A Kólás dilemma újratöltve

Kbszttl utlm ezt a krva Kólást!

Hogy miért? Mert óriási dilemmát okoz nekem a "létezésének" egyáltalán a fenntartása is minden évben. Mert nem tudom eldönteni, hogy mivel járok jobban: ha össz-családilag hallgatunk róla (szarunk rá), vagy ha betagozódunk a társadalom eme kiválóan felpropagált szövetébe minden egyes évben? Nem kicsit elszomorít ez az egész ügy, mert ugye már megint helyben vagyunk a dilemmánál, hogy igen itt a Mikólás, meg a Karácsony, de "én" már nem igazán szeretném ezt ünnepelni a sok birkával. Próbálnék szakítani ezekkel a "hagyományokkal", főleg az ajándékozás elemével, de a gyereknek meg ugye csak jól esik, mert megszokta, és emlékeim szerint nekem is jól esett. Szóval lehet hagyni kéne a fránya gondolatokat, és csak tenni amit kell, belül meg elintézni annyival, hogy jó, ok, ezt még megcsinálom, de csakis a gyerkőcök miatt. Persze az is lehet, hogy ha nem volna részünkről kitüntetve az esemény, akkor nem is lenne rá igény. Csak hát ugye ott vannak a szomszédok, meg az ovistársak, meg azok a fránya óvónők, akik erre készülnek már hetek óta, szolgai módon asszisztálva ehhez a marhasághoz, szóval elég nehéz kihúzni magunkat a társadalom sodrásából. Basszameg.

Az asszony persze hajthatatlan: Ezt ünnepelni kell! Te is örültél neki gyerekként, nem?

Tegnap este a gyerkőcök lefektetése után gondoltuk, elkészítjük azt, amit annak a nyavalyás szakállas szemfényvesztő öreg csalónak kellene, és ahogy ilyenkor lenni szokott, rájöttünk, hogy túl sok a cucc. Kaptunk a munkahelyről mikólás csomagot, kaptunk a papától, meg innen-onnan, meg ugye mi is vegyünk már nekik valamit, mert nehogy már ne, és amúgy is akciós volt ez meg az, és a vége az lett, hogy a gyerek méretű csizmákba az egész cucc kb. 10%-a fért csak bele, ezért három kibaszott nagy bevásárlótáskát kellett még odatenni a csizmák mellé, hogy elférjen a sok szar. Na, nálam ekkor szakadt el a cérna, és összeszedtem egy lapáttal az egész rakást, visszaadtam az asszonynak, hogy tüntesse el, tegyen vele amit akar, és csak annyit hagytam ott, ami a csizmákban elfért. Éppen elég az is. Mert nem a mennyiség a lényeg! A mértékletesség a lényeg! A hangulat, a meglepetés, és a várakozás a lényeg (még ami eszmeiség megmaradt ebben az egész kikúrt bizniszben...). És ehhez nem kell három táskányi termék! Melyek ráadásul szinte mind élelmiszeripari szegmensből származnak, és meg kell mondjam hogy nem nézem túl jó szemmel ezt sem. Szóval érted? - tényleg mosolyogva nézzem végig, ahogy a gyerkőc kétpofára tömi az abortált embrionális szövetből kitenyésztett "ízfokozóval" (HEK293) legyártott Milka csokit?

Azt mondják az okosok, hogy ez egy fakultatív őrület, és eldöntheted, hogy részt veszel-e benne. De mint írtam az elején, a dilemma fennáll: ha kivonulsz belőle, lehet többet ártasz vele, mert másoktól úgy is eljut a hír, és akkor jöhet a magyarázkodás. Lehet, hogy kénytelen az ember végigmenni ezen a kényszerpályán addig, amíg el nem érik a gyerekek a megfelelő kort, amikor már el lehet velük beszélgetni erről az egészről úgy mélyebben. Persze akkor is még ott lesz a szokás, ami nagy úr ugyebár. De megmondom őszintén, én már hányok attól, hogy november végén már minden kibaszott üzlet csillog villog, minden újgazdag háza csillog-villog az ezernyi LED lámpától. Mi a fasznak? Kinek mutogatják magukat kifelé? Nem inkább befelé, a család felé kéne ilyenkor "év végén" már fordulni?

Na, ez az egész egy jóval nagyobb lélekzetvételű dolog lenne, ölég fáradt is vagyok, de remélem a lényeg átment. :) Bővebben az előző évi morgolódásom foglalkozik e témával:

Nálatok is sok a Téli Kólás területi képviselő?