3D minták a Magyar Tenger partján

El voltam tűnve egy hétig, de úgy látom ez nem befolyásolta a közönséget, szépen folyt a társalgás, és ennek örülök! Mivel ez elvégre egy internetes napló, ezért úgy vélem néha adnom kell egyet a személyes élményeknek is. Szóval! Hosszas és "körültekintő" szervezés után fogtuk magunkat, és a fél házat bepasszírozva a kocsiba, elindultunk a kiccsaláddal 5 kemény napra a Balatonra. Nemrég értünk haza, így amíg friss az élmény, ebből a viszonylag szar nyaralásból szeretnék most valami vicceset kihozni. Legalább utólag röhögjek rajta, ha már menet közben nem sikerült maradéktalanul. De nem csak valami unalmas élménybeszámoló következik, hanem néhány érdekes megfigyelésemről is igyekszek képet adni a kedves olvasóknak - már annak akit érdekel.

Onnan indult a dolog, hogy a blogon nemrég futó "Mazsola feminin?" flémmel analóg módon az indulás előtti délután, a nagylányom - kihasználva a sziesztámból eredő tehetetlenségemet -  kék színű, lemoshatatlannak bizonyuló gyerekfilccel kifestette mind a 10 lábkörmömet. Lemoshatatlannak bizonyult, bármivel is próbálkoztunk. Nna, jól rábasztam, ez "jó" előjele volt a nyaralásnak, mivel gondoltuk biztos sikerem lesz a parton, és ki fog derülni ki a legény... öööö... akarom mondani ki a meleg a parton. Miután itt a blogon tisztáztuk, hogy a gondolatfüzéreim ellenére a valóságban  nincsenek feminim vonásaim, a lányom - mit sem tudva erről a kis viccelődésről - biztosította, hogy legalább a lábam legyen az... :) A nejemnek mindenesetre tetszett, de azért küzdött az eltávolításával rendesen - végül a sarokreszelő vált be, de erről az élményről inkább nem adok részleteket. És ezzel el is érkeztünk az első minta felismeréséhez: a gyerekek magasról szarnak a felnőttekbe már beívódott aggályokra, viselkedésmintázatokra, megfelelési kényszerekre, és csak teszik a dolgukat. És ez így van jól. Mert hisz miért érdekelné a gyereket az, hogy másnap majd az apja - papucs ide, gyors léptek oda - esetleg kellemetlenül érezheti magát mások előtt a parton, ha most jót nevethetünk rajta? Miért érdekelné a gyereket az a felnőtt-minta, ami még nem az övé, még nem befolyásolja a viselkedését? Ezt jelenti a jelenben élni, még "minta-mentesen"!

Az utazásról most nem írok, mert az tényleg unalmas lenne, a lényeg az, hogy megérkeztünk a szállásra és itt fogadott minket a következő viselkedés-minta: elkezdtük kritizálni a hotelt. Volt is okunk rá, hiszen annyi hibája volt annak a szerencsétlennek, amit már nem lehetett jó szándékkal magunkban tartani. Más is ezt csinálja? Másnak is feltűnt az a minta, hogy a prospektus és a valóság általában külön dimenzió?

A hotelépület olyan konstrukciós hibákkal rendelkezett, melyek észrevételéhez nem kell építésznek lenni. A tetőtéri szobákhoz vezető folyosót közvetlenül a ferde tető alatt alakították ki, aminek következtében az embernek le kellett hajolnia, vagy félre kellett döntenie a fejét, ha végig akart menni. Nehezítő körülményként ugyanez a folyosó 15 cm magas láthatatlan küszöbökkel volt felfegyverkezve. Láthatatlanságát azzal érték el az ügyes burkolók, hogy a küszöböt ugyanazzal a színű padlószőnyeggel fedték le, mint a folyosó többi részét. Természetesen nem telt el nap, hogy valamelyik gyerek át ne esett volna valamelyiken. A szobák alul-méretezettek voltak - OK, hogy anno domini még nem voltak olyan szigorúak az OTÉK szabályok mint manapság, de azért az emberi tartózkodásra szánt helyiséget arra alkalmasnak kell tervezni, főleg ha azért vesz igénybe az ember szállás-szolgáltatást, hogy kényelmesen tudjon megszállni valahol. Nos itt nem hogy repkedni, de lépni sem igen lehetett anélkül, hogy bele ne rúgtunk volna valamibe napi tízezerért per koponya. És ezen még a síkképcsöves Samsung tévé sem sokat segített. Na mindegy, ezen túllép az ember, de vannak dolgok amin nehezebben. Mert ugyebár én például leszarom, ha nem a Balatonra néző ablakot kapok, de azért valahogy sem teniszpálya, sem a vasúti sín nem tartozik azon perspektívák közé, amelyet az ember egy pihentető hétre látni kíván. Különösen nem ha figyelembe vesszük ezen emberi építmények funkcióiból eredő zajhatásait. Különösen reggel. Érthetőbben: ki a tököm akar teniszlabda pattogásra vagy vonat-dübörgésre ébredni amikor nyaral? Most persze jöhetne a gyógy-válasz, hogy "csukd be az ablakot marha", amire én visszakérdeznék, hogy "tetőtérben, idióta? Nyáron?"...   

A mosdóról még szólnom kell. A leginkább megmosolyogtató része az volt, hogy a wc ablaka a fent említett, sok sebből vérző folyosóra nyílt. Hm, nem mondom, ötletes! Ha jön az új vendég, fogadjuk méltó módon! Éreztessük vele, hogy itt bizony mások is megháltak egy időre! Nem baj, mi nem nyitottuk ki, így viszont a zajos, de kétségtelenül nem rendeltetésszerűen működő (értsd: eldugult) szellőző ellenére állandósult a törölközőkből és a fürdőruhákból párolgó nedvesség miatt a bűz. Na nem baj, majd gyorsak leszünk, és becsukjuk az ajtót - gondoltuk. Az ám, csakhogy nem volt hagyományos ajtó a mosdón, csak egy tolóajtó amit rettenetes hangok kíséretében lehetett csak becsukni - ennyit a "ne zavarjuk a másikat ha lehet" elvekről. A zuhany volt a hab a tortán. Nem csak hogy nem volt víznyomás, de a melegvíz is csak vagy tíz perc alatt ért el a szobánkba, és ha egy óvatlan pillanatban szerettünk volna hozzákeverni egy kis hideg vízet, azon nyomban kihűlt az egész. Tetszik érteni? Itt nincs lacafaca meg köntörfalazás: tessék eldönteni, hidegvízben avagy melegvízben akarsz tusolni, köztes állapot nincs öreg! De kérdem én, mit tehet az ember előzetesen? Kérdezzen rá a szállásfoglalás előtt a víznyomásra is?

Az étkezésről csak annyit, hogy a nyaralás előtt csúnyán benéztem a dolgot, és úgy emlékeztem, hogy reggeli és vacsora is benne van a szállásban, aztán kiderült, hogy csak a reggeli, az is svédasztalos, de az is szegényes: virsli, rántotta, felvágott, paprika-paradicsom, tej, tea, kávé - slussz-passz. Tudom ezek már talán szőrszálhasogatásoknak tűnnek, de azért én egy svédasztalos reggelinél például el tudok képzelni némi gyümölcsöt is a választékban. Pláne nyáron. Pláne a termékeny Dunántúlon. No mindegy, mindenesetre a kiszolgálás és a kedvesség ellenére az ilyen pitiáner dolgok miatt dönthet úgy a vendég, hogy nem megy oda többet vissza. Soha az életben. Ami már kevésbé volt pitiáner, sőt megkockáztatom súrolja a pofátlanság szintjét, az az volt, hogy miután rádöbbentünk: nincs vacsi, megkérdeztük hogy ugyan mennyiért adnak vacsorát külön. Nos nyílván mindenki másképp van eleresztve, de nekünk a három darab Mátyás / fő a megfizethetetlen, vagyis inkább a "hülye lennék ennyit adni egy vacsoráért" kategóriába sorolandó. Pláne minden nap. Így viszont maradt a keresgélés, de rá kellett döbbenjünk, hogy a Balaton parton az ételt valamiért egészen más dimenzióban mérik, mint más rendes helyeken. A piát már nem is merem említeni. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy egy egyheti Balatoni nyaralás árából símán el tudsz menni az Adriára. No, de legyünk patrióták! Én igenis hazai csirkefogókra akarom elbaszni a pénzemet!

A vízilovak-minta

Miért van az, hogy minden strandon megjelennek ezek? Miért van az, hogy nem tudsz úgy lemenni egyetlen fürdőhelyre sem anélkül, hogy előbb vagy utóbb bele ne futnál a vízben egymást legyűrni igyekvő, verekedő nagydarab (többnyire tetkós és kövér) vadállatok csoportjába, akik senki másra nincsenek tekintettel, különféle állat-hangokon "kommunikálnak" egymással, és péppé verik egymást a vízben? De most komolyan! Csak a tesztoszteron túltengés az oka, vagy csak a szellemi alultápláltság, hogy a magukat erősnek képzelő haversrácok mindig a vízi-bírkózást részesítik előnyben a strandokon? A másik kedvencem a labdázó/frizbiző idióta-típus, akik szintén állandó résztvevői az emberállatok vízparton megnyílvánuló csoportjainak, ez a fajta ráadásul a tömeget igen-igen kedveli. A tömeg őket már kevésbé. És amikor ennek hangot adsz, mármint, hogy "nem tudnál valahol egész máshol dobálni azzal a szarral, mielőtt kivered a gyerekem szemét", akkor vagy bambán néz rád a nagy birka szemeivel, vagy beidegesedik és fenyegetőzik, miszerint "ott jásztok ahol akarok, ha nem tetszik, húzz a picsába vagy megnézheted magad!". Vagy ilyesmi. Jó kis mintázatok ezek, nem mondom, bár kissé közelebb állnak az állati léthez mint amire az ember - szerintem - hívatott. Menjünk tovább! 

Az időjárás-minta

Miről is beszélgethetne az ember a Balatonon másokkal, mint az időjárás. Természetesen mi is hoztuk a formát, és ezt a leginkább felszínes témát hoztuk elő szinte állandóan, no persze ehhez nagyban hozzájárult, hogy az elmúlt egy hónapnyi kemény 40 fokos kánikula után sikerült kifogjuk az egyetlen hűvös hetet és akkor mentünk nyaralni. Ilyen a mi formánk. Vagy a mintánk? :)

A mosoly-minta

Nem tudom hol és kik válogatták ki a recepciós és felszolgáló lányokat, de hogy díjat érdemelnének az ízlésüket tekintve, az biztos. Legalábbis az én ízlésemet nagyon eltalálták. Mindannyian szépek, csinosak, kedvesek, és intelligensek voltak. És állandóan mosolyogtak. Aztán idővel persze nekem feltűnt valami. A szemük sosem mosolygott. Csak a szájuk. Ezt biztos tanulják valami mosolyképzőben, mert hiteles, lehengerlő és meggyőző tud lenni ez a műmosoly. Csak engem már nem vernek át. Itt jegyezném meg, hogy ha nekem tetszettek ezek a lányok, akkor az azt jelenti, hogy dolgom van még itt, nemigaz?... :)

Az aktív-pihenés minta
Vizibiciklik, vitorlások és a sétányon száguldó kerékpárosok tömegei ékesen bizonyítják az ember sokszínűségét, aki nem rest még a pihenését sem feláldozni egy kis mozgásért cserébe. Persze azért voltak elvetemült esetek is, mint például azok a futók, akik délben indultak neki körbefutni a Balatont... Én a magam részéről a matracon ringatózó lustálkodás-mintát részesítettem előnyben. Most ez kellett. :)

A kilátó-minta

Minden ilyen helyen lennie kell egy kilátónak! Itt is volt. Meg is néztük, mert ahogy írtam, szar volt az idő, és hát ilyenkor mit csinál a pórul járt nyaraló? Elmegy kirándulni a szerencsétlen. Felmálháztunk, fel is toltuk a babakocsit a hegyre, csakhogy megnézhessük hátha föntről talán szebbnek látszik az, ami lent van. Tényleg szebb volt. És ilyenkor az embert megérintik magasztos gondolatok. Ki járt itt előttem? Valami híresség? Ki lehet az a Gizi, akinek a nevét idevésték a kilátó korlátjába? Vajon él-e még? A Balaton ilyenkor a legcsodálatosabb, amikor haragos-zöld? Csak a szemem káprázik, vagy tényleg fürödnek valami mazochisták abban a hideg vízben? Á, biztosan a németek...  

A kilátóhoz vezető ösvény amúgy érdekes volt. Mindenhol azok a vöröses-barna kövek pattogtak ki hegy felszínén, mi meg azon tanakodtunk, hogy vajon milyen kőzet ez? Mivel piszok rég volt már földrajz óra, így csak találgatni tudtunk. Homokkő? Talán. Mindenesetre jó volt látni, hogy a helyi építési kedv nem fukarkodott ezzel az anyaggal, és a házak szinte összes kerítése és lábazata ebből a kőből készült. A helyi anyagok felhasználása jó. Jó, mert nem máshonnan, messziről kell baromi drágán és környezetszennyezően ideszállítani, hanem ott helyben kitermelik, feldolgozzák és beépítik. Aztán amikor majd száz meg ezer év múlva lebomlanak a most még kacsalábon forgó nyaralók és szállók, a helyi anyag visszakerül ugyanoda, ahonnan kibányászták: A Földbe. És ahogy az korábban már felvetődött, érdekes elgondolkodni rajta, hogy 120 millió év múlva vajon mit fognak találni a mostani építkezős (kőműveskedő?) kultúránkból az akkori Földlakók? TESCO-kat? És vajon mit fognak gondolni rólunk a maradványok alapján? Tudnak-e majd pontos következtetéseket levonni arról hogyan éltünk, milyen emberek voltunk, miként gondolkodtunk, vagy csak puffogtatnak valami baromi okosnak tűnő, sajátos szakzsargonnal és terminológiákkal átszőtt szöveget, mint a kortárs tudósaink? Egy kilátóban másoknak is ilyesmik jutnak eszébe, vagy csak én vagyok ilyen tökkelütött? A táj szép volt amúgy, de biztos vagyok benne, hogy a Balaton minden kilátóból tulajdonképpen ugyanaz. Legalábbis ugyanaz a minta. Aki egyszer felismeri ezt a mintát, annak már nem érdemes többé kilátóba másznia csak ezért. Elég felmászni egyetlen hegyre, hogy tudd milyen is az, hogy megismerd a mintát, ezután a többire felesleges. A hegymászókra ilyen szempontból nehéz másképp tekinteni, mint a drogosokra, ugyebár. És különben is, onnan tudod, hogy idetartozol és még nincs okod sehová sem kilépni ebből a 3D-ből, amíg elbűvöl egy táj szépsége. Vagy egy naplemente.Vagy mindkettő látványa egy kilátóból.

A hattyú-minta

Szokás a Balcsin (és minden más tavon), hogy "etessük szegény vadkacsákat, meg a a hattyúkat" biztosan éhesek. Hát ez mekkora egy ökörség! Eléggé szánalmas (és sajnos tipikus) azt gondolnunk nekünk embereknek, hogy az ilyen vízimadarak azért élnek ott, mert mi etetjük őket, és csak azért úszkálnak ott a part közelében, mert számítanak némi maradék zsömlére. Ez egy jó nagy baromság. A madarak akkor is ott élnének, és ott úszkálnának a part közelében, ha történetesen egyetlen ember sem élne ezen a golyóbison. Miért? Mert például ott van a táplálékuk és a költőhelyük is a part közelében és nádasok mélyén. Meg aztán ők is mintát követnek, beépített programok szerint élnek csakúgy, ahogy a Teremtés minden más megnyílvánulása. Erre egy kiváló példát is kaptam testközelből. A hazautazás napján még egy utolsót úszni akartam a Balatonban (ez is viselkedés minta!), és úgy döntöttem a hotel stégjétől elúszok a közeli strandig majd vissza (így lehetett belógni is egyébként - spórolás-minta...). Amikor a nádas közelében egy elhagyatott stégnél megálltam pihenni, hirtelen észrevettem egy hattyú-családot békésen úszni felém. Az apa-hattyú ment elől, mögötte kissé lemaradva az anya-hattyú (tudva a helyét a rendszerben), és mögötte szorosan következtek a hattyú-fiókák szintén tökéletesen tudva a helyüket (bár senki az életben nem magyarázta ezt el nekik - programozás, genetika, miegymás...). A "kicsik" nem is voltak olyan kicsik már, bár még nem fehér hanem szürke tollazatuk volt. Az apa-hattyú eléggé fenyegető tekintettel méricskélt, de az is lehet, hogy csak ideges lett a jelenlétemtől (nem illett bele a program-mintájába, vagy ami még inkább lehetséges: volt már tapasztalata - mintája - az emberrel és ez nem lehetett valami jó...) Békésnek látszottak ugyan, de egy pillanatra néhány kellemetlen gondolat futott át az agyamon, olyasmik, mint például: 

1. Bakker ezeknek kurva nagy csőrük van.

2. Jobban úsznak mint én.

3. Heten vannak egy ellen

4. Nekem van két karom, de mégis esélyem sincs, ha megtámadnak.

Meg ilyesmik. Szóval ott kapaszkodtam a stég rozsdás tartóoszlopában miközben közeledtek, s a láthatóság határáig feszítettem fentiekhez hasonló fiktív gondolataimat, ezután úgy döntöttem nem kísérlem meg eljátszani a "jaj de aranyos kis hattyúk, gyertek ide - mintát", és nem úszok feléjük sem, mert még a végén támadási kísérletnek veszik, és nagyon hülye ábrázattal végzem. Ezért inkább csendben megvártam míg elvonulnak, igyekeztem semmilyen fenyegető mozdulatot tenni, és így elkerültem a balhét. Aztán ahogy néztem őket elsuhanni a víz tetején feltűnt egy érdekesség: az irányváltoztatási szándékát az apa hattyú minden esetben farktollának kecses de finom rázásával jelezte a mögötte úszó családjának. Ezt többször is megfigyeltem mielőtt eltűntek a szemem elől. Gyönyörű minta, vagyis beépített program-elem ez is - még ha esetleg nem is tűnt fel eddig az ornitológusoknak...

Párzási szokások
A strandon rengeteg ismerkedés zajlik.Végtelen formában, végtelen eszköztárat bevetve folyik az ismerkedés, réti méhecskeseregként nyüzsögnek a milliónyi párkeresési-mintázatok (variációk egy témára), és minden civilizáltságunk ellenére az egész mögött semmi más nem áll, mint a dugási-vágy. Szaporodás? Francokat. Élvezet.

 

http://index.indavideo.hu/video/sziget_termeszetfilm

A férfi program nagyjából így írható le: amelyik nő beenged, oda bemegyek.
A női program így: amelyik férfi megüti a megfelelő bizalomszintemet, azt beengedem.
Ennek persze vannak finom és durva módozatai is, és persze lehet itt még felhozni némi kémiát érvként, de nagyjából így írható le az algoritmus - párzási időszakban. Az ember talán az egyetlen földlakó, melynek az év minden szaka párzási időszaknak minősül(het). A humán genom többkulcsos kialakítású, ezt a kulcsot bizonyára a nyulaktól és a kankutyáktól kaptuk. :) A túlszaporodás elkerülésének érdekében szerencsére gyártóink beépítettek néminemű fogyatékosságot is, melyet talán elnevezhetünk egyszerűen pszichének vagy léleknek - szóval ha épp nem a "testen kívüli legnagyszerűbb élményként", vagy a "teremtés csodájaként" gondolunk a szexre - ahogy azt a legtöbb humán genomú teszi - akkor bizony jogos a feltételezésünk, hogy ez az örökös és általánosságban elterjedt dugás-vágy is csak egy minta lesz. Egy kód, ami felülírható.

...

Ennyit a nyaralásról. Nem írtam még a hotel terasz-ponyváján tenyésző hatalmas pókokról, vagy a gyermeki fürdőzésre alkalmatlan "saját strandról", meg a vízezett narancsléről, és persze a drága de ehetetlenül sótlan és zsíros "balatoni hekkről" sem - de úgy gondolom, hogy már ezt a kis beszámolót is épp eléggé kínszenvedés lehetett végigolvasni. :) Említést érdemelne még az a vasúti aluljáró, amelyik az egyetlen út volt a belvárosba való bejutáshoz, és amelyik a babakocsisok, biciklisek és tolószékesek legnagyobb örömére nem rendelkezett rámpával (de azért szép fehérre ki volt festve, és tele volt pakolva művészeti alkotásokkal, sőt ki volt rakva egy EU-s tábla miszerint a park felújítása 35 millió Ft EU-s forrásból származott - rámpára már nem jutott píz...) Érdemes volna még megemlíteni a hotelben lévő wellness részleget, ahol szintén rengeteg emberi viselkedés-minta volt megfigyelhető, vagy a homokos strandot ahol a gyerekek szépen hozták a homokvár-építő mintákat, és persze ahol a nagyobbak (a tipikus elhízott Burger-king-nemzedék) mindig hozták a lerombol-mintát. A belvárosban a rikító színekben pompázó üzletsorok kizárólag a tipikus egy nyári szezont kibíró kínai vackokat árulták, legyen szó akármilyen műanyag játékról vagy strand-felszerelésről. A kínai-minta = gagyi, hamar tönkremegy, sok szemetet termel, de legalább olcsó (ezért van sikere, hogy a fene vinné el az egészet). Mindent összevéve úgy vélem, hogy ez a sok negatívum ellenére - amellyel szembesülnünk kellett, és amelyet biztosan nem mi teremtettünk, de mégis valahol dolgunk van vele - mégis jól sikerült a nyaralás, a gyerekek is nagyon jól érezték magukat. Ehhez hozzájárul az is, hogy idővel képesek voltunk felülemelkedni a problémákon, átlátni a mintákon, és kikerülni / nem alkalmazni magunkon azokat. Több élményt már nem érdemes itt szóvá tenni, amúgy is aki már eltöltött egy hetet a Balcsin, az már félszavakból is pontosan felismeri ezeket az említett mintákat és példákat, és éppen ezért csak egy rövid összefoglalót szántam a végére:  

Minták minták hátán. Mélyen, az Univerzum és a Lélek mélyén mindennek értelme van. Különböző mintákat, viselkedés-formákat, programokat követünk, azok szerint élünk, és általában ezeknek nem vagyunk tudatában. Akik már tudatosan felismerik ezeket a mintákat, azok jó eséllyel ki is léphetnek belőlük - ha akarnak - és persze hazudnék ha azt mondanám: én nem követtem ezeket a mintákat olykor. De szerencsére voltak tiszta pillanataim, amikor tudatára ébredtem a valódi megfigyelőnek, magamnak, ahogy ezeket a program-elemeket megfigyelem és átélem. Viszont ahogy én is felfigyeltem ezekre a mintákra mások esetében, ugyanúgy lehetséges, hogy nekem meg pont ezek a megfigyelések voltak az "archetipikus" mintáim, amikben mostanában ki-be mozgok. Vajon ebből a megfigyelő státuszból ki tudok-e lépni, egyáltalán ki kell-e lépjek végleg? Vagy ez már a szerepek nélkül valódi (belső, felső) énem szintje? A nemlétező idő majd talán válaszol erre a kétségtelenül bátor de kissé beteg kérdésre IS... :)