Lazuljunk: jó VAGY rossz, avagy jó ÉS rossz?

„Crowleynak sötét haja volt, erős járomcsontja és kígyóbőr  cipőt viselt, legalábbis feltehetően viselt cipőt, ezen felül furcsa dolgokat tudott művelni a nyelvével. Ha kicsit elkalandoztak a gondolatai, hajlamos volt elégedetten sziszegni.

Ezen kívül nem pislogott. Azért késett a találkozóról, mert nagyon élvezte a huszadik századot. A huszadik század minden volt, csak nem unalmas.

♠

A temetőben Hastur, a magasabbik démon leült egy sírkőre Ligur, az alacsonyabbik és rutinosabbik lopakodó mögött.

-      Fényt látok – mondta. – Itt jön, végre, a nyavalyás. (…)

-          Hogy néz ki ez a Crowley? – kérdezte Ligur.

-          Túl régóta van már idefönn – horkant föl Hastur. – A Kezdetektől fogva. Bennszülötté vált, ha engem kérdel. Még telefon is van az autójában.

Ligur  eltöprengett. Akár a legtöbb démonnak , neki is csak halvány sejtelmei voltak a technológiáról. Éppen azt akarta mondani, hogy biztosan sok drót van benne,  amikor a Bentley megállt a temető kapujában.

-          És napszemüveget hord – vicsorogta Hastur. – Még akkor is, amikor nem kellene.

 Hódolat a Sátánnak – mondta hangosan.

-          Hódolat a Sátánnak – visszhangozta Ligur.

-          Üdv – intett kurtán Crowley.  – Bocs a késésért, de tudjátok milyen a közlekedés az A40-esen Denhamnél és megpróbáltam Chorley Wodd felé kerülni…

-          De most már mind itt vagyunk – mondta Hastur jelentőségteljesen. – Itt az ideje, hogy elbeszéljük a cselekedeteinket.

-          Ja, a cselekedetek – mondta Crowley olyan tekintettel, mint aki hosszú ideje nem volt templomban és elfelejtette melyik részeknél kell felállnia.

Hastur megköszörülte a torkát.

-          Megkísértettem egy papot – mondta. – Amikor végigsétált az utcán és meglátta a csinos lányokat a napon sütkérezni, Kétséget ültettem a fejébe. Szent lehetett volna, de tíz éven belül a mienk lesz.

-          Ez jó – mondta Crowley bátorítólag.

-          Én megrontottam egy politikust – mondta Ligur. Elhitettem vele,  hogy egy kis kenőpénz még nem árthat meg. Egy éven belül a mienk lesz.

Mindketten várakozásteljesen néztek Crowleyra,  aki szélesen elmosolyodott.

-          Ez tetszeni fog – mondta és még szélesebben vigyorgott.  – Lebénítottam minden mobiltelefonközpontot London belvárosában az ebédidőre.

Senki sem szólt,  csak a távolban elsuhanó autók zaja hallatszott.

-          Igen? – kérdezte Hastur. – És azután?

-          Hát nem volt könnyű – mondta Crowley.

-          Ez minden? – kérdezte Ligur.

-          Nézzétek, az emberek….

-          Miben járul ez hozzá, hogy  lelkeket szerezzünk a mesternek? – kérdezte Hastur.

Crowley megrázta a fejét.

Mit is mondhatna nekik? Hogy húszezer ember nagyon ideges lett? Hogy az egész városban érezni lehetett a vérnyomásnövekedést? Azután visszamentek a munkahelyükre és az alkalmazottaikon töltötték ki a bosszúságukat, azok pedig másokon vezették le? Számtalan gonosz és kegyetlen módon,  ráadásul, és itt jön a legjobb, mindet saját maguk találták ki.  Egész nap. Az utóhatások felmérhetetlenek voltak. Több ezernyi lélek fénye kapott egy kis démoni patinát és a kisujját sem kellett megmozdítania.

De Hasturnak és Ligurnak aztán hiába is magyarázná. Mind tizennegyedik-századi mentalitás. Persze, egyesével, éveken át rontani a lelkeket tényleg mestermunka, de manapság másként kell gondolkodni. Nem nagyban, hanem tágasan. Ötmilliárd ember él a világon, nem lehet már egyesével molesztálni őket. Ligur és Hastur azonban nem fogná föl. Sosem jutott volna eszükbe a wales-i körzeti stúdió, például. Vagy a kétkulcsos áfa. Vagy Manchester.

                Manchesterre különösen büszke volt.

-          Az Alvilági Hatalmak elégedettek – mondta. – Változnak az idők.

…………………………

A Kúria előtti kocsifelhajtó tele volt autókkal, de nem akármilyenekkel. Csaknem a Bentleyt is felülmúlták. A legtöbbnek GT vagy Turbo felirat volt a nevében és rádiótelefon antennák díszelegtek a tetőn. Együtt fiatalabbak voltak egy évnél.

Crowleynak viszketni kezdett a keze. Azirafael kerékpárokat gyógyított, meg törött csontokat. Crowleynak kedve támadt rádiókat lopni, kerekeket leereszteni, dukkózásokat karcolgatni….de ellenállt.

-          Hát, hát – mondta. – Az én időmben az apácák még négyesével jártak egy Mini Morrisban.

-          Ez nem helyes – mondta Azirafael.

-          Talán átnyergeltek a magánszektorba? – tűnödött Crowley.

-          Vagy rossz helyen vagyunk.

-          Jó helyen járunk, én mondom. Gyere.

Kiszálltak az autóból. Harminc másodperccel később mindkettőjüket lelőtték. Hihetetlen pontossággal.

♠

Ha volt valami, amiben Mary Hodges, egykor Bőbeszédű Mária nővér jó volt,  az az engedelmesség. Szerette a parancsokat, egyszerűbb lett tőlük a világ, ha az ember engedelmeskedett nekik.

A változást azonban rosszul tűrte. Igazán kedvelte a Sokatmondó Rendet, életében először barátokat szerzett. Volt saját szobája. Természetesen tudta, hogy olyasmiket csinált, amik bizonyos szemszögből nézve rossz dolgok voltak, de Mary Hodges már sokmindent látott élete harminc éve alatt és nem voltak illúziói abban a tekintetben, hogy mit kellett tennie az emberi fajnak, hogy átvészeljen egyik napról a másikra.

A rend, vagyis ami maradt belőle, elköltözött a tűzesetet követően. Végtére is, feladatukat betöltötték, mindenki ment a maga dolgára.

Kivéve őt. Kedvelte a kúriát és azt mondta, valakinek maradnia kellene, hogy ellenőrizze a helyreállítást. Ezt az jelentette, hogy meg kellett szegni az esküjét, de a rendfőnökasszony azt mondta, hogy semmi baj, az esküszegés teljesen elfogadható volt egy sátánista apácarendnél, úgyis már csak tizenegy év volt hátra.

Valami nagyon furcsa történt vele. Ahogy egyedül maradt a kiégett épületben, az egyik ép szobából irányítva a morgós, vakolatporos és malterfoltos nadrágú férfiakat, (…) rájött valamire, amiről addig azt sem tudta, hogy létezik.

                Több rétegnyi hebehurgyaság és engedelmesség alatt rálelt Mary Hodges-ra.

Könnyedén értelmezte az építészek számításait és gyorsan ki tudta számolni az Áfá-t. Kikölcsönzött néhány könyvet a helyi könyvtárból és rájött, hogy a gazdaság nem csak érdekes, hanem egyszerű dolog is. Nem olvasott több női magazint, amiben romantikus novellák és kötésminták szerepeltek, hanem olyan női újságokat kezdett olvasni, amiben orgazmusról írtak és gondolatban meg is jegyezte, hogy egyszer szert tegyen egyre, ha úgy hozza az alkalom, de ettől eltekintve csak más köntösbe csomagolt kötésmintának és romantikus történetnek tekintette őket. Inkább olyanokat választott ezentúl, amiben üzleti fúziókról esett szó.

(…) Olvasott az Új Nőkről. Sosem gondolt még rá, hogy ő egy Régi Nő volna, de rövid töprengés után rájött, hogy ezek a nevek is csak olyanok, mint a kötésminták meg a novellák és az orgazmusok és igazán csak egy dolog volt fontos, hogy önmaga legyen, amennyire csak lehetett. Mindig úgy érezte, hogy feketébe és fehérbe kell öltöznie; csak a szabásmintán kellett változtatni, meg a cipője sarkának a magasságán.

                 Egyik nap újságot lapozgatva rájött, hogy országszerte nagy igény mutatkozik rá, hogy  tágas és kényelmes helyeken tágas és kényelmes épületeket vezessenek olyan emberek, akik tisztában vannak az üzleti szféra igényeivel. Másnap levélpapírt és írószereket rendelt egy bizonyos Tadfield Kúria Konferencia és Menedzsment Tréning Center nevében,  azzal a szent meggyőződéssel, hogy mire elkészülnek, addigra tudni fogja, hogy hogyan kell egy ilyen helyet vezetni.

                A hirdetés egy hét múlva az újságokban volt.

                Végül hatalmas siker lett a vállakozás, mert Mary Hodges már karrierje elején rájött, hogy a menedzsment tréningnek nem feltétlenül csak írásvetítők előtt töltött hosszú üldögélésekből kell állnia. A cégek ennél sokkal többet vártak el manapság.

                Ő pedig megadta nekik.

♠

Crowley egy szobornak zuhant. Azirafael addigra már átesett egy rododendronbokron  és sötét folt terjengett a kabátján. Crowley érezte, hogy valami átáztatja az ingét.

                Ez nevetséges! Most a legkevésbé arra volt szüksége, hogy megöljék. (…) Hitetlenkedve nézett a kezére.

A démonok jól látnak a sötétben. Tisztán látta, hogy sárga lett a keze. Sárgát vérzett.

Megkóstolta.

Aztán Azirafaelhez kúszott és megnézte az angyal ingét. Ha a sötét folt vér volt, akkor valami nagyon nem stimmelt a biológiával.

-          Aú, ez szúrt – nyögte az elesett angyal. – Pont a bordáim alatt talált el.

-          Igen, de általában kéken vérzel? – kérdezte Crowley.

Azirafael kinyitotta a szemét. Megtapogatta mellkasát, aztán ugyanúgy végigellenőrizte a testrészeit, mint Crowley.

-          Festék?

Crowley bólintott.

-          Mit játszanak? – tűnődött Azirafael.

-          Nem tudom – mondta Crowley. – De azt hiszem, úgy hívják, hogy ostoba tökfejeknek való marhaság.

Olyan hangsúllyal mondta, mint aki maga is tud ilyet játszani. Csak sokkal jobban.

                Játék volt és nagyszerű szórakozás.  Nigel Tompkins (beszerzési) aligazgató átkúszott abokrok között, fejében valamelyik  emlékezetesebb Clint Eastwood film pillanatait idézte föl éppen. És még azt hitte, hogy ez a tréning is unalmas lesz…

Volt ugyan egy előadás, de az a festékpisztolyokra vonatkozott, azokra a dolgokra, amiket soha nem szabad csinálni velük. Tompkins végignézett a többi résztvevő fiatal, naív arcán és megfogadta, hogy mindet végigpróbálja rajtuk, ha egy kis esély is mutatkozik rá, hogy megússza. Ha az embernek azt mondják, hogy az üzleti élet egy dzsungel és íme egy puska, akkor Tompkins számára világos volt, hogy nem csak az ingre fog célozni;  az egész arról szólt, hogy az ember céges trófeát akasszon a kandalló fölé.

Szóval, valaki azt pletykálta, hogy odaát az Egyesült Szövetkezeteknél valaki egy kivilágítatlan, nagysebességű festékgolyó fültőbe juttatásával biztosított magának előléptetést azáltal, hogy elődje folyamatosan csengő zajokra hivatkozott a fülében, még tárgyalások közben is, mire végül leváltották.

                És itt voltak a többi tréningre váró – sok kicsi sperma , hogy metafórát váltsunk , aki mind azzal a tudattal tör előre, hogy csak egy Vezérigazgató lehet a végén, és az a legnagyobb geci lesz.

                Persze valami nő, csíptetős táblával a kezében elmagyarázta, hogy a tanfolyam során a vezetői potenciált fogják kifejleszteni, a csoport együttműködést és a kezdeményezést, meg ilyesmiket, az újoncok mind lesütötték a szemüket és gondosan nem néztek egymásra.

                Eddig igen jól bevált. A kenutúra elintézte Johnstone-t (beszakadt dobhártya), a hegymászás Wales-ben kikészítette Whittakert (lágyéksérv).

Tompkins újabb töltényt lökött a puskába és üzleti mantrákat dünnyögött magában.  Tedd mással, mielőtt veled teszik.  Ölni és halni hagyni. Szarjál, vagy takarodj a konyhámból. Természetes kiválasztódás. Hulljon a férgese.

                Kicsit közelebb araszolt a két fekvő alakhoz. Nem vették észre. Mikor kifogyott a fedezékből, nagy levegőt vett és talpra ugrott.

-          Oké, nyomoroncok, kapaszkodjatok ….ójajneeeeeeeeeee…

A két alak helyén valami szörnyűség volt. Elájult.

Crowley visszaváltozott kedvenc alakjába.

-          Utálok ilyesmit csinálni – mondta.  – Mindig attól félek, hogy elfelejtem, hogyan kell visszaváltozni és akkor oda a jó kis kabátom.

-          Szerintem a férgek egy kicsit túlzás volt – mondta Azirafael kevés bűntudattal.

(….) Ne maradjunk itt sokáig – javasolta Crowley. – Nem volt egyedül.

-          Ez nagyon furcsa fegyver. Nagyon furcsa.

-          Azt hittem,  ti megvetitek a fegyvereket – mondta Crowley. Elvette az angyaltól a fegyvert és célzott vele.

-          A jelenlegi álláspont támogatja – mondta Azirafael. – Nyomatékot ad az erkölcsi vitákban. A megfelelő kezekben, persze.

-          Igazán? – mondta Crowley végigsimítva a fegyver csövén. – Akkor jó. Gyere.

Tompkins eszméletlen alakja mellé dobta a fegyvert, aztán átsétáltak a nyirkos füvön.

A kúria bejárati ajtaja nyitva állt. Akadály nélkül sétáltak beljebb. (…) Egy recepcióspultra emlékeztető asztal állt a terem egyik  végében. Azirafael a pult mellett álló táblára meredt, amelynek fekete szövetére fehér műanyag betűket tűztek : Augusztus 20-21: United Holdings /Holdings/ PLC kiképzési Gyakorlat.  (…)

- Rossz helyen vagyunk? – kérdezte.

- Nem.

- Akkor rossz időben.

- Igen – mondta Crowley,  belelapozva egy prospektusba.(…) Nem mintha arra számított volna, hogy talál egy olyan mondatot, amiben az áll, hogy „ tizenegy évvel ezelőttig a Kúria sátánista apácarendnek adott otthont…”, de sohasem lehetett tudni.

Egy pocakos férfi lépett melléjük, kezében műanyag pohárban kávéval.

-          Ki vezet? – kérdezte vidáman. – Engem Evanson szedett le a Tervosztályról.

-          Mind veszíteni fogunk – mondta Crowley szórakozottan.

Lövések hangja hallatszott a kert felől. Nem a műanyag töltények pattanása és süvítése, hanem testes, aerodinamikailag kiképzett ólomdarabok nagyon gyors startja.

Válaszul újabb lövések hallatszottak.

A kiesett harcosok egymásra bámultak. Egy újabb lövés berobbantott egy meglehetősen ronda viktoriánus ablakot az ajtó mellett és lyukat vájt a falba Crowley feje mellett. Azirafael megmarkolta a karját.

- Mi folyik itt? – kérdezte.

Crowley mosolygott, akár egy kígyó.

♠

Nigel Tompkins enyhe fejfájással tért magához és nem emlékezett, hogy pontosan hogyan és miként került oda, ahol találta magát. Nem tudta, hogy az emberi agy, ha valami felfoghatatlan szörnyűséggel találja szembe magát, meglepően jól képes megtagadni azt. Éppen ezért Tompkins az egészet egy könnyű fejsérülésnek tudta be.

Halványan tudatában volt, hogy a fegyvere kissé nehezebb, mint korábban volt, de átmeneti kába állapotában nem fogta föl igazán, egészen addig, amíg rá nem fogta Norman Wethered menedzser-gyakornokra és meg nem húzta  a ravaszt.

♠

-          Nem értem, miért vagy olyan felháborodott – mondta Crowley. – Igazi  fegyvert akart. Minden vágya egy éles puska volt.

-          De rászabadítottad a többi ártatlan emberre! – mondta Azirafael.

-          Ó, dehogy – mondta Crowley. – Nem egészen. Sportszerű vagyok.

A pénzügyi tervezési csoport a fal tövében lapult és nyomorultul érezték magukat.

- Mindig tudtam, hogy a beszerzőkben nem lehet megbízni – mondta a helyettes pénzügyi igazgató. – A mocskok.

Lövés pattant le a falról a fejük felett.  Sietve a mozdulatlan Wethered körül kuporgók mellé kúszott.

-          Mi a helyzet? – kérdezte.

A bérelszámolók főnöke savanyú képpel fordult felé.

- Hát elég rossz – mondta. – A golyó keresztülment csaknem mindenen. Acces, Barclaycard, Diners…minden.

- Csak az American Express Gold állította meg, válaszolta Wethered.

Mindannyian szörnyülködve néztek a füstölgő pénztárcára, amit csaknem teljesen átütött egy golyó.

-          De miért csinálták? – kérdezte valaki.

A belső ellenőrzés osztályvezetője szóra nyitotta a száját, hogy valami logikus magyarázattal szolgáljon, de nem jött ki hang a torkán. Mindenki eljut egy pontra, ahol elpattannak benne a húrok. Ő épp most esett át rajta. Húsz éve volt a cégnél. Grafikus tervező akart lenni, de a vezetőségben hallani sem akartak róla. Húsz éven át ellenőrizte a BF18-as nyomtatványt. Húsz éve püföli a nyamvadt számológépet, amikor odafent, a tervosztályon már mindenkinek számítógépe volt.  Most pedig valamilyen ismeretlen oknál fogva, valószínűleg a meglehetősen ködös átszervezés lobogója alatt,  valószínűleg azért, hogy megszabaduljanak a korai nyugdíjaztatással járó kiadásoktól, éles lőszerrel vadásznak rájuk.

A paranoia seregei marconán meneteltek a szemhéja mögött.

A harag és a düh ködén át lenézett a puskájára és látta, hogy nagyobb lett meg nehezebb is. Egy bokorra célzott vele és figyelte, ahogy cafatokra tépik a sörétek.

Ó. Hát ez volt a játék lényege. Nos, valakinek  nyerni kellett. A többiekre nézett.

- Oké, fiúk – mondta. – Kapjuk el a rohadékokat!

♠

-          Szerintem – mondta Crowley – , senkinek sem kell  meghúznia a ravaszt.

Vidám és széles mosolyt villantott Azirafaelre.

-          Gyerünk – mondta. – Nézzünk körül, amíg a többiek elfoglalják magukat.

Golyók röpködtek az éjszakában. (…)

-          Ez igazán aljas trükk volt – mondta Azirafael miközben végigmentek a kihalt folyosókon.

-          Most miért? Most miért? – tudakolta Crowley miközben találomra nyitogatott be az ajtókon.

-          Odakint emberek lövöldöznek egymásra.

-          Na és? Maguktól csinálják. Mind ezt akarták igazából. Én csak segítettem nekik. Képzeld el úgy, mint egy mikrokozmoszt. Mindenkinek szabad akarata van. Ez a felfoghatatlan, igaz?

Azirafael szúrós szemmel meredt Crowleyra.

-          Eh, jól van – mondta Crowley nyomorultul. – Senki sem fog igazából meghalni. Mind csodával határos módon megússzák. Másként nem lenne poén.

Azirafael megnyugodott.

-          Tudod, Crowely – mondta ragyogó arccal - , mindig is tudtam, hogy belülről te egy igazi…

-          Jól van, jól van – morogta Crowley. -  Mondd csak végig az angyali dumádat. „

Részlet Terry Pratchett – Neil Gaiman: Elveszett próféciák c. könyvből