2015. szeptember 18., péntek

Sólyompajzs

Minden akció reakciót szül. Feltalálják a drónt, majd feltalálják a drón-védelmi rendszert. Gondolom most majd lehet teletelepíteni a városokat és védendő bázisokat ilyen kütyükkel. S annak magyarázatát, hogy miért éppen a "sólyom" jutott eszükbe a tervezőknek, Kerion atyára bízom. 

"A Selex ES nevű olasz biztonsági cég egy drónok ellen bevethető légvédelmi rendszert mutatott be a londoni Defence and Security Equipment International nevű rendezvényen. A Falcon Shield, vagyis sólyompajzs elnevezésből azt gondolhatnánk, hogy a nemkívánatos drónokat robotmadarakkal vadásztatja le a cég, de ennyire nem akciófilmes a helyzet.

A védelemre szoruló terület különböző pontjain elhelyezett szenzorokból és egy irányító szoftverből áll, és a cég szerint képes a drónokat az észlelés után hatástalanítani, vagy akár átvenni felettük az irányítást. Az érzékelők radarokkal, illetve optikai és infrakamerákkal kutatják az eget a drón után, és ha megvan, a rendszer irányítója dönthet úgy, hogy elektronikus jelekkel összezavarja, valamilyen nem részletezett módon kiiktatja, vagy átveszi a hatalmat, és másik irányba küldi vagy landol vele.

A rendszer működésének a részleteiről még keveset tudni, de ezen a videón megnézhetik, hogy nézne ki, ha egy drón fel akarna robbantani egy stadiont, de a szemfüles Falcon Shield bizony csírájában fojtaná el az akciót."



4 megjegyzés:

  1. Robotmadár helyett:
    http://24.hu/kulfold/2015/09/18/megsemmisitette-az-ukran-hadsereg-egyik-dronjat-egy-66-eves-nagymama/
    Ennyi.
    :)
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
  2. Nekem az jutott eszembe mennyi embert támadó sugárözönt zuditanak ránk...eleinte jónak tünő okkal célal.

    Csak a mobil mikróhullámait ha nézi az emebr....eltitkolják hogy ártalmas, zsebben meddőséget okoz ff-nál nőnek...vagy amelyik zseb(fenti) akkor szervi problémákat hozhat. Bázisállomások átjátszók uezt felerősitve. Mára ha utcára megyek majd mindenki nyomogatja a bizbaszát gondolkodás helyett. Státusz szimbólummá vált a hülyeség.

    Erre itt a drón valószinü hogy a vezérlése is hullámtermészetü mint az elfogása...

    És az emberi test is bizonyos határok között..nos ez a sok mikróhullám meg egyéb nem biztos jót tesz és megzavarja a normál biológiai test kisugárzásait hullámait - sok betegség tán erre is irható.
    (Távközlési antennákat felszerelő cégnél dolgozva a fiuk sokat panaszkodtak ha hosszabbá vált a munkaidejük ég a szemük arcuk...nem tudtuk a választ. Viszont mára tudom hogy az ember maga ellen is dolgozik ha tudása nincs vagy gyér! Mint nekem volt annó)

    VálaszTörlés
  3. Sólyómpajzs..jó hogy nem Turulpajzs....

    (sólyóm a sasokat is elhajtja a fenébe)

    VálaszTörlés