A bíró okos lánya

Na mi van ma? :)

Kérdezek-felelnek Játék 2. rész: a titokzatos energiaforrás

kép forrása: http://squingers-hunter.blogspot.hu/

Az előző játékunkban elég részletesen körüljártuk a "jó" fogalmát, ezek után a mostani adásunkban átevezünk az érzelmek világába, azon belül is a legfontosabbat kitárgyalva. Köszöntöm mai vendégeinket, akikről ugyan nem tudni pontosan honnan utaztak ide, de itt és most segítenek majd kibogozni ezt a rendkívül bonyolultnak tűnő kérdést, előre is megköszönve ezt nekik. Következzen tehát a második kérdéscsomag - még mindig csak a bemelegítés (kerülgetem/kavargatom a forró kását, de már látni a lábasban egy szép fodrozódást, amiből akár még egy örvény is lehet) :

1. kérdés: van egy bizonyos emberi - na jó, ne alacsonyítsuk le, legyen inkább univerzális - érzés, amely egy szempontból egyedülálló. Különlegessége abból áll, hogy amikor ez az érzés valahonnan (!) felbukkan az emberben, akkor az észlelő sehogyan sem tudja megmagyarázni, szavakba önteni annak az okát. Minden más érzelmünk esetében meg tudjuk magyarázni, fel tudjuk sorolni mik a kiváltó okok, de ennél az egynél nem, egyszer csak jön és leterít. Ugyanis, amint fel tudunk racionális okokat sorolni, hogy ezért meg azért, szóval hogy miért érezzük a másik iránt ezt a valamit, akkor az már biztos hogy nem az a bizonyos érzés! Tudod-e melyik ez? Kérlek ne nevesítsd még, egyelőre csak igennel vagy nemmel felelj.

Overlandaid: Igen.

Viator: Igen.

Zplus: Igen.

Shaula:
Röviden: Igen, tudom. Hosszabban: Kicsit manipulatívnak érzem a kérdésfeltevést, mert eléggé úgy van megfogalmazva, hogy eleve beszűkíti a lehetséges válaszokat. Mintha kijelentések sorozata  lenne, ami a te véleményed tükrözi, aztán a végére oda lenne téve: - ugye? :D Valamint 
1.: szerintem meg lehet magyarázni és szavakba is lehet önteni. (a művészet és irodalom nyelvén elég sokan meg is tették J) 
2. Azzal sem értek egyet, hogy minden más érzelmünk esetében meg tudjuk magyarázni a kiváltó okot. Vannak egyéb – éppen - megmagyarázhatatlannak tűnő érzelmek is és szvsz van az is, amikor a kiváltó ok, egyáltalán nem a valódi  ok, csak egy olyan alap, amire esetleg jól hangzó és/vagy tanult értelmezéseket lehet rápakolni. Sőt, majdnem minden látszólag ok nélkül érkező érzés „le tud teríteni”, mert pont a megmagyarázhatatlansága miatt képes ezt a hatást kiváltani.
3. Igazából nem nevezném érzelemnek sem. Inkább egyfajta létállapotnak vagy tudatállapotnak, ami egy nagy érzelem- és érzéscsomaggal is társul. Talán ezért is nem tudja egy érzés leírni, mert ez nem egy érzés. (már ha egyáltalán ugyanarról beszélünk, mivel az nem lett nevesítve)

2. kérdés: Ha tudod az első kérdésre a választ megkérdezem, hogy érezted e már valaha ezt a különleges, semmihez nem hasonlítható érzést, úgy istenigazából? Milyen "tünetekkel" járt? (Még mindig ne nevesítsd légyszi)

O: 
Nagyon sokszor. Milyen tünetekkel? Erre most így nem tudok válaszolni. Én vagyok, aki állandóan arra buzdít mindenkit, találja meg a normális hangot, azaz ne legyen se közönséges, de ne is bohóckodja el a fontos dolgokat a szánalmas „túlszentségesítéssel”, merjen viccelődni és ezzel okosan a helyére tenni az ember alkotta „szentségeket”; ám, ha valamit, ezt biztos nem akarnám profanizálni azzal, hogy holmi fizikai tünetekbe rendezgetem.

V: Igen. 

Z: igen, bővebben: védettséget ad, mivel blokkolja a racionális-"normális"-bal agyféltekés-tonál(hétköznapi figyelem)-gondolkodást és ez helyett irracionális-nem normális-naguál(tudatalatti)-érzés lép helyébe, valódi energia a szabadság-boldogság kör által- amíg tart az új gyűjtőponti helyzet által adott energia. Amint kimeríted- unalom. 

S:
Ok, bár az itt feltett kérdésedre meg  félig már saját magad válaszoltál a 3. kérdésed közben :D „Tünetek”: egységélmény, közös tér érzete, lebegő állapot, én-nélküliség, a fontos-nem fontos dolgok teljes átrendeződése, új látásmód, prioritások átalakulása, folyamatos biztonsági állapot és érzés, bizalom, tágasság élmény, öröm, izgatottság, a határok elmosódása, (sokféle) vágy, stb. Amik az általad is említett kémiai, energetikai, stb. változásokat is generálják.


3. kérdés: Ha a kettesre is igen a válasz, akkor egyetértesz e azzal, hogy ez az egyetlen olyan érzés, ami fittyet hány az anyagmegmaradási és az energiamegmaradási törvényekre? Hogy amikor ez megjelenik bennünk, akkor képes többlet-energiát létrehozni a semmiből? Hogy képes megváltoztatni a fizikai, kémiai, energetikai és személyiségi jellemzőinket (ha csak egy rövid időszakra is)? Hogy nem tudsz aludni, nem vagy éhes, nem vagy fáradt, tele vagy energiával, szinte megszűnik az idő, mintha ébren álmodnál, megszűnnek a problémák, megszelídülsz, nincs ki felbosszantson, s folyamatosan emelkedett hangulatban, egy másik állapotban vagy, stb.?

Ha mindezekkel egyetértesz, kérlek fejtsd ki mégis honnan jön ez a fizikai törvényekre fittyet hányó, megmagyarázhatatlan érzés, mi a forrása? Na most lehet nevesíteni, és kibontakozni, mégis mi a nyavalya ez?! :)

O: 
Hát erre nem tudom a választ, amit leírtál a szerelemérzésre jellemző, sosem gondolkodtam az érzések kapcsán anyagmegmaradásra vagy energiamegmaradásra, sőt sebességre, gyorsulásra és áramerősségre sem. :D De félreértve a tréfát, persze, ez nem egyéb, mint az egységélmény, aminek a mélyén az ősi dualitás feszül (vagyok-nem vagyok), ami hatalmas energiaforrás. Arthur C. Clarke példájával élve a helyzet a következő:

„Képzelje azt, hogy az emberek elméje mind-mind egy-egy sziget a határtalan óceánban. Magányosnak látszik valamennyi, holott összekapcsolja őket az a tengerfenék, melyből mindnyájan kiemelkedtek. Ha eltűnne az óceán, az a szigetek végét jelentené. Egyetlen kontinens részeivé válnának, de egyéni jellegük megszűnne.”

Hozzáteszem, hogy érthetőbb legyen, ott lent a mélyben egyetlen dolog a + és a – pólus. Ha fogsz egy rugalmas anyaglapot, olyat, mint egy írólap, és belenyomsz az öklöddel egy hegyet, ami immár kiemelkedik a lap síkjából, ha megfordítod a lapod, a hegy alja egy hegynagyságú verem, lyuk lesz. A kettő dinamikája együtt adja a térélményt – és innen már tovább tudod gondolni magad is a dolgot...

A világmindenséget tehát egyetlen energia mozgatja, nincs sokféle energia, ez csak a látszat. És amikor az ember lemerül olyan mélyre magában, hogy ki tudja tapogatni ezt a tengerfeneket, rákapcsolódik úgymond erre az egy, egyszerre dinamikus és statikus energiára. Ami amúgy csak a logosz maga, a mondat, hogy „Én vagyok.” Ez hozta mozgásba a mindenséget, önmagából fakad és soha ki nem húny. Minél közelebb kerülsz ehhez a pőre, már-már semmitmondó kijelentéshez, annál közelebb kerülsz a szeretet forrásához is, aminek megélései különböző szinteken történnek. Földi szemmel a legintenzívebb formája a szerelem, aminek szintén vannak még további mélységei.

Amúgy ha hallottál valaha az orgon energiáról és Wilhelm Reich munkásságáról, akkor az is jó kiindulópont lehet a kérdés megválaszolásában.

V: Határozott igen.

A felvetett kérdés kibontása nem egyszerű feladat. “Nincsenek válaszok, csak választások.” - mondta egyszer valaki. Még a történelem legnagyobb koponyáinak is feladta a leckét. Talán néhány szempont felvetésével jó irányba terelhetjük a figyelmünket. Először is azt kellene tisztázni, hogy mit válaszol a mai ember arra a kérdésre, hogy "mi a »valami« ellentéte?" A válasz borítékolhatóan a "semmi" lesz.

De hogyan válaszolna a régiség (értsd a szellemi józanság) embere? Azt mondaná, hogy a "valami" ellentéte a "nem valami". E két válasz között fényévnyi a különbség. A modern ember számára a "valamik" (formák, lények, megnyilvánulások) az elenyészésük, pusztulásuk után semmivé válnak. Nix, nuku, nincs tovább. Ennek az embernek csak az "van", ami formával, állaggal, körülhatároltsággal rendelkezik, egyébként semmi sincs számára.

Az archaikus ember ezzel szemben azt vallotta, hogy a "valami" a "nem valamiból" bukkan elő, mint a tengerből a hullám, vagy a kék égből egy tünemény felhő, majd kifejlésük végeztével oda is térnek vissza. Számára annak van nagyobb "vansága", aminek nagyobb az állandósága. Tudták azt, hogy a "nem valami", amely ugyan nem tapasztalható érzékszervekkel, de megélhető belső bizonyossággal, valójában a határtalan lehetőségek teljes óceánja, amely végtelenül potenciális, maga a határtalan értelem és beteljesedettség. Nincs alakja, mert minden alak belőle kristályosodik ki, nincs neve, mert minden név csak az "Ő" egyik részleges arca. Nincs valahol és nincs sehol, mert minden ami "van" csak benne van és benne nyerhet értelmet.

Ez utóbbi szemlélet tehát merőben máshogy tekint a "nem valamire", talán ezért lehetett az, hogy másképpen viszonyult a halál, a harc, az elmúlás problémájához is. Az ember nem tud "semmivé" válni, csak visszatérni saját Forrásához. Előbb utóbb minden visszatér a megnyilvánulatlanba. Az embernek miért van akkor ilyen kiemelt jelentősége? Azért, mert az ember képes tudatosan, önmaga végtelenbe tágításával megélni ezt a visszatérést.

Fritjhof Schuon mondja:
"  A világ szétszór, az ego összezsugorít. Isten összeszedetté tesz, miközben kitágít, és békét teremt bennünk, miközben megszabadít."

Ismét Weöres:
"Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandó lényeget mutatja."

Amikor a kérdéses állapot megnyilvánul, akkor ez a belső felismerő képesség veszi át a vezető szerepet, amely kaput nyit a Végtelenre. Az érzékszervek, tapasztalások ilyenkor alázatosan visszahúzódnak. Nevét ne keresd, mert nincs, de mérhetetlenül több és valóságosabb, mint bármely fizikai, kozmikus, időbeli törvény. Lényegében ez az ember eredeti állapota. Hogy milyen "tünetekkel" jár mindez?? Ahhoz én kevés vagyok, hogy ilyenről írjak.

Néhány gondolat másoktól:

"Az ébren levőknek egy és közös a világuk" - Herakleitosz

"A csend által kap értéket a hangzás, a hangzás által kap lehetőséget a lélek. A harmonikus lélek adja az élet értelmének élményét." - Dr. Konta Ildikó

„A differenciált ember az, amely személyiségként képes inkább aktív mintsem passzív magatartást tanúsítani mindazzal szemben, ami benne ösztönösség, impulzus, érzelmi jelleg, természet. Ő az, akiben legalábbis részben, megvan az ókori filozófia által belső uralkodónak nevezett princípium.” - Julius Evola

Z: 
 a "fizikai" törvényeket azért kell ismerni, hogy felül tudd írni ha kell vagy meg tudd kerülni- avagy a hit hegyeket mozgat :P - repüljünk.

A kérdezést (Neked is) gyakorolnod kell, mert nem vagy eléggé konkrét.

Amiről írtál, -szerintem- a szerelem/szeretet. 

Ezt értettem meg- nem minden világos még, de durva cucc- az energiáról, a hétköznapi "ribizli"-létről, a harcos útjáról:

http://squingers-hunter.blogspot.hu/
Külön ajánlom a figyelmedbe a vágy, szerelem, szeretet és az álmodás szócikkeket, de ha az egészet megérted, akkor elkezdheted átalakitani az életedet. Ez is egy Út. 

"A szeretet az energiatestek energiacseréjének későbbi, a szerelem után következő kiegyensúlyozottabb érzése. Minél nagyobb az energiacsere, annál nagyobb a szeretet. A szeretet már mentes az elvárásoktól, a kétségtől és a félelemtől (a NAP nem azért süt, mert elvárja valaki): ha elmegyek és megbaszok valakit, mert éppen úgy állt fel -vágy, az is belefér a szeretetbe- ezt nem képesek megérteni az emberek (emberek-ribizlik-akik nem harcosok). Természetesen ez visszafelé is igaznak kell hogy legyen- szóval az asszony is bármikor megtehetné, ha szeretné- nincs "birtokos eset". A szerelem kizárólagos- a szeretet mindent felölelő. Amit eltaszitasz magadtól, a következő körben nagyobb pofonként kapod vissza, mig meg nem oldod.

A szabad ember alapvető érzése volt a környezetével szemben.
A szeretet érzése a Ribizliben a boldogság-szabadság kört tartja mozgásban. Mivel a szeretet egy bizonyos energiaszintje már csak az álmodási figyelemmel érzékelhető, ezért sok Ribizli ezt már nem tudja átélni.
Nagyszerű Lélekmérnökségünknek természetesen sikerült a szeretetet is elsquingesítenie: a Ribizli az iránt és akkor érez „szeretetet”, aki és amikor neki elismerést vagy sajnálatot ad, vagyis részt vesz a műkaja termelő köreinek pörgetésében."

Itt jön vissza az, hogy érdek nélkül szeretem, mert szeretem, vagy azért mert jó a pinája, jól főz, megszoktam, félek egyedül, etc.

A szeretet nem függ semmitől. Van. "Isten-szeretet".

Ha elásod a vágyaidat magadba-mélyre, attól még nem szűnnek meg, hanem úgy viselkednek, amint a homokszem a kagylóban, csak ebből nem gyöngy lesz, hanem gránitkemény szarkupac.

S:
Nem tudom mennyire hány fittyet ezekre a megmaradási törvényekre és nem hiszem, hogy a semmiből hoz létre többlet energiát, hiszen bennünk éppen, hogy nem semmiként jelenik meg, hanem nagyon is van és átélhető. (bár a semmi is, csak az átélésként jó szar :p) Valamint ahogy te is írtad, valami vagy valaki váltja ezt ki. Ha a semmiből jönne, ok nélkül és megmagyarázhatatlanul, akkor kb. a budin ülve és elmélkedve is belénk csaphatna az a bizonyos villám, mégsem találkoztam még ilyen esettel. :D Vagy akkor ilyen alapon minden a semmiből jön (=ami számunkra nem érzékelhető), akár a kollegád a szomszéd szobából is, hiszen amikor nem látod, nem hallod, semmiféle észleleted nincs róla, akkor honnan tudod, hogy ott van? Csak azt gondolod, hogy ott van, mert ezt szoktad (szoktuk) meg és azt mondod magadnak, attól, hogy nem látom, hallom, még ott ül a saját asztalánál és dolgozik, ahogy általában minden szerda délelőtt pl. De ez csak egy feltételezés ebből a nézőpontból.

(persze ezt meg is lehet fordítani, attól, hogy nem érzékeled, még tudod, hogy ott van mert számtalanszor megtapasztaltad ezt korábban is. Viszont akkor ez igaz azon „kollegák” esetében is, akik régen jártak a szobádban mondjuk :p)

Lehet ilyen a semmiből létrejött többlet energia is. Igazából nem a semmiből jött, hanem valamiből/valahonnan, amivel nem vagyunk állandó, éber és tudatos kapcsolatban. Nem érzékeljük folyamatosan, ezért hol előtűnik a semmiből hol eltűnik abban, annak függvényében, hogy mi éppen milyen állapotban vagyunk.

A jelenlegi fizikai törvényekre szerintem a legtöbb érzés fittyet hány, nem csak a szerelem :D (bár nulla vagyok fizikából) És mivel nem értettem mindennel egyet, ezért hosszabban itt már ki sem fejteném. Ez valszeg nem a legjobb leírása a dolognak, de valamiért akkor is úgy érzem, hogy ez a „nyavalya” és forrása egy nagyon mélyről/régről fakadó emlékezés az egységre, önmagunkra. Lehet, hogy furcsa párosítás, számomra a szerelem és az emlékezés mégis rokon fogalmak.

Az is érdekes mondjuk, hogyha mindig „emlékeznénk” erre, akkor mindig a szerelem állapotában lennénk? Az itt, ebben a közegben lehetséges egyáltalán? (mert ilyet sem igazán láttam még két ember között. ami persze nem bizonyíték arra, hogy akkor ez egyáltalán nincs is, de gyanúsan kevés lehet). Vagy ez csak „ember-feletti” szinten lehetséges? Na mindegy,  ezek már nem voltak válaszok. J

Más: Mit szólnál ha a következő körben azt a kérdést is feltennéd, hogy : Miért olyan nehéz jól kérdezni? :D (megint csak vicceskedek)     

 

Köszönöm a válaszokat!

Kedves Overlandaid, kérlek tisztázzunk még néhány dolgot:

1. Ha jól értem, akkor ez az érzés közvetlenül abból a bizonyos Egyetlen Energiából merítkezik ami létezik. Így akkor felvetődik a kérdés, hogy hogyan vesz részt ez az érzelem a folyamatos teremtésben szerinted? Úgy értem, ha itt csupán poláris párokról lenne szó, az még önmagában nullát ad ki összesített értékben (hiszen +1 -1 = 0) , de vajon mitől lesz plusz a rendszerben a szerelem által? Nem lehet hogy a szerelem a teremtő energia közvetlen megnyílvánulása?

O: Túlbonyolítod, Bélám. :D Figyelj, van egy egész, ami önmagát osztja részekre, hogy ezáltal létezzen, és ne semmi legyen. És ez kb. olyan, mint amikor te, mondjuk, levágod a kezed, most azért mondok ennyire hülye példát, mert nem jut eszembe jobb, de az érzés érzékeltetése végett talán jó, még ha millió sebből vérzik is. Szóval levágod a kezed és ez fáj. És most képzeld el ezt visszafelé: visszavarázsolódik a kezed. Nos, milyen érzés lehet?

A fájdalom és a gyönyör kb. egy tőről fakad. Biztos érezted már ezt, amikor nagyon mélyen szomorú voltál, tán sírtál, na az valahol a boldogsággal rokon érzés. Azt kell megértened, minden egy időben és egyben van, mégis mozog, de csak önnön részeihez képest. Plusz-mínusz csak viszonyfogalmak, ha pl. a fraktálra gondolsz, most az nő vagy csökken? Egyszerre a kettő, nem? Osztódással szaporodik, mondhatnánk. A szerelem szerintem nem a teremtő energia közvetlen megnyilvánulása, annak inkább emléke.

Nem tudom, válaszoltam-e, bevallom, most nem igazán értettem a kérdést.

2. S akkor ezek szerint az Egy ketté, duális párrá osztódott, ahol az egyik önmaga szerelmes lett a másik önmagába, vagy hogy kell ezt érteni? És hogyan fordítható le ez emberi szintre? Ha én szerelmes vagyok egy lányba, akkor úgy működünk mint valami mágneses tér? (és ha nem viszonozza?? :)

O: Szerintem ezt ne fordítsd le emberi szintre, sőt, ha lehet, semmit se fordíts le emberi szintre. :D Amit szétvágsz, az attól még egy egész, csak a részek már képesek egy sajátos öndefinícióra is. Gondolj az Existenz-re, vagy az Eredetre, vagy a 13. szobára: minél mélyebb egy álom, minél mélyebb szintjein vagy az illúziónak, ott annál áttételesebbek a dolgok, képtelenség a 13. emeletről következtetni arra, hogy a hang, amit ott hallasz, minek felel meg a 31. szinten. Arra koncentrálj, mire emlékeztet, hát biztos nem Juliskára. :)

3. Ide kapcsolódik a következő is: a harmadik kérdésnél tévedtem, nem ez az egyetlen érzés ami többletet termel: van ennek egy ellenpólusa is. Ez a gyűlölet. Érdekes módon ez az érzés is rendelkezik különleges képességgel, ez is képes többlet energiát vinni a rendszerbe, ám pont az ellenkezőjét, "negatív energiát" tol belénk, ami aztán pusztító is lehet magunkra és a környezetünkre nézve. Egy gyűlölködő, bosszúvágyas ember a végletekig képes elmenni. A kérdésem pedig az: hogyan lehet ezt a szintén különleges energiaforrást megcsapolni és átforgatni építő energiává?

O: A düh az egyik legépítőbb, legelőrevivőbb érzés. Én pl. amikor dühös vagyok, irgalmatlan tetteket tudok végrehajtani, nálunk mindig úgy lesz katonás rend itthon, hogy tűröm-tűröm ahogy terjed az entrópia, majd kitörök, mint egy vulkán és láss csodát, a családom minden tagja úgy rendbe vágja a maga kis birodalmát, hogy öröm nézni. És ilyenkor egyáltalán nem vagyok kedvesnek mondható. Ilyenkor szoktak befejeződni a félkész polcok, fel nem rakott rolók, félbehagyott kerítések, de a meg nem írt dolgozatok, kéziratok stb. Volt már olyan, hogy egy tanár beszólt nekem, erre dühömben bemagoltam az egész nyolcadikos törikönyvet év elején „csakazértisdögöljmeg” alapon, aztán szegény pára csak úgy pislogott, most mit csináljon velem, mert tényleg mindent tudtam. De dühből sikerült az egyetemi felvételim is - ó, sokat tudnék én erről mesélni, én ugyanis tudok tényleg nagyon dühös lenni. :D Jézus és a kufárok megvan, ugye?

A gyűlölet sem negatív, miért lenne az? Attól függ, honnan nézed. Miért nézel mindig mindent a magad szemével? Nézd meg föntről, csak azt tudod gyűlölni, amit meghaladtál, amit épp eltolsz magadtól, ami már nem te vagy. Én hallgatni szoktam erre a hangra, segít megtalálni a helyes irányt. Szívből gyűlöltem otthon a szomszédaimat, mert nem lehetett tőlük létezni, ma meg egyenesen imádom őket, mert ha ők nincsenek, én nem kerültem volna ide, ahol most élek. Az, hogy valaki levágja a szomszéd fejét, míg a másik meg hagyja magát flippergolyóként kiröpíteni akár 3000 km távolságba, tulajdonképpen az adott entitás érettségi fokától függ. A malac nem tud az asztalnál késsel-villával enni, ő sárban hempereg, és fellöki a társát, ha az útjában van. Ettől malac. És ő mást fog kezdeni egy 1488-as eredeti Bosch festménnyel, mint mondjuk a Louvre igazgatója, pedig a festmény ugyanaz. Szóval, gyűlölj, told csak el magad, légy dühös, és csapj az asztalra, írtam neked, de leírom ide is: a gyűlölet önmagában nem pusztító energia, ez butaság. Az energiának sosincs önmagában előjele, ezt nagyon jegyezd meg. Irányt csak az ad neki, aki használja! Gondolj csak a hajócsavarra milyen pusztító mozgást végez veled, ha a hajó mögé kerülsz, ám nélküle nem menne előre a hajó, jobb tehát inkább beleülni, nem? Az a baj, hogy amíg a földi keretrendszeren belül nézed a dolgokat, nem kapnak távlatot, és így nézve őket ebben a kurta perspektívában, kivágva a háttérből, teljesen másoknak tűnnek, mint valójában. 

(És még egy aprócska gondolat: rém gőgös az ember, ha azt hiszi, ebben a teremtésben ő bármit el tud pusztítani. Mindig megmosolygom azokat a gondolatokat, amelyek aggódva szemlélik, jaj, tönkretesszük a bolygót! Mint a kisgyerek, aki azt hiszi, most azzal, hogy magára öntötte a kakaót, tönkretette apuci és anyuci konyháját, mi több, az egész házát. Vagy rosszat kívánt a szomszédjának, mire az másnap leesett a létráról. Van a gyermeki szemléletnek egy ilyen fázisa, amikor azt hiszi, most azt mondtam a maminak, hogy utálom, hozzávágtam a rongytevémet és most, jaj, a mami meg fog halni. Nem, ez nem így működik, jó lenne azt hinni, hogy így van, de én biztos vagyok benne, hogy Raszkolnyikov nem képes tönkretenni a Bűn és bűnhődést. De ettől függetlenül a konstruktivitás hasznos dolog, mert azzal előrehaladsz, a destrukcióval meg hátrálsz, magadnak teszel elsősorban egy szívességet, ha képes vagy az energiákat megfelelő irányba terelni, motorként használni, nem pedig (ön)pusztító erőként.)

Köszönöm. 

Viatortól kérdezem, hogy ha jól értem, akkor szerinted Jancsi valójában nem Juliskába szerelmes, hanem a duális párjába, azaz a "másik önmagába", mert a Forrás vonzza mint valami kettétört mágnes egymást, hogy egyesüljenek? Jól értem, szerinted ez a szerelem, egy egyesítő energia?  Egy "visszatérés"?

De miért van az, hogy csak bizonyos esetekben érezzük ezt meg? Nem lehetünk szerelmesek mindenkibe, amikor ez felbukkan annak különleges oka van, mi lehet ez? Ha elkezdem magyarázni, hogy miért vagyok szerelmes Juliskába; "mert csinos", "mert jól főz", "mert vicces", akkor ezekkel csak racionális érveket találtam, de nem a valódi okai a kialakult szerelemnek. Szóval a kérdés lényege: miért csak bizonyos emberpároknál jön össze ez a szerelem dolog? Miért csak ezeknél a pároknál jelentkezik a "visszatérés egybe" vágy?  

V:

Jól érted. Az újraegyesítés akarata az, amely a nemeket egymás felé irányítja. A férfi valójában nem Juliskába, vagy Ilonkába szerelmes, hanem az önmagában hordozott, megnyilvánulatlan belső nőbe, női ideálba, önmaga széthasított másik felébe. Ő a mesék Tündér Ilonája, de ő az öreg (örök) király lánya is, akinek ha elnyeri a kezét, visszaviszi őt a király országába. (tehát az újraegyesített androgünosz visszatér Isten országába). Szellemi, lelki feltételek komplex együttléte szükséges ahhoz, hogy ezt a belső nőt képes legyen egy külvilági személyre is rávetíteni. Az, hogy ez mikor jöhet létre összefüggésben van a megnyilvánulásba lépés általános kritériumaival. A szerelem kulcsa az ember karakterében van, tehát a mulandó személyiségének vázában, amely a születés után épül fel és a halálban lebomlik, és amely felelős azért, hogy az adott személy életéből kiszűrjön, vagy beengedjen dolgokat. A szerelem érzése az egységesítéshez szükséges, de kiszűrt "dolgok" iránt megnyilvánuló hiányérzet. A férfi a nőben tehát pontosan azokat a tulajdonságokat keresi és a nőnek azok a külső és belső jellemvonásai vonzzák a legerősebben, amelyek a saját karakteréből hiányoznak, illetőleg amelyek a karakterének a szükséges kiegészítései. A szerelem nézőpontja pedig mindig a karakter hiányosságainak a függvénye, következménye.

Köszönöm.

Nos úgy tűnik szinte mindannyian az egységélmény emlékének tartjátok a szerelmet, ezért óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy ez az emlékezés miért csupán az ember kb. első 30 évében jelentkezik, mint valami pont "jó helyen és jó időben" életbelépő "párkereső program"? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy e kor fölött már nem lehet szerelmes az ember - de nem lehet, hogy ez az egész "csak" arra van kitalálva, hogy még aktív, "párzási" korban megtaláljuk a párunkat a puszta fajfenntartás miatt? Mert végeredményben a szerelem egyik "vektora" pont a szaporodáshoz vezet... 
És vajon hol "fut" ez a program? A génjeinkben, a szívünkben, a lelkünkben? Shaula, szerinted hogy van ez?

S:

Huh, érdekes módon, amikor válaszoltam az első levélre az „irányultság”, mint fogalom nekem is beugrott (vektor), de aztán el is tűnt. Erre a kérdésre csak baromi szubjektíven  tudok válaszolni, mert az egyéni életutam eléggé ellentmond ennek. (olyat, hogy ez az emlékezés 30 éves kor után kevésbé jelentkezik  nem figyeltem meg, mondjuk ilyenformán nem is nagyon gondolkodtam rajta)

Őszintén szólva, amikor elolvastam a kérdést eléggé taszított a felvetett gondolat, mert hirtelen egy olyan kép jelent meg bennem, mintha mi csak  fejlettebb állatok lennénk, akikben mindössze szofisztikáltabban működik a ’tüzelési’ periódus, mint más emlősökben. :P Mint valami öncélú reprodukció.

Ugyanakkor nekem nincs gyerekem, és valahogy soha nem is vágytam rá különösebben, miközben látom és tudom, hogy sok helyen ez mekkora áldás és öröm forrása a nehézségei ellenére is, de bennem ez nem jelentkezik hiányként. Emellett az is benne van, hogy egy elég szeretetlen közegben nőttem fel, soha nem éreztem magam odatartozónak, lehet egy pszichomókus azt mondaná, bennem ugyanúgy fut ez a program, csak ellenkező előjellel.

Ez alatt pedig van egy olyan érzés is, hogy ha tetszik, ha nem, részemről zárom ezt a „biológiai ágat”, amúgy is elég terhelt.  Ami paradox módon kicsit úgy hangzik, mintha legalábbis valami ’”ösztönös fajnemesítési” dolgot végeznék (jézusom, ez de gázul hangzik :D), miközben ugye a kérdés által felvázolt opció meg első blikkre elutasítást váltott ki belőlem.

Plusz nagyon fiatalon sem a szaporodás/fajfenntartás vágya kerestette velem a szerelmet (vagy legalábbis nem tudtam róla), hanem inkább a magány. Nem akartam kicsi kunyhót, meleg kályhát, jegygyűrűt és vidám gyerekzsivajt, csak valakit, aki olyan mint én (persze inverzként, férfi testben). Akivel csak megfogjuk egymás kezét és mint két ’galaktikus gézengúz’ elhúzunk innen a francba. :P

Lehet ez most súlyosan vagy éppen komikusan hangzott, de nem tudom jobban leírni. Az azért szeretném hozzátenni, hogy sokszor számomra is az tűnik természetesebbnek, ahogy ezt a magam körül  látom és nem az „én utam” ezen a részen. Szóval nem igazán tudom ezt átfogóan, nagyobb általánosságban értelmezni csak ilyen szubjektíven, ahogy jeleztem is.

Ha a fentebb összehordott dolgokat nézem, akkor azt mondanám, a génjeinkben fut. Mindemellett azt is gondolom, a szerelem azért jóval több kell legyen ennél (de aztán lehet, hogy csak szeretném ezt hinni), valami ami önmagunk vagy a teremtés megpillantása egy magasabbrendű módon. Ez viszont akkor valszeg a szívemben fut és az említett egység felé húz.

Mert a szaporodás egy teremtési aktus is - az hogy ez hol és mennyire tudatosan működik, az szerintem más kérdés. Mondjuk két, páros Nap nászából születő csillagrendszer is szaporodás ha így nézem, mégis egy komplett világot teremt, ami életet ad és ami élettérként működhet csomó egyéb létezési formának is.

Huh... Ez most nagyon megérintett.... Bevallom nem voltam biztos benne, hogy közzétegyem-e. A kérdésre tulajdonképpen válaszol, de tényleg eléggé személyes. Illetve talán több is annál, hiszen mások is vannak ilyen cipőben, akár itt a blogon is - akik szintén nem vállaltak gyereket, tudatosan.
Szóval lehet hogy mégis csak van helye a meseszobában a Te megvilágításodnak is, függetlenül a szubjektív oldalától, mert talán így lesz igazán "beteljesült" a válasz..

Köszönöm szépen hogy megosztottad mindezt!

Zplus-hoz lenne még egy utolsó kérdésem ezzel a témával kapcsolatban, mert az a tapasztalatom, hogy a sarokban csendesen egyedül játszót mindig meg kell kérdezni: 
Mit iszol? Kérek belőle.. :)

***

Kedves Nézőink, úgy gondolom, különleges gondolatok hangzottak el különleges emberektől. És ezzel véget is ért mai műsorunk, vendégeinknek köszönjük a kimerítő válaszokat, jövő héten ismét találkozunk! Önök a Kérdezek-felelnek Játék című kísérleti műsor második részét látták/hallották, természetesen bárki hozzáteheti hogy mit gondol erről, kérjük írják meg véleményüket a képernyő alján látható címre. A viszontlátásra! :)

Kérdezek-felelnek Játék 1. rész: jó, jobb

Egy kedves, távoli barátom ajánlott egy új játékot, ami arról szól, hogy felteszek számomra fontos kérdéseket olyan entitásoknak, akik vélhetően már nem az átlagember szintjén vannak, vagy sosem voltak igazán idevalósiak, s akiknek tudása láthatóan nem csak könyvekből ered. Éppen ezért nyílvánvalóan nem "tankönyvi" magyarázatokra, feleletekre számítok, és ezeket a válaszokat a jóváhagyásukkal szándékozom közzé tenni itt a blogon. Célom mindezzel az, hogy megértsük: ugyanazt a valamit több nézőpontból is meg lehet vizsgálni, ezzel tágítva a saját perspektívánkat, és hogy ez milyen jó móka már! Valamint hogy megpróbáljuk az alapokat rendbe tenni, mert úgy látom nagy gondok vannak már az alapoknál is, és amíg azt nem igazítjuk helyre, addig nem tudunk jó felépítményt építeni. Minden kérdés-válasz csomagban egy adott témát járnánk körbe, a válaszadók gondolataiból kiindulva, de természetesen a hozzászólásokban bárki csatlakozhat, kifejtve bővebben a témát. Ebben az egyre  fokozódó virtuális őrületben talán nem is baj ha mi, akik eléggé hasonlóan gondolkodunk elkezdünk játszani végre, és talán átforgatjuk egy kicsit a környezetünket a helyes irányba, szemfelnyitogató témákkal elfordítva magunkat és másokat a "képernyők", a "hírek" elől. Olyan jó ötletnek tűnt, hogy rögtön ki is küldtem az első kérdéscsomagot az "ufóknak", kicsit egósan kezdve, aztán szépen haladva a transzcendens irányába. Kezdjük!

1. Kérdés: jobb lett-e a világ az én (Mazsola) létezésemmel? 

Válaszok:

Shaula:  
Igen.

Viator:  
Ha a kérdést így tesszük fel, akkor egyáltalán nem adható egyértelmű a válasz. Mert a feleségem és a gyerekeim szemszögéből nézve jobb lett, de mondjuk egy ellenérdekelt munkatársam szerint nem, az adóhatóság szerint akkor teszem jobbá a világot, ha sokat és pontosan adózok, egy román soviniszta szerint pedig tök mindegy milyen ember vagyok, akkor is egy barbár ázsiai maradok, akinek ősei brutálisan felforgatták a békés dákórománok életét az egykori Kárpát-medencében. Most akkor jobb, vagy rosszabb lett általam a világ? Ha a kérdést úgy közelítjük meg: Biztos, hogy én vagyok a világban, nem lehet az, hogy valójában világ van énbennem észleletként? Nos, így már merőben más eredményre juthatunk. 

Overlandaid:  

Most ezt tőlem kérded? :)

A kérdés szerintem azért tűnik elsőre butának, mert olyan fogalmakkal operál, amik így nem értelmezhetőek. Kb. úgy, mintha azt a kérdést tenném fel, hogy „szerinted finomak az ételek?”

A dolgok sosem állnak önmagukban, ez a legeslegnagyobb emberi tévedés szerintem. Az ember hajlamos két dologra: egyrészt nem meglátni az egészet és elveszni a részletekben, vagy nem meglátni az egészet kitevő részleteket, ehelyett beleveszni valami ködös általánosításba. Olyan, hogy „világ” nem létezik önmagában. Pontosabban létezik, de számodra biztos nem, ez a fogalom nem megragadható onnan, ahonnan mi tekintünk rá. Úgy is fogalmazhatnék, egy borsószem számára nem létező fogalom a tál borsó, vagy egy tégla számára maga a ház, nem tud vele semmit sem kezdeni, még gondolatban sem, éppen azért, mert belülről tekint rá, és nem kívülről. Pont, ahogyan te is érzed, mennyire megfoghatatlan fogalom pl. az étel. Te, Mazsi, együnk holnap egy ételt! Már ez is furcsán hangzik, de amikor eljön az étkezés ideje, te biztos nem „ételt” fogsz enni, hanem borjúragut vagy cézársalátát. Ami persze étel, de mégsem az, mert ilyen, hogy étel önmagában nem létezik, az csak a sültkrumpli és a palacsinta gyűjtőfogalma, de te ételt nem tudsz kérni a boltban.

Szóval a „világot” te nem fogod jobbá tenni, ez már Jézusnak és Buddhának sem sikerült, mert hát hiába voltak ők hatalmas avatárok, van bizony olyan ember, akinek pl. Jézus épphogy rosszabbá tette az életét, mert a fia nem áll szóba vele a jézusi tanokat félreértelmezendő, és van olyan ember, aki konkrétan tojik Jézusra, mert más vallás híve, és olyan is van, aki életében nem hallott még Jézusról és nem is fog. Remélem, ebben egyet tudunk érteni, és persze, lehet azt mondani, hogy Jézus áttételesen igenis jobbá tette a világot, mert blablabla, de hát ez már akkor így valami megfoghatatlan, homályos fogalmakkal játszó diskurzus lesz, és azt hiszem, a kérdésed ennél jóval konkrétabb volt. Szóval Liamnak, a szomszédomban lakó 5 éves kissrácnak biztos nem tetted jobbá az életét, mert tesz ő rád nagyívben, azt sem tudja, hogy létezel, és van egy olyan halvány gyanúm, e tudás híján is fog eltávozni egy szép napon innen. És biztos van olyan, akinek meg épp elbaltáztad az életét, tán már nem is emlékszel az illetőre, ő meg azóta minden nap átkokat szór rád. Nem tudsz a világon belül egyetlen egy olyan dolgot sem mondani, aminek a hatása egyértelműen az emberek által definiált jó vagy a rossz oldalra tevődik és ráadásul általánosan minden egyes elemére ennek a világnak – azaz e dolgokból kirakott nagy egészre – belülről kihat.

És akkor itt el is érkeztünk a második ponthoz, de még előtte annyit mondanék: ha így gondolkozol, sosem leszel elégedett. Nem lehet a nagyot mozgatni, csak a kicsit, és azt is inkább belülről, az apró lépesekben kvázi elveszve. Hisz az autót is belülről vezeted, nem pedig tolod, nem? Valahogy úgy néz ki a képlet: meglátom egyben a finom vacsorát, azaz kívülről rátekintek egyben, ezt az ideát leképezem a magam síkjára (ld. recept, tervrajz stb), azaz lépésekre bontom a megvalósítást, majd belemerülök ebbe az alsóbb nézőpontba, és ott megpucolom a krumplit, megdinsztelem a hagymát, ekkor elveszítvén egy kisidőre a globális látásmódomat, majd amikor kész a vacsora, ott lesz előttem az idea manifesztációja egyben a kidolgozott részletek által, ami azonnal visszarántja a perspektívámat abba pontba, ahonnan megint az egészre látok rá. De ha te magát a vacsorát akarod létrehozni egyben a részletek kidolgozása nélkül, az nem fog menni. Tedd jobbá a kislányod életét, a magadét, a cicáét a parkban. Fess le egy régi bútort és ezzel mentsd meg a kidobástól, nevettess meg egy szomorú embert, aki az utadba kerül, alkoss magadban, csak úgy, taps és vállveregetés nélkül, légy mindennap egy kicsit több-jobb önmagadhoz képest. És akkor – hogy, hogyhogy nem –, egy szép napon arra ébredsz, kész a vacsora, ott lesz előtted a „jobb” világ. Addig is tedd jobbá inkább magadat, nyilván ez nem annyira tetszetős dolog, mint megváltani a világot, mégis az ahhoz vezető egyetlen és legfontosabb lépés.


(Mazsola  
(kicsit skizo, de én is megpróbálok válaszolni a saját kérdéseimre a magam egyszerű, kezdetleges módján): én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, ámbár úgy se nagyon, mert még ismerkedek magommal. :) Sőt, igazából nem is tudom mi a jobb, ha "mások" ítélnek meg, vagy ha én magam magamat. Másokban kialakulhat egy "kép" rólam, de az sosem lesz valós, mert az az ő képe rólam, ami természetszerűleg nem lehet azonos a saját magamról alkotott képemről. Ejj de zavaros... De ettől eltekintve az például biztos, hogy ha a közösségi színteret nézzük, akkor jó sok baromságot belehordtam a morfogenetikus mezőbe az utóbbi években "tanulás és tanítás" címszóval, abban a hazugságban élve, hogy mindezzel valamiféle felsőbbrendű jót szolgálok. Határozott "küldetés-tudattal" vágtam bele ebbe a munkába, és szentül hittem, hogy ha - hitem szerint - másokat is megpróbálok felemelni (micsoda önámítás!), akkor jobb lesz a világ. Ma már nem vagyok ebben olyan biztos, bár tény, hogy mindez a tanulásomat szolgálta, így ha nem is feltétlenül jó volt, talán a "hasznos" és "szükséges" mértéket megütötte. Mert miért lenne jó "felemelni" másokat egy olyan világban amit alapvetően nem lehet és nem is kell jobbá tenni? Lásd 2. pont. Az én tevékenységem ha kis mértékben is, de hatással volt a világra, tekintve hogy nem egy lakatlan szigeten nőttem fel egyedül, mindenkitől elzárva - ilyen szempontból mindenki hatással van mindenkire, de hogy ezt meg lehet-e a "jobb lett?" mérőszalagjával mérni? Kétségem van.. Egyáltalán honnan veszem hogy sikerült-e bárkit is "feljebb" tornásznom? S hogy ez egyáltalán feladatom volt-e? Sőt, egyáltalán mi az a "feljebb"? S hogy mi a jó egyáltalán? Lásd 3. pont. Tényleg hülye kérdés, menjünk gyorsan tovább! :)

***

2. Kérdés: jobbá tehető-e egyáltalán világunk, a Földi játszóterünk, van-e ennek értelme? 

Válaszok:

S:  
Erre egyrészt nem tudok egyöntetűen igent vagy nemet mondani, mert azt látom, hogy igen is meg nem is. :p Most azon a véleményen vagyok, hogy a szűk környezetemben, ahol nagyobb ráhatással rendelkezem bizonyos fokig, igen. Ugyanakkor, ha azt nézem, mennyiben változtat ez a forgatókönyv egészén és annak végkifejletén, akkor azt látom, nem. :P (ahhoz tényleg kellene egy mennyiségi átfordulás, viszont ha elég sekélyes történelmi és mitológiai tudásom veszem alapul, akkor valahogy soha nem azt történt, hogy egy tudatosabb kisebbség átformálta a többség gondolkodásmódját, hanem ezen „kisebbség” tűnt el/lépett ki. Lsd. mayák, indiánok, maga szinten transzcendens kultúrák, népcsoportok, stb.)

Másrészt hajlok arra is, hogy igen, jobbá tehető, de az legtöbbször már csak „utánunk” történik meg. Tudom, hogy közhely a „majd csak az utókor fogja értékelni” mondás, de sokszor ezt látom, kicsiben és nagyban is. Mintha valaminek a – hirtelen - hiánya sokszor jobban ébresztene, mint a megléte. Mert amíg van, addig olyan természetes, hogy sokan talán bele sem gondolnak honnan, hogyan, kik/mik által van az a van. Viszont a nem-léte (egy már „meg lét” után), az baromira feltűnik. :D

ez érdekes mód összefügghet az első résszel, ahol szintén az eltűnés/nem látszódás jutott eszembe mint kultúrák, népcsoportok. Valszeg nem véletlen, de ezt most nem viszem tovább.

Tehát értelme mindenképp van - ha más nem, akkor a jobbá tétel közben szerzett tapasztalatokból levont belső konklúzió. :D Az eredményt illetően vannak kétségeim.

V:  
Jobbá nem a világ, (mivel a világ objektumai megfagyott szellemi formák) hanem a szellemi lélek tehető, amely viszonyt alakít ki ezekkel a dolgokkal. Képes-e úgy működni a világ dolgai között, hogy minden tette kultusz, egyfajta imádság legyen és ezáltal a megfagyott formák feltárhassák és megmutassák azt a Forrást, ahonnan egykoron kihullottak. Így tekintve a világra nem a külső folyamatok iránya, súlya, stb fog megváltozni, hanem azok értelme. Valamit érteni és tudni annyit jelent, mint visszavezetni saját princípiumához, önmagamba, önnön uralmam alá. Ezáltal emelhető fel a világ, amely végső állapotában már megszűnik "külső" lenni, hiszen a "külső" mindaz, ami nem ismert, kényszerítően, fenyegetően hat rám, azaz, ami fölött nincs uralmam.

O: 

Röviden válaszolva, szerintem igen. De itt is az a kulcs, hogy magadban kell ezt elvégezned. Most a „jobb”-ot én leginkább úgy értelmezem, hogy színvonalasabb, fejlettebb, magasabb nívójú. Remélem, ezzel így egyet tudsz érteni, és így kikerüljük ezt a szubjektív jó és rossz csapdát.

Az egész világmindenség egy pontban áll egy mozdulatlan időpillanatban. Pontosabban pont sincs, de ezt földi aggyal elég nehéz elképzelni, ezért legyen inkább egy pont. (Aki mégis megpróbálja, képzelje el az abszolút mindent, azt, amiben minden benne van, ami csak létezni tud. Minden, az is, amit most elképzelni sem tudunk, minden lehetséges lény, érzés, szó, éntudat, tényleg MINDEN. Ha jól belegondolsz, ez maga a semmi. Mert ami mindent magában foglal, azon kívül – értelemszerűen – nem állhat már semmi. Ám ha nincs rajta kívül semmi, akkor mi határozza meg ennek a hatalmas mindenségnek a létét? Csakis önmaga. Létezik az, ami csak önnön relációjában létezik? Igen és nem egyszerre.)

Szóval van ez a mindent magában foglaló statikus semmi (hiszen, ha nincs rajta kívül semmi, mozogni se tud, mert nincs hol mozogjon), vagy legyen a példa miatt egy pont. És hogy még érthetőbb legyen, képzeld ezt el úgy, mint azt a régi kempingpoharat, ami gyűrűkből állt és össze lehetett csukni. Vagy egy matrjoska babát, vagy egy olyan távcsövet, mint amilyen a Kockásfülű nyúlnak volt. Na és látható, hogy minden gyűrű/baba nagyobb az előtte lévőnél, hogy beleférjen a többi és így van egyben, miközben lineárisan is kibontható. Így van ez az illúziórétegekkel is. És minél nagyobb egy kép, egy holografikus vetülete a mindenségnek, annál több részletet tartalmaz, azaz annál nívósabb valóság – ha fogalmazhatok így. Ha egy képelem ebben a kép a kép rendszerben képes kitágítani önnön határait, hogy megtapasztalhassa a fölötte lévő gyűrű határait is, akkor az a világ ettől „jobb” lett.  Minden „jobb” világ azonban magában hordozza (ahogy a példa is mutatja) a „rosszabb” azaz kisebb képelemeket azok széleivel, ami azonban nem azonos vele: gondolj megint arra az összecsukható pohárra vagy a matrjoska babára. Ezt a földi játszóteret úgy lehet jobbá tenni, ha kimész a széléig, majd annál is tovább, hogy meglásd azokat a lehetőségeket, amikkel ez a játszótér nem rendelkezik egyelőre. Ez mindig is így volt, nemde? Ma itt az internet, 500 éve ez hihetetlennek tűnt. De az internettel maga a valóság is átalakult, jobb lett – még ha földi erkölcsi értelemben el lehet ezen moralizálni, de most én a jobbat a fejlettebbel helyettesítettem be, elkerülvén a jó fogalomhoz kötődő szubjektív felhangot. Az internet lehetősége ott volt akkor is, amikor az 500 évvel ezelőtti ember még nem volt képes tudatilag addig kinyúlni, ahol ezt el is érhette volna. Egyetlen térben vagy az összes létezővel, ám hogy számodra mi a tér és kik népesítik be, a mindenkori tudatállapotodtól függ. Ez lefelé bármikor simán átjárható, lemehetsz akár a papucsállatkáig, ám felfele sajnos csak addig mehetsz, ameddig magadban eljutottál. Tágítsd ki a tudatodat és egy jobb világ részévé válsz, amiben ez a mostani földi játszótér ugyanolyan emlék lesz csupán, mint számodra ma a 100 éves háború. (Amúgy, ha belegondolsz, a fejlődés nem más, mint haladás az időben. A jobb világ az a te jövőd, ahonnan most visszanézel erre a „rosszabbra”, hogy egy pillanatra még lásd és jól eszedbe vésd, honnan jöttél el.)

Nem erre a válaszra vártál, azt hiszem, de azt tudnod kell, ami van, az csak úgy lehet, ahogy van, nagy becsapás azt hinni, hogy „lehetett volna máshogy” vagy lehetne máshogy. Nem, a kép statikus, ez a nagy MINDEN és te mozogsz rajta, de azon te semmit nem tudsz megváltoztatni. Nem mindegy, mit lát a kamera egy parkban, a kergetőző gyerekeket, vagy a beszélgető öregeket a padon, netán a mókusokat. És ahogy mozog a felvevőgép, gondolhatja a gyanútlan szemlélő, aki mondjuk áll egy nagy képernyő előtt kezében egy karral, amivel a képet mozgatja, hogy amit ő nem lát, az lehet így is meg úgy is, de nem, minden pont úgy van, ahogy van, máshogy nem lehet, erre épp az a bizonyíték, hogy úgy van és nem máshogy. Gondolj csak Schrödinger macskájára! 

Miért akarsz hatni a világra, minek akarnál belemaszatolni egy Leonardo képbe a vastag zsírkrétáddal, mondd? Nézd meg innen is, onnan is, mindig másmilyennek fogod látni, és ha képes vagy egyszerre már nagyobb egységet szemlélni, azonnal „jobbá tetted” a képet.

Elmélkedj el azon, jobbá tudja-e tenni egy filmszereplő a filmet a filmből! Ki tudja a filmet jobbá tenni?


(M: 
Szerintem nem tehető jobbá a világ (a Föld), és erre igazából nincs is szükség. Mert habár jó ötletnek tűnhet, hogy ebből a 3D-ből is ki lehetne hozni egy sokkal jobbat is, békésebbet, harmonikusabbat, fejlettebbet, természetközelibbet, stb. ám ezek legfeljebb múló időszakok, felvillanások lennének csupán (rövid aranykorok), utána minden visszazökkenne a régi kerékvágásba, a genetikai kód diktálta világba. A "világbékéről" szóló álmodozásaim merő időpocsékolások. Az ezen a létsíkon élő közösség, az emberiség nagy része egyszerűen nem akarja ezt! Az most mindegy hogy szándékosan vagy magától butult le ennyire, de az emberiség nagy része henyélni, zabálni, vedelni, kefélni, szórakozni és verekedni/versengeni akar, és ilyen hasonló anyagi szükségleteket kielégíteni. 
A "világot jobbá tenni" csak egy nagyon szűk réteg kívánalma, csak egy nagyon szűk réteg tud ezzel azonosulni, és ez a szűk réteg ezt nem tudja megvalósítani a jelenlegi közegben.
És talán nem is kell.
Maradjon csak meg ez a létközeg olyan, amilyen, hiszen ez tökéletes hely az ezen a létszinten élők nagy részének létszükségleteik kielégítésére. Miért? Mert ezek a teremtmények még erre vágynak.
Miért akarjuk, hogy a kutyánk beszélni tanuljon?
Miért akarunk állandóan arrogánsan és persze kurvára természetellenesen beavatkozni mindenbe?

Miért akarnánk az óvódásoktól elvárni hogy iskolásokként gondolkodjanak? Maradjon csak az óvoda (ez a 3D-s anyagias, szükséges létközeg) a helyén, ahol van, és aki már kijárta az fáradjon át egy másik épületbe, amit másként is hívunk és másképp is kell benne létezni. Ne akarjuk az első emeletből második emeletet csinálni, mert arra találta ki a Jóisten a létrát és a lépcsőt, hogy aki megteheti és kíváncsi, az majd feljebb megy ha akar, illetve ha tud. Ez a létsík úgy jó ahogy van, pont erre van kitalálva, hogy az ilyen kezdő amatőrök mint pl. én, itt tanulhassuk meg előbb a dualitás keretrendszerét, a viszonyítási alapokat, majd azt hogy hogyan lehet mindezen felülemelkedni (már aki akar). Erre csak ez az óvoda képes, ahol semmi sem valódi, és ami kihagyhatatlan állomás szerintem. :D )

***

3. Kérdés: nem megkötve hogy duális vagy abszolút értékben (keretben) értelmezzük-e, kérlek mondd el mit jelentenek ezek a kifejezések: jó, jobb. 

Válaszok: 

S:
Huh, na bevallom, ezt a kérdést nem teljesen értem, de megpróbálok rá válaszolni. Ez így mondjuk érdekes lesz.

Tudom, nincs megkötve de én most kettéválasztom: Duálisan a jó számomra az, ami teljes, kerek, harmonikus, hasznos és úgy a helyén van, a jobb pedig ennek arányos kitágítása oly módon, hogy az nem nyírbálja se nem korlátozza azt, amit a „jó” is már magában foglalt eleve.

Bugyuta (de aktuális :p) pld., sajnos ennél jobban (!, hehe)) nem tudom elmagyarázni: Szeretek konyhakertet csinálni, termelek többletet, amivel én piacozni nem fogok, mert nem érdekel, és van egy mennyiség amit eltenni sem fogok. Ez jó, mert van miből adni. Hozzáteszem össze-vissza szétszórni/tukmálni sem fogom, mert nem azért dolgozom vele, hogy kibontás/felhasználás nélkül landoljon valaki kukájában.

Viszont van valaki, akinek tehenei vannak és a plusz zöldségeimért ad házi tejet. Ez még jobb. :D De ha ő mondjuk kitalálja, hogy neki nem jó a tejért padlizsán, mert nem szereti (én igen, ezért sokat is ültetek) és adjak inkább karalábét (amit viszont nem szeretek, ezért ültetni sem fogok), akkor a jobb átbillen rosszabba, ami nemhogy a jobbnál de a jónál sem jobb, sőt.

Mivel látszólag „rákényszerít” valamire, amit magamtól/magamnak eleve nem csinálnék , csak hogy „jobb” legyen.

Szóval visszatérek inkább a simán jó-ba, az egyensúlyba és nem érdekel a jobb a bal áráért. :D (kicsit hadd vicceskedjek )

Abszolút értelemben nem tudom értelmezni, mert szerintem ott/abban nincs fokozás, sem keret. Az abszolútban számomra nincs olyan, hogy „abszolútabb” (jobb), mert az is az abszolút része eleve.  Mert attól az ami, hogy mindent magában foglal még a semmit is. Ami több lehet, mint ami az abszolút, akkor az rajta kívül van, viszont akkor ezt tévesen neveztünk abszolútumnak, hiszen nem az, mivel nem foglal mindent magába  (=van rajta túl is)

Lol, na jó, ez egyre zűrzavarosabb, ezt is befejezem itt.

V: 
A végső Jó csakis Istennél van. A Jó a végtelen, az abszolút egyik arculata. A Jónak nincs duális párja. Olyan mint az égi, abszolút Fény, amely sosem vet árnyékot. A földi jó, az égi Jó földi lenyomata. Mindig együtt jár a rosszal. A jó tulajdonképpen a visszatérés útjelzője (morál) az ember tudati terében. A jó fokozatai a rosszal való vegyültség fokát mutatják.

O:

Ha maradunk a szó eredeti jelentésénél, azaz egy szubjektív érzelmi vagy esztétikai fogalomnál, akkor én úgy fogalmaznám meg, hogy jó az, ami most rezonál rám. A jobb már egy új állapot, egy éppen elért vagy észlelt magasabb nívó, ami alatt egy valaha jó, ám a jobb szempontjából most már rossz minőség lakik. Most pont jó a polc a szobámban: ez egy pillanatnyi, statikus helyzet, most nem látom, hogy hogyan lehetne ez „jobb”. Most erre rezonálok, a polc megmutatja, a sok nem jó polc éppen most érvényben lévő ellentétét, azt, hogy milyen ezzel szemben számomra a jó polc. Meglátok egy jobbat (vagy leesik egy könyv a fejemre és elképzelek egy jobbat). Nos, ez lesz a következő jó, ami most még csak a jobb, amihez képest a valaha volt jó polc már nem annyira jó, majd idővel rossz lesz és így a jobb lesz az új jó. Tudsz még követni? :D

Úgy hívják ezt a folyamatot amúgy, hogy haladás, mert nem kell ehhez a „jó” fogalmat használni, elég egy számegyenes: a jó az 1, a jobb a 2, a még jobb a 3 – és így tovább.

Amúgy a három kérdés tulajdonképpen egy volt: jó, okos kérdések voltak a látszólagos butaságuk ellenére. Grat. :)


(M: 
számomra ez a duális jó / rossz keretrendszer nagyon kezd összeborulni. Amit valaha rossznak gondoltam (pl. egy kiadós lebaszást), arról idővel kiderül hogy jó és szükséges volt, mert sokat tanultam belőle magamról. Amiről meg azt gondoltam jó (pl. rászokni valamire) arról meg kiderül hogy egy rossz szokássá válik. És most ezzel nem is azt akarom mondani, hogy a jó és rossz megítélése csak és kizárólag az idő viszonyában lehetséges, hanem hogy ez a kérdés kifejezetten relatív, idő- és térbeli nézőpont kérdése. Szóval számomra a "jó" már csak egy könnyedén szinte bármikor felülírható fogalom. Pl. "jó" hogy két gyönyörű gyereket nemzettem, de ki tudja nekik milyen időkben kell majd élniük?, lehet számukra nem lesz az túlságosan "jó", vagy az is lehet sokkal jobb lesz a miénknél.) 

***

Ennyi lenne első körben kedves Olvasók, egymástól látszólag eltérő, különböző nézőpontú válaszokat láthattunk nagyszerű "emberektől", akik nem láthatták egymás válaszait, így nem volt módjuk reakcióba lépni, befolyásolódni a másik válaszaitól. S hogy mit is akarunk ezzel? Talán az a feladat, hogy megtaláljuk bennük a közös nevezőt. Vagy talán csak annyi, hogy megértsük mennyi irányból rá lehet kamerázni ugyanarra a kérdéskörre. Vagy az is lehet, hogy semmi dolgunk nincs ezzel az egésszel. Amúgy nem kell aggódni, ez csak a bemelegítés volt, egy új korszak kezdete, sorozatnak tervezzük. :)

Sólyompajzs

Minden akció reakciót szül. Feltalálják a drónt, majd feltalálják a drón-védelmi rendszert. Gondolom most majd lehet teletelepíteni a városokat és védendő bázisokat ilyen kütyükkel. S annak magyarázatát, hogy miért éppen a "sólyom" jutott eszükbe a tervezőknek, Kerion atyára bízom. 

"A Selex ES nevű olasz biztonsági cég egy drónok ellen bevethető légvédelmi rendszert mutatott be a londoni Defence and Security Equipment International nevű rendezvényen. A Falcon Shield, vagyis sólyompajzs elnevezésből azt gondolhatnánk, hogy a nemkívánatos drónokat robotmadarakkal vadásztatja le a cég, de ennyire nem akciófilmes a helyzet.

A védelemre szoruló terület különböző pontjain elhelyezett szenzorokból és egy irányító szoftverből áll, és a cég szerint képes a drónokat az észlelés után hatástalanítani, vagy akár átvenni felettük az irányítást. Az érzékelők radarokkal, illetve optikai és infrakamerákkal kutatják az eget a drón után, és ha megvan, a rendszer irányítója dönthet úgy, hogy elektronikus jelekkel összezavarja, valamilyen nem részletezett módon kiiktatja, vagy átveszi a hatalmat, és másik irányba küldi vagy landol vele.

A rendszer működésének a részleteiről még keveset tudni, de ezen a videón megnézhetik, hogy nézne ki, ha egy drón fel akarna robbantani egy stadiont, de a szemfüles Falcon Shield bizony csírájában fojtaná el az akciót."

Forrás: http://index.hu/tech/2015/09/18/dronvedelmi_rendszert_mutatott_be_egy_olasz_ceg/

Hungary Patriot Act

FRISSÍTÉS! 

Az eseményeket szakkommentálja Francesco Zombori:


 

 ***

Miközben itt Szegeden minden félórában szirénázó rendőrkonvojok húznak el az irodánk mellett, tisztelettel felhívom mindenki szíves figyelmét, hogy a 

PROBLÉMA - REAKCIÓ - MEGOLDÁS 

"szentháromság" most is kiválóan működött. A bevándorló krízis hangzavarjában észre sem vettük milyen szemfüles kis törvényekkel gazdagodtunk.
 

Ahhoz hogy ilyen törvényeket be lehessen etetni a nagyérdeművel, mindig kell egy "incidens" amire alapozva be lehet vezetni olyan szabályokat, melyeket békeidőben nem fogadna el a társadalom. Ilyen volt az amriknál a kilenctizenegy után bevezetett "Patriot Act" 2001-es kiterjesztése, ami a "tenorista-fenyegetettségre" alapozva lehetővé teszi a hadsereg belterületen való bevetését, bírói végzés nélküli házkutatást, valós indok nélküli, tenorista "gyanú" általi megfigyelést, letartóztatást, bárhol bármikor bárkivel stb.. A Patriot Act egyik legvitatottabb kitétele például feljogosítja a szövetségi nyomozóirodát arra, hogy a lakók távollétében, értesítés nélkül végezzen házkutatásokat, és erről csak több héttel később adjon tájékoztatást. Bár tán ennek a törvénycsomagnak egy része már elévült.

És amíg mindenki a bevándorló krízisen pörög - pro és contra álláspontot elfoglalva, onnan tűzelve a másik oldalra - eközben nálunk is életbe léptek igencsak aggályos törvények. Szemezgessünk csak közülük!

"válsághelyzetben az állami szervek, hatóságok a törvény szerint "igénybe vehetik" az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában, vagyonkezelésében lévő, továbbá a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ingó és ingatlan vagyonát. Az igénybevételt az adott ingatlant bármilyen jogcímen használó harmadik személyek tűrni kötelesek – rögzíti a jogszabály."

Teccik érteni. Ha én történetesen egy önkormányzati tulajdonban lévő focipályára járok focizni, akkor előfordulhat olyan helyzet, hogy kedvenc időtöltésemet megakadályozza néhány száz hirtelen felállított sátor a pályán. A gondolatsor tovább folytatható...

De ez még csak légypiszok, most jön a sűrűje:   

"a rendőrség és a honvédség kiterjesztett jogköröket kap"

Hm. Tehát az autósok vegzálása mellett most majd jöhetnek a "valódi" rendvédelmi feladatok:

"a rendőrség kiterjesztett jogkörében az egyenruhásoknak joguk lesz a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben – járványügyi intézkedés indokával – bármilyen útvonalat vagy közterületet elzárni, nyilvános és közforgalmú intézmények működését korlátozni. 

Teccikérteni? "Járványügyi intézkedés indokával". Ízlelgessük ezt a kifejezést, hallani fogunk még róla... 

"a rendőr jogosult lesz magánlakásba – hatósági nyilatkozat nélkül is – behatolni, ha mondjuk "Magyarország területén jogellenesen tartózkodó személy felkutatása" a célja, és azt gyanítja, hogy ilyen ember van a lakásban."

Hm. Behatolni, bárhová. Ha "azt gyanítja". Finom, nem? Egész véletlenül nem lehet, hogy amerikai kollégák is besegítettek ennek a törvénynek a megírásában...?

Félreértés ne essék, nem akarok én senkit se basztatni. Rendőreink előtt le a kalappal, amit ők az utóbbi időkben végrehajtottak, az emberfeletti teljesítmény. Ami aggaszt, az már megint nem az "eszköz", a felszín, hanem az "agytevékenység", a felszín mögött meghúzódó valódi cél. 

És természetesen azt sem írnám fel a véletlenek falára, hogy miért pont most, ebben a feszült helyzetben látták elérkezettnek az időt az amrik egy jó kis magyarországi hadgyakorlatra:

"Amerikai katonai konvoj tart Magyarország felé. 

Dél-Morvaországból Szlovákián át Magyarországra indult csütörtökön délelőtt annak az amerikai katonai konvojnak az előőrse, amely egy hadgyakorlatra tart.

550 katona, 150 jármű

Prágai közlések szerint a következő napokban mintegy 550 amerikai katona és 150 katonai gépkocsi, illetve harckocsi vonul Csehországon és Szlovákián át Magyarországra... a NATO keleti tagállamainak védelme iránti amerikai elkötelezettséget demonstrálva."

http://mno.hu/kulfold/amerikai-katonai-konvoj-tart-magyarorszag-fele-1303771

Úgy tűnik a szeptember végére belebegtetett legújabb "világvégét" valakik igencsak igyekeznek megtámogatni kicsit a bevándoroltatás + hadgyakorlat eszközével. Na, nem hergelem tovább magam, s másokat sem, kíváncsian várom a fejleményeket mi sül ki mindebből. Gyerekkorom óta tudom, hogy még az én életemben bekövetkezik valami nagyon jelentős, globális esemény. Lassan, de biztosan haladunk e felé, s most kezd igazán izgalmassá válni ez a film! :) Igyekszem nem résztvevőként, hanem már inkább csak megfigyelőként szerepelni benne - nem úgy mint a "főszereplők", kik nem tehetnek mást mint eljátsszák a forgatókönyv rájuk írt szerepét: