2016. április 28., csütörtök

Kevert valóság

Csak idő kérdése volt, hogy kitalálják hogyan lehetne végképp meghülyíteni és átverni az emberi agyat. Nem volt elég, hogy a mindennapjaink nagy részét már így is képernyők előtt (monitorok, telefonok, tabletek, tv-k...) töltjük (tisztelet a kivételnek!), és nem, nem volt elég még abból, hogy valós élmények/tapasztalatok (értsd: mozdulj ki a szobából baz..) begyűjtése helyett képernyőkön nézzünk állatokat, sportot, embereket, vagy bármit ami érdekel. A virtuális valóság egy olyan formáját szándékoznak mostanában összehozni - iszonyatos pénzeket beleölve a projektbe -, amelyik ötvözi a valóságot a mesterséges elemekkel, egyfajta kevert valóságot létrehozva, teljesen megszédítve az emberi agyat. Nem volt elég az, hogy már eddig is piszok nehéz volt leültetni a gyerekeket egy valós könyv elé, eztán még embert-próbáló feladat lesz. Nem mondom, hogy ne haladjunk a korral, és látszanak a fejlesztésnek előnyei is, de alapvetően ezt az egészet olyan "Blue Beam Project" iránynak érzem, annak érdekében hogy még jobban belegabalyodjon a halandó ebbe a mesterséges, csúnya bácsik által alkotott illúzió az illúzióban világba. Nem elég nekünk Isten csodálatosan megtervezett és megteremtett élővilága a maga természetes, folyamatosan változó, fantasztikus és fejlődésre ösztönző módján, nem, csináljunk egy sajátot, saját törvényekkel, ahová tereljünk be mindenkit, és ahol végre ténylegesen mi uralkodhatunk - gondolják egyesek. Ölik is bele a dollármilliárdokat, olyan ígéretesnek tűnik a projekt... És pont az a bajom ezzel az egésszel, hogy már megint nem a valós vagy eltemetett képességeinket próbálják meg kibontakoztatni, hanem mesterséges módon létrehozott látványelemekkel még mélyebbre süllyesztik az emberi lényt, mint ahogyan nyilatkoznak is róla: "A Magic Leap a toll és a papír, az írógép, a vászon és az ecset ahhoz az erőhöz, ami az ember agyában ott van, amióta csak létezik ember". 

Most már azért egész szépen összeáll milyen recept szerint dolgoznak a szürkék az ember nevű zeléken, íme az összetevők, nem elaprózva:

+ KEVERT LAKOSSÁG (multikulti)
+ KEVERT EMBER (biotech)
+ KEVERT VALÓSÁG 
=
TELJES IRÁNYÍTÁS
  
Nos, hajrá gyerekek, fejlesszetek csak, ez tényleg egy igazi negatív nagyágyúnak tűnik, kíváncsi vagyok mikor, hány év múlva fog beszivárogni a mindennapi életünkbe, és hogy hogyan tudjuk majd a magunk (életben-gondolkodó) módján úgy hasznosítani, hogy ne záródjon be teljesen ez a mesterséges doboz a fejünk felett...  


Innentől idézve az index cikkét:

"A Szilícium-völgy és a Wall Street nagymenő befektetői úgy öntik a pénzt egy újfajta virtuális valósággal foglalkozó rejtélyes startupba, mintha nem lenne holnap. A Magic Leap még semmi kézzel foghatót nem mutatott, de már 5 milliárd dollárt ér. Viszont ha tényleg megvalósítják, amit ígérnek, az durvább lesz, mint a Mátrix.






A szilícium-völgyi tündérmese aktuális fejezete, a techcéges startupvilág tavalyi óriási felfutása után most éppen lejtőn van: idén írd és mondd, nulla darab tőzsdei bevezetést sikerült összehozni, miközben a befektetések 30 százalékkal csökkentek. Mindenki behúzza a nyakát, kivár és reménykedik, hogy nem csuklik össze. Ebben a baljós környezetben van egy rejtélyes floridai startup, aminek nincs kész terméke, se publikus demója, csak ígéretei, meg pár videója – vagyis nem mutat semmivel sem többet, mint a VR/AR témában dolgozó kb. 200 másik cég. Ehhez képest a Magic Leapbe 4 hónap alatt 1,4 milliárd dollárt pumpáltak nagypályás befektetők, a nagy büdös semmire. És itt nem hazárdjátékosokról beszélünk, hanem a techvilág, Hollywood és a bankvilág legnagyobbjairól: Google, Alibaba, Legendary Entertainment, Warner Bros, Morgan Stanley, JP Morgan. És a háttérben még az amerikai védelmi minisztérium, meg a NASA is fel-felbukkan.
A Magic Leap vezetői meg mintha direkt élveznék a nagy értetlenséget a cég körül, és olyan homályos dolgokkal nyilatkozzák körbe a sajtót, mint
Leklónozzuk az agy grafikus processzorának a szignálját, és létrehozunk belőle egy digitális verziót, hogy az agy-GPU-val tudjunk beszélgetni.
Vagy:
A Magic Leap a toll és a papír, az írógép, a vászon és az ecset ahhoz az erőhöz, ami az ember agyában ott van, amióta csak létezik ember
Néha meg egyszerűen bevallják, hogy maguk a technológiát fejlesztő mérnökök sem tudják igazából elmagyarázni a kívülállóknak, mi is ez az egész. A Verge nemrég frappáns listában gyűjtötte össze a rejtélyes céggel kapcsolatos legégetőbb kérdéseket:
  1. Mi az a Magic Leap?
  1. Mi az a Magic Leap?
  1. Mi az a Magic Leap?
  1. Komolyan, mi az a Magic Leap?
  1. Mi az isten az a Magic Leap???
Hát akkor próbáljunk meg választ találni az öt kérdésre.

A Magic Leapet 2010-ben alapította egy Rony Abovitz nevű amerikai fickó, mellékesként az akkor már jól futó, orvosi robotokat fejlesztő cége, a MAKO Surgical mellé. Miután utóbbit 2013 karácsonyán eladta 1,6 milliárd dollárért, a figyelmét teljes egészében az addigi hobbivállalkozásnak tudta szentelni, ahová egészen elképesztő csapatot toborzott össze. Csak pár példa, kik dolgoznak a rejtélyes szupercégnél:
  • Richard Taylor, a Gyűrűk Ura-trilógiával mennybe ment filmtrükkös cég, a WETA alapítója,
  • Graeme Devine, legendás játékfejlesztő, a Quake 3, és a cédét, mint adathordozót sikerre vivő 7th Guest dizájnere,
  • Neal Stephenson sci-fi író, akit William Gibson mellett a cyberpunk műfaj és a virtuális valóság atyjának szokás tartani,
  • Rio Caraeff, aki a VEVO elnökeként kibékítette a zeneipart és a Google-t, és elintézte, hogy hivatalosan is tele legyen zenével és videoklipekkel a YouTube ,
  • Bill Wallace marketinges guru, ő csinált Amerikában trendi márkát a Samsungból a Next Big Thing reklámkampánnyal.
Most már itt az ideje megnézni a videót is, ami elindította az egész Magic Leap-őrületet (és itt van még két újabb klip, ezek már nem azt mutatják, hogy mit szeretne a cég összehozni, hanem elvileg egy működő prototípussal felvett anyagok):




Hát ez így első látásra elég durván scifi, másodikra nagyjából annyi áll össze az emberben alapképletként, hogy
Magic Leap = Google Glass + Hololens.
Aminél a valóság azért egy kicsit bonyolultabb.

Mixed Reality

A 2016 legmenőbb tech trendjének kikiáltott virtuális valóság nagyjából arról szól, hogy az ember felvesz egy sisakot, abban van mindkét szeme előtt egy-egy kis kijelző, amiknek a képéből egy 3D világ áll össze - ebben pedig a fejünket forgatva arra nézünk, amerre akarunk, a jobb cuccoknál meg a saját lábainkat használva oda megyünk, ahová jólesik. Ennél eggyel fejlettebb megoldás az AR, úgy is mint Augmented Reality, beágyazott valóság. Egy kicsit ilyen volt a Google Glass, és nagyon ilyen a Microsoft-féle Hololens: itt az AR szemüveg lencséjére vetít dolgokat a rendszer, amiket mi a valós világ részeként látunk. Így jelenik meg az asztalon hologramként a Minecraft világa, vagy a semmi közepén lebegve a beérkező emailjeink.

A Magic Leap pedig még ehhez képest is egy plusz lépést (sőt, ahogy a neve mutatja, ugrást, abból is mágikusat) jelent, azzal, hogy nem a szemüvegre, hanem egyenesen a retinánkra vetíti azokat a képeket, amiket bele akar rajzolni a valódi világba. Nem egy képernyőn áll össze a kép, hanem a szemünkben, mint rendesen.


A dolgokat, amik ott vannak, azért látjuk, mert az irányukból fény érkezik a retinánkra. A Magic Leap a szemünkbe érkező fénybe komponál bele egy jelet, ami pont olyan, mintha egy valódi objektumról verődne a fény a szemünk felé – és ezt nevezi Mixed Realitynek, vagyis kevert valóságnak. Persze ahhoz, hogy a trükk tényleg átverje az agyunkat, még meg kell oldani pár apróságot, kellenek például a szemüvegben befelé néző kamerák, amik a szemmozgást követik; és kellenek kifelé néző szenzorok, amik feltérképezik a körülöttünk levő valódi világot, hogy ahhoz hozzá tudja aztán mixelni a rendszer a virtuális részeket. És – valószínűleg – kell brutális számítási kapacitás, meg egy csomó egészen újszerű szoftveres megoldás hogy az egész összeálljon, interaktív legyen, ne lógjanak egymásba a valódi és vetített objektumok, és a végén tényleg úgy nézzen ki, hogy az igazi fal szakad ki, és mászik át a lyukon a virtuális robot, ahogy a videóban láttuk pár bekezdéssel feljebb.

A Gizmodo által összegereblyézett szabadalmi leírások szerint a Magic Leap ezt egy meglepően kis dobozkába rejtett célszámítógéppel oldaná meg, amiből egy optikai kábel viszi a jelet a pehelysúlyú szemüvegbe, kontrollernek meg egy speciális kesztyű szolgál. Ami különösen annak fényében érdekes, hogy az ennél két lépéssel fejletlenebb VR-megoldásoknál egy bivalyerős pécé, de legalább egy Playstation 4 kell a kép előállításához. Akárhogy is, ha ez tényleg összejön, az bizonyos szempontból durvább lesz, mint a Mátrix: ott legalább tudta az ember, hogy amit lát és érez, az nem valós (vagy éppen szentül hitte, hogy igazi), a Magic Leap mixed reality-világában viszont összemosódik a valódi és a virtuális világ, egyszerre látunk igazi, és nem létező dolgokat, és előbb-utóbb csak úgy fogjuk tudni megkülönböztetni őket, ha megpróbálunk fizikailag hozzájuk érni.
De mire lesz jó ez az egész?

A robotháborús koncepcióvideó és a valós prototípus képességeit demózó klipek között egyelőre elég nagy a szakadék, de fura módon utóbbiak tűnnek izgalmasabbnak, mert sokkal inkább valós életbeli szituációkban mutatják, mire lehet majd használni a Magic Leapet. Az első kör az, amit a Microsoft is pedzeget a Hololensszel: ha már az életünket kijelzők között töltjük, a kevert valóságban annyi, és akkora kijelzőt varázsolhatunk a semmiből, amennyi csak jólesik. A levegőben lebegő email-ablakok, csetüzenetek, Skype-képernyők, vagy akár 3d-ben megjelenített dolgok. Máris milyen ósdinak tűnik, ahogy a Különvéleményban Tom Cruise hadonászik azon a nagy képernyőn az ablakok között. A kevert valóság megszünteti az igényt a valódi kijelzőkre, legyen az okostelefoné, tableté, vagy tévéé – hát ki a fenének kell igazi tévé, ha a Magic  Leap akkorát rajzol neki, amekkora éppen elfér a szoba falára?

Ha még egy kicsit elengedjük a fantáziánkat, jöhetnek a mixed reality-filmek, felsejlik az oktatásban, vagy az egészségügyben kiaknázható óriási potenciál. Vagy képzeljünk el egy virtuális idegenvezetőt, aki mellettünk sétál mondjuk New York utcáin, és csettintésre megmutatja, hogyan nézett ki a város száz éve. Egy koncertet, ahol a zenekar a saját nappalinkban játszik. És biztosak lehetünk abban, hogy akik azt a bizonyos 1,4 milliárd dollárt összedobták a Magic Leap ígéreteire, alaposan átgondolták, mire lehet majd még használni a technológiát. A fő támogató és befektető személye például azt sejteti, hogy valami Android-szerű rendszer fog futni a cuccon, saját alkalmazásbolttal, és szabad bejárással a Google–Gmail–YouTube-birodalomba (természetesen AdSense-hirdetésekkel).

A Magic Leap mindenesetre most őrült tempóban terjeszkedik – mondjuk annyi pénzből, amennyivel betemették őket, ez a minimum. Megszámoltam, a weboldalukon az állásajánlatok aloldalon jelenleg 188 nyitott pozíció szerepel. A floridai központ mellett az elmúlt pár hónapban nyitottak irodát Új-Zélandon, Texasban, kettőt Kaliforniában, és még egyet Floridában. A pletykák szerint a 2017-es CES kiállításon mutatják meg a szélesebb közösségnek, hogy mit tud a csodakütyüjük, addig bírjuk ki valahogy a megszokott, unalmas, és valódi valóságban."

52 megjegyzés:

  1. valóságnál valóságosabb valóság

    …másvalaki is érzi úgy mostanság, mintha a természet „élesebb” képet mutatna? …mint amikor magasabbra állítod a felbontást a számítógépen. Nem tudom biztosan….lehet, hogy csak az érzet változik? vagy tényleg a környezet? … talán a kettő egymást „húzva”… ?

    Tegnap hazafelé a 2-es főúton az út menti fák tornyokként körvonalazódtak fölöttem, bolondul rohangáló kis hangyának éreztem magam… bevillant, hogy holnapra ez a növényzet összeér, befonja az utat és akkor már nem lehet ott autóval közlekedni…nem rémlik, hogy láttam volna valaha is ilyennek..

    …az utcában van néhány derékmagasságban elfűrészelt fatörzs, ami új hajtásokat hoz… rengeteget. Ezeket sem tavaly fűrészelték el, de én most láttam először hogy hajt… a saját kertem is telis-tele új „csodákkal”…

    Tudom tavasz van … lehet életemben most először…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érzem miről beszélsz, és bár korántsem tudom szavakba önteni, azért vannak ezirányú tapasztalataim nekem is. Szerintem ez a tudatosság-szinttől függ, észrevettem, hogy amikor kevésbé vagyok tudatos, bambulok, homályosabban látok, és nyílván épp akkor leköti valami az elmém, tök mindegy mi... viszont amikor tudatos jelenlétben vagyok, akkor sokkal kifinomultabbá válnak az érzékszerveim, egyszerre több mindent is hallok/hallgatok, a környezetem összes hangját/zaját/zörejét, mind- mind egy hullámforma. És igen, a szemem is élesebb képet közvetít, tudatosan állítgatom a fókuszt, nem úgy mint amikor el vagyok merülve valamilyen elmetartalomban. :)

      Törlés
    2. Tudatosság szint ide vagy oda, de szerintem is van valami a természettel. Nálunk az őzek sajátították ki a kertemet. Először amikor találkoztam egyikükkel, kb. két méterre legelészett mellettem, és nem zavartatta magát. Én viszont baromira ledöbbentem. Olyan szelídek körülöttünk a vadállatok, hogy az már félelmetes.
      Anita

      Törlés
    3. "körülöttünk"

      - ez nem mindenkinél működik így. :)
      Tudod, ami bent, az kint.

      Törlés
    4. Erre nem is gondoltam.
      Anita

      Törlés
    5. Igen! Én is észrevettem. A 2008-as év volt még ilyen, mikor ennyire ÉLt tavasszal a természet. Egy merő álmélkodás volt akkor is a tavaszom, pedig pösti vagyok. Azóta mindig figylek tavasszal, és nem volt ilyen. Most van ilyen megint.
      Üdv,
      Niki

      Törlés
    6. termÉSZet:
      http://nrgreport.com/cikk/2016/04/28/zoldebb-lesz-a-fold-a-novekvo-legkori-szen-dioxid-szinttol

      Törlés
    7. Bámulatos... Ismét le a kalappal Földanya előtt, megint bebizonyította, hogy enyhén szólva is magasabb szinten érti és kezeli a folyamatokat, mind mi. :)

      Törlés


    8. Női ész a teremtész,
      ezt jól jegyezd meg kiskertész!
      Ő az eszét beleteszi
      magocskáit úgy növeli.

      Termő tőről nő csak ág,
      az lészen a valós ág.
      Termés esze ad magot,
      hordozza a holnapot.

      Ésszel élő kicsi mag,
      természetében mag marad,
      lesz a jussa egészség,
      égig érő növénység.

      :)

      Törlés
    9. A magból lesz a palánta
      Palántából virág nő
      Virágporból termés jő
      A termésből mag újra nő

      Körbe-körbe végtelenbe
      Új és új kel életre
      Nem fog rajta a halál
      Mindig új utakat talál

      :)

      Törlés
  2. Balogh Béla – Szabadulás az érzelmek fogságából (1.-2. rész)

    http://lelekmagazin.hu/video-balogh-bela-szabadulas-az-erzelmek-fogsagabol-1-resz/

    http://lelekmagazin.hu/video-balogh-bela-szabadulas-az-erzelmek-fogsagabol-2-resz/

    news

    VálaszTörlés
  3. Mar regebben lattam ezt a balnas holot.Egy hettel ez elott eszembe jutott, meg akartam keresni de nem sikerult.Tegnap meg egyszercsak szembejott velem a neten, most meg itt(ez is net, tudom).Most el is mentettem... Lehet valahol valaki engem is elment remelem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik két videót is megnézted? (ezek nem láthatók a főoldalon, csak itt a cikkben). Na azokból nagyjából egyértelmű mire szeretnék használni ezt a technológiát... Nem kell ezután tv-sorozatokban rémisztgetni zombikkal az embereket, hiszen megtehetik ezt majd akár az utcán, vagy a bevásároló központokban, csak sokkal mélyebben hatolva a lélektan bugyraiba.

      Törlés
    2. Most meg ugy ezem magam mint Neo

      Törlés
    3. Most meg ugy ezem magam mint Neo

      Törlés
    4. ...tehát az ébredés után, de még a hányás előtt..? :)

      Törlés
    5. Mint a tukornel, vagy a nincs is kanal-nal

      Törlés
  4. Az "emberi valóság" - bizonyos belső feltételek teljesülése esetén - határtalan, míg a "nem emberi/majom valóság" meg csak igyekszik az lenni - mintegy lemásolva, kopírozva magát az embert. DE persze sohasem lehet az, nem juthat el arra szintre, mert csak materiális, illetve ál-spirituális eszközökkel tud élni a most még "majmok bolygóján".
    Tehát 2 párhuzamos világ van a Földön, melyek közül az eddig rejtetten szunyókáló eltaposni kívánt "táltos-emberi" éppen feltámadásban van. A majmolás - a Teremtés-nek nem csak emberei, de majmai is vannak - "művészete" most éppen maximális hőfokon izzik. A "holografikus" antikrisztusok minden áron Krisztusoknak akarnak látszani, hogy a valójában "Istenember" továbbra is csak nekik áldozzon önMAGa kibontakoztatása helyett.
    A lényeg nem túl bonyolult. A "majom"-cél az ember pokoli létben/dekadens művilágban való tartása és az ebben való végleges átalakítása egy robotszerű, irányítható rabszolgafajjá. Az emberi lélek "kivétele" azonban mindig nehézségekbe ütközik és az un. "lélek-rablás" sem véglegesíthető. Az egyes embereknél ez mindig - előbb vagy utóbb - visszafordítható folyamat. Vagyis a lélek nem vész el csak "átalakulva leesik a mérlegről" egy időre. A karmikus lélek-tisztulás bármikor bekövetkezhet és ez az un. lélekkufárok számára már megfoghatatlan, az 1én elvész a számukra.
    Az táltosember szárnyak nélkül is képes repülni, míg a nem-ember szárnyakkal sem igazán. Egy látható, hallható, megfogható, szagolható, "ízlelhető", sőt még belső érzékelőkkel is definiálható valódi gyógyító "szupermén" feltűnése azért majd helyre rakja a dolgokat a látszatvilágban. Őt ugyanis már nem lehet hamisítani.

    VálaszTörlés
  5. Innen már csak egy lépés a "the 100" sorozatban bemutatott változat, amiben egy chip közvetlenül az agyra kötve vetíti a kívánt képeket.

    tapir

    VálaszTörlés
  6. Embertarsaim, Jelen Blog Olvasoi, Mazsola,
    kedves cikk ironk felhivja figyelmunket egy ‘talalmanyra’, amely ‘velhetoen bazarhatja fejunk felett a dobozt’.
    velemenyem alapjan, egyszeru kovetkeztetest vonhatok le a bemutatott ‘talalmannyal’ kapcsolatban, megpedig a kovetkezot:
    amennyiben ‘jelen valosagtol’ elrugaszkodok, es kinyitom szemem a ‘vilag’ fele, ugy azt latom, (igyekszem nem parhuzamot vonni a Matrix c. filmben felvazolt lehetoseggel ugyan, megis sajat kovetkezteteseim alapjan ezt nehezen tudom megtenni, hiszen ‘valosagnak’ titulalom a korulottem levo vilagot, pedig tudom, h minden, ami korulvesz, csak ‘energia’, amelybol bizonyos ‘algoritmusok’ segitsegvel materialis kornyezet bontakozik ki; dehat hogy is van ez?!? az energiabol (semmibol) anyag lesz? mert elfogadom azon ‘torvenyeket, h az acel es a ko is kemeny ‘anyag’. a ‘semmibol (energiabol) vmi letre jott…???) h (nemcsak sajat vilagom) a ‘kornyezet’ ugyanolyan holografikus (bar ‘kezzel foghato’) kornyezetkent ‘olel at’ amelyet a szoban forgo talalmany, csak kiegeszit?!

    ergo:
    virualis valosag a virualis valosagban. :)
    tehat, az a “bizonyos doboz” tavol all attol, h bezarodjon; inkabb csak ‘kiegeszitesre’ kerul.

    John

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megvilágítom másképp: én is írtam, hogy illúzió az illúzióban világot hoznak létre, úgy értettem ahogy te is, virtuális valóság a virtuális valóságban. Azaz nem kiegészítik a már meglévőt, hanem AZON BELÜL hoznak létre egy saját maguk által irányított ALSÓBB-ÁLVALÓSÁGOT, ahol ők írják a szabályokat, a gondolatokat, és így tovább. És mivel végtelen a nyúl ürege, ezért lehet, hogy az illúzióban létrehozott illúzióban majd újabb mélységek jönnek létre, amolyan Eredet féle harmadik szintű "álom az álmom álmában", ahonnan már végképp nincs kiút.
      Ez a bajom ezzel a találmánnyal...

      Törlés
    2. Jatszunk.
      a 'vilag', amelyben elunk 'illuzio' (koszonom a szot). az illuzio "iranyitott kep".
      az iranyitott kepben, 'valaki(k)' -de az 'alapszabalyok ervenyesitesevel'- 'uj rendszert' hoznak letre (illuzio az illuzioban)???, amelynek ; celja az 'iranyitas'. azaz, a vezetett, olyan alkotast akar letrehozni, amivel maga vezethet??? (vak vezet vilagtalant).
      de feltetelezem igy van.
      akkor a jatek...

      1. iranyitott (illuzorikus) vilag
      2. iranyitott kornyezeten belul kis reszlet, amit iranyitani akarnak
      3. az 'eredeti' szabalyok
      4. 'vegtelen' al-vilagok

      lenyeg:
      'envagyok' a legfelso szinten levo jatekos, ezert iranyitok.
      a vezetettek ismet 'legfelso szinten levonek' erzik magukat, iranyitani akarnak.
      felteszem a 3. szint is majd iranyitani akar. stb.

      huha, izgalmas lesz ez.

      minden esetben az a szabaly (tapasztalat utjan), h nincs szabaly.

      tortenes:
      a 'valodi' tudat altal alkalmazott 'az a szabaly', h nincs szabaly, megvaltozik.
      energia (nem elveszik, atalakul)
      spiralok?!?

      onmaga.

      jatek vege/jatek kezdete.

      hol a hiba?

      John

      Törlés
    3. Hol a hiba?
      Magában a játékban,talán nincs is hiba,hisz ragyogóan kitalált,a legapróbb részletekig kigondolt,megkonstruált, nem utolsósorban szórakoztató, és remekül működik.
      Mi a helyzet,ha nem a játékkal van a hiba. Mi van akkor,ha valaki önön, önző a mások feletti uralkodásának a kiélése kedvéért belepiszkált,inkább belebarmolt ebbe a játékba,ahol becsapva,megvezetve,és akaratunk ellenére erőszakkal tartva ebben a játékban,álom szinteken belül, egyikből a másikba mozgatva.
      Álomban,amelynek az a furcsasága,hogy nem tudod mikor aludtál el,meddig vagy tudatos,hogy az ágyadban fekszel,vagy vezeted az autód,és mikortól alszol,álmodsz.Van sok álom,melyet nem tudsz megkülönböztetni a jelenlegi valóságodtól,csak miután felébredtél.
      Érdekes lehet ezt kívülről,fentről látni az ebben a játék körforgásában forgolódókat,amint egyikből a másikba kerülve,foggal körömmel kapaszkodnak a valóságnak beállított,-hitt- életükbe.
      Az ebből való ébredést,a "bele barmoló" minden eszközzel,gátol. Sőt a fentről érkező segítséget,a szintek közötti átjárhatóságot is teljes erejéből akadályozza.
      Viszont egyre többen ébrednek rá,hogy valami nem stimmel,valahogy nem jó itt neki,és előbb - utóbb a hógolyóból lavinának kell lennie.t.

      https://www.youtube.com/watch?v=FhKfb5Darr8

      Törlés
    4. nevteln Embertarsam,
      "akaratunk ellenére erőszakkal tartva ebben a játékban,álom szinteken belül, egyikből a másikba mozgatva."
      ezt ugy erzem eros kijelentes.
      megkerdem Toled:
      ki az az elvetemult ki barmire is kenyszerit?!? -ide vele, 'elmagyarazom' neki, merre menjen 'akaratat masra kenyzeriteni'.

      egyeb irnat, errol fogalmaztam (lasd fentebb), h ha 'barki' beleavatkozik a 'rendszerbe' -jatekba-, akkor (es egyebkent is) onmagara vezeti vissza sajat 'elkepzeleset' (pl.: spiral, mely korben vegzodik-kezdodik)

      es eppen ez a lenyeg.
      teremtsen 'masik' alternativat
      hozzon letre meg egy illuzorikus vilagot, tapasztalni akarok (fogok, ha tetszik, ha nem)

      de felhivom a figyelmet, ha vki hozzatesz/elvesz (megvaltoztat) a rendszeren, akkor ne csodalkozzon, ha a vegere azt sem fogja tudni, h o en vagyok, esetleg en o vagyok mar...

      John

      Törlés
    5. Mazsola: Az álom az álomban és az álomban, érdekes dolog, felkelsz... majd pár másodperc múlva ismét felkelsz.. és ekkor eszmélsz, tehát ez most történt meg az imént.. hogy lehet ez... és akkor ismét felkelsz.. az álmodból... (megtörtént eset...) Hologramművész

      Törlés
  7. 13. emelet, kb. Nem tudom mit valasszak, a judas szerepet vagy Neoet...

    VálaszTörlés
  8. Ezek már rég "megvalósultak", éppen csak "most" csepegtetik, errefelé... valóban, mint a spirál, de inkább fraktál... nem mindegy milyen irány-ban/ból nézed... de inkább ne is nézd, jobb ha csak szemléled... legjobb felülről/amit belülről fogsz..mert máshogy már nem lehet.

    Hologramművész

    VálaszTörlés
  9. Ez is csak egy technikai részlet. A jelenlegi,és a mai nap is mindenki által használt technológia, nem földi eredetű,azaz kapott. Pl.: az első nyomtatott áramkör,Jeruzsálem alaprajzát mintázta.Persze véletlenül.
    De mindez csak technikai részlet, független a lélek útjától,azaz csak informális jellegű.
    Neves Embertársam,
    Őt és She-t bemutatják nekünk a festő géniuszok évszázadok óta.A trubadúrok, róluk énekelnek a kezdetektől fogva. A mai nap is. Szobrokba öntötték a megtestesüléseiket.Vagy meglátod ezekben őket,vagy nem.Vagy hallod ezt az éneket,vagy nem.

    https://www.youtube.com/watch?v=BTk0wGrWPRA


    t.

    VálaszTörlés
  10. Te mit hallasz t. ?

    Hologramművész

    VálaszTörlés
  11. Az amerikaiaknak 170 év ellett kb. mire feltűnt nekik,hogy az egy dollárosukon a Ben-Ben van.
    A londoniaknak meg napi szinten harangozik a Big-Ben.

    Te mit látsz a festményekben,mit halassz a belinkelt dalban? t.

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. A napokban neztem egy musort ahol egy kulfoldi muvesz szobrait mutattak amik egy parkban vannak.Az alkotasok mintha hullok altal megeroszakolt embereket abrazolnanak.Ferfit es not egyarant.A hullo tipusok emlegetese egyre erosebb...Valaki biztos tudja mirol beszelek es ki javit , hozza tesz.Ja igen es az alkotasok szerepeltek a be linkelt videoban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az oslói "dínós" szoborpark, pláne annak előzményei nem egy mai dolog - immár lerágott csont, már-már szakállas vicc. Olyan ez mintha újdonságként mutatnánk be Marlon Brandótól a Bounty lázadása című filmet. Az emberekben teljesen egyértelműen benne vannak a "hüllő ősök" génjei is, de nem azért mert beléjük plántálták. Hanem egészen egyszerűen azért mert a "törzsfejlődés" során kialakult "emberszerű kísérleti alanyban" - amit természetesen anno felturbóztak a "galaktikus/földönkívüli" génekkel is - ez is benne foglaltatott. A nemi ösztön, a szexitás túltengése egyértelműen hüllő eredetű. Ezzel csak akkor van gond amikor nincs összhangban az un. "égi szív-szer-elem-mel". Tudomásul kell venni, hogy az "ágyéki orgazmus" nem tudja helyettesíti a "szív-orgazmust" - azonban mind a kettőre szükség van a 3 D-ben.

      Törlés
    2. Igen valami ilyesmi, koszi.De milyen erdekes, mostanaban surun elofordul hogy tobb iranybol is ugyan az jon felem.A balna, most a szobrok, elotte az autopalyas vicc a szembejovokrol, sorolhatnam.Namost vagy meg akadt a lemez a matrixban vagy, ami valoszinubb hogy program figyeli az azonos erdeklodesueket es egymas szajaba adja a temat hogy legyen min csamcsogni, vitatkozni.Addigsem a lenyegre figyelunk.Egyebkent ezt mar regota igy is erzem es miota ezt tudom mar nincsenek ram akkora hatassal a dolgok.Valtozott valami...

      Törlés
    3. Igen valami ilyesmi, koszi.De milyen erdekes, mostanaban surun elofordul hogy tobb iranybol is ugyan az jon felem.A balna, most a szobrok, elotte az autopalyas vicc a szembejovokrol, sorolhatnam.Namost vagy meg akadt a lemez a matrixban vagy, ami valoszinubb hogy program figyeli az azonos erdeklodesueket es egymas szajaba adja a temat hogy legyen min csamcsogni, vitatkozni.Addigsem a lenyegre figyelunk.Egyebkent ezt mar regota igy is erzem es miota ezt tudom mar nincsenek ram akkora hatassal a dolgok.Valtozott valami...

      Törlés
  14. Én csak azt a hatalmas állatot sajnálom mert az nem önként ment oda az rab de a többi majomhoz hasonlatos emlős az magamagáért ment oda. És még fizetett is érte..tuti ólcsóbb volt mintha tengerre szál és ott nézi meg a saját közegében de akkor is...Ez állattkinzás.Hol a rében vannak a állatmentők ilyenkor? Csak akkor sápitoznak mikor megfizeti őket a multi tegyék tönkre valamelyik ország libamájtenyészetét.

    VálaszTörlés
  15. Én csak azt a hatalmas állatot sajnálom mert az nem önként ment oda az rab de a többi majomhoz hasonlatos emlős az magamagáért ment oda. És még fizetett is érte..tuti ólcsóbb volt mintha tengerre szál és ott nézi meg a saját közegében de akkor is...Ez állattkinzás.Hol a rében vannak a állatmentők ilyenkor? Csak akkor sápitoznak mikor megfizeti őket a multi tegyék tönkre valamelyik ország libamájtenyészetét.

    VálaszTörlés
  16. Kevert lakosság..a menydörgős mindenit neki. Elképzelik hogy majd lesz egy tejeskávé Európa akik fölött lehet uralkodni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. BENCE IMRE :
      ÉDES ÉKES APANYELVÜNK ;

      "....
      Több szélhámost lefüleltek,
      Erre sokan felfüleltek,
      Kik a népet felültették,
      Mindnyájukat leültették
      ...."

      Törlés
    2. Aster .

      A megállapításodhoz : Biztos nem erre a 'tejeská -
      véra' gondoltál, de ide tartozik { Alakul / alakítják }


      " Ahmet Davutoglu török kormányfő nemrégiben leszögez -
      te, hogy amennyiben nem törlik el az országával szembeni
      uniós vízumkötelezettséget június végéig, Ankara nem fog -
      ja tartani magát a migrációs megállapodásban foglaltakhoz "

      2016. 05. 02
      Brüsszel vízummentességgel jutalmazhat
      http://magyaridok.hu/kulfold/brusszel-vizummentesseggel-jutalmazhat-630628/
      2016. 05. 02
      Eltörölhetik a vízumkényszert Törökországgal szemben
      http://www.titkolthirek.hu/eltorolhetik-a-vizumkenyszert-torokorszaggal-szemben/?fb_ref=Default
      2016. 05. 02
      Brüsszel kész eltörölni a vízumkényszert Törökországgal szemben
      http://www.atv.hu/kulfold/20160502-politico-brusszel-kesz-eltorolni-a-vizumkenyszert-torokorszaggal-szemben/hirkereso

      Törlés
    3. 2015. 09. 17 - MIGRÁCIÓ IGAZI ARCA
      https://www.youtube.com/watch?v=eXcwRCx3_ts

      2016. 05. 01
      Brit újságíró : a CIA alapította az Európai Uniót
      http://www.hidfo.ru/2016/05/brit-ujsagiro-a-cia-alapitotta-az-europai-uniot/
      2016. 05. 02
      Születési rendellenességeket hozna Európába a TTIP
      http://www.hidfo.ru/2016/05/szuletesi-rendellenessegeket-hozna-europaba-a-ttip/
      2016. 05. 03
      Franciaország nem írja alá a TTIP egyezményét
      http://www.hidfo.ru/2016/05/franciaorszag-nem-irja-ala-a-ttip-egyezmenyet/

      Törlés
    4. 2016. 05. 03
      Vízummentesség + Szankcionálás
      https://www.youtube.com/watch?v=QNbEenLlFGA

      Törlés
  17. Acélember /2013/ - videa.hu teljes film magyar szinkronnal
    A CÉL EMBER - szuper-mén: "A"/1=kezdet(i) > 10=1, VÉG/HALÁL ÉS KEZDET/ÉLET = UGYAN1 (a "hollywoodi" örökös öldöklés és harc persze itt is félrevezető, mint mindig...NEM AZ AZ ÚT)

    VálaszTörlés
  18. Ha Mucika elnezte a holot igazinak akkor en is az vagyok(hologram)
    Remelem eme iromanyom 3x jelenik meg...

    VálaszTörlés
  19. Már várni lehetett, hogy mikor lesz végre a Premier-liga-győztes Leicester City focicsapatából "eszement" rasszista - és lőn. Mert hát a masonic-.illumináti "oxfordi" foci-ligát csak úgy - pénz nélkül - megnyerni teljességgel rasszizmus, antiszemitizmus ecetera. Szóval a "sEnki csapat" a zsidók szemében csak egy 0 gój, pláne egy egyébként általuk szervezett "pénzes" bajnokságban. Szóval már a saját, egyébként mások eltiprására kreált törvényeiket sem tartják be a "......" - de ez persze maradék-Magyarországon már régen nem újság, hanem mindennapos bevett gyakorlat. Csányi "bank-ár" például - a mostanra már cirka 300 milliárd ft-os vagyonával - a Föld bolygó "leggazdagabbjai" közé avanzsált. Szóval ahelyett hogy ezek az "illetékesek" végre valahára szétosztanák a lopott szajrét, marad a további harácsolás - meg persze ennek okaként a "levesbe-menetel" is. Jó "alászállást"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En mar alig varom azt a "szetosztast".De szerintem inkabb beledoglenek...
      Komolyra forditva, jo 30 evvel ezelott(ahol dolgoztam) azt igertek minden a mienk lesz csak meg egy kicsit huzzuk ossze a gatyaszijjat.NNA, tudjatok mi tortent aztan.Ugy hogy reszemrol nem szegyenloskodnek az osztogatasnal.

      Törlés
  20. Érdekes cikket ajánlott egy olvasóm:

    http://hvg.hu/tudomany/20160715_nintendo_pokemon_go_menetproba_letoltes

    Sikerült tovább fokozni az őrületet, milliók dőltek be megint.
    "

    "...az alkalmazás sikerrel vegyíti egymással a virtuális és a valóságos világot, és arra ösztönzi a játékosokat, hogy hagyják el az otthonukat, kerekedjenek útra,
    útközben keresgéljenek rejtett dolgokat, majd pedig szálljanak harcba a mások által gyűjtögetett szörnyecskékkel. Ehhez pedig azt az Augmented Reality (kiterjesztett valóság) technológiát hívja segítségül a szoftver, mely már jó ideje elérhető a piacon, eddig azonban csak nagyon kevesen tudták jól használhatóan és értelmesen kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket – a tömeges őrületbe csapó áttörést pedig senkinek nem sikerült elérnie.

    A Pokémon GO kezdőképernyőjén az aktuális tartózkodási helyünk közelében látható utcák vehetők szemügyre, valahogy úgy, mint a Google Mapsben, csak éppen rajzfilmszerű megoldásban, és utcanév-megjelenítés nélkül. A térképen a megszokott módon két ujjunk egyszerre történő húzogatásával zoomolhatuk, középen pedig a virtuális karakterünk mászkál abba az irányba, mely irányba mi magunk is elindulunk a valós világban. Az alkalmazás legfőbb pozitívuma, hogy mozgásra ösztönöz, ráadásul kalandozás közben olyan helyekre is eljuthatunk és olyan jeles helyszínekkel is megismerkedhetünk, melyeket korábban még annak ellenére sem nagyon ismertünk, hogy hosszú évek óta a közelükben élünk."

    Nem kell csodálkozni azon, ha mostantól gyerekek tömegét látjuk megjelenni az utcán a képernyőjüket bámulva - az eddiginél is jobban elmélyedve. A játék természetese ingyenes... és veszélyes. Hogy miért?

    1. "Valós veszélyt jelent, hogy a mobiljukba feledkezett virtuális Pokémon gyűjtögetők egy óvatlan pillanatban lelépnek az útra egy autó elé, vagy éppen megbotlanak a padkában. Maga a játék is figyelmeztet arra, hogy egyetlen pillanatra sem szabad feledni: ezúttal nemcsak a virtuális, hanem a valóságos világban is mozgunk. A fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy elérhetetlen, vagy csak veszélyesen megközelíthető helyekre nem tesznek érdekes pontokat." Mondjuk ez tök mindegy, egy veszélytelenül elérhető ponton is lehet baleset.

    2. És ez a durvább: "egyes bűnözői csoportok máris célkeresztbe vették az elhagyatott helyeket a mobiljukat bambulva felkereső Pokémon rajongókat"
    Remek mi? És gondolom nem csak a mobilra fáj a foguk ezeknek a szemfüles csirkefogóknak...

    Beszarok baszki. Ilyen emberellenes játékot rég dobtak piacra. Figyeljünk oda miket töltenek le a gyerekek, most már egyre szigorúbban figyelni kell.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://mno.hu/kulfold/magyar-pokemonvadaszokat-figyelmeztetett-a-nagykovetseg-1352835
      Boszniában aknamezőre vezetheti a játékosokat.......

      Törlés