedni magunkon, megélni, mert ezáltal a helyükre kerülnek bennünk és idővel a világunkban is. És ezáltal rengeteg egyéb fogalom/dolog is az életünkben, mint pld. a bizalom, a veszteség, a birtoklás és ragaszkodás, a megfelelési kényszer, stb., amely fogalmak szintén szorosan kapcsolhatók a szexualitás, párkapcsolat témájához is, de ezekre külön nem térnék ki, mert már így is borzasztóan hosszan írtam.

Talán mind egyetértünk már abban, hogy mindenki a saját egyéni útját járja, a saját egyéni színpalettáját keveri (a hasonlat nem az enyém, de kölcsönveszem), ezért az ebből fakadó különbségek és tapasztalatok is egyéniek lesznek, a szerelem, kapcsolatok, szex területén csakúgy, mint az élet egyéb részein. Még a festészetben, a művészeknél is sokszor megkülönböztetnek korszakokat az alkotói munkásságukon belül, a kék korszak, a vörös vagy fekete-fehér korszak, impresszionista vagy szürrealista, de van amelyik egész életében csendéletet festett vagy csak fekete-fehér grafikákat, portrékat. A mi életünkben is vannak korszakok, különböző főtémák, ebből adódóan van akinek ez egy házasságban, nagy családban tud megnyilvánulni, mert mondjuk ő a párjával egy nagy szivárványt fest, mint főtéma az életében, tehát lehet kevesebb partnerrel, de átfogóbb, mélyebb élményekben volt része mire az igazihoz eljutott és amit aztán már csak vele tökéletesít élete végéig. De lehet, hogy valakinek az a főtémája, hogy mondjuk egy színt, a pirosát árnyalja éppen, ezért aktokat fest, szingli életet él és kalandot kalandra halmoz, mert jelen életében nem érdekli a többi szín, a halvány rószaszín és a vörös közötti skálát szeretné megismerni. Most ezek csak példák voltak, a variációk végtelenek, de ezért fontos, hogy ne legyünk dogmatikusak ezen a területen sem, mert ezt kívülről, más életútjával kapcsolatban nem tudhatjuk és lehet, hogy ami számunkra elfogadhatatlan vagy elítélendő vagy éppen irigyelnivaló, az másnak egy elengedhetetlen szükségszerűség a saját életében.

Talán ezért is van az, hogy én speciel nem vagyok már egy féltékeny valaki – bár régen nagyon birtokló típus voltam - , nem azt nézem, hogy egy kapcsolat, szeretkezés, szerelem megfelel-e a „nagy könyvben” írtaknak, a különböző ostoba sztereotípiáknak, mennyiségi vagy minőségi előírásoknak és képzelgéseknek, mert ezek a legtöbbször mind valamilyen mások által belénk programozott vagy magunkra vett hit- és eszmerendszerekből erednek. Voltam szűzies és ribancos, partnereket sűrűn váltogató, megcsalt és megcsaló, de odaadóan gondoskodó vagy éppen évekig apácaként élő, mert akkor arra volt igényem. Megéltem mindegyiket, külön-külön vagy egyszerre, legalábbis elég sok fajtát, pro és kontra egyaránt. Azon vagyok – és ez sokszor nagyon nehéz -, hogy megengedjem magamnak is amiről fentebb írtam, hogy merjek feltétel nélkül szeretni és szeretve lenni és ne próbáljam ezt mindenáron szűk keretek és szabályok közé szorítani, mert akkor ez segít közelebb kerülni önmagamhoz (is). Hogy azt érezzem, ami valójában bennem van, ne azt amit éreznem kellene, a saját gondolataimból induljak ki, ne abból amit gondolni kellene és ebben nagyon jó mérce az egységélmény és a teljesség átélése, mindegy milyen formában tapasztaljuk meg. Mert amikor ez megtörténik valami/valaki által bennünk, vagy csak úgy spontánul egy rövid időre, akkor egyszerűen képtelenség, hogy ez valami rossz, bűnös dolog, sátáni kísértés legyen, mert ezzel mindig együtt jár a határtalan bizalom és biztonság, ’a minden úgy van, ahogy lennie kell’ érzése, a kételyek és félelmek teljes megszűnése. Persze jó lenne mindig ezt megélni, mint egy ’alap létezési állapot’, nekem eddig csak átmenetileg, rövidebb időkre sikerült, ezért is tekintem inkább emlékezésnek, bepillantásnak vagy ajándéknak ezeket az élményeket, nem pedig egy állapotnak, amit már elértem, mert ha már így lenne, nem lenne szükségem az időkénti emlékeztetőkre.J

Ez is intim téma, a szakrális élmények, a mentális mélyhipnózisok, valahol itt van a kutya elásva minden tabu témával kapcsolatban, hiszen ettől tabu egy tabu, hogy iszonyatos mennyiségű tiltás, korlátozás, gát, félreértelmezés és mocsok vagy megkövesedett réteg rakódott rá, nehogy már a végén Önrendelkezővé, önállóvá váljunk, mindent megkérdőjelezzünk és káoszt generáljunk a hamis „rendben”. Ezeket mind le kell hámozni, szépen lassan elengedni, amíg eljutunk a saját belső igazságpontunkba és akkor feltehetően már nem fog megzavarni a sok látszólagos ellentmondás, elvárás, bűntudat vagy szégyen, sem a társadalom, más emberek vagy világ ítélete. Az sem fog felmerülni, hogy mi bárkinek árthatnánk (vagy nekünk más) azzal, ha szabadon megnyilvánítjuk önmagunkat, a „testi-szerelem” szintjén sem, mert nem lesz benne „áttét”, félelemből fakadó hazugságok, érzelmi-gondolati labirintusok, a valós szándékokat, vágyakat valami másnak álcázni próbáló, a felszínt kaparászó kozmetikázás.

Mert „szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” fogunk tenni. Legalábbis ezt a mondást én így értelmezem, ami egyfajta letisztult, egyenes, köntörfalazás nélküli és igaz létezést szimbolizál - semmi köze mindenféle egyenes arányú bosszúhoz vagy megtorláshoz. Amikor nem azért vagyok kedves, hogy mások „szeressenek”, hanem mert így esik jól, amikor nem azért nyomorgatom magam egy tűsarkúban, hogy optikailag meghosszabbítsam a lábam, hanem mert éppen „nőcis napom” van és ehhez van kedvem amíg élvezetes, akkor is ha senki sem lát, mert csak a nappaliban flangálok egy darabig benne. Amikor nem azért hagyok ki egy könnyed numerát, mert félek a következményektől, a pasim/csajom haragjától, a saját magamról alkotott elképzelések esetleges megkérdőjelezésétől, hanem egyszerűen azért, mert nincs rá szükségem. (ha meg van, akkor nem hagyom ki és nem magyarázom a bizonyítványom mindenféle spirituális maszlaggal). Amikor nem csomagolok látszólag humoros vagy negédes ejnye-bejnye köntösbe egy durva, személyeskedő kritikát, aminek a mélyében pedig semmi vicces és szórakoztató szándék nincs, csak egy kisebbrendűségi komplexusban szenvedő ego, ami így próbál a másik fölé nőni. Amikor nem csak a neten vagy spiccesen vagyok vagány, de a főnököm előtt meg csak bólogatok-mögötte meg szapulok, mert ott már nem merem meghúzni és megnyilvánítani azt az egyenlőség jelet amire vágyom, hanem inkább torzítok, hazudok, ferdítek. Amikor szemet-szemért teszek, nem pedig fogat lábért vagy kezet szemért....és amikor már soha nem varrom ennek felelősségét vagy okát egy külső ellenségkép nyakába.

Na mindegy, befejezem, úgy érzem átbillentem szószátyárba és fellengzősbe, vagy csak sokáig voltam „csöndben” és ezért túl sok minden kívánkozott ki egyszerre, vagy csak meg kell tanulnom átfogóbban fogalmazni. Sorry, hogy túl terjedelmes lett, legközelebb jobban megvágom.

Egyéb linket, új forrásanyagot, cikket végül is nem sokat adtam, Feldmár Andrásnak szeretem a szerelem, szex, szabadsággal kapcsolatos megközelítését még, szerintem nagyon szépen megmutatja azt a fajta nyitottságot és előítélet mentességet, amiről Mazsola és a többiek is beszéltek itt, mindezt persze lélekbúvár szemszögből tálalva, sok alapvető fogalmat, az érzékek, érzelmek világát a megszokottól eltérő módon megvilágítva.

Shaula