A tudomány felfedezi a Teremtőt 8. rész: a kvantumtudat

Frissítés:

Nassim Haramein - Sacred Geometry and Unified Fields

(angolul tudóknak, nagyon hasznos kis "világnézet-kifordító" eszmefuttatás)

Sokszor kritizáltam már a tudományt, a tudomány embereit, most viszont úgy érzem talán kissé túlzottan indokolatlanul. Sokszor illettem korábban a tudományt „tévedések sorozata” és más egyéb általánosító és ledegradáló jelzővel, de be kell lássam, hogy igazságtalanul keményen fogalmaztam, mivel ez nem mindenkire igaz; az utóbbi időben elém került (megtalált, bevonzottam, stb.) néhány olyan tudós/kutató ember munkája, akik megmutatták, hogy az ezen a területen dolgozók is az igazság kiderítésén fáradoznak, és sokszor egyáltalán nem eredménytelenül. Persze sok a tévút, főleg azok esetében, akik továbbra is az anyag felsőbbrendűségének vallásában hisznek, ellenben néhány generációnként, - sőt, olykor sűrűbb időközönként – születik valaki, aki helyre teszi a tudomány eddigi tévedéseinek egy részét, és általuk mindig kapunk egy szélesebb látókört világunk felépítésére vonatkozóan. Három érdekességet szeretnék bemutatni ebben a bejegyzésben, melyek mindegyike egy-egy paradigma váltás az adott területen, ha viszont a három ismeretanyagot sikeresen integráljuk és szintetizáljuk magunkban, akkor tényleg teljes világnézet átalakulás következik be, amely szemlélet-váltás remélhetőleg jobb irányba változtatja meg az embereket. 

1. A csavaros észjárás

 

Első témában a már korábban említett „Teremtő ujjlenyomata” és „Spirális élet” cikkekben leírt dolgokat vesézzük tovább. Tulok barátom jóvoltából megismerhetjük Djsadhu fantázianéven ügyködő kolléga munkásságát. A "djsadhu" oldal tulajdonosa (Link) vette a fáradságot, és leképezte egy számítógépes animációban,  a Naprendszer és bolygói mozgását a Tejútrendszerben (természetesen nem méretarányosan mert a Nap 109-szer nagyobb, és 333.000-szer nehezebb, mint a Föld). A szoftver létrehozásakor nem tudott a szélsőséges méretekkel dolgozni, mivel a legnagyobb és legkisebb tárgynak is látszania kell – ettől függetlenül a lényegre koncentrált. A lényeg pedig az, hogy a Naprendszerünk nem heliocentrikus, hanem spirális pályán mozog - egy nem látható tórusz felületén végighaladva kering a Tejútrendszer magja körül. És hogy miért fontos ezt tudni? Azért mert az élet nem körforgás, hanem vortex, azaz minden spirális pályán létezik kezdve a DNS spirállal egészen a galaxisokig. Hermész tanítása, miszerint „amint fent, úgy lent” tökéletesen igaz, azaz ugyanaz a minta vezérli a megnyílvánult Univerzum minden egyes részletét. És ennek ismeretében felvethető az alapkérdés: ha a Világegyetem egy robbanásból jött létre, akkor hogyan lehetséges, hogy mégis ekkora, alapvető, minden szintre kiterjedő rendezettséget mutat? A mindennapi életünkben is észre lehet venni ezeket az összefüggéseseket, pl. a minap felfedeztem, hogy a forró tejbe dobott kakaópor feloldódása közben spirális mozgást vesz fel – létrehoz egy mini-örvényt. Egyszerű példa, de mégis kiüti a szemünket az igazság. Ezt megértve könnyen eljuthatunk a felfedezéshez, hogy az idő és tér (távolság) valójában illúzió, mindennek lényege a mozgásban, a spirális mozgásban rejlik. Az első vidijón a Naprendszerünk spirálmozgása látható:

The helical model - our solar system is a vortex

 

A második videón a Naprendszerünk csavart mozgásának egy nagyobb rendszeren - a Tejút galaxison - belüli értelmezése kerül bemutatásra. 

The helical model - our Galaxy is a vortex

Látható, hogy a Napunk egy tórusz felületén "úszik" végig a Tejútrendszer rá szabott pályáján, és amely spirál mozgás következtében a Naprendszerünk 26 ezer évenként a Tejút síkja alá illetve fölé kerül, pontosabban egy precessziós világévet tesz meg a Tejút pozitív és a negatív oldalán (a pozitív és negatív pólus hozza létre a mágneses mezőt, melynek "középső" síkjában a Forrás - a látható világ megnyílvánul, ennek magyarázata a második témában kifejtődik). És hogy miért elképesztően fontos ezt tudni? Azért mert ez az egész spirális mozgás szabályozza a Földi életünk ciklusait is, amely ezek szerint úgy néz ki, hogy 26/2, azaz 13 ezer évig negatív tartományban utazunk, majd 13 ezer évig pozitív tartományban. Szemléletesebben: A Naprendszer precessziója, vagyis a tóruszon haladás egy "köre" a spirális úton, 25.920 év. Az alábbi képen a hullámvonalként ábrázolt mozgás egy teljes periódusát mutatja:

Az előző képen bemutatott mozgás a tórusz felületén haladásnak megfelelő spirális útvonalat mutatja. Maga a tórusz ilyen formájú: 

És ilyen mozgást végez a naprendszer egy teljes, 226 millió éves, spirálisan köröző utat leírva a galaxisban a tórusz kerületén a Központ körül, 8692 precessziós "kört" lenyomva:

Ha minden igaz, jelenleg a spirál - Tejút síkhoz képest - negatív oldalán vagyunk, annak is a mélypontján, melyen éppen hogy csak áthaladtunk. Innentől emelkedési pályán leszünk 13 ezer évig, melynek csúcspontját áthaladva ismét visszaesés következik be. Na kérem! Hát nem pont erről mesél az összes ókori kultúra? Hogy a történelem ciklusokból áll, s mint egy hullám, az aranykortól a vaskorig degradálódunk, majd onnan kapaszkodunk vissza? De bizony, pont erről szólnak a tanítások, melyek úgy tűnik tökéletes összhangban vannak a fizikai modellből levonható következtetésekkel. És hogyan lehetséges, hogy ilyen csavaros modellt hoz létre az Univerzum? Nos, én csak arra tudok következtetni, hogy egy rendkívül csavaros észjárású entitás hozza létre. :)

Forrás: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=325

2. Elsődleges mezők

Ebben a videósorozatban foglaltak szerint, a jelenleg elfogadott elméletek, a fizika és asztrofizika is megrendült, hogy átadja helyét a mag egy radikálisan új elméletét képviselő erőinek valamennyi kérdésben. Mindenki meg fog lepődni, az összes videó tényleges képsorokat tartalmaz a plazmáról és nem manipuláció, eltérő sebességeken felvéve. Nehéz elhinni, de ez mind igaz.

The Primer Fields Part 1

The Primer Fields Part 2

The Primer Fields Part 3

A kísérleteket nézve világossá válik, hogy a Világegyetemben a galaxisok "anyaga" egy írdatlan pozitív és negatív töltésű tórúsz-tölcsér között középen, a "nullsíkban" jön létre, ott nyílvánul meg, viszont a duális mező, a tölcsér (a "kád") többi része láthatatlan (ezt neveztük mi tudatlankák eddig sötét anyagnak), és ezt az egész mezőt a mágnesesség hozza létre és tartja mozgásban, akár fénysebességű kilövelléseket is produkálva. Tehát úgy tűnik mégis csak igaza van Mehran Tavakoli Keshe iráni atommérnöknek, hogy a gravitációs és mágneses erő nem két különböző dolog, hanem tulajdonképpen egy és ugyanaz. A mágneses mező hozza létre azt a vonzást, ami összetartja az égitesteket, létrehozza az állandó forgó mozgást is, valamint létrehozza és szabályozza az égitestek keringési pályáit. Ezt innen, a bolygóról nézve gravitációnak, tömegvonzásnak nevezzük, de valójában az egésznek a kulcsa a kétpólusú (duális!) mágneses mező, ami létrehozza a gravitációt. 20:20-nál gyönyörű látni, ahogy a vortex központi terében, a két sugárzó (két pólus) között a mágnes golyók - darabszámuktól függetlenül - a mező hatására létrehozzák a tökéletes geometriai alakzatokat, mindig azonos távolságban egymástól, valamint azt is látni, hogy a nem mágneses golyók szabályos keringési pályára állnak a központ körül (mint a bolygók a csillagok körül). A kutató stílusosan  érzékelteti - a mágnesgolyók kilövésével - azt is, hogy semmi szükség mostantól "sötét anyag", "sötét energia", "fekete lyuk" és hasonló bizonyítatlan elméletekre egy-egy galaxis működésének magyarázatához, hiszen minden a Rendszer része, csak van egy számunkra érzékelhető kisebbség (a felszín / illúzió / hologram), és van egy számunkra érzékelhetetlen többség (a valóság), mely mozgatórugója a világnak. Úgy is lehet fogalmazni, hogy ennek a hófehér kádnak, mely tele van vízzel csupán a barna lefolyóját látjuk (ahol látványosan megnyílvánul az örvénylő víz, az "anyag"), a víz és a kád többi részét nem érzékeljük, de attól még ott van az, és ez a nem látható rész az elsődleges, a primer. 

És itt szintén feltehető a kérdés, hogy miért fontos ez? Azért b+, mert elérkezett az ideje, hogy befejezzük az anyabolygónk erőforrásainak felégetését, és végre a természettel, a teremtés fizikájával összhangban használjuk az energiát a boldogulásunkra. Miért kell elégetni a Föld zsírpárnáját, amikor a szemünk előtt zajlik a folyamatos bemutató: a Forrás mozgási energiává alakulása. Ha ennek fizikáját egyszer képesek leszünk gyakorlatban is alkalmazni, akkor hamar eljöhet az idő, hogy egy tórusz-mágnes kütyüvel a kesztyűtartóban furikázhatunk amerre csak kedvünk tartja - a benzinkutakat nagy ívben elkerülve. :)

Forrás: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=325

3. A Belső Rend


A magyar származású David Böhm tulajdonképpen a fentiekben bemutatott kísérleteknek fektette le az elméleti fizikai alapját. Legalábbis én most nagyvonalúan összekapcsolom a kettőt, mivel szerintem tökéletesen egymásra épül a két dolog. Bohm ugyanis elméleti fizikai kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a fizikai valóság nem különálló tárgyak gyűjteménye (ahogy ezt mi korlátoltan érzékeljük), hanem a világ egy olyan osztatlan egész, amely szüntelen mozgásban van. Bohm tehát szakít a Descartes-féle "a világ egy háromdimenziós térkép", és a Newton-i mechanisztikus (minden elem különálló objektum) világképpel, és meglátásai a kvantummechanikában és a relativitás elméletben rámutatnak az univerzum egységére, amelynek minden része összekapcsolódik és egyesül egy teljes egészben. Ez az osztatlan egész nem egy statikus valami, hanem inkább afféle állandó áramlás és változás, egy láthatatlan éter, amelyből minden dolog ered, és amibe végül minden feloldódik. Ebben az áramlásban az elme és az anyag nem különálló szubsztanciák. Sokkal inkább egy egész és töretlen mozgás különböző megjelenései. Bohm ezt az áramlást nevezi holomozgásnak (egész+mozgás) ami a valóság két alapvető jellemzőjére utal: a világ egy oszthatatlan egész és állandó mozgásban, áramló állapotban van. A valóság olyan módon strukturált, ami hasonló a holográfiához (lásd még pl. Michael Talbot: Holografikus Univerzum), ebből pedig leszűrhető, hogy a fizikai valóság minden része tartalmaz információt az egészről. 

Bohn vezette be a fizikába a külső (explicit, kibontakozott, megnyílvánult) és a belső (implicit, burkolt, megnyílvánulatlan) rend fogalmát, melyet leginkább talán az elektronok "életéből" érthetünk meg, ugyanis az elektronok beburkolózott együttesek csoportjaként is értelmezhetőek, amik általában nem lokalizálhatók a térben. Bármely adott pillanatban, bármelyikük kibontakozhat és lokalizált lesz, és a következő pillanatban ismét beburkolózik, és a helyébe jön egy másik. Ha ez a folyamat gyors és szabályos módon zajlik, úgy hogy minden kibontakozás lokalizált, ez egy részecske folyamatos mozgásának a látszatát kelti, aminek mi emberek az elektron nevet adtuk. Azonban a valóságban nincs elszigetelt részecske, csak a kibontakozások gyors és szabályos sorozata kelti a folyamatos mozgás illúzióját. Alapvetően a részecske csak egy absztrakció, ami az érzékeink által manifesztálódik, a beburkolódások és kibontakozások szakaszainak rendezett sorozatában. 

Ha a hologram ötletét a nagy léptékű világegyetemre alkalmazzuk, akkor a kozmoszt tekinthetjük egy hatalmas fénytónak, amelyben hullámok terjednek szét minden irányban, egymásba hatolnak, és mind bonyolultabb hullámformációkká alakulnak. Ezek közül néhány rövid életű csupán, mások tovább fennmaradnak, de akadnak viszonylag tartós, mozgó alakzatok is. Rendszerint úgy tekintjük a világegyetemet - mondja Bohm - mint amelyben itt-ott szilárd objektumokat, atomokat, csillagokat találunk. Többségük fényt és egyéb elektromágneses sugárzást (rádió-hullámokat, gamma-hullámokat) bocsájt ki. Azt képzeljük, hogy a szilárd testek az elsődlegesek, és a hatalmas, a világmindenséget kitöltő sugárzásóceán másodlagos csupán. Bohm megfordítja a sorrendet és azt állítja, hogy sugárzás az elsődleges valóság, a szilárd testek pedig a holomozgásból kiemelkedő, többé-kevésbé tartós hullámformációk. Bohm elméletében az univerzum két szintjét vagy rendjét különíthetjük el. Az explicit (külső) rend azonos a hétköznapi életünkből ismert anyagi világgal. A másik, az implicit (belső) rend pedig nem más, mint a már említett holomozgás. Ennek mindig csak a felszínét látjuk, amint éppen pillanatról pillanatra kibontakozik az implicit rendből a térben és az időben.

És itt lép be a képbe a szinkronicitás és morfogenetikus mező kérdésköre is (pl. amikor egymástól nagy távolságban lévők egyszerre találják ki ugyanazt), ami a kizárólag külső (illúzórikus) látványban gondolkodók számára komoly fejtörést okoz, viszont Bohm elmélete és László Ervin professzor rendszerelmélete megoldást kínálhat. László Ervin sokat tett azért, hogy megtaláljuk a mikro- és a makrovilág, vagyis a láthatatlanul kicsi és a hétköznapi valóságunk közötti kapcsolatot. Feltételezte, ha egyszer egy forma már kialakult, akkor nem az enyészet lesz előbb-utóbb a sorsa, hanem várhatóan újra fel fog tűnni. Ez a felfogás már megfelelő keretet ad a szinkronicitás megfigyelt jelenségeinek. A szinkronisztikus egybeesések nem egyszerű ismétlődések, hanem tudatosak. Bohm elgondolása szerint, ahogy az implicit rend kibomlik rejtettségéből, és megteremti az explicit rend mindennapi világát, egyúttal biztosítja új, "kreatív" formák szüntelen keletkezését. A kozmosz új képződményei tanúsítják az implicit rendben rejlő végtelen alkotóerőt. Érzékeink számára megragadható formában jelennek meg a mindennapi élet színpadán, és semmiféle térbeli korlátozás nem érvényes rájuk. Minderre példa a biológiai élet és a tudat születése egyaránt. Ezek Bohm szerint sem számos, egyedi esemény következményeként alakultak ki a Föld kémiai és födrajzi története során. Mivel keletkezésük nem más, mint az implicit rend megnyilvánulása, ezért ebből következik, hogy.a világegyetemben mindenütt jelen kell lenniük. 

Mivel az implicit alakzatok mindenütt megjelenhetnek, ebből kozmikus archetípusok létére következtethetünk: olyan formákra, amelyek az explicit rendben lépten-nyomon felbukkannak. A spirál például a tengeri kagylók, a növényi magvak és a spirálgalaxisok visszatérő mintája. Ezek az archetípusok metafizikai természetűek: egyfelől túllépik a tudat és a fizikai világegyetem határát, másfelől mindkettőben ki is fejeződnek. Bizonyos alapformák újra és újra visszatémek, például a gömb, a spirál, az ellipszis stb. Ökológusok a mocsarak legalapvetőbb életfenntartó rendszereit kutatták, hogy megtalálják az élet legegyszerűbb formáit. Munkájukból kiderült, hogy e parányi elő szervezetek négy alapvető megjelenési formája azonos a galaxisoknál megfigyelt négy típussal. Az eddigiekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ismétlődő formák vagy alakzatok megjelenése legalábbis lehetséges. Éppen erre van szükségünk ahhoz, hogy a szinkronicitás egybeeséseinek létét elméletileg megalapozhassuk. Igazából akkor kellene csodálkoznunk, ha nem volnának ilyenek a Bohm, Sheldrake és László Ervin által leírt univerzumban.

És akkor feltehető a lényegi kérdés: csakugyan az implicit rend alakítaná az explicit rendben lezajló eseményeket úgy, hogy valaki számára jelentést kapjon egy helyzet? Ha végiggondoljuk, mit mond Bohm az implicit rendről, hajlunk arra, hogy igennel válaszoljunk az iménti kérdésre. Bohm újabban továbbfejlesztette elméletét, és azt latolgatja, hogy kell lennie valamilyen szuperimplicit rendnek, amely úgy viszonylik az implicit rendhez, mint az implicit az explicit rendhez. A szuperimplicit rend olyan rendező elvként hat az implicit rendre, mint az író gondolatai a tintára és a papírra, amelynek eredményeképpen valósággá válik a szöveg. Bohm holográfikus világegyetem képe túllép a szellem és az anyag, a tudat és az anyagi világ klasszikus megkülönböztetésén. Éppúgy számot ad a jelentés és a kreativitás tudati eredetéről, mint a fizikai világegyetemben való megnyilatkozásáról: hiszen e kettő egy és ugyanaz. A szuperimplicit rend mélységes tartományaiból áradó, joggal mitikusnak nevezhető üzenet egyaránt áthatja az anyagi világot és a tudatot. Ha ebből a nézőpontból vizsgáljuk a szinkronicitást, akkor nem találunk benne többé semmi rejtélyeset. Nem egyéb, mint egy jel, amely emlékeztet bennünket a tudat és az anyagi világ szétválaszthatatlan egységére.


Forrás:
David Bohm: http://www.modusvivendi.hu/MVM%202012%20december.pdf

Szinkronicitás áttekintő: http://tisztafriss.hu/doc591/  


3+1 ráadás: az azonnaliságról

Korábbi kísérletek igazolták, hogy pl. egy összekapcsolt foton részecskepár távolságtól és időtől függetlenül szinkronban van. Na most a kínaiak ezt még egy kicsit megfejelték:

"A fény sebességénél több mint négy nagyságrenddel gyorsabban végbemehet az az esemény, ami az összefonódott kvantumrészecskék között történik – állítják kínai fizikusok, akik megpróbáltak ezzel kapcsolatban méréseket végezni. Bár sem a műszerek, sem pedig a módszer nem teszi lehetővé a pontos mérést, de a kutatók az eredmények alapján arra következtettek, hogy az interakció sebessége a 3 billió méter per másodperces tartományban van.... fizikusok nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a hatás valójában azonnali, tehát nincs sebessége." 

(hm... alakulamolekula)

Forrás: http://index.hu/tudomany/2013/03/08/ami_tizezerszer_gyorsabb_a_fenynel/



Következtetéseim (fenntartva a tévedés jogát):

1. Az élet nem a fizikai univerzumban keletkezett, hanem a fizikai univerzum az élet folyamatos teremtésének, a kvantumtudatnak a terméke, annak megnyílvánult felszíne. Tudom, ez olyan szcientológusosan hangzik, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem akarok belépni semmilyen szektába, sőt vallást sem kívánok alapítani, van már épp elég karám.

2. Jelenlegi életterünk, a megnyílvánult Univerzum és ezen belül a galaxisok a (számunkra) megnyílvánulatlan Szuperbelső Rend, vagy más néven Isteni Közeg / Kvantumtudat / Alapvető Áramlás / Forrás / Elsődleges Mező (még hogy sötét energia...!) felszíni fodrozódásai (hologramjai?), melyek úgy jönnek létre, hogy egy duális mező, egy láthatatlan pozitív és negatív "tölcsér" mágnesként létrehoz egy örvényt (vortexet), ahol az "anyag" a mező fókuszpontjában, a nullsíkban - rendezett formációkban - megnyílvánul. A mi naprendszerünk és ezen belül a Földünk életét nagyban befolyásolja, hogy a  pozitív vagy negatív "tölcsér" tartományban utazunk éppen (a saját kis tóruszunk mentén általában teljesen becsavarodva :).

3. Engedtessék meg nekem, hogy a Bohm által Szuperimplicit Rendnek nevezett, mindennek forrását, mindent átható és irányító kifejezést továbbra is Istennek hívjam (vagy olykor a Tudatnak)... Szóval Isten, rendkívül csavaros észjárásról téve tanúbizonyságot létrehoz (álmodik?) egy rendezett képet, amelyben mi - résztudatok - szabadon garázdálkodhatunk a rendelkezésünkre álló erőforrások erejéig. Hogy aztán ki milyen formációkra illetve tudati kvantumugrásokra képes (mint pl. amikor egy reggel hirtelen egy dolognak magasabb szintű, átfogóbb értelmezésére ébredsz), az már egyéni szint kérdése. A gép forog, az alkotó (nem) pihen. A nem rendeltetésszerűen használt alkatrészek időnként törlésre/újrahasznosításra kerülnek...

4. A világban tökéletes rend van, ahol az azonnaliságra és a szinkronicitásra csak az adhat elfogadható magyarázatot, ha elfogadjuk, hogy a Tudat hozza létre az Egészet, vetíti ki a KÉPet a KÉPzelete segítségével, melyből mi, részegységek a KÉPződményt érzékeljük. De azért visszafejthető a dolog, (szándékosan így van kitalálva), azaz odafigyeléssel eljuthatunk a képződménytől a vetítőig, majd a mozigépészig (az Alanyig), visszafejtve az illúzió rétegeit a valóságig, és akkor döbbenünk rá nagy hűvel meg hóval, hogy mindig is itt volt bennünk is, a tudatunkban, mi meg Őbenne. Egy az átlagnál némileg fejlettebb tudatrész imigyen fogalmazta ezt meg: "hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok. ... én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek."


Könyvajánló: 
Amit Goswami - Képzelt ablak 
"Goswami professzor két világban is otthon van: az indiai szellemiség örök diákja és gyakorlott kvantumfizikus egy személyben. Az elmúlt huszonöt évben számos könyv próbálta meg egyesíteni Keletet és Nyugatot, összeegyeztetni a nirvánát a magfizikával. Némelyik sikerrel járt a költészet szintjén, gyönyörű képet festve a táncoló részecskékről, amelyek önkívületben lévő dervisekhez hasonlóan pörögnek a térben. Más, prózaibb szerzők józanul feltárták a párhuzamokat Einstein relativitáselmélete és a szenvedés megszüntetésének buddhista tana között. Ennek ellenére minden tiszteletemmel kijelenthetem, hogy egyikünk sem jutott el odáig, mint Goswami professzor, aki a puszta képeknél vagy intellektuális párhuzamoknál jóval messzebbre merészkedett. Miután csaknem egy évszázada igyekszünk megfejteni az anyag titkait a kvantumfizika segítségével, világossá vált, hogy az elmélet önmagában nem tökéletes; a tudattal kell kiegészítenünk. A kvantumfizika lezárásához szükséges tudat ugyanaz, mint amellyel az írott történelem során a világ misztikusai találkoztak. Így feltárul a képzelet ablaka, a lehetőség, hogy a tudományba bevezessük a tudatot, mint minden létezés okát, felismerve, hogy egy új tudományos paradigma metafizikai alapja lehet."

http://hu.scribd.com/doc/62339244/Amit-Goswami-Kepzelt-ablak

Előzmény okoskodások:
http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/p/sorozatok.html