2013. szeptember 2., hétfő

Lazuljunk: La-la-la

Úgy tűnik mégsem sikerült teljesen kiírtani az indián kultúrát, nyomokban megmaradt, és mint a búvó patak, mostanában kezd feljönni a felszínre. Akárcsak a magyar kultúra, mely egyre erőteljesebben dübörög, nem úgy mint a gazdaság... :) Én már annak is örülni tudok, amikor meglátok pl. egy fiatal lányt fehért trikóban, melyen van egy pici, szolid, de mégis kontrasztos Kalocsa-minta (szerettétek volna ha ide most mást írok, mi? :). Vagy egy farmert, melyen matyó-hímzés van. Ez mind-mind azt jelenti, hogy igen, elért minket is a globalizáció, átvettük a "szokásait", felvettük a farmert, mert nem tudtunk mást tenni, de sajátosan magyarrá tettük, így nem sértettünk meg senkit, viszont megőríztük a kultúránk egy piciny szeletét. Lelket vittünk az egysíkú sémákba. Apró örömök, apró patakok, de ezekből lesz a folyam, majd meglátjátok. A magyar népművészet elemeiben kódolva van mindazon tudás, amely szükséges az élet nevű játék megértéséhez, ennek kifejtése könyvi terjedelmű lenne, most nem térek ki rá. Hű, de nagyon elkanyarodtam! Illetve nem is annyira, mert az "indián" és a "magyar" egyáltalán nem különböző kultúrkör, mert ugyanabból a forrásból érkezik, és merít még ma is. Nos itt egy klip, melyet angolszászok készítettek, s melynek a valódi üzenetén még gondolkodnom kell, de szerencsére ismerek jónéhány kódfejtőt, akik tudnak segíteni az értelmezésben. :) Az "Óz a nagy varázsló" mesével a párhuzam egyértelműnek tűnik elsőre, csak itt Bolíviai köntösben/helyszínen lejátszva, de mégis mintha ez valami ősibb történet lenne... amelyben érzékelnünk kell a sámán = táltos párhuzamot is, mint ahogy azt is, hogy előbb utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie a saját démonaival (Ózzal)... mert e nélkül nincs továbblépés. Asszem... A kisfiú mindenesetre mindenkit meg tud változtatni az énekével, hátha a "főgonosszal" is boldogul...
 
Bármi is legyen a klip értelme, a "civilizációból való kivonulás" motívum-nyílvessző nálam most nagyon közel talált a célhoz. Az már mindegy is, hogy matyó-hímzéses farmerban, vagy másban...

Naughty Boy - La La La ft. Sam Smith



53 megjegyzés:

  1. Lazulni?! kizárt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komoly munka lehet minden hozzászóláshoz új accountot csinálni, de hát ha neked ez jól esik, csináld cimbora. :)

      Törlés
    2. Szia bogaram :)

      Törlés
    3. Gyerehaza ninja6tyú! Ne ijesztgesd már ezt a gyereket!

      Törlés
  2. Mazsola, nem olyan nagy szám ez a videó, de azért elmondom a jelképrendszerét, hogy mivel mit akarhattak megjeleníteni.
    Rögtön az elején ott van az ajtó a 1111-es számmal, ami a 11-11, vagyis közismerten a "csillag-kapu" megjelenítése. A gyerek még - ha nem "programozták" át 7 éves koráig romlatlan - még a Teremtő/Teremtés irányítja. Megy is ki a "szabadba" ahol egy "szíves" - a szívet magánál. a hátizsákjában hordó emberrel - találkozik és egy bohóccal aki az illuzórikus élet "bohózatát" jeleníti meg a flaszteron. Hogy semmit sem kell komolyan venni az illúzióban. Aztán ott van még a kutya/Szíriusz-i lélek - a feltétel nélküli szeretet szimbóluma is - mint "útitárs". 4-ük útja először a Föld alá a pokolba vezet ahol természetesen az "ördög" látható hogy tudjuk hol járunk. Ezzel a földi "pokoljárás" lett megjelenítve mint az azutáni hegyre-, mennybe-menetelnek az előfeltétele. Ekkor értünk a történet/az út, egyben a videó végére ami EGYben persze az eleje is - mert a "hegyre FEL" annyi mint a "11:11-es" csillagkapun ÁT. Vég = Kezdet !!!

    Kerion

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsenyális! A srácikó szivárvány sapkája pedig azt jelenti hogy szerepelni fog Alföldi következő remekműűűvében :)

      Törlés
    2. Kinek mit jelent a szivárvány. Nekem azt a 42 fokos szög alatt látható - szét/h/-esettségünket próbára tevő - jelképes "Hidat" ami egyben a magasabb szintre is visszavisz. Mivel a szivárvány köztudottan a fehér fény spektruma - annak Szét/h/-esése RÉSZ-ekre bomlása. Amit aztán a SZER-elem-ekkel lehet önMAGunkban újra EGY-gyé kovácsolni/visszaállítani. Ez egy földi létfeladat. Meg aztán a szivárvány a szív árván/y/-lévősége is ami a Tündérkirály/nő/höz vezet. Aki voltaképp a lelkünk "sarkának csillaga" - ikerpárja. Az igaz és örök Szer-Elem-ünk, amit egész földi létünk alatt valójában keresünk. Az semmit sem jelent hogy a legutóbbi időben a homoszexuális emberek kisajátították maguknak a Nap melegét és a szivárvány színeit. Az eredeti értelmezés megerőszakolásával semmit sem lehet elérni. De persze meg lehet egyeseket téveszteni. Ez is a cél - az egyébként "mágikus erejű" szivárvány és meleg-ség negatív kontextusba való helyezése. Persze csak azok számára akiknél ez még lehetséges.

      Kerion

      Törlés
  3. Hm... Eza klipben lévő fődalatti szarvas útonálló lehet utalás a sámáni hagyományokat követő arcokra is. Mer ha, és amennyiben emlékezetem nem csal, valami olyasmi infó keveredett a agyamba, hogy az ilyen arcok lezúzása (kikerülése, semmibevevése, magadba olvasztása - kívánt rész aláhúzandó) után tud a felemlegetett gyógyító/segítő fickó kóricálni szerte a szellemvilágban.
    Depersze... ez is csak egy olvasat. (Persze nem tapasztalás, csak hallomás, mer jelenleg úgy néz ki, beleragadoztam ebbe a húsruciba.)

    VálaszTörlés
  4. zozoterikusmókus2013. szeptember 2. 23:44

    http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20130519-jodorowsky-the-dance-of-reality-cimu-filmjenek-elozetese.html

    VálaszTörlés
  5. Mazsola, mit fogsz tenni a troll úrfival/hölggyel (esetleg többesszámban is írhatnám, de te ezt jobban tudod, hányan van(nak))? Láthatóan próbálja bomlasztani az értelmes kommunikáció menetét, elvinni a fonalat más irányba, ahogyan ez az előző poszt kommentjeiben jól látható, ott sikerült is neki, jó hosszan. Persze tudom, nem neked kell kezelni ezt, mi, a hozzászólók kell, hogy ne ugorjunk rá a butaságokra.
    Az oldalon csak ebben a bejegyzésben, az eddigi 9 kommentből nekem 4-5 ismeretlen hozzászóló van, akiket eddig nem hallottam, és a hozzászólásuk tartalma, terjedelme, belinkeléseik színvonala sem üt meg semmilyen ideillő szintet (nem lenézésből mondom, csak egyszerűen ha valaki 1 rövid ideje már követi valóban, konstruktívan hozzáállva a blogot, nem ilyen megnyilvánulásai lennének). Szíve joga, illetve ez is egy feladat az itteni közösség számára, hogy építő jelleggel tudja megoldani az elé gördülő akadályokat, mint az ilyen flémerek/trollok. Csak egy kicsit zavar, nem nagyon, de remélem, illetve tudom, hogy mindenki az itteniek közül tudja kezelni az esetet.

    R.S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit fogok tenni? Semmit. Nekem elfér, de lehet ha nagyon megunom akkor törlöm az összes hsz-ét. Ami neki percekig tartó pötyögés, az nekem egy gombnyomás, így nyugodt vagyok, mert itt lebeg a lehetősége, hogy BÁRMIKOR megtehetem. De még nem teszem, várok, hátha tud valami értelmeset is szólni a Sanyi.

      Törlés
    2. Engem nem zavar a trollkodäsa.
      Annak ideén a királyi udvarokban is tartottak
      "udvari bolondot" - és ezt nem bántólag mondom - aminek
      feltehetőleg megvolt a maga szerepe.

      Ha ennek a mélyére ásunk, akkor nekem az jön ki, hogy
      a logikára épült világban - akár szándékosan - jelen volt
      a nem logikára épülő szemlélet is, ami persze poénként
      hatott és jókat lehetett rajta röhögni.

      Szóval az "udvari bolond" egyáltalán nem volt hebe, mint ahogy azt egyesek képzelik ... és ha belegondolunk, akkor
      az egók világában ugyanilyen nemlogikus dolog a
      szeretet is ... vagy akár a kegyelem. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Ö.T.-ihez hasonlóan vélekedek.:) Minden valamirevaló színdarabban a "bolondnak" is van szerepe.( Nem is kevés )"A srácikó szivárvány sapkája" pedig már egyértelmű jelzés volt.:)

      Lujza

      Törlés
    4. "A srácikó szivárvány sapkája"

      Hm ... most, hogy mondod ... tényleg.
      Erre nem is gondoltam.
      Arról nem is beszélve, hogy a szívárványnak
      a Bibliában is megvan a maga jelentése.
      (Békeszerződés Isten és ember között.)

      Ö.T.

      Törlés
    5. Most az jutott az eszembe, hogy a tarotban is jelen van a bolond, majd pedig az, hogy mint a többi lapnak negatív és pozitív aspektusa is va. Ezután a Ziskola ugrott be, ahol mindig feladat volt a szereplőket beskatulyázni negatív és pozitív dobozkába. Viszont sosem kellett ( nekünk legalábbis nem) olyan szereplőt keresni, aki se nem pozitív, se nem negatív ( tehát nem úgymond előrevivő, se nem hátráltató), hanem ezen tulajdonságokat meghaladóan bölcsnek ( "gömbös ember")nevezhető.

      Lujza

      Törlés
    6. "a tarotban is jelen van a bolond"

      A Bibliában ezt így fogalmazzák:

      "Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket."

      "majd pedig az, hogy mint a többi lapnak negatív és pozitív aspektusa is van."

      Az árnyékvilágban ez szinte mindenre érvényes ... kivéve talán a fényforrásokat. (gyertya hasonlata)

      "bölcsnek ..."

      bölcs = b + ölts = B ...:)))

      "gömbös ember" = képesség a többdimenziós valóságérzékelésre = szer ... de megtalálható ez a
      mágusok üveggömbjeként is ... meg a Föld maga is ilyen.

      Ö.T.

      Törlés
    7. Köszönöm Ö.T..

      emberöltő... sok ember+öltő... E

      Az E viszont csak vízszintesen szimmetrikus. Ráadásul hiányzik belőle két félkörív a nagy B-hez.

      Lujza

      Törlés
    8. "emberöltő..."
      http://www.fadefast.com/images/nanosuturing2.jpg

      mj

      Törlés
    9. Ne kapkodjunk Lujza néném ... mert egyelőre én is csak keresgélek ezen az "új" (???) területen. Az azonban talán
      Neked is világos, hogy az "E" meg a "B" nem azonosak egymással, így a jelentésük is feltehetőleg eltérő.

      Egy (feltételezett) rendszerben nem csinálhatunk azt, amihez
      éppen kedvünk van, mert azzal ... khm ... szétqúrjuk a
      rendszert, még mielőtt felfedeztük volna az alapjait.

      Nem baj, ha többször is nekifutunk egy adott részletnek,
      amolyan "hátha" alapon. Na akkor mégeccer:

      1. bölcs
      a, ből + cs(i) = lélekből születettek = szellemiek
      b. b + öl + cs(i) = akik a fentieket rendszeresen kinyírják. (pl. Káin és Ábel esete, vagy inkvizíció, ...stb.)

      Ha "ember + öltő" = E ... vagyis felismeri az összefüggéseket ... vagy megérti a rendszer alapjait, akkor
      az "ember + öl + tő " = F ... ahol hiányoznak az alapismeretek.

      Az "E" - nek csak az egyik (bal) fele mutat összefüggést,
      míg a jobb maximum csak párhuzamokat ... amelyek sohasem találkoznak ... így aztán az összefüggéseknek is fuccs.

      Számszerűleg az "E" az 5. betű, ha viszont az alkotóelemeket (vonalakat) számoljuk, akkor csak a 4-ig
      jutunk. Ha azonban fölfedeztük, hogy a 4 vonal 1 betűt
      alkot, akkor eljutottunk az értelem szintjére ... = 5, az
      értelem jelentése pedig ... illetve annak a töve = ÉRT, amit gyakorlatilag úgy is lehet fogalmazni, hogy eljutott
      az egyensúly állapotába.

      Ennek ellenére nem kell elszontyolodnod kísérletezés
      közben, mert ebben az
      agyoncivilizált rendszerben az értelem sehol sem szerepel
      tantárgyként ... meg az írástudókat is módszeresen hidegre
      tették ... nekünk meg van mivel játszani. ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  6. Szerintem jól teszed Mazsola.
    Nincs velük gond, helyén kell tudni kezelni az edzőpartnereket.:)
    Off. (vagy nem):
    No nézd má' mikre rá nem gyünnek tudósék.:)))http://www.origo.hu/egeszseg/20130902-akinek-negativak-a-gondolatai-elobb-lesz-beteg-pozitiv-szuggesztio-hipnozis.html

    Komolyra fordítva, azért szerintem ennek a cikknek a megjelenése már komoly változás, hiszen ez egy elég sarkalatos kérdést, TUDATUNK FIZIKAI VILÁGRA VALÓ HATÁSÁT érinti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Edzőpartner"?.. Box box! Angárd bajnok! box box! hihihi

      Törlés
    2. Csak gyengéden Rockykám és ne a fejre! Okostojás könnyen reped DDD

      Törlés
  7. " A magyar népművészet elemeiben kódolva van ... "

    Többféle kódolás létezik.

    1. nyelvi
    2. szag
    3. formai
    4. szín
    5. fény
    6. vegyi
    7. logikus
    8. mentális
    9. érzelmi
    10. tér
    11. idő ... stb.

    Nem vagyok meggyőződve, hogy az összeset tudatosan használjuk.
    Sőt ... !!! ... nem is akarják ezt.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kódinvázió! Kód-ály Zoltán miatt ez az egész! A kertibudiba is csak kódlámpával lehet már menni :)

      Törlés
    2. Így van Ö.T.

      Ha pl. a nyelvi kódolást nézzük, van a mondás, miszerint

      "Aki másnak vermet ás, maga esik bele"

      Hát nem csodálatosan le van írva a karma-rendszer működési elve?

      Vagy ott vannak a népművészetünkben állandóan ismétlődő körkörös és forgórózsás motívumok, melyek az élet ciklikusságát és spirál jellegét hivatottak ábrázolni.

      És a többi. Egy élet kevés hozzá, hogy megfejtsd a magyar kultúrát, legfeljebb csak egy kis szegletét tudod elsajátítani/megérteni, de már abból is eljuthat az ember a felismerésig, hogy itt bizony nem akármivel állunk szemben, amit tisztelni kell. Molnár V. Józsi bácsi, vagy Pap Gábor az életét tette rá erre a kutatásra, de még ők sem tudnak mindent természetesen. :)

      Törlés
    3. Prof. Dr. Májkeldzsekszon2013. szeptember 3. 15:00

      Vajon hol tartana a magyar kultúra a roma kultúra apportjai nékü?

      Törlés
    4. Jól mondod pöttyös6tyú ... a zene is egy kód, sőt ... akár
      összetett kód, ha a dallam és a ritmus kombinációjaként
      értelmezzük ... ha meg még énekelnek is hozzá, akkor már
      akár háromkomponensű kód ... ha pedig a zenét egy együttes játsza - mondjuk a pop-szektorból - akkor ugye mégtovább bővül ez a kód - énekes, gitáros, basszista, dobos, billentyűs - ami ugye pl. egy 100 tagú szimfónikus zenekarnál
      már kifejezetten nem a puding kategória. ...:)))

      A kulcsszó itt a HARMÓNIA lenne ... ahol 100 fő
      akarva-akaratlanul EGY KÖZÖSSÉGET alkot, ahol mindenkinek
      megvan a maga szerepe (SZER ???) ... és ha még az egyes hangszerek
      megszólalását is figyelembe vesszük, akkor még az időkód
      is jelen van. ...:)))

      Nyugodtan írogasd csak a "marhaságaidat", majd lefordítjuk
      magyarra !!! ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
    5. Hát még az ősi zsidó kultúra apportjai nélkül?

      Törlés
    6. zozoterikusmókus2013. szeptember 3. 15:34

      Igaza van Ötének, a hangvilág a kódok kódja. Egy fing például még semmi de ha mindenki egyszerre szellentene, az már egy szimfónikus kód lenne! ráadásul még a szag-kód is jelen lenne, nem is beszélve az idő-kódról mert ennyi metángáz már az időjárkálást is jócskán befolyásolja!

      Törlés
    7. " ... a hangvilág a kódok kódja. "

      Ezt nem tudom, de lehet benne valami ... tekintve hogy az
      egész materiális világ alapja a rezgés. ...:)))

      Aztán lehet ezt tovább is bontani hallható és nem hallható
      hangokra ... vagyis törődjünk bele, hogy az egész humán
      populációból senki sem rendelkezik az egésszel.

      Ö.T.

      Törlés
    8. "Egy fing például még semmi de ha mindenki egyszerre szellentene, az már egy szimfónikus kód lenne!"

      Egyáltalán nem vagyok ellene, ha a feldobott témát
      levetíted egy alacsonyabb szintre, de azért azt esetleg vedd figyelembe, hogy az ideírogatók zöme (rajtad kívül mindenki)
      a 100 tagú szimfónikus zenekar példát is könnyedén érti, ami persze nem jelenti azt, hogy valaki is vissza akar tartani, ha Te pl. rockkonzert helyett inkább fingkoncertre szeretnél jegyet venni.

      Amennyire tudom, az alfarhangos instrumentek tökéletes
      hangolása egyelőre még nem megoldott, így aztán valahol
      mégiscsak hiányzik az összehasonlítási alap, nem gondolod???

      Ö.T.

      Törlés
  8. Nabasszus végre egy színvonalas blog! örülök hogy rátaláltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is örülünk, hogy idetaláltál pötty... zozet... izé szemölcs. Továbbra is érdeklődve várom, mi sül ki ebből.

      Hiszem, és tapasztalom is, hogy mindennek oka van, csak meg kell érteni. A nem megértés hiánya nem egyenlő a dolgok, okok hiányával. Az ész, értelem és erőfeszítés hiánya sem feltétlen rossz dolog, legalábbis bizonyos nézőpontból, sőt szükséges is, kiegészíti, sőt erősíti a kerek egészt. De a törekvés a megértésre mindig meghálálja magát, javaslom kipróbálásra.

      R.S.

      Törlés
  9. Elég valószínű, hogy a "meseszoba" elérte azt az olvasottsági/népszerűségi küszöböt, hogy már érdemesnek tartják egyesek támadni és megpróbálni szétzilálni. Egy teljesen érdektelen, elhagyatott blog nem érné meg senkinek a fáradságot.

    Úgyhogy Mazsola büszke lehetsz, mert már számon vagy tartva, mint "ellenség", tapasztalatból mondom mert már sok más helyen is ugyanez történt, így kezdődik, aztán egyre többen jönnek és verik szét a kommentfolyamot. Ez persze nem feltétlenül "utasításra" történik, hanem minden témának megvannak az önjelölt "csendőrei", akik önszorgalomból rombolják a mainstream-be nem illeszthető témákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Technikai kérdésem lenne, ha nem gond dobnál egy mailt?

      Törlés
    2. Okos halandó vagy Bastian (mint a tavalyi kos DDD). Valóban azért jöttünk fel most hogy figyelmeztessünk titeket: ne feszegessetek bizonyos tiltott témákat ha nem akarjátok, hogy a kis újjaitok alatt hírtelen csörgőkígyóvá váljon az egér!!!

      Törlés
    3. Gyerehaza Azatoth! ne ijesztegesd már ezeket a gyerekeket!

      Törlés
    4. Izémizé, az látszik hogy üres a pocid, meg teli a pelus, ellenben mégis annyit büfizel hogy az már egy ezós csoda!

      Törlés
    5. Bastian, szerintem bezárt az index fórum, vagy érdektelenség miatt pang mint a norvég légkondi. Ezért az a fertő tenyészet ami ott kivirult a szervezett támogatás mellett, (miután már egymás egymás buzogányát jobban ismerték mint a sajátjukat) halálra unta magát. Szanaszét spricceltek, és balszerencsénkre az egyiket ideette a rosseb.

      Törlés
  10. Prof. Dr Hókuszpók2013. szeptember 4. 9:21

    Hókuszpókusz tanfolyam indul!!! Légy Te is diplomázott zozoterikusmókus! (Sokba kerül de nekünk megéri DDD)

    http://www.kirko.hu/index.php?modul=bemutatkozas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez teccett doktor ... ezoterikus szabadegyetemre
      felvételi vizsga ... asztán mellik tantárgyból??? ...:)))

      Ö.T.

      Törlés
  11. Szerintem egyértelmű a klip üzenete: megváltás a nyomorúságos helyzetből, életből egy úton lehetséges: befogod a füled, (nem hallgatsz a kísértésre) és a belső hangra figyelsz. A kisfiú több embernek megmutatta a kiutat és a végén a barlangban maradt, hogy a szarvakkal ábrázolt főgonoszt, mumust is megváltsa. :o) A klip nyitva hagyta a végét. Fontos még, hogy a megvilágosodás után elhagyták a várost és a természetben sétáltak. Semmi újat nem mutat a klip nekünk, úgy gondolom. :o)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép ez a kis klip. A Gonosz -ami persze az emberekben van, nem valahol kívül- igyekszik uralkodni az embereken, de a szeretet -ami szintén ott van az emberben- erősebb nála. Ez a maja sámánok üzenete is, akik szerint a maja naptár vége azt jelzi, hogy véget ér a sötétség korszaka (a kali-yuga korszak) és egyre erősebb lesz ezentúl a szeretet -a szív- fénye.

    A gyerek sapkáján látható szivárvány azt jelzi, hogy ő egy "szivárványgyerek"; egyre több szivárványgyerek születik körülöttünk (másnéven indigó- vagy kristálygyerek) és ők biztosítják a korszakváltást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az összes mitológiában, őstörténetben, mondában öreg bölcsek, mégpedig megjelenésre fehérbőrű, hosszú ősz hajú-szakállú - úgymond "csillagokból jött" - emberek biztosítják a földi korszakváltást. Tehát nem ilyen vagy olyan gyerekek. Nyilván most is így van/lesz.

      Kerion

      Törlés
    2. A szivárványgyerekek a váltás eszközei, akik nem véletlenszerű genetikai mutációk által születnek meg. Ezeket a mutációkat nem "öreg bölcsek" és nem is "földönkívüliek" irányítják, hanem a Teremtő. Ez a folyamat minden olyan bolygón lezajlik előbb-utóbb, ahol a Teremtő értelmes életformákat hozott létre.

      Törlés
    3. Bilbó, mondd te minden ezo-cuccot elfogyasztasz, vagy esetleg - amit kétlek - az Orion kari Teremtési Tanács tagjaként vagy ilyen jól értesült ? A Teremtés/Teremtő mindent áttételesen irányít. Amit mondasz abból csak ez állja meg a helyét ha egyáltalán erre gondoltál. Mégpedig - az emberiség esetében - a földön megtestesült, felnőtt, sokat látott, már számtalanszor leszületett un. kentaurjai/táltosai/avatárjai révén teszi ezt. Akik kifejezetten ezért születnek le emberi testbe - mondhatni hogy erre a feladatra vannak teremtve - és természetesen semmiféle genetikai kísérletezéssel nem foglalkoznak. Azt régen az atlantiszi "fekete mágusok" tették akik pl. önmagukat klónozták. A mostani "atlanti 6almasok" próbálnák őket utánozni - elég gyatrán.
      Tehát a Teremtés nem az illúzióban még tapasztalatlan gyerek-korúak révén hat. A táltos-avatárok ugyanúgy végigjárják az UTAT mint bárki más. Tapasztalatokat szereznek, "poklot járnak", felébrednek-megvilágosodnak és felemelkednek ecetera. Annyira megnövelik a belső rezgésüket - a szeretetelvűség útján való haladásukban - hogy a Teremtő-i tudás és képesség szükséges foka már rajtuk keresztül tud áramolni, azaz hatni tudnak. Ez mindig is így volt - most is így van. Az átalakulást, a metamorfózist - ami tulajdonképpen az átkristályosodás és nem mutáció - pedig a Nap és a Föld elektromágneses térrezonancia-változásai okozzák. Amelyek abból adódnak hogy a Naprendszer precessziós mozgásában 13 ezer évenként komoly változás áll be. Vagyis a Naprendszer vagy elfordul a galaxis központjától vagy szembefordul vele - az Orion kar tengelye körül ellipszoid ívet leíró körforgásában. A Teremtés az illúzión belüli természeti folyamatokat csak irányítja illetve felügyeli - karbantartja.

      Kerion

      Törlés
  13. Az elmélyedés négy fokozata http://tarrdaniel.com/documents/Hinayana/buddhista_alaptan.html#felebredes-het-fokozat

    DN 2. 75-82.

    … - Amikor a koldus megtapasztalja, hogy eltűntek belőle az akadályok, megkönnyebbül. A megkönnyebbültet derű tölti el. Akinek szelleme derűs, a teste is elnyugszik annak. Ha teste elnyugodott, boldogság tölti el. Boldog szellemmel eléri az elmélyedést.

    Az érzéki vágyaktól és a káros tartalmaktól megszabadulva gondolkodás és ítélet révén eléri az elmélyedésnek az eloldódás élményéből születő, első fokozatát, aminek a derű és a boldogság a jellemzője, és időzik ebben. Testét az eloldódásból születő derű és boldogság tölti el, átitatja minden irányból, úgy hogy nem marad egyetlen porcikája sem, amit ez az eloldódásból születő derű és boldogság át ne hatna.

    Ezután a koldusban elnyugszanak a gondolatok és az ítéletek, és eléri az elmélyedésnek az összpontosulásból születő, gondolkodástól és ítélkezéstől mentes, derű és boldogság által átitatott második fokozatát, ami megteremti a belső békét és a szellem összpontosulását, majd időzik ebben. Testét az összpontosításból születő derű és boldogság tölti el, átitatja minden irányból, úgy hogy nem marad egyetlen porcikája sem, amit ne hatna át ez az összpontosításból születő derű és boldogság.

    Ezután a koldusban elhalkul a derű, és érintetlenül, éberen, tiszta tudattal időzik. Testében azt az egyedüli boldogságot tapasztalja, amelyet a bölcsek így neveznek: "az érintetlen éber boldogságban időzik". Ekkor eléri az elmélyedés harmadik fokozatát … Testét olyan boldogság tölti el, amely túl van a derűn, átitatja minden irányból, úgy hogy nem marad egyetlen porcikája sem, amit ez a derűn túli boldogság át ne hatna.

    Ezután a koldus eléri az elmélyedés negyedik fokozatát, aminek az a jellemzője, hogy túl van a boldogságon és szenvedésen, felette áll a jó és a rossz kedélynek, nem érinti boldogság és szenvedés, pusztán az érintetlenség és a jelenlét tudatából áll. A koldus ebben időzik. Ott ül a koldus, és tiszta, világos szelleme egész testét áthatja, úgy hogy nem marad egyetlen porcikája sem, amit ez a letisztult, világos szellem át ne hatna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ötödik fokozat: növénnyé változott emberünk. :)

      Törlés
    2. Mindenesetre nem lehet ez olyan rossz létállapot, de csak annak működik ez az út, aki már "itt" mindent befejezettnek/megtapasztaltnak tekint.

      Törlés
    3. ez a cél: maga az út, a tapasztalás
      nem erre törexünk mi itt?

      Törlés
    4. Dehogynem, csak amíg képtelen vagyok elengedni mondjuk a kaját, vagy az internetet - az egyetlen helyet ahol megértenek - addig nem igazán beszélhetünk erről az útról, legfeljebb csak arról, hogy látom a térképen merre visz, teszik is, arra szeretnék menni, de még nem járok rajta. :)

      Törlés
  14. Ne legyél magadhoz túl szigorú!

    VálaszTörlés
  15. Mindig csak ezós videjó van feltéve, most nézzetek egy kicsit mást is. A köztévé riportere egy igazi ekeszarv, tipikus, vaskor bugyuta kölke, egy a "két és fél tonnás" parasztkamionjával hencegő vastuskó. Felvág vele, összetéveszti az elsőbbséget a kivagyi felsőbbrendűséggel. Ha volna esze, inkább más példát választott volna, nem a saját aszfalttraktorját, ráadásul oda nem illő szövegkörnyezetben. Így vagyunk mi köztévésileg ellátva:
    http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/09/05/08/Biciklisavot_a_Nagykorutra__kevesebb_parkolohely.aspx

    VálaszTörlés