avagy, egy jó kezdés után csúnya bukás...
"Nemrég jelent meg Láma Ole Nydahl Félelem
nélküli halál című könyve. Az emberi félelmekről, a materializmusról és
személyes halálközeli élményeiről kérdeztük.
Miért félnek az emberek a haláltól?
A válasz egyszerű: mert nem tudjuk, hogy mi következik utána. Olyan,
mint egy fekete lyuk, azt gondoljuk, hogy minden értékünk, minden, ami
boldogságot jelentett az életben, eltűnik. A másik oka, hogy vannak
olyan vallások, amelyeknek mérges isteneik vannak, akik azt mondják, ha
nem voltál jó az életben, a pokolra jutsz, vagy valami nagyon rossz
tapasztalatod lesz. Félelem az ismeretlentől és félelem attól, hogy
mindent elveszítünk. Csakhogy ez egy tévedés. A test valóban
megöregedhet és meghalhat, a gondolatok és az érzések amúgy is
folyamatosan változnak, viszont a tudatosság soha nem múlik el, az
állandó. Mindig azt szoktam mondani, hogy a képek mögött, amit a
tükörben látunk, ott van maga a tükör, a tenger sem a hullámokból áll,
hanem az alatta levő vízből. Vagyis a tapasztaló nem egyenlő a
tapasztalattal.
A nem vallásos emberek szerint a tudatot az agy hozza létre. Van valami bizonyíték az ellenkezőjére?
A modern tudomány egyre inkább eltávolodik attól a materialista
gondolkodástól, hogy az agy hozza létre a tudatot. Főleg a halálközeli
éményekkel foglalkozó kutatások eredményei igazolják, hogy az agyműködés
leállása után is jelennek meg tapasztalatok. Éppen ezért egyre
elterejedetebb az a nézet, ami szerint a tudatosság nem korlátozódik az
agyra. Sokkal inkább úgy vélik, hogy a tudat egy időtlen valami, ami
olyan, mint a tér, nincs eleje, nincs vége, mindig ott van mindenhol,
nem rakta össze senki, ezért nem is lehet elpusztítani.
Megszűntethető a halálfélelem anélkül, hogy valaki azonosulna a buddhista tanításokkal?
Attól függ, milyen istenben hisz az ember. Ha mérges istenben, akkor
amúgy is mindentől félsz, főleg a haláltól. Ha megbocsátó, jóságos
istened van, akkor talán. Nyitottság mindenképpen kell, ellenkező
esetben a leírtakkal nem tud mit kezdeni az olvasó. A könyvben
megfogalmazott tanítások alapja, hogy megértsük, vagy törekedjünk arra,
hogy megértsük a személyen túli valóságot, hogy az, amit gondolatokként
érzékelünk, az nem egyenlő a tudatunkkal, hogy a testünk sem egyenlő a
tudatunkkal.
Az embereket nemcsak a saját haláluk izgatja, hanem a
hozzátartozóik elveszítését is nagyon nehezen viselik el. Hogyan érdemes
kezelni a gyászt?
Ha egy olyan hozzátartozónktól kellett elbúcsúzni, aki sok jót tett
az életben, akkor nem kell aggódni, akkor vele nem történt semmi rossz,
biztosan jó helyre kerül, nevezhetjük ezt mennyországnak vagy egy jó
újraszületésnek is. Ráadásul arra is gondolni kell, hogy ezt a sok jót
most másokkal is megteheti, másoknak okoz majd boldog perceket, másokat
fog védelmezni. Ha így tekintük erre az időszakra, akkor nem szomorkodni
kell, hanem ünnepelni. Mindig arra kell gondolni, hogy a tudat
elpusztíthatatlan tiszta tér, ami nem született, és nem halhat meg. Ha
így tekintünk erre a folyamatra, akkor soha senki nem hal meg,
egyszerűen új formák, új együttállások jönnek létre.
Hogyan tudunk segíteni egy haldokló embernek?
Megpróbálhatjuk elmondani neki, hogy a tudata soha nem tűnik el, de
persze csak akkor, ha van benne nyitottság. Ha nincs, akkor egyszerűen
mondjuk neki azt, hogy gondoljon valami nagyon kellemes helyre,
alakzatra, ezt képezelje el a feje felett, és koncentráljon arra, hogy
oda akar menni. Ez nagyon hasznos.
Fotó: Milassin Csaba
Mikor és miért döntött úgy, hogy megírja a halállal foglalkozó könyvet?
Azért írtam, mert segíteni szeretnék az embereknek. Azt szeretném,
hogy könnyebben éljenek, könnyebben haljanak meg, és jobb újraszületésük
legyen. Ha megszabadulunk a félelmektől, sokkal többet tudunk tenni
másokért. Hogy mikor döntöttem el? Ez egy hosszú történet. A
feleségemmel 1968 és 1972 közötti időszakot Indiában töltöttük, ahol
nagyon sok tanítóval ismerkedtünk meg, ekkor találkoztunk a legnagyobb
tanítóval is, a 16. Karmapával. Ő tanácsolta, hogy menjünk el
Dél-Indiába, ahol sok tibeti jógi tartózkodott egy menekülttáborban,
Tibet kínai megszállása miatt kellett odamenekülniük. Ebben a
menekülttáborban egy jógitól megkaptam a tudatos halál (phova)
gyakorlatának az átadását. Egészen 1987-ig csak gyakoroltam a phovát, de
nem tanítottam. Akkor a lámánk azt mondta, hogy ha megtanultam, és
ilyen jó eredményeket értem el vele, akkor tanítanom is kell. Azóta
évente 10-12 phovakurzust tartok. Volt amikor még csak kilencen voltunk,
ha jól emlékszem, Új-Zélandon a kilencvenes években, azóta egy-egy
kurzuson több ezren vannak.
Mit jelent a phova? Hogyan működik?
Egy kurzus általában egy hétig tart, ami alatt nagyon sok közös
meditáció zajik. A hét végére a legtöbb embernek egy kicsi piros pont
jelenik meg a feje tetején. Ez a pont a testünk közepén húzódó, nem
karmikus energiatengely megnyitásának következtében jelenik meg, és
lehetőséget ad, hogy halálunk pillanatában azonnal belépjünk egy buddha
erőterébe.
Mi volt a legmeghatározóbb, halállal kapcsolatos élménye?
A 88. ejtőernyős ugrásom nem sikerült a legjobban. Megpróbáltam ugrás
közben meditálni, és amikor az ember meditál, nem nézi az óráját, így
elfelejtettem kinyitni az ernyőt. Össze-vissza törtem magam, és
élet-halál között voltam. Miközben haldokoltam, és az orvosok
megpróbáltak összerakni valahogy, egy barátom is meghalt, akinek
korábban megtanítottam a phova gyakorlatát. Segítettem neki átjutni, és
mindketten ott voltunk abban a csodálatos tudatállapotban, amit nem
lehet megfogalmazni, leírni. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer
csak azt kezdtem érezni, hogy ha most nem jövök vissza, akkor soha nem
fogok, ezért visszatértem.
A könyv végén vannak meditációk. Ezeket bárki szabadon kipróbálhatja?
Természetesen kipróbálhatja bárki, de akkor működik igazán, ha valaki
megérti a tanítások alapját, és megpróbál azonosulni azokkal. A
buddhizmusban nagyon fontos szerepe van a közösségnek. Nem hoz jó
eredményt, ha valaki úgy dönt, otthon, magányosan elkezd meditálni.
Minden meditációnál fontos, hogy egy tapasztalt tanító adja át a
tapasztalatait. A világon közel hétszáz meditációs központunk van,
Magyarországon is minden nagyobb városban van központunk, aki
érdeklődik, a legjobban teszi, ha felkeres egyet."
***
Nos, alapvetően egyetértek a fentiekkel, a végét kivéve. Ott megbukott nálam az öreg. Ezt mondja:
"Nem hoz jó
eredményt, ha valaki úgy dönt, otthon, magányosan elkezd meditálni."
Na most, ha a tudat mindenhol ott van - ahogy nagyon helyesen felismeri - , akkor miért ne lehetne "EGY-edül" meditálni? Mikor pont az a lényege a meditációnak, hogy elcsendesedj, kiürítsd a fejed a gondolatoktól, és a jelen pillanatában sütkérezz, rácsatlakozva a Tudatra - ez hogy megy másképp mint egyedül??
Meg aztán itt van ez is:
"A világon közel hétszáz meditációs központunk van,
Magyarországon is minden nagyobb városban van központunk, aki
érdeklődik, a legjobban teszi, ha felkeres egyet."
Hát persze, a legjobban teszem ha felkeresem őket és fizetek azért, amit egyébként egyedül is meg tudnék csinálni - akármikor. :)
Szóval hiába a nagyszerű meglátások, azért valahogy mindig pénz-keresésbe megy át a dolog...