Félelem nélkül

avagy, egy jó kezdés után csúnya bukás...

"Nemrég jelent meg Láma Ole Nydahl Félelem nélküli halál című könyve. Az emberi félelmekről, a materializmusról és személyes halálközeli élményeiről kérdeztük.

Miért félnek az emberek a haláltól?

A válasz egyszerű: mert nem tudjuk, hogy mi következik utána. Olyan, mint egy fekete lyuk, azt gondoljuk, hogy minden értékünk, minden, ami boldogságot jelentett az életben, eltűnik. A másik oka, hogy vannak olyan vallások, amelyeknek mérges isteneik vannak, akik azt mondják, ha nem voltál jó az életben, a pokolra jutsz, vagy valami nagyon rossz tapasztalatod lesz. Félelem az ismeretlentől és félelem attól, hogy mindent elveszítünk. Csakhogy ez egy tévedés. A test valóban megöregedhet és meghalhat, a gondolatok és az érzések amúgy is folyamatosan változnak, viszont a tudatosság soha nem múlik el, az állandó. Mindig azt szoktam mondani, hogy a képek mögött, amit a tükörben látunk, ott van maga a tükör, a tenger sem a hullámokból áll, hanem az alatta levő vízből. Vagyis a tapasztaló nem egyenlő a tapasztalattal.

A nem vallásos emberek szerint a tudatot az agy hozza létre. Van valami bizonyíték az ellenkezőjére?

A modern tudomány egyre inkább eltávolodik attól a materialista gondolkodástól, hogy az agy hozza létre a tudatot. Főleg a halálközeli éményekkel foglalkozó kutatások eredményei igazolják, hogy az agyműködés leállása után is jelennek meg tapasztalatok. Éppen ezért egyre elterejedetebb az a nézet, ami szerint a tudatosság nem korlátozódik az agyra. Sokkal inkább úgy vélik, hogy a tudat egy időtlen valami, ami olyan, mint a tér, nincs eleje, nincs vége, mindig ott van mindenhol, nem rakta össze senki, ezért nem is lehet elpusztítani.

Megszűntethető a halálfélelem anélkül, hogy valaki azonosulna a buddhista tanításokkal?

Attól függ, milyen istenben hisz az ember. Ha mérges istenben, akkor amúgy is mindentől félsz, főleg a haláltól. Ha megbocsátó, jóságos istened van, akkor talán. Nyitottság mindenképpen kell, ellenkező esetben a leírtakkal nem tud mit kezdeni az olvasó. A könyvben megfogalmazott tanítások alapja, hogy megértsük, vagy törekedjünk arra, hogy megértsük a személyen túli valóságot, hogy az, amit gondolatokként érzékelünk, az nem egyenlő a tudatunkkal, hogy a testünk sem egyenlő a tudatunkkal.

Az embereket nemcsak a saját haláluk izgatja, hanem a hozzátartozóik elveszítését is nagyon nehezen viselik el. Hogyan érdemes kezelni a gyászt?

Ha egy olyan hozzátartozónktól kellett elbúcsúzni, aki sok jót tett az életben, akkor nem kell aggódni, akkor vele nem történt semmi rossz, biztosan jó helyre kerül, nevezhetjük ezt mennyországnak vagy egy jó újraszületésnek is. Ráadásul arra is gondolni kell, hogy ezt a sok jót most másokkal is megteheti, másoknak okoz majd boldog perceket, másokat fog védelmezni. Ha így tekintük erre az időszakra, akkor nem szomorkodni kell, hanem ünnepelni. Mindig arra kell gondolni, hogy a tudat elpusztíthatatlan tiszta tér, ami nem született, és nem halhat meg. Ha így tekintünk erre a folyamatra, akkor soha senki nem hal meg, egyszerűen új formák, új együttállások jönnek létre.

Hogyan tudunk segíteni egy haldokló embernek?

Megpróbálhatjuk elmondani neki, hogy a tudata soha nem tűnik el, de persze csak akkor, ha van benne nyitottság. Ha nincs, akkor egyszerűen mondjuk neki azt, hogy gondoljon valami nagyon kellemes helyre, alakzatra, ezt képezelje el a feje felett, és koncentráljon arra, hogy oda akar menni. Ez nagyon hasznos.

Fotó: Milassin Csaba

Mikor és miért döntött úgy, hogy megírja a halállal foglalkozó könyvet?

Azért írtam, mert segíteni szeretnék az embereknek. Azt szeretném, hogy könnyebben éljenek, könnyebben haljanak meg, és jobb újraszületésük legyen. Ha megszabadulunk a félelmektől, sokkal többet tudunk tenni másokért. Hogy mikor döntöttem el? Ez egy hosszú történet. A feleségemmel 1968 és 1972 közötti időszakot Indiában töltöttük, ahol nagyon sok tanítóval ismerkedtünk meg, ekkor találkoztunk a legnagyobb tanítóval is, a 16. Karmapával. Ő tanácsolta, hogy menjünk el Dél-Indiába, ahol sok tibeti jógi tartózkodott egy menekülttáborban, Tibet kínai megszállása miatt kellett odamenekülniük. Ebben a menekülttáborban egy jógitól megkaptam a tudatos halál (phova) gyakorlatának az átadását. Egészen 1987-ig csak gyakoroltam a phovát, de nem tanítottam. Akkor a lámánk azt mondta, hogy ha megtanultam, és ilyen jó eredményeket értem el vele, akkor tanítanom is kell. Azóta évente 10-12 phovakurzust tartok. Volt amikor még csak kilencen voltunk, ha jól emlékszem, Új-Zélandon a kilencvenes években, azóta egy-egy kurzuson több ezren vannak.

Mit jelent a phova? Hogyan működik?

Egy kurzus általában egy hétig tart, ami alatt nagyon sok közös meditáció zajik. A hét végére a legtöbb embernek egy kicsi piros pont jelenik meg a feje tetején. Ez a pont a testünk közepén húzódó, nem karmikus energiatengely megnyitásának következtében jelenik meg, és lehetőséget ad, hogy halálunk pillanatában azonnal belépjünk egy buddha erőterébe.

Mi volt a legmeghatározóbb, halállal kapcsolatos élménye?

A 88. ejtőernyős ugrásom nem sikerült a legjobban. Megpróbáltam ugrás közben meditálni, és amikor az ember meditál, nem nézi az óráját, így elfelejtettem kinyitni az ernyőt. Össze-vissza törtem magam, és élet-halál között voltam. Miközben haldokoltam, és az orvosok megpróbáltak összerakni valahogy, egy barátom is meghalt, akinek korábban megtanítottam a phova gyakorlatát. Segítettem neki átjutni, és mindketten ott voltunk abban a csodálatos tudatállapotban, amit nem lehet megfogalmazni, leírni. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy ha most nem jövök vissza, akkor soha nem fogok, ezért visszatértem.

A könyv végén vannak meditációk. Ezeket bárki szabadon kipróbálhatja?

Természetesen kipróbálhatja bárki, de akkor működik igazán, ha valaki megérti a tanítások alapját, és megpróbál azonosulni azokkal. A buddhizmusban nagyon fontos szerepe van a közösségnek. Nem hoz jó eredményt, ha valaki úgy dönt, otthon, magányosan elkezd meditálni. Minden meditációnál fontos, hogy egy tapasztalt tanító adja át a tapasztalatait. A világon közel hétszáz meditációs központunk van, Magyarországon is minden nagyobb városban van központunk, aki érdeklődik, a legjobban teszi, ha felkeres egyet."

Forrás: http://konyves.blog.hu/2014/04/02/nem_szomorkodni_kell_hanem_unnepelni

***

Nos, alapvetően egyetértek a fentiekkel, a végét kivéve. Ott megbukott nálam az öreg. Ezt mondja:

"Nem hoz jó eredményt, ha valaki úgy dönt, otthon, magányosan elkezd meditálni."

Na most, ha a tudat mindenhol ott van - ahogy nagyon helyesen felismeri - , akkor miért ne lehetne "EGY-edül" meditálni? Mikor pont az a lényege a meditációnak, hogy elcsendesedj, kiürítsd a fejed a gondolatoktól, és a jelen pillanatában sütkérezz, rácsatlakozva a Tudatra - ez hogy megy másképp mint egyedül?? 

Meg aztán itt van ez is:

"A világon közel hétszáz meditációs központunk van, Magyarországon is minden nagyobb városban van központunk, aki érdeklődik, a legjobban teszi, ha felkeres egyet."

Hát persze, a legjobban teszem ha felkeresem őket és fizetek azért, amit egyébként egyedül is meg tudnék csinálni - akármikor.  :)

Szóval hiába a nagyszerű meglátások, azért valahogy mindig pénz-keresésbe megy át a dolog...