Kérdezek-felelnek Játék 2. rész: a titokzatos energiaforrás

kép forrása: http://squingers-hunter.blogspot.hu/

Az előző játékunkban elég részletesen körüljártuk a "jó" fogalmát, ezek után a mostani adásunkban átevezünk az érzelmek világába, azon belül is a legfontosabbat kitárgyalva. Köszöntöm mai vendégeinket, akikről ugyan nem tudni pontosan honnan utaztak ide, de itt és most segítenek majd kibogozni ezt a rendkívül bonyolultnak tűnő kérdést, előre is megköszönve ezt nekik. Következzen tehát a második kérdéscsomag - még mindig csak a bemelegítés (kerülgetem/kavargatom a forró kását, de már látni a lábasban egy szép fodrozódást, amiből akár még egy örvény is lehet) :

1. kérdés: van egy bizonyos emberi - na jó, ne alacsonyítsuk le, legyen inkább univerzális - érzés, amely egy szempontból egyedülálló. Különlegessége abból áll, hogy amikor ez az érzés valahonnan (!) felbukkan az emberben, akkor az észlelő sehogyan sem tudja megmagyarázni, szavakba önteni annak az okát. Minden más érzelmünk esetében meg tudjuk magyarázni, fel tudjuk sorolni mik a kiváltó okok, de ennél az egynél nem, egyszer csak jön és leterít. Ugyanis, amint fel tudunk racionális okokat sorolni, hogy ezért meg azért, szóval hogy miért érezzük a másik iránt ezt a valamit, akkor az már biztos hogy nem az a bizonyos érzés! Tudod-e melyik ez? Kérlek ne nevesítsd még, egyelőre csak igennel vagy nemmel felelj.

Overlandaid: Igen.

Viator: Igen.

Zplus: Igen.

Shaula:
Röviden: Igen, tudom. Hosszabban: Kicsit manipulatívnak érzem a kérdésfeltevést, mert eléggé úgy van megfogalmazva, hogy eleve beszűkíti a lehetséges válaszokat. Mintha kijelentések sorozata  lenne, ami a te véleményed tükrözi, aztán a végére oda lenne téve: - ugye? :D Valamint 
1.: szerintem meg lehet magyarázni és szavakba is lehet önteni. (a művészet és irodalom nyelvén elég sokan meg is tették J) 
2. Azzal sem értek egyet, hogy minden más érzelmünk esetében meg tudjuk magyarázni a kiváltó okot. Vannak egyéb – éppen - megmagyarázhatatlannak tűnő érzelmek is és szvsz van az is, amikor a kiváltó ok, egyáltalán nem a valódi  ok, csak egy olyan alap, amire esetleg jól hangzó és/vagy tanult értelmezéseket lehet rápakolni. Sőt, majdnem minden látszólag ok nélkül érkező érzés „le tud teríteni”, mert pont a megmagyarázhatatlansága miatt képes ezt a hatást kiváltani.
3. Igazából nem nevezném érzelemnek sem. Inkább egyfajta létállapotnak vagy tudatállapotnak, ami egy nagy érzelem- és érzéscsomaggal is társul. Talán ezért is nem tudja egy érzés leírni, mert ez nem egy érzés. (már ha egyáltalán ugyanarról beszélünk, mivel az nem lett nevesítve)

2. kérdés: Ha tudod az első kérdésre a választ megkérdezem, hogy érezted e már valaha ezt a különleges, semmihez nem hasonlítható érzést, úgy istenigazából? Milyen "tünetekkel" járt? (Még mindig ne nevesítsd légyszi)

O: 
Nagyon sokszor. Milyen tünetekkel? Erre most így nem tudok válaszolni. Én vagyok, aki állandóan arra buzdít mindenkit, találja meg a normális hangot, azaz ne legyen se közönséges, de ne is bohóckodja el a fontos dolgokat a szánalmas „túlszentségesítéssel”, merjen viccelődni és ezzel okosan a helyére tenni az ember alkotta „szentségeket”; ám, ha valamit, ezt biztos nem akarnám profanizálni azzal, hogy holmi fizikai tünetekbe rendezgetem.

V: Igen. 

Z: igen, bővebben: védettséget ad, mivel blokkolja a racionális-"normális"-bal agyféltekés-tonál(hétköznapi figyelem)-gondolkodást és ez helyett irracionális-nem normális-naguál(tudatalatti)-érzés lép helyébe, valódi energia a szabadság-boldogság kör által- amíg tart az új gyűjtőponti helyzet által adott energia. Amint kimeríted- unalom. 

S:
Ok, bár az itt feltett kérdésedre meg  félig már saját magad válaszoltál a 3. kérdésed közben :D „Tünetek”: egységélmény, közös tér érzete, lebegő állapot, én-nélküliség, a fontos-nem fontos dolgok teljes átrendeződése, új látásmód, prioritások átalakulása, folyamatos biztonsági állapot és érzés, bizalom, tágasság élmény, öröm, izgatottság, a határok elmosódása, (sokféle) vágy, stb. Amik az általad is említett kémiai, energetikai, stb. változásokat is generálják.


3. kérdés: Ha a kettesre is igen a válasz, akkor egyetértesz e azzal, hogy ez az egyetlen olyan érzés, ami fittyet hány az anyagmegmaradási és az energiamegmaradási törvényekre? Hogy amikor ez megjelenik bennünk, akkor képes többlet-energiát létrehozni a semmiből? Hogy képes megváltoztatni a fizikai, kémiai, energetikai és személyiségi jellemzőinket (ha csak egy rövid időszakra is)? Hogy nem tudsz aludni, nem vagy éhes, nem vagy fáradt, tele vagy energiával, szinte megszűnik az idő, mintha ébren álmodnál, megszűnnek a problémák, megszelídülsz, nincs ki felbosszantson, s folyamatosan emelkedett hangulatban, egy másik állapotban vagy, stb.?

Ha mindezekkel egyetértesz, kérlek fejtsd ki mégis honnan jön ez a fizikai törvényekre fittyet hányó, megmagyarázhatatlan érzés, mi a forrása? Na most lehet nevesíteni, és kibontakozni, mégis mi a nyavalya ez?! :)

O: 
Hát erre nem tudom a választ, amit leírtál a szerelemérzésre jellemző, sosem gondolkodtam az érzések kapcsán anyagmegmaradásra vagy energiamegmaradásra, sőt sebességre, gyorsulásra és áramerősségre sem. :D De félreértve a tréfát, persze, ez nem egyéb, mint az egységélmény, aminek a mélyén az ősi dualitás feszül (vagyok-nem vagyok), ami hatalmas energiaforrás. Arthur C. Clarke példájával élve a helyzet a következő:

„Képzelje azt, hogy az emberek elméje mind-mind egy-egy sziget a határtalan óceánban. Magányosnak látszik valamennyi, holott összekapcsolja őket az a tengerfenék, melyből mindnyájan kiemelkedtek. Ha eltűnne az óceán, az a szigetek végét jelentené. Egyetlen kontinens részeivé válnának, de egyéni jellegük megszűnne.”

Hozzáteszem, hogy érthetőbb legyen, ott lent a mélyben egyetlen dolog a + és a – pólus. Ha fogsz egy rugalmas anyaglapot, olyat, mint egy írólap, és belenyomsz az öklöddel egy hegyet, ami immár kiemelkedik a lap síkjából, ha megfordítod a lapod, a hegy alja egy hegynagyságú verem, lyuk lesz. A kettő dinamikája együtt adja a térélményt – és innen már tovább tudod gondolni magad is a dolgot...

A világmindenséget tehát egyetlen energia mozgatja, nincs sokféle energia, ez csak a látszat. És amikor az ember lemerül olyan mélyre magában, hogy ki tudja tapogatni ezt a tengerfeneket, rákapcsolódik úgymond erre az egy, egyszerre dinamikus és statikus energiára. Ami amúgy csak a logosz maga, a mondat, hogy „Én vagyok.” Ez hozta mozgásba a mindenséget, önmagából fakad és soha ki nem húny. Minél közelebb kerülsz ehhez a pőre, már-már semmitmondó kijelentéshez, annál közelebb kerülsz a szeretet forrásához is, aminek megélései különböző szinteken történnek. Földi szemmel a legintenzívebb formája a szerelem, aminek szintén vannak még további mélységei.

Amúgy ha hallottál valaha az orgon energiáról és Wilhelm Reich munkásságáról, akkor az is jó kiindulópont lehet a kérdés megválaszolásában.

V: Határozott igen.

A felvetett kérdés kibontása nem egyszerű feladat. “Nincsenek válaszok, csak választások.” - mondta egyszer valaki. Még a történelem legnagyobb koponyáinak is feladta a leckét. Talán néhány szempont felvetésével jó irányba terelhetjük a figyelmünket. Először is azt kellene tisztázni, hogy mit válaszol a mai ember arra a kérdésre, hogy "mi a »valami« ellentéte?" A válasz borítékolhatóan a "semmi" lesz.

De hogyan válaszolna a régiség (értsd a szellemi józanság) embere? Azt mondaná, hogy a "valami" ellentéte a "nem valami". E két válasz között fényévnyi a különbség. A modern ember számára a "valamik" (formák, lények, megnyilvánulások) az elenyészésük, pusztulásuk után semmivé válnak. Nix, nuku, nincs tovább. Ennek az embernek csak az "van", ami formával, állaggal, körülhatároltsággal rendelkezik, egyébként semmi sincs számára.

Az archaikus ember ezzel szemben azt vallotta, hogy a "valami" a "nem valamiból" bukkan elő, mint a tengerből a hullám, vagy a kék égből egy tünemény felhő, majd kifejlésük végeztével oda is térnek vissza. Számára annak van nagyobb "vansága", aminek nagyobb az állandósága. Tudták azt, hogy a "nem valami", amely ugyan nem tapasztalható érzékszervekkel, de megélhető belső bizonyossággal, valójában a határtalan lehetőségek teljes óceánja, amely végtelenül potenciális, maga a határtalan értelem és beteljesedettség. Nincs alakja, mert minden alak belőle kristályosodik ki, nincs neve, mert minden név csak az "Ő" egyik részleges arca. Nincs valahol és nincs sehol, mert minden ami "van" csak benne van és benne nyerhet értelmet.

Ez utóbbi szemlélet tehát merőben máshogy tekint a "nem valamire", talán ezért lehetett az, hogy másképpen viszonyult a halál, a harc, az elmúlás problémájához is. Az ember nem tud "semmivé" válni, csak visszatérni saját Forrásához. Előbb utóbb minden visszatér a megnyilvánulatlanba. Az embernek miért van akkor ilyen kiemelt jelentősége? Azért, mert az ember képes tudatosan, önmaga végtelenbe tágításával megélni ezt a visszatérést.

Fritjhof Schuon mondja:
"  A világ szétszór, az ego összezsugorít. Isten összeszedetté tesz, miközben kitágít, és békét teremt bennünk, miközben megszabadít."

Ismét Weöres:
"Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandó lényeget mutatja."

Amikor a kérdéses állapot megnyilvánul, akkor ez a belső felismerő képesség veszi át a vezető szerepet, amely kaput nyit a Végtelenre. Az érzékszervek, tapasztalások ilyenkor alázatosan visszahúzódnak. Nevét ne keresd, mert nincs, de mérhetetlenül több és valóságosabb, mint bármely fizikai, kozmikus, időbeli törvény. Lényegében ez az ember eredeti állapota. Hogy milyen "tünetekkel" jár mindez?? Ahhoz én kevés vagyok, hogy ilyenről írjak.

Néhány gondolat másoktól:

"Az ébren levőknek egy és közös a világuk" - Herakleitosz

"A csend által kap értéket a hangzás, a hangzás által kap lehetőséget a lélek. A harmonikus lélek adja az élet értelmének élményét." - Dr. Konta Ildikó

„A differenciált ember az, amely személyiségként képes inkább aktív mintsem passzív magatartást tanúsítani mindazzal szemben, ami benne ösztönösség, impulzus, érzelmi jelleg, természet. Ő az, akiben legalábbis részben, megvan az ókori filozófia által belső uralkodónak nevezett princípium.” - Julius Evola

Z: 
 a "fizikai" törvényeket azért kell ismerni, hogy felül tudd írni ha kell vagy meg tudd kerülni- avagy a hit hegyeket mozgat :P - repüljünk.

A kérdezést (Neked is) gyakorolnod kell, mert nem vagy eléggé konkrét.

Amiről írtál, -szerintem- a szerelem/szeretet. 

Ezt értettem meg- nem minden világos még, de durva cucc- az energiáról, a hétköznapi "ribizli"-létről, a harcos útjáról:

http://squingers-hunter.blogspot.hu/
Külön ajánlom a figyelmedbe a vágy, szerelem, szeretet és az álmodás szócikkeket, de ha az egészet megérted, akkor elkezdheted átalakitani az életedet. Ez is egy Út. 

"A szeretet az energiatestek energiacseréjének későbbi, a szerelem után következő kiegyensúlyozottabb érzése. Minél nagyobb az energiacsere, annál nagyobb a szeretet. A szeretet már mentes az elvárásoktól, a kétségtől és a félelemtől (a NAP nem azért süt, mert elvárja valaki): ha elmegyek és megbaszok valakit, mert éppen úgy állt fel -vágy, az is belefér a szeretetbe- ezt nem képesek megérteni az emberek (emberek-ribizlik-akik nem harcosok). Természetesen ez visszafelé is igaznak kell hogy legyen- szóval az asszony is bármikor megtehetné, ha szeretné- nincs "birtokos eset". A szerelem kizárólagos- a szeretet mindent felölelő. Amit eltaszitasz magadtól, a következő körben nagyobb pofonként kapod vissza, mig meg nem oldod.

A szabad ember alapvető érzése volt a környezetével szemben.
A szeretet érzése a Ribizliben a boldogság-szabadság kört tartja mozgásban. Mivel a szeretet egy bizonyos energiaszintje már csak az álmodási figyelemmel érzékelhető, ezért sok Ribizli ezt már nem tudja átélni.
Nagyszerű Lélekmérnökségünknek természetesen sikerült a szeretetet is elsquingesítenie: a Ribizli az iránt és akkor érez „szeretetet”, aki és amikor neki elismerést vagy sajnálatot ad, vagyis részt vesz a műkaja termelő köreinek pörgetésében."

Itt jön vissza az, hogy érdek nélkül szeretem, mert szeretem, vagy azért mert jó a pinája, jól főz, megszoktam, félek egyedül, etc.

A szeretet nem függ semmitől. Van. "Isten-szeretet".

Ha elásod a vágyaidat magadba-mélyre, attól még nem szűnnek meg, hanem úgy viselkednek, amint a homokszem a kagylóban, csak ebből nem gyöngy lesz, hanem gránitkemény szarkupac.

S:
Nem tudom mennyire hány fittyet ezekre a megmaradási törvényekre és nem hiszem, hogy a semmiből hoz létre többlet energiát, hiszen bennünk éppen, hogy nem semmiként jelenik meg, hanem nagyon is van és átélhető. (bár a semmi is, csak az átélésként jó szar :p) Valamint ahogy te is írtad, valami vagy valaki váltja ezt ki. Ha a semmiből jönne, ok nélkül és megmagyarázhatatlanul, akkor kb. a budin ülve és elmélkedve is belénk csaphatna az a bizonyos villám, mégsem találkoztam még ilyen esettel. :D Vagy akkor ilyen alapon minden a semmiből jön (=ami számunkra nem érzékelhető), akár a kollegád a szomszéd szobából is, hiszen amikor nem látod, nem hallod, semmiféle észleleted nincs róla, akkor honnan tudod, hogy ott van? Csak azt gondolod, hogy ott van, mert ezt szoktad (szoktuk) meg és azt mondod magadnak, attól, hogy nem látom, hallom, még ott ül a saját asztalánál és dolgozik, ahogy általában minden szerda délelőtt pl. De ez csak egy feltételezés ebből a nézőpontból.

(persze ezt meg is lehet fordítani, attól, hogy nem érzékeled, még tudod, hogy ott van mert számtalanszor megtapasztaltad ezt korábban is. Viszont akkor ez igaz azon „kollegák” esetében is, akik régen jártak a szobádban mondjuk :p)

Lehet ilyen a semmiből létrejött többlet energia is. Igazából nem a semmiből jött, hanem valamiből/valahonnan, amivel nem vagyunk állandó, éber és tudatos kapcsolatban. Nem érzékeljük folyamatosan, ezért hol előtűnik a semmiből hol eltűnik abban, annak függvényében, hogy mi éppen milyen állapotban vagyunk.

A jelenlegi fizikai törvényekre szerintem a legtöbb érzés fittyet hány, nem csak a szerelem :D (bár nulla vagyok fizikából) És mivel nem értettem mindennel egyet, ezért hosszabban itt már ki sem fejteném. Ez valszeg nem a legjobb leírása a dolognak, de valamiért akkor is úgy érzem, hogy ez a „nyavalya” és forrása egy nagyon mélyről/régről fakadó emlékezés az egységre, önmagunkra. Lehet, hogy furcsa párosítás, számomra a szerelem és az emlékezés mégis rokon fogalmak.

Az is érdekes mondjuk, hogyha mindig „emlékeznénk” erre, akkor mindig a szerelem állapotában lennénk? Az itt, ebben a közegben lehetséges egyáltalán? (mert ilyet sem igazán láttam még két ember között. ami persze nem bizonyíték arra, hogy akkor ez egyáltalán nincs is, de gyanúsan kevés lehet). Vagy ez csak „ember-feletti” szinten lehetséges? Na mindegy,  ezek már nem voltak válaszok. J

Más: Mit szólnál ha a következő körben azt a kérdést is feltennéd, hogy : Miért olyan nehéz jól kérdezni? :D (megint csak vicceskedek)     

 

Köszönöm a válaszokat!

Kedves Overlandaid, kérlek tisztázzunk még néhány dolgot:

1. Ha jól értem, akkor ez az érzés közvetlenül abból a bizonyos Egyetlen Energiából merítkezik ami létezik. Így akkor felvetődik a kérdés, hogy hogyan vesz részt ez az érzelem a folyamatos teremtésben szerinted? Úgy értem, ha itt csupán poláris párokról lenne szó, az még önmagában nullát ad ki összesített értékben (hiszen +1 -1 = 0) , de vajon mitől lesz plusz a rendszerben a szerelem által? Nem lehet hogy a szerelem a teremtő energia közvetlen megnyílvánulása?

O: Túlbonyolítod, Bélám. :D Figyelj, van egy egész, ami önmagát osztja részekre, hogy ezáltal létezzen, és ne semmi legyen. És ez kb. olyan, mint amikor te, mondjuk, levágod a kezed, most azért mondok ennyire hülye példát, mert nem jut eszembe jobb, de az érzés érzékeltetése végett talán jó, még ha millió sebből vérzik is. Szóval levágod a kezed és ez fáj. És most képzeld el ezt visszafelé: visszavarázsolódik a kezed. Nos, milyen érzés lehet?

A fájdalom és a gyönyör kb. egy tőről fakad. Biztos érezted már ezt, amikor nagyon mélyen szomorú voltál, tán sírtál, na az valahol a boldogsággal rokon érzés. Azt kell megértened, minden egy időben és egyben van, mégis mozog, de csak önnön részeihez képest. Plusz-mínusz csak viszonyfogalmak, ha pl. a fraktálra gondolsz, most az nő vagy csökken? Egyszerre a kettő, nem? Osztódással szaporodik, mondhatnánk. A szerelem szerintem nem a teremtő energia közvetlen megnyilvánulása, annak inkább emléke.

Nem tudom, válaszoltam-e, bevallom, most nem igazán értettem a kérdést.

2. S akkor ezek szerint az Egy ketté, duális párrá osztódott, ahol az egyik önmaga szerelmes lett a másik önmagába, vagy hogy kell ezt érteni? És hogyan fordítható le ez emberi szintre? Ha én szerelmes vagyok egy lányba, akkor úgy működünk mint valami mágneses tér? (és ha nem viszonozza?? :)

O: Szerintem ezt ne fordítsd le emberi szintre, sőt, ha lehet, semmit se fordíts le emberi szintre. :D Amit szétvágsz, az attól még egy egész, csak a részek már képesek egy sajátos öndefinícióra is. Gondolj az Existenz-re, vagy az Eredetre, vagy a 13. szobára: minél mélyebb egy álom, minél mélyebb szintjein vagy az illúziónak, ott annál áttételesebbek a dolgok, képtelenség a 13. emeletről következtetni arra, hogy a hang, amit ott hallasz, minek felel meg a 31. szinten. Arra koncentrálj, mire emlékeztet, hát biztos nem Juliskára. :)

3. Ide kapcsolódik a következő is: a harmadik kérdésnél tévedtem, nem ez az egyetlen érzés ami többletet termel: van ennek egy ellenpólusa is. Ez a gyűlölet. Érdekes módon ez az érzés is rendelkezik különleges képességgel, ez is képes többlet energiát vinni a rendszerbe, ám pont az ellenkezőjét, "negatív energiát" tol belénk, ami aztán pusztító is lehet magunkra és a környezetünkre nézve. Egy gyűlölködő, bosszúvágyas ember a végletekig képes elmenni. A kérdésem pedig az: hogyan lehet ezt a szintén különleges energiaforrást megcsapolni és átforgatni építő energiává?

O: A düh az egyik legépítőbb, legelőrevivőbb érzés. Én pl. amikor dühös vagyok, irgalmatlan tetteket tudok végrehajtani, nálunk mindig úgy lesz katonás rend itthon, hogy tűröm-tűröm ahogy terjed az entrópia, majd kitörök, mint egy vulkán és láss csodát, a családom minden tagja úgy rendbe vágja a maga kis birodalmát, hogy öröm nézni. És ilyenkor egyáltalán nem vagyok kedvesnek mondható. Ilyenkor szoktak befejeződni a félkész polcok, fel nem rakott rolók, félbehagyott kerítések, de a meg nem írt dolgozatok, kéziratok stb. Volt már olyan, hogy egy tanár beszólt nekem, erre dühömben bemagoltam az egész nyolcadikos törikönyvet év elején „csakazértisdögöljmeg” alapon, aztán szegény pára csak úgy pislogott, most mit csináljon velem, mert tényleg mindent tudtam. De dühből sikerült az egyetemi felvételim is - ó, sokat tudnék én erről mesélni, én ugyanis tudok tényleg nagyon dühös lenni. :D Jézus és a kufárok megvan, ugye?

A gyűlölet sem negatív, miért lenne az? Attól függ, honnan nézed. Miért nézel mindig mindent a magad szemével? Nézd meg föntről, csak azt tudod gyűlölni, amit meghaladtál, amit épp eltolsz magadtól, ami már nem te vagy. Én hallgatni szoktam erre a hangra, segít megtalálni a helyes irányt. Szívből gyűlöltem otthon a szomszédaimat, mert nem lehetett tőlük létezni, ma meg egyenesen imádom őket, mert ha ők nincsenek, én nem kerültem volna ide, ahol most élek. Az, hogy valaki levágja a szomszéd fejét, míg a másik meg hagyja magát flippergolyóként kiröpíteni akár 3000 km távolságba, tulajdonképpen az adott entitás érettségi fokától függ. A malac nem tud az asztalnál késsel-villával enni, ő sárban hempereg, és fellöki a társát, ha az útjában van. Ettől malac. És ő mást fog kezdeni egy 1488-as eredeti Bosch festménnyel, mint mondjuk a Louvre igazgatója, pedig a festmény ugyanaz. Szóval, gyűlölj, told csak el magad, légy dühös, és csapj az asztalra, írtam neked, de leírom ide is: a gyűlölet önmagában nem pusztító energia, ez butaság. Az energiának sosincs önmagában előjele, ezt nagyon jegyezd meg. Irányt csak az ad neki, aki használja! Gondolj csak a hajócsavarra milyen pusztító mozgást végez veled, ha a hajó mögé kerülsz, ám nélküle nem menne előre a hajó, jobb tehát inkább beleülni, nem? Az a baj, hogy amíg a földi keretrendszeren belül nézed a dolgokat, nem kapnak távlatot, és így nézve őket ebben a kurta perspektívában, kivágva a háttérből, teljesen másoknak tűnnek, mint valójában. 

(És még egy aprócska gondolat: rém gőgös az ember, ha azt hiszi, ebben a teremtésben ő bármit el tud pusztítani. Mindig megmosolygom azokat a gondolatokat, amelyek aggódva szemlélik, jaj, tönkretesszük a bolygót! Mint a kisgyerek, aki azt hiszi, most azzal, hogy magára öntötte a kakaót, tönkretette apuci és anyuci konyháját, mi több, az egész házát. Vagy rosszat kívánt a szomszédjának, mire az másnap leesett a létráról. Van a gyermeki szemléletnek egy ilyen fázisa, amikor azt hiszi, most azt mondtam a maminak, hogy utálom, hozzávágtam a rongytevémet és most, jaj, a mami meg fog halni. Nem, ez nem így működik, jó lenne azt hinni, hogy így van, de én biztos vagyok benne, hogy Raszkolnyikov nem képes tönkretenni a Bűn és bűnhődést. De ettől függetlenül a konstruktivitás hasznos dolog, mert azzal előrehaladsz, a destrukcióval meg hátrálsz, magadnak teszel elsősorban egy szívességet, ha képes vagy az energiákat megfelelő irányba terelni, motorként használni, nem pedig (ön)pusztító erőként.)

Köszönöm. 

Viatortól kérdezem, hogy ha jól értem, akkor szerinted Jancsi valójában nem Juliskába szerelmes, hanem a duális párjába, azaz a "másik önmagába", mert a Forrás vonzza mint valami kettétört mágnes egymást, hogy egyesüljenek? Jól értem, szerinted ez a szerelem, egy egyesítő energia?  Egy "visszatérés"?

De miért van az, hogy csak bizonyos esetekben érezzük ezt meg? Nem lehetünk szerelmesek mindenkibe, amikor ez felbukkan annak különleges oka van, mi lehet ez? Ha elkezdem magyarázni, hogy miért vagyok szerelmes Juliskába; "mert csinos", "mert jól főz", "mert vicces", akkor ezekkel csak racionális érveket találtam, de nem a valódi okai a kialakult szerelemnek. Szóval a kérdés lényege: miért csak bizonyos emberpároknál jön össze ez a szerelem dolog? Miért csak ezeknél a pároknál jelentkezik a "visszatérés egybe" vágy?  

V:

Jól érted. Az újraegyesítés akarata az, amely a nemeket egymás felé irányítja. A férfi valójában nem Juliskába, vagy Ilonkába szerelmes, hanem az önmagában hordozott, megnyilvánulatlan belső nőbe, női ideálba, önmaga széthasított másik felébe. Ő a mesék Tündér Ilonája, de ő az öreg (örök) király lánya is, akinek ha elnyeri a kezét, visszaviszi őt a király országába. (tehát az újraegyesített androgünosz visszatér Isten országába). Szellemi, lelki feltételek komplex együttléte szükséges ahhoz, hogy ezt a belső nőt képes legyen egy külvilági személyre is rávetíteni. Az, hogy ez mikor jöhet létre összefüggésben van a megnyilvánulásba lépés általános kritériumaival. A szerelem kulcsa az ember karakterében van, tehát a mulandó személyiségének vázában, amely a születés után épül fel és a halálban lebomlik, és amely felelős azért, hogy az adott személy életéből kiszűrjön, vagy beengedjen dolgokat. A szerelem érzése az egységesítéshez szükséges, de kiszűrt "dolgok" iránt megnyilvánuló hiányérzet. A férfi a nőben tehát pontosan azokat a tulajdonságokat keresi és a nőnek azok a külső és belső jellemvonásai vonzzák a legerősebben, amelyek a saját karakteréből hiányoznak, illetőleg amelyek a karakterének a szükséges kiegészítései. A szerelem nézőpontja pedig mindig a karakter hiányosságainak a függvénye, következménye.

Köszönöm.

Nos úgy tűnik szinte mindannyian az egységélmény emlékének tartjátok a szerelmet, ezért óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy ez az emlékezés miért csupán az ember kb. első 30 évében jelentkezik, mint valami pont "jó helyen és jó időben" életbelépő "párkereső program"? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy e kor fölött már nem lehet szerelmes az ember - de nem lehet, hogy ez az egész "csak" arra van kitalálva, hogy még aktív, "párzási" korban megtaláljuk a párunkat a puszta fajfenntartás miatt? Mert végeredményben a szerelem egyik "vektora" pont a szaporodáshoz vezet... 
És vajon hol "fut" ez a program? A génjeinkben, a szívünkben, a lelkünkben? Shaula, szerinted hogy van ez?

S:

Huh, érdekes módon, amikor válaszoltam az első levélre az „irányultság”, mint fogalom nekem is beugrott (vektor), de aztán el is tűnt. Erre a kérdésre csak baromi szubjektíven  tudok válaszolni, mert az egyéni életutam eléggé ellentmond ennek. (olyat, hogy ez az emlékezés 30 éves kor után kevésbé jelentkezik  nem figyeltem meg, mondjuk ilyenformán nem is nagyon gondolkodtam rajta)

Őszintén szólva, amikor elolvastam a kérdést eléggé taszított a felvetett gondolat, mert hirtelen egy olyan kép jelent meg bennem, mintha mi csak  fejlettebb állatok lennénk, akikben mindössze szofisztikáltabban működik a ’tüzelési’ periódus, mint más emlősökben. :P Mint valami öncélú reprodukció.

Ugyanakkor nekem nincs gyerekem, és valahogy soha nem is vágytam rá különösebben, miközben látom és tudom, hogy sok helyen ez mekkora áldás és öröm forrása a nehézségei ellenére is, de bennem ez nem jelentkezik hiányként. Emellett az is benne van, hogy egy elég szeretetlen közegben nőttem fel, soha nem éreztem magam odatartozónak, lehet egy pszichomókus azt mondaná, bennem ugyanúgy fut ez a program, csak ellenkező előjellel.

Ez alatt pedig van egy olyan érzés is, hogy ha tetszik, ha nem, részemről zárom ezt a „biológiai ágat”, amúgy is elég terhelt.  Ami paradox módon kicsit úgy hangzik, mintha legalábbis valami ’”ösztönös fajnemesítési” dolgot végeznék (jézusom, ez de gázul hangzik :D), miközben ugye a kérdés által felvázolt opció meg első blikkre elutasítást váltott ki belőlem.

Plusz nagyon fiatalon sem a szaporodás/fajfenntartás vágya kerestette velem a szerelmet (vagy legalábbis nem tudtam róla), hanem inkább a magány. Nem akartam kicsi kunyhót, meleg kályhát, jegygyűrűt és vidám gyerekzsivajt, csak valakit, aki olyan mint én (persze inverzként, férfi testben). Akivel csak megfogjuk egymás kezét és mint két ’galaktikus gézengúz’ elhúzunk innen a francba. :P

Lehet ez most súlyosan vagy éppen komikusan hangzott, de nem tudom jobban leírni. Az azért szeretném hozzátenni, hogy sokszor számomra is az tűnik természetesebbnek, ahogy ezt a magam körül  látom és nem az „én utam” ezen a részen. Szóval nem igazán tudom ezt átfogóan, nagyobb általánosságban értelmezni csak ilyen szubjektíven, ahogy jeleztem is.

Ha a fentebb összehordott dolgokat nézem, akkor azt mondanám, a génjeinkben fut. Mindemellett azt is gondolom, a szerelem azért jóval több kell legyen ennél (de aztán lehet, hogy csak szeretném ezt hinni), valami ami önmagunk vagy a teremtés megpillantása egy magasabbrendű módon. Ez viszont akkor valszeg a szívemben fut és az említett egység felé húz.

Mert a szaporodás egy teremtési aktus is - az hogy ez hol és mennyire tudatosan működik, az szerintem más kérdés. Mondjuk két, páros Nap nászából születő csillagrendszer is szaporodás ha így nézem, mégis egy komplett világot teremt, ami életet ad és ami élettérként működhet csomó egyéb létezési formának is.

Huh... Ez most nagyon megérintett.... Bevallom nem voltam biztos benne, hogy közzétegyem-e. A kérdésre tulajdonképpen válaszol, de tényleg eléggé személyes. Illetve talán több is annál, hiszen mások is vannak ilyen cipőben, akár itt a blogon is - akik szintén nem vállaltak gyereket, tudatosan.
Szóval lehet hogy mégis csak van helye a meseszobában a Te megvilágításodnak is, függetlenül a szubjektív oldalától, mert talán így lesz igazán "beteljesült" a válasz..

Köszönöm szépen hogy megosztottad mindezt!

Zplus-hoz lenne még egy utolsó kérdésem ezzel a témával kapcsolatban, mert az a tapasztalatom, hogy a sarokban csendesen egyedül játszót mindig meg kell kérdezni: 
Mit iszol? Kérek belőle.. :)

***

Kedves Nézőink, úgy gondolom, különleges gondolatok hangzottak el különleges emberektől. És ezzel véget is ért mai műsorunk, vendégeinknek köszönjük a kimerítő válaszokat, jövő héten ismét találkozunk! Önök a Kérdezek-felelnek Játék című kísérleti műsor második részét látták/hallották, természetesen bárki hozzáteheti hogy mit gondol erről, kérjük írják meg véleményüket a képernyő alján látható címre. A viszontlátásra! :)