Mese a Birodalomépítőkről

Egyszer volt, hol nem volt, túl az Androméda-ködön, az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a Kúrtafarkú Kvazár túr, volt egyszer egy kazár úr, akit úgy hívtak: Aton. Kinek ismerősen cseng e név, az gondoljon a véletlenekre, a valószínűtlen egybeesésekre, vagy amire csak akar, elvégre ez csak egy mese. Aki szereti az összeesküvés elméleteket, az akár e név elé tehet egy S betűt is, ha jónak látja. Szóval. Az emlékek már tovatűntek, nem tudni pontosan mi is és hogyan is történt, azonban az hétszentség, hogy ennek az Úrnak el kellett hagynia szülődimenzióját – hogy a rendkívül toleráns alaptermészete miatt, vagy mert megszűntek az életfeltételeik, vagy egyszerűen csak mert hódítani szándékozott, de ez nem tetszett az ottaniaknak, erre már a kutya sem kíváncsi. A lényeg az, hogy néhány haverjával el kellett jöjjön onnan és hogy-hogy nem, pont a Tejút rendszer Nyugati Spirálkarjának csücskébe, egy látszólag tökéletesen jelentéktelen kis kékes-zöld bolygón vertek tanyát az istenadták. Fentiekre vonatkozóan van is egy utalás egy másik mesekönyvben:

"Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is."

Akkoriban, - mielőtt még megjöttek e vendégművész sztárok - a bolygót az őshonos Lovas-urak lakták több százezer éve, minden földrészen az ő kiterjedt családjuk népei éldegéltek, úgyszólván gondtalanul, a mai ember számára hihetetlennek tűnő globális békességben, a természettel összhangban. Ne kicsinyítsük! Aranykor volt ez a javából bakker!

És egyszer csak, hogy-hogy nem, nagy dirrel meg dúrral megjelentek az idegen világ szülöttei, gúla alakú csillaghajóikkal elkápráztatták a szemtanúkat. S bár a Lovas-urak közül néhányan szúrós tekintettel méregették az idegeneket, azért az emberek többsége, az istenadta nép egyenesen az Isten fiainak vélte őket, és beengedték a házaikba... Az előbb említett másik mesekönyv ezzel kapcsolatban is megőrzött egy utalást:

„…az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”

Az isteneknek kikiáltott idegenek tehát megházasodtak egy-egy gyönyörű földi leányzóval, és terebélyes családot alapítottak. Úgy belejöttek a családalapításba, hogy minden földrészen, minden családfőnek építettek egy Isteni Wellness Központot, melyek kivétel nélkül mind gúla alakú építmények voltak. Ezen építmények segítségével tudtak egymással érintkezni, de ezek az épületek voltak a beavató központok is egyben az újszülött „istengyermekeknek”, ahol rávílágították még bimbózó elméjüket az Élet, a Világmindenség, meg Minden összevissza kuszaságában található Rendre. Ezeken a helyeken tanulták meg befolyásolni embertársaikat, melyre jócskán rásegített az épületek energiaösszpontosítási ereje. Az ősi földi nyelven beszélők – alakjuk miatt – úgy nevezték el ezen épületeket: PeReMeS.

A peremesekkel egyik legjobban telepakolt terület a Föld leghosszabb folyójának partvidékén feküdt, a Fekete Földön, mely nevét a folyó által lerakott termékeny föld után kapta. Itt épült meg az istenségek legerősebb központja, az igába hajtott népek segítségével itt építették fel technológiailag a legfejlettebb civilizációt, amit a Föld valaha látott. Csodájára jártak az emberek! Igen hosszúra nyúlik a lista azokról a dinasztiákról, akik itt uralkodtak évezredekig, s akik igyekeztek a vérvonalat a lehető legerősebbnek megtartani. Számukra a vérvonal tisztán tartása nem volt tréfadolog, hiszen csak így tudták az utódokat megfelelően kondicionálni az olyan apró-cseprő, kisebb-nagyobb pozíciókra és beosztásokra, mint Világuralmi Tervező Iroda vezetése, Világuralmi Gondolatgyár Igazgató, és Világuralmi Végrehajtó Jogi Iroda irányítása, ésatöbbi, ésatöbbi. Királyságuk örökkévalóságát többnyire az isten-fejű, oroszlán-testű kőszoborral szimbolizálták, de nem riadtak vissza más állatok és emberek művészi jellegű összekeverésétől sem. De az is lehet, hogy mindezek már megvoltak mikor ideette őket a fene, csak ellopták, mert tetszett nekik az ötlet, ahogy felhasználhatják ezen bálványokat a kis tudatlankák befolyásolására. Egyik első intézkedéseikkel összezavarták az emberek nyelvét, hogy az imitt-amott még felbukkanó földalatti ellenálló mozgalmak ne tudjanak egymással érdemben kommunikálni. Az említett mesekönyvben ez is fennmaradt:

"Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek. Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!"

Szóval, miután az idegen istenek teleszemetelték a Föld minden kontinensét a piramisaikkal, úgy gondolták, most már nincs más hátra, mint előre, és onnantól kezdve mindenki őket fogja szolgálni. Ez téves elképzelésnek bizonyult, ugyanis fene nagy gőgjükben elfelejtették az alap bölcsességet, miszerint az Élet mindig utat tör. Családjaik ezért sok helyről kénytelenek voltak elmenekülni, de olyan is történt, hogy stratégiai ujjgyakorlat gyanánt az örökké játszadozni vágyó gyermekeikkel kontinentális háborúkat vívattak. Mivel az embereknél jóval fejlettebb szellemlények voltak, így igen értettek a népek megosztásához, ami odáig fajult, hogy korábban egymás hátát védő testvérek is képesek voltak egymás torkának ugrani, csak mert egyikük a kutyafejű, míg a másikuk az oroszlánfejű „istent” imádta. Az idegen istenek időnként adtak egyet a környezetvédelemnek és fenntartható fejlődésnek is, ennek szellemében volt, hogy özönvizet eresztettek kontinensnyi területekre, vagy éppen szigeteket süllyesztettek el, csak mert az milyen jó móka már. Technikai vívmányaik révén könnyedén utazgattak szerteszét a bolygón, (és egyáltalán nem bánták, ha erről a primitív őslakos kézművesek készítettek néhány eladható szuvenírt), bárhol előidézhettek természeti katasztrófát, sőt képesek voltak az emberi génállomány megváltoztatására is. Az ő kiváló tudósainak köszönhetően jöttek létre új és új rasszok az addig szinte egyforma emberi faj mellett, amire igen nagy szüksége volt az őslakosoknak, tekintve hogy ez előtt mennyire unalmas lehetett itt az élet. Külön sikerdíjjal jutalmazták azon tudósaikat, akik olyan számukra igencsak hasznos viselkedésformákat tudtak beállítani némely rassznál, hogy még a piramisok befolyásoló energiamezői nélkül, s különösebb manipuláció nélkül is sikerült habozás nélkül felzabáltatni velük saját társaikat. E pillanattól kezdve beszélünk a Harc, a Háború, és a Hódítások koráról, azaz a három Hatos… akarom mondani Hát, Hát, Hát korszakáról. Bizony.

Az egyik első Gordiusz-díjjal jutalmazott új rassz akkád néven jelent meg a történelem színpadán. Ez a nép nem sokat teketóriázott, és főnökeik piramis-mintájára létrehozták a Föld első emberi hatalomkoncentrációjára épülő Birodalmát. Mindazonáltal ez a birodalom ugyan sok szállal függött még a Fekete Nemesség civilizációjától, de nem kellett külön engedélyt kérnie minden egyes ősnép véres leigázásához, ahogy azt tették a Folyóköz ősi békés városállamok népeivel, pl. a HuNGáR-okkal, akiket az istenek kedvencei, a későbbi történelemhamisítók Rémus farkasgyermek nevének megfordításával Sumér-nak neveztek el. Az Akkád Birodalmat később ugyan sikerült legyőznie az ősiek egy csoportjának, és egy ideig virágzó kultúra telepedett a Folyóköz vidékére, ám ekkor a géngyárak soraiból egy újabb, még az akkádoknál is véresebb archetípus jelent meg a történelem színpadán: az asszírok. Az emberi történelem talán legvéresebb mészárlása köthető a nevükhöz, ám nagyszerű és példamutató életművüket máig őrzik a főnökeik tiszteletére állított, levágott emberfejekből álló piramisaikról készült domborművek.

Teltek-múltak az évezredek. Az idegenek leszármazottjai őrizték a vérvonalat és a tudást, míg a szolganépek egyre kevésbé tudták felidézni miért is kellene imádják ezeket a kiválasztottakat, mindenesetre több ősi istenség is fennmaradt az emlékezetben, a nekik állított szobrok segítségével. A mágia is kezdett feledésbe merülni, már csak a szűk családi kör ismerte a gondolatok teremtő erejét. Ők viszont kizárólag a saját hatalmuk megőrzésére használták a mágiát, s bepiszkították annak minden részletét. Az eredeti letaszítottak már régen elporladtak, de Aton szelleme ott lebegett mindvégig az utódok felett. Az örökösök sikertörténetéhez köthetőek az olyan nagyszerű nemzetközi vállalkozások, mint például Római Birodalom, Római Katolikus Egyház, Brit Birodalom, és - hogy ne csak mindig a múlttal példálózzunk - az USA, a SZU és az EU néven futó kísérleti projektek. A földönkívüliek arra mindig gondosan ügyeltek, hogy saját embereik kerüljenek minden fontos döntési pozícióba...

A 6almasok mindmáig sikeresen megőrizték inkognitójukat, és 6almi pozíciójukat. Egyre sikeresebben koncentrálták mind az emberek feletti uralmukat, és mind a bolygó anyagi javait, aranykészletét, természeti kincsei feletti kontrollt. Ám mindezek ellenére, vagy pont emiatt a 6almasok 6almas zsákjai elkezdtek repedezni. Rések, kotnyeles kis rések jelentek meg a pajzsokon és zsákokon. Egy kevésbé kedvelt és elterjedt nézet szerint az őslakosok körében ismét felütötte a fejét a lázadás gondolata. Közöttük ugyanis élnek még ma is olyanok, kik nem igazán komálják a rabláncokat, és a sok sok kapott ajándéktól (mobiltelefon, iPad, bankjegy, TV-sorozatok, miazmástól) elvakult tömegekkel ellentétben sikerült felemelniük a fejüket, így megláthatták, hogy micsoda csuda-csapattól érkezett ez a sok jótétemény, amelyik oly ügyesen piacra dobta a Világuralom nevű termékét, és mellesleg oly sikeresen végigvezette az ember nevű lényt a Történelem c. horrorfilmen. A szegénylegény ennek a mesének a végén is győz, bár ezt a patás még nem tudja, vagy ha tudja is, hát mélyen hallgat róla. Hamarosan eljő az idő, amikor ismét boldogság lesz az úr az Úr helyett, és a szegénylegény elnyeri méltó jutalmát, és elveszi feleségül a királylányt, és boldogan élnek mindörökké...

Nos, ennyit röviden a bolygó történetéről. Ha a mese valamely része nem kellően érthető, az ne okozzon senkiben kételyeket önmagával szemben, mert elképzelhető, hogy maga a krónikás sem érti teljes egészében...

Itt nincs vége, de fuss el véle.