Egy lemondás margójára - a vallás, mint gát?

Bejelentette lemondását XVI. Benedek pápa, egészségügyi indokokra hivatkozva. Hogy tényleg ennyi lenne a háttérben, azt egyelőre senki nem tudja megmondani. Mindenféle verziók és találgatások keringenek az okokról, de én úgy vélem, hogy egyrészt ez nem egy, hanem több összetevős ok, azaz eseményláncolat következménye, másrészt különösebben nem érdemes foglalkozni a miértekkel. A Vatikán történetével sem kívánok bővebben foglalkozni most, az összefüggések megértése érdekében már volt utalás korábban. E helyett, de azért ebben a mederben maradva, előkotortam egy régebbi írásomat, melyet néhány kedves ismerősöm segítségével állítottam össze, és úgy vélem tökéletesen ideillik a lemondás margójára (vannak benne dolgok, melyeket ma már kicsit másképp látok, de nincs kedvem átfogalmazni... :).

Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sotto il Monte, 1881. november 25. – Róma, 1963. június 3.) római pápa 1958–1963. között, Szent Péter 261. utóda. Parasztcsaládból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt. Bár pápasága csak viszonylag rövid ideig – kevesebb, mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében. II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház.

S többek között ezt mondja el XXIII. János pápa beszédében, az általa összehívott II. vat. ök. zsinaton:

"A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme. Szóval, kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!"

XXIII. János pápa ezt a beszédét 1962. július 1-jén mondta el a II. Ökumenikus Zsinat megkezdésekor. Tudjuk, hogy XXIII. János pápa nem egészen egy évre rá "hirtelen" meghalt és utána Montini hercegérsek lett a római egyház pápája VI. Pal néven. Erről a pápáról könyvek jelentek meg "The Montinian Church" és hasonló címeken, melyek közlik, hogy zsidó családból származott… Magyarán János pápát kijelentése miatt eltűntették, és újra egy zsidót ültettek a „Szent”székre, és folyt minden az eredeti kerékvágásban. De tulajdonképpen mi is történt? „Mindössze” annyi, hogy majdnem kétezer év után az egyház első embere végre kimondta az igazságot, felfedve a kereszténység történetén végighúzódó iszonyatos hazugsághalmazt. A pápa szerint az Ószövetség „összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letünt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme.” (nem elhanyagolandó sajnos az a tény sem, hogy az ezt a mondatot kiváltó Parallel Bibliát is egy zsidó találta meg…) De mégis hogyan és miért történt mindez?

Az eddigiekben tárgyaltak alapján remélhetőleg már sokaknak letisztult, hogy a hivatalos történelemírást megelőző időkben már volt itt a Földön egy globális békés kultúra, aminek az örökösei vagy legalábbis folytatói többek között a magyarok (lásd pl. sumér-magyar rokonság, szkíta-indián-hun-magyar folytonosság, stb.). Legalábbis egyre több előkerülő részlet erre utal. A történet másik oldala - a zsidók - viszont csak olyan ötezer-néhányszáz éves létezésre tekinthet vissza, ahol már a "vallásuk" is tele van hazugságokkal. Azt nem tudjuk, hogy a zsidók utólag lettek-e betelepítve a Földre, genetikai módosítás termékei-e, vagy ide teremtettek, viszont az annál inkább érződik, hogy - különösen a vallásos tagjaik - szellemi megszállás alatt vannak. Hogy aztán erre önként jelentkeztek-e, vagy csak átverték őket, ezt sem tudni biztosan, de az eddig megszerzett ismereteink alapján nagy valószínűséggel megállapítható, hogy a Vén Georgie (vagy legyen az akármilyen idelátogató földönkívüli/szellemlény) átverte őket, azaz valamilyen módon belecsalogatta őket egy szerződésbe, amit nem tudnak felbontani. Hogy mire alapozható ez a vélemény? A következő idézet rávilágít:

"Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem."

Namost ha megvizsgáljuk a zsidó vallást, ott mintegy "véletlenül" (???) pontosan az áll, hogy övék lesz a világ minden kincse és aranya, mert ezt ígérte nekik az "Isten". Itt kezdődtek a problémák. Miféle isten az, amelyik kiválaszt magának egyet a teremtményei közül, és csak őket tolja előre? És akkor egy laza mozdulattal visszakanyarodhatunk akár a keresztény valláshoz is, annak is zászlóshajójához, a Római Katolikus Egyházhoz, ami egészen véletlenül pont a nem egészen lelkiségéről híres Római Birodalom területén, annak virágzásakor jelent meg (engedéllyel?), és ahol ismét feltehető a kérdés, hogy találkozunk-e a fenti beváltott ígérettel? Szerintem igen. Elég csak megnézni azt a materialista aranyimádatot, amivel felöltöztették magukat (templomaikat, ruháikat, Rothschildok vezette bankszámláikat, stb.), intrikáikat, inkvizíciós-hatalmukat, botrányos és véres történelmüket, sötét titkaikat melyeken mai napig ülnek, város a városban jellegű (City of London beltenyészetéhez hasonló), elzárt várukat. Nem lehet nem észrevenni, hogy a Római Birodalom és a Római Egyház ugyanannak a kutyának (farkasnak?) a kölkei, és az is kiüti a szemünket, hogy mindez a mai EU-Birodalom prototípusa volt (még földrajzilag is nagyjából): minden tekintetben globalizálás, uniformizálás, stadionok építése (most nem ez zajlik??), központosított hatalom (piramis-séma), oszd meg és uralkodj, stb., egy kaptafára megy az egész játék. A kereszténységgel kapcsolatos problémákat érdemes megpróbálni visszabontani az alapokhoz. Ha ugyanis az ember az alapokat nem érti, akkor a felépítményt sem fogja fel, hanem csak körbe-körbe jár, mint a magyarok többsége jelenleg és egymás után nyeli be az újabbnál újabb hazugságokat.

Isten csak egy van, a végeláthatatlan abszolútum. Más nincs.

Mikor Jézus az örök életről beszélt, akkor az üdvösség útját mutatta meg. Nem tűnt fel senkinek, hogy az eredendő bűnről egy szó nem hangzik el Tőle? Azért mert olyan nincs. Az ember tisztán születik, a lélek mikor testen ölt - ki tudja hányadszor -, akkor tisztán az új élet fejlődésének reményével jön e világra. A népesség-környezet, és a helyi kultúra teszi azzá ami, persze némi genetikai kollektív emlékezettel párosulva. Ez utóbbit csak azért tagadják, mert fizikailag képtelenek bebizonyítani, hogy létezik, miként a lélek helyét is keresik folytonosan. Ahogy a lélek számára nincs halál - és ez azért biztos, mert Isten egy része vagyunk általa és az örök életű -, úgy kárhozat sem létezik a lélek számára. Egy van, fizikai életünk elmúlásával a lélek szembenéz a tettei következményeivel, no ez, az "ítélet", és ennek megfelelően marad, vagy távozik a Karmából. A héber ószövetséget azért tudták összekapcsolni Jézus tanításával a zsidó felekezetek, mert mint mindenki számára, a kulturális előzmények alapján volt kénytelen Jézus magyarázatokat adni. (Mint az apokrif írásokban látható, "nem az egészségeseket kell gyógyaítani, hanem a betegeket", és ez a kijelentés nyilvánvalóvá teszi, hogy Jézus a zsidó világfelfogást "betegesnek" tartotta, - ergo nem lehetett zsidó hitű, ezért mindig harmadik személyben beszélt róluk ebből eredően). Mint az apokrif írásokban, más nemzetségek számára az ott élők hagyományait vette figyelembe. A kanonizálás során természetesen ezek útban voltak, mert a zsidó (genetikai?) törekvés a hatalom felé folytonos mióta léteznek, és rájöttek, hogy a keresztény egyházakat össze lehet a világi hatalommal kapcsolni, és itt is az ő szemléletük érvényesülhetett. Bár megjegyezendő, hogy a korai egyházi életben ez még - gondoljunk csak Aquinói szt. Tamásra -, nem így volt.

És akkor elérkeztünk az írás címéhez: a vallás, mint gát?

Ha végiggondoljuk a katolikus egyház történelmét, hát bizony megborzongunk, annyi szörnyűséget elkövettek „Isten nevében”. De ugyanez megtörtént az iszlám, és a zsidó vallás nevében is! Ezek szerint akkor dobjuk el a keresztény vallást, és a többit is úgy ahogy van? Mi lehet a válasz a kérdésre? Talán ez?

"Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges."

Aki nem keres, az nem is talál és nem is ért. A jelenlegi ismereteinkel talán nem vagyunk képesek felfogni ennek a mondatnak a valós értelmét. Próbálkozni talán onnan lehetne, hogy Isten nem katolikus, de nem is protestáns, vagy református, mint ahogy nem mohamedán vagy buddhista, és nem is zsidó. Magyarul minden vallásból el lehet indulni az Isten felé vezető úton, és ez az út szabadon mindenkinek végigjárható, hiszen amit keresünk, az „bennetek és kívületek” van. Esteleg eredményre vezethet az is, ha az ember összehasonlítja egyik vallást a másikkal, ugyanis akkor rájöhet, hogy az eredő mindegyikben ugyanaz, az Egy Isten. Ha magáról a hitről - az ember és az Isten kapcsolatáról letisztítjuk a különböző dogmatikus sallangokat, akkor bármely irányból, bármely vallás szemszögéből közelítünk - ugyan oda jutunk. Eljutunk egy Isteni részhez - a Lélekhez, és az ennek anyagi megtestesüléséhez, az élővilághoz. De hogy ne legyen egyszerű a dolog, ide tartozik az is, hogy tulajdonképpen mindkettő Isteni eredetű, csak míg a lélek pozitív (építő, élet) előjellel rendelkezik, addig az anyag ennek ellenkezőjével, a lebontás aspektusával (nem nehéz megérteni: ahogy az idő múlik, a lélek fejlődik, az anyag pedig ezzel aranyosan amortizálódik – lebomlik).

Ami nehézzé teszi az Isteni mivoltunk tisztán látását, az az, hogy a sűrű anyag, amely körülvesz minket - árnyékolja a lélek érzékelését, mintegy kettős identitás - tudatot teremtve. Egyrészt, az ember Isteni része szárnyalna - az anyagi része pedig ezzel ellentétesen dolgozik, azaz próbálja minél jobban az anyaghoz kötni magát, legyökerezni, földhöz kötni. A lelki késztetéseink általában nemesek. Segítőkészség, empátia, szeretet, gondoskodás. Azaz, ezek azok az Isteni tulajdonságok - amelyre Jézus tanított minket, de ha megnézzük a különböző vallási iratokat - mindben ugyanez van... Ugyanúgy a Védákban, mint az észak amerikai indiánok nagy-szellem kultuszában, és ugyanúgy a Koránban is. A Korán különösképpen érdekes, mert bármely hihetetlen, de az egyik leginkább szeretetközpontú vallási irat, és maga a vallás pedig a legbékésebb. Akkor hogyhogy mégis úgy terjedt el a világon a köztudatban, hogy a legerőszakosabb vallás? Nos, itt megint csak áttételesen a talmudisták ügyködését láthatjuk (az USA-n keresztül), mivel a Közel-Keleti területfoglalási céljaikhoz kellett egy ellenségkép - ezért egy - azaz egyetlen szó kiforgatásával meg is teremtettek azt. A szó - a dzsihad. Ez a szó - szent háborút jelent. Az Egyesült Államok propaganda-gépezete beépítette a világ tudatába, hogy ez azt jelenti: szent háború a keresztények ellen. Azaz - védekező pozícióba helyezte magát - és „megelőző” csapásként szépen leigázta a mohamedán országokat... Csak ezzel egy baj van. Maga a dzsihad szó nem azt jelenti... hanem belső harcra vonatkozik, amelyet a lélek es a test tudata, Isten es az anyag vív - bennünk! Azaz: a harc, amit mi magunk – magunkban vívunk. Dzsihad - szent háború a felemelkedni kívánó Isteni részünk, a lelek, és az ösztönszintű anyagi vágyak között. Az a háború, amelyet naponta többször megvívunk, pl. amikor a saját érdekeinket helyezzük szembe a közösség érdekeivel.

A dogmák, és az emberek gondolatai a vallásról vagy Istenről abszolút nem azonosak azzal a kapcsolattal, ami valójában van ember és Isten között... mely között valójában nincs távolság. Jézus valóban mondott olyat, hogy csak rajta keresztül lehet bejutni a mennyek országába. De Jézus korában meg nem létezett katolicizmus - és értelemszerűen ez a mondata messze nem azt jelenti, hogy csak a katolikusok tudnak bejutni a mennyországba - és például a zulu oroszlánvadász vagy a mohamedán hívő pedig nem. Mert Jézus 3 éves útjával egy lélekminőséget mutatott be - és mint minden kijelentése, ez is mélyebb - metaforikus értelemmel bír, mégpedig azzal, hogy az az ember, aki eléri ezt a lélekminőséget, az juthat be a mennyek országába - legyen akár bármilyen vallású. Ez a gondolatsor alapján ezek szerint a vallás = gát. Ketrec, amelybe a szabad lelek bezárja magát - tulajdonkeppen gátolva a fejlődésében és az Istenhez való hazatalálásában... Erről szólna hát az idézett mondat - "ami az embernek lehetetlen - Istennek lehetséges" ? Szerintem igen. Ha ember-tudatú vagy - akkor könnyen beleragadsz az anyagi mocsárba - és semmi esélyed nincs a lelki felemelkedésre. Ha viszont lélek-tudatú vagy (azaz „én egy lélek vagyok, akinek van teste”), akkor - egyre inkább elszakadva az anyagtól - eléred a személyes harmónia állapotát - ami már maga a mennyország kapuja - még akkor is ha pl. keleten azt nirvánának nevezik... Természetesen, amíg emberi testben vagyunk, addig nem szabad nagyon elszállni sem, mert végig kell tapasztalnunk az emberi létezés minden minket érdeklő területeit, formáit, lépcsőit – akár többször is! És hogy megérthessük a lélek fejlődési útját, vagyis inkább járjunk ezen az úton, ahhoz kell egy segítő löket. Ez lehet bármi, akár még egy dogmatikusnak tűnő vallás is.

Ebből a szempontból tehát a vallás tehát nem gát, vagy ketrec, hanem egy mankó, egy hátrahagyott szál, amin el lehet indulni a labirintusból kifelé. Aki már látja a kijáratot, annak nincs többé szüksége rá és nyugodtan eldobhatja. Olyan szempontból viszont még is csak gát egy olyan vallás, amit már módosítottak, és ez már nem alkalmas sem mankónak, sem útmutatónak. A pápai állam működése során volt olyan időszak, hogy halállal büntették azt, akinél Bibliát találtak. Figyelemre méltó ellentmondás, nemde? A "szent" Igét csak hallgatni lehet, olvasni már nem? Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy vajon miért. Arra tippelhetünk, hogy talán azért, mert a kettő nem egyezik egymással... Mert képzeljük el, mi van akkor, ha a pórnép Bibliát tart otthon és még olvasgatja is? Sőt, tovább megyek, mi van akkor, ha még értelmezni is tudja és megérti az összefüggéseket? Akkor ugye rájön előbb vagy utóbb, hogy a pápa nem Krisztus helytartója, hanem csak egy trónbitorló és az egész klérus csomagolhat. Hogy ez mégsincs így manapság, annak több oka van. Az egyik a megszokás. A másik, hogy több generáción keresztül sem történt meg a felvilágosítás. Sokkal fontosabb volt ennél a tömegek tudatlanságban tartása a hatalom birtoklása érdekében. Ez a tudatlanság ma is jelen van. A prédikációkban lehet hogy elhangzik, hogy Isten saját képmására teremtette az embert, de azt már nem mondják el, hogy ez mit is jelent. Vagy nem tudják, vagy nem akarják, hogy a teremtmény tudjon róla. Inkább az utóbbira tippelhetünk. Nos, az ember tele van képességekkel, amikről fogalma sincs. Néhányan rendelkeznek bizonyos adottságokkal, amit paranormálisnak neveznek a "tudósok", de ezzel le is van tudva a téma. Pedig ezek jelzőbólyák és csak a jéghegy csúcsát jelentik. A Teremtőjéhez visszatalált ember már isteni töltésű és a benne rejlő képességek felszabadulnak. Ha ez a visszatalálás tömeges méretekben zajlik le, akkor bizony jelentős változásokra lehet számítani. ...

---

S talán XVI. Benedek pápa is megérzett valamit ebből az egészből. Talán ő is úgy látja, hogy Isten megtalálásához, az ember üdvösségéhez nincs szükség földi helytartóra, pláne nem egy ilyen szervezett bűnbandára. Talán Benedek bácsi elért egy egyéni felemelkedési szintre, ahonnan már rothadó bűntanyának látszott az egész vatikáni tevékenység - amibe addig korábban nyakig benne volt, az mára idegennek látszik. Ki tudja? S még egy kérdés: a végidők jelei ez a lemondás, vagy inkább egy új, tudatosabb, és jobb korszak hírnöke? Döntsétek el, én az utóbbira szavazok.