A januári virágzásról, és a tőlünk nem független körülményekről

Volt itt egy kis vihar a biliben. Vili?

Mármint nálam. És ezáltal a világomban is volt. Egy kicsit lecsúsztam. Valahová... Talán feltűnt egyeseknek, hogy az utóbbi hetekben nem voltam túl aktív, vagy ha meg is jelentem a virtuális dühöngőben, nem voltam túl finom. Elég nehéz időszakom volt mostanában, családi ügyek és munkahelyi állapotok miatt - legalábbis erre fogom, persze nyílván tisztában vagyok vele, hogy ezek a "körülmények" tőlem nem függetlenek, sőt... de mégis úgy éltem meg ezt a hullámvölgyet, ezt gödröt, hogy "már megint mik történnek velem?!" 

Azt érzékelem, hogy az amit Adamus világáról / tanácsairól olvastam, bár teljesen tudok vele azonosulni elméletben, de valahogy gyakorlatban időnként egyre messzebb kerülök tőle. Olyan mintha egy centrifugában lennék, és amikor már majdnem elérem a kijáratot, akkor valami (pl. egy hír a politikából) visszaránt, és kezdek elölről egy újabb kanyart... :) Nem jó ez így (legalábbis nekem nem jóként jelenik meg), de biztos megvan az oka, annak, hogy még mindig "itt" vagyok, és nem sikerült átlépnem "oda".

Kipróbáltam Adamus búrás játékát, miszerint azokat a dolgokat, melyeket nem szeretek, ellenkezek velük, nekik feszülök, próbáljam meg beemelni a saját "búrám" alá, azzal, hogy "ez is én vagyok". Valamikor nem sikerül, és marad az energiafeszülés, de van amikor egész jól megy, és befogadom. Ez az "ez is én vagyok" mondat nagyon sokat tud segíteni akkor amikor éppen utálok valakit/valamit... de van amikor ez a befogadás (vagy elengedés?) nehezen megy, ilyenkor jön a vihar, majd utána a teljes kiégés.

Úgy tűnik, hogy nekem egy energetikailag is felfokozott, túlpörgött, nagyon aktív, kiáradó időszak után, annak csúcspontján van igényem egy megállásra, lecsendesedésre, kifújni magam. És ezt valamiért egy negatív hullámgörbének élem meg. Szabályszerűen kiégek. Ilyenkor összeszaladnak a felhők a fejem felett, és sötéten befordult állapotba kerülök. És persze "ahogy fent, úgy lent", és "ahogy bent, úgy kint" - ilyenkor a "külső" körülményeimben is megjelenik ez a zivatar, mondanom sem kell, hogy a környezetemben is megjelent egy csomó befordult ember. Valószínűleg ezzel semmi baj nincs, ez természetes. „Aki kívül keres, az belül talál, aki belül keres az meg kívül”. És ez nem rosszabb vagy jobb, másképp aktív-passzív, másképp fedezi fel ugyanazt a dolgot és ez a kettő (kint –bent ) ugyanúgy hat egymásra és ugyanolyan harmonikus áramlás lesz belőle a végén szerencsés esetben. (az elején persze lehet ilyen centrifuga, ping-pong labda feeling, amíg egyenlítődik ki…) És ezzel a centrifuga, "egyszer lent egyszer fent" állapottal kapcsolatban még az időjárás is érdekes. Hétfőn napsütés, tisztára tavaszi kikelet, kedden meg köd, cuppogó nedvesség, sár, tiszta „öngyilkos feeling” idő. :D Mintha még az időjárás is ezt mutatná, nem? Egyik végletből a másikba.

 

És itt érkeztünk el egy konkrétan vizsgálandó példához. Egy kedves ismerősöm küldött nekem két fényképet, mert úgy gondolta, hogy ezek fognak néhány gondolatot szülni bennem. Nem tévedett! :)

Jöjjön az első kép!

A képen látható kajszibarack fa a barátom kertjében van, és néhány nappal ezelőtt készítette. Azért az gondolom mindenkinek lejön, hogy itt bizony egy rendkívül fura dolgot láthatunk. Az öregek sem láttak még ilyet. Állítólag utoljára az 1700-as évek végén történt ilyesmi...

A képen látható januári virágzással kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Első körben a földhözragadottabb énem azt mondja, hogy "basszameg, idén is drága lesz a pálinka!" :) - mert ugye ha más most rügyeznek és virágoznak a fák - mert bekapták a decemberi jó idő csalit, viszont februárban lefagynak - akkor bizony itt tavasszal nem lesz bő virágzás, és később termés sem. A belsőbb énem szerint viszont tényleg rendkívüli időket élünk, ezt érezzük mindannyian, és az ilyen jelekből még azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy "hű! meg ha!" - most aztán virágba borul a világ. És innentől már csak kérdezni tudok: ha tőlünk nem függetlenek a körülményeink, akkor ez a januári virágzás mit jelenthet? Mit mutat meg belőlünk, milyen változásra utalhat ez? Vajon ez az üzenet csak nekünk magyaroknak szól?

A másik kép:

"Hálás vagyok az összes bonyolult embernek, akik az életem során pontosan megmutatták, hogy ki nem akarok lenni"

Ezzel a képpel kapcsolatban az az első meglátásom, hogy ez csak egy féligazság (féligazságok korát éljük!) és ezt kiválóan érzékelteti ez a félszemű reklámarc is. A másik meglátásom - és ezt mostanában többször hangoztatom is - hogy a világ olyan mint egy tükör: megmutatja milyen vagyok. Milyen az a személyiség amit felépítettem magam köré. Ez minden pillanatban érvényes igazság, és számomra ez nem valami vallási hitrendszerből ered, hanem személyes meggyőződésből. Ha bal lábbal kelek, és mindenkivel morcos vagyok, akkor azt fogom észrevenni, hogy az egész világ morcos velem. Ha mindenkire egységesen sugároz a szeretetem (mint pl. a Napé), akkor mindenki szeretni fog. Ez ilyen egyszerűen hangzik, csak megcsinálni nehéz. :)

Tehát a szöveg, ami a kiscsajos képen van szerintem csak féligazság, mert mivel mindannyian része vagyunk az Egyetemes Tudatnak, nem vagyunk függetlenek a "körülményektől", minden mindenre hatással van, és ezért bármilyen számunkra furcsa/unszimpatikus/akármilyen emberrel is hozzon össze a "sors", az csak azt mutatja meg, hogy én jelenleg milyen vagyok, vagy mi van bennem ami analóg ezzel. Nekem nagy segítség sokszor az a fajta tanítás, mely azt mondja, hogy ha állandóan a saját kis búrámon kívülinek érzem a körülményeimet, és állandóan ellenkezek az hatásokkal, történésekkel, személyekkel, a világgal szemben, akkor állandóan háborúzni fogok (háborgok - magyar nyelv csodái!), ha viszont bevonom a saját kis búrám alá ezeket a "külső" dolgokat, azzal a felszólítással, hogy "ez is én vagyok", akkor egycsapásra mindent másképp látok - egyből kikristályosodik, hogy ezek a dolgok eddig miért okoztak ellenérzést bennem, hol van bennem ezeknek a megfelelője, tükörképe. Például ha látok egy padon fekvő hajléktalant, és elítélem, hogy miért nem dolgozik, akkor őt a világomon kívülre helyezem, (ami egyébként egy kvantumfizikai paradoxon, mivel nem lehetséges!), ha viszont bevonom a búrám alá, akkor rögtön látni fogom, hogy van bennem is egy olyan rész, amelyik szinte irigyli azt a semmittevő nyugalmat, azt a naplopó életmódot, azt a már semmivel nem törődök felfogást, amivel ezek az emberek rendelkeznek. Persze ez nem jelenti azt, hogy azonosulunk az alkoholtól, hányástól bűzlő, szakadt ruháival, mindössze azt érzékelem, hogy abból a lényből, amivé ez az ember vált, bennem is van egy apró rész. :) 

Vagy amikor éppen azon dühöngök, hogy A  Cég 4 év alatt 900 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert , amiből ... nos... vélhetően néhányan igen jól jártak, akkor bizonyára csak a bennem lévő korrumpálható jellemrész érez némi igazságtalanságot: "engem kihagytak belőle!" :) 

És ezt legyűrni nem kis teljesítmény! Vannak időszakok, amikor az embernek minden percben újjá kell születnie, hogy ép ésszel túlélje a következő pillanatokat.

Nos, ilyen "időszakon" (fejlődésen?) vagyok túl, és ilyen gondolatokat szült ez a két kis kép! :)