2015. szeptember 2., szerda

NapiSzer - 2015 szeptember



Beindult az őrjöngő káosz az iskolák körül, ami az egész város forgalmára képes vissza hatni és azt megbénítani. Én úgy döntöttem, az első napokban inkább bicajjal megyünk, visszük a gyerekeket. Még így sem egyszerű, de talán nem kell beleőrülni a parkolóhely keresésbe, sőt egyáltalán az iskola megközelítésébe. 
Az oktatással kapcsolatban ritka értelmes cikket közölt ma a 'dex, szemezgetek, kiemelgetek, mazsolázgatok belőle... ááá, inkább bemásolom az egészet:




"Kezdődik, de minek..

A gyerekek leterheltségét és a tanterv túlzsúfoltságát mindenki elismeri, de a tananyag csökkentéséhez bátorság kellene. Ideológiai mániák, apatikus tanárok, motiválatlan gyerekek - nem az lenne az igazi kérdés, hogy mit tanítsanak, hanem hogy miért. A központosított oktatásügyben csak azzal nem foglalkozik senki, hogy milyen iskolának lenne értelme.

Hiányzott már a suli? Ha túl hosszú lett volna a nyár, elég bemenni egy évnyitó ünnepségre, hogy elűzzük a hülye nosztalgiát. Az igazgatói beszéd hamis pátosza, a pisszegő tanárok, az infantilizált szülők, a mikrofonhoz engedett gyerekek, akik magolva köszönik meg a nyári tábor felejthetetlen pillanatait odaadó pedagógusaiknak — minden résztvevő tudja, hogy az egésznek nincs sok értelme, hogy ez nem nekik szól, hogy ők is csak egy ősi rítus díszletei, amelynek már mindenki elfelejtette az értelmét.

A magyar oktatási rendszer egésze erre épül: a „mi sem haltunk bele, ti is ki fogjátok bírni” elvére. Mintha direkt állnának bosszút a már kellőképpen megkeseredett nemzedékek az utánuk következőkön, nehogy véletlenül valaki értelmet keressen abban, hogy mi történik az emberrel a legfogékonyabb éveiben. A maradék kreativitásától is megfosztott iskola egy dolgot akar igazán, különösebb botrány nélkül „letanítani az anyagot”. Hogy kinek, miért, mi végre, alig kérdezik. Nem gyereket tanítanak, hanem leckét, és azért, mert az van a tantervben — az lenne csoda, ha ezzel a fásultsággal sikerülne nagyobb számú tankötelest belelkesíteni.
 
Tudjuk, nem ők tehetnek róla. Mi is hallottunk már remek pedagógusokról, láttunk már a gyerekeknek élő, felkészült és csupa szív tanárokat, de nincs értelme a kivételekre mutogatni, mert ők csak a rendszerrel szemben képesek extra teljesítményre. Jellemző, hogy a tanárok önképében is sokszor a lehetetlen körülmények között küzdő balek heroikus figurája jelenik meg. A tényleg innovatív, elkötelezett iskolavezetés azonban csak elszigetelt jelenség, így a legtöbb helyen győzött a könnyebb ellenállás, és a kapott formák kitöltése látszattartalommal.

Haladjunk az anyaggal, gyerekek

Az európai összehasonlításban kiemelkedően sok lecke jobb híján a minimális kontroll érzetét adhatja a tanárnak, csak értelme nincs neki. A magyar diákok jóval több időt töltenek házi feladattal, mint a legtöbb országban. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke szerint a tanulók rendszeres kötelező feladatai heti 38-40 órát is kitehetnek. Európa legtöbb országában már nincs hagyományos értelemben vett unalmas lecke, csak a kreativitást segítő projektfeladat.

Eközben már a közoktatási államtitkár is arról beszél, hogy radikális tananyagcsökkentésre van szükség. Mint Czunyiné az Indexnek adott interjújában mondta: ma bűvészmutatvány összeállítani az órarendet, megérett az idő a tanterv csökkentésére. Az érvényben lévő Nemzeti Alaptantervet (NAT) 2012-ben a Fidesz fogadta el, de sok iskolában az előírt tananyag kétharmadával sem tudnak végezni az év végéig. A cél, hogy a gyerekek alkalmazható tudást kapjanak, és megfelelő problémamegoldó képességgel rendelkezzenek — mondja Hoffmann Rózsa utódja.

Valójában azonban ideológiai okokból nagyon nehéz lesz érdemben változtatni a tanterven. A rendpárti oktatáspolitika egyik jellemzője ugyanis, hogy a baloldaliként elkönyvelt kompetenciafejlesztés helyett konkrét ismereteket, nemzeti műveltségminimumot szeretne előírni. Mint Lénárd Sándor, az ELTE Neveléstudományi Intézetének igazgatója mondta nekünk: „Ha centralizáció van, akkor mindig még inkább tananyagközpontú tanterv lesz, mert azt gondolják, hogy az országban van egy olyan meghatározható minimum, amit mindenkinek ismernie kell A folyamatosan bővülő ismeretek azonban ezt egyre nehezebbé teszik.”

Hogy a tanterv túlzsúfolt, már Magyar Bálint minisztersége alatt is közhely volt; az SZDSZ-es politikus a mostani oktatási rezsimhez hasonlóan szintén vágni akart belőle. Erről nincs nagy vita a pedagógusok és a szakértők között sem. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke is arról beszélt az Indexnek, hogy harmadával-felével kellene csökkenteni az előírt mennyiséget. A tanterv a tényismeretek átadását és a készségfejlesztést papíron egyaránt megköveteli, így azonban folyamatos rohanás van, ami főleg az utóbbi rovására megy — mondta a történelemtanár.

A következmények ismertek: a soha nem behozható csúszás a fásult tanárok megoldhatatlan alapélménye, ami miatt nevetségesen hat egy átlagosan gyenge magyar iskolában olyan utópisztikusan hangzó dolgokat számon kérni, mint a felzárkóztatás, a képességfejlesztés, a differenciálás, a közösségépítés, a gyerekek lelkével való foglalkozás. A valódi elmélyedés, a „beavatás pedagógiája” helyett marad a „felmutatás pedagógiája”, hogy nézzétek, Thomas Mann, ilyen is van — csak éppen így kedvet nehéz csinálni hozzá.

A túlterhelés tovább rontja a pedagógiai kommunikáció hatékonyságát, pedig az ettől függetlenül is tragikus lenne. Ezen kívül növeli az esélyegyenlőtlenséget: minél többet kér az iskola, anélkül, hogy a feltételeket képes lenne biztosítani, annál inkább a családi háttéren, szülőkön, támogató környezeten, a különórákon múlik az iskolai siker.

D ATI20150901021

A mennyiség itt nem csap át minőségbe

A rendszeresen beharangozott tantervreformok érdemben nem tudják visszanyesni az előírt mennyiséget. Néha az egyes tantárgyak képviselői lobbiznak, hogy megvédjék saját pozícióikat, de jellemzőbb, hogy politikai óvatosság tehet a tehetetlenségről: azt, hogy milyen új elemeket (az erkölcstantól a mindennapi testnevelésen át a digitális írástudásig, vagy éppen a közös éneklésig) kellene bevinni az iskolába, mindenki szívesen elmondja, de ahhoz nagy bátorság kellene, hogy a már meglévő kánont megkurtítsuk. „Ezt a mindenkori politika legföljebb egy-egy kampány erejéig vállalja el” — mutatott rá Miklósi László.

A tananyaggal kapcsolatos fő gond azonban nem az, hogy túl sok, hanem, hogy nem igazán tudjuk, hogy mi is az értelme — mondja Vass Vilmos, a Metropolitan Főiskola (szeptember 1-től ez a BKF új neve) és a komáromi Selye János Egyetem docense. Mint azt az oktatáskutató az Indexnek kiemelte, a mennyiségi megközelítés nagyon félrevisz, a tananyag strukturális kérdés, tágabb értelemben valójában arról kellene gondolkodni, hogy mit várunk el egy 21. századi iskolától.

A tananyagcsökkentés programja gyakorlatilag azóta van zászlóra tűzve, hogy a Ratio Educationis 1777-ben először próbálta leírni a közműveltség tartalmát. A magyar oktatásügy tehát már évszázadok óta a tananyag béklyójában van. „A tananyag-központúság gúzsba köti a pedagógust, a szakmai autonómia drasztikusan csökken, rendszerszinten mindig az a vita, hogy mi legyen a kánonban. Ez egy értelmetlen mennyiségi csapdához vezet” — mondja Vass Vilmos. Szerinte leginkább a miértek hiányoznak: arról szinte egyáltalán nincs érdemi vita, hogy mi is lenne a célja az oktatásnak.

Pedig a nemzetközi neveléstudományban már vagy fél évszázada megindult az a paradigmaváltás, mely elsősorban éppen erről szól. Élesen elkülönülő tantárgyak helyett egyre inkább tantárgyi integrációról van szó. A magyar iskolaügy világtól való leszakadását kicsiben az is jelzi, hogy a finn oktatási rendszer reformjáról szóló beszámolókat, mely a tárgyak közötti nagyobb átjárhatóságról szól, leginkább értetlen heherészés fogadta nálunk.

„A mindent bele elv a pedagógiában nem annyira működik. A tantervi tartalom valójában a fejlesztés eszköze kell, hogy legyen” — mondja Vass Vilmos. A kulcskompetenciák, az életképességek hatékony fejlesztése csak tanulás- és tanulóközpontú tantervvel lehetséges, ehhez pedig a tananyag kiválasztásának és elrendezésének rugalmasnak kell lennie.

Ez nagyon idegen a magyar hagyományoktól. A szakfelügyelet rajtam is számon kérte, hogy miért nem tartok még a 20. órán a mohácsi csatánál - azért, mert a gyermekre figyelek
— meséli az eredetileg magyar-történelem szakos tanár.
Lénárd Sándor, az ELTE PPK docense szerint a differenciált oktatást támogató tantervre lenne leginkább szükség. „Ahol előíró tanterv van, ott a tanároktól egységes haladást várnak el, azt, hogy az V. b. együtt abszolválja az elírtakat, így azonban nincs hely az egyéni tanulási utakra.” Lénárd úgy gondolja, hogy más európai országokhoz hasonlóan nálunk is kimeneti követelményeket, „tanulási eredményeket”, az elvárt ismereteken kívül készségeket és attitűdöket kellene megfogalmazni. „Hogy azt a Tüskeváron vagy a mohácsi csatán, esetleg egy rajzfilmen keresztül érjük el, nagyjából mindegy.”

Erre a flexibilitásra a mostani központosított oktatásügy végképp nem ad lehetőséget. A mostani tanterv már csak 10 százaléknyi mozgásteret enged, a helyi sajtátosságokat, a gyerekek érdeklődését, a szülőket, a helyi társadalmat csak ennyire veheti figyelembe a pedagógus. A tanárok nagy többsége így legfőképp a tankönyvet tanítja; miközben a szakmában sokan rég meghaladottnak tartják ezt a kultikus tankönyvtiszteletet, a magányos, végrehajtó szerepre kárhoztatott magyar tanár ezt használja szoros sorvezetőnek.

Lehet, hogy a pedagógusok egy része nagyon innovatív lenne, de ezt szinte teljesen letörték, így a nagy többség apatikusan áll hozzá a hivatásához: „Nem én vagyok felelős, ha nem tudom megtanítani, hiszen azt mondták, ezt kell" — idézi fel Lénárd Sándor. Az ELTE docense szerint innen minden eszközzel az autonóm értelmiségi lét felé kellene segíteni a pedagógust, „akitől azonban most leginkább szolgalelkűséget kívánnak meg; ebben nincs nagy kihívás, így nem is lehet vonzó a pálya”.

Ha betanított munkásként kezelik a tanárokat, az a fejlett világban nem nagyon visz előre
— mondja erről Vass Vilmos.
Eközben a kiégett tanári gárda nagy része legalább annyira motiválatlan, mint a gyerekek. De a magyar közéletben sincs igazán vita arról, hogy mi is lenne a célja az iskolának. A tudásátadás, a „kánon” letanítása, a gyermekmegőrzés mellett akár még olyan merész ötleteket is fel lehetne vetni, hogy az iskola esetleg az a hely is lehetne, ahol jó lenni — felnőttnek és gyereknek egyaránt."



 



119 megjegyzés:

  1. Valamiért most nem működik a névtelen hozzászólás, ki tudja miért?

    Egyik olvasóm küldte:


    :|
    k. nincs gyermekem. vszinu nem is lesz (ideologiai okok vezettek erre a dontesre); mindettol fuggetlenul latom, erzekelem, felfogom azt, ami az "oktatas" rendszereben "tortenik?!??"
    tulzonak tartom a tananyag csokkentesere vonatkozo "torekveseket".
    nem ertek egyet a "laza" tanterv szignifikans beiktatsasval sem.

    velemenyem alapjan elfogadhato lenne az ugynevezett differencialt oktatas letjogosultsaga, amely kifejezetten a gyermek kepessegeire fokuszalva alapozza meg a tarsadalomban elfoglalt/elfoglalhato helyet (tevedes ne legyen, tavol all jelen kijelentestol az ugynevezett "gusbakotes" a kepessegek alapjan, de ugy velem szukseg lehet a mentalitas, "tudas" es a megfoglmazott kepessegek szerinti differencialas -ergo ne akarjon az arra nem alkalmas gyermek (szuleje) jogasz-, politikuskent funkcionalni; tudva azt, h a hasznos szakmakban helyet foglalok es tevekenyseget vegzok szama radikalisn csokken (vilagszerte).
    egyet tudok erteni a haszontalan tudas birtokba vevesenek eltorlesevel (lsd. differencialt es "project" oktatas); mindazonaltal ha "kepessegekkel" (szoismetles, de nem talalok jobbat) kivanja barki felruhazni gyermeket, akkor vmilyen szintu "nyomas" is kell hozza, tudva azt, h a "mi" generacionk sem halt bele a tudas megszerzesebe, es figyelembe veve azt a tenyt, miszerint, ha a "regebben" megszerzett tudas birtokaban, akar velemenyt alkothatunk (amelynek meg relevancia erteke is van), esetleg barmi temahoz hozzafuzhetunk, vagy csak egyszeruen akar 1 televizios vetelkedo kerdesere tudunk valaszolni (a tobbes szam alkalmazasa, jelen esetben a "mi" generacionkra, es a "mi" generacionk altal felhalmozott "haszontalan" jellegu tudast tukrozi), vmilyen szinten sikerkent konyvelheto el. -es talan szivesen gondolunk vissza a "regi szep idokre", amikor megkonnyebbultunk egy ZH, vagy 1 vizsga (kozepiskolai dolgozat, stb.) megirasa utan)

    szulokkel folyatott eszmecserek altal tapasztalom a tanarok ugynevezett inaktivitasat (jomagam is funkcionaltam egyetemi tanarkent Mo.-n es kulfoldon egyarant), es azt lattam/latom, h "az" fasultsag indoka nem feltetlen helyen valo...

    kerdem; biztos, h szukseg van a tanterv "modositasara, csokkentesere" ugy, h tudjuk, h a motivacioval nem rendelkezo ember es "ember-palanta" akar "uresnek" is erezheti eletet?!?

    sztem egyszerubb lenne "csak" lazabbra venni a "figurat" es "lelkesebben", "project-szeruen" tanitani (bar latom, a feltetelek sem egyik, sem masik reszrol nem allnak rendelkezesre)...

    a "tarsadalom" onmagaban veve is mar "omladozoban" van; jelen "civilizalatlansag" is mankoval sem nagyon tud "elore" haladni; ezert erdemes lenne az "alapokat" rendbe szedni, ha epitkezni akarunk (magam reszerol megteszem tolem elvarhatoakat, de ugy tunik az keves ahhoz, h post tarsadalmi szinten jelentos eredmenyeket erjek el)...

    erdekes tema... :D

    J.B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves J.B.

      Nem tudom megoldódik-e a névtelen hozzászólás problematikája, így nem biztos hogy itt tudsz reagálni, mindenesetre a megjegyzésedet köszönöm!

      Nekem van egy olyan sejtésem, hogy ha omladozóban van a társadalom és a civilizáció, akkor nem biztos hogy meg kellene állni az alapoknál, mert lehet hogy azok sem jók. Mi van akkor, ha csak a teljes lebontással, tereprendezéssel, és teljesen új tervezési iránnyal lehet nekiindulni valami az eddigiektől eltérő, "más" felépítésének?
      Persze felvetődik a kérdés, hogy ki mit tart "alapnak"... meddig ássunk le, honnan indítsuk a reményeink szerint "jobbat"?

      Igen, érdekes téma. :)

      Törlés
    2. Az ideologiai okok ig olvastam. :(

      Törlés
    3. kedves Mazsola,
      kifejezetten lenyegre toroen ragadtad meg az alapok kerdeset, a civilizacio es tarsadalom tekinteteben, hiszen “kinek” es “mit” jelentenek az alapok :)
      socio-kulturalis es politologiai szempontok altal vezerelve lathatjuk, h jelen civilizacionk kifejezetten a birtoklasra es hatalomra (iranyitas) helyezi a fokuszt, ugyanakor a valos es velt tortenelem egyes szakaszainak vizsgalata soran hozzaadhatunk olyan koncepciot is, ami a vezetettseg “igenyet” is magaban foglalja.
      ergo:
      ha a “leasas”-t valasztjuk (tobbes szam, hiszen 1 szemelyben maga vagyok a tarsadalom (civilizacio) tagja), akkor “ismet” elgondolkodhatunk, h eszkozkent mely radikalis v humanus megoldas :D mellett szavazunk es kivitelezunk.

      huha.
      tetelezzuk fel, h jelenleg a tarsadalom (civilizacio) vezetett (a megallapitasokat kifejezetten teoretikus formaban igyekszem megtenni, ertse barki ugy, ahogyan gondolja), ami vmilyen erdek menten tortenik es vmilyen cellal ?!?!?? :D
      szinten figyelembe veve a velt v valos “tortenelmet” lathatova valik, h az eszkozt felhasznalo “cel” tobbszor megnyilvanult (ww beta1, ww beta2, ow Beta X series es egyeb “korlatozasok”), akkor talan tisztazhatjuk (legalabbis sajat velemenyemet megformalhatom) az "alapok" definiciojat ebben a temaban.
      (a fentiek kiegeszitesekent, az eszkozkent megjelolt opciokat nevezem “reset”-nek, legalabbis torekves a reset-re, mikozben az alap program hibait igyekszik a rendszer orvosolni)
      tehat, az alapokat megvaltoztatni?!? van ertelme? lehet? szukseges?
      egyes programok minden esetben kijavitjak az elozo hibait, amig annak alapjait hasznaljak fel, de fejlodnek.

      najo. eltertem a tematol.

      J.B.

      Törlés
  2. 20150902 este 9 óra. Hatott a gyűlöletkeltés. Délután 3-ra már 5 ezren szidták Magyarországot a Keletinél - ujjukat lefelé fordítva. Még nem tudják a bevándorlók hogy nem Magyarország és a magyar a hibás az ügyükben, hanem az ország álmagyar cionista politikusai. De majd azt is megtudják, lesz rá idő az un. menekülttáborokban. Ahová apródonként szállítgatják őket a regisztrálásuk után - legalábbis ez a látnivaló szándék. Persze délről mindig jön az utánpótlás, úgy hogy sosem fognak ennek a végére érni. Ma, csak Leszbosz szigetéről 4000 migráns lépett partra Pireuszban és indult el a macedón határ felé. A többiekről már nem is beszélve. Becslések szerint az év végéig összesen cirka 300 ezer bevándorló érkezik Magyarországra - köztük 200 ezer katonakorú, fegyverforgató férfi. Ha csak egy töredék részük is itt ragad nem kérdés hogy mi is fog következni. A 6alom és siserehada jobb ha máris szedi a sátorfáját.
    Sok minden arra utal hogy - ha megkésve is - de mégis csak lesz magyarországi "rendsz@rváltás". Az /aS/Szír migráns "hadak" ugyanis a - máris a zászlajukra tűzve a Deutschland, Deutschland über alles-t - majd a nyugat felé való kitöréses vonulásukban naná hogy eltiporják az őket akadályozó helybéli démoni kurzust is. A káoszból pedig újjászületik a magyar.

    VálaszTörlés
  3. Újjászületés!
    Nem mernek hatalmat adni. Még ők is félnek tőlünk. Hisz oly sokat szenvedtünk miattuk.
    Nem segítenek,mint ahogy sosem segítettek igazán. ...na...talán néha kicsit beleszóltak,de csak tényleg úgy,hogy senki ne vegye észre.
    Álszentség. ...Álságosan szentelt semmiség.
    Már oly sokszor születtem újra-és újra,hogy már az érzés is lassan megszokottá válik....
    ..hogy egyszer valóban ujjá születhetek, már a gondolat is reményt keltő.
    De nincs segítség.Talán kicsi,vagy nincs is hatalmuk már. Az idő lassan lejár.
    Az igazi káoszból nem születik ujjá semmi.

    Én bízok benne,hisz az öröklétem tettem rá.
    T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha amúgy már megvan a belső szeretetelvű félelem nélküli alap a külső embert próbáló körülmény az ami megtáltosít. Tehát a kaotikus "pokoljárásra" szükség van. Ha nincs áramlat a fodrozatlan víztükör nem vet partra, a hullámzás viszont igen. Persze most az ugyanabban a testben való végidei újjászületésről - prolongált létezésről - van szó.

      Törlés
    2. Nem biztos, hogy újra sorba állnék a Leszületési Hivatal előtt, ha úgy adódik.

      Törlés
    3. Nem áll szándékomban visszatérni erre a börtönbolygóra.

      Törlés
    4. Lélekcsaládállításra járok, és majdnem mindenkinek az újjászületés az aktuális. Zsinórban végzi az újjászületéseket a terapeuta. Én voltam, akinek az állításán az Általad említett "nem merik átadni a hatalmat" problémát oldották - globálisan, azaz világszintű oldásban. Alig pár napja volt ez. Ha minden úgy van, ahogy a szaki gondolja, akkor hamarosan manifesztum is lesz.
      P.

      Törlés
    5. P. Ezt most akkor lefordítanád azoknak is akik nem feltétlenül értik, hogy miről is van szó?

      KB

      Törlés
    6. KB, T. beírására reagáltam.
      Az ő fogalmi rendszerén belül.

      Az előttem lévő 2 válaszoló az újjászületést reinkarnációnak vette.
      Pedig T. nem arról beszélt.
      (Mindemellett én sem tervezem a börtönbolygón tartózkodást sokáig vagy újra.)

      Amiről én írtam: van egy ilyen energetikai, terápiában is alkalmazott módszer, amit újjászületésnek hívnak. Ez lehet fizikailag a születés újraeljátszása, vagy az egész többszázezer éves lényed (lelkestül, szellemestül) újjászületésének "eljátszása" - de ez valójában egy magától létrejövő folyamat.
      Lehet pszichoterápiás, pszichodrámás, kineziológusi vagy családállító, stb. terápia keretén belül. Több terapeuta a 2012-es felemelkedéshez passzoló fogalomrendszer keretén belül tartja a terápiáit, és egyénileg lezajlik minden ehhez kapcsolódó oldás, amire globális/univerzális szinten várunk "világvége, felemelkedés" címszóval.
      (Ha pl. Cobra szóhasználatával magyaráznám, akkor egy bizonyos egyéni és globális energetikai és információs karantén megszüntetéséről és a lényünk regenerálásáról van szó.)

      Most érted? Kérdezz bele nyugodtan! Nem ismerem az előzetes tudásanyagodat, csak bizonyos körülbelüli feltételezéseim vannak, ha valaki ezen az oldalon van.:) Mondd el, mi az előzetes tudásod, ill. meddig érted.
      P.

      Törlés
    7. Ki miben szeretne hinni,vagy mi a hit?

      http://aranylaci.freeweb.hu/hinni/hinni.pdf

      T

      Törlés
    8. P. Köszönöm szépen a magyarázatot!
      Nem mondom azt, hogy mindent értek, de azért nem is teljesen homály. Általában csak olvasom az itt elhangzó okosságokat és tapasztalatokat. Aztán próbálom összerakni :) Szóval a tényleges tudásom nem igazán tudom belőni ezzel kapcsolatban. Minden érdekel amúgy ami ezekben a vészterhes időkben némi kapaszkodót nyújt az embernek. Mert ami már zajlik a neten az nagyon durva. Mindenki csak a rosszat látja/várja és bár tudom, hogy önmagunkat kell menteni az ébredéssel és a fejlődéssel de akkor is nehéznek tűnik ez az egész.

      KB

      Törlés
  4. Álomban az álomban,az álom,amiben élünk. Nincs szeretet elvű megtáltosodás.
    Nem is lehet,hisz ily mélységben meg sem érthető.

    Milyen példát akarsz kerion?
    A gumikacsát?
    “”…1992-ben a vízbe zuhant egy konténer egy Kínából az usa-ba tartó hajóról,és 29.000 gumikacsa került a Csendes-óceánba(miért Csendes?). Tíz hónappal később,Alaszkánál sodródott partra az első gumikacsa.Azóta már találtak ilyen kacsákat Hawaiin-on,Dél-Amerikában,Ausztráliában,és láttak néhányat az Északi-sarkvidéken is. 2000 kacsát azonban magával ragadott az Északi-Csendes-óceáni áramlat,amely Japán,Alaszka,az usa-északnyugati része és az Aleut-szigetek között mozog. Az áramlatba került tárgyak általában az áramlatban maradnak. Arra ítéltetnek,hogy újra és újra bejárják ugyanazt az utat,és örökra ugyanabban a vízforgatagban körözzenek.
    De vannak kivételek. Módosíthatja az útvonalukat egy időjárás-változás,egy tengeri vihar,vagy éppen egy véletlen találkozás egy bálnacsordával.
    20 éve ,hogy elnyelte az óceán a gumikacsákat,de még mindig felbukkan egy-egy a világ valamelyik partján,az áramlatban levő kacsák száma pedig csökken,ami azt jelenti,hogy ki lehet törni a körforgásból. Több évnyi ugyanabban a vízben való körözés után is van esély utat találni a partra…..”"

    Addig,míg a gonosz pontosan tisztában van a reinkarnáció mibenlétévével,és a többség még csak nem is halott e-felöl,addig nincs továbblépés.


    De,hogy is lehetne.

    Ezt már átéltem sokszor.

    Ez nem újjászületés,csak újabb test felvétele.
    T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. T, idesüss, már le is modellezték amiről írtál:

      http://index.hu/tudomany/2015/08/26/muholdas_animacio_mutatja_a_muanyagszigetek_utjat/

      Amúgy én úgy tudom Lemúria (Mu sziget) elsüllyedése óta Csendes az Óceán..

      Törlés
    2. Amikor a halál után rögtön ugyanabban a testben jön az újjászületés nem újabb test felvételéről van szó. A "prolongált" test pedig megőrzi ezt az újjászületési állapotát - tehát a továbbiakban már nem "romlik". Mindez csak úgy lehetséges hogy a szeretetelvű létezésünk már magas belső rezgést indukált a személyes "pokoljárás" idejére. Mert valamilyen "esemény, sokk, próba /lásd pálosok/ is szükséges a táltosodáshoz. A lélek magasabb szintre került, a test még alacsonyabb rezgésszinten van. Ezután következik a test átkristályosodása: C-ion-ból Si-ion-izáció. A test tehát a rezgésében követi a lelket. Ekkor már teljesült a körforgás meghaladása, lehetséges az abból való testi-lelki kilépés. Ha az ilyen táltos ember valamilyen feladat okán még itt marad ebben a rezgés-kiterjedésben jönnek azok a dolgok amiket a még nem feltámadtak csodáknak élnek meg. Mint ahogyan Jézus tevékenységében is ott voltak a csodák.

      Törlés
    3. Egy másik történet Kerion.

      Kicsi gyerek az apjával a szőke Tiszában matracon, hancúroznak. Gyerek legurul a matracról,bele a sötét mélybe. -A Tisza magas vízállásnál sebes,és "szőke",egy méternél már szinte teljes a sötétség.- Csak süllyed,süllyed,már a teljes sötétség veszi körül,talán ha feltekint ott még dereng valami fény. A furcsa,hogy nem fél. A víz barátságosan veszi körül,bár levegőt venni nem tud,még sincs pánik,csak várja,hogy mi következik,és a következménytől sem fél.
      Apró teste nem rángatózik,nem küzd,csak vár.
      Az a kis fény is lassan eltűnik,mikor egy hirtelen fényességben kibukkan az apja arca a semmiből. Megragadja és elindulnak a fény felé.
      Szinte hihetetlen,hogy megtalálta,abban a sötét világban.
      Felemeli a matracra,és könnybe lábadt szemmel mondja," Ujjá születtél kisfiam!"
      Évekig nem értette ezt a mondatot,és bár sosem haragudott,vagy félt a Tiszától,sőt mindig is szerette,mégis beleborzongott mikor megértette. Az egy csoda volt,hogy akkor és ott abban a homokkal teli sötét vízi világban az apja rátalált.

      Talán néha,csak úgy, történnek csodák,minden következmények nélkül,csak úgy,csak azért is. T

      Törlés
  5. Sasss.... ssssassss...
    mikrofonpróba egy - kettőőő....

    Echo három echo hétnek. Han, tiszta az adásom?

    (M)

    (b)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikrofonpróba kettő-hááárom
      Hahó veréb a Sasnak:
      Sajnos nem tiszta az adás -számomra
      "Optimizmussal tölthet el minden jó érzésű embert hogy a Kárpát medencei magyarság - úgy néz ki - zöld utat kapott. Átveheti az országát, ráadásul az egészet és abban az uralmat is. "
      Erre az egy mondatra szerettem volna rákérdezni.
      Vígasznak lett szánva, vagy vannak olyan jelenségek, amelyek veréb perspektívából nem érzékelhetőek?
      (M) a riadt veréb

      Törlés
    2. Az hogy a magyar "zöld utat" kapott eldöntött tény. A mit mikor hogyan kivel kell meglépni hamarosan a kérdéses csak - mert van alternatíva bőven. A még regnálóval párhuzamos, de gyökeresen más világot kell elképzelni amely persze nem ismer kompromisszumot - csak halad előre következetesen a maga útján. Ennek hatására és következtében ez a mostani világ összezsugorodik, majd eltűnik - az embereivel együtt. A Kárpát medencéről van szó mert először itt kezdődik el mindez. Sok jel, jelenség mutat arra hogy nagyon hamar, még szeptemberben de legalábbis az idén.

      Törlés
  6. Orosz életiskola (Scsetyinyin) - magyarul - Anasztázia 01.
    https://youtu.be/2bEW1PRYP9U

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon egészséges rendszernek tűnik, köszi! Azt persze nem tudom hogy egy ilyen iskolai végzettséggel hová tudnak majd elhelyezkedni, de talán nem is érdekes, mert teljesen más szemléletet kapnak/alakítanak ki, amellyel felvértezve elboldogulnak az életben fölös papírok nélkül is. Nekem is van ismerősöm akinek nem túl magas az iskolai végzettsége (nem tudom van-e pl. érettségije?), ettől függetlenül kiválóan elmenedzseli az ő és családja életét.

      Törlés
    2. Az állami oktatás alattvalókat/alkalmazottakat képez. Az alkalmazottak tudata (én is az voltam) alattvalói tudat. Kiszolgáltatottságot eredményez, mert függőségben tart. Függünk a munkáltatótól, a piaci lehetőségektől, az egészségügyi ellátástól, stb. Megszokjuk a függést és egyre jobban belegabalyodunk a hálóba. Közben elfelejtjük, hogy tulajdonképpen enni, inni, lakni és szeretni van alapvető igényünk, aminek a feltételeit (persze nem felturbózott igényekkel!) minden család képes kellene legyen megteremteni, önerőből! De már nem tudunk egy foltot felvarrni, egy cipőt rendbehozni, mert ilyen ismeretekre egy fogyasztásra idomított alattvalónak ne legyen szüksége! Meg nem is trendi! Benyaltuk a magasfokú munkamegosztás előnyeit zsolozmázók szavait és egyre újabb szakmákat sajátítunk el, amelyekre egyre kevesebb szükség van, de már nem tudunk kiszállni a mókuskerékből. Elfogadjuk, hogy oltásokat kapjanak a gyerekek, hogy bölcsibe lehet adni ha mindkét szülőnek van munkahelye, hogy kötelező iskolaelőkészítés van 5 éves kortól és eszünkbe sem jut, hogy esetleg magántanulóként is elsajátíthatná a kötelező tananyagot amikor iskolába kell mennie. Pedig mennyivel szívesebben tanulna a gyerek a szüleivel miközben részt vesz a család otthon végzett munkájában. A filmben alkalmazott módszer ennek a magántanulói rendszernek egy magasabb szervezettségű formája, ahol a családot az iskolai közösség helyettesíti, de ugyanúgy van benne munkavégzés az igények és az érdeklődés összahangolásával és az intenzív tanítva tanulás. A régi osztatlan iskolai képzésnek is ez volt a nagy előnye, hogy az elsajátított tananyag a kisebbeknek való átadás során mélyült el.
      Véleményem szerint a jelenlegi állami oktatás (részben még az alapítványi iskolák is) a szemellenzők felrakására szolgálnak. Ebből pedig az következik, minél képzettebb valaki annál szűkebb a látóköre, becsontosodottabb a véleménye. Az oktatás feladata, hogy rászoktasson bennünket arra, hogy minden kérdésre van már válasz! Az tud sikeres lenni, aki ezek után is mer kérdéseket feltenni és új válaszokat keresni.
      Erős Győző előadását ajánlom, mint olyan emberét akinek 8. osztályos végzettsége van, diszlexiás és diszgráfiás volt az iskolában és most egy másfél órás előadást tart, amelyben a fentieket is elmondja magáról.
      https://youtu.be/T7bS3Hlc0ZY
      Vagy itt van egy André Sternnel készült interjú, aki sosem járt iskolába: https://youtu.be/xAE4E79FZ-E
      Sajnos nekünk szülőknek is későn jön meg az eszünk, már ha egyáltalán... A gyerekre pedig ráhúzzuk saját hibás elképzelésünket a világról.

      Törlés
    3. Nagyon kiforrott véleményed van a dologról, tán csak nem érintett vagy az oktatásügyben? :)
      Tetszik az érvelésed.

      Törlés
    4. Szerencsére nem vagyok érintett, csak két felnőtt gyermek apjaként. Fiamat ötéves korában az óvónő gyermekpszichológushoz küldte, mert nem tartott lépést a fejlődése a csoportjával. Ma már tudom, hogy nem a gyereknek, hanem az óvónőnek és nekünk szülőknek volt szükségünk a lélekbúvár segítségére. Kudarcos gyerek volt az általánosban végig, a szeretetünk volt ami tartotta benne a lelket. Iparitanuló iskolába ment, akkor kezdődött a NAT, a Nemzeti AlapTanterv. Az első két évben gyermekmegőrzés volt csak. Ott már nem volt vele semmi probléma. Harmadik osztálytól, amikor már szakmai tárgyakat tanultak és az otthon tanult számítástechnikai és AutoCad ismereteket tudta kamatoztatni, szárnyakat kapott. Szaktanár osztályfőnöke a szülői értekezleten mondta el a plénum előtt, hogy ő is szokta kérni a segítségét. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése után folytatta a tanulást az érettségiig, meg még egy kicsit tovább is levelezőn, saját jövedelméből, de az államvizsgát nem tette le.
      Lányommal nem volt sok gondunk, ő befejezte német-kommunikáció szakon a főiskolát. A pedagógus pályáról lebeszéltem, mert egyre jobban látszott, hogy a magyarság egykor világhírű oktatási rendszerének vége, a leépítés folyik. Nekem még volt másodikban férfi tanítóbácsim, aki még körmösöket osztogatott. Azóta ennek és sok mindennek vége az oktatásban. Fiam alsós tanító nénije szerint (sokáig tartottuk a kapcsolatot) a gyerekek egymás közt azt mondják, hogy mennek az "ostobába" Már ők is látnak valamit. Egy leépítésre szánt pályán elhelyezkedni, kész gyomorfekély. Így kereskedelmi vonalon dolgozik.
      Ennyi az érintettségem, illetve még annyi, hogy szeretném érteni a világban zajló eseményeket, hogy ezzel tudjak segíteni azoknak akik ezt elfogadják. Mert egyre nagyobb a zaj, a felfordulás, amitől végképpen összezavarodunk.

      Törlés
  7. Az egyetemi tanárként is müködő beiró pont azt követi el mint a gyermektelen védőnő...meghatározza a gyereknek mi a jó szopni e az anyatejet vagy cumisüvegből adni...éjjel kaphat e ha kér vagy nem.

    Miért nem a szülökre bizzák. Emlékezem és még 52 ált 1 osztály: beszélgetés, olvasás,irás, számtan,ének, tesi Ennyi! és napköziben lecke megcsinálva és játszás. Volt olvasó és számtan könyv, szines pálcikák számoláshoz i vonalas 1 számtan és 1 zenéhez való füzet.
    Nem cipeltük ugy a táskát ahogy ma már nyanyakamionnal a gyerekek vagy mint a szenesek a hátival meggörnyedve. ( osztban 11 tantárgy benne tesi és ének, marad 9 elméleti.
    Jelentem utána még vagy 5 szakmai technikusi és végigtudtam a több szakmával az életet dolgozni öneltartással!

    Ma a gyerekek túlvannak fizikailag terhelve, ugy zuhannak le a jármüveken mint egy 90 éves lerogyva.
    A +időt tán olyan foglalkozásokkal kéne kitölteni inkább ami serkenti felemeli őket.Ráadásul sok gyerek majd a 2-3 környékén ugyis korrepetálásra fog járni a jobbak különórákra ahogy a mi időnkben is...olyanokra amire nagyobb kézségük van. És kitöltik az idejüket.

    Teljesen elszabott az ahogy ma a gyerekekhez közelitenek...

    Én gyerekként sem akartam öregebb felnőtt lenni de most nem szeretnék fiatalabb lenni mert emberellenes világban élünk.

    Nem azért narkóznak mert unják magukat hanem mert szoronganak attól hogy nincsenek korlátok!
    A korlát nemcsak korlátoz hanem a korlátba kapaszkodni is lehet a zuhanástól!

    Jó erős tesi órákat naponta és mindjárt jobb az élet.

    VálaszTörlés
  8. ( = 8 oszt. nem nyomtam le.

    Ja én mindig a magam utján jártam mindkét gyerekem szakérettségivel=techikusi végzett aztán majd ahogy a sorsa adja továbbképezi magát. És juszt is szoptattam és hagytam pl a koraszülötten érkezőt 1-2 évben havi 1 hetet beteget jelenteni orvosilag, igy behozta magát súlyban és mentálisan 4 végezte ezeket az éveket....tehát a törödés és elvárás eggyensúlya a fontos. Ha nincs zsinórmérték a gyereknek elveszti az irányt ahogy a felnőtt is.
    Soha nem felejtem el a lány nem akart olvasni elvettem a szineseit feltettem elérhetetlen magasságba ugy hogy lássa, és mondtam amikor jól olvasol visszakapod rögtön....4-5 nap és bemutatta a olvasását folyamatosan, idegen könyvből is!
    Szív kell a gyerekhet hiszen onnan szakadt le az hiányzik neki hogy érezze, folyton. Ma is pedig 45 éves!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajánlom olvasásra Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Csizmadia Ákos jegyzetéből pedig néhány sor, kedvcsinálónak:

      A kontinuum-elvről

      Jean Liedloff 1975-ben jelentette meg The continuum concept: In search of happiness lost című könyvét, amelyet 2007-ben magyarul is kiadtak (Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv. Kétezeregy Kiadó). Liedloff ebben a könyvében fejti ki elméletét, a kontinuum-elvet. Eszerint az evolúció során az ember olyanná alakult, hogy megfeleljen környezete és tapasztalatai elvárásainak. A helyes emberi élet pedig az, amely megfelel fajunk kontinuumának, azaz illeszkedik evolúciónk során kialakult hajlamainkhoz és elvárásainkhoz. Nemcsak testi felépítésünk evolúciós folyamat eredménye, hanem a viselkedésünk is; így a gyermekeinkkel való bánásmód, gondoskodás mikéntje is az. Ez utóbbi bevált módszereit rúgta fel a civilizált ember, egész életünkre kiható következménnyel.
      Liedloff könyvében a babákkal való bánásmódra helyezi a hangsúlyt, de kifejti, hogy a kontinuum egész életünk során dolgozik, és sérüléseinek hatásai társadalmi szinten is jelentkeznek. http://www.math.bme.hu/~akos/cc.html

      Törlés
  9. Dúró Dóra tegnapi parlamenti ruhájára csak egy név illik igazán:

    Pöttyös Dúró Rudi

    http://azordogugyvedje.tumblr.com/post/128256036300/a-parlament-leg%C3%BAjabb-%C3%A9dess%C3%A9ge-p%C3%B6tty%C3%B6s-d%C3%BAr%C3%B3-rudi

    :)

    VálaszTörlés
  10. https://www.youtube.com/watch?t=551&v=QajyNRnyPMs

    VálaszTörlés
  11. Nemtudom hogyan müködik az oldal...banyek lévén csak tapogatom mint a tót a pu...naaa ajtófélfát.
    látom anonymus családállitás. Hmm a cikket viszont nem. Nos voltam 1x aztán többet se...valami nem stimmelt benne nekem figyelve a szereplőket és a vezetőt is egyszrre nagyon a benső érzéseimre hallgatva. Én voltam a kliens akinek állitott egyik asztrológiai tanárom. Mivel kiváncsiak voltunk arra miért gyulladt be a szemmem olyan könnyen. (azóta gondolom valami fogdosása után belegyömöszöltem a koszt bacitstb.)

    Tudtuk örökbefogadottként nem a vérszerinti családomról lehet szó. És olyan blődségek jöttek ki hogy az ikergyerekeim meghalltak a előző életemben meg egyebek...és ez miért gyullasztotta volna be a szemem - ráadásul az arcokat nézve nekem a pokolból visszatértekéhez hasonlitott jobban olyanokéhoz mint akik szörnyülködnek valamin..semmi báj semmi kedvesség semmi szeretetre való kézség....ebben a múltban még az sem jött elő hogy nő vagy ff lettem volna...csak zürzavar volt és ????

    Most vagy nem tudott jól vezetni a volt tanárom, ezt Kalónál is észleltem párszor hogy csak ugy szalagmelós módin....minőségellenőrzés nélkül....vagy tényleg sátánfattya lehettem ami ha angyal nemis de egy átlagos a 12 tucatból 1 .

    Hmmm? Rossz helyre tettem volna?

    Pedig énis kiváncsi lettem volna egy s másra....hát nem jött be.
    Másokét azért nem tudom megitélni mert nem ismerhetem mit hogyan élt meg.
    Viszont nagyon megzavart az hogy a csinos arcok is torzulttá váltak....tanácstalanná.
    Nem e az irányitó lélekirányitása mint hipnózisszerü jelenik e meg ilyenkor?
    Rengeteg hozzám hasónló ember él nehogy már mind sátánfattyaként éljen ujra? :) :)

    VálaszTörlés
  12. Vigyázzatok a lányokra !!!....ISIS itt van:

    https://www.youtube.com/watch?v=XE-KXDmeNho&feature=youtu.be

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "....Németországban jelenleg rendkívüli a feszültség. Egyrészt németeknél felmerült, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert. Másrészt Németország azt mondta, szüksége van a jól képzett, egyedülálló bevándorlókra, ilyen azonban alig érkezik. Ezek az emberek Európában nem tudnak integrálódni, a muzulmán közösségeknek ez sem Franciaországban, sem Belgiumban, sem Hollandiában, sem Nagy-Britanniában nem sikerült – szögezte le Nógrádi:

      http://www.hirado.hu/2015/09/06/radikalizalodnak-a-migransok-es-az-europai-lakossag-is/

      Törlés
  13. http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/11846463/Refugee-crisis-Travelling-to-the-West.html?frame=3430898

    Az ilyen képek nálam sajnos kiverik a biztosítékot. Ilyen drága ruhákat mi nem tudunk megengedni magunknak, pedig értelmiségiek vagyunk, jó munkahellyel... Ezek bizony nem menekültek. Meg fogják inni a levét a németek (is) ennek a gusztustalan pöcsölésnek, amit csinálnak. Szét fogják verni az országukat, el fogják vetni a magjaikat. Szerintem Merkel benne van a buliban, az amerikaiakkal, akik a helyzetet kialakították, összejátszik. Ez itt a III. világháború, fegyverek nélkül.
    Nekünk sürgősen ki kell lépni az EU-ból és a mexikói határhoz hasonló erős védelmet köteles kialakítani az állam polgárai védelme érdekében, kerül, amibe kerül. Európa teljesen elvesztette a józan eszét a nagy jólétben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kepzeld a sok ketkezu melost a szalag mellett, akiknek se idejuk se energiajuk sem penzuk internetre, most hogy irigykedhetnek.Ja, soknak tobb van 8 alt.nal.Itt ragodtok az iskolai rendszer miatt? Titeket mar reg bedaralt ez a rendszer.Fatol az erdot, kigyo sajat farkat stb... .

      Törlés
    2. Vigyázni kell a biztosíték kiverésével mert az áram ráz, az irigység meg bomlaszt. A drága ruhát egyébként ugyanúgy nem lehet megenni mint az olcsót. Aztán az kit érdekel hogy mit fog majd a muszlim bevándorló csinálni Németországban vagy általában a "gazdag" nyugaton, északon. A nyugat és a migráns is jó néhány egymás közötti kiegyenlítetlen karmát hordoz amit le kell rendezni. A magyar sosem volt benne az EU-ban csak a magyarországi idegen 6alom. Az meg nem akar kilépni saját magából. Még csak az kéne hogy a gúnyhatárra falat emeljenek valakik magyar és magyar közé. A drótkerítés is sok. Az állam egyébként a polgárai magyar részét össze akarta ugrasztani a bevándorlókkal - ez látnivaló volt az elmúlt hetekben. Csak hát pechje van mert az igaz/i/ magyar már nem ellen-menetelő. Erre rá is jöttek és hagyták nyugatra elmenni a migránsokat. A magyar meg mindig is hagyta - nem avatkozik Isten dolgába.

      Törlés
    3. Már aligha tudsz kilépni hacsak hamarosan szétesik és minden nemzetállam maga kell kezébe vegye a dolgot.
      Merkel pedig kitüntetettje annak a Kalergi éremnek ami a lakosság fehér fekete faját összekell mosni ahhogy hogy indentitásnélküli embermasszává váljon. Aztán ahogy most nézem rábaxnak merthogy ez a beáramló tömeg rengeteg félvér kevert emberrel rendelkezik akik viszont rendkivül agresszivek. Nem indentitásnélküleik lesznek ahogy szeretnék hanem gátlásnélküliek! Gátlásnélkülien nem fognak válogatni egyszerü pórnép vagy épp a miniszterekekben. De hajrá. :(

      Törlés
  14. Kösz Kerion ezt is vettem alul....

    Névtelen2015. szeptember 4. 19:44 T. régen a Tiszán mindig volt mentési gyakorlat Szegeden..mi Gárdisták(ifjusági város olyan mint a fóti volt a Szöregi u.80 ban) majd mindőnket tanitottak nemcsak uszni hanem menteni, dfélkarral uszva hajnál fogva kihuzni a másikat.A fiu apja is tán hasónló kézséggel rendelkezett...Sokmindent amit előző életeinkben tanultunk az intuitivan rendelkezésünkre áll amikor szükség van rá - ....gondolom.

    (hajnál fogva azért meg a kapálódzó fuldokló miatt fullad meg sokszor a mentő is...)

    VálaszTörlés
  15. Szimbolikus jelentőségű hogy lemondott "kiválasztott" H ende - "H ungary vége" Csaba "magyar honvédelmi" miniszter. Hiába jelenítette tehát meg Hende Csabával, az ő vezetéknév-mágiájával is Magyarország végét hosszasan a cionista szabadkőművesség, nem jött be az óhaj. Mint tudjuk Magyarországnak, a magyar embernek nem lehet vége, és nem is lesz vége, mert akkor a Földnek is annyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hja, kérem, békeidőben nem nehéz védeni a hazát. Most hogy gáz van rögtön kibukik az ilyen. Kevés alkalmatlanabb vezér honvédő volt a történelemben. Bár az is lehet hogy nagyon is alkalmas volt arra a feladatra amire kinevezték; szétverni, lejáratni, eladni, leamortizálni ami még megmaradt a magyar honvédelemből, a pénzből meg luxusutakon kurvázni.
      Nem fog hiányozni.

      Törlés
    2. Hóseás próféta könyve 4.16.

      "Mert szilajkodik Izráel mint a szilaj üsző; most tágas földön legelteti őket az Úr, mint a bárányt."
      T.

      Törlés
    3. Így lesz hungary endéből, szemita KO:
      SÉMicsKÓ István :)

      Törlés
    4. Or Bán/"Arany-os Bán" - feltehetően JÓ ISTEN-i sugallatra - lecsesz7te H ende főcionistát aki ehhez "kiválasztottságában" nem szokott hozzá, így aztán mérgében azonnal lemondott - lásd index.hu. Lehet hogy még egy ideig tervei vannak a JÓ ISTEN-nek Orbánnal ? Lehet, majd meglátjuk. Szóval maradjunk annyiban hogy semmi sem véletlen. Simicskával meg várjuk ki a VÉGET. Ne feledjük hogy bárki megváltoz6 - csak hát kevés az esély RÁ bár nagy az ÚR kegyelme...

      Törlés
  16. "Az országba özönlő menekülttömegben nem tűnnek fel, de a korábbi évekhez képest idén nagyjából megtízszereződött a Magyarországra felnőtt kísérő nélkül érkező 18 év alatti menekültek száma.
    Csakhogy a gyermekvédelem nincs felkészülve a megnövekedett terhelésre.
    2015-ben ugyanis 8420 kísérő nélküli kiskorú migráns érkezett Magyarországra – tudtuk meg az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), ami tízszer annyi, mint a korábbi években. Rájuk körülbelül 52 hely jut két gyermekotthonban."

    8420 migráns gyerek, kísérő nélkül.
    Ők egyébként úgy hol vannak? Vagy így ide-oda csapódnak, hol ehhez a családhoz, hol ahhoz?
    De hát ma van ugye az év 250. napja, ha osztok szorzok, akkor az 33,68 gyerek naponta. Hol vannak ők???
    A kérdés persze költői, de ötletelni azért lehet.
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Niki az összes volt gyermeknevelési intézményt lassan főlszámolták egyrésze öregotthonná vált...másrészük pedig valami mássá. Mondjuk fitnesszteleppé, az most több jövedelmet hoz állitólag mint a normális gyerek nevelés tanitás. Pl Szegeden a Szöregi u 80 ból is valami sportlétesitményt csináltak....egy a sok közül...

      Törlés
  17. Fót leépitve a Makkó felé lévő SOS falu szintén pedig de sok ingyen munkából épitették fel...vajjon a házak amiket a 60-70 években épitettek kié lett melyik ingatlanos biznice?

    VálaszTörlés
  18. A látványkerítés és látványrendőrsége az EU-nak - főként Merkel asszonyságéknak - szól. A kiskapuk és a húzd meg ereszd meg általunk már jól ismert komcsi taktikája folyik a migránsokkal kapcsolatban. Szóval vannak a kiskapuk, folytonossági hiányok magán a kerítésen, de persze maga a voltaképp "virtuális" kerítés sem akadály. Aztán ott van a "feltartóztató" rendőr aki próbálkozik hogy megmutassa - én megpróbáltam. DE mivel sokan vagytok, mi meg kevesen és erősen nekünk feszültök - menjetek Isten hírével. A migráns pedig - naponta akárhányszor lehet velük találkozni tucatszámra Gyálaréten, Szentmihályon, a Röszkétől Szegedig terjedő 6árban, vasúti síneken, utakon stb. - szólóban vagy családostul megy, jobbára a szegedi vasútállomásra. Onnan meg Pestre a Keletibe majd Hegyeshalomra az osztrák határra. Mindez egyfajta olyan "taktika" amit még egy magyarországi háttér6almi csicska megtehet. DE persze feltehetjük a kérdést hogy miért is teheti meg, mert ugye véletlenek aztán végképp nincsenek. Természetesen azért mert a vaskorvégi káoszteremtő entitások Orbánnál még mindig nem találtak maguknak jobbat - így aztán ugyan minden nap szapulva van, de továbbra is építgetik. Például: "Orbán szemét és érzéketlen diktátor ugyan de lehet hogy mégis igaza van". Ki tudja, a végén még nwo-s "király/antikrisztus" is lehet majdan belőle Európa szívében - vagy mártír a la Nagy Imre.

    VálaszTörlés
  19. Mindenütt az iszlámnak kell uralkodnia! Elkerülhetetlen a Sária bevezetése!!
    KÖTELESSÉGÜNK ELVENNI AZ EMBEREKTŐL A HATALMAT! (2:48)

    https://www.facebook.com/jasonmillmusic

    GA

    VálaszTörlés
  20. Az ijesztgetés szép summát is hoz az asztalra,nem-igaz ga? A seggnyalókat meg mindig kiemelten megfizették. Hisz a riogatás,félelemkeltés,manapság a legnagyobb üzlet....

    Az embertől a hatalmat senki nem veheti el.
    Mert az igazi embernek sosem volt igazi hatalma,ezáltal el sem vehető tőle.
    Egyszerű. Nincs rá szüksége!
    Nem,és nem is lesz új időszámítás. Hisz még a régit sem ismerik! Mint ahogy te sem news.

    Aki nem látja,hogy ez az egész egy játék részét képezi.
    Az színvak.
    Bár ennek is megvan a maga szépsége...???T.

    VálaszTörlés
  21. Kerion azért halkan megjegyezném eleinte a csak férfiakból és 1-2 12-17 éves fuból álló csapatok között jópár terrorista is bent lehet már...főleg németországban vagy tovább...a gyerekeket pedig elhagyták merthogy azok csak látványterv részei voltak, és itt mindjárt az 1 uniósban görög után már nem kellettek....Bocs de szakmai ártalom még lehet nálam de valahogy azok a férfiak katonásabbak voltak mint eleve most a MI katonáink....meg a mostan jövö férfiak.

    VálaszTörlés
  22. Másfél hónappal ezelőtt is meg ma is a keletiben körülnéztem ha már arrajárok...

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok

    Nem tudom, hogy Facebook-on fent vagytok e, vagy tudjátok e nézni egyes oldalak mit művelnek. Pl ha a titkolt hírek képekben, meg a világhelyzete oldalakra gondolok elképesztő amit előadnak ijesztgetés címszó alatt. Én értem, hogy van baj, mert jön ez a nagy tömeg, és nem tudjuk mi a célja, mi lesz a vége. De könyörgöm, most miért kell naponta több cikket bejegyzést írni olyan hangnemben mint ha már mindenki a kivégzésére készülhetne? Kinek jó ez? Mire jó ez? De az emberek kapnak rajta, mert már többektől olvastam, hogy fegyvert tervez venni, meg vizionálja a nagy háborút.. Meg mondják, hogy ez a vég kezdete, Európának vége, mindannyian szenvedni fogunk, ez csak a kezdet ettől még rémesebb lesz majd stb. Lehet, hogy én vagyok a nem normális, de ez engem legalább annyira zavar és idegesít mint az amit látok nap mint nap. Nem jól érzem? Velem van a gond?

    KB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól látod a helyzetet! Bár nem a félelmet gerjesztette megfigyelésem tárgya, egy közlekedési szolgáltató műsor hanem az agressziót. Történetesen a 10 km távolságra lévő szomszéd településre autóztam éppen, az autópálya építés miatti terelések okán már 20 perce. A naponta változó forgalmi helyzet miatt maximális figyelmességet tapasztaltam utam során az autósok részéről, és ez így volt minden nap. Éppen kikeveredtem a terelésekből amikor következett a szolgáltató műsor, melynek egyik blokkja egy agresszív hangú telefon monológ bejátszása volt a pesti autósok bunkóságáról. Szabályosan éreztem magamban az indulat megjelenését a rádióműsor hatására, miközben még bennem élt a néhány perce megtapasztalt általános türelem, segítőkészség és figyelmesség emléke. Ekkor jöttem rá, hogy ezt a kontrasztot nem véletlenül tapasztaltam meg, tanulnom kell belőle. Azóta nem hallgatom autóban sem a rádiót, mert nem kívánom magamat kitenni a lélekmérgezésnek. A netes hírolvasásról ismét le kell mondanom, mert akaratlanul is félelmet és agressziót gerjesztenek tájékoztatás ürügyén. Márpedig minél több információja van valakinek, annál nehezebb egy váratlanul adódó helyzetben az intuitív cselekvés, mert az információval elültetett előítéletek, érzelmek és késztetések beindítják saját programjuk futását. Tapasztalatom szerint pedig az intuitív cselekvés jobb eredményt ad, mint az elmevezérelt tettek. A törekvés pedig az intuitív cselekvés megakadályozása irányába mutat, erre tanítanak a felismert jegyek.

      Törlés
  24. KB!

    Nem veled van a gond, azoknak az oldalaknak a célja, hogy fél-elemmel működj!

    Kg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég jól megy nekik, mert egyre többen félnek és lázonganak.

      KB

      Törlés
  25. Akkor nézzük, amerikai katonák márpedig nincsenek. Különböző származású, főként színes bőrű, zsidó, mexikói stb. USA-zsoldosok vannak. Például anno, akkori adatok szerint Bushék iraki inváziós hadának 60 %-a - Babilonért, Szkítiáért/Sumérért/ kicsit elkésve bosszút lihegő - zsidó származású "amerikai" katona volt. A magukfajtát - meg persze azt aki a minimál-rezgésében fosik tőlük - esetleg le tudják győzni de mást nem. Egy magyar mágus az egész bagázst seperc alatt eltakarít6ja, majd ha eljött az ideje. A "migráns-katona-terroristákról" már nem is beszélve.
    SzeptEmber/7-es Ember 15.-e után meg semmi sem fog változni. Ugyanis a szellem-tudatilag Germany-ba, Sweden-be menetelésre késztetett migránst nem lehet megfélemlíteni a maradék -Magyarországi magyar-magyar határon. Már az is abszurd szabadkőműves zsidó ökörség hogy a trianoni gúny6árRa felhúznak egy ilyet Szeged és Szabadka, Röszke és Horgos közé. Se alibi-kerítéssel, se alibi-katonasággal, se alibi-jogszabályokkal nem lehet semmire sem menni. De "élesben" sem megy ez, mert hogyan akar Orbán akár csak tízezreket is, de feltehetően milliókat visszairányítani a Magyar Délvidékre - ami eleve kib@szás lenne az ott élő magyarokkal - vagy egyáltalán letartóztatni, vagy netalántán lelövetni és ki az a hülye aki ezeket a parancsokat kritikátlanul végre is hajtja - az egész abszolúte nonszensz. Orbán semmit sem tud tenni mert nem magyar mágus, csak egy a háttér6alom által felépített /1989 Nagy Imre-temetés/ oxfordi szabadkőműves csicska. Hendét leválthatja, esetleg Pintért is - a saját libsi-kőműves környezetében intézkedhet, de különben semmi de semmi 6ásköre nincs. De még a feljebbvalói sem tudnak a palackból kiengedett szellemmel mit kezdeni - mert az önjáró. A magasabb Teremtés viszont - késztetések, predesztinálások útján - RÁ66 a dolgok menetére, és RÁ is 6.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ORR. bán MÁT. ass.
      Akinek van SZEM?-e az lássa +.
      Ítt él. kezni..? hhhm. könnyű, mert az illúzió az illúzió. (ha széth máglyáznak azt se tudja az embŐR fia,fiú vagy leány.)
      Akinek van füle HAL e luja, mert vélt-lenek még illúzióba sem léteznek. Főleg nem az ucsó csatában. (oda csak a legjavát küldik. Nem?)
      mag

      Törlés
  26. Szerintem végre korrekten, normális megoldási tervvel állt elő a kormányzat és örülök, hogy tökösen kiállunk az érdekeinkért a realitás talaján mozogva a nyugati elvarázsolt vezetéssel ellentétben.

    VálaszTörlés
  27. http://mno.hu/kulfold/amerikai-katonai-konvoj-tart-magyarorszag-fele-1303771
    Kg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na már csak ezek hiányoztak egy jó kis balhéhoz. :(

      Törlés
  28. "Nem várják meg a buszokat, a szegedi nagyállomást vették célba a menekültek." - ez a delmagyar.hu. mai szalagcíme. Nem megmondtuk hogy hagyni kell őket a vasútállomásra menni ! Sőt, igazság szerint oda is kell/ene/ vinni őket buszokkal és segíteni nekik vonatra szállni Pest felé. Hisz még a jegyet is megveszik - az eurójukat el kell fogadni - a vonatok pedig reggeltől estig óránként indulnak - mi itt a probléma ? Menjenek csak nyugodtan fel a kóser Pestre onnan pedig a cionista libsi nyugat-európai "paradicsomokba" - insAllah.

    VálaszTörlés
  29. Rugdosódó riporternő HOAX!!!!

    https://www.facebook.com/jasonmillmusic

    GA

    VálaszTörlés
  30. Mit is mondtak eddig az "okosok" ? Hát azt hogy az iszlám állam - háttér6almi segítséggel okos-telefonnal és euró-ezrekkel ellátva - küldi Európába a szíreket meg a többieket. A hátsó szándék pedig a népesség felhígítása eurábia megteremtése, mert az egyesek számára könnyen kontrollál6ó. Pláne ha közben még van egy jó kis háborús konfliktus is a térségben amelyben meggyérül a népesség.
    Szóval ezek szerint a rocsildok "istenek" lennének, mert úgy tűnik ki mindebből hogy minden6óak. Az senkinek sem tűnik fel hogy éppenséggel "halálos bűnnek" tartja az iszlám állam az Európába történő muszlim kivándorlást. Meg az sem hogy a népesség úgymond "felhígítására" meg már egész egyszerűen nincs idő a végkifejlet előtt. Az események felgyorsulása teljesen egyértelművé teszi ezt is.
    Tehát egyértelmű hogy a "300 család" nem minden6ó - legfeljebb úgy tesz mintha az lenne a TEREMTÉS által elindított folyamatok ilyen-olyan lekövetésében. Egy ember még a szomszédját sem képes rávenni úgyszólván semmire sem, nem hogy milliókat ilyen bonyolult cselekvésre. Ez ugyanis nem egy szimpla szavazósdi hanem "létezés-váltás". Még az is előre meg van határozva hogy az emberek németbe-svédbe menjenek, méghozzá egy meghatározott útvonalon semmivel sem törődve. Ehhez bizony késztetés kell és nem is akármilyen - Teremtő-i. Ne higgyük már el azt hogy az un. migránsok bizony "tök véletlenül" pont a Kárpát medence legmélyebb pontján a Bárány/Jézus városa Szeged érintésével haladnak céljuk felé. Szó sincs erről. Mindennek bizony OKA VAN.
    Hol is lépnek be maradék-Magyarországba az emberek ? Hát egy kerítés közti "kapun" a vasúti/"vaskori úti" síneken Röszkénél. Véletlenül az egész Kárpát medence legmélyebb pontja közelében. És ugyancsak véletlenül Röszke-Gyálarét < "tér a lágy" - Lúdvár egész Európa legrégibb - 8000 éves - romtelepülése mellett. Ahol megint csak tök véletlenül az un. Lúdvári Vénusz nevű Ős-Isten-Anya-i szobrocskát találták - AKI véletlenül még a termékenység/megtermékenyítés/megtermékenyülés szimbóluma is. Szóval itt - ahol a migránsok szinte 99 %-a áthalad - van a kárpát medencei "üst alja, a purgatórium" ahol megtisztít a TŰZ és megkeresztel a VÍZ. Pontosan ez az amit látunk. Meg az hogy a "megtisztulás" utáni irány - közvetlenül vagy közvetve - a Bárány/Jézus városa Szeged. Egyébiránt meg az Élő és Holt Tisza - Szentiván és Szentmihály - között meg ott van a "Világ-Sziget sEnki"-földje ahol "lágy a tér" < Gyálarét. Amely területről meg a magasabb Teremtés jóformán mindent "energetizál" - élőt és holtat egyaránt - a Földön.
    Szóval IV. Béla anno nem véletlenül ajánlotta Szegedet fel a Báránynak. Lásd a Dömötör torony/ min. 800 éves árpádkori templom kapuja feletti kőbárányt és persze akár Szeged városcímerét is. Ahol A BÁRÁNY a koronán áll és jobbra - vagyis a JÓRA - LÉP. Szóval a migránsoknak valami egészen más szerepe lehet a végidei folyamatokban mint amit sokan gondolnak. Majd hamarosan ki fog derülni hogy mi - ha a JÓ ISTEN is úgy akarja és az orrunkra akarja kötni.
    1 szó mint 100 van ennek a "migráns-vándorlásnak" egy magasabbrendű spirituális vonulata üzenete is, éppen Magyarország viszonylatában - és talán éppen ez az ami a valóság. Nem pedig az amit csak annak hisznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonló gondolatok járnak a fejemben nekem is, hiszen most, amikor egyre nyilvánvalóbb sokak számára a teremtett világ egysége, elfogadottabb az egység gondolata, de közeleg a megmérettetés ideje is; hát pont most jelenik meg a megosztás legdurvább jelensége, a migráció, Európa elözönlése, amely nyilvánvalóan háttérhatalmi szándék, de nem csak a nemzetállamok felszámolása irányába mutató jel, hanem az egység gondolatának elutasítását is magával hozza. Ha elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, akkor tervezettséget kell feltételeznünk és nem csak a GONOSZ részéről, hanem a JÓSÁGOS részéről is, hiszen láthatóan egy olyan próba következik, amelyben eldől ki az aki magasabb osztályba léphet és ki az akinek évet kell ismételnie. Ebben a feszült felkészülési időszakban pedig zajlik a kavarás, a lelkek összezavarása, megtévesztése, mert a Teremtő nem játszik cinkelt lapokkal.

      Törlés
    2. …és ha már vizsgázunk. Lehet hogy evidens, de azért a biztonság kedvéért óvnám minden kedves diáktársam attól, hogy a vizsgafeladatok közül akár egyetlen kérdésére is az elméjében keressen okos válaszokat, mert ez esetben elbukik! Jó válaszok csak a szívben születhetnek, ezért figyelmünk legnagyobb részét oda fordítsuk!

      Törlés
    3. http://lelekkunyho.blogspot.hu/2015/09/globalis-vizsga.html

      Törlés
    4. Európa halott! Agyhalott! http://magaspart.hu/?p=425

      GA

      Törlés
    5. Zéé...Te morfogenetikus mezőőr!

      Törlés
  31. Kerion bár nemigazán ismersz de nemis lényeg, sokat gondolok rád, azaz a gondolataidra amiket leirtál és nap mint nap olvasom, és mint a mérleghintán eggyensúlyozok....főleg mikor iyleneket látok.

    http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/az-iszlam-allam-uzent-europai-tagjainak-meszaroljatok-le-a-hitetleneket-

    ??? Hmmm?

    VálaszTörlés
  32. No akkó... játék a lapokkal. ;)

    http://persianews.vcp.ir/0-%D8%A8%D8%AF%D9%88%D9%86-%D9%85%D9%88%D8%B6%D9%88%D8%B9/1439737-Izrael-buk%C3%A1sa-a-Kor%C3%A1nban-r%C3%B6gz%C3%ADtett-t%C3%A9ny-%C3%A9s-t%C3%B6rt%C3%A9nelmi-sz%C3%BCks%C3%A9gszer%C5%B1s%C3%A9g.html

    és... áááááááááá... most milesz???? :D

    http://persianews.vcp.ir/0-%D8%A8%D8%AF%D9%88%D9%86-%D9%85%D9%88%D8%B6%D9%88%D8%B9/1435361-Menek%C3%BCltv%C3%A1ls%C3%A1g.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet kevesebben jönnének ide. Már így is túl sok :( Vagy ez má sokk? Hát mégse elég a sok becsukott szeműnek, fülűnek :(

      Törlés
    2. Nem jön ide senki. Maradék-Magyarországon csak átutaz/ná/nak - és ezt is teszik ha hagyják őket - a mostani migránsok. Ugyanis teljesen egyértelmű hogy szinte kivétel nélkül mindegyikük feszt németbe-svédbe menne. Majd ha a Kárpát medence lesz konkrétan - tehát ténylegesen is - a muszlim hóditók vagy migránsok célországa, mint anno a törökök, a cigányok majd pedig a zsidók esetében akkor más lesz a tészta. A tényleges migráns nálunk itt most a zsidó a magyarokat revolverező "cigány-fegyverrel" a kezében 6almaskodva. A trianoni gúnyhatáron kívül pedig főleg az oláh, rác, tót, stájer az országfoglaló migráns.

      Törlés
  33. Így bánnak a bevándorlók az emberekkel! Kell ez nekünk? ...

    https://www.youtube.com/watch?v=B7hetN-_n5o&app=desktop

    Mélymagyarban a képmutatás kultúrájáról:

    http://www.echotv.hu/video/107476/20150911_Melymagyar

    News

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az echo tv egy ál-magyar "jobboldali" médium. Széles Gábor újgazdag harácsoló vakoló "kiválasztott" a tulajdonosa. Azért hozták létre az országfoglaló zsidók hogy - sokszor akár szélsőségesen is "magyarkodva" - lefedjék a valódi magyar nemzeti szegmenst is a politikai híradásban. Tehát ami onnan jön az tényleg nem kell nekünk magyaroknak. Nem kéne már annyit a zsidó "mély-magyarokkal" foglalkozni, pláne szavahihető megmondó-emberként beállítva őket az igaz/i/ magyarok számára.

      Törlés
  34. Drezdában így integrálódnak a migránsok, ajajj, ....vajon a híradásokban is benne lesz?

    ����

    video-frt3-1.xx.f...e=55F55002

    Tibor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt nyílik a fenti link: https://www.youtube.com/watch?v=6DN1MMZZgD8

      Törlés
  35. http://jobbegyenes.blog.hu/2015/09/12/a_jogos_es_aranyos_retorzion_tul_laszlo_petra_es_a_liberalis_dzsihad

    VálaszTörlés
  36. Nah a hmm höz...https://www.youtube.com/watch?v=6DN1MMZZgD8 Hát ez ???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mucika, Te is tudod, hogy az agresszivitás eredendő oka a félelem. Attól függően, hogy az emberekben milyen nagy a félelem, olyan mértékben és módon tud megnyilvánulni az adott körülmények függvényében. Az összezártság, bezártság, elzárás ezt csak felerősíteni tudja, de gyógyírt nem fog hozni, mint ahogyan az sem, hogy ilyen felvételeket készítünk, illetve nézünk.

      Lujza

      Törlés
  37. – Mondd, Ali, te most bevándorló vagy terrorista vagy?
    – Is-is...

    VálaszTörlés
  38. Míg humor van, minden van.
    :)
    Üdv,
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szombaton a szomszédokkal erősen megalapozott fröccs-pálinka kombináció után észleltünk egy hullócsillagot, és valamiért olyan természetesnek tűnt rávágni:
      "Az is egy migráncs bakker!" :)

      Törlés
  39. Live aus Röszke kurz vor Schliesung der Grenze - youtube

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "jelenleg kevés szarabb foglalkozás van hazánkban, mint rendőrnek lenni. Amúgyis nehéz megfelelni egyidejűleg egy diktatórikus Hatalom Parancsainak és az Emberség Törvényének, de most aztán igazán HELYZET van. Rajtatok a kamerák, ha bármelyikőtöknél elpattan a húr, akkor abból világügy lesz, és sokan Titeket okolnak olyasmiért, amit a politikai főnökeitek eszeltek ki."
      http://tuaregblog.blogspot.hu/
      P.

      Törlés
  40. Lujzi:) Ők akartak mindenáron odamenni....Pipa voltam mikor láttam a rengeteg ételt a szemétben, a országutakat végre rendbetartottuk..sajnos nem volt mindig igy és az erdők széle ma sincs rendben de most honnan volt ennyi szemét amennyit elszórtak direkt....Én szándékosságot vélek ebben is.
    OK rendben vonuljon át de Ők sem tudják mit akarnak csak benyeltek egy rakás hazugságot és beindultak....Látszik a menetelésükön a szervezés a logisztika a telefonos irányitás. És saját szememmel láttam a keletiben milyen áldatlan állapotokat csinálnak saját maguknak is. Valami nagyon nem stimmel a magatartásukban...ahogy figyelem őket....

    Ismétlem a sajnálat kevés a megértésükhöz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mucika, szerinted kaptak szemeteszsákot is, és már csakazértse rakták bele a maradékokat? :)
      Nem sajnálom őket, hanem inkább tisztelem azért, hogy volt bátorságuk erre a hosszú útra, mert az életet választották és nem a biztos pusztulást gépfegyverrel a kezükben. Több évi törökországi dekkolás után ott is lezárták a határt, és belátták, hogy egyhamar nem tudnak hazamenni, így útnak indultak. ( Most az lényegtelen, hogy belső indíttatásból vagy külső szemfényvesztésből.)
      Amiért fentebb írtam, azt valójában Érted írtam. Igazándiból teljesen felesleges hatásvadász videókat nézni, sőt felesleges rákattani erre az egész feltupírozott "migránsáradatra". Ha lesz velük dolgunk, akkor majd szemtől szembe kell azt megoldanunk. Minden más talmi időtöltés és negatív energialecsapódás "valakiknek".
      Ja, hogy Európának és az Ő kultúrájának vége! Szerintem nincs vége, de nagyon ráfér már egy kis szellőztetés, ami elősegíti az ébredezést.:)

      Puszillak!
      Lujza

      Törlés
  41. http://iszlamallam.blog.hu/2015/09/14/az_isis_nemetul_batoritja_a_koztunk_elo_iszlamistakat_a_gyilkolasra

    comment nélkül...

    VálaszTörlés
  42. Orvos ismerősöméket épp ma tájékoztatták, hogy holnaptól mire készüljenek, tömegesen sebesültek, lőtt sebek, TBC-s fertőzött sérültek stb. várhatók.
    Félelmetes ahogy mint kést a vajon, úgy nyomja keresztül Európán a terveit a háttérhatalom. Mintha megint 1913, vagy 1938 lenne. Nem éltem még akkor de kb. hasonló lehet a felfokozott hangulat. Egyre nő a feszültség, még az is érzékeli, aki egyébként nem tájékozódik - aki meg igen, az meg pláne bepörgeti magát. Nem tudom... lehet hogy időnként szükségünk van ezekre lázas állapotokra, mint ha egy nagy szervezet lennénk, amelyik így, ezzel az eszközzel gyógyítja meg saját magát. A Föld egy nagy élőlény, és mi vagyunk a vérsejtjei, folyton akcióban, reakcióban. :)

    VálaszTörlés
  43. Betolták a "vaskaput", vagyis a szögesdróttal ékesített vagont Röszkénél. Megszüntetve ezzel a folytonossági hiányt a kerítésen. Érdekes hogy ettől kb. 6 km-re északra van a Vaskapu utca Szeged-Hattyason/Klébersberg telep/, éppen a Holt-Tisza előtt Gyálarét felé. Lehet hogy a "vaskort" akarnák tartósítani a megjelenítők ?
    A szerbek máris reagáltak a határzárra: 4 menekülttábort is építenek a Délvidéken - természetesen a magyarlakta területeken - Magyarkanizsánál, Szabadkánál, Zombornál és még valahol. Aztán azt is mondják hogy hadsereggel fognak visszatoloncolni Magyarországra minden migránst akit Orbánék hozzájuk toloncolnának. Kérdés hogy a határ-átkelőkön való át nem engedés minek minősül, nem-e vissza-toloncolásnak. Mert akkor egy abszurd patthelyzet lesz kilátásban.
    Szóval látszik hogy mindenképpen a Kárpát medencén belül és a magyarokon csattan a "migráns-ostor", szépen ki lett ez találva. Az osztrák migráns-elosztó Nickelsdorf/Miklósfalva és Heiligenkreutz/Rábakereszttúr is őrvidéki magyar terület. Tehát nyugodtan elmondhatjuk hogy a gonosz az önmagunkkal határos határainkra hozta a "frászt". Ez a megint csak "magyar-elveszejtő" próbálkozás valami magyaros vonatkozású dologtól való páni félelem biztos jele. Az adhat reményt hogy ellenségeink egyre jobban félnek, s ezért aztán egyre agresszívabbak is velünk szemben.

    VálaszTörlés
  44. Kerion azt nyomják ma egész nap hogy Szerbia és egészen törökig mind biztonságosnak mondottként nem menekült hanem gazdasági migráns. Akit nem akarnak tartani azt török országig azaz görögig lehet toloncolni. Illetve ahol belépett az euba.

    Ezt olvasva...http://magaspart.hu/?p=425 egyáltalán nem vagyok nyugodt. Hiszen tudjuk Atilla óta róma ami ma ez ami van pontosan a magyarokra van berágva, 1x másik a sok történelmi irataink a pinyójába tárolva tudja mifélék is vagyunk...gondolok II. János Pál pár mondatára, hogy egyszer majd büszkék leszünk magunkra és a nemzetek meghajolnak a magyarok előtt mint tisztelendő nemzet. Párszor végig gondoltam mi is lehet az amiről tudott kimondott kibukott belőle és ezért megmérgezték....

    Sokszor gondolok amit mondottál többször hogy ez a migránscunami csak áthalad és lemossa majd azt a politikai mizét ami mára rákos daganatként müködik a létezésben. Mert ezzel a gondolatoddal szemlélve látom a nemzetek pártjainak acsarkodását is, amiről tudjuk egy madzagon lógnak.

    Tudod imádkozom ebben a zürzavarban neked legyen igazad!

    Nálam 0.08 tehát éjféli rizsa az M1 ben.
    Jóéjt és adjIsten békét minél hamarabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látnivaló hogy a magyarral - bár mindent megtesznek ellene - nem tudnak mit kezdeni. A magyar még a rajta 6almaskodót - most például Orbánt - is képes "megfertőzni". Most például olyan értelemben hogy a muszlim migránsoktól megszabaduljunk. Meg hogy ne legyen itt elosztó menekülttábor se. Azért persze már jó lenne ha ennek a "teher alatt nő a pálma" folyamatnak vége lenne. És vége is lesz mert az is látszik hogy a dolgok felgyorsultak és kaotikusan el is szabadultak - tehát közel már a vég/kezdet. Padre Pió szerint is kirepül a kus/kis-madár/madar/magyar a kalitkából - a trianoni ketrecből - hogy boldogságot hozzon az embereknek itthon és mindenütt a Földön. Nos ez az "aktus" közekedik. A 6alom is tudja ezt és az emberek is egyre többen.

      Törlés
  45. Kerion. Sokat meditálok a mondataidon..és próbálom magasabb szinten is elképzelni mit is érthetek rajtuk mint jövöbeli eseményeket...Mert több szintje van a gondolatnak is..betüszerinti vagy az amilyen érzelem iratja le veled -az egyfajta magasas intuició a TE belelátásod az akashába amiről régóta meglátásom van hogy rendelkezel vele!

    Irtál a sokkról ami szükséges ahhoz hogy a változás létrejöjjön és arról hogy ez a átzudulás elsöpri mindazt a magyar utjából ami volt még van....

    És eszembe jutott a 90-2000 közötti 7 ember ápolása temetése valamint az a fényélmény amiről magánban irtam és az utána következő szolid de elégedett, nem inkább hálát érző időszakom a életemben.

    Igen azokban a történésekben sokkolt is voltam nagyon...és tanultam közben hogy ne bolonduljak meg és olyan embereket gondoztam akik mig nem voltak rászorulók ellenségesen viselkedtek lenéztek.
    Tehát szolgáltam az ellenségeimet etettem lábat mostam szószerint.

    A természeti körforgáshoz hasónló sorsbeli körforgást vélem a mondataidban és a történésekben meglátni.
    Hát adja Isten nagyobb sokkot a magyarság ne kapjon mint én kaptam, azt is ugy éltem meg mint akit a küszöb alatt húznak át vagy a krumplinyomóval nyomnak át apró kis kukacokká válva amit aztán egybe lehet gyúrni.
    A hasonlat pontosan adja vissza érzetemet magunkkal kapcsolatban amin én egyénileg most nemzeti szinten ujból átmegyek/gyünk. (egyéni karma kollektiv nemzeti karma.)

    VálaszTörlés
  46. https://www.youtube.com/watch?v=oaYIt_-QFTw

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kegyelem

      Először sírsz.
      Azután átkozódsz.
      Aztán imádkozol.
      Aztán megfeszíted
      Körömszakadtig maradék-erőd.
      Akarsz, egetostromló akarattal –
      S a lehetetlenség konok falán
      Zúzod véresre koponyád.
      Azután elalélsz.
      S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
      Utoljára is tompa kábulattal,
      Szótalanul, gondolattalanul
      Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
      A bűn, a betegség, a nyomorúság,
      A mindennapi szörnyű szürkeség
      Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
      S akkor – magától – megnyílik az ég,
      Mely nem tárult ki átokra, imára,
      Erő, akarat, kétségbeesés,
      Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
      Akkor megnyílik magától az ég,
      S egy pici csillag sétál szembe véled,
      S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
      Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
      Akkor – magától – szűnik a vihar,
      Akkor – magától – minden elcsitul,
      Akkor – magától – éled a remény.
      Álomfáidnak minden aranyágán
      Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
      Ez a magától: ez a Kegyelem.


      Reményik Sándor

      Törlés
  47. mindennapi kenyér:
    http://www.ujkorklub.hu/load/ezoterikus_konyvek/konyvek/vlagyimir_megre_a_teremtes/1-1-0-2547#.VfwG6kas8Yc

    VálaszTörlés
  48. Az hogy szerdán a röszkei vízágyú vízsugara "véletlenül" a trianoni határkőn túlra is elért egy fontos JEL volt. Tiltakoztak is miatta rendesen a szerbek, még Amerikában is. Hiszen pontosan tudják hogy ez mit jelent - a trianoni határ nem-létezését, voltaképp a Délvidék magyar visszavételét. A másik már péntek esti JEL meg az volt hogy a migránsokkal teli horvát vonat minden további nélkül - "véletlenül" a határon meg sem állva - Magyarbólyig közlekedett. Méghozzá 40 fegyveres horvát rendőrrel a "fedélzeten". A "magyar" oldalon őrizetbe is vették a mozdonyvezetőt és lefegyverezték a rendőröket. DE mindez nem változtat azon hogy megtörtént a horvát-magyar egyesülés. A horvátok úgy viselkedtek mintha nem lenne trianoni határ. A vagdalkozások ellenére a sokezer migráns szó nélküli rendben történő "magyar átvétele" is ezért történhetett - minden előzetes elvárástól eltérően. Mindeközben a NAP/ATON/NATO is megérkezett maradék-Magyarországra. JELezve hogy itt a Turul születésének/kirepülésének az ideje. Szóval a JELek szerint már nagyon is előre-szaladtak az események. A trianoni határra történő kerítés-építés ide vagy oda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orbánék, és persze Gyurcsányék is - csak másképp - még ragaszkodnak trianonhoz. Nyilván a harácsoló 6almuk további fenntartása érdekében. Amint kiderült a fegyvertelen horvát rendőrök már nem. Orbánék hisztizése teljesen felesleges - lehet ugyan a széllel szemben vitorlázni de nem sokáig. Ők is jobban járnának ha hagynák kibontakozni az "elrendelést", a nem tetsző dolgokon meg megpróbálnának felül-emelkedni. Így még a magyarok talán megmenthetnék őket. Különben az örökös ellen-menetel vége a levesbe-menetel - a létezésből való önkiírattatás.

      Törlés
  49. OK Kerion de valószinü igy nem látják a szimbólum elrendeződéseket mint TE.
    Régen szimbólumokkal is beszéltek komunikáltak az emberek mert valahogy több finomabb árnyaltabb volt a átadandó információ...mára sokszor még a betüszerinti se megy értés szempontjából mert csak egymásra hányva nem a magyar értelmezésnek felel meg. Mondjuk a § majd mind!

    VálaszTörlés
  50. "..A migrációs válság lényege: kezdődik a harc. Azok ellen, akik a trójai falóból előmásznak.

    "A kormánynak október 8-ig van lehetősége, hogy egyértelmű igent vagy nemet mondjon az amerikai katonai jelenlét állandósítására. Arról kell döntést hozniuk, hogy elfogadják-e Magyarország katonai megszállását. Arról kell dönteniük, hogy a gyalog, délről érkező négerek helyett elfogadják-e az amerikai tankokban, nyugatról érkező (állig felfegyverzett!!!) négereket. Páncélos trójai falovakban érkeznek hozzánk, és higgye el mindenki, előmásznak majd. Japánban is megtették. Több ezer nemi erőszak után a civil lakosság követelte, hogy zárják be az amerikai bázist. Az amerikai katonák emiatt október végéig vannak itt - arra az esetre, ha a kormány nemet mondana.

    Ennek ellenére, nem érdemes próbálkozni azzal, hogy a tényeket elferdítsék. Mind a tömeges illegális bevándorlás, mind pedig az amerikai csapatok bevonulása Magyarország megszállásának tekinthető." -tovább a cikkben.

    http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=428#c11816

    News

    VálaszTörlés
  51. Okoskodnék itten egy kicsinység kedves (meg kevésbé kedves) gyerekek.

    Tarcsuk tán szemecskénk előtt aztat a elgondolást, miszerint "minden úgy jó, ahogy van".
    Tehát.
    Akinek dóga van ezzel a gyövés-menéssel, az úgysenemtud micsinyálni vele, mer' ottan van rá szükség ahun. Pont.
    Akinek meg nem az meg még a médiákokon keresztül se igen fog ilyen császkáló csókákat érzékelni. Vagy mégis... hisz a médiákat nehez manapság kikerülni. Na jó... nem eccerű. De lehet. Cserébe jól nem foglalkozik a őtet elérő sikoltozós feszültséggel teli nyüszögéssel. Mer' nem van dóga vele. Oszt... sanyi.
    Az, hogy kinek mekkora, meg meddig ér el, csak azoknak fontos, akiket még némiképp érdekel a jáccás jelen köre (szakasza).

    Mostanában többször elgondolkodom rajta mekkora nagy pofonrúgása lenne a népeknek, ha kicsuknák a Internyetet, meg a TV-műsorokat. A csókák olyan feszültek lennének, hogycsakna... Viszont a másik oldalnak jáccó figurák meg vakargathatnák a buksijukat, hogyan ba... idegeljék a nagy tömegeket. (Montam mán, hogy tök jó a XXI. század, meg a technológiás fejlövés? Nem? Akkó most mondom.)

    Viszont örömmel jelenthetem be: elérték a srácok, amit akartak. Ugyanúgy jól nemérdekel a népek vándorlása, mint a zsidók siránkozása, vagy a cigánykérdés, vagy a politikások trükkjei. Gyökérség mind. Oszt szórakázzon a ilyenekkel akinek van hozzá akaratya! ;)

    VálaszTörlés
  52. Sajnos a legutóbbi munkahely váltás nem nagyon jött össze. Azaz igazság, hogy a jelek megint megvoltak, de sajna már csak későn sikerült észre vennem. Aztán felhívtak, hogy várnak szeretettel interjúra egy másik helyre is. Itt is folyamatosan az járt bennem, hogy ezzel bizony meg fogom szívni, nem érdemes el sem menni. De mivel én balga annyira féltem, hogy elfogy a pénzem (papírom) csak neki indultam a 300 km-s útnak a jobb állás reményében. Az eredmény Pesten egy karambol, de a csodával határos módon nem sérültem meg. A kocsit vihetem roncstelepre, s így buktam azt a kevés megtakarítást is amit eddig sikerült összeszedni.
    Azt hiszem ezentúl minidig mérlegelem hogy mit üzen a Jóisten, hátha akkor jobban alakul. Minden esetre az utóbbi két hétben 2-0ra vezet és azt hiszem ezt már nem sikerül megfordítanom :)
    A szept. 23-28 meg csak közelít. Általában leszoktam kakkantani világégés próféciákat, de most valahogy mégis rossz az előérzetem.
    Bárhogy is alakuljon, mindenkinek sok áldást és szeretetet kívánok!
    Üdv:Shíva

    VálaszTörlés
  53. https://www.youtube.com/watch?v=AEF-IIMO6RA

    VálaszTörlés
  54. dr. Horkovics János előadásából: Megsemmisítő telep Rákospalotán, Halálzóna !!!

    https://www.youtube.com/watch?v=AIo_QfAX5k4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dr. Drábik János – Jakab István VNTV-n......Bármennyire is fájdalmas ezt tudomásul vennünk, egyre több jelből igazolódik vissza, hogy világunkat láthatatlan erők kívánják a káoszba és a háborúba taszítani. A bevándorlási hullám célja, hogy lebontsa az európai nemzetállamok maradványait.

      Ezt csak úgy tudja elérni, ha polgárháborút gerjeszt. A nagy testvér persze azonnal jön segítségül, eltörli a maradék demokratikus vívmányainkat is. A renitensek, a hazafiak átnevelő, vagy megsemmisítő táborokba kerülnek. A FEMA több mint 900 táborral rendelkezik Amerikában, és szinte hihetetlen felfogni, hogy Magyarországon is tudatosan, lassan egy évtizede építenek ilyen intézményeket. Az egyiket épp a palotai szemétégető mellett, filmstúdiónak álcázva.

      lassan, de betőlt a videó: http://www.vntv.hu/2015/09/megsemmisito-fema-taborok-magyarorszagon/

      tibor

      Törlés
    2. Horkovics, Drábik, Jakab, Nógrádi ... látnivalóan nem magyar lélekminőségűek. A valódi magyar ember nem tesz olyat mint ők. Riogatnak ezerrel, meg persze hazudoznak is. Mindig valami rémisztően "holtzicher" háttér6almi anyagon nyámmognak a nagy nyilvánosság előtt - ez a dolguk: félelmet kelteni bárkiben, de főleg a magyarban. Aztán még persze jó kis suskát is keresnek mindezen, mert a kiadványaik is erről szólnak. Mint tudjuk lelki szinten dől el hogy ki is a valójában szeretetelvű magyar. Ezek az emberek tehát lélekben nem magyarok - egyébként ha utánanézünk a származásukat nézve sem.
      Nincsenek láthatatlan erők mert az is látszik aki itt is meg "odaát" is sumákol. Tehát minden megfogható, tetten érhető és persze felül is lehet emelkedni mindenen. A káosz a megújulás szükséges velejárója, az apokalipszis meg megújulás. Végső csatára - armageddonra - nincs szükség, de aki akar csak "csatázzon", lelke rajta. A röszkei/auschwitzi kerítés, pesti filmgyári krematórium föld alatti kazamatákkal, befelé hajló kerítéssel, felcsúti FEMA, 6-személyes koporsók ecetera - szóval be lehet szopni ezeket a "félelmetes" dolgokat is, de nem érdemes. Direkt csinálják az egészet, mert ez a dolguk - megakadályozni az emberek rajtuk való "felül-fel-emelkedését". Megölni csak azt tudnák esetleg aki "leereszkedik" hozzájuk és aztán meg még ellenük is menetel, például egy kalasnyikovval.
      A migránsügy dettó ugyanez: dividetimpera, egy riogató megosztás, felhívás táncra - lehetőleg minél véresebbre. Aztán meg a szeretet mint olyan rafinált módon való ledegradálása, negatív kontextusba való helyezése. Mert ugye a bevándorló "félelmetesen nem szeretni való". TEhát mit kell tenni , Nem szabad lemondani a magyar alapvetően szeretet-orientáltságon és jóakaratúságon alapuló lélekminőségéről mert akkor minden elvész. Meg kell tudni valahogyan haladni a jelenlegi káoszt, felül kell tudni emelkedni a dolgokon és az embereken. Ennyi...

      Törlés
  55. Sziasztok!

    Gondoltam megosztom a minap velem történteket veletek. Tegnapelőtt hallgattam egy korábban készült novellaelemzést a corbettreport honlapon, Jorge Luis Borges "A bábeli könyvtár" a címe (https://www.corbettreport.com/the-library-of-babel-flnwo-27/),

    Ha esetleg nem ismeritek, ajánlom egyúttal figyelmetekbe, rövid novella egy képzeletbeli világról, ami egy esetlegesen végtelen könyvtárról és lakóiról, a könyvtárosokról szól.

    A könyvek egy, a novellában részletezett, megadott algoritmus alapján, a könyvtár végtelen szerkezetéből adódóan minden eddig leírt, és ezután minden leírható szöveget tartalmaznak, például az én életemet elejétől végéig. A könyvtár végtelen kiterjedése miatt persze egyenesen lehetetlen nemhogy erre a könyvre rátalálni, de akár csak egy könyvre is,ami hosszabb-rövidebb értelmes szöveget tartalmaz. De ettől még ott van valahol. A könyvtárat valaki tényleg elkészítette, egy honlapra feltöltötte, illetve az algoritmus alapján kereshető a könyvtár, a könyvek tartalma 3200 karakterig. (www.libraryofbabel.info),

    Gyakorlatilag isteni státuszt lebegtet a könyvtár, de mivel nem vagyunk Isten, inkább az információ önmagában értelmezhetetlen mivoltát mutatja meg. Valaki felvetette, hogy mivel régen is hittük dolgokról, hogy bizonyos dolgok lehetetlenek, egyszer lehet, hogy hatékonyan kereshetővé válhat számunkra a könyvtár, egyfajta google-helyettesítő, ténylegesen mindentudó, mindenre választ adó keresőmotorrá válhat.

    Ami nekem érdekes volt, hogy miután tegnapelőtt belebotlottam James Corbett elemzésének köszönhetően a novellára, egy másik youtube csatornára, amit rendszeresen nézek (Vsauce - ismeretterjesztő videoblogger), a tegnap vagy ma feltöltött legfrissebb 22 perces videója (Messages for the future) többször is kitér erre a Bábeli könyvtárra, a novellára és gondolataira.

    Ez persze véletlen, és ennek az én kis szubjektív világomban van súlya, de véletlennek nekem nagyon is direkt, ilyen véletlen egybeesés velem még alig-alig történt. Nincsen konklúzióm, a párom szerint biztos a netet figyelők játszanak alám, de én se nem vagyok ennyire egocentrikus, se nem lehetséges egy 22 perces profin összevágott videoanyagot az én "kedvemért" ilyen rövid idő alatt megcsinálni, feltölteni. Vagy ez is csak egy könyv pár oldala abból a könyvtárból, ahol minden le van írva.

    R.S.

    VálaszTörlés
  56. "Dr. Drábik János – Jakab István VNTV-n."

    Nekem inkább ugy tünik a háborus időszakra készülnek és a hallottömegekre épitik a MOi vagy akár a usa táborokat...mert lássuk be az interkontinentális rakéták dronók korában számitani lehet erre is.

    Drábik sok igazsága mögött én félelemgerjesztést is látok és okoskodást szereplési vágyat hogy csak ő tudja a tutit..ilyen van pár a müsorplaketteken Bogár (igegbajt kapok a hangjuktól is és még sokan mások.)

    Ami pedig slattyog az jön..akárhogyan is itt van azaz volt szerbiában most ukrajnában meg az orosz földek is kellenének zabrára tehát....
    Nem szabad egyiknek sem bedőlni egyik 19 a másik 20-1 oszt jónapot.

    Mikor félelemkeltésre hajazót hallok olvasok sokszor jut eszembe az a:

    " Ösök állnak a bérceken és óvják a nemzetet"

    Viszont a karmikus adósságainkat a megéléseket szituációkban nem törölhetik el helyettünk csak mi a saját lelkünkben.

    Ja jut eszembe a hálaérzet a legfensőbb teremtő iránt szintén olyas valami mit még szimbólummal sem igen tud kifejezni az emebr csak érzi belülről kifelé áradva és könnyes lesz a szeme is a keltett boldogságtól.

    VálaszTörlés
  57. TŐről fakadó TÉRrezonancia EMelők már voltunk és megint csak leszünk. A magyar már csak ilyen. A repülés, a lelket és testet gyógyítás nem okoz majd gondot, mint ahogyan sok minden más "csodának" számító dolog sem. Akinek jönnie kell AZ eljön - ha kell glóriával a feje fölött.

    VálaszTörlés
  58. amindenit!
    https://www.youtube.com/watch?v=1zfJTCLF__4

    VálaszTörlés
  59. Kerion mai meditációmban bejött az a gondolat hogyan segitett a "teremtés" amikor nagyon fontos dolognál nehéz konfrontációba kerültem, de nem hagyta hogy rámnézve a stresszes állapoton kivül elhuzodóvá és létemet megterhelővé váljon. És amikor az irásoda jut szintén a nemzettel kapcsolatban szinte azonosságot látok a természet jelenségeiben egyéni illetve nemzeti létezésben.

    Tudom páran dilónak néztek itt is de nem számit....a zagyvált szleng válasz szöveg, nemis értem csak sértő némelyektől de az sem számít, mindenkinek végig kell mennie a kijelőlt ösvényén és át kell élnie a halált ahhoz hogy élhessen.
    Gondolom nagyban is igy történik - legalábbis bízom az írásaid alapján valahogy igy érzem.
    Csak aggódóm mert tudom nehéz hogy a nemzet is jól élje meg.....a továbbiakhoz.

    VálaszTörlés