2012. június 3., vasárnap

A tudomány felfedezi a Teremtőt 1.rész: biológia

Eredetileg "Az oktatás valódi reformja" címet viselte volna ez a dolgozat, azonban ez túl nagyképű lett volna, lévén, hogy nem vagyok tanár.Nemrég ugyan elkészült a Nemzeti Alaptanterv, melyet hiába „nemzeti” kormány szült, mégis sok kívánnivalót hagy maga után. És most nem is arról a vitáról van szó, hogy Faludy György vagy Wass Albert munkássága legyen a tananyag, hanem alapvetően az lenne ezen kis írás kritikai célja, hogy az alaptanterv továbbra is kiválóan illeszkedik a másfél évszázada tartó materialista tudomány- és oktatásszemlélethez. Bár kétségtelen, hogy vannak jó jelek, a biológiatanárok révén úgy tűnik megtört a darwinizmus egyeduralma a közoktatásban.

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a Teljes Igazságot egyikünk sem ismerheti meg, mivel csupán részegységei vagyunk a Nagy Egésznek, amit Életnek hívunk. Általánosságban az életről szóló vitatkozásokat úgy kell elképzelni, mintha a Teljes Igazság egy nagy aranygömb lenne, amely valamikor széttört sok milliárd apró darabkára, és minden ember megtalált egy-egy szilánkot. Mindenki a saját kis darabkájáról hiszi, hogy AZ az igazság, a másiké nem lehet, hiszen nem is passzol az övéhez... Viszont látni kell, hogy amikor néhány ember egyetértésbe kerül egy vita végén, akkor az azt jelenti, hogy ami addig szétesett volt, az mostanra megtaláltatott - még ha az még mindig csak egy piciny szeletkéje a Teljes Igazságnak. Néhány szeletkéjét igyekszünk a következő cikksorozatban feltárni.



Biológia
A biológia, vagy ha ennél sokkal szebben akarjuk kifejezni, az Élettan egy nagyon szűk rétegét vizsgálja jelenleg az Életnek – mivel annak mindössze az anyagi vonatkozását igyekszik a tanulók elé tárni, már eleve úgy beállítva az életet, mintha az önmagában képes lenne az „anyagból” összeszerveződni. A Charles Darwin által fémjelzett evolucionizmus másfél évszázada uralja a biológia tudományát és oktatását is, viszont ez az elmélet – elmélet, mivel hogy eddig senkinek sem sikerült bizonyítania! – napjainkra a fejlett mikrobiológiának is köszönhetően rengeteg sebből vérzik, nézzünk néhány komoly ellenérvet. Az első nagy probléma magával az első lépéssel van: hogyan lett az élettelen anyagból élet? Darwin és későbbi követői szerint nagyon leegyszerűsítve a következő történt: a földtörténeti őskorban egy bizonyos „őslevesben” bizonyos kémiai vegyületek véletlenszerűen összeálltak egymással, és a villámlás és egyéb környezeti hatások révén megjelent egy önmagát reprodukálni képes szervezet. Majd ez az egysejtű valahogy többsejtűvé vált, aztán kialakultak bonyolultabb szerveződések, és így tovább. A darwinizmus magát a legelső lépést rendkívül nagyvonalúan kezeli, ma viszont már tudjuk, hogy ehhez a fejlődési ugráshoz, azaz az élettelen atomoktól -> a méretükben milliószoros nagyságrendű élő sejtekig, négy alapvetően fontos lépcsőn, szervezettségi szinten kellett keresztülmennie az „anyagnak”: 
1. Egyszerű molekulák (H2O, CO, CO2, stb.) 
2. Szerves vegyületek (pl. aminosavak) 
3. Óriás biomolekulák (pl. fehérjék)
4. Önsokszorosító rendszer – elősejtek

Az első lépés – egyszerű molekulákból szerves vegyületek spontán létrejöttének – bizonyítására a materialista tudomány képviselői az 1953-as „Urey-Miller” kísérletet szokták felhozni, amelyben próbálták modellezni az ősi Föld légkörét, a villámlásokat, és nézték, hogy milyen anyagok keletkeznek. Sikerült ugyan aminosavakat létrehozni mesterségesen, de a kísérlet mégsem támasztja alá az „1-ről a 2-re” elvét materialista módon, mivel nem reális gázokat használtak (szén-dioxid, oxigén), nem vették figyelembe az ultraibolya sugárzást és egyéb sejtroncsoló hatásokat, és ráadásul a természetben előforduló vad környezet helyett egy mesterséges, irányított modellt használtak, ami nem a valóságnak megfelelő. Sőt ez a kísérlet végső soron nem azt bizonyítja, hogy az aminosavak képesek maguktól létrejönni, hanem pont azt, hogy tervezetten (!) létre lehet hozni őket! Tehát a materialista tudomány évszázados kutatómunka után sem képes – számukra – megnyugtató módon bizonyítani az 1-ről a 2-re lépés spontán létrejöttét, sőt a kísérleteik sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy az Élet bonyolultabb annál, amire az anyag önmagában képes.

Mi, akik az élet eredetét tanulmányozzuk, minél többet vizsgálódunk, annál inkább úgy érezzük, túl bonyolult ahhoz, hogy bárhol kifejlődhetett volna. Valamennyien hittételként hiszünk abban, hogy az élet az élettelen anyagból alakult ki ezen a bolygón. De az élet annyira bonyolult, hogy nehezen képzelhető el, tényleg így történt.” (Stanley Miller)

A következő lépés – aminosavakból óriás fehérjemolekulák - létrejötte szintén nem magyarázható meg spontán módon, mivel az akár több ezer aminosavból álló fehérjékben található húsz féle aminosav pontos sorrendje határozza meg a fehérjék funkcióját, tehát túl bonyolult az „összeszerelési” sorrendiség ahhoz, hogy az anyag erre önmagától „rájöjjön”. Nem mindegy tehát, hogy a fehérje milyen alakú, milyen sorrendben, és milyen kötésben vannak benne az aminosavak. Nyelvtani példával élve nem mindegy, hogy
MILYENSORRENDBENRAKOMEGYMÁSUTÁNA42BETŰT, mert ha így tenném: 2ILGNTNORERŰDNBEMARTOMESYUÁSYÁNAMBEE4TK, akkor az ugyan ugyanazokból az összetevőkből állna, de így már nem lenne értelme. Annak az esélye, hogy a fehérjelánc magától kialakuljon kb. 1:10300 a valószínűsége. A matematikusok szerint az 1:1050 –nél kisebb valószínűség már egy soha be nem következő esemény… A fehérjékben ráadásul csak „balkezes” aminosavak vannak, és csakis peptid-kötésben. Érthetetlen…
A matematikai valószínűtlenség mellett továbbá figyelembe kell venni a praktikusságot is, mivel a természetben nincs arra lehetőség, hogy egy aminosavakból álló lánc milliárd évekig kísérletezzen egy működő fehérje kialakítására, mert a természet erői gyorsan szétboncolnák. De ha létre is jönne, akkor is lebomlana rövid időn belül, nem volna ideje további önszerveződéssel sejtekké alakulni, mert nincs az anyagban erre megfelelő potenciál. Az anyag alapvetően nem komplexitásra, egyre nagyobb összetettségre, hanem éppen hogy az energiaminimumra törekszik, azaz lebomló aspektusú, amint létrejön, visszakéredzkedne az alapösszetevőire (gondoljunk csak a fáról leesett, azaz az éltetőjétől elszakított almára, azonnal megindul a rothadás) – egyszóval az anyag amortizálódik, önmagától csak a bomlásra képes.
Tehát úgy tűnik, hogy az élet spontán kialakulása az anyagból rendkívül sok sebből vérző elmélet. Idézzünk fel néhány idézetet tudósok tollából:

A fehérjék spontán létrejötte „több milliárd év alatt sem következne be, több milliárd olyan bolygón sem, melyeket a szükséges aminosavak vizes oldata borít” (William Stokes, geológus)

A kémiai és molekuláris evolúció területén több mint harminc éve zajló kísérletezés azt eredményezte, hogy jobban érzékeljük az élet eredete problémájának hatalmas súlyát, nem pedig azt, hogy megoldottuk volna. Jelenleg az elméleti feltételezések és a kísérletek egyaránt kudarcba fulladnak, vagy a tudatlanságunk bevallására kényszerítenek.” (prof. Klaus Dose, biokémikus)

Az élet keletkezése mindmáig megoldatlan kérdés. Még senkinek sem sikerült élettelenből élőt csinálnia, mint ahogyan egy teljes „evolúciós forgatókönyv” összeállítása sem sikerült még.” (Szathmáry Eörs biológus)

Ezzel a témával kapcsolatban nem hogy egyre több kérdést tudtunk megválaszolni, hanem egyre több kérdésünk támadt. Egyre jobban érzékeljük ennek a problémának a súlyát, ez egyre megfejthetetlenebbnek tűnik, nem egyre tisztábbnak, mert ahogy megismerjük az anyag összetettségét az élő szervezetekben és ahogy megismerjük, hogy mire képes saját magától a kémia, akkor a távolság csak egyre nő a két dolog között. Minden rendelkezésünkre álló tudásunk ellenére nincs anyagi magyarázat a sejt létrejöttére. A fejlett technológiánk, a sok-sok biológiai laboratórium, a beleölt dollár milliárdok, a sok ezer okos tudós nem tud létrehozni semmi hasonlót ahhoz, ami állítólag saját magától létrejött. Ha ezek mind-mind kevésnek bizonyulnak az élet eredetének megmagyarázásához és reprodukálásához – akkor lehet hogy valami más féle úton kellene ezt keresni. ” 
(Tasi István, az Intelligens Tervezettség irányzat egyik legismertebb hazai képviselője)


A karikaturista szemszögéből nézve ezt vallja a "hivatalos" tudomány az élet létrejöttéről: „Ha sikerülne itt életet szintetizálnom, azzal bebizonyítanám, hogy az élet létrejöttéhez nem volt szükség intelligenciára!”
Ugye érezhető az irónia?






Ami él és az mozog

Az élet kialakulásával kapcsolatban a fentiekben kiderült tehát, hogy az anyag önmagában nem képes az önszerveződésre, ehhez intelligenciára van szükség. A begyöpösödött darwinizmus mellett ma már nagyon komoly képviselete van egy úgy nevezett "Intelligens Tervezés" irányzatnak, amely a tudomány jelenlegi eredményei alapján azt vallja, hogy az élet legelemibb részegységei is, mint pl. a sejtek, bonyolultabb komplexitással rendelkeznek, mint bármilyen ember által készített technológia. A sejtek és egyéb alapelemek egyszerűsíthetetlenül összetett formációk, amelyek nem jöhettek létre kisebb nagyon lassú módosulások révén, mivel működésképtelenné váltak volna. 


 Tipikus példa erre az E-coli baktérium farok motorja, mely felépítésében tökéletesen hasonlít egy ember által alkotott hajtómotorra, és melynek összetevői mindegyikére szükség van a működéséhez – tehát nem jöhetett létre evolúció révén. Fentiekből pedig az a következtetés is levonható, hogy az általunk eddig megismert életet egy felsőbbrendű intelligencia tervezte meg, és hozta létre. Lehet, hogy egyesek számára a "felsőbbrendű" kifejezés ijesztő, vagy ellenérzéseket kelt, de másképpen nem igazán magyarázható az a hihetetlenül komplex, önvezérlő szervezettség, ami még a legalapvetőbb sejtben is megtalálható. És talán még „ijesztőbb”, elképesztőbb tény az egészben, hogy ezek az apró élő részegységek mind-mind tudják a dolgukat, tudatosak! A fehér és vörös vérsejtek kérdés nélkül megjelennek, ahol kell, más sejtrészek szállítják az anyagcseréhez szükséges nyomelemeket, megint mások a kulcsok szerepét töltik be, nyitódnak-záródnak, az immunrendszer tudatosan végzi a dolgát, stb., minden szépen szervezetten működik ebben a szemmel láthatatlan, állandóan nyüzsgő-mozgó, csodálatos mikrovilágban, az embertől szinte teljesen függetlenül! Tehát a legapróbb létezőben is ott van a mozgásvágy és az intelligencia! Erre a kémiai anyag nem képes.

Az Intelligens Tervezettség irányzat alapelve így foglalható össze:
Irányítatlan természeti folyamatok nem alkalmasak az univerzumban megfigyelhető fizikai és biológiai rendszerek jellegzetességeinek létrehozására. Ezek a rendszerek egy intelligens lény céltudatos tervezésének nyomát viselik magukon.


Egy másik nagy dilemma a genetikai információ eredete, a DNS molekula, amelyik egy különleges nyelven tartalmaz egy kódot, mely mintegy összeszerelési adattár, egy információ halmaz meghatározza, hogy a fehérjemolekula hogyan épüljön fel, az aminosavak milyen sorrendben kapcsolódjanak, akár egy gyártmányterv. Ez a genetikai információ ráadásul örökíthető is, „apáról fiúra száll”, generációkról generációkra öröklődik – mely tulajdonság megint csak megmagyarázhatatlan az anyag kémiai képességeivel. Az DNS-ben rejlő genetikai kód tulajdonképpen egy információ, viszont ha létezik ez az információ, akkor annak lennie kellett feladójának, forrásának is, amely felismerés ismét elvezeti a gondolkodókat spontán kialakulás elvetéséhez, és a tudatosság megjelenéséhez, ugyanis:
Az információ intelligenciára utal!

Az evolúció elméletét a modern mikrobiológia mellett a régészet és az antropológia sem támasztja alá. Mostanára hozzávetőleg harmincmillió ága létezik a DNS-folyamnak, mert ennyire becsülik a fajok számát a Földön. Azt is kiszámították, hogy a jelenleg élő fajok az összes valaha élt faj mindössze egy százalékát teszik ki. Ebből következik, hogy összesen hárommilliárd DNS-folyam létezett, azaz ennyi a valaha a Földön élt fajok száma. Na most, a darwini evolúció elmélete szerint a fajok fejlődése törzsfa alakú, azaz minden élőlény - a baktériumtól a pipacson át az elefántig - egyetlen közös ősből származott, és fokozatos kisebb változások révén ágazott el több irányba. Ez az elmélet talán megállhatja a helyét, ha mondjuk két sáskafajt hasonlítunk össze, ahol hihető lehet, hogy az egyikből fejlődött ki egy másik típus, azonban a fajok rendkívüli változatosságára, a fajok közötti hatalmas lépcsőkre nem ad megnyugtató választ. És úgy tűnik, hogy a régészet, a kövületvizsgálatok eredményei sem támasztják alá az evolúciót. Ugyanis, ha az összes Földi faj kisebb módosulásokkal jött volna létre egy ősből - ahogy állítják - akkor találni kellene u.n. átmeneti fajokat, melyek igazolják az egyik fajból a másikba való alakulást. Ilyen leletünk viszont szinte nincs! Az átmeneti fajnak kikiáltott leletek száma nem éri el az ötvenet, miközben hárommilliárd faj élt a Földön! Ha az evolúció elmélete igaz lenne, akkor akár több ezer vagy millió átmeneti fajnak kellene nyoma legyen, olyanoknak is, amelyek alkalmatlanok voltak a továbbfejlődésre, viszont ezzel ellentétben csak olyan fajokról adnak tanúbizonyságot a kövületek, amelyek maguk idejében, az ottani adottságokhoz illően tökéletesen kifejlett élőlények voltak. Nincsenek közbenső láncszemek, groteszk evolúciós zsákutcák? 
Nincsenek, minden faj egyedien jött létre, nem egyetlen egy ősből, kisebb átalakulások révén. Az evolúciót megkérdőjelező tudósok azzal a hasonlattal élnek, hogy egy nagy árkot nem lehet sok kis ugrással átugrani, tehát akkora a különbség a különböző fajok között - és a genetika is ezt igazolja - hogy kisebb módosulások révén lehetetlen az egymásból való származásuk. Nincs tehát törzsfa. De akkor mi van helyette? "Mindössze" csak annyi, hogy a Természet folyamatosan teremti az élővilágot, a különböző fajokat, rendkívül finom esztétikai érzékkel (a "véletlen" evolúció miért alkotna gyönyörű lepkéket, vagy dallamot fütyülő madarakat, miközben az életben maradásukhoz erre nincs szükségük?), az adott körülményekhez igazodóan tökéletes fajokat szül, melyek a körülmények drasztikus változásáig nagy valószínűséggel komolyabb genetikai változás nélkül (!) élik életüket. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy a kövületek alapján a fajok évmilliókig nem változnak érdemben! Tehát nincs evolúció. Legalábbis nem úgy ahogy tanítják. Hozzám mindig is közelebb álltak azok a feltételezések, hogy az egér egér volt, az elefánt elefánt volt, az ember ember volt mindig is. Ezek után már "csak" azt kellene felfogjuk, hogy hogyan jöhetnek létre a "semmiből" egymástól oly sok mindenben különböző, de mégis ugyanazokból az összetevő alapanyag elemekből álló, életrevaló, tökéletesen kifejlett élő fajok? Ennek megértéséhez bátran forduljunk a képleíró magyar nyelvhez:

Természet = Termő = Teremtő


A biológia eddig  számunkra megismerhető mélységeiben tehát felbukkant egy Tervező, egy Intelligens Alkotó, a Teremtő, aki nélkül egyáltalán nem magyarázható a rendkívüli biológiai összetettség, változatosság és önvezérlő, működő rendszer, amely az élővilágot jellemzi. A kémiai anyag tulajdonságaival egyáltalán nem magyarázható meg az élet eredete, az agyban nem lokalizálható intelligencia, gondolatok, érzelmek, emlékek jelenléte a világban. Az anyag csak eszköz, amibe az értelem lehel lelket, attól lesz élő.
Nem lenne tehát szerencsés, ha az iskolákban legalább szó esne fentiekről...?

A következő részben az ember eredetének igyekszünk nyomába eredni.

Ajánló: 

AZ ÉLET REJTÉLYÉNEK MEGFEJTÉSE : A DARWINIZMUS BUKÁSA




 
Tasi István: Az élet nem az anyagból származik:





Források:

A témáról jóval mélyebben és bővebben az Intelligent Design, Intelligens Tervezés kulcsszavakra való kereséssel, vagy az ÉRTEM és a kutatóközpont honlapján lehet tudakozódni.

Még részletesebben pedig ebben a könyvben van kifejtve a téma:
Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál keresése


46 megjegyzés:

  1. A mai oktatás színvonalára itt egy példa 5.-es lányom történelem könyvéből:

    "A "magyar" eredetileg összetett szó, jelentése: magy+er(ar)=beszélő ember.
    Régen sok nép adott hasonló nevet magának.Mivel a szomszéd népek nyelvét nem értették, ezért úgy gondolták, ők nem is képesek az értelmes beszédre, azaz némák.(!)
    Ezt a hitet őrzi a "német" szavunk."(!)

    Ha összeesküvéselmélet hívő lennék, azt mondanám, ennyire tömény ostobaságot tanítani nem lehet véletlenül.:)
    De így csak egyszerűen azt mondom, ez egy példa, mennyire kell hinni a mai hivatalos oktatásban, beleértve a darwinizmust.
    Ezzel együtt ez ismét egy kiváló lehetőséget ad az ébredésre a kicsit is gondolkodóknak, úgyhogy jó, vagy rossz hogy így van? :)
    Sz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sz!

      Jót röhögtem az idézett - határtalan - ostobaságokon.

      Aki azt állítja, hogy "a "magyar" eredetileg összetett szó, jelentése: magy+er(ar)=beszélő ember", attól talán meg kellene kérdezni, hogy milyen nyelven jelent "beszélő embert" a magyar megnevezés, mert magyarul biztosan nem. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
  2. Szia, Szulthan! Nem is tudom, hogy a történelem tantárgyat beletegyem-e a sorozatba, mert több könyvnyi anyag sem lenne elég a hazugságok bemutatására. Azért lehet hogy készítek egy rövid összefoglalót :).

    S hogy jó, vagy rossz-e? Igyekszem mindenben a hasznosságot felfedezni, és lőn, tényleg még az oktatás butaságainak is van értelme: így derül ki ki képes átlépni, felülkerekedni azon. Ebben viszont hatalmas a tanárok felelőssége.

    VálaszTörlés
  3. OFF
    Kedves Mazsola!
    Technikai kérdésem lenne, de nem találtam hozzád elérhetőséget. Írnál egy emailt, hogy felvehessem veled a kapcsolatot?
    Köszi!
    CsE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hová írjam? Én sem találtam a blogodon... :)

      Törlés
    2. A "Magamról bővebben" fülön van. Jól eldugtam, de így is volt, aki megtalált... :-)
      Légyszi találj meg Te is! :-)
      Amúgy ma a nagylányommal az első vh-t tanultuk főzés közben... Jó vicc volt az is...

      Törlés
  4. "Az anyag alapvetően nem komplexitásra, egyre nagyobb összetettségre, hanem éppen hogy az energiaminimumra törekszik."

    Szia Mazsola!

    Az az érzésem, hogy az idézett mondattal nagyon telibe találtad a lényeget. Nem is gondolnád, hogy mennyire.

    Ha az anyag "energiaminimumra való törekvését" kivetítjük az emberi társadalmakra, akkor ugye egyértelmű, hogy a materializmus egyenlő a visszafejlődéssel, előrehaladott állapotban pedig az ÉLET megszűnésével, tekintve hogy az ÉLET az anyagnak nem sajátja.

    Más.

    A múltkor belenéztem egy Bácsfi Diána (Avatara) előadásba és bár igazából nem tartozik a lány a kedvenceim közé, mégis volt egy hatalmas megjegyzése (szerintem), ahol arra próbált rávilágítani, hogy az emberiség nem egy primitív szellemi szintről fejlődött a jelenlegi "fejlett" (???) nívóra, hanem pontosan fordítva.
    Itt talán felsejlik egyesekben, hogy a materiális és a szellemi fordított arányban állnak egymással.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  5. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, komolynak tűnik a felvételen elhangzó kétségbeesett vallomás!...mert mi garantálná, hogy ne lenne így?...most amikor egyre jobban áll össze az információ , hogy kiknek és mire is kellett az emberi faj:

    http://www.youtube.com/watch?v=Ms2RvT7w524&feature=related

    Döme

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ebből csak az jön le Döme, hogy valakik rendkívül érdekeltek a félelem fenntartásában itt a Földön.
      Most, hogy az emberiség egyre inkább az önmegsemmisítés felé halad - és ugye a közös problémák valójában az összefogást erősítik - valakiknek muszály volt bedobni ezt az "ellenséges álien" hisztériát, ha már egymástól egyre inkább nem félünk.

      Ö.T.

      Törlés
    2. Ö.T. :
      Minden stimmel amit írsz, de ez a muszály (ezmegmiez?), könyörgöm, ez mi a tököm akar lenni?
      Valami tetsziknemtetszik folyami úsztatmány?

      Törlés
    3. muszály = kényszer
      A német megfelelője a "müssen", ami egyes szám harmadik személyben = muß.
      Angolul asszem a "must"-nak felel meg, de ebben nem vagyok
      teljesen biztos.

      Törlés
    4. Jesszus.
      (B+)
      Akkor megrágom, emígyen igyekszem emészthetővé tenni:
      A hüjét, a góját, a gojót, (a gólyt is és a muszály-t is:-) hullámos pirossal jelzi a komment sablon, ami - ha más nem is, de - eléggé feltűnő.
      A müssenes/scharfrenesszes/germanista hétszentséget meg nyugodtan kend a hajadra.
      Must.

      Törlés
    5. Ha a "muszály" szó értelmezése ekkora nehézségeket okoz neked
      Papirusz, akkor a magyar nyelvű gyorstalpaló tananyagából kihagytak valamit. ... :))))))

      Törlés
    6. A guta üt meg... De tényleg.
      Hát senkinek nem buzerálja a nyelvérzékét, hogy a muszáj az pontosjé?
      És nem elipszilon?
      Basszus, hát én kurvára mellényúltam, amikor valami kis nyelvi leleményt akartam összehozni szegény Ö.T. faszságából....
      Szóval tényleg elnézést kérek, húzok is innen a búsba, csak még a tízparancsolatos izére reagánék egyet, oszt itt sem vagyok.

      Törlés
    7. Megnyugtatlak Papirusz, annak ellenére, hogy elipszilonnal írtam, mindig pontos j-vel ejtettem. :))))

      Ö.T.

      Törlés
  6. Ö.T., az idézett mondatot pont Tőled tanultam, ha jól emlékszem! :)
    A materialista világkorszak tényleg valami LEGVÉGÉT jelenti (egy korszakét), de ha jól sejtem - és a fenti írás is talán ezt hivatott bizonyítani - akkor ennek a bizonyos materializmusnak van vége, nem az életnek.
    Avatára előadásait én szeretem, főleg a mátrixon kívül való gondolkodása miatt, no meg a zavarba ejtő kérdései miatt, melyeket a vallások és történészek vezetőinek feltesz. Itt a blogon e sorozat következő részében próbálok majd az ember eredetével foglalkozni.

    Döme, ez a felvétel inkább ijesztgetés, vagy színészet, vagy esetleg kíváncsiak voltak a reakciókra - gondolom jó előre beharangozták a rádióban, hogy az 51-es körzettel kapcsolatban várnak betelefonálókat, olyanokat, akik ott dolgoznak, vagy dolgoztak - ezzel a módszerrel kiválóan lehet mérni a kiszivárgott tudásanyagot, másrészt be lehet cserkészni a titoktartásra képtelen dolgozókat.
    Amúgy szerintem a kapcsolatfelvétel epizód nem fog elmaradni a fináléban, de erősen hajlok arra a véleményre, hogy nem a jóakaróink fognak partra szállni. Hidden Hand szerint a 4. dimenziós Orioniak ténykednek errefelé, ők negatív polaritásúak. Nos, ennek igazságtartalma talán ott érhető tetten, hogy Holywood egy ideje adja a figyelmeztető filmeket a nem túl jó szándékú idegenekkel kapcsolatban. De én gyanítom, hogy a vetített parádéban benne lesz a világkormány keze is a nagyobb hatás kedvéért. :) Mindenesetre beszarni szerintem nem kell. Ne feledd: filmet nézünk! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia Mazsola .

    "" Elöljáróban le kell szögezni, hogy a Teljes Igazságot egyikünk sem ismerheti meg ""

    Ez a mondat , ha valaki valóban komolyan gondolja tényleg el tudja zárni az embert attól , hogy megimserje az Igazságot . Ugyanis amit nem hiszel ,vagy tudod biztosan, hogy megtörténhet veled az nem is fog megtörténni .
    Aki úgy áll hozzá a dolgokhoz , hogy ugysem érheti el az már egyáltalán minek is áll neki?
    Ahhoz hogy valaminek érdemes legyen neki kezdenünk a legfontosabb alapja az, hogy biztosak vagyok bent , hogy el fogjuk tudni érni , enélkül szart sem ér az egész . Alapból nem is érdemes vele foglalkozni , vagy esetleg csak színészkedés az egész .

    Egyébként ha az Igazságot keresnéd akkor próbálj meg lehetőleg a minél egyszerübb felé törekedni , nem pedig a még arányleg egyszerü dolgot háromszor- négyszer kicsavarva , forgatva bonyolítani , mert így tényleg soha nem érsz az Igazsághoz .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láthatod, hogy én is törekszem az igazság megtalálására, tehát színészkedés kizárva, viszont úgy vélem, hogy emberként nem fogjuk sohasem teljességgel átlátni az Egészet, ahhoz túl sok a kötődésünk a sűrű anyaghoz. Bár lehet, hogy tévedek, és pont az ember hivatott arra ebben az "evolúcióban", hogy képviselje a Teljességet. Neked mi a véleményed? Te elég emberpárti vagy, ha jól rémlik.

      Egyetértek azzal, hogy az egyszerűség felé van a nagyszerűség, mivel a Teremtő nem mindenkit teremtett kvantumfizikusnak, viszont mindenki számára biztosítja a megértést (megtérést?). Ez onnan is leszűrhető, hogy nem kell mikrobiológusnak lenni ahhoz, hogy az ember belássa: a mai oktatás egy nagy marhaság. :)

      Törlés
    2. Az ember csak azt érheti el amit akar , és amiben hisz (először csak hisz , de ha kitartó akkor a megtapasztalások utján ez a hit tudássá válik).

      Igen a látszat azt mutatja , hogy törekszel rá , de közben meg azt írod , hogy úőgy sem lehetséges , akkor most akarod vagy nem ? Egyébként attól , hogy Te nem vagy képes átlátni dolgokat még nem kellene egyből mindenkiről azt feltételezni , hogy akkor más sem képes , és főleg azt nem kellene , hogy ezt még igyekezel is elfogadtatni másokkal .

      Sok a kötődésünk a sűrű anyaghoz ?
      Aztán szerinted miből áll ez a sűrű anyag ?

      Igen éppen az ember hivatott arra , hogy képveselje a teljességet . Lehet , hogy egy külső nem fizikai lény jobban tísztában van az életünk müködésével . Ezért is tudják manipulálni az arra fogékony ember tudatát . Viszont változást létrehozni , valamit megvalósítani ebben a fizikai világunkban csak az ember képes . Részben azért mert ő rendelkezik az általad lenézett sűrű anyagnak köszönhetően létrehozható tudati energiával , valamint a teremtőtől kapott szabad akarattal.

      Azt hogy valaki a saját belső , lelki részével megtalálja a kapcsolatot eddigi tapasztalatom alapján egy köny és tudomány sem tanítja , sőt inkább éppen ellenkezőleg , eltávolit tőle.
      Egy gyermek amig nem "tanult" semmit a jelenlegi társadalmunk ismereteiből sokkal jobban kapcsolatban van vele mint egy akárhány diplomás nóbel dijas tudós .

      Törlés
    3. "Aztán szerinted miből áll ez a sűrű anyag ?"

      Ezt majd a "fizika" részben leírom.

      Törlés
  8. Először is szeretnék gratulálni a bloghoz, és a feltett írásokhoz!
    Pár napja találkoztam egy Wilcock fordítással, melynek iránya megegyezik a mostani dolgozattal.:

    http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/06/01/mennyei_beavatkozas_3_masodik_fejezet_elso_resz_galaktikus_rokonaink_reszvetele

    Idézetek:
    "Mi földi emberek egy hibrid faj vagyunk – számtalan, független behatás érte a genetikai készletünket az elmúlt 200000 évben"

    "A Mennyei Beavatkozás úgy tűnik azt hivatott biztosítani, hogy az átmeneti folyamaton úgy menjünk keresztül, hogy közben ne süllyedjünk teljes káoszba és pusztulásba világszerte."

    "Ahogy azt a Source Field Investigations( a Forrásmező kutatásai) c. munkámban bemutattam, több tucat ősi civilizáció mitológiájában „kódolva” van az információ, amely arra utal, hogy egy 25920 éves ciklus határozza meg az evolúciónk ütemét a Földön."

    "Dr. John Hawks megállapítása szerint az emberi DNS evolúciója az elmúlt 5000év során 100-szor gyorsabb ütemben történik a korábbinál. A jelenlegi és a Kr.e. 3000-ben létező emberi DNS-t összehasonlítva megállapítható, hogy 7%-os eltérés mutatkozik – világszerte.

    Továbbá, körülbelül 25000 évvel ezelőtt, a neandervölgyi emberszabásúak hirtelen eltűntek a Földről(Hivatalosan egy 55000 évvel kezdődött jégkorszak hatására szívódtak fel,amely 30000évvel ezelőtt tetőzött, azonban még a kutatók is elismerik, hogy érthetetlen miért vezetett ez a kihaláshoz az olyan enyhébb klímájú területeken mint például a Közel-Kelet. Más kutatók azt állítják, hogy a modern ember szorította ki őket, vagy esetleg valami vírus, de a lényeg, hogy mindegyikük csak találgat, mivel megmagyarázhatatlan a teljes kipusztulás. szerk megj.). Számos olyan állatfaj, ami közvetlen veszélyt jelentett az emberekre, ugyanígy hirtelen eltűnt."

    "Több tudományos kutatás bemutatta, hogy egy faj teljes mértékben átalakítható egy másik fajjá –szigorúan csak energetikai behatások következtében. A kutatásokat végzők többek között Pier Luighi Ighina, Dr. Dzang Kangeng, Dr. Peter Gariev és a Ciba-Geigy cég.

    Ez teljesen megdönti a darwini evolúció modelljét. A random mutációkat korrigálják az evolúciós behatások – tehát nem a random mutációk okozzák magát a változást.

    Továbbá, a fosszilis maradványok, egészen a „kambriumi ugrásig”, 542 millió évig visszamenőleg, két kulcsfontosságú ciklust mutatnak, amelyek időről-időre ismétlődnek."

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv a meseszobámban SzN!
      Ha van is amivel egyetértek, azért remélem érzékelhető, hogy a Wilcock az egy másik meseszoba! :)
      Nem vagyok meggyőződve a külsős genetikai beavatkozásról, inkább annak a híve vagyok, hogy többfelől jöttünk, már ha érted...

      Törlés
    2. Az az érzésem Névtelen, hogy egyes "tudós" koponyák még mindig az anyag fejlettségi szintjéhez kötik a szellemi fejlődés mértékét.

      Szerény véleményem szerint ez egy materialista baromság.

      Ugyanis ha igaz lenne, akkor hogyan lehetséges, hogy az ókoriak képesek voltak a bölcsességre ???

      Meg aztán, ha nem tévedek, a sakkot sem a XX. században találták fel. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    3. Wilcock és Fulford valóban egy másik meseszoba. :-) Hamarosan kiderül, hogy a mesék valóra válnak-e...

      A külső genetikai beavatkozással kapcsolatban a hitem egy kicsit más.
      Számomra az Arvisurák olyan, mint a Biblia. Mindkettőt sötét kezek a céljaik érdekében manipulálták, de a lényegét megrontani nem tudták.
      Az Arvisurák szerint Anyahitáék (Szíriusziak) amikor eljutottak a Föld nevű bolygóra keveredtek az itteni Föld lakókkal, kiknek a leszármazottai lettek az ÓM jelű beavatottak. (ÉL, Van, Úr, Nimród, Gilgames, és tőlük eredeztetve a teljes Árpád ház)
      Ilyen keveredést (más népekkel is) azóta rengeteg ezo-s , és UFO-s anyagban találtam. A földön kívüli hatást megkerülni szerintem nem szabad.
      Kedves Ö.T.!
      Az evolúcióelmélet legfontosabb eleme a random mutáció, amiből a helyzetnek megfelelően kiválasztódnak a legrátermettebb mutánsok. A fenti idézetek pont arra világítanak rá, hogy ez nem igaz, mert a változások egészen másképp működnek. Az ember is képes faj nemesítésre, és tenyésztésre ami egyfajta evolúció, a kollektív tudatnak is kihatása van a közösségre, és annak az alkalmazkodó képességére, ami megint egyféle evolúció.
      Persze mindent vissza vezethetünk az EGY-hez..., de szerintem minden szinten illik kivesézni egy ennyire megosztó témát!
      Szép Napot!

      Törlés
    4. @ Névtelen

      Arra, hogy a megosztást minden szinten kivesézzük, már nincs idő, ugyanis a "sárga veszedelem" fémjelzésű folyamatokat valakik már nagyon előrehaladott fázisba hozták, annak ellenére, hogy erről a szentnek titulált iratok egy szót sem említenek.

      Magyarul: Két forgatókönyv létezik és az egyiknek a vége az, hogy kollektíven fűbe harapunk. Talán nem kell nagyon bizonygatnom, hogy ez a megoldás a matéria kedvelőitől származik, mivel a magasabb (szellemi sík) nem él ezzel a "megoldással". Az "ÉL"-nek ugyanis nem célja a halál, mint ahogy a VAN-nak sem célja a Nincs.
      Ezt talán nem nehéz belátni azoknak sem, akik nem rendelkeznek "magasszintű" teológiai ismeretekkel. ... ;)

      "... a kollektív tudatnak is kihatása van a közösségre"

      Ezt valakik pontosan tudják Névtelen és minden erőfeszítést meg is tesznek azért, hogy ez a kollektív tudat ne lépje túl a svábbogár szintjét. (médiák)

      A problémájuk csak ott van, hogy az életösztön még a sátánimádókban is működik. :)))

      Most aztán fel van adva a kérdés, hogy ki melyik színű pirulát választja. A "materialisták" már letették a voksot, most már csak az a kérdés, hogy komolyan gondolták-e.

      A szellemi sík ugyanis - Isten - mindenkinek azt adja, amit kér, mivel minden teremtményéhez jó.

      Magyarul: Néhány barom a piramis csúcsán qurva nagy öngólt rúgott saját magának. És itt vége is lesz a mesének, vagy így, vagy úgy.

      Még van egy kevés gondolkodási idő, érdemes lenne kihasználni. Hm ????

      Ö.T.

      Törlés
    5. "Még van egy kevés gondolkodási idő, érdemes lenne kihasználni"
      Ezzel teljes mértékben egyetértek. A jelen helyzet további ragozása felesleges. Az energiáinkat mostmár próbáljuk a inkább a megoldásra fókuszálni, a változás folyamata szerintem már megkezdődött, mindenkinek önMAGában, mégis EGYütt.
      Sz.

      Törlés
    6. Kedves Ö.T.

      Akkor téged már rendesen beoltottak rettegéssel, ha a mondandód elején már a gondolatok "kivesézésére" sincs időd, míg a végén ezzel ellentétesen gondolkodásra biztatsz....
      Egyik pillanatban tiltakozol az anyagba ragadástól, a másikban sárga veszedelmet kiáltasz, a harmadikban kevés időt vizionálsz, a negyedikben pedig a kollektív tudat svábbogár szintjéről elmélkedsz. Ez mi más lenne, mint az anyagban a rettegés? Te is beállsz a sorba? Remélem nem!
      Magas szintű teológiai tudással kérkedsz, de a HIT-et azt sehol sem látom. Az evolúciós elmélet az szőröstül bőröstül baromság, mert csak anyagról szól, de az isteni beavatkozás max. közhely szinten kerül elő. Ez így nem túl következetes...
      Nem félem a jövőt! Teszem a dolgom, hogy a jövő szép és jó legyen, a többit, ami nem rajtam múlik, azt majd úgy is meglátjuk hogyan alakul...
      Optimista vagyok, mert én hiszek a földönkívüli vonalban, a csatornázásokban, az isteni beavatkozásban. Legrosszabb esetben is mi történhet? Megvalósul amit kifőztek nekünk az illuminátik, kiirtanak minket, sárga veszedelem, zsizsik veszedelem, arab veszedelem, román veszedelem? Az összeesküvés elméletek, és azok lehetséges kimenetelei a visszaszámlálásokkal a könyökömön jönnek ki.
      Ahogy eddig is, ezután is rezgek tovább, mert ezt kell tennem (hívhatjuk meditációnak, imának, vagy akár agykontrollnak is), ha úgy tetszik járom az utamat, mert lehetőséget látok az összeomló pénzügyi rendszerben, a kabaréba torzuló demorkratiKUSS rendszerben épp úgy, mint kollektív tudat gondolatok általi megváltoztatásában, jó irányú felébresztésében.


      Szép Napot!

      Törlés
  9. "... akkor ennek a bizonyos materializmusnak van vége, nem az életnek."

    Én is így látom, Mazsola. ... :)))
    Ugyanis a dolgoknak van egy magasabb - szellemi szintű - értelme is, és ez egyre inkább előtérbe kerül.

    A hivatalos verzióban - Biblia - az szerepel, hogy a Földet az utolsó ítéletkor tűz emészti el, azaz elég, ugyanez magasabb szintű értelmezésben: megtanuljuk, hogy mi az az elég és abbahagyjuk az anyagi előnyök és javak esztelen hajszolását.

    De mondhatok másik példát is, mert van bőven. Pl. az olaj - vagyis "ÖL" a primitívebb síkon egyenlő a nevével és szorgalmasan gyilkolják is érte az emberek egymást, szellemi síkon viszont kenetként használják.

    De mondhatom a zsidókat is, akik az anyagi síkon csak harácsoló élősködőknek vannak beállítva, szellemi síkon viszont övék Tízparancsolat, ami a fizikai és a szellemi egyensúlyáról szól.

    Szerintem a Biblia értelmezése éppen ezért nehéz, mivel tartalmazza mindkét sík nézeteit.

    Na de azért haladunk, nemde?

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szerintem a Biblia értelmezése éppen ezért nehéz, mivel tartalmazza mindkét sík nézeteit"

      Igen, ez talán azzal magyarázható, hogy ugyan az akkor élők színvonalán íródott, látszólag hozzájuk szólt, de sokkal inkább a későbbi korok számára tartalmazza a valódi tanítást. Valószínűleg minden kornak megvan a saját érthetőségi indexe... :))

      Úgy néz ki nekünk a jóslatok beteljesedésének ideje jutott. Itt már nincs sok kec-mec, vagy megérted, vagy mehetsz vissza humusznak! :D

      Törlés
  10. "De mondhatom a zsidókat is, akik az anyagi síkon csak harácsoló élősködőknek vannak beállítva, szellemi síkon viszont övék Tízparancsolat, ami a fizikai és a szellemi egyensúlyáról szól."
    Olvastad már a tíz parancsolatot?
    Légyszi pótold.
    Azért fasza egy társaság lehet az, akit mondjuk az ötödiktől a tizedikig, (pl.: 6. Ne ölj; 8. Ne lopj. stb...:-) passzusokkal kellett belepofozni az evilági életvitelbe...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor tegyünk egy kis rendet Papirusz!

      Először is, a Tízparancsolat és az evilági (jelenlegi) életvitel szöges ellentétben állnak egymással, mivel a Tízparancsolatban még szerepelt az Isten, a mai életvitelben viszont már nem.

      Aztán ha belelapozol kicsit az Írásokba, akkor az egyiptomi fogságot a római megszállás követte, így aztán a kisiklásnak is megvannak az okai.

      Csak párhuzamként említem meg, hogy a római nálunk is tiszteletét tette - mint ahogy egész Európában Angliáig bezárólag - és a jelenlegi helyzet erősen azt mutatja, hogy ebből egyenesen következett a szellemi visszafejlődés.

      Szóval ne mutogassunk másra, ha mi sem vagyunk különbek!

      Ö.T.

      Törlés
    2. Hát ha már az Írásoknál tartunk, meg egyiptomifogságozunk, légy oly kedves, és olvasd vissza az Írásokat, lehetőleg a Tízparancsolat fényében.
      -Mennyi lopott szajréval is léptek le Egyiptomból illetékesék?
      -Mi a bánatért is hajkurászta a fáraó serege fentebb meg nem nevezett lompos tolvaj hordát?
      -Mózes, Hórebről lefelé, hóna alatt a törvénytáblákkal - 6. Ne ölj! - hány ezret végeztetett ki a fajtájabéliekből?
      Nem folytatom, mert a bejegyzés valóban valóban nem erről szólt.

      Mindenkinek további hasznos együttlétet kívánok ezen remek oldalon

      Törlés
    3. Talän tegyük fel a kérdést úgy Papirusz, hogy ki írta a Bibliát !!! Mert ha a zsidó írta, akkor biztosan nem feketíti be önmagát, nemde ???

      Nos, a Bibliát a Szentszék adta ki Rómában, a furcsa mindössze csak az, hogy saját maga sem tartja be, tekintve hogy időnként a saját pápáit is kinyírja.

      Ha végigpörgeted ezt a kérdésláncolatot, akkor az a kérdés kristályosodik ki, hogy ki lehet a hunyó a csapatban.

      Elárulom neked, hogy az egyetlen, akinek a múltja megkérdőjelezhető, az az egyiptomi, aki még Kínában is piramisokat építgetett, ez azonban valahogy kimaradt a történetírásból.

      Szóval csak óvatosan azokkal az írásokkal Papírusz, mert az írott szöveg és a gyakorlat egy kicsit mást mutat. ;)

      Ö.T.

      Törlés
  11. Úgy látom az eredeti írásban nem sok kivetnivalót talált a társaság, mert minden másról folyik az eszmecsere... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szívás netovábbja.
      Időt és fáradságot nem kímélve ideklopfolsz több ezer karaktert, és nincs egy undok alak aki belekötne.

      Hiba volt kiutálni őket.

      Törlés
    2. A biológiai részhez talán annyit még Mazsola, hogy ameddig a szem és a high-tech teleszkópok ellátnak, a földi ÉLET-nek nincs egyenértékű párja.

      Ez pedig - szerintem - utalás arra, hogy rossz helyen keresgélünk.

      Ö.T.

      Törlés
    3. Az Élő Világegyetem elvét ma már néhány tudós is vallja. Nekem igen szimpatikus elmélet, nem is nagyon tudom másképp elképzelni a dolgot miközben látjuk, hogy minden rendszer egy nálánál nagyobb rendszer része, és a sor végtelen.

      Ami él az mozog. Ebből következik, hogy az elemi részecskék is "élnek", vagy legalábbis tendenciát mutatnak az életre! Mit gondoltok mitől van az, hogy az agyunkat alkotó elemeket a Földből szerezzük, de ha a földön szétszórva látjuk ugyanezeket az elemeket, azok mégsem tudnak gondolkodni?

      Törlés
    4. Kedves Mazsola!

      A kérdés megválaszolását talán ott kellene kezdeni, hogy mi az élet. A lelket vagy a szellemet önmagukban élőnek nevezhetjük-e?
      A 3 dimenziós világunkban az élethez szerintem min. 2 dolog kell:
      -test (ez lehet szerves vagy szervetlen)
      -lélek ( ez hordozza a korábbi életek emlékeit, felelős érzelmeinkért )
      Isten megalkotta a testet és lelket lehelt bele.
      A tudathoz és ez által a tudatossághoz még egy dolog kell:
      -szellem
      A lélek és a szellem teremti meg az emberben a kettősséget.

      Vannak, akik szerint azért beszélhetünk az élő Szent Koronáról, mert annak a testén kívül van lelke is.

      Szép Napot!

      Törlés
  12. Üdv.

    A bejegyzéshez illeszkedő téma:
    A napokban kezdik el vetíteni a PROMETHEUS című filmet.
    Az az érzésem, a film monumentalitását és a történetet tekintve, hogy ismét egy nagyobb kalíberü üzenet-filmet kapunk.
    Mi a véleményetek ?
    Vagy csak egy sima sci-fi lesz ?
    Bár ezt még így látatlanban nem nagyon lehet megvitatni.
    Tűkön ülve várom !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon várom már a filmet! Az előzetesek alapján azonban szerintem a sokunkat foglalkoztató téma - név szerint az ősi kultúrák és idegenek kapcsolata - kerül úgy előtérbe, hogy a végén megint csak a szokásos történet lesz: az idegenek biza gonosz lények, akik ki akarnak minket irtani. Ne legyen igazam! :)

      Törlés
  13. Egyelőre nem találtak életet a Földön kívül a kutatók


    http://paramoral.eu/comment.php?comment.news.1758

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze.
      Forrás: MTI
      (tehát hasonló a helyzet, mintha az AP hozta volna le)
      Vagyis, ha találtak volna, akkor sem hoznák nyilvánosságra, amíg a saját hasznukra át nem elemzik azt.

      Törlés
  14. Amióta élet van azóta egy ember sem jött létre magától és egy állat sem jött létre magától. Igen van felettünk egy nagy hatalom egy intelligens hatalom aki megalkotta az univerzumot . a semmiből nem lett semmi sem.Aki létre hozta ez maga a teremtő Jehova isten.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. légyszi olvasd el még egyszer, amit olvasgatsz.. ugyanis Te azt a forditást ismered, ahol az Univerzum teremtésénél egy szó sem esik Jehováról, csak az ember teremtésénél.. figyelmesen olvass.. és igen:Jehova isten (kis i-vel..)- elég baj ez nekünk.. :D

      Törlés
  15. Szia!
    Nem a kákán csomót keresve, de megakadt a szemem azon, hogy a lehulló, majd lassan elbomló almát hozod példának az anyag energiaminimumára való törekvésének szemléltetéséhez. Az alma élő, a bomlása is élő. Én szerencsésebbnek gondoltam volna mondjuk pl egy hegység "elkopását, sőt, az alma leesését. Hiszen magasról indult, majd a lehetőségekhez képest minimalizálta a helyzeti energiáját. Btw, ha a Gaia elméletet is figyelembe vesszük a biológiánál, akár hegység "elkopása" is lehet biológiai folyamat.
    Egyébként nemrég találtam a blogodra, hatalmas köszönet érte! :)
    Az elejéről indulok, nem tudom, később lesz-e említés még erről a két könyvről, de ajánlott irodalom: James Lovelock: Gaia, Grandpierre Attila: Heliosz. Az utóbbi igen érdekes megvilágításba helyezi a biológiát és az Univerzumot.
    Üdv:
    Masters

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Üdv a meseszobában!

      Rendben, akkor legyen a te példád szerint. :)
      Vagy vehetjük az embert is példának az energiaminimumra való törekvésre, aki módfeletten szereti a lehető legkevesebb energiabefektetéssel megoldani a feladatait, amit egy szóval a "kényelmesség" néven illethetünk. :)
      Egyébként az ember, ha nem tartja magát folyamatosan egy tudatszinten - ami igen komoly feladat, hasonló az izomtónushoz, csak ez tudatszinten zajlik - akkor nagyon hamar le tud süllyedni, állati, vagy még az alatti, igénytelen szintre. Ez is egyfajta energiaminimumra való törekvés, ami az anyag alaptulajdonsága.
      A LÉLEK visz bele ÉLETET az anyagba, az tölti fel energiával, az mozgósítja, noszogatja, bíztatja tovább.
      Egy magban lévő LÉLEK - ÉLETERŐ összehasonlíthatatlanul magasabb energia és tudatszinten van, mint az "élettelen" anyag. Ez utóbbi sem igaz teljesen, mert minden él, az egész Világegyetem él (ahogy erre Grandpierre is rájött, és az őskori iratok is írják), csak ezen belül az anyag egy alacsonyabb szintű vibráció. Ezért kell noszogatni! :)

      De persze tovább is van még... amikor rájön az ember, hogy mindez csupán káprázat, tudati kivetülés, a megnyílvánult, leKÉPeződött anyag csak a KÉPzelet játéka... :))

      Olvasgass csak tovább, örülök hogy itt vagy, és az elejéről kezded. Valaki kopogtatás nélkül beront, majd köszönés nélkül odahány az asztalra valami rondát - miközben semmit nem tud az oldal előzményeiről, szellemiségéről... meg úgy általában semmiről.

      Törlés