2015. november 2., hétfő

NapiSzer - 2015. November




151 megjegyzés:

  1. Elcsendesedtünk.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Akkor kezdem én :)

    http://rejtelyekszigete.com/osi-civilizaciok/3500-eves-elsullyedt-varosra-bukkantak-horvatorszagban/

    :) és csak mosolyog az ember... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen.
      És ezen is csak mosolyogni lehet:

      " a Földközi-tenger medencéje, a Közel-Kelet, India vagy Kína sohasem képezett önálló gazdasági és kulturális egységeket,

      pláne nem vallási alapon álló zárványokat. Sőt, a mai szemmel kevésbé globalizáltnak tűnő késő ókor államai között a Selyemút és az Indiai-óceán kereskedelmi útvonalai a kultúrjavakat és eszméket is hihetetlen bőségben áramoltatták, az így egységbe fogott világnak meg is volt a görög elnevezése:
      oikumené"

      http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/11/05/soha_nem_volt_olyan_hogy_civilizacio/

      Körülírják, célozgatnak rá ("a kultúrjavakat és eszméket is hihetetlen bőségben áramoltatták", "egységbe fogott világnak..") , de nem merik még kimondani, amit mi már tudunk. Ja és persze görög elnevezést használnak, nehogy véletlenül... :)

      Törlés
  3. A Csend hangja

    Bemelegítés:
    https://www.youtube.com/watch?v=xnrdZVCRRUY
    https://www.youtube.com/watch?v=cSKXpMI8WtU
    https://www.youtube.com/watch?v=I97ME2U7sAc

    Gyakorlat:
    AUM - a csend hangja
    „E gyakorlat célja, hogy meghalljuk a világegyetem rezgéseit, a ritmust, amely átjárja az egész kozmoszt: a szent és megszentelt aumot. Üljünk egy asztalhoz, tegyünk rá párnát, s ezen támasszuk meg a könyökünket. Fejünket nyugtassuk a tenyerünkben. Mindkét tenyér takarja a homlokot, a szemet és az arccsontokat. A hüvelykujjat nedvesítsük be nyállal, és tegyük a fülünkbe, hogy kívülről semmilyen zaj ne hatoljon be. Amennyire tudjuk, tartsuk egyenesen a gerincet, és kezdjük el a tizenkét Mester-légzést - belégzés 7 másodpercig, szünet 1 másodpercig, kilégzés 7 másodpercig és szünet 1 másodpercig - ezt csináljuk egymás után tizenkétszer. Ezután lazítsunk el teljesen, csukjuk be a szemünket, és nézzünk egészen fölfelé, közben egymás felé is közelítsük nézésünket, mintha a szemöldök közötti „harmadik szem" felé tekintenénk. Felejtsünk el mindent magunk körül, és összpontosítsuk teljes figyelmünket a bal fül belsejére. Kezdetben a vér sötét morajlását halljuk, amely gyengülve utat ad egy trombita harsogásának. Rövidesen méh zümmögését halljuk, majd ezután harangzúgást. Ezt követi a fuvola hangja, s amint ez is eltűnik, rövid csend után meghalljuk a világ ritmusának bugását - a szent aumot. Figyeljünk rá. Amint meghalljuk, fel fogjuk ismerni.”
    (http://www.ujkorklub.hu/load/ezoterikus_konyvek/konyvek/umar_a_legzes_hatalma/1-1-0-2100#.Vjx3GLcvdpg)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elmeélet
      https://filefreak.com/aeb17864f61c4a81

      Mellékhatások tekintetében:
      https://www.youtube.com/watch?v=0ZqEo3hdP_U
      (megnőtt)
      https://www.youtube.com/watch?v=2tDEi_bOxYQ


      DISCLAIMER
      Vigyázat, vak vezet világtalant!

      „Csak azok a lelkek képesek másoknak is megmutatni az utat - amelyen járva elérhető a szabadság -, akik már kiléptek a tudatlanság sötét rabságából és képesek voltak elnyerni a valódi szabadságot a rajtuk átáramló bölcsesség tiszta fénye által. Ők a valódi Mesterek; az Út pedig, amelyen az örökké létező valóság felé haladnak: a Mesterek Útja. Ez az út vezeti az emberiséget a valódi szabadsághoz és a boldogsághoz.”
      (Umar)

      Törlés
  4. NovEmber - 9-es ember / új ember, aki most persze a "11-es" mivel a beavatást megerőszakoló "falsnaptárban" a 11. hónapot írjuk. 9/11 - egy eléggé ismerős 6almi megjelenítés /WTC/. Jellemzően kihagyva a 10-est, ami persze ha 11 van /valójában csak 9 szám van/ - szintén VAN. A 10 persze 1, a 11 pedig 2, ami egy köztudott evidencia. Szóval a 10-es = 1-es Nap-Plútó/Vég-Kezdet stáció meg-él-ése/meg-hal-ása nélkül nem lehet igazán az újbóli 2-ősségre, ELEVENségre/11-ességre jutni. Kell az a 10 és 1 alkotta "101-es vajúdó szoba", aztán jöhet a 10+1=11=2 - újbóli magasabb szintű aranykori 2-ősség.
    Most az van hogy az a magyar aki már lélekben/spirituálisan újjászületett, tud lelket gyógyítani. De még csak azt, mert az anyagban materiálisan még nem született teljesen újjá. Tehát testet és bármely más anyagi dolgot még nem tud gyógyítani a még "csak lélekben feltámadt". Azonban hamarosan tudni fog mert az egyéni testi átkristályosodási folyamat - követve a lelki "Turul-madarságot" - is végbemegy nála. A lelket már gyógyítani tudó hirtelen - mintegy varázsütésre - a testet és minden más anyagit is gyógyítva lép7 fel. A megtáltosodott magyar mindent elsöprő "vonzereje" - az 1 lépésben - át6ja majd az egész Kárpát medencét. Minél mélyebbre süllyedt közben a világ annál elképesztőbb csodák jö7nek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerion már féltem, hogy nem olvashatlak többé, jól eltüntél! Kitudnád fejteni a "beavatást megerőszakoló falsnaptár" fogalmát. Nem egészen látom át, mikor hogy csaltak itt a hónapokkal és a neten is annyi fals információ kering ezekről a dolgokról. Előre is köszönöm :)

      Törlés
    2. Az un. "naptárreformot" nem azért találták ki anno amit máig is mondanak róla. Nagyon egyszerű magyarázata volt. El akarták zárni a tömegek elől az eredeti ÉVI - a 13-ciklusos Hold-naptárból mindenki számára kiolvasható - un. "beavatási útvonalat". Mivel minden egyes évben 13 DB Holdciklus van semmi szükség semmiféle hiányzó "plusznapok" kompenzálására. Új-Hold-tól Új-Hold-ig annyi idő van - idő egyébként valójában nincs is - amennyi van. Szóval csak a mindenki által a Földről látható periodikus jelenség van, amihez persze lehet "időt szerkeszteni".
      Gondoljunk bele hogy ugyanezért a botcsinálta "mágia-titkosításért" - annak a szemiták számára történő kisajátításáért - kellett az eredetileg is 12-es "zodiákusból" is kivenni a 2 un. beavató csillagképet: a Kígyótartót és az Oriont. Hogy aztán a Skorpióból a Mérleget, a Bikából pedig a Kost kreálják helyette mint különálló csillagképet. "Mérleg-elés és Kos-olás" persze van, de valójában csak a Skorpión és a Bikán belül. Nyílt csalás például a csillagképek méretének "egyenlősítése-30fokosítása". Emiatt aztán az egész "asztrológikus horoszkópipar" szemenszedett hazugság. Eléggé pontosan megvan az a konkrét időtartam és a naptárban elhelyezett viszonyított idő is, amíg a NAP az egyes csillagképekben halad az ekliptikán. Mindenkinek érdemes újragondolnia hogy valójában milyen "csillagzat alatt" is született ecetera. A Nap ekliptikán való mozgásában csillagkép-átfedések és üresjáratok is vannak.
      Nézzük a valóságot, hogy mikor hol is "halad" a Nap:
      Szűz > 09.20. - 10.30. - ig
      Mérleg /a Skorpióban/ > 11.07. - 11.19. - ig
      Kígyótartó > 11.11 - 12.26.-ig
      Skorpió /Mérleg nélkül/ > 11.19. - 12.22.- ig
      Nyilas > 12.24. - 01.10.-ig
      Bak > 01.23. - 02.15.-ig
      Vízöntő > 01.31. - 03.07.-ig
      Halak > 03.15. - 04.20.-ig
      Kos /a Bikában/ 04.20. - 05.11.-ig
      Bika /a Kos nélkül/ 05.11. - 06.15.-ig
      Orion > 06.02. - 06.26.-ig
      Ikrek > 06.25. - 07.15.-ig
      Rák > 07.22. - 08.05.-ig
      Oroszlán > 08.09. - 09.16.-ig
      A Nap "haladását" nem csak úgy kell elképzelni hogy benne halad a csillagképben, hanem úgy is hogy vele egy magasságban - alatta-felette - halad. A fenti idő-intervallumok tekintetében minimális - néhány napos - eltérés lehetséges. A 13-as szám szakralitása a "beavató Hold-naptár" ismeretében nyilvánvaló - 13 az éves Hold-ciklusok száma. Ez persze nem jelenti azt hogy a 12-es ne lenne ugyanolyan fontos. A Nap a Földről nézve 12 csillagképben halad Föld-i éves és persze Világ-éves viszonylatban is. Csak a földi év az 1 év/13 Hold-ciklus, míg a világév az 25920 év/cirka 336960 Hold-ciklus. DE a világévben sem 2160-2160 év minden egyes világhónap - mert a csillagképek a legkülönbözőbb méretűek. A Halak például igen nagyméretű csillagkép. Most az un. "visszaúszó Halak-ban" vagyunk - és még jó ideig benne is leszünk - a precessziós időt nézve.
      Ez utóbbi persze nem jelenti azt hogy nincsenek már "aranykori Vizöntő-emberek" a Földön. Az ilyen "aranyemberek" értelemszerűen matuzsálemi életkort fognak megélni. Vagyis megélik a Halak korszak végét és még addig itt lesznek amíg a feladatuk tart. A skorpió-lényegű /elpusztíthatatlan/ nyilas - kentaur/centaur/10-es úr-nő főnix-madár-szerűen feltámadt madarnak/magyarnak kell átvezetnie az emberiséget a másik oldalra. Ami nem egyszerűen csak szimpla világhónap- és precessziós korszakváltás, de egy "új emberi/es/ségi program" is - egy már prolongált szinten magasabb belső-külső rezgésszintű világ.



      Törlés
    3. Köszi, Kerion. Igen, szerintem is ideje volna már elfelejteni a jelenlegi naptárrendszerünket és visszatérni a hagyományoshoz.

      Ezzel a Gergely-naptárral több probléma is van.
      Először is ugye a "nincs két egyforma év", a hónapok kitalált egységek, semmi közük a természetes évkörhöz. És ebből ered a teljes káosz, minden ünnep máskorra esik, nincs két ugyanúgy kezdődő hónap egység, egyszer hétfőn, máskor pénteken kezdődik, ezért ki ne tapasztalta már, hogy azt sem tudja milyen nap van ma, és az hanyadika. Ez azért van, mert megpróbálták erőszakosan 12-re osztani az évet, aminek semmi értelme. Aztán másik probléma, hogy az év a tél második hónapjában kezdődik... mekkora marhaság már ez is, hol ebben az értelem. És ugye ez a naptár egyáltalán nem igazodik a természetes pontokhoz sem, mint a napéjegyenlőségek (03.21, 09.22), téli - nyári napforduló (06.21, 12.21.), stb.

      Többféle megoldás létezik. A napot, mint egységet nem lehet megváltoztatni ugye, az adott. A heteket sem kellene, ezeket nagyon megszoktuk, és a hétnek van is köze a ciklikussághoz (4 hét = 1 Hold-ciklus), tehát ez megtartandó. Az egy év szintén adott, kozmikus időtartam. Jelenleg a hónap az ami kilóg a sorból, ezen kellene mindenképpen változtatni.

      Asimovnak volt az az ötlete, hogy mivel a heteket és az évszakokat szeretjük, ezért legyen az év felosztva 4 évszakra, ami 91 nap, ami pontosan 13 hét. Így megmaradna a hét egysége, elhelyezve az évszakokban. Ezzel eltűnne a hónap fogalma, viszont szabályos lenne a naptár, nem volna ekkora káosz.

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/01/isaac-asimov-otoles-hatolas-heteles.html


      Szerintem van ennél jobb megoldás is. A hónapok számát kell visszaállítani a hagyomány szerinti 13-ra, a hosszát pedig a Hold-ciklushoz igazítani. Ekkor ez jön ki:
      4 hét = 28 nap = 1 hónap
      13 hónap = 364 nap
      + 1 napot kellene beiktatni, ez lehetne "naptáron kívüli" Újév napja például.
      Ezzel a naptárral elérhetnénk, hogy minden hónap azonos hosszúságú lenne, egységesen minden hónap hétfőn kezdődne, és vasárnap érne véget négy hét múlva. Sokkal könnyebben fejben lehetne tartani a dátumokat, meg hol "hol tartunk" éppen.
      És a kezdődátumot én mindenképpen a tavaszi napéjegyenlőséghez igazítanám. Ekkor indul be a természet, ekkor kezdődnek a komolyabb kerti munkák, miért ne ekkor kezdjük mi is az évet?

      A 13. hónapnak kellene adni egy jó kis nevet. Vagy kikeresni hogy hívták őseink (vagy pl. a maják). Milyen név illene rá?

      Ezzel a 13 hónapos naptárral csak annyi baj van, hogy a négy évszakot boríthatja. Azaz, ha jobban belegondolunk, van-e jelentősége például április 28-án, kertészkedéssel komoly bőrleégés után tavaszról beszélni? Vagy július végén, egy esős, hideg hét után nyárról beszélni? Nem sok jelentősége van. De ha végképp meg akarnánk tartani az évszakos év-negyedelős formát, akkor mondhatnánk, hogy az évszakok nem a hónapok beosztásában, értelmezésében nyílvánulnának meg, hanem napok szerinti számításban, 91 napos osztásban, és kész. De szerintem abszolút nincs jelentősége, hogy kimondjuk-e hogy tavasz van vagy éppen ősz, és hogy ez milyen dátumra esik.

      Persze nehezen hiszem, hogy ezt a naptárreformot meg merné lépni bármelyik ország. A mindenkori "magyar" kormány meg pláne nem merne ennyire különutas lenni. Pedig szerintem elég lenne ha egyik nemzet elkezdené, előbb utóbb követné a többi is, követnék a fényt, a logikát. :)


      Értekeztünk már erről korábban is, többször is:

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/12/boldog-uj-vilagevet.html
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/12/bujjek.html

      Törlés
    4. Mazsola drága már nemcsak a nyomorult naptárunkat baxták el hanem az óránkat is...látom a kutya aki ügye nem nézi az időt csak érzi bajban van ezzel az 1 qrva órával..én is mert én meg nézem..igy 1 órával előbb kéne mennem vele bene, és enni is 1 órával előtt kérincsél és nem hagy..nem tudtam mi a baja hát ez.
      Ha egy állatnál igy észlelhető a biológiai óra megborulása akkor a sok fáradt embernél gyereknél már hogy a fenébe ne lehetne látni...dehát minél rosszabb annál jobb nekik....

      Kerion:) Valóban a visszauszó hal farkánál van a precesszió kb még 120-160 év lenne (kb 2 fok=144 év) hátra a teljes vizöntőbe lépéshez DE ahogy halad pont annyi távolságra van a halak csillagaitól mint a vizöntő aláfolyó csillagaitól....közöttük valahol középen áll most.
      valóban teljesen önkényesen határozták meg a csillagképek határait mint afrikában is vagy itt T.után És ez igy hülyeség....ezért is hagytam abba annó évekkel ezelőtt az asztrológiát mert bár karaktereket jellemzi de....? Voltak fenntartásaim. Aztán jöttél te még a velorexen és hát leesett egyik irásod kapcsán mi is a bajom vele.

      Másik a nyugat főleg amerika a 13 számtól ugy fél hogy a 70 emeletesnél sincs 13 emelet....Pedig ez a Jézus száma lenne a 12 apostol mellé, 13 a golgota állomása is ha még jól emlékezem, de megnéztem hát 14 csináltak belőle....mi ez a félelem a 13 tól? (nem értem nekem szerencsés számként működött az életemben)

      Törlés
    5. 13-an voltak azok az Istenek akik - például legutóbb is - helyretették, illetve újrateremtették a dolgokat a Földön - lásd a 13 olmék Isten-szobrocskát. Ennek "fényében" a Maja Nagykorszak sem véletlenül áll 13 baktunból /13x144000 napból/. A 144000 a Bibliában is előfordul mint a "kiválasztottak" mágikus száma. Jézus és a 12 tanítvány = 13 ! Artúr király és a 12 lovag = 13 ! Az éves Hold-ciklusok/hónapok száma is 13. A 13 nem osztható csak 13-al ami ugye = 1/EGY - tehát 1 Első-dleges Szám/Prím-szám. A 6alom a 13-ast azért helyezi negatív kontextusba hogy "befeketítse", s így csak az ő számára maradjon meg a "mágikus ereje". Ugyanez van a pentagramnál, a merkabánál/Dávid csillag, a menóránál/táltos óra, az Israel = Rá is él országnév esetében stb. Ezen utóbbi "mágiákat" a zsidók a negatív tevékenységükkel próbálják meggyűlöltetni - nem kevés sikerrel. A 6almuk jóformán ezen a megtévesztésen nyugszik. Iyen a C-ion-/ista/ megnevezés is ami a 6-6-6-os ionszámú szénatomra utal, valójában a szén-alapú földi létezésre amit meghaladni szükséges. A Si-ion-/ista/ pedig valójában a lelki-testi metamorfózis által elérni kívánt szilícium alapú fényközeli testi létezésre mint elérendő célra. Nos, a cion/ista/ és a sion/ista/ sem véletlenül lett gyűlöletessé téve a zsidók által, hiszen csak ők szeretnének a "mennybe menni" - mindenki más kussoljon. A Biblia ezt is egyértelműsíti - lásd a 12x12000 zsidó törzsbéli "kiválasztottat". Sajnos sokan még nem látják át ezeket a dolgokat.

      Törlés
    6. Hello, Kerion!

      Nem olyan régen - kb. szeptemberben - mondtad, hogy még az idén bekövetkezik valami nagyon nagy horderejű eseményt, ami által végre elindulhat a változás.

      Már csak másfél hónap van az évből...

      H. M.

      Törlés
    7. "Emiatt aztán az egész "asztrológikus horoszkópipar" szemenszedett hazugság."
      És hogyhogy nem tűnik fel senkinek, hogy semmi nem igaz, amit rá vonatkozólag kiolvasnak a horoszkópjából?
      Pláne egy asztrológus miért nem kap a fejéhez, hogy hát 10 kliensemből 3 arra panaszkodik, hogy semmi nem stimmel, amit mondok neki?
      P.

      Törlés
    8. Kerion, elolvastam a 14 napjegyet, és azt találtam, hogy vannak napok, melyek egyik csillagképbe sem tartoznak bele. (Mások pedig kettőbe is.) Miért?
      P.

      Törlés
    9. Kerion, azt írod a 14 napjegynél, hogy 1-2 nap eltérés lehetséges. Ezek szerint nincsen jelentősége annak, hogy csak egy olyan nap van, amelyik kizárólag a kígyótartóba tartozik?
      P.

      Törlés
    10. A neten is rákerestem erre a 2 beavató csillagjegyre, és hát rogyásig írnak róla, viszont ahány weboldal, annyi módon van meghatározva a 14 napjegy időtartama.
      Ezt tartottam érdemesnek erre az oldalra hozni, hogy beszéljünk róla:
      "A Beavató csillagkép, a Kígyótartó jegyében született első generáció 1994 november 30-a és december 17-e között látta meg a napvilágot."
      Hogyan lehetséges ez??
      P.

      Törlés
    11. H.M. reményeink szerint egy un. OM-jelű beavatott/táltos-avatár "útjára kél" majd a Kárpát medencében - magyarán csodákat tesz az anyagi világban. Ez lehet gyógyítás, de bármi más egyéb Turul-madaras - tu/l/rul jött madaros tevékenység is. Például a helyi "valaki" 6almasok megfékezése párhuzamosan a "senki" gyengék felemelésével. Szóval egyfajta minden kompromisszum nélkül való "Isteni" igazságtétel "képeződhet le". Ezzel kapcsolatosan a holdévet kell nézni, tehát az április elejei következő évkezdeti újholdig még "van idő". Jelenleg még csak a 9. holdhónap/novEmber/9-es ember/új ember "kihalászása van soron" a beavató-naptárban. A 10. holdhónap/decEmber/10-esEmber aki már 1/Egész. Ezután az EGÉSZség megszületik a magasabb szinten is /11-esség-eleven-ség/ és Földet ér: 11.-13. holdhónap. Valójában a Bárány/Jézus is április elején született. A Fény születése meg - december 24 - a belső metamorfózis lényeges pillanata. Ez a főnix-madaros spirituális feltámadás a "földi pokolból". Vagyis a valódi fény/megvilágosodás/3.szem ecetera "fel-hozatala". A már materiális feltámadás ezt az áprilisi újévi újholdkor követi. A Jézussal kapcsolatos - ide-oda rakosgatott húsvéti események - is erről szólnak/szóltak.
      P. az ekliptikán lévő csillagképek /nem csillagjegyek/ sokszor részben vagy szinte egészben is fedik egymást, sőt köztük rések, un. "Nap-utas üresjáratok" is vannak. Van amelyik csillagkép nem is érinti a Nap-utat, hanem csak éppen mellette van. Ilyenkor a Nap az ekliptikán nem magában a csillagképben halad hanem annak úgymond "vonzásában". Az 1-2 napos eltérés arra értendő hogy nehéz meghatározni a Nap pontos be- illetve kilépési idejét egy-egy csillagkép esetében. Ha például valaki november 11 és december 22 között született akkor Skorpió-Kígyótartó-csillagzatú. A Nyilasba a Nap csak december 24.-én lép. Mindig az adott időpontban Földről látható csillagkép/ek/ számítanak, a csillagjegyek mesterséges kialakításúak. Persze előfordul hogy valaki éppen 2 "csillagzat" között - a Nap un. "üresjáratában" - születik. Ekkor ezen illető mindkét oldali csillagzathoz tartozik, de nem akkora spirituális erővel. A Kígyótartóval kapcsolatos idézet "szépséghibája" a csillagjegyre való hivatkozás - ami mesterséges emberi kitaláció. Egyébként mi az hogy "első generáció" - ilyen megkülönböztetés nem létezik.

      Törlés
    12. Átbogarásztam a hónapokat ahogy fentebb irtad...és emlékezetembe került az hogy az Alexandriai könyvtárat felgyújtották, majd Al Biruni összepakolta az ujba de azt is főlgyujtották...utána egy francia abbé Morin irta le igy ahogy ma tanitják 30 fokos csképekkel.
      ha már abbé és a egyház politikai céljait veszem tán nemis olyan véletlen hogy részben vak tyuk is talál szemet alapon müködik a tanitott asztrológia. Viszont a tudást elvették maguknak titokba tartva vagy kabalának áthangolva. (ugyan azokkal a szimbólumokkal foglalkozik)
      A csillagtérképek is olyan mesterségesen behatároltak mint afriai országok vonalzóval meghuzott határai. És ahogy irod fentebb a vizöntő egyik csillagát majd a 15 foknál éri el azaz kb 17 fokszor 72 év múlva merthogy a Sadalmeliket érinti csak az ekliptika amin a precesszió halad...az ősszes többi mellett ugy megy el hogy a másik jegy eleinte halak majd a bak csillagai ua távolságot mutat lentről nézve.
      És vajjon ha kivülről tudnánk nézni hogyan is láthatnánk mivel a csképek csillagai nem egyforma távolságra vannak a főldől hanem alacsonyabban magasabban....
      Lehet egészen más rajzolatot mutatva.
      Csak gondolkodtam....

      Nagyon ideje már annak a változásnak, mielőtt nagyon bedurvulna a politika...

      Törlés
  5. ...tizenkét év után...
    Tegnap Szögeden -is- naaagy fene-köd volt :)
    A városból-városban semmit nem láttunk, csak a tóra szálló vadkacsákat hallottuk, de a moziban a 11-es sor 7-8-9-es széket kaptuk.
    A Kis Herceg pedig nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamár igy felfordult a gyomrom- elnézést :)
      Folytatom az elébbi témát:
      Véleményemet csak megerősitette az a szegedi élmény, mikor egy bevásárlóközpontban megkérdeztem, hogy milyen cigarettát árulnak és úgy néztek rám, mint egy tömeggyilkosra :)
      Aztán leesett, hogy ebben az országban csak a naaagy-nemzeti-mutyihálózat üzleteiben juthatnék önmérgező bűzrudacskáimhoz- nem is vergődtem vele tovább..

      Törlés
  6. elnézést az off-ért , de Putyin mester az alábbit nyilatkozta:
    "felül kell emelkedni az örökös vágyon, hogy uralkodjanak (USA)"
    kezd itt szakadni a cérna , remélem nem lesz belőle nagy baj !

    VálaszTörlés
  7. Siva most olvastam usa katonai alakulatokat akar küldeni sziriába....ruszkik meg a csecseneket....olyanok mint a bulldog szájzárat kapnak ha a cafat a pofájukba kerül....Bocsi régi kutyás vagyok....

    Közben még mindig csak vitatkoznak mi légyen a kvóta, miközben nyugateurópában már lefejezéshez készülődik az iszlám...ma délelőtt olvastam de eltünt hamar hogy az egyik templom papját rabolták el..szerencsére a kamerákon utánuk tudtak menni kiszabaditani akit már tuskó mellé térdepeltettek..és a sok nö erőszakolása..hát nekem nem tettszik!
    Nem rendet csinálnak hanem egyre nagyobb kaoszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugat-Európa jelenlegi formája megérett a lebontásra.

      Törlés
    2. Ha lehetne választani, inkább élnék egy ilyen világban, mint olyanban, amit ezek az iszlámdzsipszik hoznak..:
      http://tenyek.hu/kulfold/192205_jon-az-adomentes-alapjovedelem-a-finnek-lehetnek-az-elsok.html

      Törlés
    3. Egyetértek Mazsolával, hogy megérett a lebontásra, csak sajnos nem mindegy hogy milyen eszközökkel érjük el.... Albert Pike-ot vélem felfedezni a ma történéseiben....sajnos...

      Törlés
    4. Misi Mókus Az örökké termő fa szigetén
      https://www.youtube.com/watch?v=vCdgliaUU2c

      Szép Napot!

      Törlés
    5. SZN:
      Megmosolyogtattál, mert ebben a mesefilmben "a horda a paradicsomba megy" és úgy is viselkedik (vörös mókusok).
      "Az állampolgári alapon adott alapjövedelemmel kiváltanák a jelenlegi szociális juttatásokat. Így egyszerűbbé, bürokráciamentessé válna a rendszer, ráadásul az adóhivatalnak sem lenne pluszmunkája, hiszen a bevételt nem terheli adó. Ráadásul a finnek legendásan törvénytisztelők, általában vezetik a korrupció által legkevésbé fertőzött országok listáját. "

      (bürokráciamentes) + (törvénytisztelők) - (korrupció)

      A legtöbb dzsipszi legalább két ponton bukik meg ebből a háromból- beleértve a "sajátunkat" is, Orsóshuszonötévefiataldemokratát is.

      Törlés
    6. Értelek, és lehet van igazságod, de nekem a kommunista mókusok itt most a skandinávokat jelentik...
      A férfiak elnőiesedtek, a nők pedig ezzel arányosan elférfiasodtak. Rendkívül betegek, az immunrendszerük a nagy kényelemben megszűnt működni és már nem képesek megvédeni magukat...A paraziták pedig ott támadnak leginkább, ahol a SZERvezet a leggyengébb. (Arányaiban a legtöbb "kicsi ork" hozzájuk érkezik)

      http://velvet.hu/blogok/randi/2012/03/08/8_ok_amiert_skandinavia_kesz_uniszexisztan/

      http://harcunk.info/index.php/elemzesek/119-muzulman-nemieroszak-jarvany-svedorszagban

      http://corpuscuit.us/c2013/index.php?option=com_content&view=article&id=271%3Asved-nk-avagy-a-feminizmus-jarulekos-vesztesegei&catid=63%3Akritika&Itemid=1

      Ami történik, nem "jó", de elkerülhetelen...

      Szép Napot!

      Törlés
    7. Köszönöm, hogy hoztál három linket a következők könnyebb megértéséhez :)
      Az első linket külön is köszönöm- új információkhoz jutottam, hogyan is kellene, hogy kinézzen egy fejlettebb világ.
      A nyúl mélyebb bugyra következik, gyengébb idegállapotúak ne olvassák tovább..
      A világunkat irányitó erőkről:
      kollektiv tudatú lény (borg) - a "Horda", emberi alakjai sokan vannak, az egyén semmi, a tömeg mindent visz :)
      A kollektiv tudatú lények és a szivmegszállás: sziven keresztül hat, mint a neve is mondja. A sajnálatra épit és amint bent van- rombolni kezd. Mindent megigér -könnyes szemű kislányka a Kancellárné mellett, semmit nem tart be- HegelMucika linkelt hozzá elég olvasnivalót, ha nem lett volna elég, amit láttam..

      "...A paraziták pedig ott támadnak leginkább, ahol a SZERvezet a leggyengébb.." - Van ellene orvosság, de az nem virágeső..

      Törlés
    8. (bocs, ez lemaradt):
      Van ellene orvosság, de az nem virágeső- hanem a Tükör, kicsit régebbi megfogalmazásban "a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." azaz "mi lett volna, ha MI menekültünk volna oda" ? Na, az kellett volna nekik is..

      Törlés
  8. http://www.somogyma.hu/2015/11/07/kereszteny-papot-akartak-lefejezni-az-iszlamistak-malmoben-amikor-megerkeztek-a-sved-kulonleges-rendori-alakulat-tagjai/ Máshol még megvan én a hir24 olvastam de eltünt.

    VálaszTörlés
  9. Jártamban-keltemben belefutottam egy "cikkbe", aminél rögtön megütött a durva, és csúsztatott véleményformálás (nem meglepő módon egy sajtós Dávid tollából) :

    http://comment.blog.hu/2015/11/10/gregor_friderikusz

    Csak erős idegzetűeknek ajánlott! :))

    Viszont nem is a cikk a lényeg, hanem hogy sokan átlátnak azért már az ilyen szitán. Olvastam két korrekt hozzászólást, ami tetszett és örülök neki, hogy így alakul a magyar szellemi modell még egy nyíltan balliberális oldalon is:

    " protézisesh
    2015.11.10. 13:08:49
    Ha Magyarországon a magyarok jogairól beszélsz, nem vagy nacionalista.
    Ha a bűnöző cigányokat cigánybűnözőnek hívod, nem vagy rasszista.
    Ha azt gondolod, hogy a családhoz egy apa és egy anya kell (és nem 2 ffi, vagy 2 nő), akkor nem vagy homofób.

    Ezt jó lenne tisztán látni és láttatni, kedves sajtómunkás. Igen, vannak szélsőségek. Ahogy vannak szélsőséges "liberálisok" is, akik szerint egy iratok nélkül, rongálással, esetlge hivatalos személy elleni erőszak árán az EU területére beszökött afrikai(nak látszó) ember szava többet ér, mint az én állampolgári jogaim. Ahogy szélsőséges baloldali-liberális személyek-csoportok ún "szégyenfalakat" hoznak létre, ahol egy halom személyiségi jogot megsértve kreálnak "ügyeket", gyakran minden bizonyíték nélkül.

    A helyzet tisztulásának fő akadálya a "polkorrektség" és a valóság tabukkal való körbeálcázása. Igen, a börtönök cigányokkal vannak tele. Igen, a migránsok nagy része katonakorú férfi, aki koszos, fertőző, nagy tömegben félelemkeltő módon viselkedik és utánuk minden úgy néz ki, mint a tatárjárás után. Igen, a gyereknek érzelmi konfliktushelyzet, hogy neki két apukája van és nincs anyukája.

    Viszont amíg balról mindezen felvetésekre csak a "rasszista, kirekesztő, homofób" jelzőket hallani, addig SOHA nem lesz valódi MEGOLDÁSA a problémáknak. És ez sajnos egyedül a baloldal sara. "

    ---

    "Négyzetrács
    2015.11.11. 08:26:56
    @tiller foch: "hiszen hova vezet az, ha az emberek elkezdenek gondolkodni, vitatkozni, netan szabad akaratuk szerint szavazni?" Ezért kell az indexnek, a 444-nek és a többi lakájmédiának az olvasó szájába rágni, hogy egy adott témáról mit is kell gondolni. (ezt ismerte fel a fidesz, és most már ők is erre állnak rá, lásd 888) Persze ezek már nem is hír-, hanem véleményportálok. Aki ettől eltérő véleményen van, az pedig meg is kapja a neki szánt jelzőt. Nem örülsz a bevándorlók kontroll nélküli inváziójának? Idegengyűlölő. Elítéled a palesztin népirtást? Antiszemita. Nem értesz egyet a melegházassággal, a gendersemlegességgel, a szülő-gyerek szerelemmel? Homofób, xenofób. Úgy gondolod, hogy az a helyes, hogy a nő szüljön gyereket (ha már a férfi nem tud)? Nőgyűlölő hímsoviniszta. Ha a cigányra azt mondod hogy cigány? Rasszista. Ha az 500 ft-ért brutálisan gyilkoló gyanúsítottról már az elfogása előtt tudod, hogy nagyon nagy valószínűséggel, hogy cigány volt? Náci, rasszista. Akkor is, ha végül igazad lesz. Úgy gondolod, hogy az amerikai nagykövetnek nem az a dolga, hogy belepofázzon az ország belügyeibe? Agymosott fideszdroid. Én is mindjárt megkapom a saját jelzőmet. :) "

    VálaszTörlés
  10. Már megint az a csúnya kirekesztés. Minap halottam, hogy készülőfélben van egy uniós törvény, amely megtiltja a sült krumpli és a hús egy tányérra helyezését, mivel a krumpli ebben az esetben elnyomva és kirekesztve érezné magát a hatalmas hús mellett. Igaz ez a rádió kabaréban hangzott el, de mégis ..... !

    Szóval fasizálódunk rendesen. Milyen mocskos náci volt az a főorvos is, aki a múlt héten kiműtött egy nagy daganatot a szomszédasszonyom hasából. Hát a daganatnak (mint a szokásostól eltérő sejtformációnak) nincs joga szabadon burjánzani?

    Mindenkinek jóga van olyan létszemléletet választania, amilyet csak akar. De ne tévesszük szem elől, hogy mindegyiknek meg lesz a maga visszahatása. A legkönnyebb és a legcsábítóbb nézetek egyben a legveszélyesebbek is. Tehát lehetünk liberálisok, baloldaliak, demokraták, de mivel ezek az ideák alapvetően sötét sugallatok hatására képződnek a lélekben, előbb-utóbb ki fogják kezdeni az ember teljes lényét. A végén egy dementált, elhülyült, elemei reflexiókra is képtelen (és de facto halálra ítélt) embertípus lesz a végeredmény. Der Mensch der Willkommenskultur. Homo modernicus dementalis.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Viator az állitólagos elit már akit a PC annak tart máris az: HMD

    (németeknél aki kiveszi a gyerekét a kötelező nemi oktatásból - már az ovodában hogyan elégitse ki önmagát cimmel előadásokról azt büntit kap pénzben börtönben..ha ezek normálisak én megeszem a dús természetes parókámat)
    Lényeg náluk az hogy gyökércsakránál fejlettebb lények az emberek ne lehessenek..pénz és xex sluszz passz...

    VálaszTörlés
  12. Ja különben ha a kolbász és husikák evéséről volna nagybanszó azt meg az iszlám betőrésével és seggenyalásával találták ki demokratikusan.

    VálaszTörlés
  13. " protézisesh
    2015.11.10. 13:08:49
    Ha Magyarországon a magyarok jogairól beszélsz, nem vagy nacionalista.
    Ha a bűnöző cigányokat cigánybűnözőnek hívod, nem vagy rasszista.
    Ha azt gondolod, hogy a családhoz egy apa és egy anya kell (és nem 2 ffi, vagy 2 nő), akkor nem vagy homofób.


    Köszönöm megnyugtattál!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Mucika! Döbbenetes, amit a német óvodákról írtál, de talán már meg sem lepődöm. Nagyon sajnálom a németeket. Egykoron nagyszerű nép, szebb korokban Európa vezető kulturális, művészeti, filozófiai nagyhatalma volt. Gyújtsunk gyertyát jelképesen a német kultúra tiszteletére, stílszerűen egy német zeneszerző időtlenül gyönyörű művével. Szeretettel ajánlom Ditriech Buxtehudénak - a világ talán legnagyobb zeneszerzőjének - egyik művét szíves meghallgatásra. Igen. Buxtehude életében a szép, a harmonikus, az isteni, a magasrendű dominált. Ezek öltenek testet az alábbi zenében is. És csakazértis! Éljen a normális, a szép, a természetes!

    https://www.youtube.com/watch?v=d07Sxg4PcN0

    VálaszTörlés
  15. Ja és még valami. Németország nem 1945-ben győzetett le.
    Nem!
    2015-ben.

    VálaszTörlés
  16. liberális: Na, jól van viator. Sokat dumálsz itt valami megfoghatatlan szépről, szellemiről, de mégis, ki dönti el, hogy mi a szép és jó és természetes? Te viator?

    viator: Drága liberális "barátom". Ha dicső elődeid nem igyekeztek volna oly' lázas igyekezettel "VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI A MÚLTAT", akkor ez most fel sem merülne kérdésként.

    liberális: Rohadt fasiszta. Grrrrrr....

    VálaszTörlés
  17. úgy vagyok a világban, ahogy a világ van énbennem.

    avagy

    „Mindaddig, míg magunkat felsőbbrendűnek tartjuk másokhoz képest és lenézzük a világot, semmilyen valódi haladást nem érhetünk el. Viszont amint megértjük, hogy pontosan olyan világban élünk, amire rászolgáltunk, mások hibáit úgy fogjuk tekintetni, mint saját hibáinkat, bár azok a mieinktől különböző alakban jelenhetnek meg. A mi karmánk az, hogy pontosan ebben a „tökéletlen” világban éljünk, amely végül is nem egyéb, mint a mi saját teremtésünk. Ez az egyetlen magatartás az, ami segíthet bennünket nehézségeink leküzdésében, minthogy ez a meddő tagadást az öntökéletesítésre irányuló impulzussal helyettesíti, amely nemcsak méltóvá és érdemessé tesz bennünket egy jobb világra, hanem ugyanakkor partnerekké is annak megteremtésében.”
    (A fehér felhők útja)

    így

    „Ama bizonyosságra, „hogy semmi sem érhet minket, ami ne lenne legmélyebb lényegiségünkhöz tartozó” épül fel a félelemnélküliség.”

    ezért

    Nem esedezem védelemért a veszélyek ellen, de bátorságért, hogy azokkal szembe merjek szállni.
    Nem esedezem enyhülésért a szenvedések ellen, de erőért, hogy elviselhessem azokat.
    Nem keresek szövetségeseket, akik a lét harcaiban oldalamon állnak, de bízom tulajdon bátor szívemben.
    Nem esedezem reszkető félelemmel megváltásért, de reménykedem, hogy türelmes kitartásom meghozza a fölszabadulást.

    végezetül

    Nem bölcsesség csak bölcsnek lenni -
    És a belső látomást észre sem venni -
    De igazi bölcsesség a szívnek hinni
    (Santayana)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek mind szép és helyénvaló gondolatok, köszi.
      Csak azt nem értem, hogy például a minket sújtó, égbekiáltó árulások és korrupció vajon hol jelenik meg bennem, vagyis MI vetül ki ilyen szép kiforrott, gyomorforgató formában? Mert nem emlékszem, hogy valaha is elfogadtam volna korrupciós felajánlást - (igaz lehetőségem sem volt rá.) :)
      Szóval érted? Én próbálok törekedni egy minél tisztességesebb életre, erre mit látok a környezetemben (mármint ország-világ viszonylatban) ? Hogy egyre durvább, egyre mélyebbre süllyed a mocsárba. Akkor hogy is van ez? Hol van ez meg bennem is?

      Törlés
    2. csak azt tudom, hogy mindenkinek magának, saját verejtékével kell kiásnia a kincses ládát, ami felett - többnyire a koldulás kényelmébe beletunyulva - csücsül”.
      aztán ásás közben egyszer csak a „szép gondolatok” váratlanul kifordulnak a földből....

      Törlés
    3. Kedves Mazsola, Pityesz!

      A Santayana idézet gyönyörű. Az ilyen tiszta gondolatokat nevezem "ősemlékezet aforizmának". A szív - mint transzcendens szerv - a kapu a magasabb valóságok felé.

      A világ - legalábbis nagyon úgy tűnik - nem az emberi személyiség tükörképe, hanem az emberben rejtőző magasabb valóságé, amelyről nem vagyunk tudatosak. Ez a valóság az Eredeti Ember, amelynek mindannyian egy-egy különleges megtestesülései vagyunk. Belőle szállunk alá egy megdermedés (ez az alkímiai koaguláció) folyamata során. Az Eredeti Ember szabadon választja azokat a létátélési lehetőségeket, amelyeket mi, emberi személyiségként mintegy elszenvedve átélünk. Bármilyen furcsa, de ezek a világi megélések valószínűleg egy sokkal összetettebb"létjáték" részei, amelyeknek - helyesen megértve és megélve - komoly szellemi hozadékai lehetnek. A jelek szerint harcra vagyunk ítélve. Kívül, belül.

      Törlés
    4. Rendben, de ha egy emberen felüli, "magasabb valóság" teszi ilyen korrupttá a világot, akkor mégis ez milyen minőség már?

      Szóval azt még megérteném, hogy ha én mondjuk történetesen szeretnék még gazdagabb lenni, tehát megjelenik egy VÁGY bennem, akkor annak lehet egy olyan kivetülése, amit ma tapasztalunk az nagy magyar valóságban, hogy szinte mindenki szeretne egycsapásra meggazdagodni, és ezért van ennyi mutyi, "okosban" megoldott eset, a társadalom aljától a tetejéig.
      De mi van akkor ha én történetesen ELÉG-edett vagyok az anyagi helyzetemmel, elértem amit akartam, nem vágyok már másra - akkor ez a stabilitás, nyugalom miért nem jelenik meg "kívül".
      Itt jöhet akkor ismét elő ez a bizonyos "magasabb valóság" - de ismét kérdezem: milyen minőség vetít ki ilyen mocskot, mint amibe az emberiség most dagonyázik?

      Törlés
    5. A szabadságról. A demokrácia prófétái előszeretettel papolnak a szabadságról, a "szabad világról". Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy, amit ők kínálnak, az a szabadság legalacsonyabb foka: a választás szabadsága. Választani tehénlepény és lócitrom között - valljuk be - nem igazán tekinthető igazi önrendelkezésnek. Az igazi szabadság az lenne, ha mi választjuk meg létünk feltételeit és körülményeit. Ez viszont már nagyon nem egyszerű dolog.

      Amikor a rendszerváltás körül az SZDSZ felkínálta egy új rendszer lehetőségét, akkor csak a választás szabadságát adta meg. Választhatsz X, Y, Z közül. Végső soron mindegy melyiket, mert mindegyik a mi kutyánk kölyke. Az SZDSZ akkor lett volna valóban "rendszerváltó párt", ha azt mondta volna: "Mi lebontottuk a kommunizmust. Ti kedves magyarok pedig, VÁLASSZATOK MAGATOKNAK EGY RENDSZERT, AMELYBEN ÉLNI AKARTOK." De nem ez történt. Ők már idejekorán eldöntötték, hogy Magyarország az euroatlanti táborban (értsd: újabb függőség) a helye. Úgy adták elő, mintha ez egy olyan evidencia lenne, mint hogy reggel felkel a Nap. Pedig nem az. Ez az újabb függőség lényegében az 1945 óta tartó kifosztási és pusztítási folyamat második fázisa.

      Törlés
    6. Pedig valami elképesztően csodálatos kezdődött 1987 körül, érezni lehetett a levegőben. A régi minták és kötöttségek tulajdonképpen már lebomlottak, de új kötött szerkezet még nem jött létre, kicsit olyan "lóg a levegőben" helyzetünk volt, egy igazi szabad élet reménye, kezdete, amiből BÁRMI kialakulhatott volna.
      Ha hagyják.
      Ha nem szabotálják el.

      https://www.youtube.com/watch?v=SoCYVKVVPO0

      Hhhhh... azok a boldog nyolcvanas évek. Az én korosztályom MIND visszasírja. Mert az még valahogy olyan emberi volt, tiszta, kicsit naív, de mégis varázslatos. Csak aztán megjött Billy Ryder Chicago-ból...

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/10/mondd-mi-neved.html

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/04/csak-ugy-boytronic-luna-square.html

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2014/02/a-80-as-evek-hosei.html

      Törlés
    7. Így van. Pont akkor léptek fel egyesek a rendszerváltás igényével, mikor a magyarok kezdték jól érezni magukat, kiismerték, hogy ki van velük, ki ellenük. Relatív jólét kezdett megalapozódni. Hát éppen ezt nem akarták Magyarország rejtett irányítói. Valószínűleg a rendszerváltás körüli időszak volt az ezeréves Magyarország megtöretésének, szétzúzásának és kifosztásának legbrutálisabb fázisa, persze mindez elegáns hazugságokba csomagolva.

      A másik kérdésedre kissé később válaszolok, mivel nagyon fontos kérdésről van, igyekszek helyénvaló választ adni rá.

      Törlés
    8. Rendben Viator barátom, várom a választ! :)
      És ha lesz időd, olvasd el a régebbi írásokat is amiket belinkeltem itt kettővel feljebb.

      Törlés
    9. Akkor csapjunk a közepébe. Az ember mint fogalom az Égi Embertől a sötét semmiig terjed, és az összes léttagozatotot magába foglalja. A léttagozatok HIERARCHIKUSAN rendeződnek egymásba, és egymás alá. Weöres mondja: "alattad a Föld, fölötted az Ég, benned a létra." Gondolkodott már valaki azon, hogy mi ez a létra? Ez az út amit a megvalósító bejár. De ki, vagy mi az BENNEM, aki ezen a létrán mászik? Az ÖNAZONOSSÁG. Az "ez vagyok én" érzete. Az, aminek, vagy akinek tartom magam. Ez ez egyetlen dolog a világban, ami mozog. Az önazonosság. A világ dolgai mindig ehhez az aktuális súlyponthoz igazodnak. Tehát első körben jelentsük ki: ha az aktuális súlypontomban a külvilág rendezett és harmónikus, mégis van valami hiányérzet, akkor az azt jelenti, hogy van BENNEM valami magasabb, ami szót kér magának. A külvilág igazságtalan és nyomasztó volta nem a külvilágból származik, hanem a belső szomjúságból és emlékezetből: Eredeti állapotomban jóval több vagyok, mint amiként aktuálisan most megélem magam. Valamit eggyé kell tennem, ami most külön van. Meg kell tehát másznom ezt a létrát. Ez a meghívás ismert az európai ezotériában is. Christian Rosenkreutz is kapott ilyet. Egy Meghívót az alkímiai Menyegzőre. Összefoglalva: A bennem lévő elégedettség és elégedetlenség más-más létszintről származik.

      A következő körben világítsuk meg, hogy miért nyomasztónak és fenyegetőnek, tehát morálisan rossznak érzékeljük a jelenkori világot. Itt azonban túl kell lépni minden polkorrektizmuson, de vallásos és filozófiai nézőpontokon is. A világ nincs önmagában. Nem létezik tapasztaló szubjektumtól függetlenül létező objektív valóság. Ez nagyon szokatlan kijelentés, de alacsonyabb szinten még a hétköznapi tapasztalatok is alátámasztják ezt. Ami önmagában létezik, az a lehetőségek megnyilvánulatlan, végtelen kombinációban összekapcsolódó tér és időfeletti hálózata. Ezek csak potencialitások, amelyeket a leszálló szubjektum helyez aktualitásba, tehát a végtelen lehetőségekből - saját alkata szerint - lehatárol bizonyos kapcsolatokat, majd azokat megformálva megteremt egy korlátozott világot.

      folyt. köv....

      Törlés
    10. folyt...

      A világ teremtődésének és az ember fokozatos alávetődésének a folyamata a következő:

      1. Az Alany, mint az abszolút Tudat középpontja szabad akaratából - egy felfoghatatlan létjáték keretében - korlátokat állít önmagának, látszólagos viszonylagosságokat teremt Önmagán belül.

      2. A lehatároltságból a Tudat viszonylagossága, a tudatosság jön létre.

      3. A viszonylagos tudatosság folyamatosan vissza a karja nyerni a Feltétlenséget, ezért késztetések keletkeznek benne.

      4. A késztetések mozgásokat, kifejeződési kényszereket generálnak, egy olyan világot, ahol megtapasztalhatja a (virtuálisan) darabokra hullot Lét és Tudat minden komponensét, amelyet neki kell újra összeilleszteni, egységesíteni.

      5. Itt válik ketté a közönséges ember és a kereső útja. A közönséges ember beleszerelmesedik a korlátoltságba, és mámorosan belehal a korábban maga teremtett világba. Számára a világ jó, ha minden adott számára, hogy azt kéjesen élvezhesse. A morális rosszban csak egy kiküszöbölendő tényezőt lát, amely akadályozza őt a földi örömökben. Ilyen ember nem transzcendens egységbe akarja hozni az ellentéteteket, hanem a morális rosszat kiküszöbölni. Minden utópiának ez az alapja. Földi téglákból égi palotát építeni - itt a Földön.

      A keresőben azonban felébred egy emlék. A Teljesség emléke, amely azt mondja, hogy viszonylagosnak, duálisnak tapasztalni a Létet keserűség és szenvedés. Ennek az embernek a tapasztalásában a világ eseményei már fájdalmas késztetések, sebek, amelyeket gyógyítani kell. A rossz tapasztalása arra való késztetés, hogy vissza kell állítani a Lét teljességét. Az erkölcsi jó és rossz csak egy világfeletti Egységben nyeri el eredeti értelmét. Abszolút értelemben tehát semmi sem rossz, vagy jó, hanem csak a Teljesség egy-egy arca. Egy rejtélyes aforizma írja:

      "118. Az ember legmagasabb fokon és első lépésben megteremti
      inkarnációját; aztán lejjebb szállva már választja; még lejjebb
      szállva szabadon elfogadja; ennél is lejjebb szállva kényszerűen
      tudomásul veszi: talán legszívesebben elkerülné, de már nem
      tudja: még innen is lejjebb szállva szembetalálkozik vele; legvégül
      pedig öntudatlanul belezuhan inkarnációjába - abba az inkarnációba,
      amelyet eredetileg ő maga szabadon teremtett."

      Törlés
    11. Színvonalas gondolatsor Viator - ahogy azt megszokhattuk.

      Egyet is értek azzal, hogy nincs megfigyelt megfigyelő nélkül, önmagában minden csupán végtelen potenciállal rendelkező lehetőséghalmaz.

      Ha tovább boncolgatjuk a témát, akkor felvethető-e, hogy pont azért tapasztalható ez az egyre durvább elkorcsosulás, mert egyre több a megfigyelő, a "kereső", akik a transzcendenciát a materiális világban keresve sem találva egyre inkább vágynak ennek a verziónak a lebontására, és egy új, 2.0 Föld létrejöttére, és ezért megy egyre durvábban az anyagiaskodás, a szétválasztódás, stb. mert ezek a lebontás eszközei? Azért egyre aljasabb és alantasabb a többség, hogy a kevesek tudatalatti vágya valamilyen formában teljesüljön? Hogy megtörténjen valamilyen szétválasztódás, ocsú és búza?

      Törlés
    12. Mindenképpen. A világ csak akkor integrálható, ha jelen formájában leválasztjuk magunkról. Vagy másképpen: a megnemkülönböztetés tudományát mindig meg kell előzze a megkülönböztetés tudománya.

      Ez összefüggésben van a kétfajta idő tapasztalatával is. A történelmi (külső) idő folyamatosan az enyészet felé halad. Aki csak a külsővel halad, annak föl sem tűnik, hogy valami nincs rendjén. Ha van zsozsó, meg kényeztető hétvége, akkor minden oké.

      A radiális (befelé ható) időtapasztalás viszont folyamatosan távolodik a külső időtől, így annak számára aki a belső időt tapasztalja, fokozatosan kirajzolódik a jelenlegi világ valós, utópisztikus, létidegen karaktere. A leválasztás tulajdonképpen a folyamatos befelé (középpont felé) haladásból következő aktus.

      A világhoz kéjesen kapcsolódó emberekben saját magunk elutasított karakterlehetőségeit látjuk. Általuk az okos ember észre veszi, hogy milyenné nem szabad válni annak, aki életének magasabb szellemi méltóságot szeretne adni.

      A materialista és szellemi ember sosem lehet egyenrangú. A materialista egy sokkal szűkebb értelmezési tartományban éli át önmagát és világát, mint egy szellemi, amiatt a hierarchiában alul van (lenne) a helye. Ez volt a kasztrendszer eredeti értelme is.

      Csak az illeszthető újra egységbe, amit először szétválasztunk. Ha nem választjuk szét radikálisan a pólusokat, akkor nem egység, hanem keveredés lesz az eredmény. Nem kell mindenáron béke. Amikor a szétválasztásnak van az ideje, akkor harcolni kell. Ez volt egykoron a heroikus, harcos lovagi eszmény alapja is.

      Törlés
    13. No igen, beszámolók alapján őseink, a szkíták is félelmet nem ismerő harcosok voltak, akik kinevetve a halált, lovagoltak a csatába - és ez a szemlélet végigvonul a magyarság történelmén. Ez a harcos szellem csak akkor tud működni, ha az adott illető TUDJA, hogy ez a színpad csak egy játéktér, melyben a halál csak egy állomás, és "meghekkelhető". :)

      Törlés
    14. "Amikor a szétválasztásnak van az ideje, akkor harcolni kell."

      Ha lehet, akkor ezt megkérdőjelezném. :) Ha harcolok, akkor harcolok, ha pedig szétválasztok, akkor szétválasztok. Az elsőhöz feszültség kell, a másodikhoz nyugalom. A jelenlegi élet pont azért nehéz, mert iszonyú nagy a feszültség, ami nagyon csábít egy jó kis harcra, ami levezetné a feszültséget, miközben az önmérlegelés programjának már javában futni kell.
      Továbbá a harcból a történelem során már jól kivettük a részünket, s talán arra is rájöttünk már , hogy a harc valójában pont az ellenkező hatást váltja ki, mint szerettük volna. A harc ugyanis a keveredést szolgálja.:)
      A "szentek", küldöttek soha nem harcoltak, egyszerűen "csak" szerettek, még akkor is, ha ezért az életükkel kellett fizetni. Szerintem tudtak valamit, ami nélkül mégsem lehet tovább lépni, akármilyen nagy harcosok is vagyunk.:)

      Lujza

      Törlés
    15. Lujza:
      Jeanne d'Arc életútja. Van akinek kardot adnak a kezébe - hogy hogyan került a kezébe, az -is- érdekes..
      "A látomásában egyedül volt egy mezőn és hangokat halott."

      Törlés
    16. Zé: időszerűség!

      Továbbá:
      Efézusiakhoz 6:12-13
      12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

      13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

      "Isten fegyvere"???

      Lujza

      Törlés
    17. Kedves Lujza, Zplus!
      Ezek nagyon jó észrevételek. A hagyomány kétféle szellemi utat különböztet meg, az egyik a via contemplativa (a passzív), a másik a via heroica (az aktív). Az elsőhöz tartozik mondjuk Assisi Szent Ferenc, Teréz anya, az utóbbihoz Szent László király, vagy akár Mindszenty József. Nézzük meg a világ "legbékésebb vallását" a buddhizmust. Ez volt a szellemi alapja például Kung Fu-nak, mint harcművészetnek, de a szamurájok vallásának, a Zennek is. És bizony ezeken az utakon járók sem angol kisasszonyok voltak. Tehát a helyesen vívott harcban igen komoly szellemi lehetőségek rejlenek.

      Úgy tűnhet, hogy a passzív út magasabb rendű, valójában azonban mindkettőben ugyanazon isteni erők működ(het)nek. Ahogyan szeretni is meg kell tanulni, úgy harcolni. És amennyire a harcban is lehet magasrendű szellemi motiváció, úgy a szeretet útján is hamisság és önzés. A harc útját materialista, ateista ember nem tudja végigjárni. A harc a szétválasztás, leválasztás útja. Hiszen azt lehet egyesíteni, amit előtte radikálisan szétválasztunk, enélkül csak szürke keveredés lesz az eredmény.

      Teréz anyát említettem. Az ő életében volt egy hatalmas tragédia. Halála után nyilvánosságra került egy püspökhöz írt levele, amelyben kifejti, hogy több évtizednyi szolgálat után sem érzi, hogy benne Krisztus munkálkodna. Semmi. Üresség, fáradtság, unottság. Mi lehetett itt a baj?
      Megítélésem szerint az, hogy nem volt kellően integrált személyiség. Bármilyen furcsa is amit mondok, de felemésztette a jótékonykodás. Feloldotta, elsodorta, szinte belehalt egy nem kellően megalapozott karitászba. Mindent elfogadni Isten adományaként és beilleszteni a Nagy Egészbe csak egy erős, integrált személyiség képes, különben elsodródik. És nemcsak a rossz, hanem a morális jó is képes szétzilálni az embert. Tehát egyesíteni, egészben látni csak az az ember képes, aki előbb szétválasztani is tud, ezáltal egy összeszedett, erős karaktert alakít ki magában. Ezt saját életemben is keményen megtapasztaltam.

      A fentieket igazolja például Patanjali is, a Jóga-szútrákban. Ahhoz, hogy elkezdhessük a jógát, először rendbe kell rakni a kiinduló állapotunkat, a személyiséget, fel kell vértezni mindazzal, ami megvédi a nagy út során. Hiszen aki Isten felé törekszik, az végig fogja járni a Teremtés minden bugyrát, poklokra száll, démonok fognak rátörni, folyamatosan kísérteni fogják őt. Ezért mondja Szent Pál: "Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét"

      Egybevetve a fentieket az isteni békéhez a harcon keresztül vezet az út. Azok, akik már eleve szemlélődőként jönnek a világba, valójában mint győztes harcosok kerülnek ide. A nagy harcukat már korábban megvívták.

      Törlés
    18. Ez a bejegyzés kedvemre való.

      Éva

      Törlés
    19. Ha tanárnő lennék most azt mondanám..köszönöm Viator leülhet 5-ös. Csillaggal. Érződik, hogy a gyakorlat mondatta veled.

      Éva

      Törlés
    20. Köszönöm Éva. Örülök, hogy osztod meglátásaimat.

      Törlés
    21. "Egybevetve a fentieket az isteni békéhez a harcon keresztül vezet az út."

      Kedves Viator, még nem sikerült teljességgel meggyőznöd.:) ( Tudom, hogy ez nem is áll szándékodban, de ha kedved van, akkor játsszunk tovább!:))
      Szóval, az ember egyáltalán nem harcos lény. Maga a rendszer harcos, melybe beleszületik, s az teljességgel igaz, hogy harcossá kell válnia ahhoz, hogy benne megmaradhasson. Viszont a harcos az isteni békéhez nem juthat el a harcon keresztül. A tökéletes harcosra ( mindkét oldalon -, és +) ennek a rendszernek van szüksége, hogy folyamatosan fenntarthassa magát. Szent Pál szerintem a rendszer urairól írta azt, amit írt. A rendszer urai abból élnek, amit az emberek érzésként kibocsájtanak, s az emberi tapasztalatokat felhasználva tökéletesítík a rendszerüket.:) Ha csak harcosként próbálunk megszabadulni tőlük, az eleve esélytelen, hisz mindig egy lépéssel előttünk járnak. Csak akkor van esélyünk, ha letesszük a fegyvert, s tudatosan meghalunk, mint harcosok. Ekkor ugyanis lehetősége van a harcosnak, hogy rátaláljon a másik ( passzív ) felére, melyet oly sokáig kellett elnyomnia magában. Ha ezt sok ember meg tudja tenni, akkor van esélyünk arra, hogy felülírjuk a rendszert, vagyis
      felemelkedhessen az emberiség. Ehhez minden segítséget megkapunk, de a megvalósítás rajtunk múlik. Szóval a Hagyomány két útját keresztezni kell, különben meddő marad, semmi új nem jön létre, csak folyamatos ismétlődés.
      Ráadásul egy ember sem csupán aktív vagy passzív, hanem azok együttese, ami jó esetben egyensúlyban van. Ha ez az egyensúly nem áll fenn, akkor segíthet vagy az egyik, vagy a másik út, de csak addig, amíg összhangba kerülnek. Ekkor béke lesz, de ez még nem isteni, mert a rendszer meghalására ( meghaladására) is szükség van. Isten fegyvere pedig a szeretet, mely korántsem egyenlő az adakozással, mert a valódi szeretet mindig alászáll az ember alá, s azt adja, amivel felemelheti, hogy önállóvá válhassék.

      Végül egy idézet, melyben a férfi szót nyugodtan kicserélhetjük a mai emberre, e rendszer emberére.
      "Könnyen le lehet írni azt a férfit, akinek hiányzik a női oldala. Ő kizárólag a külső, felszíni világgal foglalkozik, a fejéből meg őrtorony lesz. Dolgokat épít, magyaráz, használ, javít, szabályoz, rendez és játszik velük - ha veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megérintse őket. Mert a dolgok belseje idegen az ő számára. Fél azoktól. Ezért túlórázik állandóan az őrtorony, amelyben az ész és a rend őrködik. Számára ez az egyetlen lehetőség arra, hogy meglegyen benne a biztonság és a fontosság érzése. Foglya egy részigazságnak, amely éppen azért veszélyes, mert ő az egész igazságnak tartja. A hamis férfiúság csapdájában ül. S éppen ez lett a nyugati világ kollektív mítosza. Többnyire férfiak felelősek ezért, akik a hatalmat, a pénzt, a gazdaságot, az egyházat, a hadsereget a kezükben tartják, és ellenőrzik a morált. Amit valóságnak nevezünk, amitől csaknem teljesen függünk, azt jórészt olyan férfiak fikciója, koholmánya, akik még sohasem találkoztak a belső világukkal. E férfiak még sosem tértek be önmagukba, nem ismerik sem a bizalmat, sem a sebezhetőséget; sem az imádságot, sem a költészetet. Ezek a férfiak jórészt még nem készek, sőt betegek, azzal a kultúrával együtt, amelyet örököltünk tőlük."
      Richard Rohr

      Lujza

      Törlés
    22. Kedves Lujza! Köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat. Érdekes, hogy sokkal inkább osztom a Te gondolataidat, mint Richard Rohr-ét. De erről később.

      Írod, hogy "az ember egyáltalán nem harcos lény". Ha - keleti hagyományokhoz hasonlóan - tételezzük, hogy lehetséges az ember számára a megistenülés, tehát a metafizikai abszolúció, akkor azt mondhatjuk, hogy harcos is meg nem is. Hiszen az abszolút állapotban minden ellentét egy végső egységbe transzmutálódik, ahol az állítás és tagadás, igen és nem ugyanazt jelenti. A lét azonban hierachikusan bomlik ki az Abszolútumból, emiatt különféle létsíkok különféle valóságokat és feladatokat állítanak az ember elé. Kétségtelen, hogy a harc az alacsonyabb fokozathoz, a megtisztítás, a helyrerakás és a dualitás síkjához tartozik. De a teljes felébredéshez minden létsík, minden lehetőségét meg kell valósítani. Ennek egyik eszköze a harc.

      Rohr írása nagyon érdekes. Tesz helyénvaló megállapításokat, de olyat akar a férfi nyakába varrni, ami eredendően sem a férfi sajátja, sőt úgy tűnik, hogy férfi létére egy inkább feminim karakterű véleményt vetett papírra. Nézzük sorjában.

      Csak az egyik nem rovására írni a világ nyomorúságát alapvető módszertani hiba, mivel a romlás nem egyik vagy másik nemtől, hanem közös forrásuknak az Androgünosznak (Egyetemes Ember) a spirituális erővesztéséből származik. Nem értem továbbá, hogy miért hányja a férfiak szemére a hadsereg és az egyház ellenőrzését. Ezek az intézmények alapvetően szoláris karakterű vezetettséget igényelnek, tehát mindenképpen férfiúi szerepet.

      Nem a férfi romlott "nagyobbat", hanem nála a felelősség, hogy elindítsa és vezesse a helyreállítást. Ebből a szempontból a férfinak valóban többet kell tennie. Például a helyes férfiúiság megvalósításával. Tudom, hogy manapság elvárás "a nővel együtt mosogató férfi" kispolgári ideálja, de valljuk be ez csak azért alakulhatott ki, mert a férfi nem volt képes többet, férfiasabbat felmutatni. A hímnemű ember (mas) sok van. Ezek azok, akiknek hímivarszervük van. A férfi (vir) viszont nagyon kevés. A "vir" az, aki birtokolja azt a belső szellemi erőt, amivel képes a létezés sérültségét helyreállítani. A "mas" csak elnyomja - legtöbbször brutalitással - , a "vir" viszont legitim szellemi módon uralja a nőt.

      A görög mitológia három férfiúi formát különböztet meg:

      1. Hephaistos (Vulcanus). A testi férfiasság, a brutális, macsó hím archetípusa. Nővel való való kapcsolatuk felületes, a nők viszonylag hamar megcsalják őket. A szellemi érettség teljes hiánya jellemzi őket.

      2. Ares (Mars). A földi harcos. Már vannak elvei, etikai morális vezetettséggel bír. Alapvetően lelki meghatározottságú karakter. A párja Vénusz (Aphrodité). Azonban itt is felmerül a megcsalatás lehetősége Vénusz részéről.

      3. Apollon (hyperboreai harcos). Hatása a nőre abszolút. Olyan elementáris, hogy őt már nem lehet kicserélni, azaz itt a megcsalatás szóba sem jöhet.

      Az első kettő karakter még többé kevésbé vegyített minőség, a lunáris hatások alatt állnak. Apollon viszont a tökéletes férfi ősképe. Kizárólag ő tudja felemelni és visszavenni magába a nőt és helyreállítani a létezés egységét. Apollontól egyik nő sem várná el, hogy mosogasson, hiszen már puszta jelenlétével betelne.

      Tehát szemben Rohr vélekedésével nem az a baj a férfival, hogy nem "térnek be önmagukba", hanem az, hogy az, hogy többé, kevésbé vegyített lunáris, feminim hatások alatt állnak, emitt nem tudják erőbe hozni legitim szellemi szerepüket. Gyengék.

      Persze igaz, hogy a férfi nem ismer bizonyos dolgokat, mint a hogy a nő sem másokat. Ez az alaptermészetük. Weöres írja gyönyörűen:

      "A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget.
      A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi élet-erő."

      Később a női típusokról is írok, ha nem lesz ellenedre.

      Törlés
    23. Kedves Lujza! Írod: "Ráadásul egy ember sem csupán aktív vagy passzív, hanem azok együttese, ami jó esetben egyensúlyban van. Ha ez az egyensúly nem áll fenn, akkor segíthet vagy az egyik, vagy a másik út, de csak addig, amíg összhangba kerülnek. Ekkor béke lesz, de ez még nem isteni, mert a rendszer meghalására ( meghaladására) is szükség van. Isten fegyvere pedig a szeretet, mely korántsem egyenlő az adakozással, mert a valódi szeretet mindig alászáll az ember alá, s azt adja, amivel felemelheti, hogy önállóvá válhassék."

      Ez annyira szép és inspiráló, hogy írok is a témáról a blogomra egy bejegyzést, Érosz - Kozmosz - Thanatosz címmel.

      Törlés
    24. Sejtettem, hogy az idézet nem fog tetszeni, de valójában az oroszlán bajuszával akartam kicsit játszani.:)
      Köszönöm az írásaidat, hiszen azok engem is inspirálnak. Várom a női típusok elemzését is.
      Valamennyire a témába vág, lehet ismered is :))

      https://www.youtube.com/watch?v=K9yXyy5FNRM

      Lujza

      Törlés
    25. Lujza!
      Nem vetted észre,hogy ez az ember még életében nem látott nőt?
      Megszólítottad,most olvashatjuk a büntetést!
      """Tehát szemben Rohr vélekedésével nem az a baj a férfival, hogy nem "térnek be önmagukba", hanem az, hogy az, hogy többé, kevésbé vegyített lunáris, feminim hatások alatt állnak, emitt nem tudják erőbe hozni legitim szellemi szerepüket. Gyengék"""
      Elmebeteg,idéz,egy elmebeteget...??

      Remélhetőleg a női típusokról is a blogodon fogsz értekezni,bár eszem sincs,mi a fenéről írhatnál,de az Érosz,meg Kozmosz biztos érdekfeszítő lesz.
      De biztos ami biztos a blogodon fejtsd ki. Pa.

      Törlés
    26. Kedves Pa., nem tudom, mi alapján állítod, hogy Viator még nem látott nőt, s az írását miért tartod büntetésnek. :) Mindenesetre a kommented nyílt hadüzenet egy harcosnak. Majd meglátjuk fel tud-e emelni, vagy figyelembe sem vesz.:)

      Lujza

      Törlés
    27. Kedves Lujza!
      Nem azon lepődök meg,hogy elmebetegtől idéz valaki,aki az idézetet olvasva is elmebeteg,vagy finomabban csak deformált.
      Nemigazán fog felemelni,viszont annál inkább fog figyelmen kívül hagyni.
      Harcosnak nevezed,"""Hiszen az abszolút állapotban minden ellentét egy végső egységbe transzmutálódik, ahol az állítás és tagadás, igen és nem ugyanazt jelenti."""
      Harcos,????,,egy kis buzi,aki Apollóhoz mérné magát,amit sosem fog elérni,egyszerűen azért,mert nem érheti el.
      És még te nőnek hiszed magad?
      Mikor langymeleg alkat meglangyít?
      Hol az igazi férj? Pa.

      Törlés
    28. Csakmer'...

      A fenti példa nem érdekes, de legalább ismétlődik.
      A kockázások, és melléhallások érdekében keresse fel... akit akar. ;)

      Törlés
    29. Kedves Pa! Ha érdemi kiegészíteni, vagy korrigálni valód van, írd le. Ha nemkívánatos, hogy ide írjak, kérem a blog gazdáját, hogy jelezze. Köszönöm.

      Törlés
    30. Nem jelzem, mert kívánatos, hogy ide írj. :)

      Nem szeretem a személyeskedést, de valahol ez is egy próbatétel, ahol kiválóan lehet tesztelni az eddig megszerzett elvi tudást, türelmet, szeretetet, stb..

      Törlés
    31. @viator
      https://www.youtube.com/watch?v=GqCwlOeJdCE

      Ezeket meg biztos ismered, de rám most találtak, és biztos nem véletlenül...;)

      "Mikor a szépet megismerik,
      felbukkan a rút is;
      mikor a jót megismerik,
      felbukkan a rossz is.
      Lét és nemlét szüli egymást,
      nehéz és könnyű megalkotja egymást,
      hosszú és rövid alakítja egymást,
      magas és mély kulcsolja egymást,
      sok hang összeolvasztja egymást,
      korábbi s későbbi követi egymást.
      Ezért a bölcs
      sürgés nélkül működik,
      szó nélkül tanít,
      nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
      alkot, de művét nem birtokolja,
      cselekszik, de nem ragaszkodik,
      beteljesült művét nem félti,
      s mert magának nem őrzi,
      el se veszíti."

      "Mikor a nagy út-at semmibe dobták,
      megjelent az erkölcs és méltányosság.
      Mikor kezdődött az okoskodás,
      megjelent a nagy hazudozás.
      Mikor a hat rokon összeveszett,
      megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
      Mikor zavaros az ország,
      megjelennek a hűséges szolgák."

      (a válaszok viszont (ha lehet) engem is érdekelnének...)

      Szép Napot!

      Törlés
    32. Kedves Lujza! Köszönöm a Mark Gungor videót. A férfi és női agy közötti különbség kimeríthetetlen téma és kimeríthetetlen humor forrása is. :-)

      Kedves SZN! Nagy kincs, amire bukkantál. Én a Tao te King-et hangoskönyvként szoktam hallgatni. Minden alkalommal egyre többet mond.

      Az írás a női típusokról már készül...

      Törlés
    33. …ha már szóba került a Tao Te King, engedtessék meg, hogy iderakjak magunknak pár versszakot ízlelgetni.

      „Az ég és föld közötti tér,
      akár a fujtató,
      üres és nem szakad be,
      mozog és egyre több száll belőle:
      kell rá szó, ezernyi;
      jobb némán befelé figyelni.”

      „A legfőbb jó a vízhez hasonló:
      mindennek hasznos, de nem harcos;
      az alantasban is jelenlevő:
      a víz az út-hoz hasonló.
      Az élet a földet kövesse,
      a szív a benső mélyet kövesse;
      a barátság az emberit kövesse,
      a beszéd a valót kövesse,
      az uralom a rendet kövesse,
      a szolgálat a lehetőt kövesse,
      a tett a kellő időt kövesse.
      Ha készséges, de nem erőszakos:
      nem kél zúgolódás semerre.”


      „A lábujjhegyre ágaskodó
      nem áll sokáig,
      a nagy léptekkel rohanó
      nem megy sokáig,
      a fénybe-álló
      nem lesz fényes,
      a magát-hirdető
      nem lesz híres,
      a magát-dicsérő
      nem lesz dicső,
      a magát-kínáló
      nem lesz vezető.
      Ezek az út-on:
      rohadék, hulladék,
      utálkozva elkerülik,
      az út-on járó rá se lép.”

      ….„Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
      légy egyszerű, mint a kavics.”

      ….Ezért a bölcs
      vágyik a vágytalanságra,
      nem sóvárog ritkaságra,
      csak a tudatlantól tanul,
      csak a közös út-on vonul,
      a természetes rendet követi
      s erőszakkal meg nem töri.

      A csecsemő: puha, gyenge,
      a haldokló: kemény, erős.
      A sarjadzó fű és fa: lágy, erőtlen,
      a korhadó: szívós, erős.
      A kemény és erős: pusztuló,
      a puha és gyenge: fakadó.
      Elvész a fényes hadsereg.
      A felnőtt fatörzs megreped.
      A kemény, erős: alámerül,
      a puha, gyenge: felülkerül.

      Nem szép az őszinte szó,
      nem őszinte a szép szó.
      Nem ékes-szavú a jó.
      Az ékes-szavú nem jó.
      A tudó nem beszél,
      a nem-tudó beszél.
      A bölcs nem gyűjt,
      mindent az emberekért tesz
      és néki is jut;
      mindent az embereknek ád
      és néki is jut.
      A természet út-ja
      segít, nem sarcol.
      A bölcs ember út-ja
      használ, nem harcol.

      http://mek.oszk.hu/00100/00191/00191.pdf

      Törlés
    34. Mivel a nő - emberi mivoltában - a Prima Materia földi képviselője, ezért eredeti formájában a tisztaságot, az érintetlenséget, férfival való viszonyában pedig a nagy lehetőséget testesíti meg. A férfi - legtágabb értelemben - a nőben nyilvánítja meg magát. A férfi életében a nő éppen úgy lehet áldás, mint veszedelem is. A nő vagy mint elnyelő, vagy mint felemelő hatalom nyilvánul meg. Mohamed próféta mondja a Koránban: "Tekintsetek úgy a nőre, mint a szántóföldre, amilyen magot vettek bele, olyan termést fogtok aratni." Ez tulajdonság a nő alapkarakteréből következik.

      A nő két archetípusa:

      1. a szerető (venus victrix). A nő eredeti, magasrendű "szűz" állapota. Jellemzője a szellemi formák felvételére való képesség. A férfi ideáit asszimilálja. Együtt emelkedik a férfival.

      2. a szülő (venus genetrix, formát megtartó képesség). Jó anyák, családjuk, közösségük támasza, központi alakja.

      A két női archetípus nagymértékben független egymástól, tehát párhuzamosan, egy adott nőnél folyamatosan változó arányban vannak jelen.

      A nő szellemi-mágikus értelemben mindaddig szűznek tekinthető, amíg fenn tudja tartani magában a szellemi formák asszimilálásának képességét. Tehát nem a biológiai aktus vet véget egy nő szüzességének, hanem az, mikor olyannyira szülővé válik, hogy a szellemi ideák felvételére tovább már nem képes. Az alkímiai hagyomány szerint az asszimilációs képesség újraéledése a szüzesség visszaszerzésének tekinthető. Természetesen itt nem vulgáris, materiális összefüggésekről van szó. A szülés utáni tipikus helyzet, hogy olyannyira leköti a nőt az anyaság, hogy már alig foglalkozik a férfival, tehát szinte elhal benne a szellemi-mágikus szüzesség. (a mai világban ezt még tovább rontja a nő nyakába szakadó egyéb feladatok. Itt viszont nagyon is helye van a férfi segítségének, pont azért, hogy mihamarabb visszakaphassa a "szeretőt".)

      Az antik világban nagy hagyománya volt a "szüzekkel való mágikus operációknak" A Vesta-papnők, a bacchanáliák résztvevői sem feltétlenül biológiai értelemben voltak szüzek, hanem olyan, fokozott érzékenységgel rendelkező hölgyek, akik képesek voltak nagyon magas szellemi formák felvételére. Értem én, hogy sok mai férfi szívesen részt vett volna ilyen "szertartásokon", de nem, ott nem "arról" volt szó...

      folyt...

      Törlés
    35. folyt...
      A szüzesség másik jelentősége, hogy a tisztaságban még magas szinten áll fent a nemi szétválasztottság, emiatt a nemek közötti ontológiai feszültség is magasabb, jóval nagyobb lehetőségeket rejt magában egyesülés. Ennél jóval magasabb szellemi szint például a "távoli és a reménytelen" szerelemben rejlő lehetőség (Kedves SZN! Neked biztosan ismerősek Radharani elválasztottságból fakadó megélései.) A lovagi eszmény is erre alapult. A lovag egy - a nyakában hordott - 2x2 centis kis kép segítségével is képes volt a nőt önmagában invokálni, sokszor anélkül, hogy a hölgyet valaha is látta volna személyesen. Vagy vegyük a női szerzeteseket. Esetükben Krisztus, mint isteni hitves, ha lehet, még nagyobb távolságot jelent.

      Ha jobban belegondolunk az igazi szerelemben is a "rejtélyes ismeretlent" és a "távolit" szeretjük a másik félben, nem a racionálisan "itt és most" jelenlévőt. Talán ezért hűl ki a szerelem általában, miután kiismerik a felek egymást, mivel ekkor társunkban már nem a megnyilvánulatlant, hanem a profán arcát vagyunk csak képesek meglátni.

      A nőnek nagyon kell vigyázni, hogy milyen szellemi formákkal "lép frigyre". Aki az alacsony, sötét, ösztöni erőknek adja oda magát, az maga is lealacsonyodik, olyannyira, hogy először az asszimilációs képességét, később pedig a generatív képességét is elvesztheti. Ez a sötét plázacica karaktere. Asszimilációs képesség hiányának a legszembetűnőbb jele, hogy már a kezdet kezdetén is képtelen egy férfit szeretni. Önmagát viszont annál inkább. Ha ebből az állapotából nem tud kimászni, rövidesen képtelenné válik az anyaságra is. Milyen erők miatt válik ilyenné a plázacica? A modern világ totálisan szellem- és értékellenes erői miatt. Ez a kor gyökerétől a sudaráig sátáni befolyás alatt áll. Az "újkor" mindent feje tetejére állított, ami a normális korokban még a talpán volt. Ezt a folyamatot nevezték el "fejlődésnek".

      A plázacica, ha szexről van szó, akkor párzik. Miért? "Mert jól esik" - mint egy hideg sör. - teszem én hozzá. Nem hogy szellemi, de már nagyon lelki töltet sincs az együttlétben, pusztán felületes biológia. Tökéletesen képtelen magasabb tartalmak befogadására.

      Ezzel szemben áll a magasrendű nő. Szó szerint a végzet asszonya. Elképesztő magasságokba (vagy mélységekbe) képes vinni a férfit. Az ilyen nő mindig rejtélyes, önön lényegét mélyen a személyisége mögött tartja. Az igazi nő intim és kiismerhetetlen. Éppen ezért annyira vonzó. Ennek a karakternek két - intimitását tekintve - nagyon hasonló, de spirituális irányultságuk szerint teljesen más típusa van. Ez az isteni és a sátáni nő. A legtöbb férfi képtelen felismerni bennük az irányulást, ugyanis rendkívül hasonlóak.

      A sátáni nő azért hasonlíthat megtévesztésig akár a legmagasabb rendűhöz, mert aminek a formáját magába vette, az egy igen magasrendű entitás: ne feledjük, a Sátán egy spirituális elv, még akkor is, ha a szembefordulás és a lázadás princípiuma. A buta nő és a sátáni nő között az a különbség, hogy az előbbi egy már felbomlóban lévő, a megsemmisülés felé mutató formát vett magába, azt közvetíti, a Sátán maga azonban egyáltalán nem a semmi, ő nagyon is hatalmas, és arra törekszik, hogy megakadályozza a tiszta androgünosz állapot. A Sátán célja a hamis egyetemesség: a feloldódás. Ezt a törekvést közvetíti a sátáni nő. Ő ezért első lépésben maga alatt akarja tudni a férfit. Végső soron romlásba akarja dönteni. Míg az állatias, buta nő csak a legalacsonyabb rendű férfiakat képes vonzani, addig a sátáni a magasrendűt is: és ha a férfi, legyen bármennyire kvalifikált, nem képes szétzúzni a varázst, ő is menthetetlenül elbukik.

      A téma természetesen sokféleképpen megközelíthető. A fenti hozzászólás egy sajátos, de nem kizárólagos szempontrendszer alapján íródott.

      Törlés
    36. Kedves Viator,

      Eredetileg azzal akartam a választ kezdeni, hogy sajnos ilyen mélységben nem ismerem a Rásza-tánchoz köthető irodalmat, de után nézve a dolgoknak kissé elbizonytalanodtam… (Na, nem az írások értékét, hanem a tolmácsok személyét illetően. Ezzel egyben témát is ugorva...)
      A Srímad Bhagavatam rendkívül terjedelmes írásnak tűnik és sem élő kiadásban sem pdf formájában nem találtam meg az internetre feltöltve (de lehet csak analfabéta kereső vagyok). Pontosabban egy kis részletet mégis. (Sajnos csak az első hivatkozás élő, az viszont figyelemre méltó!) http://szinba.blogspot.hu/2010/12/srimad-bhagavatam-forditasok.html
      A könyv sorozat fő fordítója ez az "Ő isteni kegyelme" csóka:
      https://www.google.hu/search?q=Swami+Prabhupada&client=opera&hs=2Fk&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0CAcQ_AUoAWoVChMIwLqS6LGcyQIVaaVyCh3u6Qn0&biw=1366&bih=670
      Akit (minőségben?) követ ez a "guru":
      https://www.google.hu/search?q=Sivaráma+Swami&client=opera&hs=6xn&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=8puPVbOtHILlUrLyr7gL&ved=0CAcQ_AUoAQ&biw=1366&bih=670

      (Ezek "pozí-cion-nal" tényleg mindenféle lelki-szellemi életet lefednek...)

      Nagyon messzire kerültünk az egyiptomi (ősmagyar "fára-jó") Pap-Királyok/Bot-Urak „isteni” megjelenésétől, a későbbi korokban a Párthus királyok, vagy Szent László (herma) tiszta Jézusi jelenségétől/küllemétől.

      (Minap a Dalai Lámának gurult el a gyógyszere, mikor "szellemi vezetőként" (sic!) kijelentette: "nem imádkozni kell, hanem dolgozni a békéért!" (Lassan lepacsizhat a szintén eszét vesztett (vagy szándékosan a megmaradt értékeket is leromboló?) "Pápá”-val…) )

      Persze ettől még a könyvsorozat lehet nagyon jó, de a körítés szó szerint elborzaszt, ami meg engem minősít, de ez (is) VAN...

      folyt.

      Törlés
    37. Az írásodban van jó néhány érdekes elem (A nő szerepe a párkapcsolatban különösen tetszett). Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

      Talán annyi kiegészítést tennék (a témától itt is némileg elkanyarodva), hogy a „feloldódás” SáTáNi jelensége szvsz. a Halak (Vaskor, v. Káli Júga) korszaknak a sajátja, máskor a megkísértések és az együtt járó lehúzó energiák ettől eltérő jellegűek (az általad - egyiptomi témában -belinkelt anyag precesszió állapotöv/állatöv (tulajdonság) körének megfelelően). Amennyire tudom, ezt a feloldódást máshol rovarosodásnak hívják. (Azt hiszem mindkét megközelítés találó…) Ez meg azért érdekes, mert a Halak korszakban is a Szűz 6. Az a Szűz, amelyikben az a Virgo nevű (extragalaktikus) Szuperhalmaz látható, aminek része a mi Tejút rendszerünk is.
      http://www.csillagaszat.hu/hirek/extragalaktikus-csillagaszat-hirek/exg-kulonleges-galaxisok/diffuz-fenyles-a-virgo-halmazban/
      Onnan Rendkívüli (tudati) energiák áramlanak felénk.
      Hagyományainkban a Szűz lehet szárnyas angyal (Szűz Mária/Nagyboldog asszony (korábban Kisboldog asszony v. Kisasszony)), de lehet seprűn lovagló boszorkány is. A Virgo Szuperhalmaz másik neve (nem véletlenül) Boszorkánykonyha v. Boszorkánytanya. Ezek a minőségek a népmeséinkben is megtalálhatóak, a boszorkány a legnagyobb rossz, míg a boszorkány lánya a legnagyobb jó. A boszorkány tanya elkerülésétől óvnak legjobban népmeséink, de az elkerülhetetlen, mert 6-ása a Káli-Júgában mindenhol tetten érhető. A Vizi Péter és Vizi Pál mesében a boszorkány elaltatja a hős segítőit (a média 6ása, eltompítja az érzékeket, befelé lassan már senki sem keresgél, mindenki csak kifelé nézelődik), majd kővé változtatja hősünket (Az emberek ma már (Tisztelet a kivételeknek!) magasabb rendű tevékenységek véghezvitelére teljesen alkalmatlanok. ). A boszorkányság – ahogy te is írod - rendkívül elszaporodott tevékenység lett. ( Ezen a blogon is egyszer megjelent egy ilyen „hölgy” aki önként bevallotta, hogy akkor tud repülni, ha a férfiak seprűnyelén lovagol...(Ő ezt mintha úgy írta volna, hogy akkor találkozik „Istennel”) Próbálkozott egy darabig (Remélhetőleg itt nem sok sikerrel)…)
      Népmeséink arra is felhívják a figyelmet, hogyha a tejút energiák nem elegendőek a célok véghezviteléhez, - mert az elénk akadály gördítőknek is táltos lova van - akkor erősebb táltos lovat a boszorkány tanyán szerezhetünk (a lélek (izzó parázshoz hasonlatos) hőjével táplált, megtáltosodó girhes-görhös kicsikót), annak minden veszélyét vállalva… Ez a jelenség is tetten érhető alacsony szinten a Halak korszakban (a matériában) fegyverkezési versenyként. Mivel a„Fejlettebbnél-fejlettebb” technológiák „kidolgozását” ego-s vágyakozás táplálja, ezért ezeket a technológiákat szellemileg képtelenek vagyunk meglovagolni/uralni (bár megkapjuk azokat, mert óhajtjuk) … A következményeket sejtjük…
      (Nagyon érdekes, és messzire vezethet, hogy a legnagyobb „gonosz” EGY-ben a legnagyobb „jó” is…és talán az sem véletlen, hogy a legnagyobb kataklizmák ilyenkor, a Szűz-Halak tengelyen (13.000 évente) szoktak lejátszódni…)

      Szép Napot!

      Törlés
    38. Kedves SZN! Köszönöm a nagyszerű írásodat, sok olyan dolgot leírtál, ami - finoman szólva is - szembe megy a mainstream spirituális álláspontokkal :-) Ilyen mindjárt a dalami láma "tekintélyével kapcsolatos megállapításod. Neki nem először "gurul el a gyógyszere". A közelmúltban kijelentette: reméli, hogy az utódját, már demokratikusan fogják megválasztani. Micsoda? "Szellemi vezető" szájából ekkora marhaságot még nem halottam. Ráadásul a tibeti vadzsrajána buddhizmus a legmagasabb szintű irányzatok közé tartozik. Ki ez az ember, aki ilyeneket beszél?

      Nem jobb a helyzet Ferenc pápa esetében sem. Néhány év és ő is sikeresen kiiktatja a maradék spiritualitást az egyházból. A jelenlegi pápa a legalapvetőbb szabályt szegi meg. Nevezetesen: nem az örök tanítást kell "ápdételni" az eretnek tömegek számára (vallási jópofizás), hanem a maradék hívőt kell átformálva felemelni, hogy megérthessék és befogadhassák Krisztus időtlen üzenetét. Szóval szerintem tökéletes az általad felállított "kórisme"

      Sajnos magyarul csak a Prabhupad-féle Bhagavatam elérhető. Antikváriumokban még fellehető néhány példány, ott érdemes kutakodni. Bhaktivédanta Prabhupada egyébként filológiailag egy rendkívül felkészült ember volt, de ugyanilyen felkészülten fordított, ferdített félre sok vaisnava alapvetést is. A Bhagavad Gíta több magyar fordításban is fellelhető, a legjobb talán az utóbbi időben megjelent kasmíri változat, Abhinavagupta magyarázatával. Ez a változat egy egészen új perspektívát nyit meg a korábbi magyarázatokhoz képest.

      http://www.persica.hu/images/abhinavagupta-bhagavad-gita-1.jpg
      http://www.persica.hu/bhagavad-gita.html

      A népmesék valóban az örök bölcsesség tárházai. Úgyhogy aki mindenáron a "magyar ősvallást" akarja restaurálni, akkor ne a kínai annáleszeknél kezdje a kutatást, hanem a magyar meséknél. Gyorsan rá fog jönni, hogy a népmesei történetek nem egy olcsó vallásos moralizálás leírásai, hanem egy kemény beavatási út megannyi arculatát és fázisát mutatják be.

      Az időtlen - spirituális útra vonatkozó - bölcsesség sok antik műben is megtalálható. A nőiség rontott arculatához való helyes viszony például az Odüsszeiában is megtalálható. A szirének éppen a sátáni típusú, magasrendű nő lelki, elnyelő, feloldó alakzatai. Ezt nagyon kevés férfi tudja kivédeni, vagy kezelni. De a régiség megadta erre is a hiteles receptet. Figyeld meg Waterhouse híres festményét:

      https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8d/John_William_Waterhouse_-_Ulysses_and_the_Sirens_%281891%29.jpg

      Mit tesz Odüsszeusz ebben a veszélyes helyzetben? Emberei fülébe méhviaszt dug, önmagát meg a hajó árbócához köti. Mit jelent ez? Az árbóc a mozdulatlan tengely, az axis polaris, a magasrendű szellemi erők világba lépési pontja. Csak az a férfi képes a nőiség sötét hatásait kivédeni, aki szilárdan rögzítette magát a spirituális, metafizikai tudásban. Sőt a férfit csak az igazi Szellem teszi férfivé, egyébként csak macsó, hím (vagy papucsállatka). A csak a Férfi képes a hétköznapi nőből Királynőt csinálni. (Lásd a csók átváltoztató hatása a népmesékben.)

      A férfi mutatja az irányt, a nő adja hozzá az erőt. Egyik sem tud önmagában emelkedni. Csak így lesz ismét eggyé a kettő.

      Törlés
    39. "A boszorkány tanya elkerülésétől óvnak legjobban népmeséink, de az elkerülhetetlen, mert 6-ása a Káli-Júgában mindenhol tetten érhető."

      Kedves SZN, talált, süllyedt! A lélek ( lelek=találó) mi másért is lenne itt a Földön, mint azért, hogy ráleljen az élet vizére, amit hét lakat alatt őriznek a pokol legmélyebb bugyrában ( ásás!). Minden bizonnyal sok beavatáson és tapasztaláson kell átesnie, mire erre vállalkozni mer egyedül, emberi segítség ( társ) nélkül. Nem is nagyon szokott ez sikerülni, csak akkor, ha a "szív árván lévősége" ( Kerion) fennáll. Mindez pedig független attól, hogy épp női vagy férfi testben van, mert nem ez a döntő. A jó hír viszont az, hogy bár egyedül kell ezt megtenni, mégsics egyedül.:)


      "És még te nőnek hiszed magad?
      Mikor langymeleg alkat meglangyít?
      Hol az igazi férj?"

      Kedves Pa, tudod-e, hogy ezt most Magadtól kérdezted?:)
      ( Emlékeztetsz egy korábbi csetepatéra, csak akkor nem Viatort, hanem Ö.T-it osztották ki Lujzával együtt.:)) Ha valami nyomja a lelkedet, bátran szórd ki Lujzára!

      A férj szóról a fér szó, majd egy dal ugrott be, mely szintén sokkal többet mond, mint azt első hallásra gondolnánk.:)

      https://www.youtube.com/watch?v=6SxQKzIpwvg

      Lujza

      Törlés
    40. Álom az álomban...
      https://www.youtube.com/watch?v=RxabLA7UQ9k

      és...

      Kocsis István: A táltos paripa (részlet)
      „Chiara Isabella Fornari”…” (1735 és 1744 között a todi Szent Ferenc klarissza monostor apátnője)”
      „…először megláttam magam – nem tudom, hogyan történt – teljes valómban fénybe öltöztetve és fényekkel földíszítetten, ami számomra az isteni kegyelmet jelentette, és ami fölöttébb különleges módon nekem adományul jutott; és ez után a fényáradat után csodálatosképpen újra megtisztultak az én lelkemnek képességei …; (…) tűz tisztította meg énemet, így teljesen, hogy így fejezzem ki magam, szellemivé váltam; vagyis ez az isteni tűz lehántotta rólam az én tulajdon létemnek kérgét és mindent, ami ehhez e földhöz köt, azaz az én természetes testemmel való földi egységet. És ezzel egy időben egy szempillantás alatt megtelt a lelkem egy új fénnyel, melynek értékét és jelentőségét nem lehet felmérni, és amely megszabadított engem nem is tudom miféle sötétségtől és homálytól, és így még tisztább és makulátlanabb lettem, és megteltem az égi tűz ragyogásával. (…) Ezután megtisztult az elmém, és mentes lettem mindentől, ami látható és érzékelhető földi dolgok tapasztalása során bevésődhet, és tökéletesen tiszta lett és üres, és nem maradt benne semmi látszat és földi árnykép, ami elhomályosíthatta; (…) és mindjárt azután, hogy lelkem elhagyta a testemet, és felemeltetvén egy másik, felsőbb és nyugodtabb állapotba érkeztem, elmondhatatlan nyugalmat és méznél édesebb békességet élvezhettem.
      Egymást követték az ilyen és másféle megtisztulások, előkészületek és az isteni szeretet más, bennem véghezvitt bámultra méltó hatásai, míg végül bármi máshoz foghatatlan vigaszt és buzdítást nyervén, alkalmassá váltam az istenség nászi szobájába belépni, és levétetett rólam a legfinomabb fénynél is finomabb fényből álló fátyol, amely teljesen felruházott és beborított engem. A dicsőség fénye volt ez: mérhetetlen örömmel fogadtam az isteni lényeg sugárzó látványát és intuitív élvezetét; és a fénynek abban a végtelen tengerében megismertem minden értéket, titkot és misztériumot, amire az isteni titokban csak ráismerhetett a lelkem…”

      Szép Napot!

      Törlés
  18. Még vagyok. Attól, hogy mostanában nem hányok ide sok bötűt.

    Tehát. Nicsak, link:
    http://www.origo.hu/tudomany/20151110-piramisok-egyiptom-hufu-homerseklet-anomalia-scan-pyramids.html

    Oké. Origós, deugye...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bírom, amikor minden ilyen számukra ismeretlen dolgot "anomáliának" hívnak, hehe. Ha teszemazt találnának egy idegen űrhajót a kövek alatt, akkor az is anomália lenne? Már miért lenne az? Űrhajó. Idegen. Vagy csak nagyon régi. Vagy új. Vagy bármi, de nem "anomália". :)

      Ez a "rendellenesség" is csak a fejekben létezik. Mert milyen rendhez nem illeszkedik be egy új (vagy újnak hitt) tudás? Hát semmilyenbe! :) Pont ez a poén, hogy az emberek által felállított szabályokat, "rendet", paradigmát, stb. szinte naponta megdöntik ilyen és ehhez hasonló "új" leletek, felfedezések. Hát akkor miért is ragaszkodnak annyira valami teljesen ingatag "rendhez"?
      Szokták még mondani, hogy "természetfeletti" ... hhhh. már miért lenne az? Nem a természetben található? Nem kellene változtatni a pofátlan hazugságokon és kimondani végre, hogy az ami nem igazodik az önkényes rendszerünkhöz, az nem természetfeletti, csak egyszerűen mi még nem értjük?
      Már hallottam olyan kifejezést is, hogy "supernatural" - ez a legújabb baromság. :))

      Törlés
    2. Hufu piramisáról. Hogy lehet az, hogy a mai tudomány számára még létezhetnek ókori rejtélyek? Hiszen a darwinizmusnak nevezett "dogmarendszerük" alapján akkor még fejletlen (?) civilizációk léteztek, akik alig várták a modern kort, hogy felvilágosodhassanak végre és el lehessen törölni a vallást és egyéb babonákat, ezáltal bekövetkezhessen az igazságos (?) és fejlett (?) demokrácia. Tehát a darwinizmus szerint a mai tudomány és ember jóval fejlettebb (?), mint az akkoriak. Akkor hogy a túróban lehet az, hogy nem tudják sem a piramisok építésének mikéntjét, sem az építmények korát, de a rendeltetését sem (!) megmagyarázni? Sőt az ókori Egyiptommal kapcsolatban gyakorlatilag semmiről nem tudnak semmit. Amijük van, az egy rakás régészeti lelet. És rengeteg megválaszolatlan kérdés. Milyen tudomány ez?

      Mr. Darwin! Ön jócskán megszívatta a világot. És sajnos sokan be is dőltek önnek.

      Zavarba ejtően jó film a piramisokról:
      https://www.youtube.com/watch?v=-CjWrmEtPSY

      Nagy kedvem lenne ezt a filmet veletek kielemezni. Külön felhínám a figyelmet a filmben elhangzó adatokra!!! Nem a magyarázatokra, hanem az adatokra.....

      Törlés
    3. 1."– Az antropológia az egyetlen létező tudományág, amely világosan igazolhatja a haladás és a tökéletesíthetőség fogalmát. Istennek hála, korunk cinizmusának közepén még mindig van egy reménysugár. Egyedül az antropológia mutathatja meg a kultúra és a társadalmi szerkezet valódi fejlődését. Egyedül az antropológusok bizonyíthatják be a kétség árnyéka nélkül az emberiség számára az emberi tudás növekedését. A kultúra kibontakozik, és egyedül az antropológusok adhatnak ízelítőt olyan társadalmakból, melyek bizonyosan zsákutcát képviselnek a haladás és a tökéletesedés útján. Ez az önnek való antropológia! Nem pedig valamiféle
      jelentéktelen terepgyakorlat, amely egyáltalán nem is terepgyakorlat, hanem puszta önkielégítés!"

      2. "– Csinálj valami értelmeset – tanácsolta. – Foglalkozz a városantropológiával. Példának okáért jó pénzek vannak a városi indiánok alkoholizmusának vizsgálatára. Most ez az, amit egy antropológus könnyedén elvégezhet. Menj és idd le magad egy kocsmában a helyi indiánokkal. Aztán mindent, amit velük kapcsolatban megállapítottál, formáld át statisztikai adatokká. Alakíts mindent számokká! A városantropológia az igazi terep!"

      3. " Elmagyarázta nekem, hogy hivatásos antropológusként véleményei nagyon megfontoltak és összhangban állnak napjaink antropológiai gondolkodásmódjával, de magánemberként antropológiai terepmunkái rengeteg olyan élményt adtak, melyekről sosem beszélt. Ezek az élmények nem illettek napjaink antropológiai gondolkodásmódjához, mivel olyan események voltak, amelyeket lehetetlen volt besorolni."
      (C.C.: A végtelen aktiv oldala)

      Törlés
    4. Ezt a filmet egyszer már itt is elemeztük, csak aztán letörölték a tube-ról. Ezek szerint most visszakerült. Örülök, mert tényleg nagyon jó összefoglaló.

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/03/uzenet-multbol-piramisok-titkai-nak-egy.html

      Más, de idevág:
      Itt a tipikus "ellenpólus" módszer:

      Komplikált kérdéseket olyan kigúnyolható emberekkel interjúztatni, akik nevetség tárgyává tehetik az egész témát:

      http://index.hu/video/2015/11/12/2015_1111_ufo/

      Törlés
    5. Köszi. Nagyszerű. Lesz mit olvasni estére... :-)

      Törlés
  19. Indexes videó. Huh. Látjátok. Ezért mondom én, hogy a zsurnalizmus a legurbánusabb műfaj. A félrevezetés mesteri eszköze.

    A videóban 0:14-nél van egy bejátszás, amelyben egy dögös csaj vonaglik a szabadkőművesek előtt. Ez mi célt szolgál? Valami rituális szexorgia kezdete? Tud erről valaki valamilyen infót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdezd meg az indexet, ott csoportvezetői szinten már biztos tudja valamelyik. :)

      Törlés
    2. :-)))

      Ha már index. Itt egy hallatlanul "színvonalas" cikk. Fiatal szerzője a női mell szerepéről értekezik, szigorúan a darwinizmus szemszögéből.

      http://index.hu/tudomany/til/2015/11/13/miert_vannak_a_noknek_mellei/

      Nos, hölgyeim. Ez ám a női méltóság...

      Törlés
    3. Várhatunk-e mást egy Dánieltől... ? :)

      Törlés
    4. Mivel harmadszor jön velem szembe a téma- három különböző irányból, nagyon tolják bele az energiát- ezért megosztom veletek..
      http://www.life.hu/intim/20151113-magyar-siker-a-vilag-elso-vagina-szepsegversenyen.html

      Törlés
    5. Hű, akutyamindenit. Most erre mit mondjak? Sz@r munkája lehetett a fotósnak... :-)

      Törlés
    6. Viator OK a női mell szépsége és funkciója, nade miért van a pasiknak is???? Aztán mondjuk a kankutyáknak ráadásul 4 darab? Tuti nem tévedek Hegel mucikának pont 4 bogyója van...és ivartalanitott kan..tehát??? :)
      Giza.

      Törlés
    7. Szerintem azért, hogy emlékeztesse a férfit, hogy valaki hiányzik belőle. A másik fele. A férfi mell ennek az emléknek a lenyomata.

      Törlés
    8. De ha már témánál vagyunk. Valószínűleg a mell is jóval mélyebb értelemmel bír, mint egy szimpla tápláló szerv. Persze ez is fontos, de a női mellnek van valami transzcendens gyönyörűsége is, amit nem lehet a funkciójából levezetni. A szexus is jóval több, mint gyereknemzés, de még annál is több, mint amit kölcsönös örömszerzésnek neveznek. Ebben is van valami nagyon nem evilági. Egy égi besugárzottság. Ugyanez igaz lehet a kézre is. Fogunk, írunk vele, de biztos vagyok benne, hogy a végtagoknak is van egy sokkal magasabb szimbolikája is. Ez minden szervre igaz.

      A kankutyának pedig azért van mellbimbója, mert az állatok lényegében emberek. Speciális módon és groteszk változatosságban elrajzolt emberek.

      Törlés
    9. Megnyerted a pirosnyelü hajsütöt..nemtudom fiju vagy vagy lány..fijunak vélem a irásod alapján a nemed. Nade a volt kezdeteknél a test nem csak szaporodásra készült...hanem teremtőtársként örömre is..innen a szépség szeretete a müvészet legyen az bármelyik. A szerelem müvészete nem a ma értelmezet puszta erotika hanem valóban a szeretet-szerelemé, a kundalini felgyújtása és a két különböző nemü energetikájának forgatása mint a kazánhoz a keringető szivattyú....körbe körbe és csere.

      Innen volt alapból a partnerek állandósitása, mert mikor a szerelmesek elválnak mindkét fél a másik energetikájából visz magával..és az energetikában a lényének karmikus OK-Okozati rendszere is benne.

      Aki cserélgeti a partnereit az összeszed olyan karmikus dolgokat ami neki nem volt a tervében - és itt eltériti a mástól/soktól összeszedett karma feladat..azt végzi holott nem az a dolga mig a saját hanyagolva van....

      Az más kérdés hogy a papok büntudattá degradálták ugy a szerelem szeretetet mint a szekszualitást is, ahelyett hogy tanitották volna az embereket és most a föld nem túlnépesedve lenne éhező tömegektől hanem boldog emberek élnének megfelelő gyermekáldással.

      A tanitás tudás sem került volna többe mint a pusztitó fegyverek garmadája, és hatalom a erkölcsi tudásban is van. (ha már eszi érte a fene)

      Törlés
    10. Manapság abból, hogy tetszik a női mell még nem következik feltétlenül, hogy fiú vagyok. :-) Viccet félretéve, egy egyszerű kun fiú vagyok, aki katolikus közegben nevelkedett, már a Kádár-rendszerben is folytatott kereső munkatevékenységet, és a mai napig ízes "ő"-vel beszél a családja körében.

      A test a feltételekhez kötött tudat (tudatosság) hordozója és támasza. Ezért törvényszerű, hogy rendelkezzék egy magasabb, transzcendens szimbolikával. Nézzük például a nemi szervek elhelyezkedésének szimbolikáját. Nem akarok itt lapidáris részleteken csámcsogni, de egy dolog azonnal feltűnik: a nő szexualitásának szervét magán BELÜL hordja, mintegy a test mértani középpontjában helyezkedik el. Van egy latin mondás a "Tota mulier sexus", azaz a "nő maga a szexualitás". Tehát a nőiségnek, mint a Prima Materia reprezentációjának maga a (metafizikai értelemben vett) szexus a lényege.

      A férfi esetében azonban merőben más a helyzet. Nemi szervét testén KÍVÜL hordja, mintha csak úgy hozzá volna utólagosan ragasztva. Tehát a férfi számára a szexus valójában IDEGEN dolog. Ezt a test szimbolikája egyértelműen így mutatja.

      Már hallom az ellenvetéseket: "de ennek éppen az ellenkezője igaz. A férfi akarja mindig a ....-t, a nő pedig folyton nyavalyog, fáradt és fáj a feje. Miért van akkor itt minden éppen fordítva a testi szimbolikához képest?

      Amiért a Kozmoszban álló életfának is felfelé van a gyökere és lefelé a lombja. Amint a dolgok a a megnyilvánulásba kerülnek, a viszonyrendszerek áttükröződnek. Az "égi" fehér az enyészet világában már fekete lesz és fordítva. A férfitől idegen szexus a kozmoszba lépve már a legfőbb hajtóerejévé válik, a női pedig - ha nem is viszolyog tőle - de komoly feltételekhez köti.

      Az orgazmus pillanatában mutatkozik meg a legnagyobb különbség a két nem között. A nő nem tud az aktusban "hibázni". A férfi viszont igen. A közönséges férfiúi kéjérzésben a férfi egy pillanatra elveszíti önmagát és lényegében nővé válik néhány másodpercre, beleoldódik az aktusba. A nő esetében egészen más a helyzet. Ő a kulminált pillanatban semmit sem veszít sőt, gyarapodik is, férfiúi esszenciával. Ha gyönge férfi kerül tartós kapcsolatba erős nővel, akkor a férfi minden aktussal közelebb kerül saját pusztulásához. Az igazi aktusban az androgünosz megvalósítása a cél, tehát a férfinak kell(ene) visszaemelni a nőt önmagába, nem pedig a nőnek elnyelni a férfit. Ez nagyon nehéz, és szellemileg nagyon kvalifikált férfit feltételez. Mivel ilyen pasi kevés van, a nők döntő többsége szexuálisan hamar ráun párjára.

      Régen külön gyakorlatok foglalkoztak például a magerő megtartásával, és a minél gyakoribb magvesztés nélküli aktus megvalósításával, éppen azért hogy a férfi ne oldódjon fel, hanem spirituálisan éberré válhasson a "legnagyszerűbb" pillanatban.

      Törlés
    11. A nap kommentje a "vitaindító" oldalról:

      okos11112015.11.13. 09:25:03
      Az rombolásnak, erkölcstelenségnek nincs határa!

      Tanebra2015.11.13. 12:31:50
      @okos1111
      Ahogy az álszentségnek sem...

      Törlés
    12. Még egy fontos mondatot kihagytam. Némileg a skolasztikára hivatkozva: a nemi vágy (instinctus sexualis) lényegében az újraegyesülés akaratának (voluntas redunificationis) a földi mása. Tehát ami égben még akarat, itt lent már csak ösztön.

      Törlés
  20. Egyébként jókat derülök a darwinizmus ostobaságain. Azt szokták mondani, hogy az emberszabásúakkal közöz ős még vitatott, de egyben mindegyik "tudós" egyetért: a mókuscickány már biztosan közös szálnak tekinthető. Úgy elképzelem: én>> apám>> nagyapám>> ... >> mókuscickány. Káprázatos:-)))

    A másik dogmájuk, hogy az embert a munka tette emberré. Ez is roppant életszerű. Heverésznek az ősök a fa tövében, kurkásszák egymást, eszik a gyümölcsöt, mire az alfahím megszólal: Tudjátok mit? Váljunk emberré. Kezdjünk el dolgozni! Oké, gyerünk! - vágják rá a többiek. :-)

    Mi késztette rá ezeket a szerencsétlen ősöket a munkára? Sokkal életszerűbb, hogy egy lény abbahagyja a munkát, semmint magától elkezdje. :-) Szóval ennek az újkori babonának vannak igazi gyöngyszemei ...


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kortársai elmesélték, hogy Darwin fizikailag rosszul lett, sőt olykor eszméletét is elvesztette, amikor pávakakast látott, vagy valaki egyáltalán szóba hozta ezt a díszes tollú madarat, ugyanis ez a jószág egyáltalán nem illet bele az általa kreált teóriába. Ha divat lett volna már akkor, biztosan odavetette volna a pávának: fasiszta!

      Törlés
    2. Ehhez csak az afrikai kirajzás hiányzik...a hófehér börü nem kapott elég napsütést kifehéredett, mikörben nemrég egy orosz faxi fekete embertől kapott szervet ha jól emlékezem szivet és elkezdett sőtétedni a bőre.... vagy a ázsiai ferde vágásü szem attól mert a sivatag pora miatt összehúzta és ugy maradt...IGEN a 60 években ilyent tanitottak töritből.... Az hogy más az alap és egészen más a genetika arra az MTA rá se hederit.
      Az hogy a déli népek B vércsoportjából netán hogyan lehetene északi tipus A vércsopija nem is merek gondolni mert eleve ha két Asnak vagy As és § nak gyereke Bs akkor a mama félrelépett...tuti...Tehát kizáró a vércsoportoknál is az alcsopikat nemis emlitem.

      De az a Pávás megjegyzésed igen nagy vidámságot váltott ki belőlem....

      Törlés
  21. Néhány fajtársunkat elnézve azért én a mókuscickányok helyében is kikérném magamnak, hogy egy napon emlegessenek holmi emberekkel. Ilyen utódokat senki nem vállal fel szívesen. :)

    VálaszTörlés
  22. Érdekes felfedezést tettem.
    Olvasom, hogy az IÁ ellen micsoda hadjárat indult el, a kurdok másfél nap alatt visszafoglaltak egy várost, Szindzsárt, a szörnyállamtól.

    http://index.hu/kulfold/2015/11/13/kurdok_iszlam_allam_szindzsar/

    "Szindzsárban és környékén az arabokon kívül a világ egyik legtöbbet szenvedett - eddig 73 dokumentált pogromot túlélt - kisebbsége, a jezidi népcsoport lakja. Ők etnikailag a kurdok rokonai, de 4000 éve őrzik sajátos hitüket, melyet az iszlám szélsőségesek persze csípőből sátánimádatnak bélyegeznek. Ennek megfelelően az Iszlám Állam fegyveresei a város 2014 augusztus 4-i elfoglalása után brutális vérfürdőt rendeztek, 500 nőt vittek el szexrabszolgának, és több tízezer jezidit űztek a környező hegyekbe. Az otthon maradókat pedig egyszerű választás elé állították: vagy áttérnek a szunnita iszlámra, vagy megölik őket.
    A történtek tükrében nem is csoda, ha sok jezidi nő most fegyverrel a kezében tér vissza városába:

    https://twitter.com/MsJulieLenarz/status/664761197397483520/photo/1

    Nézem, nézem a képeket, mondom magamban ezek a "jezidi" nők kiköpött magyar szépségek. (most már nagyon érzékeny vagyok a "különböző" népcsoportokra, és megjelenésükre, valamint a mások által rájuk aggatott népnevekre)
    Gondoltam utánanézek kik is ők, erre mit találok:
    A Közel-Kelet, de lehet a világ egyik legtöbbet szenvedett népe. Na mondom, ezek csakis magyar rokonok lehetnek. Tessék, nézzétek meg a képeket, simán elmennének egy magyar népünnepélyen:

    http://index.hu/kulfold/jazidik/

    "Az Észak-Irakban élő, kurd etnikumu ősi szekta zárkózottságával haragítja leginkább magára ellenségeit. A jazidik etnikailag kurdok, írja a Wikipedia. Két iraki falut nem számítva a kurd északi nyelvjárását, a kurmandzsit beszélik. Viszont vallásuk ennél ősibb gyökerű, a kutatók szerint négyezer éves múltú."

    Aha, szóval etnikailag kurdok. Nézzük csak meg a kurd zászlót! Mit látok? Piros, fehér, zöld, közepén a Nappal.

    Sokat szenvedett nép az arab tenger közepén...
    Négyezer éves ősi vallás...
    Azonos zászló...
    Hát baszki, itt egyik magyar történésznek sem tűnik fel némi hasonlatosság? Nem kellene egy kicsit megvizsgálni a gyökerüknél ezeket a népeket, hogy lehet tán összeérnénk valahol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt egy másik példa:

      "Már a kőkorszakban is méhészkedett az ember

      Majdnem 9 ezer éve méhészkedik az ember - erre ősi európai, közel-keleti és észak-afrikai edénycserepeken talált méhviasznyomokból következtettek a régészek. A Nature tudományos lap friss számában ismertetett kutatás kimutatta, hogy az ember már a mezőgazdaság hajnalán kapcsolatba kerül a méhekkel.

      Az ember és a méhek kapcsolatára utaló legrégebbi, majdnem 9 ezer éves nyomot a mai Törökország területén találták. A méhviasz néhány évezreddel későbbi nyomaira a Balkánon, a mai Görögország, Románia és Szerbia területén, később a Közép-Európába vándorló első földművesek leletei között bukkantak."

      https://kuruc.info/r/6/151064/

      Már megint ugyanaz az elhallgatós taktika, "Balkánon, a mai Görögország, Románia és Szerbia területén, később a Közép-Európába" - NEHOGY MÁR KI KELLJEN MONDANI? HOGY MAGYAR!!!

      :(

      Törlés
    2. Jazidi, jezidi, jazigi - talán jász?

      Törlés
    3. Nem tudom, nem is az én tisztem ezt kinyomozni, vannak ebben az országban akik (elvileg) ezért kapnák a fizetésüket. De nem? :)

      Törlés
    4. Vannak, de ők még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy találjanak arra valamilyen bizonyítékot, hogy a magyar egy apró, töpörödött rassz, amely a Ob és Jenyiszej vidékén (figyeld a kifejezést!) gyűjtögető életmódot folytatott és enyhe alapfokon beszélt. Ja és persze később a Kazár birodalom legalávetettebb szolgái lettek.

      Hej, Istenem, ha egyszer a fecsegésszabadságot felváltaná a szólásszabadság, lehetne elfogulatlanul írni a rassztipológiáról is.

      Törlés
    5. ..pedig valahol irtam már róluk a vallásuk kapcsán- igen, ottani kollektivtudatúaknál- muszlimdzsipsziknél- talán Sheitan-imádatnak lehetne mondani, mert Melek Taus - a páva-angyal- ugyanúgy megtagadta Ádámtól, hogy meghajoljon előtte. Ő volt az angyali kar legfényesebb tagja, akinek Isten a teremtés után átadta a "kormányrudat".
      Teszemhozzá még, hogy -habár bukott angyal volt- de felemelkedett és semmiféle gonoszt nem kapcsolnak az imádatához.
      https://youtu.be/O7IR4KsebSw

      Törlés
    6. A kurdok a partusok skyták ottmaradt utódai! Iránban pedig a parszik.
      Igazából ha az ősvallásunkhoz hitünkhőz akarunk visszatérni az Aveszta lenne megfelelő leporolás után , mert dogma arra is rakódott.

      Eleve maga a természet és annak irányitója a nap mint a kiáradás szimbóluma de én vélem a csillagoknak és bolygóknak szintén van szellemi részük ahogy nekünk...ettől drága anyaföld a szülőföld.

      Törlés
    7. Ez meg az elébb "jött velem szembe":

      "Eggyé akarnak válni.
      Egy szivvé, Egy lélekké.
      Mohamed azt mondja: Hódolj.
      Jézus azt mondja: válassz."
      (Mennyei királyság)

      Törlés
  23. Mielőtt túl sok energiát adnátok a tegnapi történéseknek, ajánlom szives figyelmetekbe egy barátom versét:

    Török-Zselenszky Tamás

    kisbetűvel / dalszöveg

    Bűnért sorba állni,
    hazugságtanból vizsgázni...
    sárdobálva várni a tisztulást.
    A békéért csatázni,
    a szentségről vitázni,
    és feltételhez kötni, hogy megbocsáss.

    Közben „C” jelmezt öltött „B”-k
    ölnek „Á”-kat, hogy „Á”-k, meg „C”-k
    egymást marják, míg kifosztják Őket.
    A "minőség" holt bárány;
    ég a "mennyiség" oltárán.
    Csak kisbetűvel írható az "ember"
    hisz a jóra lusta.

    Szomjúságot inni,
    ami létezik, tagadni,
    de mindenáron hinni, ami nincs.
    A félelemtől félni,
    ami elmúlt, abba veszni,
    s, ami el sem jött még
    amiatt nem élni
    a jelent.

    Közben „C” jelmezt öltött „B”-k
    ölnek „Á”-kat, hogy „Á”-k, meg „C”-k
    egymást marják, míg kifosztják Őket.
    A "minőség" holt bárány;
    ég a "mennyiség" oltárán.
    Csak kisbetűvel írható az "ember"
    míg a jóra lusta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az üresség nem semmi, hanem minden; az üresség teljesség, a semmi: nincsen.
      ------
      Cének öltözött Bék ölnek Ákat, hogy Cék, és Ák marják egymást, míg kifosztják őket.
      Ugyanitt felszopó országot felveszünk!
      ------
      A poklot nem tudják Mennyé változtatni, de Önök Mennyé változhatnak. A próbákat nem tudják kikerülni, de eldönthetik, hogyan állnak meg bennük: az életellenes hatalmakkal vannak-e, vagy az Élettel, és Világossággal.

      Törlés
  24. Most láttam valamit és megosztanám Veletek -hátha még valakinek -is- felgyújt egy kislámpát :)
    Az égig érő fa:
    itt áll ős fa, im erőd - szolmizálva viszafele dő-ré(s)-mi-fá(j)-szó(l)-lá(t)-ti

    VálaszTörlés
  25. dő-lés, mert pl sokan nem tudják a R -t kimondani helyette L-t mondanak (mint a gyerekem annó .

    Hát úgy néz ki dől is az a égigérő világfa és a ledőlt fát sirathatjuk a éjjeli pusztításban is!
    Eddig csak pusztítani tudtak.

    VálaszTörlés
  26. "Az üresség nem semmi, hanem minden; az üresség teljesség, a semmi: nincsen."

    Az üresbe lehet tenni valami ujjatt, lehet alkotni hogy a teljesség ne üres legyen hanem valami legyen benne, ettől teremtő társ az ember.... ami tele van abba nem fér semmi abba nem lehet alkotni.

    VálaszTörlés
  27. Jóéjttengerhangjai:

    http://www.tisztajovo.hu/erdekessegek/2015/11/17/orgona-amely-a-tenger-hullamait-hasznalja

    VálaszTörlés
  28. Ajaj...

    Gods of Egypt
    https://www.youtube.com/watch?v=_0VDveYwbuU

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajajaj. Szergej Eisenstein óta a mozi propaganda mozi. Üzenet egyszerű: a fáraó, a király, a császár, a cézár, a pap, az istenek aljas csirkefogó gazemberek, akik a szegény lumpenproli (utóbbi időben demokratikus "akcióhős") vérét szívják. De a felvilágosult "kisember" majd megmutatja ezeknek az ingyenélőknek ...

      Ha egyiptomi misztériumok, akkor inkább ez:
      https://www.youtube.com/watch?v=_0VDveYwbuU

      Törlés
    2. A link helyesen:
      https://www.youtube.com/watch?v=-XWVLMmdeFo

      Törlés
    3. Hamán filmezünk:

      https://www.youtube.com/watch?v=R-R9JY4le7k

      Mer' évente legalább eccer ezt is fel köll ám dógozni.

      Törlés
  29. Advent
    https://www.youtube.com/watch?v=4xnwyDyx5yQ

    + lsd. Advent misztériuma

    VálaszTörlés
  30. "Még nem láttam csinos feministát" Egy nagyszerű ember, nagyszerű gondolatai a nőkről:

    https://www.youtube.com/watch?v=j7LIuaSA0a4

    VálaszTörlés
  31. Egyértelmű a magyar kapcsolat, a közös gyökerek:

    http://index.hu/nagykep/2015/11/26/kurd_nagykep/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők azért annyival "többek" maradtak, hogy legalább képesek harcolni. A magyarból, mint egykoron harcos népből, ez már teljesen hiányzik.

      Egyébként az iráni (Iszfahán környéke) arcokon is hasonló vonásokat vélek felfedezni.

      Törlés
    2. zászló, népi emlékek, sors... (sok jó csaj)... és még sorolhatnám a közös dolgokat a kurdokkal,ha valakik hát ők tesók!

      Törlés
    3. Ha megnézzük majdnem mindenhol a "lázadó" kategóriában kell keresni a rokonainkat, az ősnépet:

      - skótok, írek (kelták) - angol nyomás alatt
      - baszkok - spanyol nyomás alatt
      - gallok - frank nyomás alatt
      - germánok, teutonok - deutch (német-római), zsidó, amerikai nyomás alatt
      - vikingek - arab nyomás alatt
      - magyarok - zsidó, cigány, oláh, szláv, kínai nyomás alatt...
      - "palesztin" - zsidó/arab nyomás alatt
      stb.

      De nyílván ennek is van valami magasabb rendű célja, csak még nem jöttem rá. Talán az van, hogy nekünk ősnépeknek itt már lejárt az idő, át kell adni a helyet az utánunk jövőknek, tanulni, játszadozni, s nekünk már egy másik iskolában van dolgunk. Másik tudatszinten.

      Törlés
    4. Hm... akkó nincs más hátra, meg köll kérdezni Elrondot. Aztán hajóra szállni és elvitorlázni. ;)

      Törlés
    5. Elhajózni, így van. Miközben egy tapodtat nem mozdulunk innét, dúnadán barátaim. :)

      Törlés
    6. szellemi testvéreimet kifelejtetted.. uff, én beszéltem.

      http://index.hu/tudomany/til/2015/11/28/a_sziu_indianoknak_nem_kell_az_usa_egymilliard_dollarja/

      .. De nem veszik fel, a büszkeségük többet ér. Azt mondják, ha elfogadnák a pénzt, azzal az őseik kiontott vérét gyaláznák meg, és különben is, 2-3 év alatt elköltenék, és onnantól aztán csak a szégyen maradna nekik az idők végezetéig.

      Törlés
  32. Vannak könyvek, filmek amiktől egy picit jobb lesz az ember. Szerintem ez is ilyen:
    http://www.filmezz.eu/film.php?n=agymanok&q=cz1pbnNpZGUrb3V0Jnc9MCZvPWFiYyZxPTAmbD0wJmU9MCZjPSZoPTA=

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ölelés: a linked és ez az idézet most valamit összetört, két irányból.. (aláirás: néhai Harag alias Durci)

      Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk.
      Szeretlek.
      Elfogadlak - akárki vagy, akármilyen vagy.
      Nem várok Tőled semmit.
      Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad.
      Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam, és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó Mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.

      ( Biegelbauer Pál )

      Törlés
    2. Nekem is tetszett, köszi.

      Összetett kérdése ez azért...

      Egyrészt mi is szeretjük a meséket, elég sokat megnéztünk már a gyerekekkel. És igen, némelyik nagyon jól meg van írva, hat az érzelmeinkre, amitől egy kicsit mindig jobban érezzük magunkat utána.

      Ebben, és pont emiatt érzek is némi kellemetlenséget, mert ugye a műsorokat nagy gonddal tervezik, hogy minden érzelmet kielégítsenek:

      "Az ipar kézbentartása által munkafelügyelőik lettünk, és a nép rabszolga. Amikor a napi fáradalom nyomásától robbanásig feszül a hangulat, az embereknek mi szolgáltatjuk a pillanatnyi élvezettel a biztonsági szelepet. A televízió és filmipar szolgáltatja a szükséges kikapcsolódást. A műsorokat nagy gonddal tervezzük, hogy még a legérzékibb érzelmeket is kielégítsék, de sohasem a logikusan gondolkodó agyvelőt. Emiatt az emberek programszerűen a mi sugallataink szerint reagálnak és nem az eszüket követve. Csendesek és megfontolatlanok maradnak."

      https://ujvilagrend.wordpress.com/2008/05/04/interju-harold-wallace-rosenthal-lal-1976-bol/

      Szóval vegyes érzelmekkel fogadom én ezeket a "meséket" - és nem tehetek róla, mindig keresem a tudatalatti üzeneteket, mit akarnak a felszín alatt valójában átadni. És még ha rá is jövök, nehéz megítélni, hogy ez jó vagy rossz, ráadásul mit mondd nekem és mit másnak, mert felnőtt fejjel egész más dolgokat látok egy mesében mint a gyerek - de írtam már erről néhányszor.

      Ha a nagy Egészet próbálom nézni, akkor biztos minden a legnagyobb rendben van, és pont most kell megkapjuk ezeket az alkotásokat, bármit is üzenjenek, bármi is legyen a céljuk, mert ennek van itt az ideje most.

      (Zééé, attól hogy mantrázod még nem biztos hogy így is élsz...)

      Törlés
    3. Nem mantrázom, hanem most értem át az első két sorról az ötödikig.

      8-D><

      Törlés
    4. Kedves Mazsola, nem tehetek róla, de megint osztom az ambivalens hozzáállásod. A Pixar vitán felül a világ vezető animációs stúdiója. Bár kétségtelen, hogy a hollywoodi animációs tudatmódosító ipar mesterien csomagolja a kifordított szimbolizmust. Lásd Shrek: a mocsokban élő lumpenproli "majd megmutatja" a szenilis, vén királynak, hogy miről is szól a nagybetűs élet. Melyik népmese beszél ilyen vén, sz@ros királyról? Semelyik. Ott a király a legfőbb tekintély és méltóság. De a lecsóban is van egy rejtett kifordítottság. Ki segíti és emeli fel a törekvő, de esetlen fiút? Egy patkány. Vagy ha úgy tetszik egy "Yoda", mindegy ki, csak olyan figura legyen, ami az évezredes mesei szimbolikában még valamilyen csúfság volt. Ja és ebből egyenesen következik, hogy a negatív hős lehetőleg szőke és kék szemű legyen (a SW-ban Anakin Skywalker). Ugye sejthető, hogy mire megy ki a játék?

      Az "Inside Out" hatalmas ötlet volt részükről, de valóban ingoványos területre tévedtek ezzel a történettel. Főleg amiatt, miért a tudatalattit veszi górcső alá. És sajnos azzal a sugallattal él, hogy a tudatalattihoz való viszonyunk végleges és megváltoztathatatlan. Legfeljebb finoman pallérozgathatjuk saját démonjainkat. Pedig a szellemi út éppen arról szól, hogy ez a viszony megváltoztatható és megváltoztatandó.

      Törlés
    5. Ettől függetlenül az Agymanók nagyon jó film. :-)

      Törlés
    6. No igen, mi már csak ilyen ellentmondásos gondolkodók vagyunk, az a baj, hogy a világrend számára túl pallérozott az elménk! :)

      Meg például az is furcsa volt az agymanókban, hogy ezek voltak a fő érzelmek:

      derű
      bánat
      harag
      undor
      majré

      Hm... nem hiányzik valakinek valami??? És nem, nem hiszem, hogy azért maradt ki a listából, mert itt nálunk a meseszobában ki lett elemezve, hogy nem is igazán érzelem, hanem sokkal több annál: teremtő erő, az egység emléke. :)

      Törlés
    7. A pallérozott elme valòban csak ennyire képes...megtalálni azt, ami a megfigyeltben nincs meg..."bennem bezzeg ...!"

      Annak megállapítására, hogy mi az ami bennem nincs, de a megfigyeltben van, már egy másik "szerv" hivatott.

      Kérdés: melyik "vizsgálati mòdszer" segítségével lehetek én kevesebb és Én több?

      Törlés
    8. Erre egyik jó módszer a tudat természetének és "szerkezetének" tanulmányozása. A tudattan - ha már a fejben lévő figuráknál tartunk - kimondja, hogy minden olyan saját, tudati objektumot vagy folyamatot, amit nem tudok uralni, amiben nem vagyok tiszta alanyi mivoltomban jelen, de legfőképpen nem önmagamként élem át azokat, lényekként (!) fogom tapasztalni. Démonként, tündérként, mandragóraként, stb. Tehát minden okkult szférában tapasztalt lény tulajdonképpen önmagamból kiszakadó MÁSSÁG. Önmagam azon aspektusai, amiket képtelen vagyok önmagamként átélni. Eredeti állapotban ezek a tudat erői, komponensei, de erővesztésben lényekként jelennek meg a tapasztalásban.

      És ahogyan a film is mutatja, ezeknek jócskán ki vagyunk szolgáltatva, túl azon, hogy azért egymást is gyepálják rendesen.

      Törlés
    9. A másik jó módszer, amit Ramana Maharshi javasolt: mélyülj el a kérdésben - "ki vagyon én?" Ezt természetesen sosem lehet megválaszolni, mivel az ember végső Énje az egyetemes Alany, s mint ilyen földi fogalmakkal meg sem közelíthető. A kérdésben viszont remek spirituális lehetőség rejlik.

      Akit érdekel, üsse be a keresőbe RM nevét fog találni tőle több magyar nyelvű pdf-et is.

      Törlés
    10. Nos, őszintén szólva nekem nem kell semmilyen Ramana Maharshi vagy Biegelbauer Pál, hogy kellőképpen összezavarodjak a "ki vagyok én" kérdéskörrel kapcsolatban, ezt önállóan is meg tudom csinálni... :)

      Törlés
    11. Elismerésem Viator, látom tetemes mennyiségű tüzelőt halmoztál fel és azt is látom, hogy szeretsz a precízen azonos méretűre hasogatott, glédába állított halmokban gyönyörködni.

      Szívből kívánom, hogy amikor itt lesz az ideje legyen erőd és bátorságod mindezt a szeretet lángocskájára szépen apránként rádobálni, akkor majd igazán sokan melegedhetnek körülötted….

      Törlés
    12. Mindenki más jellegű úton jár, és valószínűleg mindenkinek el kell engednie valószínűleg minden felesleges dolgot, amit felszedett ezen az úton, máskülönben nem bír tovább menni, olyan nehéz lesz a cucc.
      Azért mindig öröm látni, ha valaki szívesen segédkezik "másnak" a fölös sallangtól megszabadulni. :)

      Törlés
    13. VB egyszer szépen elmondta ezt,Mazsola,és ebben még igaza is lehet a példázatban. A kikötőben veszteglő hajó helyben tartásához elég egyetlen vasmacska is.
      Azaz hiába vágsz el a lekötő pányváidból 128-at,ha egy még mindig megmarad.
      A segítségekkel az a baj,hogy néha a meredély szélére állítanak,ha pedig sokat nézed a mélységet,a mélység visszanéz rád.T.

      Törlés
  33. Összetett a kérdés? ...nem hiszem...a lehetőségként felkínált perspektíván keresztül inkább egyszerü:
    - Ki az bennem aki kívülről látja, hogy mérges vagyok?



    VálaszTörlés