2012. október 7., vasárnap

Kulcs fogalmak - fordítás a Montalk.net-ről

(Zplus volt olyan kedves és kérésemre lefordított egy oldalt, amit eleve ő ajánlott nekem megtekintésre. Már az első pár sor olvasása után tudtam, hogy ezt közzé kell tenni itt is, mivel nagyon logikus, ésszerű, és vonalvezetése majdnem tökéletesen passzol a "mi" elképzeléseinkhez is. Jó gondolkodást Kulcs fogalmakhoz!)



Előszó az Irányelvekhez: a következő írás nem saját kútfőből van - egy honlap irányelveinek fordítása-kommentárokkal fellazítva. Kérlek benneteket, nézzétek el nekem, ha néha kissé „magyartalan” vagy „darabos”- ebben az életemben soha nem tanultam angolul, csak ami az út közben rám ragadt. Két napig fordítottam. Nem rövid és nem könnyű olvasmány. Közben voltam hatalmas magasságokban és nagyon mélyen is. Nem lehet egyszerre megérteni az egészet, aki azt mondja - annak gratulálok. Többször, oda-vissza, keresztül és át. Nekem sokat segített, fogadjátok szeretettel. 



Ne akadjatok fel rajta, ha egy információval nem értetek egyet, elképzelni sem tudjátok vagy nevetségesnek tartjátok – minden a helyére fog kerülni egyszer. Személy szerint nekem ez az oldal nagyon sok mindenre magyarázatot adott – egy jó hely, ahol a gondolkodást el lehet kezdeni- folytatni - információkat szerezni bizonyos témákról. A (csak) magamnak vallott gondolatokat (észre fogjátok venni :D ), illetve ha hosszabb, külön bekezdésben írom. A fogalmak megnevezésén se rugózzatok  (sajnos ez van, mióta leszoktunk a telepatikus kapcsolatról, ahol még világ-egyetemes szimbólumokkal kommunikáltunk)  Montalk mindig sebészi pontossággal irja körül a fogalmat, hogy lehessen érteni a leirtakat. Ééérted? Igen. (te)Érted is. És magomért is. Köszönöm. Külön köszönöm Könyvtáros barátomnak- köszönet mindenért: remélem találkozunk a kapun túl.
Zplus

 
Kulcs fogalmak

Isten

•      minden teremtés forrása
•      önmagának két megjelenési formáját vetíti ki: tiszta, egyéni tudatosság, és anyag/energia
•      az anyagot/energiát átjárja/áthatja saját tudatosságának részeivel
•     a végtelen intelligencia kutatja végtelen lehetőségeit végtelen változatosságú véges részein keresztül
•   megengedi egyedi részeinek növekedését-fejlődését tanuláson keresztül, addig míg (a végén) egyesülnek az Egésszel
•       a rész teremtése nem csökkenti méretét  – a folyamat holografikus replikáció
•       nevezik még Teremtőnek (Creator) , Forrásnak (Source), Mindennek (the All)


Lélek és szellem
 
•       egyesiti a tudatot és az energiát (**?**), Isten holografikus részeit
•       a lélek az élet-szikra, jellemzői a tudat és a tudatosság
•       a szellem az Isten-szikra, jellemzői az öntudat és a személy-tudatosság
•       az ásványi, növényi, állati és emberi lélek összetettségében és egyéniségében különbözik 
•       ahol: az ásványok, növények és állatok lelke növekszik, az emberek a szellemüket fejlesztik (- ezért tud pl. állati csoport-lélek emberként megszületni)
•       a valóság magasabb szintjein élő lények létezhetnek fizikai test nélkül is
•    amig fizikai testet foglalnak el, a genetika gondoskodik a test és a lélek/szellem kompatibilitásáról  – ha lélek/szellem jelen van
•     a genetika és a lélek frekvenciájának nagymértékű eltérésénél az inkarnáció hibásan következik be
•     enyhe különbözőség esetén fokozatos mutáció következik be: a genetika megváltoztathatja a lelket és viszont
•      a kifejlett emberi egyed áll: fizikai testből, lélekből :éteri és asztráltest,-  és szellemből: akarati és mentál-testből

Evolúció

•       a fizikai evolúció természetes kiválasztódás, véletlenszerű mutáció, tudatos kiválogatás és tudatos mutáció következménye
•       az emberi evolúció nagyrészt mesterséges: vagy a DNS mutálódik, hogy megfeleljen az idegen lélek-frekvenciának, vagy mesterségesen - a DNS magasfokú genetikai tervezés általi megváltoztatásával (némely idegen fajok által)
•       mivel a testnek és a léleknek  egybevágónak kell lennie, egy faj kihalása az összes test elvesztését jelenti reinkarnáció céljaira. Ezért a fizikai élet a túlélést keresi és a gének átörökítését.
•     a fizikai evolúció célja az alkalmazkodás és a szellemi/lelki evolúció szolgálata (kiszolgálása, lehetővé tevése)
•       a szellemi evolúció célja a egyéniség, öntudat és tudás felhalmozása

 
Erkölcs

•       minden ami segiti a lelki fejlődést pozitivnak- és ami gátolja negativnak hivunk
•    ami fájdalmat okoz és ön-szolgáló, “gonosz”-nak hivjuk, ami szerető és emberbaráti “jó”-nak nevezzük
•       a jó és a rossz szubjektiv és relativ, de a pozitiv és a negativ objektiv és abszolút!!!
•       a helyes egyensúly a jó és a gonosz erők között – ami pozitiv
•       a túl sok jó tespedéshez vezet, a túl sok gonosz teljes pusztuláshoz – ami negativ
•       az egyensúly fenntartásához mindkettőre szükség van megfelelő mértékben és ellenállásban
•     aki kizárólag a jóért vagy a gonoszért harcol-bolond, aki viszont szigorúan a pozitivért harcol - nemes harcos
•    egy ilyen harcos egyesiteni fogja a jó/gonosz helyes egyensúlyát önmagán belül, és aztán keresni fogja a módját, hogyan tudja helyreállitani az egyensúlyt a negativ rendszerekben


Szabad akarat

•       némely lényeknek több a szabad akaratuk mint másoknak
•     minél nagyobb szintű egy lény tudatossága, öntudata, vagy lelki fejlődése, annál nagyobb az egyed szabad akarata
•       a szabad akarat megléte fabatkát sem ér, mig fel nem ismerik és nem alkalmazzák
•   szabad akarattal rendelkező lényeket kényszeriteni lehet olyan viselkedésformákra, hogy úgy gondolják, mintha nem lenne nekik szabad akaratuk!!!
•      ezek a megtévesztett lények a Tudás segitségével nyerhetik vissza a szabad akaratuk teljes használatát
•       az emberek általában véve óriási (-mega-giga) szabad akarattal rendelkeznek
•   negativ idegen fajok felállitottak egy kontroll-rendszert, hogy kicselezzék az emberiséget és behatárolják szabad akaratát
•   ezek a negativ idegen fajok kevesebb szabad akarattal rendelkeznek, mint az emberek, igy a technológiájukra támaszkodnak, és kifinomult kényszerítést – egyfajta lelki cselgáncsot – alkalmaznak, hogy legyőzzenek egy náluk lelkileg hatalmasabb ellenfelet (az embert).
•    lények, amelyek aktivan használják magasabb szintű szabad akaratukat, felülbirálhatják  a kissebb szintű szabad akaratú lények tetteit, gondolatait és valóságait (no meg az Ihlet + nagyapád belemagyaráz a bal füledbe)
•    az alacsonyabb szintű szabad akaratú lények akarva-akaratlanul szolgálják a magasabb szintű szabad akarattal rendelkező lényeket (az ember is megeszi a csirkét, ennyi).
•    A fizikalitás megengedi a szabad akarat megsértését fizikai létezők között – ez a fő oka amiért a fizikai létezés értékes tapasztalat a szellemi evolúció folyamán. (már ezért a mondatért lehet kapni két pofont, vagy két italt- ki milyen kocsmába jár.. )


Kozmológia


- a valóságnak több idővonala, dimenziója és létezési sikja van- ide értve a fizikai, asztrális és éteri sikokat is

- a fizikai valóságot az alapszintű tudat generálja -Logosz-, amelynek viselkedését a fizika törvényei irják le
- Logosz a lelke a fizikai univerzumnak, -gondolat- független érző tudat-, szabad akarat- és kreativitás - NÉLKÜL (kiemelés s.k.)
- Logosz biztositja az anyagot és az energiát a fizikai testekhez, amelybe a független tudatok (lelkek) inkarnálódhatnak
- Logosszal asszociálható kulcsszavak: entrópia, logika, matematika, merevség, anyag (a forma helyett), lineáris idő
- Logosz nem Isten, csupán Isten fele, a másik fele pedig Az-Egyéni-Tudatosság

Most fejtettem meg - forditás közben - az Élet, az Univerzum meg Mindent.. ááááááááááááá... az utolsó mondat.. recycling wazzeee... és tényleg... a két véglet között eltöltött idő (ami tulajdonképpen csak itt, csak most és csak mindenkinek, aki most játszik IDŐ) csak játék: az anyag és a tudat játéka. Tudom a két út végét.. :D

ab2: (muszáj volt beillesztenem eredetiben is, hátha valakinek még meghúzza a ravaszt..)
ab3: ha valakinek nem sikerült, akkor kérdezze meg a google-t..
https://www.google.com/search?q=the%20answer%20to%20life%2C%20the%20universe%2C%20and%20everything
ab4
: próbáld még egyszer.. : (trololololoX2 :D)
https://www.google.com/search?q=the+answer+to+the+ultimate+question+of+life%2C+the+universe%2C+and+everything

 (ha nem próbáltad ki egyiket sem, vagy csak az egyiket, akkor nagyobb troll vagy mint én.. :P )


Fizika

- a fénysebesség az a sebesség, ahogyan a véges tudatosság képes terjedni a lineáris térben- egy önkényes mennyiség Logosz által meghatározva (és én még azt hittem, hogy Chuck Norris mondta a fénynek, milyen gyorsan terjedhet.. :D )

- az összes fizikai valóság a kezdettől a végig, az összes lehetséges megnyilvánulási forma azonnal teremtetett (lett-magyarul mondva :D ), amikor a Teremtő kivetitette az ő egységes végtelen önmagát végtelen számú különböző véges önmagába.
- a valóság csak mint statikus-fraktál-hologram VAN, amely felöleli a létezés és tapasztalás összes formáját.
- ezen a holografikus lehetőség-hálón keresztül a tudat választhat mely képkockáit akarja megtapasztalni, ezzel teremtve az idő illúzióját.
- a választás be van határolva Logosz által (határai közé), (vessző) és más lények (játékosok) ellentétes szabad akarata által
- az egységes mező egy skalár-fázis-tér, ami azt jelenti, hogy a mezőben minden pontnak fázis-értéke van
- a fázis helyet mutat a hullám hosszán, vagy két hullám egymáshoz viszonyitott helyzetét
- áramlásokból, örvényekből és összenyomódásokból jön az elektromosság, mágnesesség és gravitáció
- magában a fázismező amorf (formátlan) és magában foglalja az összes lehetőséget és kvantum-hullámfunkciót
- a tudatosság összetartó hullámforrás, amely kölcsönhatásba lép a fázis-mezővel és igy nyeri ki a kiválasztott hologram-darabot, hogy átélje mint teremtett -fizikai valóságot
- három fajta idő van: lineáris idő, fázisidő és szellemi idő
- a lineáris idő a történések tudatos felvételei, a fázisidőben mérik a különbséget a párhuzamos idővonalak között és a szellemi idő amely a haladást méri a -szellemi fejlődés tengelyén (long way home, mi? erről -is- szól..)
- a fizikai valóság- ahogy mi ismerjük- a lineáris idő mentén halad előre és entrópikus
- lineáris nézőpontból, az egyedi tudatosság a lehetséges jövőkből származik és visszafelé terjed a lineáris időben, negentrópikusan hatva a jelenben történtő folyamatokra (negentrópikus: negativ entrópikus - hátha igy tudod.. :D én is Wikiztem hozzá masszivan.. :D)
- ha egy egyéni tudat a fizikai valósághoz van párositva, előreható lineáris időt tapasztal
- ha asztrális, éteri vagy felsőbb dimenziós testhez van kötve, az idő nemlineárissá válik
- ha nincs testhez kötve, az idő nemlétezővé válik, és a lélek egyesül forrásával


Emberek

- az emberi test egy biológiai jármű, amelynek nagy genetikai változatossága lehetővé teszi az inkarnációt nagyon változatos-sokféle lelkeknek-szellemeknek

- az emberi gének egyediek abból a szempontból, hogy lehetővé teszi a közelebbi(!) érintkező-felületet a Teremtővel és a valóság gépi kódjával, mint a legtöbb -fizikai életforma a galaxisban
- mig fizikailag az ember egységes (köhm), addig metafizikailag változatos (mindenféle állatjószág megtelepszik benne, egyedül és csoportban, születéskor vagy akár utólag is, egyedül vagy parazitikusan,...)
- a lelkek eredete az emberben: természetes emberi (őslakos :D +egy érdekesség: indigó gyerekek), idegen, állati csoport-lélek vagy mesterséges/nemlétező lélek (hallottad már a szólást: nincs lelke, lélektelen?)
- az idegenek genetikailag módositották az embert (-fajokat) keresztezvén az idegen fajokat egymás között és keresztezve hominid (moonkey-akarom mondani vagy mán ki?) és neander-völgyi génállománnyal, amely már a földön volt, „sikeresen” finom-beállitva az eredményt.

Idegenek

- más bolygókról-, dimenziókból-, időkből- és párhuzamos valóságokból származhatnak

- számlálhatatlan okuk van itt lenni, de osztályozhatjuk őket pozitiv, negativ és semleges fajokra
- minden faj egy zsákbamacska különböző alfajokból és különböző szándékokkal
- létezhetnek a föld alatt, a Holdon és más bolygókon, az űrben, víz alatt és a valóság magasabb (alacsonyabb) szintjein
- lehetnek emberi párjaik, amelyekbe ezen idegen lelkek inkarnálódnak (genetikailag tákolt-turbózott emberi testek)
- a negativ idegenek embereket rabolnak el/téritenek el/(csapolnak) agyprogramozás céljából, fizikai és éteri eledelként és hibrid-tenyész-kisérletekhez
- a fő negativ csoportok jelenleg a Szürke és a Reptilian(Gyik) faj (a szürkék főként munkások, a hierarchia aljából, rabszolgák, mint mi, csak kicsit szigorúbban fogva)
- a Szürkék az embereket elsősorban mint genetikai alap használják új hibrid faj létrehozására (X-akták!), inkarnáció céljából a Reptiliánok az embereket mint természetes fizikai és szellemi erőforrás használják (mindenféle értelemben..)

Túlélési útmutató Alone Wanderer-eknek és egyéb pre- és posztapokaliptikus elmeroggyantaknak a 42 napra, aztán ABBA-marad (ha nem, akkor valamit naaagyon jól csinálsz :D )


Elmélet:

1. légy tisztelettudó,
2. ne nézz az erős kék fénybe,
3. első rossz mozdulatra harcképtelenné tenni.. gyűlölet nélkül.. :D

Esti magyar népmesék (törölték tecsőről.. pusztulat..): Gyakorlat:

1.: sárkány(gyik) a lovának - téged tűz, engem viz.. (zárlatot kap a testpáncél? ) 3X mondja el..
2.: az óriást Achilles inánál éles késsel, aztán a torkát- a la égigérő paszuly - engem megesz, téged elás.. ezek nem viccek, hanem dalok (by Lovasi) meg mesék meg minden.. (ABBA-1221 ha valaki nem tudná.. ez nem lehet másik idővonal.. ha mégis, akkor boldog karácsonyt!  majd akkor.. és utána-jövőre-meg vagytok hivva a szülinapomra :D )


New World Order- az Új Világrend

(az Új Világrend első emlitésével Enki és a világrend c. szösszenetben találkoztam, szóval a trükk régi, de egy csecsemőnek minden vicc új.. :D )

- az Új Világrend (továbbiakban NWO.. mert igy szokták :D ) egy csoportokra osztó politikai (szörnyszülött.. :D) entitás, amely le akarja igázni az emberiséget rosszindulatú idegenek terve szerint
- az NWO hierarchiája alulról fölfelé: a bűnüldözés és a katonaság negativ csoportjai, politikusok, bankárok, titkos társaságok, idegenek, démoni létezők az alsóbb asztrális sikokról
- a jelenlegi cél: egyesiteni az emberiséget Egy nemzetállamba és aztán átadni az irányitást idegen fajoknak
- az egyesitésre a csapda felállitva: terrorizmus, nukleáris háború, bolygóméretű katasztrófák, idegen invázió ( false flag attack V1,2,3,4,...) (maga) az USA az NWO legnagyobb fenyegetése (szerintem nem azért, amit Tom irt: a fegyver-kultusz és a liberalista alap) az NWO székhelye az USA.


Vallás

- nincs (nem lehet) vallás hatalmasabb mint az Igazság (és pont)

- a legtöbb (szervezett-intézményesitett) vallás nem más mint irányitási rendszer az emberiség rabigába hajtására és a szabad akarat megvonására
- a legtöbb vallásnak idegen gyökerei vannak, vagy más módon van rongálva (belepiszkálva, keverve) negativ idegenek vagy emberi párjaik által, akik a tömeg feletti irányitásra törekednek
- bármely vallás, amely azt igényli követőitől, hogy egy rajtuk kívül álló, független istenségre fókuszálják imáikat, részt vesz a transzdimenzionális energia-rablásban (és fogyasztásban) nemfizikai létezők által

(nem egyezek teljes mértékben Montalkkal, mivel kérhetünk segitséget - mindkét oldalról: a Jó csak igy tud segiteni-a szabad akarat miatt, a Gonosz-az meg sz@rja le a szabad akaratodat, kiskapukon úgyis bepróbálkozik :D)


- sok vallás célirányosan lett létrehozva az őt megalkotó idegen fajok által, követés céljából  emberi létezőik számára

- a hitet csak a még nem ismert irányába kellene használni (elvtársak: tanulni, tanulni és tanulni!), nem pedig dogmatikusan figyelmen kívül hagyni a jelenségeket
- a templom szükségtelen a szellemi fejlődés útján és csak mint szociális intézmény, illetve szociális-programozási célokat szolgál (most átkoztattam ki magam..)
- direkt gnosztikus bensőséges kapcsolat a belső irányítással (Istennel) értékesebb bármely vallásnál


Mátrix Irányitási Rendszer

- az emberiséget mesterséges szinkronicitásokon keresztül manipulálja

- a szinkronicitás jelentést hordozó egybeesés, vagy valami, ami véletlennek tűnik, de valójában rejtett oka van
- elnyomja az egyediséget, a tudatot és a kezdeményezést felerősitve az ember gyengeségeit és aláveti érzelmileg kimeritő melodrámáknak
- ezt az eszközt szellemileg elsorvadt lények használják, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a (hozzájuk képest) szellemileg hatalmas embereket - épült (és karbantartva a Szörny Rt. által- sikolyenergia) – negativ hiperdimenzionális lények által, akiknek ezen energiáktól függ a
túlélése
- általánosságban véve, a Mátrix az a minket körülvevő, láthatatlan irányitórendszer, amely manipulálja az agyunkat, érzéseinket és tetteinket, anélkül, hogy mi ennek tudatában lennénk
- változatos(-féle,-fajta) emberi ügynököket használ ezen munka elvégzésére, bárki- akinek nincs lelke/szelleme- Mátrix-ügynök
- mivel őket a Mátrix irányitja, ezen ügynökök fejlett kaptár-agy-viselkedést  mutatnak (kollektiv tudatuk van - hive-mind)
- a Mátrix illeszkedik -az alatta lévő- valóságunk „gépi kódjához”, és képes bizonyos idővonal-manipulációkra, amely olyan lehetőségeket erősit, amelyek kiélezik választásainkat
- a gyökerénél a Mátrix éteri, ál-tudatos gép, amely feldolgozza az adatainkat a szokásainkról, érzelmi mintáinkról és jelenlegi viselkedésünkről azon célból, hogy (nem)véletlenül beszúrhasson eseményeket az életünkbe a hatásos ellenőrzés és energia-kinyerés céljából
- mivel tudatosságunk magasabb szintű mint a Mátrixé, felülkerekedhetünk rajta a szabad akarat visszanyerésével (és gyakorlásával) a tudás által
- helyes szempontból nézve a Mátrix nem más, mint egy edzőprogram, ahol felfedezhetjük gyengeségeinket, erősithetjük a lelkünket és cselekedhetünk szellemi gyökereinkből táplálkozva


---
Nos ennyi, amit Zplus lefordított a Montalk oldalról, mely hatalmas munkát ezúton is köszönök neki! Én úgy gondolom, hogy a fent leírtak egy nagyon de nagyon jól eltalált összefoglalója annak, amit én is kutatok néhány éve. Nyílván én sem egyezek mindenben a Montalk-os Tom kutatási eredményeivel, ő meg sejtésem szerint nem beszél magyarul, és ezt a hátrányt természetesen nem könnyű ledolgozni :) , viszont a látszólagos katyvasz és "mindenhívőség" ellenére szerintem igencsak egységben, teljességben gondolkodik a koma. Ennél egyszerűbb magyarázatot, irányokat kijelölni tényleg nem igazán lehet arra az elképesztően szövevényes és bonyolult rendszerre és állapotra, amiben az emberiség, és a Föld bolygó jelenleg tanul. Hiába próbálom magamat időnként meggyőzni az ellenkezőjéről, de mégis be kell lássam, hogy igenis léteznek lelketlen lények. Jó és Istent-tudó emberként ezt nehéz elfogadni, ám nem mehetek el a tapasztalataim mellett, melyek során minden energiámat belefektetve sem tudtam néhány ismerősömet egy fikarcnyit sem meggyőzni arról, amit megtudtam, arról hogy van lélek. Nem azt mondom, hogy rossz emberek mert nem abban hisznek, amiben én, hanem azt, hogy hidegek, számok, számítók, betegesen racionálisak és materialisták, anyag-hívők (zsidókra nagyon jellemző). És természetesen a világban zajló események felett sem lehet szemet hunyni, meg az írtózatosan sok - nem csak tudatlan, hanem szándékosan - gonosz cselekedet felett sem, melyek körülvesznek minket. Szóval én úgy vélem a fent leírt vonalak, kulcskoncepciók, definíciók, elgondolások, ez a Váz nagyon pontosan megfogalmazza a jelen helyzetünket, nem kifelejtve sem a Teremtőt, sem a spirituális vonalat, sem a metafizikát, sem a rációt, sem a valószínűséget (több szintű idegen beavatkozás), stb.. Úgyhogy le a kalappal a srác előtt, szerintem érdemes több figyelmet szentelni az oldalának, és le a kalappal Zplus előtt is, aki ezt a nehéz szöveget lefordította anélkül hogy tanulta volna az Angyal nyelvét (ANGOL, ANGEL = SHE, csing-csing kedves zplus! vagy szerinted miért sikerült neked ez? :). 

37 megjegyzés:

  1. ((( Zplus, elnézésedet kérem, hogy "Irányelvek" helyett a "Kulcs fogalmak" címet adtam a bejegyzésnek, de nekem a "Key Concepts" inkább így érthető, pláne a szövegben leírt definíciók, fogalmak, és meghatározások miatt. A kulcs koncepciók olyan hülyén hangzott... :) )))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint irtam, ez van, mióta leszoktunk a telepatikus beszélgetésről. :D
      Tom oldalának irányelvei másoknak kulcs-fogalmak lehetnek: a megértéshez, illetve aki ezt se birja végigolvasni-megérteni, az keressen más elfoglaltságot magának és ne vergődjön.. :D

      A bejegyzésből is látszik, hogy népeket, fajokat, akármit keverni felesleges, mert a népek kiválasztottsága valamire (minden faj valamire lett itt kitenyésztve) más értelmet nyer, és még igy sem beszélhetünk sehol egységesen arról, hogy xy-nép-faj-bőrszin-forma ilyen vagy olyan.

      Nem a Jóra vagy a Gonoszra kell törekedni, hanem az egyensúlyra a pozitiv és a negativ között. Ebben a világunkban azonban a hangsúly erősen Gonosz-negativba billent át, igy az egyensúlyt a Jó felé törekedve lehet visszaállitani.

      Jótanács: próbáljátok humorosan felfogni az egészet :D
      Játsszunk :D
      http://www.youtube.com/watch?v=wEcsTntVxq8&feature=share

      Törlés
    2. A játék biztosítja a legjobb fejlődést a gyermekeknek.
      Mivel teremtési szempontból mi is gyermekek vagyunk, így én igen, akarok játszani! :)

      Törlés
  2. Bár ez az írás is, mint sok hasonló a már ismert közös alapokról indul, de aztán hamar elgurul a gyógyszer. :))
    Valahol mindig az az érzésem, hogy mindenki a saját szocializációjának az "igényeit" szeretné megjeleníteni vagy a valóság részeként kivetíteni és mivel nem fenyeget ez ügyben a "lebukás" veszélye, a folyamat határtalan, korlátok nélküli.

    Szerintem ennél sokkal prózaibb a valóság, de hát mindenki a maga "valóságát" éli meg, nyilván, akinek dög unalmas gyerekkora volt, az szeretné a "valóságot" valamiféle földönkívüli, démonos, kalandokkal teli "Star Wars" sci-fi-nek képzelni, akinek meg embert próbáló "kalandos" gyerekkora volt, az meg inkább csak egy rózsaszínű felhőben úszkálna végre földöntúli boldogságban és nyugalomban, ha eljön az idő.

    Mivel mindenki abban a valóságban éli az életét, amit magának teremt, ezért csak örülök, hogy az én valóságom más, mint Tom-é, nem cserélnék vele :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a fejlécben- saját át/megfogalmazásban:
      "A Teljes Igazságot csak Ő ismeri és Nála van a legjobb helyen. Ettől még persze lehet és kell is törekedni az igazság keresésére - mely azonban mindenkinek más és mást jelent. Hiszen mindannyiunknak egyedi, saját "valósága" VAN."

      Minden esetben a Forráshoz térünk vissza. Tudásunkkal választhatjuk az irányt, az utat.

      Törlés
    2. nem volt unalmas gyermekkorom és nem vágytam soha "gyik-embereket" látni. ennek ellenére észreveszek vicces dolgokat, amit sokan nem.
      *****
      mekkora lehet valakinek a szocializációs igénye, hogy a valóságot akár igy lássa? és ez neki áldás vagy átok?
      http://www.youtube.com/watch?v=XOIB2aEkZh8
      (nem én vagyok az illető, elméleti a kérdésem)

      Törlés
  3. A franc se tudja, valahogy nekem a földönkívüli jelenlét, a más bolygókon is kifejlődött értelem olyan természetesen elfogadottnak tűnt. Sosem tiltakoztam az elmélet ellen, bár az ufó-észlelések csalását kizárni nem lehet.

    A más szellemi szint jelenléte is valahogy természetesen igaznak tűnt mindig is, és ennek jeleit többször is tapasztaltam, gyerekként, majd a saját gyerekeimnél ismét. Fogékonyabban még többet látunk mint "szocializáltan"! :)

    A fentiekbe vetett hitem talán abból ered, hogy egyáltalán tudok hinni, nem úgy mint sok begyöpösödött tudós. :) A hit fontos. Közelebb visz a megértéshez, amíg nem alakul át vakhitté. És van olyan szintje a hitnek, ami már-már tudásnak minősíthető, olyan belső meggyőződés, amihez nincs szükség tárgyi bizonyítékra. Persze ezen jót röhögnek a materialisták, de hát legyen nekik is jó napjuk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola:)

      "A fentiekbe vetett hitem talán abból ered, hogy egyáltalán tudok hinni, nem úgy mint sok begyöpösödött tudós. :)"

      Szerintem neked azért van a hited a dologban, mivel ez a dolgod, segíteni az embereknek, ezért kaptad, alakult ki a földön ez a tudatosságod, lelki fejlettséged, ezt Te használod is elég jól ahogyan látom, és használnod is kell a nagyon anyagba ragadt emberek megsegítésére.:) Jó munkát!:)

      "És van olyan szintje a hitnek, ami már-már tudásnak minősíthető, olyan belső meggyőződés, amihez nincs szükség tárgyi bizonyítékra." =>Ne is mond, a matériás emberek, még a jó szándékú segítséget is ellökik maguktól, aztán én vagyok a hülye, mert a végén leírom, hogy pl.: ha olyan kedvem van rácsatlakozok a forrás energiájára, meditáció nélkül, mivel ezt nem hiszik..., még én vagyok a hülye utána...:)
      Néha úgy érzem nincs is kinek írni, tanácsot, de aztán hála a teremtőnek jönnek olyan emberek akiknek már nem is kell írni.:)
      Fény és szeretet!:)

      Törlés
  4. Az, hogy léteznek más, akár intelligens élőlények az univerzumban rajtunk kívül, azt nagyon valószínűnek tartom. De az nem jelenti azt, hogy valaha is találkozni fogunk velük.

    Azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak térben elképzelhetetlenül nagy a távolság közöttünk, hanem időben is. A két csillag (vagy csillaghalmaz) egymáshoz képesti sebessége is óriási lehet, ami magával hozza azt is, hogy teljesen másképp telik az idő is ott, mint Einstein óta tudjuk. Akár 1 év alatt itt, 100000 év ott vagy fordítva. Teljesen el lehetünk csúszva időben is, térben meg millió vagy milliárd fényévekre.
    Ezért gondolom azt, hogy "fizikálisan" gyakorlatilag nincs lehetőség egymás elérésére (talán nem is véletlenül van ez így, ne irtsuk egymást galaktikus méretekben is). Más síkokon ez persze lehetséges, hiszen ott sem az idő, sem a tér nem lineáris, tehát bármi lehetséges. Ez biztosítja a mentális fejlettséget is, mert csak úgy lehetséges a találkozás.

    Egyébként én azt hittem, az itt általános, hogy "járkálunk" erre-arra és kérdéseket teszünk fel, amire válaszokat kaphatunk. De csak össze-vissza csapongó képzeletet érzékelek, ami nem biztos, hogy visz valahová és bár kétségtelen, hogy a szubjektivitás minden szinten jelen van, azért ennél "közelebb" kellene menni a dolgokhoz.

    Ha valakinek ehhez segítségre van szüksége, annak ezt javaslom, mindenki képes rá, aki ép elméjű (aki nem, az is csak nem tud róla :)):

    http://obe4u.com/files/SOBT.pdf

    Elég csak az első fejezet az eredményhez, nagyon hatékony módszer, mert abból a tudatállapotból indul ki, amit mindenki produkál nap, mint nap és nem kell meditációval azt is külön elérni. Persze az egészet érdemes elolvasni.

    Azt tudni kell róla, hogy a "jelenség" valós, egy kísérlettel is megbízták őket, hogy mennyiben lehetséges a "földönkívüli" elrablásokat "szimulálni" és teljes sikerrel jártak, az angol napilapok is beszámoltak róla.
    A "tudósok" egyelőre azt állítják, hogy a jelenség ugyan valós, de csak a tudatalatti kivetülései és valós információhoz nem lehet jutni általa. Ezt sokan cáfolják, közöttük én is :)).

    Ha valaki nem tud angolul, akkor tanuljon meg! :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nna, akkor most kezdetnek mutatok egy Grincset.. :D
      http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/35/Richard_Lindon_%281816-1887%29.jpg
      (egyes emberek a saját szemüknek se hisznek.. :D)

      legközelebb pedig mesélek a futballról (csak viccelek, nem értek a focihoz, de Wiki igen- szép olvasmány):
      http://en.wikipedia.org/wiki/Football

      ami egy gyönyörű sport szénalapú élőlények szénalakú (C60-as) labdával való szórakoztatására. amely labda 20 hatszögből és 12ötszögből áll. és innen már tényleg csak egy ugrás a Bolondos Kalapos kártyája.. :D

      Törlés
    2. Szereted a rejtvényeket? Jó!

      MLSZ 111
      FIFA 22
      Játékosok 11:11
      Büntetőpontok 11:11
      Kapu előtér-Kapu = ?
      20:12 = ?

      Eddig gondolom ismerős a sor. De hadd kérdezzek én is, tudod-e mit jelent(het)ett az Y2K?

      Törlés
    3. (?)
      ***
      sokkal érdekesebb, mint az új verzió:
      http://www.youtube.com/watch?v=y5zF3xLJBJg

      Törlés
    4. 1999-ben az Y2K fogalomkörével (meglehetős hisztériakampánytól övezve) üzentek a 11 évvel későbbi jövőnek, hogy azon év június 11.-től - július 11.-ig az Y zászlajú, 1100x1100 km2 területű országban megfújják a harsonákat, és a merő 11-től hemzsegő stadionban szertartásosan megkezdődik az utolsó felvonás.
      Röviden ennyi. Bővebben nem komment műfaj.

      Törlés
    5. köszönöm szépen.
      (tovább erre jutottam..) :

      http://www.youtube.com/watch?v=amXeJrA-wDc

      Törlés
    6. Szívesen!
      Tehát az Y2K szókép (mint hajdani probléma) bővebben taglalva, hogy sokan értsék mit képzelünk bele.
      Y a Juno szonda, http://cdn.24.co.za/files/Cms/General/d/2075/a38bbf202c9b4570832444ec6abc78d0.jpg
      Y az ország zászlaja, a stadion tartószerkezete Y alakú, http://www.spreadartculture.com/wp-content/uploads/2010/06/MosesMabhidaStadium_Durban_RoyZipstein07-560x434.jpg

      A 2K pedig a gemátriában 2x 11 azaz 11:11, a következő napforduló percre pontosan.

      A harsonákat pedig világraszólóan megfújták, mert ember nem volt ezen a földön akinek nem zengett a fülében még álmában is a vuvuzela. Mellesleg a V az is 2x11.

      Törlés
  5. Bastian, mesélnél még erről a testen kívüli utazásról? Van konkrétan ilyen tapasztalatod?

    Zplus, nagyon korán van még az ilyen rejtvényekhez, szabad a gazda! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt gondoltam, amiket korábban írogattam (hónapokkal ezelőtt) abból ez már világos volt, de ezek szerint csak "halandzsának" tekintetted (ami nem csoda, tekintve itt a hozzászólások jelentős részét :)).

      A meditációnak tulajdonképpen az a "feladata", hogy teljesen kikapcsolja ennek a valóságnak az érzékelését. Tehát ne a "test" érzékelése legyen elsődleges a tudat számára és ne nyomja el más információ források feldolgozásának képességét. Ezért is vonják el az emberek figyelmét a média, félelem gerjesztés, stb... segítségével és ezért is fontos a testi egészség (pl. jóga fizikai gyakorlatok), mert aki beteg és fájdalmai vannak az nem tud szabadulni a test keltette "információözön" feldolgozásától.

      Tehát a meditáció arra szolgál, hogy ne érzékeljünk semmit és ne is gondoljunk semmire. (a gondolat maga anyagi természetű). Mivel ezt csak hosszú idő alatt lehet elérni (mint a jógik, guru-k, stb...), ezért azt kísérletezték ki, melyik mentális állapot áll ehhez a legközelebb és azt találták, hogy amikor az ember felébred (ébredezik), de még nem nyitotta ki a szemét, nem mozdult meg, stb... Ezt használják ki, mint "alap" a tudat "átfókuszálására". Ezt is kell gyakorolni, de nagyságrendekkel könnyebb, mint "direktben" elérni, ezért is hívják indirekt módszernek. Ez az emberek döntő többségénél működik. Erről szól a könyv.
      Az elterjedt hiedelmekkel ellentétben a "testen kívüli élmény" nem jelent semmiféle "mozgást", senki nem megy sehová semmilyen értelemben. A tudatnak, ami a testre fókuszál, máshova fókuszálásával ez az érzet képződik, mintha valaki valahova mozogna, mivel ennek a fókusz áthelyezésnek a "dekódolása" maga a mozgás, ekként lehet csak értelmezni egy fizikálisan is létező számára. Eleve sem tér, sem idő nincs ebben az értelemben, ahol ott mozogni lehetne.


      Törlés
    2. kaptok még egy esélyt:) Egyszer már ajánlottam itt, most megteszem a fenti hozzászólás kapcsán mégegyszer, félek a yoga mint a könyv fő csapásvonala akkor sokakat elbátortalanított azok közül akik esetleg belenéztek, ez pedig igen nagy hiba!

      Kaczvinszky József: A kelet világossága I. II. III.

      Meditálóknak, magukat ébredezőnek nevezőknek, útkeresőknek szívből ajánlott olvasmány!
      Netről leszedhető mindhárom rész, de kérésre átküldöm!

      Törlés
    3. Köszi az ajánlót Pityesz! Esetleg volna kedved egy összefoglalót írni a három könyvből, illetve személyes tapasztalataidat ezzel kapcsolatban? Ígérem három napig tiéd lesz a főoldal ha összeállítasz egy ilyen jellegű írást! :) Én fogékony vagyok erre, csak ügyesebben kell beosztani a (nemlétező) időmet, hogy jusson is és maradjon is. :))

      Az ébredés körül tapasztalt állapot nálam a Válaszok Ideje. Rendszerint ekkor kapom meg az előzőleg felvetett kérdéseimre, tanácstalanságaimra a válaszokat. Tényleg sokszor elég egy villanás, egy kép, és már meg is van, vagy tudom hol kell keressem a választ.

      Nem tudom pontosan milyen agyhullámok ideje ez a stádium, de azt tudom, hogy néha szándékosan is elő tudom idézni, pl. fáradt állapotban, vagy hétvégén ebéd utáni szieszta alatt - ilyenkor elég egy negyed óra pihi, és ekkor sok minden le tud tisztulni, viszont testileg baromira eltespedek ezalatt - ez nem tudom miért van....

      Törlés
    4. Köszönöm szépen, nem élek a lehetőséggel. Puszttán annyit szeretnék, hogy a könyv megtalálja azokat akik keresik.

      Álljon itt egy részlet kedvcsinálonak/kedvtelenítőnek:)
      Részlet a könyvből:

      „A többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk!

      Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely a külvilágunk összes élőlényeire vonatkozik – vagyis hogy azoknak egyenként el kell halálozniuk, és hogy ezáltal a létezésüknek meg kell szűnnie –, miránk önmagunkra nem vonatkozik, bennünket nem illet: csupán abban az értelemben, hogy a külvilágunk szűnik meg, teljes egészében, a halálunk idején.

      Élet és halál is relatív valóság tehát.

      Így például, ha megfigyelünk magunk körül egy emberi lényt és annak halálát, azt látjuk, hogy a megholt személy kimaradt a külvilág összefüggéseiből, forgatagából, és abba nem térhet vissza többé. A külvilág viszont továbbra is fennáll – nélküle. Ha viszont mi magunk halunk meg, akkor nem mi magunk hagyjuk el a külvilágot: voltaképpen nem maradunk ki a forgatagából, hanem maga az egész forgatag szűnik meg, az egész külvilág tűnik el a semmibe körülöttünk, minden jelenségével, tárgyával és valamennyi élőlényével egyetemben. Ez pedig valóban nagy különbség. Olyan nagy differencia, aminek a felismerése meg kell, hogy változtassa egész felfogásunkat az életről, a létről és önmagunkról.”


      Törlés
  6. Zplus (és ez neked is szól Mazsola!),

    Ha szabad javasolnom ne olvasgassatok túl sok montalk-ot, nem kéne begolyózni, mert ahogy elnézem a fickó könyveit, eléggé elszállt X-akták irányba, ott legalább a Mulder gyerek jóképű volt! :D Én hajlandó vagyok elismerni bizonyos földönkívüli jelenlétet, sok jel utal erre, mint például a paleoasztronautika, és a gabonakörök hitelesebbnek tűnő példányai, ámbátor ha ennyire nagyfokú a negatív idegenek jelenléte és ők találták ki és irányítják a Mátrixot is, akkor azt kell mondjam nagyon bénák. Vagy a létszámbeli fölényünktől kaksiznak, vagy mert hiába a technikai fejlettségük, a Háló épp összeomlóban van. Olyan kedves ismerőseim is kezdenek chemtrailezni, akik nemrég még elhajtottak bármilyen hasonló témában. Az ébredezési folyamat át tudja törni a mátrix hálóját, vagy már át is törte....., ezt már nincs technológia ami megállítaná. Legalábbis minden intuitív megérzésem ezt jelzi előre! :D
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azt hiszem, ez az a komment, amire vártam. tényleg már eddig is sokat mondtam.
      csak egy kérdés: Te Tudod, hogy a háló omlik össze?
      (Ők is, percre pontosan.)
      *****
      Pedig szóltak időben :
      http://www.youtube.com/watch?v=FJOlTY-Peig

      http://www.youtube.com/watch?v=6JnGBs88sL0&feature=related
      *****
      mostantól csak kérdezek.

      Törlés
    2. Nem akarok megbántani senkit, de nem fog itt semmi sem történni.
      Csak annyi történik, mint korábban a jakobinus mozgalom vagy még korábban a kereszténység idején, más gondolkodásmód kezd el terjedni a társadalmakban. Említhetném a hippi mozgalmat is. Egyik sem volt teljes mértékű, nem ölelte fel a társadalmak összes rétegét, ahogy a jelenlegi "EGYSÉG" gondolat sem fogja.
      Csak azért gondolkozunk most "háló"-ban mert már tudunk a tudomány jóvoltából ilyen dolgokról.
      Amikor a társadalmi feszültségek elérnek egy bizonyos szintet, akkor ez mindig bekövetkezik, most is ez történik és valóban meg fog változni a társadalom (nem egy nap alatt), de ennek semmi köze semmi háló összeomláshoz, maja naptárhoz és hasonlókhoz.

      Amikről itt beszélünk azok a lehetőségek mindig is nyitva voltak az ember előtt, semmi "speciális" nincs manapság sem, nem fog megnyílni az ég, ahogy bezárulni sem. De ha valakinek ez tetszik, hát higgyen benne, nem tilos, csak szerintem nem vezet sehova.

      Törlés
    3. zplus, ha már felhoztad, akkor Te biztosan tudod miért épp Lovasi András szerepelt az elmúlt Fábry show-ban, ugye?!

      Törlés
    4. nem sajnos, de ha adsz linket, megnézem. :D
      (nem nézek TVt.. régóta)

      Törlés
    5. Pedig kell nézni, csupa üzenet. Linket sajnos nem tudok adni, de az üzenet szempontjából maga a produkció nem is lényeges.

      Törlés
    6. Megnéztem az utikalauzt, többek között nagyon eltalálták a szinkronhangokat.

      Az üzenet pedig a következő:

      http://www.youtube.com/watch?v=38EDhpxzn2g

      Törlés
    7. Megtaláltátok egymást... :))

      Törlés
    8. A mai Fábry-ban Sándorunk(kal) megint üzent(ek), ezúttal kék tenyeret mutatott a közönségnek, igen-igen ravaszul megkomponálva.
      Nemrég pedig kesztyűs kézzel intett a látóknak, lenyűgöző szervezéssel kivitelezve.

      Törlés
  7. http://www.youtube.com/watch?v=okbtWrjKSis&feature=related

    és

    http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=ioPpLNrhtjg

    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. török kávé,cukorral-tejjel.
      ***
      vizsgafilm (avagy a jövő már rég elkezdődött..)
      http://www.youtube.com/watch?v=K6Z2ag8FMZw

      Törlés
  8. csak idetévedtem......

    jó utat!

    Meleron

    VálaszTörlés
  9. Igaz jó 1 éve voltatok ezen a staféta ponton de én most érkeztem ide.(tegnap du a világhelyzetén láttam Mazsola 2 történeem c. irását annak okán aztán itt ragadtamm)

    Nos a jógakönyv 1 részletéből: ", hanem maga az egész forgatag szűnik meg, az egész külvilág tűnik el a semmibe körülöttünk, minden jelenségével, tárgyával és valamennyi élőlényével egyetemben"

    Igen? és akkor az irója mivel magyarázná azt az eseménysort amikor a hugom haldoklott a homlokára adtam egy puszit...temetése napjának hajnalán ami kb 2hónap múlva volt ott volt nálam, éreztem ahogy felébredtem, és hallottam a távozásának surrogó hangját.

    És nem képzelődés volt.
    A temetésén is valaki olyan akatr a ravatalához menni akit nem szeretett azt amit csinálni akart..és már kifelé menve a teremből visszafordultam valamiért és rászóltam az illetőre hagyjabékén.

    Ehhez tudni kell soha nem csináltam ilyet (ö a 4 volt akit 4 év alatt temettem) és a hangnemem sem az enyém volt - szinte ledöbbentem magamtól én is.

    Vannak szituációk amikor az eltávozott bizony intézkedik még az élőkön keresztül.Hogy a lelke vagy az én szellemem és az Ővé megegyezése azt nem tudom.
    De hogy mikor hajnalban meglátogatott nem volt egyedül volt egy örző kisérője hogy tudattalanul ne jöjjőn közelebb mert azt én nem birnám ki fizikailag. Ez akkori információ volt csak a naplómba lerögzitettem.

    Tehát valami számunkra ismeretlenül mégis valami hasonló életszituációk vannak ott is.

    VálaszTörlés
  10. Mikor róla itt irok csörög a telefon és a lánya aki a keresztlányom hiv telefonon kb 6-8 hónapja beszéltünk de pont most?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hegel Mucika, örülök, hogy felbukkantál. :)
      (a Könyvtárban láttalak, valamikor régen.. :) )
      "hangnemem sem az enyém volt - szinte ledöbbentem magamtól én is."- van ilyen.. és nem csak a szeretteink, hanem az "istenek" is szoktak rajtunk keresztül.. (most kezd fagyni a gépem..)

      Törlés
  11. Amikor a PC döglödik azt jelzi "valami/ki" hogy kevesebb PC foglalatosság több valósélet szükséges!
    Én is ugy vagyok hogy állandóan bedöglik, mégha tinédzser korú is nincs rá más OKa.
    10 éven át betegeket ápoltam temettem(7) és a határmezsgyén libegve sok olyasmi élmény akad ami a halálközeli élményekben sorozatosan jelennek meg. Még a fény is körbevehet teljesen beburkolva vagy lebeg az ember a csillagos ég alatt narkó nélkül egy másokért feláldozott szombaton hazafelé éjjel.

    A tapasztalás a miénk csak ezt visszük magunkkal a kézzelfogható cuccos marad:) Sőt a legzsugoribb embert sem érdekli halálának közeledtével mit hagy itt....mit kapart másoktól össze..már áttekint előre a következő dolgaira, ami szellemi.

    VálaszTörlés
  12. Ujból felbukkanva !

    Mikor MOn járt II. János pál azt mondta egyszer majd a magyarok büszkék lesznek magukra és a világ elismeréssel fog adózni nekik...nos IME!

    https://igazmagyarember.wordpress.com/2015/08/19/a-valodi-magyar-ostortenet-sikosdy-professzor-ur-meghokkento-amde-tudomanyosan-igazolt-felfedezesei/

    Osszátok hadd tudják az eddig köpködök is!

    ZPlusz köszi a forditást én is a napokban böngésztem google forditóval az oldalt de igy az igazi...Renegat tette nekem a Hungaryan real newsbe be ezt a linket éshát csak visszakunkorodtam :)
    (Sok gondom volt beteg volt a kutyám aztán sok szenvedés(mindkettőnknek az volt) után elaludt. Ma az állatorvos addig nem altat mig eszik a kutya....holott öreg és beteg a gazdija meg majd tönkre megy vele.

    VálaszTörlés