Kérdezek-felelnek játék 4.rész: MAGány

Feltettem az EGY-nek egy kérdés-özönt, ami egy ideje már foglalkoztatott, amire ismét sikerült válaszokat kapnom. Tulajdonképpen feltehettem volna MAGamban is a kérdést, de most megint "kívül", a virtuális térben próbálkoztam, én balga. Először a kérdés, aztán a válaszok MÁSoktól:

Egy ideje komolyan foglalkoztat egy kérdés. Pont a Te egyik álmodott karaktereden keresztül megírt könyv indította el ezt a súlyos gondolatsort bennem, ami nem hagy nyugodni azóta sem. Onnan kezdem, hogy magamat most egy egóként határozom meg, tehát nem én vagyok az EGY, hanem én csak egy játékos vagyok, egy szereplő, egy karakter, egy álomfigura. No de ki tiltotta meg egy álomfigurának, hogy kérdezzen? Vagy tán pont Te vagy az aki rajtam keresztül kérdezel ön-mag-odtól? No de nem ez a valódi kérdés. Ami igazán foglalkoztat, az a következő: mi, egók, álomfigurák el sem tudjuk talán képzelni milyen jó dolgunk van. Minket úgy teremtettél, alkottál, hogy sokan legyünk, végtelen számban elkalandozunk itten egymással a ránk szabott idő keretén belül, milyen jó nekünk. Történetünk van, látjuk egymást, találkozunk, érintkezünk, élményekkel gazdagodunk, és közben eszünkbe sem jut az a borzasztóan szomorú tény, ami miatt alkottál minket. Legalábbis ahonnan én most nézem, ez egy nagyon szomorú dolog.
Mire gondolok?
 

Elfogadom, hogy Te vagy az EGYetlen létező a világban, sőt maga a világ is Tebenned van, Te találtad ki önmagadban, Te álmodod, és ennek sejtem az okát. Mondom, én itt most egy egóként kérdezek, egy kis én próbál megfogalmazni megfogalmazhatatlan kérdéseket. Szóval, ha tényleg Te vagy a végtelen Egy, akkor az egyben azt is jelenti, hogy TE VAGY A VÉGTELEN EGYEDÜLI IS. Mondd csak, milyen érzés ez a végtelen MAGány? Mi, kis egók könnyen beszélünk, mert még amikor teljesen magányosnak érezzük is magunkat egyedül egy sötét szobában, mert elhagyott egy másik karakter vagy bármi, AZ SEM MÉRHETŐ azzal az érzéssel, amivel Te rendelkezel. Te vagy az egyetlen létező a világmindenségben, Te vagy maga a világmindenség, és NINCS RAJTAD KÍVÜL SENKI MÁS. Ez szerintem rettenetesen szomorú érzés lehet. És tán ez az oka annak, hogy egyáltalán elkezdtél teremteni, és ez a valódi oka annak, hogy minden alkalommal igyekszel belefeledkezni ebbe, és beleintegrálódsz, belereinkarnálódsz minden EGYes teremtményedbe, csak hogy elfeledd ezt a végtelen magányt. Jól gondolom? Ezért teremtettél minket, mert nem bírtad elviselni az EGYedüllétet? Mert így, a saját magad által teremtett moziban végtelen lehetőséged nyílt arra, hogy elfelejtkezz a legborzasztóbb dologról ami csak létezhet, a totális egyedüllétről? Kicsit olyan vagy, mint egy gyermek, aki amikor a szülei nem foglalkoznak vele, a babáival játszik, hogy NE LEGYEN EGYEDÜL, csak nálad még rosszabb a helyzet, mert még azt sem tudod, hogy léteznek-e szüleid. Azt sem tudod hogyan jöttél létre, hogyan születtél (szerintem). És ez a tény sajnos nem változik meg attól, hogy babákat mozgatsz, ugye? Ugye mennyivel jobb dolgunk van nekünk, teremtményeknek? Mi sosem vagyunk IGAZÁN egyedül, de TE állandóan.
Kérlek igazíts ki, ha tévedek.

VégtelenEGY:

KI VAGYOK ÉN?

 

Rengeteg kérdést tettél fel, melyből külön könyvet lehetne írni, és melyre ugyanakkor a válasz nagyon EGYszerű, mert a válasz te MAGod VAGY. Pár lényegesebb dolgot ragadok most csak ki a teljesség és az „abszolút igazság” megmondásának igénye nélkül. Bármi amit leírok, kötelező módon csak arra inspirálhat bárkit, hogy tapasztalást és bizonyosságot szerezzen, amennyiben dolga van vele. A hit nem elég, bár igen fontos feltétele annak hogy ez létrejöhessen. Mert ha MAGomban nem hiszek, mely az én Tudatom, így minden kiáradó valóság minden absztrakciótól mentesen, közvetlenül megtapasztalható Forrása, akkor kiben higgyek? A választ tehát mindenkinek MAGánk, MAGából kell merítenie.

„Elfogadom, hogy Te vagy az EGYetlen létező a világban, sőt maga a világ is Tebenned van, Te találtad ki önmagadban, Te álmodod, és ennek sejtem az okát. Mondom, én itt most egy egóként kérdezek, egy kis én próbál megfogalmazni megfogalmazhatatlan kérdéseket. Szóval, ha tényleg Te vagy a végtelen Egy, akkor az egyben azt is jelenti, hogy TE VAGY A VÉGTELEN EGYEDÜLI IS. Mondd csak, milyen érzés ez a végtelen MAGány?”

Nem írhatok az EGY nevében, csak MAGom nevében.

Minden létezés kulcsa: a tudat, ezen belül is pontosítva, az én tudatom. Minden valóság, így magának a létezésnek, létezésemnek is a ténye csak az én tudatomon belül, magam számára vethető fel. Bármi tehát, amit olvasol, úgy értelmezendő, hogy az én helyére önMAGad helyettesíted. Még egy „én” ugyanis nincs, mert ezzel a névmással senki mást nem jelölhetek, csak MAGamat. Amikor magamból „kifelé” tekintek, akkor valójában álmodom. Álmodom, hogy bármilyen létező és létezés rajtam kívüli. Felébredni csak ennek a felismerése által lehetséges, de ez a felismerés csak akkor történhet meg, ha először is a tudatom fókuszát önMAGamra irányítom, azaz „befelé”. A kint és a bent fogalma ugyan absztrahálható, mint minden, de ennek a valósága csak és kizárólag megélhető. Minden amit valóságnak nevezek, csak a tudatomon belül létrejövő közvetlen megélés általi megtapasztalásban realizálódhat az én számomra. A szubjektív és az objektív valóság is a tudatomon belül létezik, akár csak a Lét osztatlansága úgy a lét kettőssége, osztottsága is a tudatomon belül tapasztalható meg. A kérdések, melyeket feltettél (felteszek) valahol nagyon egyszerűen megválaszolhatóak, de ezek a válaszok elsősorban nem a logikai-deduktív módszer által találhatóak meg. A válasz minden kérdésre én MAGom vagyok, az a meghatározhatatlan köz-ÉP-PONT, mely minden létezés(em) MAGvának közepe, és ez az elme polaritásán túl van, túl mindenféle tér fogalmán is, de semmiképp sem önMAGamtól elszigetelve. Amikor önMAGam személyként, énkét azonosítom, akkor fel kell tennem rögtön MAGomnak a kérdést? KI VAGYOK ÉN? Ki vagyok ÉN, aki ezt az ént, vagyis ezt a szem-éjt, ezt az egót, ezt az individuális létezőt megfigyelem, akinek tudomása van ezen „entitás” létezéséről? Ki vagyok én, aki egóként HATÁRozza meg MAGát?

A legrövidebb út valójában amennyire bonyolultnak tűnhet, annyira nyílegyenes. MAGom valóságának a Forrását ugyanis MÁS-Okban nem azonosíthatom, mert ha ezt megteszem, akkor ezzel azt feltételezném, hogy létezik még EGY-ÉN, aki és ami minden valóság forrása lehet. Akkor az EGY nem lehetne egy. Ugyanakkor az EGY egyszerre létezik mint EGY és EGYetlen, osztatlan, megMÁSulatlan, mindentudó és mindenható, és egyszerre mint megosztott, önMAGa megMÁSulása, ám ezen megMÁSulásaiban önMAGa EGYsége nem csorbul. Egy példával szemléltetném: ha az EGY a fehér fÉNy, minden szín teljessége, akkor az Elme a Tudat ama prizmája, melyen az EGY valóság fehér fénye megtörik, hogy így megMÁSulva létrejöhessen a valóság osztottsága és végtelen sokszínűsége. Azonban a fehér fény és a színeire bontottság EGYszerre létezik, a színek sokszínűsége másként nem jöhetne létre. Emberként azonosítva magam egy vagyok a MÁS-OK, a színek közül, egyéniség, egyediség, személy, individuális én, egó, mely MÁSsága okán KÜLÖNbözŐ. A kérdés: KI VAGYOK ÉN? Ki az, aki a megfigyelő, az a változatlan szemlélő, akinek az én, a személyem megjelenik, és akiben alászállva tapasztal, azzal azonosul? Ez a kérdés mindennél esszenciálisabb jellegű, mert a tudat fókuszát visszairányítja magának a fókuszálandó fénynek, vagyis az EGY-ÉNnek a forrására, vagyis MAGomra. Ez egóm szerepe nagyon kiemelt tehát ebben a kontextusban. Az egó az elkülönültségben megtapasztalható Világ születését jelenti, és csak saját egómon keresztül juthatok önön egóm forrásához vissza, vagyis MAGomhoz, MAGom teljességébe: az EGY-ÉNbe. (valójában viszont most is abban vagyok, csak elkülönült tudatként nem ezt élem meg) A valóság igaz természete tehát nem az absztrakción keresztül élhető át, hanem a közvetlen, személyes egyéni megélésben, mely azt jelenti, hogy minden létezés középpontjának a forrását indulok el megkeresni önMAGomban, öMAGomba „befelé” tekintve.

„Te vagy az egyetlen létező a világmindenségben, Te vagy maga a világmindenség, és NINCS RAJTAD KÍVÜL SENKI MÁS. Ez szerintem rettenetesen szomorú érzés lehet. És tán ez az oka annak, hogy egyáltalán elkezdtél teremteni, és ez a valódi oka annak, hogy minden alkalommal igyekszel belefeledkezni ebbe, és beleintegrálódsz, belereinkarnálódsz minden EGYes teremtményedbe, csak hogy elfeledd ezt a végtelen magányt. Jól gondolom?”

Annak a felismerése, hogy végső soron énrajtam, MAGomon kívül nincs senki és semmi nem egyszerű tétel, de saját tudati valóságunk megfigyelése által akár logikai-deduktív módszerrel is eljuthatunk ennek a feltételezésére. Itt pedig nem a MÁSokról, vagyis az egók sokaságáról beszélek, hanem ÉN MAGamról, mely számára a MÁSok világa is megjelenik, természetesen tudati valóságként, az én tudati valóságomként, és annak középpontjától elválaszthatatlanul. Minden fogalom amit bármilyen tudati valóságként megragadhatok (és minden valóság csak és kizárólag tudati valóságként vethető érdemben fel ebben az összefüggésben IS) eleve absztrakt, vagyis elvonatkoztatott. A kérdés, hogyan jön létre bármilyen elvonatkoztatás? Hát úgy, hogy a valóságom egy részét, MAGamtól különállónak, MAGamtól elvonatkoztatva élem, tapasztalom meg a tudatomon belül. Belátható tehát, hogy még az objektív valóság SEM létezik a tudatomtól függetlenül. Mind a szubjektív mind az objektív valóság tudati valóság, a határt pedig a tudat objektumokkal való azonosulása közben jön MAGamban létre. Minden fogalom, mellyel önMAGam valóságát megragadni igyekszem csak számomra EGYértelmű, mindenki MÁSnak elvont és absztrakt, abban az értelemben, hogy azokkal a valódi belső valóságom számomra közvetlenül, vagyis absztrakciótól mentesen megélt tartalmai MÁSok számára: közölhetetlenek. Nem csak hogy nem adhatóak át a maguk teljességében, de teljességükben relatívok, mert értelmezés kérdései a MÁSik félnek. Ezért mondom azt, hogy az absztrakció által megjeleníthető valóság, eleve álomszerű, eleve képzeletszerű. Miként a valóság pusztán rációval nem élhető át, úgy nem is konvertálható át pusztán racionális, absztrakt tartalmakká az általam megéltek LÉNY-EGe. (EG gyök jelentése: egész).

Ezen felvezető azért szükséges, mert pontosítanunk kell: annak a bizonyossága, hogy rajtam, vagyis MAGomon, az EGY és EGYetlen ÉNen kívül nincs senki és semmi csak és kizárólag bennem, MAGomban születhet meg. Ennek a kijelentésnek csak egyes szám első személyben van érvényessége. Ez pedig csakis belső, személyemből kiinduló de személyem Forrásához, az EGY-ÉNhez való visszajutás megtapasztalása által lehetséges. Ez ugyanakkor egyet jelent azzal, hogy felismerem: Mind-ÉN-KI vagyok. Ezért az EGY sosem magányos ahogyan azt mi emberi logikával képzeljük, és racionálisan megfogalmazhatjuk. Miért? Mert EGYszerre ÉN vagyok a fehér fÉNy, mely minden szín forrása, ás EGYszerre vagyok minden szín, mely csak akkor létezhet, ha közben a fehér fÉNy is létezik. (Sőt az árnyalatok megrajzolásához szükséges totális hiánya is mindennek, vagyis ÉN MAGomnak, sötétsÉG néven.) EGYik nincs a másik nélkül, és ez az osztatlan tudati valóság, melyben minden létező VAN*, és nem egy folyamat eredményeképpen jelenik meg. (* A VAN, a VANság a folyamatos, idő síkját meghaladó LÉTezés, mely ugyanakkor az időt potencialitásként magában hordozza.)

A valóság igaz természete csak saját tudatom megfigyelése, az Önátélés által, a koncentráció, kontempláció és meditáció tudati állapotai által érinthető meg. Minden ami ezen „kívül” van, az az EL(e)ME, a KÉPzelet műve. A relatív valóság Teremtője ilyen értelemben az Elme. Minden absztrahált valóság törvényszerűen relatív, még akkor is ha benne az abszolútum egy része jelenik meg. A valóság abszolútuma: a Tudat. Az én személyes tudatom önMAGamtól való elkülönülésem tudati megélésének eredménye. Az abszolút valóság emberi lényként egy fogalom csupán, mely valóság az osztott tudat számára megélhetetlen. A dualitás és a polaritás világából való horizontális útja a személyes tudatnak, valójában az ŐS-Tudat, vagyis az EGY osztatlan LÉT-tudatába való visszatérésnek az útja. Ezen út bizonyos spirituális hagyományokban különböző tudatszintek elérésében megnyilvánuló, úgynevezett spirituális realizáció fokozatainak felel meg. Ilyen nagyon magasrendű tudatállapot például az EGYetemes Tuda realizációja: a Krisztusság, Buddhaság. Erre itt nem térek ki részletesebben.

A gondolatmeneted tehát nagyon következetes, logikus, racionális. Minden lényeges kérdést tartalmaz, ami önMAGad álmából való ébredéshez szükséges. Általad, Benned és Veled tulajdonképpen MAGamtól kérdezek, ez – szerintem is – igen helyes meglátás. Amit én lényegesnek látok, hogy minden kérdést tegyél fel MAGodnak EGYes szám ELSŐ SZEM-Éjben, hogy a válaszok számtalanul érkezhessenek majd MAGodból MAGodnak, az EGY-ÉNhez visszataláló egyedi lénynek. Valójában minden lényeges dolog, ami a tudat természetére vonatkozik csak paradoxonok által ragadható meg, az osztatlan VANság valóságának a természete ugyanis a ráció számára csak közelíthető, de a maga teljességében nem ragadható meg. (lásd példaként: a Pi szám, amely egy irracionális szám, amivel a kÖr tökéletessége, teljessége, egészsége, kereksége, racionalitást meghaladó intuitív teljessége: csupán absztrahálható.)

A valóságom természete csak absztrakcióktól mentesen élhető át és meg a MAGa teljességében. Ehhez a közÉP-PONT pedi MAGom vagyok. Az aranyat elrejtő és az aranyásó EGYben. Hogy a világom MAGányból teremtettem-e? Ez emberi kérdés, melyekre logikusan a felelt az lenne igen, de ez csak a linearitásba zárult teljesség-rész, az emberiként megnyilvánuló racionalitás, logikai-deduktív feltevése. Mert a Teljesség lehet-e EGYedül a MAGa teljességében? Mikor önMAGától különállóként éli át önMAGát igen – és ez az ami a kettŐSség valóságában érvényes igazság – de az ezt meghaladó, ezt magából kibontó, osztatlan tudati valóságban nem. A paradoxon pedig mindkettőnek az EGYszerre való létezése, mely a választások tudatosságában élő emberi elménk számára felfoghatatlan. Az Isten alászáll saját teremtésében, de Emberként annak Teljességét pusztán racionálisan nem érheti fel. Ez a Lét egyik legnagyobb paradoxona.

Mindent MAGamba visszahelyezve, a CSEND minden hang teljessége. A megvalósulatlanság minden megvalósult létezés teljessége. Nem egymást kizárva, hanem egymást tételezve. Bal és Jobb félteke, a kettősség terméke. A Jobb, az intuíció az ami visszavezet a teljességbe, a Bal pedig ami végtelen darabjaira szabdalja azt, persze az agyat „csak” mint az Elme „hardverét” szemléltetve.

KI VAGYOK ÉN? A kérdés egyes szám első személyben. A válasz túl minden SZEM-Éjen: MAGomban, BENNem VAN.

***

Overlandaid:

Minden viszonyfogalom, a magány is, szóval nincs magány annak ellentéte nélkül, nem is tudom, mi erre a jó szó, együttlét? Szerintem a legmagányosabb dolog nem az, hogy valaki önmagában létezik csupán, a legmagányosabb dolog épp az, amikor nem vagy egyedül, mégis magányos vagy. Az a létező, aki mindent magába foglal, azaz rajta kívül nincs semmi, tulajdonképpen nem tud magáról mást, csak azt, hogy nincs. A világegyetemet az én értelmezésem alapján nem valami kozmikus magányérzés hívta életre, hanem annak a felismerése, hogy nem vagyok. Isten a szívéhez kap egy napon: szentisten, de hisz én nem is létezem!  Mert hát én vagyok az egyetlen, nincs semmi, ami nem én lennék, no de akkor mihez képest vagyok? Semmihez képest. Nem vagyok. De ha nem vagyok, akkor ez a nemlét is valamihez képest nyerhet csak értelmet, s ez vagyok magam, a bennem lévő mindenség, amit az a valami bont szét végtelen részlet gazdagon, ami nem más, mint az ezt meghatározó semmi, mindaz, ami nem én vagyok.

Szóval szerintem a világot nem a magány teremtette, hanem a felbontás. A végtelen statikus. A szakasz dinamikus. Nincs változó méretű vonalszakasz egy őt meghatározó végtelen vonal nélkül – most leegyszerűsítve a példát. Azonban a végtelen tér, ha nem bontod részekre, nincs, mert akkor ugyan mihez képest van? A világot az önreflexió teremtette, a tudat hozta működésbe, pontosabban a logosz: Én vagyok. De ennek az igének csak akkor van értelmezhetőségi tartománya, ha megtapasztalom magam egy világban. Csakhogy ez is bennem jelenik meg! És csupáncsak attól tűnik rajtam kívülállónak, hogy képes vagyok elméletben kivonni belőle magam mondván, nélkülem is van ez a világ. Cseles, nem?

Te magányosnak érzed magad, amikor úgy igazán magadban vagy? Mikor nem érzed magad annak? Ha valakiben felismered magad, meg tudod osztani magad, ha egységet élsz meg, nem? A magány nem épp annak az érzése, ahogy leválasztod magadról a saját éned részeit, hogy lehess? Ez nem én vagyok, ez messze van tőlem, ez utál engem, hát akkor én is utálom őt, kiközösít, nem szól hozzám, mást gondol, pfuj-pfuj-pfuj. És az egység nem épp annak az érzése, amikor felismered ezeket a részeidet? Együtt vagyunk, egyet érzünk, egységet alkotunk.

Élünk, amit csak többes számban lehet megtenni.

Hát röviden ennyi.

Börleszk, avagy nincs többé magány!- hogy egyik nagy kedvencemre utaljak zárásként.

A regény valahogy így kezdődik:

"Az öreg az önéletrajzát írja. Azokkal a szavakkal kezdi, amelyekkel - mint megboldogult Alex bácsikám mondta valamikor - a hitetleneknek illenék kezdeniök esti imádságukat.

Ezekkel a szavakkal:

»Annak, akit illet.«"

***

Shaula:

Ilyenkor mindig olyan képeim vannak, mint ha valaki állna egy magas hegy aljában és/vagy egy széles folyó partján, és a fel- vagy át szeretne jutni, de ahelyett hogy elindulna megmászni a hegyet vagy nekiállna hidat építeni a folyó két partja közé, leül, körbeveszi magát egy fél könyvtárnyi speciális irodalommal, internettel stb, és mindent elolvas, átnéz és beszerez azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet szárnyakat növeszteni. Hiszen azzal simán fel lehetne repülni a hegy tetejére vagy akár a víz túlsó partjára. (egyébként tény, azzal át lehetne, csak ez nem az a játék és nem atlantisznak hívják :p)

Miközben mások meg elmennek mellette, hogy koszosan és izzadtan másszák a hegyet, mászótársakat veszítenek vagy látszólag kudarc kudarc után újra felállva próbálnak összehozni egy normális hidat, hibáznak, visszacsúsznak, beleesnek, melléütnek, akármi, miközben azért mégis haladnak afelé, amit különleges társuk a hegy alján/folyó partján annyira másképp akar megoldani.

És csak várja, várja a felébredést, és hogy mikor hallja meg végre a szárnyak suhogását, de az csak nem jön. Pedig milyen vagány lenne :P

Időközben azok az „átlagosnak” hívott mások meg szépen megmásszák a hegyet és átérnek a folyón, és bár lehet szárnyuk akkor sem lesz, de mire végeznek, valszeg  felébrednek. Hiszen pont ez az egész procedúra, folyamat kellett ahhoz, hogy ez a mágikus álomgúnya menet közben lecsiszolódjon róluk….

(és most ne menjünk el arra, hogy emberünk a folyó partján valójában Buddha, aki már nem törekszik semerre és semmire, mert ráébredt, hogy mindig is ott volt és soha el nem hagyta, mert jelen esetben nem ez a helyzet :P)

Tudom, hogy most speciel nem teljesen erről volt szó, csak azért jutott eszembe, mert arról értekezni, hogy vajon a Teremtő magányos-e vagy sem részemről hasonló kategória. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Lehet, hogy ’aki’ a minden, aminek a magány is része nem lehet az, vagy lehet hogy ez a fogalom azon a szinten fel sem merülhet, mert ha nincs rajtad kívül semmi és senki, annak a hiányát sem érezheted. De az is lehet, hogy azért volt az ősbumm, hogy ne legyen az, akármi :p Ezt a végtelenségbe lehet fejtegetni szerintem, de kb. olyan mintha a hal azzal töltené az életét, hogy próbálná megfejteni az Óceán létét, miközben még megnevezni sem tudná, hogy az mi.

Szóval Isten lelkiállapotát és motivációt akarod tényleg megfejteni? Mi lenne ha a sajátodéval kezdenéd elsősorban? :D Pld. Te magányos vagy? Ha igen, milyen? Mivel jár, miből fakadhat, neked mit jelent, mit ad, látszólag mit vesz el, stb.  Ha meg nem vagy az, akkor tényleg az Övé érdekel?

Tényleg ez hiányzik ahhoz, hogy te beteljesítő hal-életet élhess a „Mindenható óceánjában” mielőtt kimásznál a partra, hogy egy magasabb szinten folytasd?

Bocs, de ezt egyszerűen nem veszem be. :D Nagyon high-fly, nagyon transzcendesnek hangzik, nagyon filozófikus és emelkedett, és tökéletes lepel arra, hogy valójában kurvára nem tudsz magaddal mit kezdeni Itt és Most. (csakhogy legyen nyomatékosítás :D…és bocs a durva szavakért is, tényleg nem bántásból, de nekem ez jön át ebből. Persze lehet rosszul)

De a kérdésedhez visszatérve:

Most nem írom le, hogy melyik részével és miért nem értek egyet, mert felesleges és  ugyanaz lenne, mintha egyik baba vitatkozna a másik babával egy egyikük által sem belátható és megélhető világról :D, csak az jutott eszembe, hogy ez aranyos. J Leírtad, hogy milyennek képzeled a Teremtőt, mindezt egy általad is bevallottan szűk ego/karakter perspektívájából, majd belehelyezted magad ebbe az elképzelt, eleve magadból kreált teremtőbe és megfogalmaztad, hogy te mit éreznél, ha te lennél Ő. Bravó ! :D

Magaddal sakkozol és patt-ot adtál/kaptál.

Szóval én nem szeretném ugyanazt a kört megint körbefutni, csak más színű dresszben azzal áltatva magam, hogy jajj mennyit változtam általa, mert ez már „egy magasabb szintű kör a spirálon”. Nem, nem az. Amikor az tényleg megtörténik, akkor a váltás/változás magától jön, valamint egyértelműen láthatóvá és nyilvánvalóvá válik ’kint’ is. Nem kell akarni meg kierőltetni semmilyen módon. 

***

Mazsola: Na kérem, ezek a válaszok jöttek. Volt ami lenyűgözött, volt ami kiütött, s volt amelyik által szétröhögtem magam magamon és rátette aktuális vergődésemre a pontot. Nos, ilyen ez a tükörállítós játék, s ilyen ez a popszakma! 
Remélem másnak is okozott néhány kellemes percet! :)

Lazuljunk: Magashegyi Undergroud - Végtelen kékség

Szép dallam és ébresztő szöveg. Akinek van füle a hallásra, hallja.

A lovasíjász

FRISSÍTÉS:

Na végre eljutottam én is, megnéztem a moziban A lovasíjászt.

Először a körülményekről röviden:
Az első vetítés napján - múlt hét csütörtökön - vettem meg a jegyeket, pénztárnyitáskor már ott álltam. Gondoltam, nem árt az óvatosság és a figyelmesség, miután kiderült, hogy csak egy moziban játsszák Szegeden, ott is csak egy kisteremben, és természetesen így is alig volt jegy nyitáskor (!). Két napra rá, szombatra és akkorra is csak az első sorba kaptunk jegyet, de hát gondoltam, egyszer ki lehet bírni. Nagyobbik lányommal és egy cimborámmal mentünk megnézni. A moziban kezdés előtt szóltak, hogy nem ott lesz a vetítés ahová a jegy szól, hanem egy másik teremben, mert elromlott a gép. No nem baj, ha másik, hát másik, túléltünk már nagyon szívatást is. Persze, ahogy az lenni szokott ilyenkor, a helyemen már ült valaki. Egy kedves néni pislogott rám ártatlan szemekkel, és közölte, hogy nem ülhetek az ölébe... majd miután jól megnéztük egymás jegyét, és megállapítottuk, hogy itt bizony egyikünk sem hülye, hanem a mozi kúrta el. Szóltam a jegykezelőnek (vagy hogyishíjják), aki azt javasolta a néninek, hogy a családjával tessék egyel arrébb ülni, és akkor én is beférek, erre közölte a néni, hogy "jaj de kedves". Mármint én. De mindezt olyan szájízzel, mintha én tehetnék erről az egészről. Nos, arrébb szedelőcködtek, így persze egy másik - később érkező - néninek nem lett helye, de az ekkorra már felkészült jegykezelő résen volt, és hoztak egy pótszéket... és mindezen kavarás természetesen az első sorban történik, hogy mindenki lássa, aki a moziban ül. Na így indult, megvolt az alap hangulat, sikerült leülni. Ekkor döbbentem rá, hogy ez az első soros mozizás nem vicces. A film első kockáinál elkezdtem szédülni a vízszintesen két méterre, függőlegesen kb három méter magasan lévő vászon és az ebből eredő hülye békaperspektíva miatt, és ez permanensen kitartott végig. Szegény lányom még szarabb helyzetben volt, mert én még meg tudtam támasztani a fejem a szék tetején, de ő - mivel nem érte fel a szék tetejét a nyakával - kénytelen volt kifeszített nyakkal ülni, hogy lásson is valamit - természetesen sikertelenül, feküdt össze-vissza, jobbra-balra dőlt, és hogyne, ő is szédült. És nem bírom megállni, hogy ne szóljak oda: a kurva anyját annak, aki egy ilyen nagy érdeklődést kiváltó filmet egy nagyvárosban egyetlen időpontban egyetlen mozi kistermében gondol levetíteni. Miközben a Pál fia finoman szólva is túl van "hájpolva"... több mozi, több időpont, erős hátszél stb.., de hát mit lehet tenni, ez a szakma is felül van reprezentálva szidókkal, nem csoda az irányítottság. Méltatlanul kevés támogatást és hátszelet kapott ez a film, de nem baj, mert az ilyen alkotásoknak az a sorsuk, hogy magukat adják el, méghozzá nem kevés sikerrel - ahogy nézem a honlapjukat, már nincs olyan földrész ahonnan ne érdeklődnének iránta.

Na de, mindezen kellemetlen körülmények és előzmények ellenére azt mondom nagyon is megérte megnézni moziban. Ez a film odavaló. És végre egy igazán magyar film magyaroktól magyarokról magyaroknak. Most nem fogok ömlengeni a tanításokról amik elhangzanak benne, a fantasztikus képi megvalósításról (tényleg a kor minden technikai elemét bevetették), vagy a rendkívül hangulatos és vérpezsdítő zenéről, mert aki már látta, az úgy is átélte az élményt, aki meg nem, az nézze meg. Túl nagy kritikát sem akarok ebből keríteni, inkább csak néhány dologra hívom fel a figyelmet. A zsindexen ilyen "vicces" címmel jelent meg a filmkritika:

Eljött a palántázás ideje! (I'm fucked)

"I'm fucked" - így kezdődik a nemrég moziban is játszott The Martian (magyarul érthetetlen módon nem A marsi - nak, hanem Mentőexpedíció-nak fordított) film alapjául szolgáló könyv, amelyben hősünk rádöbben, hogy egy szerencsétlenség miatt ott maradt a Marson. Tök egyedül. És a legközelebbi mentesítő járat is kb. csak két év múlva érkezik...

Na, ha nem is ilyen mértékben, de én is hasonlóan éreztem magam, amikor rádöbbentem, hogy a több éve várt esélyem ismét elillant, és megint várnom kell egy évet. Történt ugyanis, hogy pár éve ősi magyar magfajták után kutatva rábukkantam (tán pont itt ajánlotta valaki) a NÖDIK oldalára, és azon belül is a http://www.mintakeres.hu oldalra, ahol nem a boltokban kapható génmódosított, sterilizált (kiherélt, szaporíthatatlan, örökíthetetlen) hibrid szarokat lehet kapni, hanem eredeti magokat tárolnak és a tájfajta populációk genetikai integritását sikerült megőrizni.

Mondanom sem kell, mennyire örültem anno hogy megtaláltam ezt a forrást, mivel szándékomban áll a saját kiskertemben évről-évre örökített genetikai állománnyal foglalkozni - nemesíteni, ha úgy tetszik, de csakis eredeti, tiszta forrásból kiindulva. Ennek egyik legkézenfekvőbb forrása a NÖDIK, ahol egy igen komoly hazai és külföldi származású kultúrnövény mintákból létrehozott világ-fajtagyűjtemény található, melyből szívesen adnak át "hobbikertészeknek" mintamagokat saját termesztésre. Tavaly sajnos lekéstem a magkérési határidőt, idén viszont résen voltam, és már a múlt hét közepén (január 28-án) eszembe is jutott, hogy megnézzem a honlapon mi a helyzet: nagyon meg is örültem, mert ki volt írva, hogy az idei magkérés január 29-én (pénteken) indul. Óóóó, hát ez remek - gondoltam - egy nappal előtte sikerült észbe kapnom, így idén biztos nem szalasztom el a lehetőséget! No, másnap meg is jelent az idei ajánlati lista, szépen sorban felsorolva milyen tájjellegű paradicsom, paprika, stb. magból tudnak mintát küldeni. Igazi bőség zavara volt, hirtelen nem is tudtam választani, ezért arra jutottam, hogy kicsit utánajárok a kínált fajtáknak, melyik milyen, és csak ezután döntök. Csak a hangulatom érzékeltetésére írom le, hogy nem akármilyen döntésre készültem, ugyanis ez határozta volna meg, hogy a melyik fajtákkal indulok meg az úton, melyek a következő években meghatározták volna a termesztés és természetesen a fogyasztás irányát. No, el is szartam az időt mindezzel a tököléssel, és csak most hétfőn (február 1.) kerestem fel őket, hogy rendeljek, ééééééés.... egy igazi arculcsapásként ért a hír, hogy már nincsen a magokból... Érthető?? Január 29. és február 1. között mindössze két nap van, az is egy hétvége. És ennyi pont elegendő is volt, hogy elfogyjon a készlet... sajnálkozva írták is az oldalon, hogy:

"Az ajánlati lista összeállításánál az előző évek tapasztalataiból indultunk ki, azonban a valós érdeklődés messze túlnőve elképzeléseinket eredményezte azt, hogy a hobbikertészek számára felajánlott készleteink rövid idő alatt elfogytak"

Ez a dolog egyrészt kicsit felkúrt (főleg a saját balfaszságom miatt), mert így megint elveszítek egy évet (valahogy pont így sírt Luke S. is, amikor Owen bácsi ott akarta tartani a srácot még egy betakarítás idejéig a Tatuin-on, nem? :)) - másrészt meg ez a hihetetlen nagy érdeklődés arra enged következtetni, hogy bizony ébred a magyar, és már nem óhajtja megenni a génmanipulált szarokat, inkább termeszt. Sajátot. Eredetit, ősit, magyart.  

No, mindenesetre én most beszoptam idénre megint, nem gondoltam volna, hogy egy hétvége alatt elkapkodják a mintákat, de hát ez van, ezúttal még egyszer utoljára megvettem a Rédei és ZKI laboratóriumokban készített hibrideket. Megint gazdagodtam egy tapasztalattal: ha valamilyen fontos, régóta várt esemény előtt egy nappal hamarabb felébredek - kétségkívül valamilyen segítség hatására - akkor ne szarakodjam el az időt gondolkodásra, mert az okoskodás a tett halála.  

Előzmény: 
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2015/04/mag-es-magzat.html

Ezt meg csak úgy ajánlom elolvasni minden kertészkedést szerető barátomnak, nagyjából én is így szoktam palántázni:

http://nemartdecor.blog.hu/2016/02/03/a_palantaneveles_fortelyai

Azért az én rossz hangulatom ne vegye el senki kedvét, szóval csak hajrá, hajrá, leporolni a balkonládákat, elő a tejfölös kupákat, és irány a kertészbolt palántaföldért! :)  

 

Napiszer 2016 február

Lazuljunk: Gesztusokkal irányított zene

Mindig jön valami új, hihetetlen... 
Imádom Imogen Heap munkásságát, Ő egy igazi zenei zseni (pontosabban azt imádom ami rajta keresztül megnyílvánul). 

Formabontó zeneszerkesztési ötleteivel, csodás egyedi dallamvilágával, és gyönyörű hangjával hamar belopta magát a szívembe. 

Csak egy kis bepillantás művészetébe:

Imogen Heap - "Just For Now"

(a szintén elképesztően tehetséges és azóta nagyon befutott "Youtube-sztár", Ariana Grande is megcsinálta ezt, kb. 14 évesen, de ez most mindegy) 

Imogen viszont megint továbblépett egyet, és minden "zene-mérnöki" tudását latba vetve egy olyan fejlesztést mutatott be nemrég a világnak, ami szerintem forradalmasíthatja majd a digitális zenét, de főleg az előadó-művészetet - egy teljesen úr irányt kijelölve, ötvözve a technológiát az emberi találékonysággal. Sőt nem csak hogy teljesen megújítja és elképesztő lehetőségeknek ágyaz meg ez az ötlet, de szabály szerűen élővé teszi az egyébként "halott" gépi, digitális zenét, amelyet jogosan sokszor ér az a kritika, hogy túl steril, túl pontos, túl mű. Na, most tessék, megjelenik a színpadon Imogen Heap, a kezére húz egy kesztyűt, amin különböző szenzorok vannak, és a saját gesztusaival, kézmozdulataival irányítja a zenét, vagy éppenséggel a saját énekének utózengéseit, effektjeit. Elképesztő, komolyan mondom, mekkora ötlet már! Ezzel a módszerrel a zenei előadónak nem kell szintetizátor(ok) mögött ácsorognia egész koncert alatt, ahol a közönségből senki nem is látja igazából mit is csinál, hanem a saját testének természetes mozdulataival alakítja a zenét, ahogy akarja, (vagy ahogy sikerül :) , ezáltal lesz a gépi zenéből emberi, jóval intuitívabban mint eddig bármikor (ha digitális zenéről beszélünk). 
Szóval mindenképpen figyelemreméltó fejlesztés, hallani fogunk még erről, azt garantálom.  

Imogen Heap's gesture-controlled digital music gloves

Persze mindez nem csak látványos, hanem elképesztő koncentrációt is igényel az előadótól, amire nem mindenki képes. No de majd amikor egész zenekarok fognak így összehangoltam mozogni a színpadon, csupán kesztyűkkel felszerelve... 

Akit bővebben érdekel itt egy hosszabb demonstráció: 

https://www.youtube.com/watch?v=6btFObRRD9k

Most valami nagyon új van születőben zenei fronton, és természetesen már megjelentek a követők is:

Összetett alkotások

A mostani témám alapjául szolgáló alkotást nem sokan ismerhetik a meseszoba olvasói közül - megkockáztatom, talán senki sem (esetleg Quedra mester), de ez nem tántorít el, mert úgy vélem érdemes foglalkozni vele. Az egész gondolatsor onnan indult, hogy nemrég észrevettem, sokszor valami nagyon jelentéktelen apróság előállításához is mennyi minden kell hogy megelőzze, komplett logikai és ok-okozati láncolat. Egy egyszerű, hétköznapi zsebkendőhöz is mennyi előzetes találmány, eszköz, géppark, emberi erő, szállítás, csomagolás, stb. kellett, hogy végül ott landoljon a polcunkon. De például ott van a házhoz szállított pizza története, amelynél szintén rengeteg minden kellett ahhoz, hogy ez így összeálljon.

Először is...

Lazuljunk: Dob Dal

Vérpezsdítő!
Le a kalappal... (ha már a magyar kultúra napja van ma egész nap)

Lazuljunk: Draft - 2000 év

Az út nem jött el érted
Hogy el repítsen a mából
Csak el innen messze távol
Ahol senki nem érhet el
 
Az álmod őrzöm ébren
Nehogy elsodorjon az ár
De az élet tengerében
Úgy megfürödnék már
 
A Fény a vízben bíztató
Mélybe húz a tiszta tó
Hív egy nyár egy bántó szó
Majd száz vigasztaló
 
Sokszor mások álma kell
Miért csak ők érhetnek el?
Érezd mindig úgy hogy várlak
Kétezer év is csak pár nap
 
Hogy elrepítsen a mából
Csak el innen meszze távol
Ahol senki nem érhet el
De ahhoz várni kell…

Miért nem?

(Olivin barátnénk emberiségben csalódott gondolatait osztom meg)

Miért nem jutunk egyről a kettőre, avagy miért nem hiszek már az Aranykor eljövetelében?

Párom mesélte, hogy december elején ismét megtalálta áldozatait a cég által fizetett influenza elleni kampányoltás.
Az egyik kollégája, egy 40 éves férfi, az oltást követő reggel nem bírt felkelni, mert lebénult.
Azóta már újra beszél, de járni nem tud.
Hol van itt a fogyasztóvédelem? Mert az oltásbiztonság annyit jelent valójában, hogy biztos, hogy oltanak. :o/
Hol van itt a felelősségvállalás?

Ami igazán elkeserítő ebben a történetben, az a kollégák reakciója a hírre. SENKI se feltételezett összefüggést az oltás és a bénulás között.
Többek között ezért is vagyok arról meggyőződve, hogy NEM FEJLŐDÜNK. Mindenki éli a kis kényelmes, tudatlan világát.
Az ébresztésnek semmi értelme, mert joga van mindenkinek a tudatlansághoz, ugyanis a tudással felelősség jár.
Az információ birtoklása ugyanis az életmód megváltozását kell, hogy eredményezze. A változástól pedig általában félnek.
Amíg tehát általános a tudatlansághoz és a félelemhez való ragaszkodás, addig itt semmiféle kedvező változás, felemelkedés nincs kollektív szinten.


A genetika arról szól, hogy információt kapnak az utódaink. Amit a felmenők tapasztaltak, tudást megszereztek, az sejt szinten tárolódik.
A II.világháborút követően vezették be az oltásokat, amiket folyamatosan fejlesztenek és gyakorlatilag senki sem ellenőrzi a méregkoktélokat, hatástanulmányok nem készülnek, kontrollcsoportok nincsenek. Az uralkodó paradigma a mai modern, materiális létbe ragadt sokaságnak az, hogy az orvostudomány tévedhetetlen, kérdéseket nem kell feltenni, tájékozódni felesleges, az orvosok jobban tudják, mi jó nekünk.
Tehát kiadjuk a kezünkből az önrendelkezési jogot, asszisztálunk ahhoz, hogy egy számunkra soha meg nem ismerhető összetételű és hatású vegyi koktélt juttassanak a szervezetünkbe.
Vajon van-e összefüggyés a nemesség kiírtása és Európa kulturális és erkölcsi-spirituális hanyatlása között?
A mai középosztály nem tekinti feladatának a kulturális-politikai szerepvállalást, maximum magának vásárolgat, nem értékteremtő.

Vajon az immár két-három generáción keresztül végzett emberkísérletek (lásd oltások) elérték-e céljukat?
Nevezetesen azt, hogy a korábban évszázadok alatt megszerzett tudást, melyet őseinktől sejtszinten kaptunk, egy jól irányzott méreglövéssel lenullázzanak, a programot töröljék vagy legalább is hozzáférhetetlenné tegyék?
Génmódosítás. Ma már ez nem sci-fi, hanem a mindennapok része.
Fel sem ismerjük, hogy a kockából kivezető ajtó kémiai-biológiai úton van blokkolva és egyre inkább beleveszünk az anyagba.

Mit tud a mai ember?
Tud egyáltalán tudatosan lélegezni?
Tudja a testét és szellemét megfelelően, tudatosan táplálni?
TUD SZERETNI??????
SEMMIT SEM TUDUNK! Csak a sötétben tapogatózunk! És ebben a sötétségben is fogunk bolyongani évszázadokig, ha az anyag elsőbbségének tévképzetéhez ragaszkodunk továbbra is. Mert ma kőkemény materializnus uralkodik.

Hagyjuk, hogy mások mondják meg azt, hogy mi a valóság, miről mit kell gondolni (lásd: a piramisokat rabszolgák építették).

Sajnos, már nem hiszek az Aranykor eljövetelében, mert nem érdemeljük meg.
Amikor az anyák GONDOLKODÁS NÉLKÜL nevelik a gyerekeiket, nem védik meg az utódaik testi integritáshoz való jogát az állammal szemben, mérgező anyagokkal táplálják őket (lásd cukor, adalékanyagok, szellemi szinten dinoszauruszok, barbie-babák, koponyamintás ruhák), akkor sajnos azt kell, hogy mondjam, megérdemeljük a sorsunkat, mert kérdések feltevése nélkül, felelőtlenül élve nem is érdemlünk mást.
Ha lennének kérdések, akkor megoldások is születnének. De nincsen rá IGÉNY.

Alapvető igényeinket nem elégítjük ki (pihentető alvás, tiszta táplálék, élő, szeretetteli, értékes kapcsolatok), ezért lehet folyton újabb és újabb haszontalan és értéktelen igényeket kitalálva zsinóron rángatni a társadalmat.

Mi történik az újszülöttel? Elveszik az annyjától, leszedálják az agy számára mérgező cukoroldattal (lásd cukor-alkohol), majd az anyák jó része mesterséges, lélektelen táplálékot ad neki, nem készít ellenőrzött forrásból származó, szívet-lelket is tápláló, a kisgyermek életkorának megfelelő, egyénre szabott élő ételt, hanem bizalmat szavaz az arctalan márkáknak és gyártósoron előállított vegyi anyagot ad a rábízott kicsinek.
Ki biztosítja a gyermekek tiszta, egészséges környezethez való jogát?
Azután minél hamarabb megszabadulva a nevelés idegrendszert igénybe vevő feladatától, siet vissza dolgozni, leadva bölcsibe (milyen kedves név!) az alig 2 évet gyereket, akinek még ÉVEKIG(!) az anyja mellett lenne a helye.
Ott tartunk, hogy a kicsi ki sem tud fejlődni rendesen, mert ELEVE egy biokémiai háború névtelen áldozata, emellett az egyetlen személy, akiben megbízhat, az első adandó alkalommal lepasszolja őt egy ismeretlen környezetbe.

Miért anyagelvű a társadalmunk?
Mert az anyák az állandó, szerető jelenlét, testi kontaktus helyett babaingató széket és minden más műanyag játékot biztosítanak a csecsemőnek.
A kicsik ELEVE nem személyekhez, hanem TÁRGYAKHOZ kötődnek.
Innen pedig egyenes út vezet az aktuális mesefigurán át az okostelefonokig és a kívülről irányított életig.

Itt tartunk. Egy emberileg kiüresedett társadalomban élünk, sekélyes kapcsolatok között.
Halott a szívünk, az agyunk kiégett a sok hamis információtól.

Pedig ott vannak a Jézus-ábrázolások a sugárzó, hatalmas szívvel, hogy mire kellene a hangsúlyt fektetni, még a hülye is láthatja...

Vajon emberek vagyunk-e még?
Mit őrzünk? Mit tudunk továbbadni?
MIÉRT NINCSENEK KÉRDÉSEINK????

NapiSzer - 2016 január

Ehune.. jöhet a szir-szar-szer.

(L)egokaland

Itt talán nem kell hangsúlyozni, hogy a valóság rétegezett, mint egy hagyma, vagy mint egy Matrjoska baba. Vegyünk egy példát, mondjuk a híreket.

Az ember (talán minden ember) életében eljön a pont, amikor egyszer csak rájön hogy a TV-híradó nem mindig a teljes igaszagot közli. Ezt leginkább akkor lehet átélni, amikor egy személyes tapasztalat, tudás ellentmond mindannak, ami a TV híradóban elhangzik. Ekkor emberünk keresni kezd, vajon miért nem az általa megismert igazságot mondjak a dobozban, miért egy eltorzított, csúsztatott, vagy rendkívül hiányos verzióját, vagy éppenséggel teljesen ellentétes változatát mondjak a tömegeknek? Egy idő után emberünk rádöbben hogy a TV-ben azért nem hallhatja a teljes igazságot , mert a TV-csatornák kivétel nélkül valakiknek a tulajdonában vannak, igen még a "közszolgálatik" is, és bizony a tulajdonosoknak nem csupán TV-ik vannak, hanem érdekeik is, amiket érvényesíteni kívánnak, többek között az általuk tulajdonolt képcsatornákon keresztül. És ezek az érdekek sokszor ellentétesek az igazság kimondásával.

Ekkor emberünk rádöbben, hogy van ám egy másik világ is a hírek forrására, ezért átnyergel az internetre. Hohohóóó, ez aztán a szabad világ, a vélemények szabad áramlásának valódi színpada, a választás legmagasabb szintű illúziója, itt aztán lehet válogatni a megannyi hírportál közül. Emberünk talál is magának, tán nem is csak egyet, amit szívesen olvas, mert ott hogy - hogy nem pont kedvére való hírek vannak, melyek "igazak", passzolnak emberünk világnézetéhez, ráadásul a tálalásukkal is tud azonosulni. Sőt, emberünket megtalálják különböző közösségi oldalak meghívói is - ez aztán a véleményszabadság netovábbja! Egy idő után azonban emberünk rádöbben, hogy itt sem fenékig tejfel minden, és vannak hírek, melyekkel mégsem tud kiegyezni, melyek nem illenek a világképébe, s ekkor hírtelen rájön, hogy ez újfent azért van, mert ezek a hírportálok, közösségi hálók is - a TV-csatornákhoz hasonlatosan - szintén valakiknek a tulajdonában vannak (meglehet ugyanabból a körből..), akiknek szintén érdekeik vannak, melyeket ezeken a hírportálokon keresztül kívánnak érvényesíteni. És bizony itt ismét felmerül az érdekellentét bizonyos igazságok kimondásával kapcsolatban.

Ekkor emberünk a blogok világát veszi célba, gondolván, no igen, az internetes naplók már csak nem óriási médiaszörnyetegek, konglomerátumok zsebében vannak, hanem ugyanolyan hétköznapi emberek szerkesztik, mint amilyen ő maga is. Ez is működik egy darabig, emberünk talál néhány kedvére való blogot, ahol aztán tényleg beleadnak apait, anyait, itt aztán nincs kec-mec, nincsenek tabuk, itt végre kimondják az Igazságot a bloggerek. Ühüm... csak aztán elég egy hozzászólás, mely esetleg nem egyezik meg a bloggazda álláspontjával, és emberünk már repül is. Ekkor rádöbben, hogy basszus, megint tévedett, sajnos a blogok világa (legalábbis jó részük) szintén valamilyen érdekcsoporthoz tartozik, például az (zs)index hírportál valamennyi újságírójának van legalább egy, de inkább két vagy három blogja, amelyeken ugyanaz a szellemiség árad szét, ismétlődik, sokszorozódik, mint az anyaoldalon.

 
Ezután emberünk már csak a blogok hozzászólásait olvassa el, sokszor el sem olvasva a posztot, rögtön ugrik a kommentekre, bízva abban, hogy ott talán még vannak hozzá hasonló, valódi emberek, akik nem irányított figurák, akik ugyanúgy éhezik és szomjazzák az igazságot, és amikor végre megtalálták, vagy megtalálni vélik, bizony ki is mondják, le is írják, még akkor is ha ez teljesen ellentétes a blog szerzőjének álláspontjával. Emberünk ekkor nagyon megörül, talál végre hasonló gondolkodású barátokat a világban, melyek létezéséről sem tudott korábban, s eddigi igazság-szomjúságát kielégítve olvassa az igazmondások sokaságát. Ám az öröm nem tart sokáig... mert időnként zavar támad az erőben, és a hozzászólók között megjelennek fura, ellenszenves, kötözködő, vagy teljesen értetlen figurák, mindenféle idióta nicknév alatt, akik esetében emberünkben az a határozott érzés alakul ki, hogy ezek akarnak valamit, ezek céllal vannak itt, és teszik amit tesznek. Mert az nem lehet, hogy valaki céltalanul, semmilyen észérvre nem hallgatva védjen mondjuk egy politikai pártot a védhetetlenség határán túl is, ennek oka lehet. És ekkor emberünk életében először meghallja a kifejezést, amitől libabőrös lesz: bértollnok, fizetett troll - s amikor rájön ennek valódi jelentéstartalmára, akkor nagyon elszomorodik, mert rájön, hogy az anonimitás mögé bújva bármilyen erők fizetett képviseletei megjelenhetnek az egyszeri emberek között - itt is. A kurva életbe, de szemét egy világ ez az internet is! - gondolja emberünk, s már senkiben sem bízhat, nincs már olyan felület ahol az igazat, a színtiszta igazat, és csakis az igazat lelné meg. Magára marad.

Végül emberünk végső elkeseredésében magába fordul, belső világába, ahol ekkor már fel kell bukkannia egy eddig ismeretlen forrásnak, egy olyan érzésnek, amely a lehető legbelsőbb pontjából jön, és ami azt súgja belül, hogy hallgasson rá. Nem kér semmit cserébe, nincsenek érdekei, egyszerűen csak Van, és Tud ez a bizonyos forrás. Emberünk, miután átadja magát és minden addig kialakult képét, hitét, vélt tudását ennek a bizonyos belső forrásnak, megérti, hogy ezzel a belső erővel felvérteződve már semmilyen egyéb külső forrásra nincs többé szüksége. Bármilyen külső forrást meghallgathat, megnézhet, elolvashat innentől, nem fog számítani, mert belül már rátalált az egyetlen helyes útmutatóra. Emberünk ezzel a Kalauzzal felvérteződve már könnyedén elboldogul a világban, szabaddá válik, hiszen nem kell semmit elhinnie, minden állítást megkérdőjelezhet, bármilyen tabut ledönthet, bármilyen tényként beállított információval szemben felállíthat kételkedő, ésszerű és helyénvaló kérdéseket. Emberünk ezután már bátran megszemlélhet bármilyen alkotást, még olyanokat is, melyekről korábban úgy vélte; magától az ördögtől valók, nem fogja már semmi befolyásolni a gondolkodását, mert tiszta erőforrása révén el tudja dönteni, szinte a porcikáiban megérzi mi igaz és mi nem ebben a világban.

Vegyünk megint egy példát! Emberünk másodjára megnéz egy egyszerű mesefilmet, ami a maga idejében elég nagyot szólt, és belső útjelzőjének segítségével második nézésre az alábbi üzenet-rétegeket fedezi fel az alkotásban:

1. réteg, a látszat: új világrend

Van egy város, tele boldog és dolgos emberrel, és van egy vezető, Lord Biznisz, aki mindezt összehozta. Ebben a városban mindenki rettentő boldog, mivel mindenkinek van kinyomtatott útmutatója, ami közli mikor mit kell tennie, mi a helyes, és mi a helytelen, és miről mit kell gondolni. Lord Biznisz nem fukarkodott semmivel, mindenkinek megvan mindene, ami a napi munkája ellátásához szükséges, no és persze a munkáért cserébe minden földi jóval el is van látva: kedvenc TV-műsor, drága kávé, csirkés hamburger, teljesen bekamerázott utcák, no és persze a mindenki által imádott Taccos-kedd! Lord Biznisz egy felhőkarcoló tetejéről irányítja mindezt, temérdek hű csatlósa és stúdiói segítségével - egyszerűen imádják őt a népek, és van egy még cukibb végső terve: egy ragasztó segítségével mindenkit odaragasztani a helyére, így létrehozva az abszolút rendet a városban, ahol minden szupi-szuper!

Ebben a varázslatos világban él hősünk, Emmet, aki mindenkinél átlagosabb és egyszerűbb, semmivel nem ugrik ki a többiek közül, semmilyen eltérő szokása nincs, semmit nem kérdőjelez meg, mindent az útmutató szerint csinál a szokott napirendjében, és ettől igen felhőtlen élete van a maga egyszerűségében. Egy ideig.. Ez eddig egy kiváló tükör, társadalmi kórkép a mi világunkról, no de ez lenne az üzenet? Részben.

2. réteg, a lázadás

Ahogy szinte minden történetben, jön egy pont amikor megváltozik az eddigi menetrend, hősünk életébe egy átlagos boldog napon (még a Taccos-kedd előtt!), miután társaival ledolgozta az aznapra előírt teendőit, belép Lucy(fer), egy csinos lány képében. Az Ébresztő először Vadóc néven mutatkozik be, és a film későbbi szakaszában kiderül, hogy számtalan neve volt már. A lány haja új van belőve, hogy sokszor csak az egyik szemét látjuk a háromszög alakú frufru közepén. Ő egy igazi szuperhős-lázadó, különleges képességekkel bír, nagy tudása van, ki-be ugrál az egymástól fallal elválasztott lego-világok között (melyek létezéséről eddig Emmetnek fogalma sem volt..), de mindez semmi, hiszen saját elmondása szerint ő csak azért jött, hogy megtalálja a kiválasztottat, akiből mindenkinél nagyobb építőmester (!) válhat, és aki megszabadíthatja a világot a zsarnokságtól. Szóval fűt-fát ígér Emmetnek, és csupa olyat feltételez hősünkről, amit ő maga egyáltalán nem hisz magáról. Emberünket Lucy-n kívül csupa erős jellemek, karakterek (!) veszik körül jobbról-balról, Batman, egy Gandalf-klón, Vitruvius, Hell-O Kitti, stb. kik segítik útján. A sok jól megírt erős karakter közt - kik erős tulajdonságaiknak köszönhetően látszólag oly ügyesen és talpraesetten elboldogulnak ebben a fura világban - hősünk nem találja a helyét, kizökkentették ezért talajt veszt, s mivel neki semmilyen különleges képessége nincs, egyre inkább senkinek érzi magát, a szó legszorosabb értelmében. Ezt eleinte hátránynak fogja fel (miközben mi, nézők már sejtjük hogy ez a "senkiség" az egyetlen helyes "állapot" mindahhoz, aminek történnie kell). Egyszer még a saját elméjét is megmutatják neki, ahol kiderül, hogy mivel teljesen üres, így ő lehet a legnagyobb építőmester, hiszen semmilyen kötöttsége, berögződése nincs, és megtudja, hogy a legnagyobb mesterek is éveken át dolgoznak azon, hogy ilyen "semmi" legyen az elméjük helyén, hiszen az ilyen semmiből lehet a bármit megteremteni.

3. réteg, a "valóság"

Hősünk egy sor különös kaland után végül eljut a végcélhoz, a zsarnok Lord Biznisz fellegvárába, ahol a nagy világmentés-akció "sajnos" balul sül el, és hőseinket elfogják. Emmet ekkor egy nagyon nehéz döntés elé kényszerül: vagy megkötözve végignézi a világ és a barátai pusztulását, vagy feláldozza magát annak érdekében, hogy mindenki mást megmentsen. Hősünk meghozza a döntését, majd kiugrik az ablakon a hátára szíjazott lapos-elemmel együtt (ami üzemelteti a fogdákat), és pont egy mágikus örvénybe esik, ahol az ő világuk véget ér, a többiek számára ő tehát hősként meghal. Emmet azonban nem hal meg, hanem csak színteret vált; miután kiesik a Lego-világból, átkerül egy másik világba, az emberek dimenziójába. Először moccanni sem tud, be van rezelve, nem érti hová került. Itt kiderül, hogy végig egy kisfiú játszotta el az egész eddigi történetet, kezdve Lord Biznisszel (akit a saját apjáról mintázott), a "senki" hősön át az őt segítő szupi-szuper lázadókig - mind mind a gyerek képzeletének szüleménye, a Lego-világban semmi sem valós erről a szintről nézve, csupán kitalált mese, karakterekkel. Azonban ebben a realitásban is van konfliktus, jó és rossz oldallal, és vannak karakterek, hiszen hazajön a gyerek apja, és írtó pipa lesz, mert kiderül, hogy ő vásárolta meg és építette fel egész Lego-várost az utolsó elemig, és baromira feldühödik látva, hogy a gyerek saját történetet, egyedi elemeket és karaktereket épített az ő városába, városából. Lord Biznisz tehát az orrunk előtt válik nevetséges mesefigurából rémes valósággá, főgonosszá. A gyerek szemében az apja ugyanaz a karakter, aki ragaszkodik a kötöttségekhez, és bizony valóban ragasztót is használ a Lego-elemekhez, hogy minél tartósabbak legyenek, ne essenek szét, minden maradjon ott és úgy ahogyan ő, ennek a világnak a teremtője elképzelte. Mindenhová tiltótáblákat helyezett ki, "ne nyúlj hozzá", "ne érintsd", "ne tedd ezt, ne tedd azt" felíratokkal - akárcsak az Ószövetség "istene" a Tízparancsolattal. A gyerek persze lázad, mert szerinte ezek játékok, és nem érti miért ne lehetne szétszedni a kötött formákat, és összerakni másképpen az elemeket, ahogyan neki tetszik. Az apa tehát itt Isten,  a Lego-város és a gyerek teremtője, aki nem tűri el, hogy fellázadjanak ellene, itt mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja.

Egy katartikus pillanatban azonban az apa rádöbben, hogy a fiának van igaza, hiszen mindez csak játék, miért ragaszkodunk a formákhoz, miért ne engedhetnénk el a fantáziánkat, és építhetnénk bármit, amit csak akarunk? Hisz valahol ez a legózás értelme és célja, nem? Ez lenne tehát a mese fő üzenete, itt nyer értelmet az egész? A többségnek biztos, de van még egy szint.

4. réteg, a lebontás, az új építés, az alkotói szabadság

Nem kerülhető meg a további párhuzam a mese és a mi valóságunk között. A mese fő mondanivalója tehát az lenne, hogy bontsunk le mindent ami kötött volt idáig, mindent ami oda volt ragasztva, annak érdekében, hogy az alapelemekből felépítsünk bármit, amit csak a fantáziánk megenged? De hát nem pont ez a fő mondanivalója a mi építőmestereinknek is? Lázadni minden ellen ami a Teremtésből jön. Eljátszani egy új teremtőt és teremtést, behelyettesíteni. Ehhez alkotóelemeire, atomjaira kell bontani minden eredetit, és felépíteni valami teljesen újat a saját szabályaink szerint. Hát nem épp ez történik a Földön? Nagyon úgy tűnik, hogy mióta az építőmesterek (szabadkőművesek) e Földön vannak, azóta ez a fő céljuk, ezért tevékenykednek és úgy látszik elég jó munkát is végeztek, nem? Vallások, nemzetek, társadalmak, közösségek, családok, normák, határok, hitrendszerek, meggyőződések, berögződések, kötöttségek, paradigmák... stb., mind-mind atomjaira szedve napjainkra, hogy a szétszedett darabokból, alap építőelemekből valami teljesen újat lehessen felépíteni, valamilyen érdekek alapján. A kisgyerek pont ezt a szabadkőműves üzenetet közvetíti: mindent szétszedni, és új szabályok szerint összerakni, ahogy ő akarja. Ez tehát a mese fő üzenete? Ez lenne hát a történet teljes megvilágításban, teljes fényében? Nem, mert van még egy szint.

5. réteg, a valóság

Kedves Olvasó, minden amit eddig olvastál csupán különböző rétegei, pontosabban szűrői voltak az igazságnak, mely ezen szűrők által eddig eltorzítva volt. S miután lehántottuk az összes szűrőt, jöjjön végre a csupasz kristály, maga az Igazság: minden okkal van így, ahogy. A világrend ahová születünk, az az elleni lázadás, a társak az úton, a Fényhozó, az áldozat, személyünk (egónk) feláldozása, a "senkivé" válás, ezáltal átlépés egy másik világba, tudatunk tágulása, a társadalmi kötöttségek darabokra szedése szabadkőművesek által, és a mindezt háttérből irányító erők szükségszerű jelenléte és tevékenysége minden rétegben csupán egy célt szolgál, méghozzá a lehető legmagosabb szintű célt: hogy emberünk a külső illúzió rétegek (a történet, a karakterek, a személyiség, a "minden hazugság" világának) lefejtése után kénytelen legyen magába fordulni, s megtalálni a kristályt, a valódi forrást, azt a magot, önmagában, ami a teljes valója, és kibontsa végre az ajándékot amit kapott, és kisarjadjon végre ez a mag, és értelmet nyerjen végre a tanítás: "halj meg hogy élhess végre". Ahogy közeledünk ehhez a belső maghoz, annál fehérebb, annál tisztább, és annál fényesebb minden.

Innentől kezdve a hírek, a hazugságok, az összeesküvések, a háttérerők, azaz a különböző rétegek - mindezek már nem számítanak, csupán segítői, útjelző táblái voltak az Útnak, melyen végigment emberünk, és eljutott eddig a pontig. És természetesen ez sem a végállomás, csupán egy bizonyos szint, egy mérföldkő, mely talán az eddigi legfontosabb volt eddigi útján. És az eddigi tapasztalatok alapján egyértelműen kimondható: innen is lesz még továbblépés, ahonnan majd ez a pont is csupán egy iránymutató táblának látszik majd egyszer ebben az örök életre szóló (L)egokalandban, ahol ugyanúgy egy ego lesz a szemlélő, csak nem e 3D világba becsatornázva, hanem egy fentebbi szinten, nagyobb Matrjoska babában lévő éntudat.
 
Ezzel a kis írással kívánok mindenkinek boldog új évet, már akinek még jelent valamit ez a január 1-i dátum. 
(Napiszer később...)