Kérdezek-felelnek Játék 1. rész: jó, jobb

Egy kedves, távoli barátom ajánlott egy új játékot, ami arról szól, hogy felteszek számomra fontos kérdéseket olyan entitásoknak, akik vélhetően már nem az átlagember szintjén vannak, vagy sosem voltak igazán idevalósiak, s akiknek tudása láthatóan nem csak könyvekből ered. Éppen ezért nyílvánvalóan nem "tankönyvi" magyarázatokra, feleletekre számítok, és ezeket a válaszokat a jóváhagyásukkal szándékozom közzé tenni itt a blogon. Célom mindezzel az, hogy megértsük: ugyanazt a valamit több nézőpontból is meg lehet vizsgálni, ezzel tágítva a saját perspektívánkat, és hogy ez milyen jó móka már! Valamint hogy megpróbáljuk az alapokat rendbe tenni, mert úgy látom nagy gondok vannak már az alapoknál is, és amíg azt nem igazítjuk helyre, addig nem tudunk jó felépítményt építeni. Minden kérdés-válasz csomagban egy adott témát járnánk körbe, a válaszadók gondolataiból kiindulva, de természetesen a hozzászólásokban bárki csatlakozhat, kifejtve bővebben a témát. Ebben az egyre  fokozódó virtuális őrületben talán nem is baj ha mi, akik eléggé hasonlóan gondolkodunk elkezdünk játszani végre, és talán átforgatjuk egy kicsit a környezetünket a helyes irányba, szemfelnyitogató témákkal elfordítva magunkat és másokat a "képernyők", a "hírek" elől. Olyan jó ötletnek tűnt, hogy rögtön ki is küldtem az első kérdéscsomagot az "ufóknak", kicsit egósan kezdve, aztán szépen haladva a transzcendens irányába. Kezdjük!

1. Kérdés: jobb lett-e a világ az én (Mazsola) létezésemmel? 

Válaszok:

Shaula:  
Igen.

Viator:  
Ha a kérdést így tesszük fel, akkor egyáltalán nem adható egyértelmű a válasz. Mert a feleségem és a gyerekeim szemszögéből nézve jobb lett, de mondjuk egy ellenérdekelt munkatársam szerint nem, az adóhatóság szerint akkor teszem jobbá a világot, ha sokat és pontosan adózok, egy román soviniszta szerint pedig tök mindegy milyen ember vagyok, akkor is egy barbár ázsiai maradok, akinek ősei brutálisan felforgatták a békés dákórománok életét az egykori Kárpát-medencében. Most akkor jobb, vagy rosszabb lett általam a világ? Ha a kérdést úgy közelítjük meg: Biztos, hogy én vagyok a világban, nem lehet az, hogy valójában világ van énbennem észleletként? Nos, így már merőben más eredményre juthatunk. 

Overlandaid:  

Most ezt tőlem kérded? :)

A kérdés szerintem azért tűnik elsőre butának, mert olyan fogalmakkal operál, amik így nem értelmezhetőek. Kb. úgy, mintha azt a kérdést tenném fel, hogy „szerinted finomak az ételek?”

A dolgok sosem állnak önmagukban, ez a legeslegnagyobb emberi tévedés szerintem. Az ember hajlamos két dologra: egyrészt nem meglátni az egészet és elveszni a részletekben, vagy nem meglátni az egészet kitevő részleteket, ehelyett beleveszni valami ködös általánosításba. Olyan, hogy „világ” nem létezik önmagában. Pontosabban létezik, de számodra biztos nem, ez a fogalom nem megragadható onnan, ahonnan mi tekintünk rá. Úgy is fogalmazhatnék, egy borsószem számára nem létező fogalom a tál borsó, vagy egy tégla számára maga a ház, nem tud vele semmit sem kezdeni, még gondolatban sem, éppen azért, mert belülről tekint rá, és nem kívülről. Pont, ahogyan te is érzed, mennyire megfoghatatlan fogalom pl. az étel. Te, Mazsi, együnk holnap egy ételt! Már ez is furcsán hangzik, de amikor eljön az étkezés ideje, te biztos nem „ételt” fogsz enni, hanem borjúragut vagy cézársalátát. Ami persze étel, de mégsem az, mert ilyen, hogy étel önmagában nem létezik, az csak a sültkrumpli és a palacsinta gyűjtőfogalma, de te ételt nem tudsz kérni a boltban.

Szóval a „világot” te nem fogod jobbá tenni, ez már Jézusnak és Buddhának sem sikerült, mert hát hiába voltak ők hatalmas avatárok, van bizony olyan ember, akinek pl. Jézus épphogy rosszabbá tette az életét, mert a fia nem áll szóba vele a jézusi tanokat félreértelmezendő, és van olyan ember, aki konkrétan tojik Jézusra, mert más vallás híve, és olyan is van, aki életében nem hallott még Jézusról és nem is fog. Remélem, ebben egyet tudunk érteni, és persze, lehet azt mondani, hogy Jézus áttételesen igenis jobbá tette a világot, mert blablabla, de hát ez már akkor így valami megfoghatatlan, homályos fogalmakkal játszó diskurzus lesz, és azt hiszem, a kérdésed ennél jóval konkrétabb volt. Szóval Liamnak, a szomszédomban lakó 5 éves kissrácnak biztos nem tetted jobbá az életét, mert tesz ő rád nagyívben, azt sem tudja, hogy létezel, és van egy olyan halvány gyanúm, e tudás híján is fog eltávozni egy szép napon innen. És biztos van olyan, akinek meg épp elbaltáztad az életét, tán már nem is emlékszel az illetőre, ő meg azóta minden nap átkokat szór rád. Nem tudsz a világon belül egyetlen egy olyan dolgot sem mondani, aminek a hatása egyértelműen az emberek által definiált jó vagy a rossz oldalra tevődik és ráadásul általánosan minden egyes elemére ennek a világnak – azaz e dolgokból kirakott nagy egészre – belülről kihat.

És akkor itt el is érkeztünk a második ponthoz, de még előtte annyit mondanék: ha így gondolkozol, sosem leszel elégedett. Nem lehet a nagyot mozgatni, csak a kicsit, és azt is inkább belülről, az apró lépesekben kvázi elveszve. Hisz az autót is belülről vezeted, nem pedig tolod, nem? Valahogy úgy néz ki a képlet: meglátom egyben a finom vacsorát, azaz kívülről rátekintek egyben, ezt az ideát leképezem a magam síkjára (ld. recept, tervrajz stb), azaz lépésekre bontom a megvalósítást, majd belemerülök ebbe az alsóbb nézőpontba, és ott megpucolom a krumplit, megdinsztelem a hagymát, ekkor elveszítvén egy kisidőre a globális látásmódomat, majd amikor kész a vacsora, ott lesz előttem az idea manifesztációja egyben a kidolgozott részletek által, ami azonnal visszarántja a perspektívámat abba pontba, ahonnan megint az egészre látok rá. De ha te magát a vacsorát akarod létrehozni egyben a részletek kidolgozása nélkül, az nem fog menni. Tedd jobbá a kislányod életét, a magadét, a cicáét a parkban. Fess le egy régi bútort és ezzel mentsd meg a kidobástól, nevettess meg egy szomorú embert, aki az utadba kerül, alkoss magadban, csak úgy, taps és vállveregetés nélkül, légy mindennap egy kicsit több-jobb önmagadhoz képest. És akkor – hogy, hogyhogy nem –, egy szép napon arra ébredsz, kész a vacsora, ott lesz előtted a „jobb” világ. Addig is tedd jobbá inkább magadat, nyilván ez nem annyira tetszetős dolog, mint megváltani a világot, mégis az ahhoz vezető egyetlen és legfontosabb lépés.


(Mazsola  
(kicsit skizo, de én is megpróbálok válaszolni a saját kérdéseimre a magam egyszerű, kezdetleges módján): én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, ámbár úgy se nagyon, mert még ismerkedek magommal. :) Sőt, igazából nem is tudom mi a jobb, ha "mások" ítélnek meg, vagy ha én magam magamat. Másokban kialakulhat egy "kép" rólam, de az sosem lesz valós, mert az az ő képe rólam, ami természetszerűleg nem lehet azonos a saját magamról alkotott képemről. Ejj de zavaros... De ettől eltekintve az például biztos, hogy ha a közösségi színteret nézzük, akkor jó sok baromságot belehordtam a morfogenetikus mezőbe az utóbbi években "tanulás és tanítás" címszóval, abban a hazugságban élve, hogy mindezzel valamiféle felsőbbrendű jót szolgálok. Határozott "küldetés-tudattal" vágtam bele ebbe a munkába, és szentül hittem, hogy ha - hitem szerint - másokat is megpróbálok felemelni (micsoda önámítás!), akkor jobb lesz a világ. Ma már nem vagyok ebben olyan biztos, bár tény, hogy mindez a tanulásomat szolgálta, így ha nem is feltétlenül jó volt, talán a "hasznos" és "szükséges" mértéket megütötte. Mert miért lenne jó "felemelni" másokat egy olyan világban amit alapvetően nem lehet és nem is kell jobbá tenni? Lásd 2. pont. Az én tevékenységem ha kis mértékben is, de hatással volt a világra, tekintve hogy nem egy lakatlan szigeten nőttem fel egyedül, mindenkitől elzárva - ilyen szempontból mindenki hatással van mindenkire, de hogy ezt meg lehet-e a "jobb lett?" mérőszalagjával mérni? Kétségem van.. Egyáltalán honnan veszem hogy sikerült-e bárkit is "feljebb" tornásznom? S hogy ez egyáltalán feladatom volt-e? Sőt, egyáltalán mi az a "feljebb"? S hogy mi a jó egyáltalán? Lásd 3. pont. Tényleg hülye kérdés, menjünk gyorsan tovább! :)

***

2. Kérdés: jobbá tehető-e egyáltalán világunk, a Földi játszóterünk, van-e ennek értelme? 

Válaszok:

S:  
Erre egyrészt nem tudok egyöntetűen igent vagy nemet mondani, mert azt látom, hogy igen is meg nem is. :p Most azon a véleményen vagyok, hogy a szűk környezetemben, ahol nagyobb ráhatással rendelkezem bizonyos fokig, igen. Ugyanakkor, ha azt nézem, mennyiben változtat ez a forgatókönyv egészén és annak végkifejletén, akkor azt látom, nem. :P (ahhoz tényleg kellene egy mennyiségi átfordulás, viszont ha elég sekélyes történelmi és mitológiai tudásom veszem alapul, akkor valahogy soha nem azt történt, hogy egy tudatosabb kisebbség átformálta a többség gondolkodásmódját, hanem ezen „kisebbség” tűnt el/lépett ki. Lsd. mayák, indiánok, maga szinten transzcendens kultúrák, népcsoportok, stb.)

Másrészt hajlok arra is, hogy igen, jobbá tehető, de az legtöbbször már csak „utánunk” történik meg. Tudom, hogy közhely a „majd csak az utókor fogja értékelni” mondás, de sokszor ezt látom, kicsiben és nagyban is. Mintha valaminek a – hirtelen - hiánya sokszor jobban ébresztene, mint a megléte. Mert amíg van, addig olyan természetes, hogy sokan talán bele sem gondolnak honnan, hogyan, kik/mik által van az a van. Viszont a nem-léte (egy már „meg lét” után), az baromira feltűnik. :D

ez érdekes mód összefügghet az első résszel, ahol szintén az eltűnés/nem látszódás jutott eszembe mint kultúrák, népcsoportok. Valszeg nem véletlen, de ezt most nem viszem tovább.

Tehát értelme mindenképp van - ha más nem, akkor a jobbá tétel közben szerzett tapasztalatokból levont belső konklúzió. :D Az eredményt illetően vannak kétségeim.

V:  
Jobbá nem a világ, (mivel a világ objektumai megfagyott szellemi formák) hanem a szellemi lélek tehető, amely viszonyt alakít ki ezekkel a dolgokkal. Képes-e úgy működni a világ dolgai között, hogy minden tette kultusz, egyfajta imádság legyen és ezáltal a megfagyott formák feltárhassák és megmutassák azt a Forrást, ahonnan egykoron kihullottak. Így tekintve a világra nem a külső folyamatok iránya, súlya, stb fog megváltozni, hanem azok értelme. Valamit érteni és tudni annyit jelent, mint visszavezetni saját princípiumához, önmagamba, önnön uralmam alá. Ezáltal emelhető fel a világ, amely végső állapotában már megszűnik "külső" lenni, hiszen a "külső" mindaz, ami nem ismert, kényszerítően, fenyegetően hat rám, azaz, ami fölött nincs uralmam.

O: 

Röviden válaszolva, szerintem igen. De itt is az a kulcs, hogy magadban kell ezt elvégezned. Most a „jobb”-ot én leginkább úgy értelmezem, hogy színvonalasabb, fejlettebb, magasabb nívójú. Remélem, ezzel így egyet tudsz érteni, és így kikerüljük ezt a szubjektív jó és rossz csapdát.

Az egész világmindenség egy pontban áll egy mozdulatlan időpillanatban. Pontosabban pont sincs, de ezt földi aggyal elég nehéz elképzelni, ezért legyen inkább egy pont. (Aki mégis megpróbálja, képzelje el az abszolút mindent, azt, amiben minden benne van, ami csak létezni tud. Minden, az is, amit most elképzelni sem tudunk, minden lehetséges lény, érzés, szó, éntudat, tényleg MINDEN. Ha jól belegondolsz, ez maga a semmi. Mert ami mindent magában foglal, azon kívül – értelemszerűen – nem állhat már semmi. Ám ha nincs rajta kívül semmi, akkor mi határozza meg ennek a hatalmas mindenségnek a létét? Csakis önmaga. Létezik az, ami csak önnön relációjában létezik? Igen és nem egyszerre.)

Szóval van ez a mindent magában foglaló statikus semmi (hiszen, ha nincs rajta kívül semmi, mozogni se tud, mert nincs hol mozogjon), vagy legyen a példa miatt egy pont. És hogy még érthetőbb legyen, képzeld ezt el úgy, mint azt a régi kempingpoharat, ami gyűrűkből állt és össze lehetett csukni. Vagy egy matrjoska babát, vagy egy olyan távcsövet, mint amilyen a Kockásfülű nyúlnak volt. Na és látható, hogy minden gyűrű/baba nagyobb az előtte lévőnél, hogy beleférjen a többi és így van egyben, miközben lineárisan is kibontható. Így van ez az illúziórétegekkel is. És minél nagyobb egy kép, egy holografikus vetülete a mindenségnek, annál több részletet tartalmaz, azaz annál nívósabb valóság – ha fogalmazhatok így. Ha egy képelem ebben a kép a kép rendszerben képes kitágítani önnön határait, hogy megtapasztalhassa a fölötte lévő gyűrű határait is, akkor az a világ ettől „jobb” lett.  Minden „jobb” világ azonban magában hordozza (ahogy a példa is mutatja) a „rosszabb” azaz kisebb képelemeket azok széleivel, ami azonban nem azonos vele: gondolj megint arra az összecsukható pohárra vagy a matrjoska babára. Ezt a földi játszóteret úgy lehet jobbá tenni, ha kimész a széléig, majd annál is tovább, hogy meglásd azokat a lehetőségeket, amikkel ez a játszótér nem rendelkezik egyelőre. Ez mindig is így volt, nemde? Ma itt az internet, 500 éve ez hihetetlennek tűnt. De az internettel maga a valóság is átalakult, jobb lett – még ha földi erkölcsi értelemben el lehet ezen moralizálni, de most én a jobbat a fejlettebbel helyettesítettem be, elkerülvén a jó fogalomhoz kötődő szubjektív felhangot. Az internet lehetősége ott volt akkor is, amikor az 500 évvel ezelőtti ember még nem volt képes tudatilag addig kinyúlni, ahol ezt el is érhette volna. Egyetlen térben vagy az összes létezővel, ám hogy számodra mi a tér és kik népesítik be, a mindenkori tudatállapotodtól függ. Ez lefelé bármikor simán átjárható, lemehetsz akár a papucsállatkáig, ám felfele sajnos csak addig mehetsz, ameddig magadban eljutottál. Tágítsd ki a tudatodat és egy jobb világ részévé válsz, amiben ez a mostani földi játszótér ugyanolyan emlék lesz csupán, mint számodra ma a 100 éves háború. (Amúgy, ha belegondolsz, a fejlődés nem más, mint haladás az időben. A jobb világ az a te jövőd, ahonnan most visszanézel erre a „rosszabbra”, hogy egy pillanatra még lásd és jól eszedbe vésd, honnan jöttél el.)

Nem erre a válaszra vártál, azt hiszem, de azt tudnod kell, ami van, az csak úgy lehet, ahogy van, nagy becsapás azt hinni, hogy „lehetett volna máshogy” vagy lehetne máshogy. Nem, a kép statikus, ez a nagy MINDEN és te mozogsz rajta, de azon te semmit nem tudsz megváltoztatni. Nem mindegy, mit lát a kamera egy parkban, a kergetőző gyerekeket, vagy a beszélgető öregeket a padon, netán a mókusokat. És ahogy mozog a felvevőgép, gondolhatja a gyanútlan szemlélő, aki mondjuk áll egy nagy képernyő előtt kezében egy karral, amivel a képet mozgatja, hogy amit ő nem lát, az lehet így is meg úgy is, de nem, minden pont úgy van, ahogy van, máshogy nem lehet, erre épp az a bizonyíték, hogy úgy van és nem máshogy. Gondolj csak Schrödinger macskájára! 

Miért akarsz hatni a világra, minek akarnál belemaszatolni egy Leonardo képbe a vastag zsírkrétáddal, mondd? Nézd meg innen is, onnan is, mindig másmilyennek fogod látni, és ha képes vagy egyszerre már nagyobb egységet szemlélni, azonnal „jobbá tetted” a képet.

Elmélkedj el azon, jobbá tudja-e tenni egy filmszereplő a filmet a filmből! Ki tudja a filmet jobbá tenni?


(M: 
Szerintem nem tehető jobbá a világ (a Föld), és erre igazából nincs is szükség. Mert habár jó ötletnek tűnhet, hogy ebből a 3D-ből is ki lehetne hozni egy sokkal jobbat is, békésebbet, harmonikusabbat, fejlettebbet, természetközelibbet, stb. ám ezek legfeljebb múló időszakok, felvillanások lennének csupán (rövid aranykorok), utána minden visszazökkenne a régi kerékvágásba, a genetikai kód diktálta világba. A "világbékéről" szóló álmodozásaim merő időpocsékolások. Az ezen a létsíkon élő közösség, az emberiség nagy része egyszerűen nem akarja ezt! Az most mindegy hogy szándékosan vagy magától butult le ennyire, de az emberiség nagy része henyélni, zabálni, vedelni, kefélni, szórakozni és verekedni/versengeni akar, és ilyen hasonló anyagi szükségleteket kielégíteni. 
A "világot jobbá tenni" csak egy nagyon szűk réteg kívánalma, csak egy nagyon szűk réteg tud ezzel azonosulni, és ez a szűk réteg ezt nem tudja megvalósítani a jelenlegi közegben.
És talán nem is kell.
Maradjon csak meg ez a létközeg olyan, amilyen, hiszen ez tökéletes hely az ezen a létszinten élők nagy részének létszükségleteik kielégítésére. Miért? Mert ezek a teremtmények még erre vágynak.
Miért akarjuk, hogy a kutyánk beszélni tanuljon?
Miért akarunk állandóan arrogánsan és persze kurvára természetellenesen beavatkozni mindenbe?

Miért akarnánk az óvódásoktól elvárni hogy iskolásokként gondolkodjanak? Maradjon csak az óvoda (ez a 3D-s anyagias, szükséges létközeg) a helyén, ahol van, és aki már kijárta az fáradjon át egy másik épületbe, amit másként is hívunk és másképp is kell benne létezni. Ne akarjuk az első emeletből második emeletet csinálni, mert arra találta ki a Jóisten a létrát és a lépcsőt, hogy aki megteheti és kíváncsi, az majd feljebb megy ha akar, illetve ha tud. Ez a létsík úgy jó ahogy van, pont erre van kitalálva, hogy az ilyen kezdő amatőrök mint pl. én, itt tanulhassuk meg előbb a dualitás keretrendszerét, a viszonyítási alapokat, majd azt hogy hogyan lehet mindezen felülemelkedni (már aki akar). Erre csak ez az óvoda képes, ahol semmi sem valódi, és ami kihagyhatatlan állomás szerintem. :D )

***

3. Kérdés: nem megkötve hogy duális vagy abszolút értékben (keretben) értelmezzük-e, kérlek mondd el mit jelentenek ezek a kifejezések: jó, jobb. 

Válaszok: 

S:
Huh, na bevallom, ezt a kérdést nem teljesen értem, de megpróbálok rá válaszolni. Ez így mondjuk érdekes lesz.

Tudom, nincs megkötve de én most kettéválasztom: Duálisan a jó számomra az, ami teljes, kerek, harmonikus, hasznos és úgy a helyén van, a jobb pedig ennek arányos kitágítása oly módon, hogy az nem nyírbálja se nem korlátozza azt, amit a „jó” is már magában foglalt eleve.

Bugyuta (de aktuális :p) pld., sajnos ennél jobban (!, hehe)) nem tudom elmagyarázni: Szeretek konyhakertet csinálni, termelek többletet, amivel én piacozni nem fogok, mert nem érdekel, és van egy mennyiség amit eltenni sem fogok. Ez jó, mert van miből adni. Hozzáteszem össze-vissza szétszórni/tukmálni sem fogom, mert nem azért dolgozom vele, hogy kibontás/felhasználás nélkül landoljon valaki kukájában.

Viszont van valaki, akinek tehenei vannak és a plusz zöldségeimért ad házi tejet. Ez még jobb. :D De ha ő mondjuk kitalálja, hogy neki nem jó a tejért padlizsán, mert nem szereti (én igen, ezért sokat is ültetek) és adjak inkább karalábét (amit viszont nem szeretek, ezért ültetni sem fogok), akkor a jobb átbillen rosszabba, ami nemhogy a jobbnál de a jónál sem jobb, sőt.

Mivel látszólag „rákényszerít” valamire, amit magamtól/magamnak eleve nem csinálnék , csak hogy „jobb” legyen.

Szóval visszatérek inkább a simán jó-ba, az egyensúlyba és nem érdekel a jobb a bal áráért. :D (kicsit hadd vicceskedjek )

Abszolút értelemben nem tudom értelmezni, mert szerintem ott/abban nincs fokozás, sem keret. Az abszolútban számomra nincs olyan, hogy „abszolútabb” (jobb), mert az is az abszolút része eleve.  Mert attól az ami, hogy mindent magában foglal még a semmit is. Ami több lehet, mint ami az abszolút, akkor az rajta kívül van, viszont akkor ezt tévesen neveztünk abszolútumnak, hiszen nem az, mivel nem foglal mindent magába  (=van rajta túl is)

Lol, na jó, ez egyre zűrzavarosabb, ezt is befejezem itt.

V: 
A végső Jó csakis Istennél van. A Jó a végtelen, az abszolút egyik arculata. A Jónak nincs duális párja. Olyan mint az égi, abszolút Fény, amely sosem vet árnyékot. A földi jó, az égi Jó földi lenyomata. Mindig együtt jár a rosszal. A jó tulajdonképpen a visszatérés útjelzője (morál) az ember tudati terében. A jó fokozatai a rosszal való vegyültség fokát mutatják.

O:

Ha maradunk a szó eredeti jelentésénél, azaz egy szubjektív érzelmi vagy esztétikai fogalomnál, akkor én úgy fogalmaznám meg, hogy jó az, ami most rezonál rám. A jobb már egy új állapot, egy éppen elért vagy észlelt magasabb nívó, ami alatt egy valaha jó, ám a jobb szempontjából most már rossz minőség lakik. Most pont jó a polc a szobámban: ez egy pillanatnyi, statikus helyzet, most nem látom, hogy hogyan lehetne ez „jobb”. Most erre rezonálok, a polc megmutatja, a sok nem jó polc éppen most érvényben lévő ellentétét, azt, hogy milyen ezzel szemben számomra a jó polc. Meglátok egy jobbat (vagy leesik egy könyv a fejemre és elképzelek egy jobbat). Nos, ez lesz a következő jó, ami most még csak a jobb, amihez képest a valaha volt jó polc már nem annyira jó, majd idővel rossz lesz és így a jobb lesz az új jó. Tudsz még követni? :D

Úgy hívják ezt a folyamatot amúgy, hogy haladás, mert nem kell ehhez a „jó” fogalmat használni, elég egy számegyenes: a jó az 1, a jobb a 2, a még jobb a 3 – és így tovább.

Amúgy a három kérdés tulajdonképpen egy volt: jó, okos kérdések voltak a látszólagos butaságuk ellenére. Grat. :)


(M: 
számomra ez a duális jó / rossz keretrendszer nagyon kezd összeborulni. Amit valaha rossznak gondoltam (pl. egy kiadós lebaszást), arról idővel kiderül hogy jó és szükséges volt, mert sokat tanultam belőle magamról. Amiről meg azt gondoltam jó (pl. rászokni valamire) arról meg kiderül hogy egy rossz szokássá válik. És most ezzel nem is azt akarom mondani, hogy a jó és rossz megítélése csak és kizárólag az idő viszonyában lehetséges, hanem hogy ez a kérdés kifejezetten relatív, idő- és térbeli nézőpont kérdése. Szóval számomra a "jó" már csak egy könnyedén szinte bármikor felülírható fogalom. Pl. "jó" hogy két gyönyörű gyereket nemzettem, de ki tudja nekik milyen időkben kell majd élniük?, lehet számukra nem lesz az túlságosan "jó", vagy az is lehet sokkal jobb lesz a miénknél.) 

***

Ennyi lenne első körben kedves Olvasók, egymástól látszólag eltérő, különböző nézőpontú válaszokat láthattunk nagyszerű "emberektől", akik nem láthatták egymás válaszait, így nem volt módjuk reakcióba lépni, befolyásolódni a másik válaszaitól. S hogy mit is akarunk ezzel? Talán az a feladat, hogy megtaláljuk bennük a közös nevezőt. Vagy talán csak annyi, hogy megértsük mennyi irányból rá lehet kamerázni ugyanarra a kérdéskörre. Vagy az is lehet, hogy semmi dolgunk nincs ezzel az egésszel. Amúgy nem kell aggódni, ez csak a bemelegítés volt, egy új korszak kezdete, sorozatnak tervezzük. :)