2013. december 21., szombat

Napforduló

Nem tudom máshol mi a helyzet, de nálunk, több napnyi homály után végre kisütött a Nap. Persze eddig is "ott" volt, és sütögetett, csak mi nem láttuk azoktól a fránya természetes (?) felhőktől. Na mindegy, a lényeg, hogy most - az év legrövidebb, legsötétebb napján - ragyogóan süt, amit akár úgy is felfoghatunk, hogy ismét megszületik a fény, és innentől már minden nap egyre világosabb lesz. Ha valakinél nem sütne a Nap, akkor javaslom, hogy ma mindenképpen gyújtson egy gyertyát. Nagy szükség van ezen a napon a fényre. Ismerek olyan társaságokat, akik ilyenkor komoly tábortüzeket gyújtanak, köré gyűlnek, és élvezik a fényt, a belőle áradó meleget, és egymás társaságát. Egyik olvasóm gondolatát idézve: 

"Nagyon szép Napfordulót kívánok neked és mindannyiunknak, hogy az illúzió falán minél nagyobb rést ütve, beáramoljon a fény az életünkbe és itt ebben a kivetülésben megfordulva, a tudás fénye segítségével mihamarabb belenézzünk közös önmagunk szemébe! :)"



És ha addig nem találkoznánk itt a virtuális szellemi térben, akkor mindenkinek Békés Karácsonyt kívánok! :)


7 megjegyzés:

  1. süt a Nap, indulok ki tüzet gyújtani- kolbászsütögetés :)

    Szép Napot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=739910149370208&set=ms.739904189370804.739910149370208.bps.a.738558899505333.1073741829.100000536899926&type=1&theater

      Törlés
  2. A Szép Nap átírta a napunkat...:)
    Délelőtt öltözködés, majd indulás a Pilisbe...a természet nagy (Nap) templomába Kerecsenezni...(nem síppal-dobbal...)
    Három Mária kegyhelyre mentünk, vittük saját fényünket...és gyújtottunk gyertyákat
    Szent-kút (A koponyaember fütyijénél fakadó forrásnál (pilisi Nazca vonalak) ) Hoztunk is rögtön Szent Fütyi vizet...:)
    Szántó, Boldogasszony-kápolna...Szép kilátás + intenzív Napfürdőzés...Gyerkőcök megkérték a régi szántói polgit, hogy harangozhassanak...Nekik a Nap fénypontja (stílusosan dél környékén)
    Dobogókő, Mária kegyhely... Vastagon borítva minden a fákról lehulló fehér zúzmarával..."hó"golyózás, majd levezetésként bográcsozás...

    Szép Napot! :)

    VálaszTörlés
  3. És egy idézet...
    (egy kicsit zavaros, de a lényeg benne van...akinek van füle a hallásra az hallja...)

    Gönczi Tamás, Nimród Gyűrűje
    " A fizikai világ csak lenyomata a valóságnak
    ....
    értsük meg jól, hogy amikor a Nap és Hold szférájáról van szó, akkor soha nem az égitestként látható Napról és Holdról beszélünk, amelyek egyszerűen a testi világhoz tartoznak, hanem igenis bizonyos módon az érzéki világban ezen égitestek képviselete egyetemes princípiumokról, vagy legalább ezen princípiumok különböző fokozatokon való megnyilvánulásairól azon analogikus megfelelések alapján, amelyek a lény összes állapotát összekötik egymással...
    ....
    Tehát most már látható, hogy Nimród és Attila Napja nem a látható, okkult nyelven "visszatükröződött" Nap, hanem ami a mögött van. Sőt ezen két "Naphoz" spirituális értelemben csatlakozik egy harmadik is, mégpedig a fizikális lét 24 óráját tartalmazó "Napunk" is, így válik teljessé az ember három világát (szellemi, lelki, anyagi) megvilágító három Nap (szellemi, anyagi, fizikai) ősrégi mítosza. A látható Nap a valódi árnyékaként utal az igazira, míg "egy napunkat adja ama fenti nagy Világító felkeltünktől lefektünkig". "

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok .
    Igen , az igazi ünnep szerintem is ma van . Sajnos tábortűz rakást én sem szerveztem mára , de az egy gyertyát azért kevésnek tartom .
    Egy középen , valamint négy a négy égtáj felé , legalábbis én így érzem jónak .
    A 25, 26 , csak egy a katolikus egyház által "eltolt" (lehet félre érthető , odébbtolt) ünnep .
    Jézus sem nem decemberben , hanem valamikor áprilisban szűletett , és nem is 2013 éve, hanem csak kb. 1690 éve . Vagyis az átbaszás nem kicsi .

    Kivánom mindenkinek érezze jól magát a mai ünnepen .
    http://www.youtube.com/watch?v=O-JydjNUCbw

    VálaszTörlés
  5. Nem a katolikus egyház tolta el.. ha szabad szemmel figyeled meg a Napfelkeltét reggelente, akkor ilyenkor 3napig stagnálni látszik a felkelés helye és csak 24-én reggel látható, hogy a Nap megindult visszafelé.
    A másik felvetésnek is utána lehet(ne) számolni.. na majd ha nagyon ráérek egyszer.. :)

    VálaszTörlés
  6. Kellemes pihenést kívánok Nektek, kedves barátaim!
    Kerionról tud vki vmit?

    VálaszTörlés