Tanít Tan Ék

Írok már erről is néhány gondolatot, mert kikívánkozik az istenadta!

Régóta követem figyelemmel az oktatás helyzetét (pl. itt is meg lett említve pár dolog), tekintve, hogy elsőszülött lányom révén élesben is érintett vagyok a témában. A jelenleg zajló zavargások rendkívül megosztották a társadalmat, és nehéz úgy véleményt formálni a témában, hogy ne sértsen az ember valakit meg. Mert tény, hogy a kormány nagyon arrogánsan* önhitten és cinikusan érzéketlenül bevezetett egy nem működő államvezérelt rendszert (Klik), valamint ráerőltetett az ágazatra egy szakma által ellenőrizetlen, jóváhagyatlan, sok hibát tartalmazó tananyagot. Tény az is, hogy a korábbi rendszer is nagyon sok sebből vérzett. Tény az is, hogy a tanárok sem mind mintapéldányok, vannak köztük ilyenek és olyanok is. Tény, hogy a gyerekeket a mai rendkívül vizuális, csilli-villi, csábító médiavilágban nagyon nehéz száraz tananyag elsajátítására bírni, vagy egyszerűen csak rávenni, hogy olvasson már el néhány oldal nyomatott betűt. Szóval látszik, hogy sokrétű a probléma, ami nem áll meg az oktatási rendszer határán, hanem jóval túlnyúlik azon, globális átfogó, földkerekségre kiterjedő, társadalmi szintű anomáliával rendellenességgel állunk szemben (vagyis egy nagy változás küszöbén, és ugye minden változás viharral kezdődik).

Sok érdekes tanulmányt olvastam már a témában, amelyek megpróbálták kielemezni a jelenlegi oktatási rendszer hibáit, és megjelölni megoldási irányokat. Ezen tanulmányok nagyjából egy közös pontban egyeznek meg: ami most van az úgy szar ahogy van. A megoldás irányai már természetesen eltérnek, árnyalódnak, de nagyjából azért mindegyik afelé kapirgál, hogy a múlt században beragadt "poroszos", rideg oktatási rendszert fel kellene váltani egy jóval rugalmasabb, interaktívabb együttműködő, motiváltabb ösztönzőbb módszertanra, igazodva a kor követelményeihez. Ilyenkor persze óhatatlanul is eszembe jutnak a megboldogult Carlin apánk óva intő, pesszimista borúlátó, de hajszálpontosan megfogalmazott szavai, érdemes felidézni:

Nos, ennek ellenére - mármint hogy a függönyök mögötti, valódi döntéshozóknak nem érdekük jól informált, kritikus vizsgálódó gondolkodású embereket kinevelni az oktatásban - azért én látok pozitív példákat, ötleteket, gondolatokat. Például a pedagógusok által összeállított 25 pont tartalmával szerintem minden józanul gondolkodó ember nagyjából egyetért. Ezen belül kiemelném a gyerekek túlzott leterheltségét, amin sürgősen változtatni kellene. És nem arról van szó, hogy amit mi anno kibírtunk, azt nekik is ki kell bírniuk, hanem hogy az új alaptantervbe rendkívül sok lexikális tudást halmoztak fel, amelyek nagy részére egyáltalán  nem lenne szükség, legfeljebb érdekességszinten megemlítve (és majd később elővenni részletesen, amikor a) megértek rá, b) szakmájukba vág). Olyan érzésem van, mintha a tankönyvek írói vérszemet kaptak volna, most hogy mivel lehetőségük nyílt megcsillantani a saját szakmájukban elért eddigi eredményeket és tudást, ezt "most aztán mindent bele" alapon belesűrítették a tankönyveikbe. Szarnak rá, hogy gyerek fejjel egyáltalán nem emészthető nyelven van megfogalmazva, szarnak rá, hogy ezen tudásbázis teljeskörű leadása amúgy bele se fér a tanév kereteibe, és szarnak arra is, hogy ezen "tudás" nagy részére soha a büdös életbe nem lesz szüksége a gyereknek. Elképesztően "tudományos" irányba mozdult el a tananyag ismertetése (pl. második osztályban már tanítják a halmazállapotokat, tápanyagok fajtáit, fehérjék, zsírok, szénhidrátok, stb.), mintha kisnövésű professzorokat akarnánk képezni, oda se figyelve, hogy ezek nem kisnövésűek, hanem gyerekek baz..! Egyébként is nagyon úgy tűnik, hogy magasszintű, globális döntéshozói érdek, hogy a társadalom minél jobban széttagolt legyen, "specializált", tehát csak egy adott dolog (szakma, ágazat, stb.) egy adott apró részletéhez értsen, csak a piramis adott szintjén lévő ismereteket kapja meg a rabszolga, ne érdekelje egyetemes tudás, fentebbi szintek átfogóbb ismeretanyaga, neadjisten rendszert-meghaladó képességek elsajátítása.

Szóval sok gond van, felsorolni is nehéz lenne, nagyon mélyen (pontosabban magasan, szellemi szinten) gyökerezik, de egy biztos: a bebetonozott formákat fel kell bontani. A kor szellemiségéhez már nem nagyon igazodik az, hogy a gyerekek óránként más-más tananyaggal küzdenek, miközben semmilyen összefüggést nem látnak mindezekből, nem kapnak átfogó ismereteket, szerves - saját környezetükben akár azonnal alkalmazható - tudást. Nincsenek interaktív órák, ahol a gyerekek megvillanthatnák képzelőerejüket, játékosságukat, és bimbózó értelműket. Nem tanulnak meg átfogóan, egyetemesen gondolkodni, nem tanulnak probléma-megoldást, nem tanulnak gyakorlati alkalmazásokat, nem tanulnak szerves, mindennapi élethez szükséges tudást, vagy hogy mit hogyan, hol érdemes kutatni, stb. Van a fáradt tanár, akinek kötelező leadnia egy bonyolult, száraz, tudományos szellemiségű elméleti (!) anyagot, és van a fáradt gyerek, akinek kötelező bemagolnia egy olyan tudást, amivel nem megy semmire a saját korában, a gyakorlatban (!) . Ezen kívül nem veszik figyelembe a különbözőségeket, a gyerekek korában például egy év korkülönbség rendkívül nagy szellemi különbségeket okozhat egy osztályon belül, de a tanterv ezen szigorúan átlép (baszik rá). Tanár legyen a talpán aki ebből az iszonyatosan sűrű tananyagból minden tanítványának érthetően át tud adni valami értelmeset (úgy hogy azért ne hagyjon ki semmit), ami meg is marad. 

Nagyon érdekes cikkre bukkantam ma, ami pont idevág. Sokat hallottunk eddig arról, hogy a tanárok szerint mi a helyzet, vagy mit mond a politika, de keveset arról, hogy maguk az oktatás alanyai, a tanulók hogyan látják a helyzetet. Ezt próbálta meg közzétenni gimnazisták egy csoportja, akik fél éves munkával összeállítottak egy tanulmányt az oktatási rendszer hibáiról és megoldási javaslatokról. Olyannyira szépen és pontosan megfogalmazták mindezeket, hogy érdemes a teljes cikket elolvasni, én most csak néhány részletét emelem ki:

"A Tanközlönynek szerénytelenül azt az alcímet adták, hogy Tankönyv mindenkinek. És valóban, oktatási szakembereket és minden gyerekes szülőt érdekelhetnek az olyan alapvető felvetések, mint hogy "örülnék, ha a rendszer lenne az egyénért, és nem fordítva."

Az oktatási rendszerről megfogalmazott kritikáik között nem egyszer fordul elő, hogy túl életidegennek tartják azt, ami az iskolákban zajlik. Miközben mindent be kell magolniuk szöveghűen, fogalmuk sincs, hogyan kell befizetni egy számlát, mi vár rájuk egy állásinterjún, vagy hogyan kellene együttműködniük, dolgozniuk másokkal. 

Ráadásul szerintük az iskola nem tanít meg gondolkodni, átlátni a világ működését: mindent, amit lehet, a fejünkbe vernek, csak épp gondolkodni nem tudunk. A logikus gondolkodás, összefüggések keresése és következtetések levonása nem olyan dolgok, amelyek a magyar oktatásban szerepet kapnának. A tantárgyak közötti átfedést nem éreztetik, sosem áll össze a nagy egész. Bemagolod Rousseau elveit törin, majd ha szerencséd van, később irodalomra készülés közben ráeszmélsz, hogy ugyanezen felvilágosult elvek nevében alkotott később Csokonai Vitéz Mihály. Ha nem, akkor meg nem. Kit érdekel? 

És hogy mit szeretnének ehelyett? Olyan élményalapú oktatást, amiben nem elég valamiről olvasni, hanem megismerni, látni, hallani, megélni kell. Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

A magyar iskolarendszerben eltöltött 10-11 év után a most 16-18 éves diákok úgy vélik, hogy az iskola nem az élet iskolája, nem az életre készíti fel őket, hanem bólogató Jánost vagy még rosszabb esetben robotokat csinál belőlük: Amit ebből az iskolarendszerből látok, az az, hogy a sulik becuppantják a világra nyitott, kreatív kisgyerekeket, majd 12 év múlva kinyomják magukból a görcsös jövőképpel rendelkező, túlhajszolt, ambiciózus robotokat.

Úgy vélik, hogy ebben a rendszerben nem az egyén a fontos, nem az egyének kiteljesedése a lényeg – miközben arra akarják őket rávenni, hogy alapítsanak boldog családokat, neveljenek legalább három gyereket, és végezzenek a társadalom számára hasznos munkát. De szerintük ehhez nem kéne torz, robotszerű embereket nevelni, akik csak „tudnak”, de nem gondolkodnak, nincs véleményük, és az érzelmi intelligenciájuk még a sinus 45 foknál is kisebb.

...sokat panaszkodnak a diákok túlterheltségéről is: míg egy hétköznapi felnőtt ember 8 órát dolgozik, addig nekik, gyerekeknek minimum 9-10 órában kell helytálljanak, és ez kibírhatatlanul sokat vesz el az életből. Nekem heti kétszer 8, háromszor 7 órám van. Aztán mehetek haza tanulni, szóval napi 9-10 órát mondanék, amit az iskolára szánok.

Ráadásul tudják, ez nem a tanáraikon múlik, hogy az órák számát, a leckék mennyiségét nem ők találják ki. Hogy ők pont ugyanolyan kiszolgáltatottjai ennek az elhibázott rendszernek, mint a diákok: A sokak által leszólt tanárságnak sem egyszerű ám. ... nekik is meg vannak szabva az óraszámok, a leadandó anyagmennyiségek. Ők is elfáradhatnak 6-7 óra letanítása után, hogyha egész nap a hangos, passzív vagy totál demotivált diákságot próbálják koncentrálásra rávenni kevés pénzért és még kevesebb megbecsülésért.

És hogy ennek mi az eredménye? Gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt fáradtan próbálunk csinálni valamit, amiből általában semmi jó nem sül ki."

Forrás: http://index.hu/belfold/2016/04/20/sztrajk_diakok_oktatas_tankozlony

***

Fantasztikus! Komolyan, tökre örülök neki, hogy 15-16 éves diákok már milyen magas szinten átlátják a rendszer (szándékosan betervezett) hiányosságait és hibáit. Azért itt megcsillant valami... nnna, ha ez a generáció ki tud nevelni magából néhány százaléknyi ilyen gondolkodót, akkor nincs még veszve minden... ezek szerint nem tudták még teljesen kiiktatni a kritikus gondolkodást, és az átfogó jellegű felismerés képességét a gyerekekből, pedig bedobtak mindent mi szem szájnak ingere: okostelefon, fészbuk, youtube, virtuális valóság, internetelérés már a wc-n is, látvány-látvány-látvány mindenütt, stb., stb..  ezek szerint van még remény, ébredezik az aranykori generáció nemzedék. Nem sikerült mindenhová, például a tanár és tanuló közé éket verni, vannak akik még szeretnének valóban tanítani, és vannak akik szeretnének tanulni. A tudatosodást nem lehet már megállítani vaskori módszerekkel, ez világosan látszik, hiszen "hajnalodik". 

(* elnézést a szövegben alkalmazott sok áthúzott szóért, elhiszem ha valakit esetleg már zavar olvasás közben, de én magam is megdöbbentem, hogy mennyire automatikusan önműködően, gondolkodás nélkül ugranak be a nem magyar szavak sajnos elsőre, és sajnos gondolkodnom kell a magyar megfelelőjükön - ezért magam számára és talán mások számára is tanító jellegű ez a fajta új módszerem)