2014. február 20., csütörtök

Mese a Nagy Kijevi Halpiacról


Egyszer volt, hol nem volt, hetethétországon is túl, volt egyszer egy halpiac.
Ezen a halpiacon a második legnagyobb standja egy Szergej nevű pacáknak volt. Szergej szép és jó ember volt, és... na jó ne túlozzunk, ronda egy harácsoló alak volt, de a többi halárus és a vásárlók viszonylag kedvelték, mert mindig volt friss hala, és általában jó viszonyban volt a szomszéd árusokkal, időnként cserélgettek ezt-azt. Az egyik szomszédját úgy hívták, Iván, övé volt a legnagyobb halstand. Vele régebben sokszor voltak összezördülései Szergejnek, különösen, amikor még közös standon árulták a halat és tulajdonképpen Iván volt a főnök. Aztán egyszer csak, amikor végre sikerült megegyezniük a határokon, egy rozsdás fűrésszel szétvágták a fa asztalokat, és onnantól viszonylag békében éltek egymás mellett, sok mindenben egymástól függve. Ivánnak volt jó sok olaja, amivel tudták fűteni a kis olajkályhát, ami ott volt a standjuk mögött, és igen jó szolgálatot tett nekik, Szergejnek meg volt sok hala, amiből tudott adni Ivánnak is, amikor az rászorult, és abban is sikerült megegyezniök, hogy Iván lesz a piac főolaj támogatója és Szergej lesz a vezető menedzsere.

Teltek múltak az évek, nem is volt semmi gond, hanem történt egyszer azonban, hogy a halpiac kapujánál megjelentek mindenféle külföldi halárusok, Stefánok, Jean-ok, George-ok, meg mindenféle szedett-vetett népség fiai. Ezek a jólfésült (és halárusnak feltűnően jól öltözött) fiatalemberek mosolyogva közeledtek Szergej felé, és megkérdezték tőle:
- Uram, mi is szeretnénk a piacán halat árulni, ugye nem probléma?
Szergej kedélyesen válaszolt:
- Semmi probléma uraim, mindig szeretettel látjuk a vendégeinket.

No így is lett, Stefánék letelepedtek a halpiac egyik sarkában, és elkezdték árulni a halaikat. Sok vizet nem zavartak, csak néhányan vásároltak az ő termékeikből.
Stefánék ezt látva úgy döntöttek, nagyobb sebességre kapcsolnak, hiszen ahonnan ők jöttek, ott biza növekedési kényszer van. Egyszer csak odajöttek Szergejhez:
- Mondja csak kedves uram, volna e kedve velünk megkötni egy szerződést, amely értelmében a mi otthoni piacunk és a maguk piaca összeadná erejét, és közösen szövetkezve lennénk egyre eredményesebbek?
Szergej ezen elgondolkodott. Tetszett neki az ötlet, ó hogyne tetszett volna! Közös piac? Még nagyobb eredmények? Miért is ne? 
Ám ekkor váratlanul Iván odasúgta Szergejnek: 
- Vigyázz, ezek csak a piacodat akarják elhappolni, ne dőlj be. Maradj csak te inkább mellettem, mert utánam csak éhesebbek jönnek. Ismerek néhány srácot a város nyugati piacán, akiket ugyanezzel a trükkel húztak csőbe, és azóta csak szívnak, válságból válságba esnek. 
Szergej elszontyolodott egy kissé, de azért hallgatott Iván bátyára, és visszautasította a kecsegtetőnek tűnő ajánlatot
Ez úgy tűnik nagy hiba volt.

Ekkor valami teljesen váratlan dolog történt. A jólszituált úriemberek egyszer csak ledobták magukról öltönyeiket, és kiderült, hogy valójában nem is emberek voltak, hanem csak emberré maszkírozott gonosz manók. No, most hogy végre nem kellett tovább színlelniük, rögtön el is kezdtek ugrálni a standokon, majomkodtak, ordibáltak, egyre jobban felhergelve a piac árusait és vásárlóit. Azt üvöltözték, hogy minden piacnak joga van csatlakozni hozzájuk, és hogy sokkal jobb lesz, mint Ivánék idejében! A többség ugyan nem értett ezzel egyet, azonban a helyiek egy része hallotta is az előző ajánlatot, és úgy vélték tényleg milyen faszájos lenne végre elzavarni a régi főnökséget, Szergejt és Ivánt, és csatlakozni ezekhez a jómódú üzletemberekhez - igaz, kiderült, hogy nem is jók és nem is emberek, de azért mégis lehetne eredményesen összeszövetkezni velük - gondolták. Ezek a jóhiszemű helyi lakosok nem sokat tudtak a világ dolgairól, így elég könnyű volt őket megtéveszteni a mézes-mázos ígéretekkel.

És ekkor történt még egy furcsaság. Váratlanul megjelent a piacon egy vadidegen pofa, állítólag valami Izsáknak hívták. Kitudódott, hogy ez a faszi egy olyan messzi országban játszott korábban katonásdit, ahol igen régóta előszeretettel vegzálják az Ahmed nevű helyi halárusokat. Na ez az arc nem sokat szarozott, egyből el kezdett hőbörögni, ujjal sűrűn mutogatva Iván felé, majd hirtelen egy vaslapáttal beverte Szergej arcát. Hogy miért éppen az övét, az örök rejtély marad.
Persze Szergejnek se kellett több, összehívta a helyi haverjait és keményen megdobálták kővel Izsákot és bandáját. Ekkor szabadult el a pokol.

A helyi megtévesztett emberek egy része beállt Izsákék mögé köveket dobálni, Szergej pedig, a haverjaival nem átallott visszadobni néhány követ, halat, vagy ami kézre esett. Röpködtek a kövek rendesen, ki tudja hol állnak meg. Sok hal került az utcára. Nagyon ronda napok következtek.

Az idegen halárusok, Stefán, Jean, és George nevű gonosz manók ezt látva gyorsan telekürtölték a világot (merthogy kiváló kapcsolataik voltak a nyugati fősodratú médiával is), hogy micsoda egy rohadék ez az Szergej, és különben is mi a francot képzel magáról a saját halpiacán, hogy csak így dobálózik, és rendet akar tenni! És az emberi jogok? És a demokrácia? És a tőke szabad áramlása? Az smafu? - kérdezték. 
Addig mentek, hogy a sajtóban már az egész halpiac létének megszűnését vizionálták, miközben már nagyban tartott a rendrakás a piacon. Egy másik ügynöknek, egy bizonyos Jack nevűnek még ahhoz is volt pofája, hogy kinyilatkozza, itt bizony az egyetlen kiút, ha egyenesen Izsákék bankjától vesznek fel hitelt a rendrakáshoz.
 
Iván természetesen lebeszélte Szergejt erről az őrültségről, és még néhány további jótanáccsal látta el kollégáját:
- Ide figyelj Szergej koma. Én ismerem ezeket a tagokat. Ugyanezt a taktikát csinálták végig néhány távoli rokonomnál is, Irakban, Szíriában, Szudánban, Egyiptomban és még számos helyen. Nem kell bedőlni nekik, nincs szükséged Izsákék bankjára, sem arra hogy eladd nekik a piacodat. Ki kell emelni a provokáló egyedeket a tömegből, és már mehet is a rendrakás. Tudnod kell, hogy valójában csak eszköz vagy a számukra, valójában az én tökeimet akarják elkapni

Szergejék így hát elkezdtek rendet rakni

Itt tart most az onlájn mese, ki tudja hol ér véget...
 
***

Mindeközben a nagyvilágban a többi Jóska és Tibi a szokásos módon csak szájtátva bámulta a tévén az eseményeket, francokat sem értve az egészből, csak ennyit nyögve:
- Mi van???

Vég-e?

(egy másik mesemondó tollából ugyanez: http://aranykorhajnalan.blogspot.hu/search/label/Ukrajna )

44 megjegyzés:

  1. A mostani rendetlenséggel az a baj (ezt már lassan egy éve lehetett olvasni), hogy asztalosék 2-3 részben akarják látni ezt a halpiacot...különféle indokok miatt..
    Na meg a halpiacnak nem csak egy szomszédja van, hanem...(alsó kép)
    http://kuruc.info/r/2/124111/
    Ami most történik színház..Sajnos...Ahol a "muslincák" (statiszták) értéke csak szóban létezik...de ezt már ismerjük...

    VálaszTörlés
  2. Engedjétek meg, hogy egy filmből vett idézettel (Mennyei királyság) válaszoljak. Tegnap ugyanis összeért bennem valami (konkrétan az idézet és a zene..)
    "...láthatod, senki sem maga dönti el, hogy végzi. Az ember mozdulhat parancsra, a fiú követheti atyját, de ne feledd: ha királyok mozgatnak is téged, vagy hatalmasok:
    A lelkedért egyedül TE felelsz.
    Ha majd iSTeN előtt állsz, nem mondhatod, hogy mások parancsára cselekedtél, vagy hogy az erény nem volt számodra járható út.
    Az nem lesz mentség.
    Ezt ne feledd."
    http://youtu.be/pC4axUbCru4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit az ember lelke diktál...Addig és ne tovább...Lehetőleg másokért...Ameddig megvan a "választás" lehetősége...
      (Sose értettem miért hívják lelkiismeret furdalásnak...Inkább lélek furdalás vagy a lélek "hangja" ...)

      Törlés
  3. Hm... Namost, ha feltételezzük, hogy a asztalosék, kőművesék, és csatlósaik folyamatosan hülyére veszik a népeket, akkó... Valahogy nem megy az agyamba, mé' szopják be folyamatosan a átlagarcok a mán (legalább) ezerszer elsütött trükköket?
    Pedig ezhez ám nem köll pecsétes papírossal rendelkezni. Csak a kis szemüket kinyitni, meg észben tartani, hogy a fent említett pofák a szájalásból és a manipulációból szedik meg magukat év(tíz)ezredek óta.
    Olyan mocsok nehéz ezt szem előtt tartani?

    Persze... ha a filozófiás meg keleti bölcseleteket lessük, a átlagnépeknek csak le köll dobálni a eddég összeszedett terheiket valahogy.
    Ha úgy, hogy üvöltözve verik be egymás arcát (miközben pár hangadó a háttérben véresre dörzsöli a kezecskéjét megelégedésében), akkó úgy.

    Sok sikert hozzája.

    Csak aztat kérném a közreműködőktől tisztelettel, hogy legalább az olyan muslincákat nem molesztálják ezekkel a hülyeségekkel, akik nem kívánnak belefolyni ebbe az össznépi "kinek a farka nagyobb" jáccódásba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyel, Que, amíg a tömegeket le lehet venni a lábáról ilyen "rezsicsökkentés" féle trükkel, addig ne várj tőlük nagyobb összefüggés-megértést.

      Törlés
    2. Tudod bloggazdi... egyes elméletek szerint a humánok egy igen fejlett és értelmes valamik. (Mongyuk... ezesetben azért nem ez látszik, de fogjuk rá.)
      Szóval. A tapasztalás, valamint a nagy számoknak (megmég a manapság haladónak számító picológiai vélekedések szerint is) törvénye szerint még a leglassabban fejlődő kölök is rágyön arra, valami nem kerek ha tizennyócadjára vernek kezire.

      Azt még megértem, hogy a idősebb nénik és bácsik holmi konzervativizmus okán éltetik ezt a ikonizált Vittore, meg a Feri gyereket. Akik kínosan ügyelnek rá, hogy azé legalább azokkal ne ba... toljanak ki nagyon, akiket mán az elődeik is szép szókkal hülyére vettek. De azt, hogy az adott néne a saját szeminek nem hisz mikor a kis pénzecskéjit osztogassa... Azt azért nehezen hiszem.

      A minap vót valami ilyen "ááá... átléptük a egészségügyi határértéket a légszennyezettségi adatok szerint... jaajjaaajjj... meg fogunk dögölni" szösszenet a képdobozban, mikoron a médija nagy lendülettel kiszállott a zútca emberit, meg pár öltönyös, köpenyes arcot meginterjúvolni a témával kapcsolatban.
      A bogármester bácsi sírt egy sort, hogy nem tugya megérteni a zemberek felelőtlenségét, hisz nem gondolnak a kölkökre, a vénekre, a asztmásokra, stb... pedig ők még szóltak is mostmán a Kómány olcsóbbá tette a gázot, tessék azzal fűtni! Irgum-burgum...
      A tudomány neviben valami népegészségügyi tüdőgondozós nőszemély osztotta az eszet, és megkérdeztek még valami meterológus félét is, aki szintén sopánkodott kicsit, meg beletolta a sok adatot a népek arcába.
      Aztán gyött "Józsi" a zúcca embere. Riporterék monták neki, hogy légszennyezettség, meg rezsicsökkentés, amivel a gáz olcsóbb, meg...
      "Józsi" viszont (aki erősen munkásembernek nézett ki - a szó jó értelmét tekintve) megakasztotta a riportert, hogyhát...
      - Tessék nézni... a gáz ára egy száz m2-es házra kb. havi harmicezer, cserébe nincs is meleg. De ha veszek ugyanennyiért fát vagy szenet és azzal fűtök, nem hogy meleg is van, de majd két hónapig kitart.
      Pislogás. Riport vége.

      Szóval, látható a zemberek nem esznek mán meg minden gyökérséget, csak vélhetően megunták a folyamatos siránkozásukat hangoztatni, hogyhát... a változatosság kedvéért (legalább próbából) nem lenne hátrányos senki számára ha a magosban ülő öltönykék (akiket ugye demokrácicásan a saját kis kezükkel x-eltek be a Országnak házába) löknének kicsivel több koncot a nagy marakodás közben...
      Oszt a kutyát nem érdekelné hogy verik egymást agyon a nagy versengésben.
      Mer vaneza... roppant bonyulút "élni és élni hagyni" mentalitás is. Amit azé tán egyre többen kezdenek elsajátítani.
      Tán.
      Persze... nem magosan, mer az ilyesmi arrafelé erős hátrányt jelent.

      Törlés
  4. A nyugat-ukrajnai galíciai városok mint Tarnopol, Ivano-Frankovszk és Hmelnyickij is, továbbá Lemberg, s most már - bizonyos visszafogottsággal - Ungvár is felsorakoztak az "ellenzék" mögé. Lembergből és a galíciai városokból a "forradalmárok" folyamatosan szivárognak a kijevi "hal-piacra" voltaképp a "kipás"-Klicskó és a többi ál-ukrán "kazár" megsegítésére. Az öldöklő káosszal - a még irányítók - Ukrajna felbomlását szorgalmazzák. A nyugati részt nyíltan "galíciai" ál-ukrán irányítás alá kívánnák vonni. Hogy aztán a későbbiekben azt már egyesíthessék a Kárpát medencében kialakítandó ál-magyar királysággal, de facto szidó császársággal. Több mint 150 éves terv ez amit most látnak elérkezettnek megvalósítani.
    Ami az ezzel kapcsolatos fegyveres ellen-menetelő tevékenységet illeti az nyilvánvalóan és tervezetten az Egy-Én-i lélekrombolás irányába hat. Mivel az apokaliptikus végső cél a "lélek-uralás/lélek-rablás". Sajnos az adott lelket uraló ego sokszor nem tud vagy nem akar a hal-ál-ős - "Hal-as"/Halak korszakbeli - helyzeten, a durván materiális pártoskodó rendszeren felül-emelkedni, nem tudja azt meghaladni. Így aztán a "hal-piac-ra" megy a HAL - ahol sajnos "bevégzi".
    Persze ne higgyük azt hogy csak így lehet a halas-kofák standján lélek-vesztő-állás-ra jutni. Megy az az aján-láss-al és a szavaz-ósdi-val is amikor a nevünket - voltaképp a személyiségünket/lelkünket - adjuk a hamisság, a hazugság, a 6almaskodás és harácsolás végtelen önzésű csicska-letéteményeseinek ajándékba. Ez ugyanolyan lelki "levesbe-menetel" mint az ukrajnai. Csak egy kicsit el van odázva az illúzióért hozott "áldozat" bemutatása. Ezen illuzórikus ellen-menetelek - legyen az "majdan-i" halpiaci- vagy fülke-forradalom - egyaránt vég-zet-es-ek a mostani korszakváltáskor. Nem úgy az ebből való fel-tám-ad-ás - hiszen az azt jelenti hogy mint halak már: "kint vagyunk a vízből". DE nem ám hal-ként levegőért kapkodva - hanem már ál-hal-ként. Vagyis tulajdonképpen már tüd-ős spiri víz-öntő-ként, kik ezen a "halas-alkonyon" mentik a még menthetőt. Halásszák ki a már "tüdő-kezdeménnyel" is bíró léle/g/zésre is képes halakat a tengerből. No nem a kiválogatós irányított 4 D-s "elragadtatásra" hanem a minden hátsó szándék nélküli egy-én-i belső rezgés-"érdem" szerinti 5 D-s földi aranykorba-menetelre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Christopher a District 9 -be(n) jelezte a visszatértét. Nekem nagyon hasonlít a Distrikt Galizien és a disztrikt kilenc hangzásilag. Az hogy utóbbi magyarul hangzik így.. persze, volt már erre rengeteg példa.
      Szergejéknél amúgy a halpiacon a másodlagos frisseség a módi, nem várjunk tőlük sok jót.

      Törlés
    2. Szép-szép,de már illene változásnak is lennie. Oly sokszor mentünk el,és oly sokadjára jöttünk vissza,hogy segítsünk a maradtaknak.-- A magyar minőség,ha teheti ,--ha rajta múlik-- visszajön,hogy segítsen.--
      De... mintha már nem emberek lennének sokan,....semmi nem érdekli őket. Csili Vili képeken a kedvenc kutyusával pózol,de egy kanál vízben megfojtana bárkit,aki meg merné kérdőjelezni,hogy az az arckrém "jár neki".
      Személy szerint már azt sem értem,hogy kit is kellene itt kihalászni. Vagy van-e egyáltalán itt kihalászható valaki.
      Az Úrnőt hírből sem ismerik.
      Már nincs hitük.
      Fogalmuk sincs,hogy a "jó-és rossz" harcol a fejünk felett a lelkekért. Az Ő lelkéért is.
      --És bár én hiszem,hogy egyszer minden folyónak a tengerbe kell érnie--.
      De vigasztaljon meg valaki,hogy nem hiába rizikóztatják oly sokan a lelküket, azért,hogy másokon próbálnak segíteni.
      ke.

      Törlés
    3. "Christopher a District 9 -be(n) jelezte a visszatértét."
      Nato katonák nyugat Ukrajnában (Distrikt Galizien)
      http://osnetdaily.com/2014/03/breaking-us-sixth-fleet-moves-toward-crimea-nato-troops-land-in-western-ukraine/

      Törlés
  5. Kifejezetten tetszik ez a fenenagy ajvékolás:

    "Így csinál Putyin belőlünk is Ukrajnát"
    http://index.hu/chart/2014/02/20/orosz_hitel_ennyit_kapunk_mi_es_ennyit_az_ukranok/


    Valamiért ha az index nyavíkol, attól én mindig jobban érzem magam... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2007-2017 Még hatvan-hetven
      Bevezetik a hét tevét,
      hogy innen köpködhessen lángot,
      a bikát nyergelő asszonyra.
      Ebből viszály támad benn is, kinn is.
      ...
      Kettészakad a nemzet,
      lángra lobban az ország. (Háború, testvérharc)
      A lángot vér oltja.

      Magyar magyart gyilkol,
      de a bika hátáról is ide lőnek
      a hét teve miatt.
      ...

      Törlés
    2. A "nyirkai jóslat"-ról csak annyit hogy az a nemrég elhunyt Imre Máté kreálmánya. Aki köztudottan a CIA müncheni lerakata a SZER munkatársából lett - feltehetően masonic sugallatra - ős-magyar-sza/g/értő íróvá, "magyar-yotengrit" vallásalapítóvá és rábaközi táltos-jós-szakértővé/jóslat-közvetítővé. Annyi bizonyos hogy hipnotikusan szuggesztív egyéniség volt. Csak hát nem mindEnkit lehet/ett/ hipnotizálni még Rábapatonán sem. Pályafutása hasonló a nyilas-karlendítősen indult Diána Bácsfyhoz akiből amolyan "magyar-ősiség-sza/g/értő-előadó" lett - seperc alatt felfuttatva.
      Szóval ami a lényeg a magyar nem fog magyart gyilkolni bármennyire is ez a háttér6almista óhaj - még jóslatilag is. Ide lőni és innen lőni még kevésbé fognak, ezért is próbálkoznak az időhiányos végidei sarokba-szorítottságukban mindig egy szomszéd országban. A testvérharcot a biblikus Káin-Ábel mintára, szidó-módra képzelnék el a Kárpát medencében de a magyar nem Romulus és Rémus hanem egy más e felett álló lélek-minőség. A valódi test-vérek nem mennek öl-re, a nem valódiak, az idegenek meg távoznak - mégpedig önszántukból. Ugyanis az alacsony belső rezgés-intenzitásuk miatt nem lesz más lehetőségük az életben maradásra.
      Nincs új a NAP alatt, az ilyen fekete-mágiás félig titkosított vizualizációval már a cion-elődök is próbálkoztak úgy 150 éve. Amikor is a szegedi armageddont jelenítették meg - ahol úgymond "a lovak szügyig gázoltak a /test/vérben" - az akkor állítólag "mindent előre látó" un. Teknőkaparóval. Szóval amíg EGYetlen valódi magyar is van a Kárpát medencében - csakis a Földi Mennyország lehetséges ITT semmi más. Már mint rövidtávú potenciális jövő-kép. Hosszabb távon meg a mindenfelé pozitívan kisugárzó szakrális Magyar Szeretet Királyság létre-jötte az irányadó.

      Törlés
    3. Oké Kerion, persze hogy Máté Imre bácsa bácsi tollából származik, de hogy az ő tollába hogy került az nyitott, a CIA vagy akár még a nyírkai táltosok jóvoltából is lehetett. Egy biztos, mindkét társaság elég jó viszonyban volt/van a jövővel.
      Amit idéztem a jóslatból, az egyre inkább hajaz a mai ukrán (majdan magyar) helyzetre. A kivágás a vezetékes gázról szól, hisz az köpköd lángot a bika hátán lovagló asszonyra (Zeusz -Jupiter - Európa), a hét teve és a mostanában trjengő hetes szám dominanciája is üvöltő párhuzam, valamint a kor, 2007 és 2017 (7 -17) évtizede is most van.

      Amúgy nálunk ingadozik a gáznyomás, ilyent -talán még soha- nem tapasztaltam. De tiszta dili a dolog, mert erről a médiában kuss van, és azt kell hogy higgyem hogy vagy képzelődök, vagy valami technikai hiba van nálunk, ami viszont elég hajmeresztő, mert hogy bír egy ház egyéni gázellátása ingadozni (szerintem sehogy..). Viszont a nagy csend meg arról győz meg(?) hogy a hiba csak nálunk lehet.

      Törlés
    4. Kárpátalja mind CIA, mind pedig nyírkai táltos szemmel nézve is a Kárpát-medence, azaz Magyarország (része). És a buli (szerintem) Kárpátaljáért megy, mint a fő gázvezeték tranzitterületéért. Ezért mutattam rá a párhuzamra jóslat és a mostani események között. Aki teheti olvassa el az egész jóslatot, és ahogy pörögnek az események, jusson eszébe.

      Törlés
    5. Sang, nincsenek "nyirkai" magyar táltosok. Azon egyszerű oknál fogva mert egy magyar táltos nem olyan hülye hogy a saját népe egymás elleni ölre-menését, pusztulását vizionálja. Mivel pontosan tisztában van a szavak mágikus erejével pro és kontra. Egyébként meg ha valaki azt állítja magáról hogy táltos - biztos lehetsz abban hogy nem az.
      Amikor a magyarok ellenségei - magukat persze magyarnak tartva mint például Konrád, Soros vagy Habsburg György - vizionálnak, megjósolnak egy lehetséges jövőt akkor az teljesen evidens hogy arra is játszanak rá. Erre a 6almuknál fogva meg is vannak az eszközeik. Tehát ezért látszik úgy mintha a "program", vagyis az un. jóslat "bejönne". De tudni kell - hogy 2 a pólusúság miatt minden képlékeny és ráadásul még az aranykor az ami a vaskor után következik - tehát a teljesen másik vég-lét.
      Az is egyértelmű hogy igen gyakran és alig titkoltan a Kárpát medencével "játszadoznak" meg a magyarsággal - még akkor is ha ezt tagadják. Tehát Ukrajna esetében is Kárpátaljáról van szó, de persze nem azért mert gázvezeték-tranzitterület. Hanem azért mert Egész-Magyarország, a Paradicsom része. Ez volt a jugoszláv események történtekor is amikor Egész-Magyarország tri-a-non-ban elcsatolt déli része volt "tét". Tehát amint láttuk/látjuk a nagyobb egységekről - Jugoszlávia, Csehszlovákia, Ukrajna - szakadoztak/szakadoznak le az ősi magyar részek: Felvidék, Délvidék, Muraköz, Horvátország és most potenciálisan Kárpátalja. Ehhez jön még majd az osztrákok bitorolta Őrvidék és az a néhány falu amit anno a mostani Lengyelországhoz csatoltak. Szóval a Teremtés /Magyarország újjáteremtése/ most még párhuzamosan folyik a vaskori és az aranykori erő által - mivel még benne vagyunk a korszakváltó "metamorfózisban". Később majd letisztulnak a dolgok - és az "aranykori" magyarok" intéznek már mindent. Szó se róla, a 6alom "aranykori magyar" szeretne lenni - de persze nem úgy hogy valakiből senkivé válva "poklot jár". Viszont ez az ami nem megy...

      Törlés
    6. Kerion, a saját nép talán nem is megy egymásnak, de rajtunk kívül sokan beszélnek még magyarul.
      Valami mégiscsak lehet a Rába körül, hiszen az árad, és Várkeszőnél (8412-es út) éppen egy 700 m-es szakaszt kellet lezárni -tegnap. Látod: Rába, 22, 11, 700, 84 - 2X42

      Törlés
    7. Sang, jól látod éppen erről van szó - a magyarul beszélő nem-magyarok /akik egyébként se lélek-minőségileg, se fajilag nem azok/ mennek a Kárpát medencében mindig egymásnak. Például hány valódi magyar politikus van - egy se. És mind kitekerné a másik nyakát. Abban persze egyetértenek hogy a valódi magyarok mindenből ki legyenek rekesztve, ki legyenek fosztva és minden nap meg legyenek alázva - na, majdnem azt írtam hogy "alijázva". Természetesen a politikusokért még mindig rajongók sem magyarok. De ők sem rendezhetnek itt vérfürdőt egymás között mert arra már nincs "jogosítványuk" a Teremtéstől. Csak elmehetnek innen - és el is fognak menni - ahogy egy "klasszikus" is mondta. A másik megoldás az lenne ha magyar lélekminőségűvé válnának, amire persze - a cselekedeteiket elnézve - kevés a remény.
      A Rába-melléke valóban egy misztikus hely. Ezért is rendezte Máté Imre 2009 augusztusa elején Rábapatonán a folyó mellett a 2-napos Yotengrit-fesztivált. Itt a folyóparti "kívánságfa" - amelyre az óhajok lettek felaggatva kis papírfecniken - felett hosszan köröztek a semmiből előbukkanó és a semmibe távozó sólymok - ugyanúgy mint Dobogókőn is.
      DE számtalan szakrális hely van még. Például az a sziget is az ahol lakom: Gyálarét/téralágy - ahol "lágy a tér" az Élő és a Holt Tisza, Szentmihály és Szentiván között. Mely falu "véletlenül" az egész Kárpát medence legmélyebb pontján van - ahol az "energiák" leülepednek és összegyűlnek.
      Mellesleg meg a "fekete-magyar" szakrális központ Dobogókő, míg a "fehér-magyar" pedig a Szilvásvárad melletti Szalajka, azaz Szala-/a/jka, jelentésében a: "gyűlés bejárata" völgy. Ez utóbbi különben a tibetiek által is sokat emlegetett eredeti "Shambala" - ahol "fellebben a fátyol" - materiálisan lásd a Szalajka-patak fátyol-vízesését. A shambalai "kellékekkel" rendelkező szent-tavas-forrásos-barlangos völgyet a 9 kristályhegy/piramis veszi körül és persze itt van a sziklából fakadó, Grált megidéző "Kehely-forrás" is.
      A legutóbbi 2004/2012-es Vénusz-tranzitot megelőző 1874/1882-es Vénusz-tranzit idején "kreált" 1879-es szegedi árvízzel egyértelműen az Özönvíz lett megjelenítve. Hogy aztán már a masonic/kőműves-tervek alapján épüljön fel újra a város. És lőn. Persze ez azért van mert Szeged szellem-világilag végtelenül fontos - IV. Béla óta "hivatalosan" is a Bárány/Jézus városa. Címerében A BÁRÁNY a koronán áll és jobbra vagyis a JÓRA LÉP. Magyarán Jézus a földre szállt paradicsomban/menny-országban - EGÉSZ MAGYARORSZÁGON - vezeti az aranykorba az embereket. Akkor MOST hol is van a "világ közepe" ?

      Törlés
    8. Ó, hogy a Lúdvári Vénusz csókoljon homlokon.. :D

      Törlés
  6. háááát igen - remek összefoglaló - ilyen tiszta ez, ha az emberke már felébredt.
    Egyszerű módszerekkel, szinte rutinból tesznek mindent tönkre a cél (NWO) érdekében.

    A maci is a játék része, ez egy nagy klub.
    most a jó zsaru, rossz zsaru mutatvány megy
    http://www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo

    A halpiacot viszont meg lehet szüntetni, ha soha többet, senki nem megy oda vásárolni. Új tiszta boltot nyitunk. (Többe kerülne a régi tákolása)
    első lépés
    http://www.youtube.com/watch?v=msJB1I_IBQw

    -------------------------

    Anno én is beszo..tam, mert hinni akartam.
    Ott voltam:
    http://www.youtube.com/watch?v=NxMv9hB8PVM

    Azóta sok minden történt, megszűnt az álom.

    Leonard intelmeit is figyelembe véve
    http://www.youtube.com/watch?v=NY0En0PIYu4

    más lehetséges kiutat nem látok
    http://www.youtube.com/watch?v=rMMyX6-PF_k
    ----------------
    ha már a tömény butaságnál tartunk

    sírjak, vagy nevessek??
    még erre is el lehet sütni
    https://www.youtube.com/watch?v=j6DHbKmfgfw

    naiv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. United Colors of Benetton...
      és
      Hofi szintű féligazságok...Szelep...

      Törlés
  7. villany - nem így lenne, meg sem szólalhatna - ám a bizti szelep méretezését is el lehet szabni

    naiv

    VálaszTörlés
  8. végiggondoltam – nem tud a bizti szelep lefújni és felrobban, ezt is be lehet tervezni, ráadásul mutogatva a tervezőre. (pl. Fukushima)

    naiv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia naiv,

      Megnéztem az "itt van a szíriuszi kutya elásva" c. vidit, és hát elég vegyesek az érzelmeim vele kapcsolatban. Direkt eldöntöttem, hogy nem támasztok semmilyen elvárást, nem ellenkezem, de nem is vésem be, amit hallok, egyszerűen csak áramoltatom, és azt kell mondjam, hogy igen sok ponton éreztem az együttrezgést Leonárd szavaival.
      Valószínűleg teljesen őrült ez az ember (no már megint ítélkezek), de ha ilyen egy őrült, akkor én is e felé tendálok igen öles léptekkel. Mert hogy a sok sok látszólagos zagyvaság ellenére én is egy csomó dologban így látom a helyzetet.. (a nejem 30 percig bírta nézni, és a végén otthagyta "ez hülye" kijelentéssel).
      Szóval nincs mese, valószínűleg megőrültem én is... :))

      Törlés
    2. A Szíriusz nevű 2 éves kiskutya éppen alszik és köszöni szépen jól van - nincs sehová sem elásva. Ellenben ez a "duál-sálas" Leonárd rögtön letegez és összemos mindent és mindenkit, méghozzá többes szám első személyben. Tehát mi "mindannyian" vagyunk a felelősek mindenért. Jujjj de nagyon is ösmerős ez a stílus és persze maga a "megjelen/ít/és" is. Az pedig hogy mindenki kivétel nélkül hibás, hogy mindenki bűnös már lerágott - amolyan vakoló-hites csont. Na éppen ez az ami nem igaz, sosem volt igaz - csak szeretnék ezt az egyes amúgy lelkileg már "sárosak" hogy igaz legyen. Teljesen egyértelmű hogy a legkülönbözőbb belső rezgés-szinteken álló egy-én-ek léteznek ebben a "világban". Akiknek az úgymond "felelőssége" össze sem mérhető - semmilyen tekintetben sem. Már számtalanszor el lett mondva hogy a váltás miatt most "önmérlegelés" van. És természetes hogy a rossz belső "mérleggel" rendelkezők most megpróbálják összemosni magukat a jó belső "mérleggel" rendelkezőkkel - még úgymond "fajilag" is Próbálnak közéjük furakodni, köztük megbújni - kevés sikerrel. A Teremtést ugyanis nem lehet átb@szni - a rezgést nem lehet kicselezni.

      Törlés
    3. www.fenyorveny.hu/2014/02/leonard-lebukott-reptilian.html
      Na most már végre lehet "csemegézni": Leonard kontra Fénymókus !
      Mi a tanulság ? Csak az hogy ha a sok elterelő-megvezető hülyeséget komolyan vesszük akkor - elszaporodik.

      Törlés
    4. NEM hinni, gondolkodni!!

      REKONTRA - Ny. Tamás írása
      (magam is kíváncsi vagyok, mi lehet HUNfénnyel, a másik Tamással?)

      http://spiritufo.ditro.hu/valodi-ufo-kutatas/16-elhallgatott-tenyek/295-a-nyugati-mintak-szerinti-folytatott-ezoterianak-a-vege

      naiv

      Törlés
  9. Mazsola

    Nekem gondjaim vannak ezzel a kutyussal. Pár hete itt linkelte valaki (talán Lujza?)
    és kért róla véleményt...(akkor néztem meg a felvételt, ha azóta megfakultak az emlékeim, akkor elnézést...)
    A mondandójában verseny helyzetbe tesz minket a párhuzamos univerzumban lévő égi párunkkal...Majd ők jobban állnak, mint mi...ráadásul spirituálisan már olyan fejlettek, hogy már leszarják mi hol tartunk... mert ők EGOsan csak azért is el kezdik a csatlakozást akár akarjuk akár nem...Senkit sem érdekelve, hogy körforgás és a legsötétebb halak korszak van...
    A világunk meg elpusztul, mert nem fejlődünk eléggé...A halak korszakbeli világot mégis ki az aki szívből sajnálja? Meg aztán Naprendszer szinten, Tejút szinten, Univerzum szinten szarnak a fejünkre... és pusztítanak jól el...???
    Ez nekem sehogy sem áll össze...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes módon maga a főelmélete, a fő mondanivalója nekem sem állt össze (talán mert még annyira új), viszont részleteiben nagyon sok dologban egyetértettem.
      Általában nem szoktam meghallgatni azokat, akik a teljes pusztulással kezdik a mondanivalójukat, de azért az utóbbi évek világeseményei igencsak errefelé tendálnak, és ha ehhez még hozzávesszük pl. Bűvészinas által közvetítetteket is - azaz, hogy ezt a tekercset hamarosan összetekerik, és csak egyénileg lehet kijutni/felülemelkedni innen - akkor már nem is annyira vad ez az elképzelés.

      Törlés
    2. Helyes, SZN!

      Ezt a dalt most Neked küldik.:))

      https://www.youtube.com/watch?v=_KA8kvSRu3w

      Lujza Hildegárd

      Törlés
    3. Most szórakozol velem??

      https://www.youtube.com/watch?v=_KA8kvSRu3w&feature=player_detailpage#t=111

      111
      Egyszem
      "Semmi baj"

      Törlés
    4. Most nem állt szándékomban szórakozni.:)) Viszont, ha már ilyen "allergiás" vagy az egy szemre, akkor nézd meg jobban azt az órát! Abban a szemben ugyais két óra van.:)

      Lujza Hildegárd

      Törlés
    5. Beszélhetünk dalokról is, mivel sokkal jobban kifejezik gondolataikat, érzéseinket, félelmeinket, vágyainkat.............stb, mint szavaink.

      https://www.youtube.com/watch?v=5gQSF6uUFqM

      naiv

      Törlés
  10. Istenem, mennyire MÁSKÉPP látja a MÁSIK oldal ezt az egészet:

    http://comment.blog.hu/2014/02/21/a_kossuth_radio_mar_putyin_prosztatajanal_jar#comments

    Főleg a kommentelőkből látni, hogy mennyire csak az indexből tájékozódnak, és mennyire bekajálják ezt az "atlanti jó fiúk" szarságot. Fájdalmas...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legutóbbi kijevi történések "vakoló-üzenete" az hogy: "Csak nyugodtan lázadj, tüntess Te, amúgy semmi-re sem tart-ott vaksi hülye megvezethető pógár - és lehetőleg áldozd is fel magad mártírként - mert lám milyen eredményes. Hisz az egyébként szintén általunk > törvényesen < rátok-szavaztatott elnök és kormány a lázadással bármikor elzavar6ó. Ezután akár már meg is nyugod6tok mert ki lett hozva nektek a börtönviselt másik vezéretek az új vezér box-o-ló mellé - már lehet is savazni rájuk, de bárki másra is szavazhattok aki a > mi emberünk, a mi kutyánk kölyke <. Éljen az européer démon-krácia a démonjaink tovább uralkod6nak rajtatok - a lelketek a miénk."
      Most már csak azt kell/ene/ kideríteni hogy kik is azok az állandóan "építő-romboló" - a gondokat sohasem "meg-oldó" hanem mindig csak súlyos-bitó kis- és nagy-iparosok akik által és akikért mind-én van. Nem nehéz. Ha pedig ez meg-van kerülni kell őket mint a Pest-is-t - mert már bár-mikor rájuk omol6 a vak-olat, ami azért nem volna jó ha minket is betemetne.

      Törlés
  11. Az előzményekből:

    The New York Times, 1919, szeptember 8.
    http://www.youtube.com/watch?v=HX79E3B0_I4&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ukrajna területén már annyi népirtás volt mint égen a csillag. 1919-ben a vörös terror mellett voltak zsidóellenes pogromok is amelyek persze ugyanúgy elítélendők mint bármely más direkt vagy indirekt népirtás bármely nép ellen. Az 1932-33-as rafinált közvetett terror, az un. ukránokat kiéheztető sztálini népirtás azonban magasan túltesz mindenen. Az ekkor - feltehetően valamely hivatalos, talán 19-es bosszúszomj miatt - szó szerint éhen-halasztott emberek száma 5 és 7 millió közé tehető. Az akkori népszámlálás kimutatta hogy "Szovjet-Ukrajna" lélekszáma 1931 és 1937 között több mint 3 millióval csökkent. Na ki is végezték a "nép-ellenes" számláló-biztosokat és titkosították az adatokat. Jellemző hogy az emigráns ukránok hiába kérték ekkor a nyugat bárminemű segítségét - az USA éppen hogy 33-ban - az itteni legnagyobb éhhalál idején - létesített diplomáciai kapcsolatot a SZU-val. Tehát a népirtás nyilván nemzetközileg is "elfogadott tervezet" volt a felső körökben.
      Fájdalmas dolgok ezek, különösen ha az ember arra gondol hogy a legtöbb áldozat gyermekkorú lehetett. Mindettől függetlenül nem érdemes elveszni a pogromok végtelen láncának állandó felemlegetésében. Egyszerűen azért mert az sehová sem vezet - illetve csakis a vér-bosszúhoz vezet. Amin viszont végre felül kellene már emelkedni. Az áldozatok utódai nagy része mára már felül is emelkedett ezen - mondhatni világszerte. Ideje lenne hogy azok az áldozat-utódok is megtegyék ezt akik még adósak ezzel. Így aztán már csak az maradna hátra hogy a fél-elmét leküzdve a mindenkori hóhér-utód is megbocsásson végre áldozatainak és azok leszármazottainak - így talán elkerülheti az "örök poklot" ha a Teremtés is úgy akarja.

      Törlés
  12. Ez az egész, ami a világunkban zajlik, olyan számomra mint egy rémálom.
    Mindig is azt vallottam, hogy szeretkező vagy alvó embert nem illik zavarni,
    DE
    ha valaki felsír álmában és segítségért kiabál, akkor viszont fel kell ébreszteni!
    Lehet, hogy erre a dilemmára már Ti is ráfutottak családi környezetben?
    Nincs mese - lépni kell! – ennyivel tartozol magadnak is.

    ÉBRESZTŐ!!!!

    naiv

    VálaszTörlés
  13. A könyvtárban jártam, mutatom mit találtam
    http://dotsub.com/view/15f0467f-d351-4224-acf5-df3f2ba9d5a0


    Senioroknak (esetleg gyerekeknek) egy kis önfeledt ugra - bugra nem árthat
    https://www.youtube.com/watch?v=yu54fHII5UA&list=PL487D63A2F886400C

    VálaszTörlés
  14. A sors Író(niá)jának köszönhetően pont úgy hívják a 2014 február 28-án megválasztott oroszpárti miniszterelnököt, mint a fenti mesében... hehe... :)

    VálaszTörlés
  15. http://www.magyarhirlap.hu/szuverenitasok

    VálaszTörlés
  16. Adalékok a meséhez:

    Az USA és az EU készítette elő az államcsínyt Ukrajnában.
    http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_03_05/Az-USA-es-az-EU-kesz-tette-elo-az-allamcs-nyt-Ukrajnaban-1000/

    Ezt megerősítendő:

    "a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, vélhetően ugyanazok az emberek."

    https://kuruc.info/r/4/124693/

    Fincsi kis történet kezd itt körvonalazódni annak aki képes összerakni ezt a nem is olyan bonyolult képet... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejnye bloggazdi...
      Had emeljek itten kiegy apróságot a első linkből:
      "Richard véleménye szerint..."

      Ja.
      Véleményem szerint meg dőljön mindegyik öltönyke a kardjába (ha épp van neki).
      Amúgymeg... kb. eddég tartott nálam eza "Ukrán helyzet" átal generált összeizgulás. A továbbiakban mán csak a gyűrűzés, meg a szájtépés lészen minden résztvevőtől látható.
      A'meg nemigazán lenyűgöző.

      Mi több... lassan itten vagyon az ideje a kerti-, és ház körüli munkának, úgyhogy az eddiginél is erősebben kezd megkopni a "feltünési viszketegségben" szenvedő bácsik és nénik iránti érdeklődésem. (Ami ugyi, alapjában se olyan túlzottan magas.)

      Törlés
  17. Sang mesternek lassan elkezdhet dagadni a mája...
    "beengedjük a hét tevét"....(G7)

    "Nagyszabású USA-Holland-Magyar hadgyakorlat kezdődött Várpalotánál

    Egyre több hadgyakorlatról értesülök és mind egy időben folyik. AZ USA/NATO erői jelenleg Kelet-Európában gyakorlatozik: Lengyelország, Litvánia; hadgyakorlatozik Ukrajna, gyakorlatozik Bulgária Románia a Fekete-Tengeren. Eközben már itthon is melegítik a katonaságot, plusz Oroszország igen nagy légvédelmi hadgyakorlatot tart több ezer katona részvételével -20 éve ez a legnagyobb -írják.

    Most legyen okos az, aki még azt hiszi, hogy béke van és lesz is. Ez kérem már fel kell hogy ébresszen.
    A média próbálja leszűkíteni az ukrajnai válságot, de már nagyon nem tudják takargatni, hogy kiújult a rettegett hidegháború.

    Holland vezetésű nemzetközi hadgyakorlatot tartanak március 12-e és április 22-e között Várpalota térségében - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

    A hadgyakorlaton összesen mintegy háromezer katona vesz majd részt - közölte a minisztérium, amely szerint több mint egy éve tart a gyakorlat előkészítése (ne feledd az ukrajnai válság sem ma született. a Történelmi események nem véletlenül történnek, hanem azok előre megszervezik...nem szó szerint egy volt CIA főnök mondotta.). Pápa és Várpalota térségében fokozott katonai jelenlét és megnövekedett katonai járműforgalom várható - tették hozzá.

    A Várpalota Challenge 2014 hadgyakorlat nemzetközi jelentősége, hogy erősíti a holland-magyar katonai kapcsolatokat a NATO-n belül - írta a minisztérium.

    A HavariaPress szerint ötszáznál is több harci technikai eszköz, köztük 16 Németországból érkező amerikai helikopter is áttelepül Magyarországra a napokban. A páncélosok nagy része vasúton, húsznál is több szerelvényen érkezik Veszprém térségébe. Az ejtőernyősök és egyéb technikai eszközök repülőgéppel, illetve közúton a szlovéniai Koperből érkeznek Pápára.

    A Magyar Honvédség egy ellenerő századdal vesz részt a nagyszabású gyakorlatban. A Várpalota környékbeli polgármestereket és jegyzőket holnaptól kezdik értesíteni a gyakorlat szervezői."

    forrás:
    https://www.facebook.com/aranykorhajnalan

    VálaszTörlés