2013. április 1., hétfő

Szabad-e végre locsolni?


Zöld erdőben jártam
Havas tájat láttam
Nem akart elolvadni
A tél nem akart elbújni
A tavasz nem akart előbújni
Mikor szabad végre locsolni?


Winter is coming - mondogatja sűrűn Eddard Stark a Trónok harcában (ma van a 3. évad premierje a zédzsbíjón). Ma - a feltámadást követő reggelen - erős havazásra ébredtünk, így e mondás némileg másképp mutatkozik nálunk: winter isn't going. És ez még csak nem is áprilisi tréfa bakker! Faluhelyen még trendi ilyenkor előkotorni a szódásüveget, útnak indulni, és elkapni az összes lyányt, aki ilyenkor kimerészkedik az utcára - hát ma ez gondolom elmaradt. Nem tudom pontosan milyen üzenetértéke van a feltámadás másnapján hókristályok Égből jövő megjelenésének, de azért lehetnek sejtéseink... Mindenesetre a tavasznak szerintem lőttek, mert ahogy sejtem, egy ilyen ragaszkodó tél után talán jó ha egy hetes átmenet után gőzerővel beköszönt a nyár, és onnantól szabad lesz locsolni - ki mit óhajt. De ne legyen igazam! Hát mikor hordjuk a jó kis átmeneti ruháinkat, mint például a jó öreg kopott farmerkabátot? Hát hogyan lehet ilyen gyorsan, átmenet nélkül ébredni? Vagy kaptunk rá időt, csak nem figyeltünk...?


Fekete István mester így ír a tavasz ébredéséről:

"Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe.
Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében.
S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág.
Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt ,sem illatot adni.
De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, és tehetnek molyzsákba, mint az emberek.
Rendre, rendre: sorjában.A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai.
És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb.
Lágy ez a hang; nem kiált, nem harsog, nem rikolt, csak szétfolyik, mint a sóhajtás, és meghallja mindenki.
A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető – aki szintén most érkezett külországi útjáról –, a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek; a napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtan lesznek, mint az élet ígérete.
És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn: a kék. Még csak itt-ott elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt, de körülötte édes illat omlik a földre, és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban: az ibolya. Illatát aztán elkapja a szél, játszik vele, meghordozza a csalitokban, az öregerdőben, hol néma odvakban vadméhek aludtak eddig, de most a meleg illattól megzendül az odú, és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek.
Búg galamb, dongnak a méhek, esténként óvatosan megszólal már a feketerigó, és fuvolájára kipattan a füzek ezüst barkája; de meghallják a denevérek is, s amikor vadászházak kéményéből, öreg odvakból apró árnyak szállnak ki némán, mint a titkos gondolat, hogy van-e már élelem odakint, repkednek-e az éji bogarak. Hát bizony nemigen repkednek még, de helyettük ugyanolyan lágy szárnyalással pisszegve-kurrogva nászrepülésben van a szalonkák népe.
Hallgat az erdő – hiszen fel sem ébredt még igazán -, csak a szalonkák űzik egymást vak szerelemben, és az erdők lila árnyékából lángpenge vág az ég felé, dörren a puska, s a vándor lovagok vére rácseppen a hóvirágok fehér arcára.
Aztán elhallgat minden, csak a bagoly jár nesztelen szárnyalással, felemel egy-egy egérkét, és viszi haza az odvába, mert neki ilyenkor már tojásai vannak, s az asszonynak is kell valamit enni, ugyebár.
Eközben múlnak a napok.
Eltűnik a hóvirág, megfakul az ibolya, a fűz barkái helyett leveleit suhogtatja már a szél, és hozzák, egyre hozzák a tavaszt az érkező vándorok. A dél végtelen ege elküldi a pintyet, a csízt, az éneklő rigót, és mindenki hozza magával a kis hangszerszámát, ki a fuvoláját, ki a citeráját. Minden reggel fényesebb a nap, és minden reggel jobban tele van muzsikával az erdő.
A nyír már zöldben pompázik, az utakat benőtte a fű, a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán, és száll a dal, mámorba hanyatlik a szerelem, készülnek a fészkek, millió új élet lüktet a csírák és szívek mélyén, és egy reggelen fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák.
Az öreg tölgyek, vén bükkök, szijas szilfák és mogorva körtefák nehezen öltöznek, nehezen ébrednek, de az esküvőről, a nász ébredéséről elmaradni nem illik.
Felsült a nap, vadcseresznyefák virágkoronája kitárja millió kelyhét az áldó nap felé, és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem, az élet, a tavasz orgonáján.
Csupa napfény az erdő, csupa égig szálló dal. Nem alszik már senki, és vándorló kis bárányfelhők megállnak az égen hallgatódzni, bár ők nem hivatalosak a lakodalomba.
A gyalogúton öreg róka ballag. Kopott vén szuka; szájában nagy liba, mely eddig az erdész tulajdonának vallotta magát. A róka leteszi a nehéz libát, és mérgesen rázza ki füléből a lakodalmi lármát.
„Megbolondultak ezek? – gondolja. – Majd megbánják! Én is vén fejemmel… nyolc kölyök, én is így kezdtem, aztán most nekem jut majd legkevesebb ebből a szép libából!”
Sóhajt még egyet, és ballag tovább. De odafent senki nem vette észre a rókát. Áll a nász, az erdő felébredt."

Hát rajta erdő, ébredj végre!!!

13 megjegyzés:

  1. Nem tudom van-e még valakinek kétsége világunk illúzió mivoltával kapcsolatban, mindenesetre a ma reggeli havazás után hamisítatlanul beköszöntő tavaszi napsütés több mint figyelemreméltó... :)

    People Always Talk About the Weather
    http://www.youtube.com/watch?v=4rFML2nl9XY

    VálaszTörlés
  2. "Szabad-e végre locsolni?"

    Hát persze Mazsola, a locsolást a törvény egyelőre még nem tiltja, ellentétben a tűzgyújtás korlátozásával ... már csak az a kérdés, hogy mit vagy kit locsolunk és milyen akalomból???

    A Húsvéti locsolás érdekessége, hogy egy csodanyúl színes tojásokat tojik - ami evolúciós szempontból igazán figyelemre méltó - aztán ezen produktumok begyújtése után (esetleg előtte) következik a nőnemű humanoidok benedvesítése különböző folyadékokkal, mint aszongya kölni, parfüm, ... finanziálisan alultáplált környezetben esetleg víz.

    Ez a többféle irracionális elemet tartalmazó - nagy valószínűséggel - pogány szokás
    arra utal, hogy eleink eleinte rendszeresen be voltak ba .... khm ... alkoholizálva és a nagyvilágban tapasztalható összefüggésekből a rendelkezésre álló receptoraik csak igen magas ingerküszöb alkalmazása mellett továbbítottak néha valamit a magasabb régiókba,
    amiből aztán ez a logikailag erősen hiányos szokás kialakult.

    Ettől függetlenül azonban locsoljunk csak nyugodtan továbbra is ... ha már megszoktuk.
    A miértekre meg ugyan ki kíváncsi. (pl.: én)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "tűzgyújtás korlátozásával ..."
      No vajon a pápua miért szentelte meg a tüzet?

      "nagy valószínűséggel - pogány szokás
      arra utal, hogy eleink eleinte rendszeresen be voltak ba .... khm ... alkoholizálva"
      Ennyire hülyének nézed eleinket?
      a.n

      Törlés
    2. "Ennyire hülyének nézed eleinket?"

      Hát éppen arra akartam kilyukadni, hogy nem. ...:)))
      A másik kérdés meg az lenne, hogy milyen alapon szenteli meg a tüzet a pápua,
      mert ha nem tévedek, akkor a tűz volt előbb. Akár százezer évekkel előbb ... de szerintem még a milliós nagyságrend is csak szerény közelítés ... különösen, ha a NAP-ra gondolunk. ...:)))

      Nem fújta itt valaki túlzottan nagyra a "kis pofiját" ????

      Ö.T.

      Törlés
  3. "aztán ezen produktumok begyújtése után (esetleg előtte) következik a nőnemű humanoidok benedvesítése különböző folyadékokkal, mint aszongya kölni, parfüm, ... finanziálisan alultáplált környezetben esetleg víz."

    Na de miért is? Talán büdösek és piszkosak voltak?
    Aztán ha illatosak és tiszták lettek, akkor mi következett? Ja, hogy tojást osztottak, " tojtak".
    Szerintem kicsit összezsúfolódott az idő, kimaradt 9 hónap...
    Meg aztán kinek, kiknek voltak büdösek ezek az asszonynépek? Kétlem, hogy azon emböröknek, akikkel egész évben a vackon osztoztak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nem azt akarod mondani, hogy "pogány" őseink "virágnyelven" kommunikáltak egymással ???? Mer azé ez má absztrakt gondókozás lett volna, azt meg még akkor
      nem tanáták fölfelé. :))))

      Törlés
    2. Tényleg olyan nehéz odatenni valami idióta kitalált nevet a mondanivaló végére, hogy megkülönböztethetőek legyenek a hsz-ek?? Nekem tökmindegy legyen ott egy szín, vagy egy gyümölcs neve, csak ne ez a névtelenkedés!

      Komolyan mondom letiltom a névtelen hozzászólást, mert többszöri kérésem ellenére sem tartjátok be ezt a jelentéktelen de nekem mégis fontos igényt. :(

      Törlés
    3. Hát pont aztat akartam mondani, hogy esetleg nem is pogány ez a szokás, hanem inkább valaki(k) begyüttek a képbe absztrakt gondókozást mutogatni.

      Törlés
  4. "...evolúciós szempontból igazán figyelemre méltó... a nőnemű humanoidok benedvesítése..."

    Mennyire igaza van, kedves Ö.T. kolléga...:-)

    mj




    VálaszTörlés
  5. Ismét engedélyeztem a névtelen hozzászólást, de mostantól törölni fogom az ismertető jel nélküli hsz-eket, melyek által átláthatatlan a társalgás. Megértéseteket köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg mán kezdtem megijedni!! :D
      Panka.

      Törlés
  6. E napot vízbevető hétfőnek is hívják, a locsolás az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik.

    A mondai magyarázat szerint, a Jézus sírját őrző katonák vizzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták
    elhallgattatni őket!....hááá nemtom, de ez a mondat valahogy kilendítí a xarjelző készülékemet!!...vízzel beléjük folytják a szót ?...és ebből lesz az életre locsolás alkalma, de mindenekelőtt a fiatalság ünnepe. ..mi van?

    V.Molnár József-fől idéztem!

    Huhh, de szeretném már véééégre megismerni a valódi történéseket, mert mesékben van bőven részünk, minden szinten!!..az idén nem érintett meg ez a húsvéti ünnep sem, mint ahogyan a karácsonyozás sem!....valahogyan, a kerítésen túlról tekintettem az egészre és még lelki furdancsom sem sincs, sőőőt, békésen boldog voltam magammal!


    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ".valahogyan, a kerítésen túlról tekintettem az egészre és még lelki furdancsom sem sincs, sőőőt, békésen boldog voltam magammal!"

      De jól eltaláltad, én is ilyesmit éreztem, csak nem magammal, hanem a családdal. Illetve... na, talán magamnak ne hazudjak, igaz? ;) Nem vagyunk egyformák. Ki hamarabb ki később érik meg.

      Törlés