2013. július 24., szerda

Ajánló: Otthonunk


Többen is ajánlották már ezt a filmet, de még csak most értem meg rá. Nem az a tipikus könnyed nyári vígjáték, azaz a megnézése komoly elmélyülést igényel, viszont akinek ez igazán sikerül, annak a film minden mondata kincset ér(het). A Nosso Lar (Otthonunk) története egy brazil író-médium, Chico Xavier tollából származik, aki állítólag egy "külső" hangot követve írta a könyveit. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta. Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ún. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és tőle 800 km távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálta a “Fejlődés két világban” című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak, és tovább felváltva anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit.



A történet megmutatja, hogyan ér véget a földi, és hogyan folytatódik az azt követő útszakasz. A gyönyörű képek mellett betekintést ad a bennünk lévő, pontosabban a velünk együtt kifejlődött, nehezen levetkőzhető kötöttségekre, úgy mint egó, karakter-személyiség, karrier, stb., és hogy ezeket a kicsinyes dolgainkat hogyan lehet levetkőzni, hogyan lehet felülemelkedni rajtuk, amikor eljön az "ideje", azaz amikor visszajutunk a spirituális térbe megtisztulni. Megismerkedhetünk az élet különböző szintjeivel, a tetteink, sőt az életünk következményeivel, ahogy dolgozik a karma-rendszer - azok esetében akiknek még szükségük van ezekre a tapasztalásokra. Láthatjuk milyen az élet az asztrálsíkon, azok az egók között, akik még nem tudtak kikecmeregni a Földön felépített személyiségükből, és képtelenek elszakadni az anyagias vágyaiktól. 



Láthatjuk azt a létsíkot, ahol minden adott a megtisztuláshoz, ahol gyógyító kezek dolgoznak, ahol megnyugtató szavak juttatnak túl az első sokkon, és kellő magyarázatokkal szolgálnak a miértekre. 



És utalás kapunk arra is, hogy e fölött is van még szint, a szellemvilág szintje, ahová tényleg csak azok jutnak, akik már telítődtek az anyagi tapasztalatokkal. A film tele van olyan mondatokkal, melyeket csak spirituális gondolkodású emberek érthetnek meg, de mégsem érezni rajta a bugyutaságot vagy ezós beütést.



Kötelességemnek érzem hangsúlyozni, hogy ugyanabban a helyzetben, ugyanabban az időben különböző emberek más-másféle tapasztalásban részesülnek. Ez a film nem mindenkinek jó! Meggyőződésem, hogy ez a film is árthat vagy segíthet a nézőnek. És ez attól függ, hogy ki milyen eszközöket használ a megnézéséhez, megértéséhez. Bízom abban, hogy olyan személyek bukkannak rá, akiknek eddigi életük során volt alkalmuk kellő mennyiségű eszközt begyűjteni ahhoz, hogy a következő megfilmesített történet mondandóját a maguk hasznára fordíthassák. Ehhez kívánok sikert neked is, kedves olvasó!


 

26 megjegyzés:

  1. A film nekem is tetszett. (bár régebben láttam)
    "A történet megmutatja, hogyan ér véget a földi, és hogyan folytatódik az azt követő útszakasz."
    A tibeti halottaskönyv szerint mindenki magának álmodja a folytatást aszerint, hogy ki mennyire fejlett, avagy ki milyen karmikus terheket szedett össze az ittléte alatt. (3 szem hamuban sült pogácsa)

    A film tartalmas mondandója ellenére némileg polkorrektre sikerült... (a világháborús részre gondolok...:P)

    Egy másik ajánlás, ha már meséről életről és halálról van szó:
    http://kerecsen.tv/2013-03-12/szantai-lajos-a-magyar-nepmesek-vallomasa-eletrol-halalrol-csillagokrol/

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, annál a résznél én is elhúztam a szám - "jaj, nemán..." - de azért szinte kedvem lett volna megkérdezni a megérkező pajeszosoktól, hogy "na mi van öregem, dobhatod ki a könyveidet, mi?" :))

      Törlés
    2. Nem kell mindent mellre szívni - lehet, hogy épp akkor siklott ki a tizennégy-ötvenes galíciai gyors, de előfordulhat hogy szalmonellás flódnit és lejárt szavatosságú sóletet szolgáltak fel a varsói gettóban, estleg tűz ütött ki az oświęcimi kapcagyárban...
      Zavaros idők voltak kérem, nem lehetett mindenre és mindenkire odafigyelni:-)

      De hogy a néhány pajeszos-dávidcsillados és az AIDS egyetlen korai áldozata után még hány rendes ember ballagott - a szemetek szentségit - azt már nem láttátok...

      mj

      Törlés
    3. Így igaz, zavaros idők voltak, és ahogy a filmben is láttuk, jónéhányukkal végzett a tábori munka öröme, no meg persze a tífusz. Igen, néhányan tényleg otthagyták a fogukat, no de ez persze nem jelenti azt, hogy bárkinek is jogalapja lett volna kikiáltani a világ diaszpórájában élő összes fajtársat "túlélőnek", és erre alapozva felépíteni egy jól jövedelmező iparágat, hogy ette volna meg a rósejbni az ötletgazdát. Eleve mi az hogy túlélő? Hát a világháborúkat megúszók nem mind azok kérem? Ennyi erővel mindenki kaphatna kárpótlást néhány generáción keresztül, nem? :)

      Törlés
  2. Vajon Chico "szellemi vezetője" a ma sumérnak hazudott, valójában ősmagyar/ősszkíta Anu FőIsten ImAnuÉl-je/Imanuél-je e. Vagy egy akár "hitgyülis-kiválasztottas" ál-szellem-lényről van e szó - mint súgóról. Ez nagy kérdés mert "Emánuelt" a zsidók a magyaroktól már régen "ellopták" és maguknak kisajátították. Mint ahogyan az ősszkíta/sumér legendáriumot is egy az egyben a zsidó bibliai "Ó-testamentum"-ként "adták el". Melynek próféta-szereplői hogy hogy nem szintén magyarul értelmezhető neveket viselnek.
    Ezek az emberek - sajnos - évezredek óta mindig csak elloptak és lemásoltak dolgokat. Másra nem tellett nekik hiszen - valami oknál fogva - eredeti "ötletük" soha sem volt. Még új "neveket" sem tudtak kitalálni. Salamon is SzólÁmon, a menóra meg MénÓra a Mózes meg egy gyakori egyiptomi név - még az is lehet hogy az ősi magyar Ménes fáraó-név után "fabrikáltatott". Aztán ott vannak az Él meg az Ás név-végződésű próféták. Akik valójában az UTAT végigjárt újjászületett "madár"-emberek.
    Aki már az Új Életre Feltámadt - az már ÉL, míg aki még csak a 3.szemét nyitogatja - azaz ÁS a tudatalattijában, az készül a Feltámadására. Tehát ez utóbbi ember az aki hamarosan feltámad hogy "ÉLjen". Mint például GabriÉl, RafaÉl, MikaÉl, EzékiÉl, DaniÉl, JóÉl, SamuÉl. Aztán JeremiÁs, NehémiÁs, ZakariÁs, MalakiÁs, MikeÁs, ZofóniÁs, AbdiÁs, HóseÁs, EzsdrÁs, ÉzsaiÁs. Ezek a név-végződések nem véletlenek - mint ahogy az sem hogy csak magyarul értelmezhetőek. Ahogyan a Gíza is Géza vagyis Az Ég/Orion Öv.

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerikém drága ... örvendetesnek találnám, ha befejeznéd ezt az ostoba "zsidózást ... na nem mintha mennyire bírnám őket, csak
      rengeteg nyoma van annak, hogy valamikor közös írást használtunk. ...:)))

      A kájoni székely rovásírás szerint pl. a "j" betű
      formailag megfelel egy 7-esnek. Lehet, hogy ez neked nem mond semmit ... a magam részéről viszont már több azonosságot is találtam az egyes különbözőnek képzelt kultúrákban ... és jelen pillanatban - lehetőleg még a III.vh
      előtt - érdemes lenne ezeket a közös szálakat újra felfedezni
      és rendszerezni - ugyanis szerény véleményem szerint
      jobb okosabbnak lenni, mint megdögleni. ...:)))

      Olvass csak bele ebbe:

      http://ikint.uw.hu/az_eden_irasa.html

      Ö.T.

      U.i.: Nézd meg a Föld jelét is, de pl. az sem érdektelen,
      hogy a paradicsomi 4 folyónak közös volt a forrása, ami
      kb. azonos az "X" jellel, ahol a közép az 5. tényező ... és innen szépen tovább lehet bontani .... miután sikerült
      megszabadulnod ettől a "zsidózós" hisztériától. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    2. Aztán ha már így belelendültem, esetleg érdemes lenne a napimádóknak is elgondolkozni egy kicsit, ugyanis az agyunkba
      valamelyik barom élénken belepréselte ezt a Nap = Élet
      képletet, aminek "csupán" az mond ellent, hogy az óceánok mélyén többezer méteres mélységben is van ÉLET, ahová a Nap már nem süt le. ...:)))

      De ugyanígy a világűrben bőven akad szilárd matéria meg
      napsütés is, csak éppen a VÍZ hiányzik, így aztán élet sincs. Hm ... ???? Érdekes, nemde ???

      Has nem tévedek, akkor Nap nélkül egy "kicsit" tovább
      bírjuk, mint VÍZ nélkül. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Aztán ez sem unalmas Kerikém:

      http://www.kincseslada.hu/magyarsag/e107_files/public/VARGA_CS.PDF

      Figyelmedbe ajánlom a 26. oldaltól. ...:)))

      És minderre a "katolikus lexikon" szerényen csak ennyit jegyez fel, hogy :" székely rovásírás: a magyarság kőkori eredetű ősírása."

      Tényleg ?????

      Na ez pusztán "csak" azért érdekes, mert a primitív, barbár
      és "pogány" lényeknek már évezredekkel előbb kifejlett
      írásrendszerük volt, vagyis évezredekkel előtte, még mielőtt a római elkezdte volna "Istent helyettesíteni". ...:)))

      Hm ... ???? Ébredezel Kerikém ???

      Ö.T.

      Törlés
    4. Aztán ami szintén izgi, hogy magának a latin nyelvnek is
      volt rovásírásos változata. ...:)))

      Aztán esetleg még az sem mellékes, hogy a rovásírásban
      a piramis formájú betű = S. ... ami ugye utalhat a sex-re
      is, de talán az sem érdektelen, hogy a 8 lapú oktaédernek
      pontosan 6 szeglete van, ahol 4 szög a V és az A figyelembe
      vételével közösnek számít. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    5. Ö.T. miután más véleménye-"csatornázása" rendszeresen szélsőséges érzelmeket vált ki - és azonnali ellen-menetelő reagálást - ideje lenne végre a "tükörbe" nézni. Nagy zavarra utalhat ez a 4x-i minden nyugalmat és türelmet nélkülöző bizalmaskodóan zavaros "válasz". Ha legalább tételes cáfolatokat olvasnánk - de ilyen nincs. Másról való beszéd, félrebeszélés viszont temérdek - ki tudja miért. Egyébként miért ez a velem való állandó foglalkozás ? Talán csak nem erre predesztinált valaki ? Persze mindenki azt tesz amit /h/tesz - lelke rajta.
      Más. Messi az "oroszlánocska" is ÁS, persze csak a foci és az euro viszonylatában - így aztán ő legfeljebb a Barcelona "Messi-ás-a". Radamel/El Madar Falcao sem az a kimondottan "magyar sólyom". Netanjahu-nak/NeTánJaHU-nak sem kéne feleslegesen erőlködnie. Megy a próbálkozás - a "hasonlítani" akarás évezredek óta, még Hollywood által is definiáltan: a "Majmok bolygóján". A modern "majom"-emberből mindeközben kihalt még a "majom"-szeretet is, de azért az utánzást, a valódi ember-bőrbe bújást már szinte tökélyre vitte. Ebben még egy "kamé-leon" is útmutatást adhatott. Azonban még szimpla "ember-majommá" válni is szörnyen nehéz, szinte lehetetlen - hát még igazi valódi emberré válni. Ez - sajnos - nap mint nap igazolást nyer a korszakváltás viharában.

      Kerion

      Törlés
    6. A zsidóknak is megvan a szerepük ebben a történetben, csakúgy mint ahogy a piócát is használjuk a "rossz vér" kiszívására. A zsidók a magyarok anyagi javait szívták el, és pont ezzel idézték elő a szellemi ébredésünket. Tulajdonképpen még köszönetet is mondhatnánk nekik, ha nem esne olyan nehezünkre..... :D
      Panka.

      Törlés
    7. Cöhh... a jelenlegi mentális, meg társadalmos (és főleg jól összevissza kavart) megszokásaink közepette tökre természetes, hogy hörgünk valakikre (mindég).
      Többek között Jahve híveire is.
      Csakmer jelenlegi ismereteink szerint, azhoz, hogy meg tugyunk fényesedni köll némi idő itten a fizikális síkon. Namost, ha nem tugyuk táplálni a húsrucit, az hamar lemálik rólunk, oszt kezdhessük előröl. (Ez meg nem mindenkinek bejövős.)
      Tehát, mivel a népeknek (kicsiny hazánkban is) keves százalékja jutott el addég, felismerjen mindenféle fura dógokat, meg mintázatokat, a szellemi ébredésének megköszönését többen úgy képzelik, hogy egy szép nagy hasítófejszével szeretnének gratulálnak a felemlegetett Jahve-hívő tábor tagjainak.
      Csak mer felébresztették őket.

      Nodehát... van ám olyan mondás is, hogy nem okos dolog buzerálni a szunyáló oroszlányot. ;)

      Törlés
    8. A "zsidó titok" az hogy valójában nincs is zsidó. Csak az un. zsidó vallást - de főként a mentalitást - felvevő emberek vannak. A magukat zsidóknak nevezők között még 10 %-nyi sémi - az un. arabokkal rokon sincs. Hogy mi és ki készteti őket arra ami a lényegük az vita tárgya. Tehát azt feltételezni hogy ők lennének a Teremtés "próbakövei" erős túlzás. Bár az is igaz hogy a tevékenységükkel - akaratlanul is - "ébresztik" a köreiken kívülállókat. De ezt főleg azért teszik hogy az emberek ellenük menjenek. S így egyfajta "áldozatot" mutathassanak be, egyúttal pedig megszabadulhassanak ellenségeiktől.
      Az rendkívül rosszul érinti őket ha az emberek kilépnek a "világukból", ha meghaladják őket hogy mintegy felül-emelkedjenek rajtuk. A magyar ezt az általuk cseppet sem kívánt utat járja. Ezért is vannak itt hogy ezt minden eszközzel megakadályozzák - a "megtáltosodás" magyar útját. Ami púp a hátukon hiszen - mivel "vaj" van a fülük mögött - félelemmel tölti el őket. A magyar lélek-minőségűekkel való minden tevékenységüket ez a félelem hatja át. Igazából nem tudják eldönteni hogy magyarok legyenek-e - mármint "magyar-lelkűek" - vagy sem. Ami egyébként is egy igen nehéz ügy mert ehhez teljesen meg kéne hogy változzanak - méghozzá belsőleg.
      Az "eszter"gom-i oroszlán az Istar-gaM/Mag kifejezésből ered ami egy ősmagyar - a folyamközben is definiált - idehaza még a pilisi Esztergom nevében is "eszteresített" dolog. Ugyanis Isztár Mag-jairól vagyis rólunk magyarokról van szó. Tehát tetszik-nem tetszik a Vízöntőben ható Oroszlán-ok is mi vagyunk - magyar lélek-minőségű emberek. Ugyanis nekünk van meg - Skorpió-lényegű Mérlegelő-Nyilas/Kentaur mivoltunknál fogva - erre a szellem-tudati képességünk. Mindez mindenkiért van - és természetesen senki ellen nem való. Sajnálatos hogy vannak akik ezt nem így gondolják.

      Kerion

      Törlés
  3. Maga a történet nem vót ám... hm... vagyis inkább így: akár ez a verzió is lehetséges.
    Igaz vót pár olyan dolog benne, ami kicsinyt sántított és/vagy egyfajta fejlettebb(?) társadalmi berendezkedést mutatott (kicsinyt olyan cvölfös stílusban).
    Deugye... ahogyan Kerion mester is felemlegette vót... messziről gyött ember/akármi az dumál, amit akar. S ez biz nemcsak a mink kis fizikális síkunkra vonatkozik. Főleg ha fent is úgy vagyon, mint lent. Vagymi... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én símán el tudom képzelni ezt a fejlettebb társadalmi berendezkedést, ahol eldöntheted, hogy a nagy semmittevést választod, vagy csinálsz valami hasznosat is. A mások szolgálata egy ilyen közegben tulajdonképpen öröm, mert a közösséget szolgálod/emeled. Ez a miénkhez hasonló egós helyen persze nehezebben megy. De ha nem is a filmben bemutatotthoz hasonló hájtek helyen tisztul meg a lélek két élete között, akkor is el tudom képzelni, hogy a valódi énünknek van fenntartva egy "hely", egy időn és téren kívüli "szféra", ahol összeszedhetjük a gondolatainkat. :))

      Törlés
    2. Hátizé... A okos bácsik, meg mindenféle becsatornázó bigyók, és szellemileg megmagasodott figurák mán párszor levésték ezekben a halottas könyvekben (amiket, hogy-hogynem nem tettek nagyon közhírré), hogy van valami hely, ahun a lélek parkol időnkint kicsinyt, mielőtt tóvább kóborog, vagy beugrik ismét a fizikális síkba. Nopersze... ha odajussunk, majd meglássuk.

      Viszont, ha jól megszaktekincsük a köröttünk történő kavargást itten a 3D-ben, akkó... rágyöhetünk, hogy valójában itten is szoligálunk. Bizony. Szógáljuk egymást - pontosabban mindenféle lopakarcokat, és sunnyogó figurákat - és ahogyan a filmben mondották vót, "ha kiérdemelted megkapod".
      Igaz... vélhetően nem eme üzenetet szerették vón átadni a alkotók, dehát... ;)

      Törlés
  4. Azért ebben a filmben (meg máshol is) számomra zavaró,hogy sehol sincsenek legalább látvány szinten dogonok,aboriginek, eszkimók,irokézek.... Ők annyira spirituálisan sz@r emberek?
    a.n

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tessék.. már linkeltem..:
      http://youtu.be/AD7yOLS_0hw

      Törlés
  5. OFF
    Korábban sokat olvastam erről a hüllő-agyról, valahol meg is említik, hogy az nem természetes része az embernek. Szerintetek lehet párhuzamot vonni a hüllő-agy és a falling sky-os paraziták között? S01E08 csattanójánál jött a felismerés.

    t.h

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv, t.h!

      A filmekben és sorozatokban sok mindent elpöttyintenek, de olyan kőművesen elfalazott módon, kell hozzá egy jó "kalapács", hogy megértsük. Az ember nevű formáció testi szinten szerintem is egy tákolmány, valami fejlettebb és valami primitívebb keverékéből összeállítva, de ezt természetesen nem fogják az iskolákban tanítani, vagy a tv-ben leadni, mert mind a két intézmény azok kezében van, akik alkottak minket. :)

      Törlés
    2. (töröltem egy fél oldalt, nem akarok megbántani senkit, beszéljenek a linkek.. kikapartam a gesztenyét, tessék nem lustának lenni és megtörni mindenki magának.. szájba nem rágok..)
      http://vimeo.com/28153690
      https://en.wikipedia.org/wiki/Triune_brain
      https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR7Wx-sQOdo1dJHZRq4uSe3ks54HzmHt83jnNZrczGE4T1ssIcyKA

      Törlés
    3. Utálom amikor törölsz fél oldalt, aztán ezt le is írod! És utálom a linkjeidet is! Nem akarlak megbántani de egyszer írd már le érthetően bazdmeg! Mitől félsz?? :))

      Törlés
    4. Ahha, piszok disznó.:) P.

      Törlés
  6. Sorozatban azt is megmondták, hol fogják megtalálni Bin Laden-t.:) Sajnos nem találom most. A Dokik-ban mondja meg a Mindenes. P.

    VálaszTörlés
  7. Mazsola, másokat is ábrándítottam már ki Dynamo-ügyben, Téged is foglak. Ez egy vélhetően többezer fős stáb PRODUKCIÓja, aminek az előretolt személye Dynamo.
    Van egy producer, egy műsorterv, egy 5letgazda cég, aki aztán elkezd castingolni a kitalált szerepre.
    Felkeres castingügybökségeket, akik a legügyesebb illúzionistákat hívják be a castingra a többtízezer fős szereplő-adatbázisaikból. Aztán megtalálják az emberüket, akivel megcsináltatják a levédett filmes trükkjeiket. Ennyi.
    Így készülnek a TV-műsorok!
    Mindenki Dynamo-ról beszél e filmek kapcsán, mint Valakiről, pedig ez nem az ő szellemi terméke!
    P.

    VálaszTörlés
  8. ...sőt, a bámészkodók is fizetett statiszták.
    A víz alatt nyilvánvalóan most is dolgozik a stáb, elveszik a pallót, hogy a csónakok - mintegy bizonyítva, hogy nincs a vízben semmi, amin a srác sétálhatna - elsuhanhassanak.
    Nincs új a Nap alatt, 300 éve nincs új trükk..:)
    P.

    VálaszTörlés