Lazuljunk: Florence + The Machine - Spectrum (Say My Name)

Energikus, "lúdbőr" zene, 

Üzenetek tömkelege, 

Figyuzz most a szövegre, 

Lássuk hamar, érted-e?

"Amikor először idejöttünk"

Éneklik az első sorban

Egy piramist bámulhatunk

Véletlen jött ez, gondolatban?

Egyre többször ily üzenetben

Ugyanaz szól, más köntösben 
(világnyelven szóltak, elvégre)

Tagoltságunknak hamar vége

Egyek vagyunk értsd meg végre
(a műfordítás lekerült az alvégre)   

Eredeti angol szöveg	Fordítás by Mazsola	Belemagyarázás
When we first came here	Amikor először idejöttünk	Nem innen származunk
We were cold and we were clear	Hidegek és tiszták voltunk	Igyekeztünk békében élni
With no colors on our skin	Bőrszínek nélkül	Egységben
We were light and paper-thin	Fénylőek és papír-vékonyak	Fénylények voltunk
And when we first came here	És amikor először idejöttünk	És amikor idejöttünk
We were cold and we were clear	Hidegek és tiszták voltunk	Igyekeztünk békében élni
With no colors on our skin	Bőrszínek nélkül	Egységben
Til we let the spectrum in	Míg be nem engedtük a színskálát	De itt kezdődtek a problémák: elkülönülés,
		Én sárga vagyok, te barna a kurva anyád
Say my name,	Mondd ki a nevem,	Vagyok aki vagyok
And every color illuminates,	És minden szín kivilágosodik	Ha ezt megérted: vége az elkülönülésnek
We are shining,	Ragyogunk	Újra felfénylünk
And we’ll never be afraid again.	És soha többé nem félünk	És nincs több szenvedés
Say my name!	Mondd ki a nevem!	Ha megértesz!
As every color illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!	Látni fogod az Egységet
We are shining!	Ragyogunk!	Újra felfénylünk
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!	És nincs több szenvedés
Say my name!	Mondd ki a nevem!	Ha megértesz!
As every colour illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!	Látni fogod az Egységet
We are shining!	Ragyogunk!	Újra felfénylünk
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!	És nincs több szenvedés
And when we come for you,	És amikor majd eljövünk érted,	A fátylon túlról megérintenek
We’ll be dressed up all in blue,	Mindannyian kékbe öltözünk	a vizilények?? Kékvérűek??
With the ocean in our arms,	Az óceánnal a karjainkban	(vízből épül fel az ember is…)
Kiss your eyes and kiss your palms.	Szemedet csókolva, kezedet csókolva	Tisztelve minket embereket
And when it’s time to pray,	És amikor eljön az ima ideje	A végidőkben
We’ll be dressed up all in grey,	Mindannyian szürkébe öltözünk	Elridegülünk? Jönnek a szürkék?
With metal on our tongues,	Fémmel a nyelvünkön	Biorobotok leszünk?
And silver in our lungs.	Ezüsttel a tüdőnkben	? Telefonos segítséget kérek Vágó úr!
Say my name,	Mondd ki a nevem,
And every color illuminates,	És minden szín kivilágosodik
We are shining,	Ragyogunk
And we’ll never be afraid again.	És soha többé nem félünk
Say my name!	Mondd ki a nevem!
As every color illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!
We are shining!	Ragyogunk!
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!
Say my name!	Mondd ki a nevem!
As every colour illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!
We are shining!	Ragyogunk!
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!
And when we come back	És amikor majd visszatérünk	Ez nincs benne ebben a remixben
we’ll be dressed in black!	Mindannyian feketébe öltözünk	csak az eredeti dalban, de azért
And you’ll scream our names aloud!	És ti hangosan üvöltitek a neveinket	érdekes mondanivalója van, nemde?
And we won’t eat and we won’t sleep!	És nem fogunk enni, nem fogunk aludni	Nem lesz szükség 3D energiára
We’ll drag bodies from their graves!	Kihúzzuk majd a testeket sírjaikból	És a Feltámadás…
So say my name,	Tehát mondd ki a nevem,
And every color illuminates,	És minden szín kivilágosodik
And we are shining,	Ragyogunk
And we’ll never be afraid again,	És soha többé nem félünk
Say my name,	Mondd ki a nevem,
As every color illuminates.	Amint minden szín kivilágosodik
Say my name!	Mondd ki a nevem!
As every color illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!
We are shining!	Ragyogunk!
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!
Say my name!	Mondd ki a nevem!
As every color illuminates!	Amint minden szín kivilágosodik!
We are shining!	Ragyogunk!
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!
Say my name!	Mondd ki a nevem!
We are shining!	Ragyogunk!	Végre!
Say my name!	Mondd ki a nevem!
Say my name!	Mondd ki a nevem!
And we’ll never be afraid again!	És soha többé nem félünk!	Alig várom…

Occupy Hősök Tere

Hasonlóan hozzám, másoknak is el szokott gurulni a gyógyszere (egy helyen azt olvastam magamról, hogy "nem értek mindennel egyet vele, és néha kicsit túlpörög, de döbbenetesen jó meglátásai vannak" :) ), azonban időnként még a hasonszőrű "elborult" elmékben is összeáll egy-egy kristálytiszta kép egy-egy adott helyzetről. Most egy ilyen képet szeretnék megosztani, mert igencsak pontos, logikus és tiszta gondolatmenetet írt le a 2012.blogol-os srác.

"Több mint négy évvel ezelőtt, mikor írni kezdtem a 2012 Blogot, a legelső nagybejegyzésemben, még az Irányítókról szólót is megelőzve, a bankrendszerről írtam, Terria és Lerzia meséje címmel. Akkor ez a történet még ez maga volt az összeesküvés-elméletek szent grálja, sőt, kirívó antiszemitizmus és minden egyéb volt, nem véletlenül született meg látszólag fiktív történet formájában, amelyről aztán az olvasó eldöntheti, mekkora a valóságalapja.

Most, 2013-ban kicsit máshogy állnak a dolgok, lényegében azonban sajnos mégsem. Annyi történt, hogy mostanra a gondolat szalonképes és közkeletűvé vált – túlvagyunk az Occupy Wall Street tiltakozási hullámán, Drábik Jánost képernyőre engedik, újabban Kásler Árpádot és Damm Andreát is, sőt, már a 12 éves kislány is érti, hogy a bankok tehetnek „mindenről”, akik „a semmiből állítottak elő” pénzt. Bár, mint a meséből kiderül, ez kissé bonyolultabb, dehát ha így megérti mindenki, akkor mondjuk így.

Ami tehát egyértelműen látszik, hogy a média- és pénzhatalom meg akarja ismertetni az emberekkel széles tömegével a bankok „mesterkedéseit”, legalábbis nagyjából – de legalábbis azt akarja, hogy az érzelmi viszonyulás a bankok irányában meglehetősen negatív irányba tolódjon a társadalomban. Tudván, hogy a hatalom előszeretettel szervez forradalmakat önmaga ellen, ez nem is meglepő.

Amit nem értek, hogy néhány egyszerű hatalomgyakorlási minta felismerése miért olyan nehéz, mikor annyian oly sok éve beszélünk róluk, itthon és külföldön. Itt van például a probléma-reakció-megoldás. Ennek a visszafejtését – figyelem, szájbatalpaló következik – mindig a végéről kell kezdeni! Azon egyszerű oknál fogva, hogy a megtervezésük is így zajlik. Először kitűzzük a célt, majd megtaláljuk azt a problémát, amelynek megoldása a cél, a kettő közé pedig, hogy a játékba bevonjuk az embereket, kidolgozzuk a reakciómenetet.

 

Tudjuk, hogy mi a cél, nem? „Globalizált”, valójában centralizált, a jelenlegi mutyizás helyett nyíltan központból irányított globális politikai-gazdasági rendszer felállítása. Ennek legfőbb alapkellékei: globális törvények, világkormány, világrendőrség, központi világbíróság, globális központi bank. Ha már a bankrendszerről van szó, bennünket nyilván az utóbbi érdekel elsősorban. Bár a pénzügyi jogszabályokat is „harmonizálni” (centralizálni) kell majd végül, hogy igazán jól (iiletve rosszul) működjön a dolog.

Itt vannak ezek a szemét, önkényeskedő bankok, akik azt csinálnak, amit akarnak, egyoldalúan változtatgatnak szerződéseket, kilakoltatják világszerte emberek millióit? Megoldás: meg kell regulázni őket! Regulázni, úgymint, rendszabályozni. A tevékenységüket figyelő és korlátok közé szorító felügyeletre, felettes szervre van szükségük! Ez pedig csak globális szinten kivitelezhető. Ha ez megvan, akkor nincs több kilakoltatás, és nincs több válság, mert ugye azt is ezek a szemetek okozták a leprikóndollárjaikkal...

És teljes a képlet. Probléma: devizahitelek, FEMA táborok és egyéb borzalmak; reakció: occupy wall street „baloldaliaknak”, alkotmányozó skandálás árpádsávokkal „jobboldaliaknak”, ami mind-mind a világon semmit nem ér el, majd jön felülről a hatalom és jól megadja nekünk a megoldást: központi világbank. És aztán persze világkormány.

Ennyire nehéz volt megfejteni? És akkor megy a találgatás az internetes fórumokon, hogy vajon Kásler Árpád a hatalom embere vagy becsületes hazafi. Mit számít ez, amíg pontosan azt teszi, amit szerepe szerint tennie kell: reagál! Hogy saját legjobb meggyőződéséből, vagy felsőbb parancsra, az mindegy a hatalom szempontjából. Reagál, ahogy az alattvalók mindig is szoktak. Segít meglépni a második, a legkritikusabb lépést, a reakcióét, ahol a hatalom kiadja a kezéből a labdát, ahol az embereknek kell megmozdulniuk, hogy aztán a megoldásról érezzék, hogy az ő akaratukból és értük történik.

Természetesen egy globális központi bank létrehozása a világon semmit nem fog megoldani a valóságban, mert nem arra találták ki. Arra találták ki, hogy ne kelljen már ezt az önmagunkkal versengős színjátékot játszani, hanem végre egy franchise-ba tömörülhessen a világ összes nagy bankháza, még ha különböző cégnevek alatt is. Elvégre ha bemész egy CBA-ba, ugyan nem érdekel, milyen kft a tulajdonosa és üzemeltetője annak a boltnak, a CBA logó az CBA logó, és kész. A globális-centrális bank logója pedig biztosíték lesz majd az ügyfélnek, hogy embercentrikus és tisztességes bankolás folyik odabent – amíg nem jönnek még durvább válságok és még tömegesebb kilakoltatások."

Forrás: http://2012.blogol.hu/read?perm=4040111#logdrb

Fentiekkel tökéletesen egyetértve azért szerintem - a materialista magyarázatok mellett - van ennek az egész occupy-sorozatnak egy szellemi-energetikai célja is. A tömeg képes elvezetni felgyűlt energiákat, sőt egyfajta nyomás-levezető szelepként is működik. Kimentünk, jó sokan voltunk, kiabáltunk egy sort, majd kellemes érzésekkel hazamentünk. Igen, megtettük, amit meglehetett tenni. Nos igen, pont így gondolkodik az elit is, csakhogy mit tettünk igazán? Változott a rendszer? Nem? Ja, akkor az egész illúzió volt csupán, nem? Az egyik csicskájuk is nyilatkozta nemrég, hogy "Tüntetni fognak. Igen. És? Majd hazamennek." Hát igen, hát igen, hát igen. Így működik ez a akció-reakció-ellenreakció, sőt erre számítanak, erre terveznek is. Ezt a csatát ellenfeleinkkel kizárólag szellemi síkon lehet megnyerni, materiális eszközeink alkalmatlanok erre, és le is vagyunk maradva pár ezer évvel. Szóval én - bár egyetértek a tüntetők jelmondataival, és érzéseivel - mégis a szellemi megvilágosodás útját javaslom a kukaborogatás helyett. Persze ki vagyok én, hogy megmondjam merre vonuljon a tömeg? Nyílván arra fog menni, ahonnan azt hallja, amire vágyik. Még akkor is ha ez az út a vágóhídra vezet... Sajnos, vagy nem sajnos, de ez így van: szűk az a bizonyos kapu, nem mehet át mindenki egyszerre...    

Lazuljunk: Supernem - Tudományos-Fantasztikus Pop

Több rétegű üzenet a magunkfajtáknak nagyon sok üzenetmorzsával...

Tudományos-fantasztikus pop
Hatalmas, bombasztikus sokk
A teremtő ismét alkotott
Tudományos-fantasztikus
Torzít egy jel, amit kapok

Szóljon, aztán csillagként hulljon
Egy dallam, végig száguld a bolygón

Tévelygés a spiritualitásban

Sokszor kritizáltam már a materialista érem két oldalát, a tudományt és a vallást, melyek látszólag ellentétei egymásnak, mégis véleményem szerint mind a kettő ugyanabból a gyökérből ered, és ugyanúgy képes magába szippantani és nem ereszteni a megtéveszthetőket. Egy tudományos paradigma is képes vakhitté válni, mint ahogy egy vallás is képes szemellenzősen rögzítetté alakulni, akár egy vizsgálati betonkocka. Most e virtuális érménk "harmadik oldalát", a spiritualizmust vegyük virtuális mikroszkópunk kereszt-tüzébe, - mely egyébként pont a híd szerepét kellene betöltse az érem két oldala, a tudomány és hit között (ha valaki esetleg nem tudja elképzelni milyen egy híd egy érem két oldala között, akkor fúrjon egy pici lyukat az érem közepébe, és lőn...). És hogy miért kell a spiritualitást, mint szerintem alapvető útmutatót is kicsit megráncigálni? Nos, egyszerű: mert úgy tűnik ott sem fenékig tejfel minden. A magam részéről egyébként kezdek egyfajta állandó, de visszafogott derű állapotába kerülni, és öröm olvasni a magaméhoz hasonló hangulatú gondolatokat. Íme egy újabb gyöngyszem, egy lyuk az érem közepén:

"A fantázianevén nyomatja a kvantum mágust, a valódi nevén meg utálja a szomszédot"

"Kvantum mágus. Angyalmédium. Sorselemző. Tisztánlátó. Jósnő. Rontáslevétel. Szellemgyógyász. Nem is tudom miket lehetne még sorolni, annyi minden van. Manapság egyre több ilyen olyan képességgel rendelkező emberrel találkozni. Mindenhol hirdetik a szeretetet, elfogadást, felemelkedést, tisztulást, dimenzióváltást, áthangoló / csatornákat megnyitó energiaáramlásokat, 12 szálú DNS-t, és még lehetne sorolni hogy mit. Na de ezek mennyire valós dolgok, és mi az, amit csak beledumálunk?

Az ember az egy érdekes teremtés. Valamiért mindig elmenekül valamibe a valóság elől. Drog, alkohol, túlzott szex, szerencsejáték, különböző pótcselekvések, és. Spiritualitás. Igen. Úgy veszem észre, hogy a mai világban a spiritualitás az, amibe nagyon sok ember elmenekül. Az ember valamiért sosem önmagától várja a megoldást, hanem mindig valamilyen külső erőtől, vagy akkor fogalmazzunk úgy, hogy egy magasabb erőtől. Mint feljebb írtam, emlegetünk nagyon sok mindent, várunk sok helyről megoldást, na de egyetlen egy dolgot nem nagyon szoktam hallani. Önismeret.

Lehet unalmasan hangzik már, de most komolyan, mi más dolgunk van a Földön? Vajon mennyire fontos, hogy ilyen olyan mesterek, tanítók, médiumok, mágusok, jósok nem tudom mik legyünk? Tényleges önismeret nélkül ezek hogyan tudnak megvalósulni? Hogy szeressem a másikat, hogy fogadjam el a másikat, ha ezeket magammal szemben nem élem, mert olyan blokkok vannak bennem mélyen? Hogy emelkedjek, ha nem tudom hova emelkedek? Hogy tisztuljak, ha azt sem tudom mit kell tisztítani valójában? Vajon ez az önismeret, a spiritualitás, hogy valami fantázianéven futó médiummá, gyógyítóvá, nagymesterré váljunk? Nem hiszem.

Hajlamosak vagyunk különböző dolgokba belemagyarázni ezt azt, vagy olyan dolgokkal foglalkozni, ami szerintem tök felesleges. Íme pár példa. Indigó gyerek. Tök szép és jó, na de mi változik? Nem lesz ettől még felemelkedett mester a gyerekünk.
12 szálú DNS. Na most ez mennyire fontos, mi fog megváltozni annak tudatában, hogy majd egyszer valamikor lehet lesz 12 szálú DNS-ünk? Ilyen olyan áthangoló / csatornákat megnyitó energiák. Június elején miért érdekes az, hogy augusztusban milyen energiák érik a Földet? Tudat alatt arra készülünk így, nem a júniusban élünk. Csillagküldöttek, pl. Plejád, Szíriusz. Min változtat az a tudat, hogy mondjuk a Szíriuszról jöttem? Holnap jön a csekk, éhes vagyok, dühös vagyok továbbra is. Ezek úgy gondolom olyan dolgok, amik nem fontosak most számunkra. Maximum az életfeladatunkban segítenek majd. Na de hogy van életfeladat önismeret nélkül?

Bár nem vagyok az idézetek híve, de hagy idézzek egy filmből: "Yoda: Mindig elkalandozott a tekintete a jövőbe, az ismeretlenbe. Soha se azt nézte, ami előtte áll. Mert mit keresett? Kalandot. Veszélyeket. A Jedinek nem ez a fontos. Te nem leled a helyed." Szóval igen, Yoda is megmondta a Star Warsban, hogy mindenfelé kalandozunk, csak azt nem nézzük, ami előttünk áll. Nem, nem a 12 szálú DNS áll előttünk, de nem is a dimenzióváltás. (Ez is úgy gondolom már egy kicsit fel van fújva). Hanem pl. az, hogy megoldjuk szüleinkkel a kapcsolatot, vagy rendezzük a félelmeinket. Teljesen feleslegesen foglalkozunk olyan dolgokkal, amik vagy nincsenek jelen, vagy egyáltalán nem tudunk velük mit kezdeni. Mint indigó gyerek, plejád, DNS, stb.
Nem leljük a helyünket.

Mint írtam, nem szabad elfelejteni, hogy hol vagyunk, és kik vagyunk. Jelen pillanatban még mindig a Föld nevű bolygón, mint emberek. Ebben a testben, ebben az inkarnációban nem vagyunk angyalok, nem vagyunk Szíriuszi lakosok, nem vagyunk felemelkedett mesterek, hiába akarunk azok lenni. Ha azok lennénk, akkor nem a harmadik dimenzióba születtünk volna le emberként. Ez nem egyenlő azzal, hogy ne tudnánk ilyen energiákkal kapcsolatba lépni, vagy hogy valamilyen szinten ne hordoznánk esetleg ilyesmi energiákat magunkban.
Viszont ez nem jogosít fel arra, hogy a földi életünket ellökjük magunktól, és úgy legyünk jelen, mintha nem is emberek lennénk, és nem is itt élnénk, hanem valahol máshol.

Az ember az ilyen. Ha megtetszik neki valami, akkor azt egyből magáénak tudja. Még jó hogy, ki ne akarna csodás helyeken élni, vagy magasabb dimenziós, szeretettel teli lények között lenni? De sajnos nem ez van. Itt vagyunk a Földön, emberek között. Ez kb. olyan, mintha állandóan belőnénk magunkat, és utaznánk mindenféle magasabb dimenzióba, és ott éreznénk jól magunkat. De ha ott érezzük jól magunkat, és a valós lakhelyünkön, a Földön nem, akkor mennyire élünk Földi életet? Nem kéne rendbe rakni a dolgokat, hogy jól érezzük magunkat a Földön?
És akkor nem akarnánk a Szíriuszon lakni.

Sokan nyomulnak fantázianévvel, de nem tudom miért. Egyes nevek úgy hangzanak, mintha minimum a Star Warsból, vagy egy másik sci-fi, fantasy világból jöttek volna. Képzeljük csak el, Han Solo, kvantum mágus. Darth Vader, sorselemző. Leia Organa, angyalmédium. Spock, tisztánlátó. Vajon miért jó az, hogy más nevet veszünk fel, mint ami a valós nevünk? Ez olyan, mintha Béla helyett azt mondanám, hogy Balázs vagyok, miközben nem. Mintha letagadnák saját magukat ezzel. Vagy mintha két énjük lenne. A fantázianevén nyomatja a kvantum mágust, a valódi nevén meg utálja a szomszédot. Úgy gondolom az utóbbi az sokkal valósabb tud lenni, mint a kvantum mágus.
Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a szomszéd utálat az ugyanúgy részese, mint a kvantum mágus.

Úgy gondolom egy kicsit elszálltunk a spiritualitással, rosszul értelmezzük az egészet. Én is rosszul értelmeztem sokáig. Egy jó darabig nyomattam a szertartásokat, örömködéseket, meditációt meditáció hátán, tisztítást tisztítás hátán, stb. De valamiért csak nem akart az életem egyenesbe jönni. Pont azért, mert mindent csináltam, csak önmagam mélységével nem foglalkoztam, hanem úsztam a felszínen, és varázsoltam össze vissza. Valami történt, nem azt mondom hogy hiába való volt a dolog, csak elsősorban nem ez lett volna a dolgom. A spiritualitás nálam nem azt jelenti, hogy akkor most örömködünk, minden percben boldogok vagyunk, hirdetjük a szeretetet éjjel nappal, tanfolyamról tanfolyamra járunk, nyomatjuk a Facebookon a hatalmas bölcseleteket, idézeteket (mint most azt szokás), közben meg nem tudjuk megoldani a kapcsolatot a szüleinkkel, utáljuk a fél rokonságot, stb. Erre egy két spirituális ember azt mondaná, hogy "Nem vagyunk egy szinten, ők alacsonyabb szinten vannak, mint én." Na ne már. :)

Szóval nálam a spiritualitás a mindennapokban rejlik, az apró kis eseményekben. Nem az 5 dimenziót felemelő szertartásban, a fél hétvégés tanfolyamban, a bölcseletek másolgatásában.
Hanem pl. abban, hogyha odajön hozzánk a hajléktalan, akkor mit reagálunk? Rá se nézünk, mert "nem vagyunk egy szinten"?
Vagy adunk neki pénzt, annyit amennyit? Ő is tanít minket, nem csak a nagymágus a katedrán, 100.000 Ft-ért.
Például arra, hogy áramoltassuk a pénzt, mert ugye az is energia. Vagy hogy annak is segítsünk, aki nem egy gondolkodású velünk, esetleg kicsit alacsonyabb szintű életet él, mint mi.
Lehet elkölti pár száz forintos töményre. És? Az az ő dolga már.

Több embernél azt vettem észre, hogy ellökik maguktól a materialista dolgokat. Kaja, pia, szex, cigi, buli, stb.
Tehát ha ezt és ezt csinálom, akkor mégis milyen ember vagyok, nem tiszta cselekedet. Valahol én is ilyen vagyok még egy két témakörben sajnos, de dolgozom rajta, legalábbis felismertem. Nálam inkább dilemmaként jelenik meg.
Ha ezt csinálom, akkor nem vagyok eléggé spirituális, ha meg ezt csinálom, akkor meg nem vagyok eléggé materialista.
Meg kell találni a kettő között az arany középutat, mert a szex, az alkohol, az evés, a szórakozás, a dohányzás is lehet spirituális. Lehet élni nélkülük, de szerintem az már nagyon szerzetesi élet, vagy "nem akarok a Földön élni" effekt.

Kb ez most a filozófia a Földön: "Jön a dimenzióváltás, jesszoké, akkor az majd megold mindent, végre jön az aranykor. De ne felejtsétek gyerekek, minden percben gondoljatok a szeretetre, mert szeretni jó dolog!" Összefoglalva, csalódtunk a materialista, Földi életben. Nem csoda, sok aljas dolgot csináltunk az évezredek során. Megértem azokat, akik várják az aranykort, szebb jövőt. Viszont a túlzott spiritualitás sem megoldás, az abba való menekülés sem a kiút. Úgy érzem, hogy még mindig valamilyen külső, megmentő, felemelő erőre várunk, ami majd helyettünk megold mindent. Ilyen olyan csillagnemzettségekre, földön kívüliekre, angyalokra, felemelkedett mesterekre, totemállatra, nem tudom mire. Mi lenne, ha felgyorsítanánk a folyamatot azzal, hogy elindulunk önmagunk mélységébe? Hogy tényleg spirituális életet élhessünk, ne csak valami Disney mesét.

A döntés a miénk, vagy örömködünk, vagy zúzunk a mélységbe. Mert minél mélyebbre haladunk, annál feljebb kerülünk."

Forrás: http://dalzso.freeblog.hu/archives/2012/08/09/Tevelyges_a_spiritualitasban/

(ősforrás: lelekafoldon.blog.hu - már nem elérhető (?))

Mese: Tom és Jerry

The End ???

(hanyadjára? szokjunk a gondolathoz? a genetikai program nem enged mást?)

"I know not with what weapons World War III will be fought, but World War IV will be fought with sticks and stones." 

(Albert Einstein)

Nem kell

Van új pápánk - már a neve is hamis. Nem tudom és nem is érdekel honnan ered ez a pápa-névválasztás ötlet, de az tény, hogy a világ első számú vallási vezetőjének, Isten valakik (?) által kinevezett földi helytartójának még a neve sem igazi. Másképpen fogalmazva hamis. Álnév. No meg az a tetszetős kis fordított kereszt is fincsi ott a széken. Ennyit erről. 

Egy barátom ajánlotta ezt az írást, igazán ideillik. Ide, itt és most.

"Az Antikrisztus

Több médiumi jóslat szerint eljön egyszer az idő, amikor az Antikrisztus – szerintem mint minőség, mint jellemző energiaminta – veszi át az irányítást a Föld nevű bolygón és mindenféle negatív eseményeket gerjeszt az emberek között, a halál és a pusztítás jegyében. Nos, aki erre vár, azt ki kell ábrándítanom, nem kell már várni rá, mert régóta itt van közöttünk ez a fajta szellemi minőség, sőt elég sokan ismerik, csak nem tudják azonosítani. Az Antikrisztus legfőbb ismérvei közé tartozik, hogy Krisztusnak állítja be magát és megtéveszti az embereket ezzel, de a cselekvései, motivációi, módszerei elárulják, valójában ki ő, azoknak, akik mernek önállóan gondolkodni, hisznek a lelkiismeretük által közvetített érzéseiknek, szemüknek, fülüknek.
...

Adj békét, Uram

Jönnek itten a híresztelések a háttérben folyó hadműveletekről. Nem akarok nagyon belefolyni ebbe a félelemgeneráló témába, de talán néhány gondolatot megér az ügy. Először is azon gondolkoztam, hogy vajon mit tudhat Észak-Korea, hogy egyre fontosabbá vált kiiktatni? Több dolog is felmerülhet.

A hivatalos verzió ugye az, hogy a kis zsebdiktátor folytatja "nagy" elődje világtól elzárkózott politikáját, és ezerrel fegyverkezik, miközben a népet ántidemokratikusan vegzálja. És ez ugye csípi minden valamire való nyugati demokrata polgár szemét. És ha ez nem lenne elég, még az atomenergiát is próbálják bevetni ezek az elvetemültek.

Aztán felmerül egy olyan verzió is, - és ez már ugye nem témája a híradásoknak - hogy Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, melyeket nem sikerült még bedarálnia a nagy globalista kígyónak, és ebből a szempontból ez a gerillaharc az egész világ ellen nem más, mint egy függetlenség-megőrző ideológiai és pszichikai háború (lassan fegyveres konfliktussá válva). A zsebdiktátor saját népe ellen irányuló méhkaptárt is megszégyenítő szigorára persze mindez nem szolgál túl meggyőző magyarázattal, ám nem szabad azt sem elfelejteni, hogy minden hír és információ, ami eljut hozzánk a kis "sárga ördögökről" az a globális hírügynökségek áldásos szűrőin mennek át, a photoshop-os fényképeikkel...

Végezetül azt a verziót sem szabad elfelejteni, hogy ez a piciny ország nem önmagában áll ellen a nyugati imperialista törekvéseknek, hanem ezen szerencsétlenek országa valójában birodalmak közötti konfliktus helyszíne - Kína + Orosz Birodalom a NATO + USA-val szemben. A két nagy tömb ugyebár. És ne legyünk naívak, hogy e két tömb között mindössze gazdasági verseny áll fenn... Erre utalhat az a figyelmeztető földrengés-lövés, amit hogy-hogy nem, pont az Orosz-Kínai határ közelében sütöttek el a - többek között -  időjárásért felelős illetékesek...

A történelem ismétlődő körökből áll. Például erős a gyanú, hogy a vietnámi háborút sem megnyerni akarták, hanem minél tovább fenntartani. A háborúkat a kormányok fizetik, őket meg az adófizetők. De a hasznot minden esetben a katonai érdekeltségek aratják és a mögöttük álló bankok. A '60-as évek teljesen felesleges küzdelme egyértelműen az amerikai fegyvergyárak és vegyszergyárak (pl. a MONSANTO!) érdekérvényesítése, erős lobbi tevékenysége miatt húzódott olyan sokáig. Az amerikai hadseregnek olyan érthetetlen parancsokat kellett betartaniuk (pl. bizonyos területeket nem támadhattak), melyek miatt lehetetlenné vált a győzelem. Aztán amikor már erős (adófizetői) politikai nyomás alá került az ügy, kivonultak (miután kiépült a megfelelő szervezeti háló...). Ráadásul mivel a történelem állandóan ismétli önmagát gyanús, hogy az egész vietnámi konfliktus orosz és amerikai ellentétek hátterét sejteti, ahol a hidegháborús időszak „meleg” háborúvá fajult egy területre koncentrálva, de még bizonyosabb az, hogy a háború elhúzódása mindkét (egy-gyökerű) félnek érdeke volt, legalábbis a fegyverszállítmányok, és az új háborús technológiák kísérleti lehetőségeinek vonatkozásában. Tisztázandó az is, hogy pontosan milyen amerikai fegyvergyáraknak, vegyigyáraknak volt érdeke a háború elhúzódása, valamint az is, hogy a CIA mit profitált a hadsereg által kiépült drogkereskedelemből…miközben szép hazafias eszmékkel sorozták be az amerikaiakat is katonának, akiknek fogalmuk sem volt a valódi célokról, de a „haza védelmében” jó messze kellett gyilkolászniuk. 

És ahogy a történelem ismétli önmagát, teljesen hasonló konfliktusba botlunk a Palesztin helyzetnél is, ahol ne legyenek kétségeink, hogy az izraeli fegyverarzenál nem tudná két nap alatt lerendezni az egész ügyet, ha ez állna érdekében. De mint minden előző esetnél nem a háború megnyerése a fő cél, hanem a fenntartás amíg lehet. Minek is? A félelemnek, a harcnak, a vérengzésnek. Mert gondolom ez éltet bizonyos köröket anyagi, energetikai és sajnos szellemi értelemben is... Nos, ez már csak így megy ezen a bolygón - egyelőre...

Szóval a kérdés továbbra is az, mit tud Észak-Korea, amiért éppen ő került terítékre ma?

Mivel ezt nem tudom, már csak egy dolgot fűznék ehhez az egészhez:

Könyvajánló: Arthur C. Clarke - A gyermekkor vége

Arthur C. Clarke neve többek között a tudományosan megalapozott fantasztikus regényei és novellái miatt lett híres. No persze, egy olyan írótól, aki fizikából és matematikából doktorál, és mellesleg a - ma már visszagondolva kissé megmosolyogtató nevű - Brit Bolygóközi Társaság elnöke volt, nem is várható el nagyon más. (miért megmosolyogtató? nos csak azért mert ez a társaság már jóval az első hivatalos űrutazások megtétele előtt nevezte el így magát, a gyarmattartó brit politika csúcspontján, ami arra utal, hogy nem elég nekik a fél Föld, már más bolygókra is szemet vetettek...). Mindenesetre Clarke ennek az intézménynek lett tagja majd később elnöke, amely társaság úttörő szerepet játszott nemcsak Nagy-Britanniában, de az egész világon az űrkutatás és az űrhajózás népszerűsítésében. Azonban még az ilyen emberek is "hibázhatnak" olykor, és elkalandozhatnak a hivatalos tudomány által nem túl szívélyesen fogadott határtudományok felé, úgy mint például a parajelenségek világába. Így szokták nevezni a "természetfeletti", "megmagyarázhatatlan" eseményeket és jelenségeket, melyek azért kapták ezeket a címkéket, mert egész egyszerűen nem illeszkednek bele az aktuálisan elfogadott tudományos paradigmába, azaz az "általunk" leírt természeti törvények és rendszerek képébe. Holott igazából az ilyen események - a csalásokat leszámítva - tökéletesen természetesek, legfeljebb nem értjük a működésüket még. És egy ilyen, a közeljövőben nagyon is várható jelenség/esemény fogalmazódik meg A gyermekkor vége c. regényben. 

Arthur C. Clarke látnoki képességeiről a könyveiben leírt és az azóta már megvalósult "találmányai" adnak némi bemutatót. Clarke volt az, aki 1945-ben felvázolta a geostacionárius pálya alkalmazását a távközlésben. Huszonöt évvel később elképzelése megvalósult, azóta műholdakkal biztosítják a tengerhajózás, a légi közlekedés navigációját, telefonok, internet, személyhívók, tv-műsorszórás globális működését. Hosszú éveken át együtt dolgozott amerikai kutatókkal és mérnökökkel műholdak és földi állomások kiépítésén. Aztán például a jelen ajánló tárgyát képező regényben, mely 1953-ban jelent meg, előre vizionálta a hologram alkalmazását, melyet ugyan 1947-ben talált fel Gábor Dénes, de csak évtizedek múlva lehetett beszélni gyakorlati alkalmazásról. Ennyit a közös tudatmezőről egyébként... Leghíresebb regénysorozatában, mely a 2001 Űrodisszeia könyvvel kezdődött szintén sok ötlet felmerült, mely azóta valósággá vált, sőt néhány regénye kapcsán még NASA mérnökökkel is dolgozott együtt. Neki köszönhetjük például az olyan törvényszerűségek felismerését, mint például:  

"A kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslástól"

Szóval egy ilyen pályafutású embertől nem várt, vagy talán eléggé meglepő, pontosabban "szaktársai" által eléggé elítélendő, amikor "határokon túlra" merészkedik és például metafizikai témákhoz nyúl. A gyermekkor vége c. regényben pedig pontosan ezt tette, olvasói nagy örömére. Örömére, ugyanis az olvasók, a közönség nem feltétlenül hülyék gyülekezete, és még ha az ilyen témaköröket - a száraz tudományos eszmefuttatásokkal ellentétben - mindig is körüllengi a "jobb eladhatóság szaga", akkor is a többséghez azért állhatnak közelebb e határfeszegetések, mert pontosan tudják/tudjuk, hogy a valóságban nincsenek határok, még ha ez olykor fáj is az akadémiák hegycsúcsain. No persze azért nem kell elmenni - még ha néha jól is esik - a hülyeség irányába, de szerencsére Clarke esetében szó sincs ilyesmiről. A gyermekkor vége tökéletes példája a "van annyira vad elképzelés, hogy még akár igaz is legyen" típusú eszmefuttatásoknak, mely minden felvetésében megőrzi hitelességét, és a tudományos körökben két lábbal álló író ismérvét, akinek úgy tűnik mintha ennél a regénynél túlságosan tudatosan elszállt volna a fantáziája - viszont mégis pont ezért tűnik (legalábbis nekem) olyannyira hihetőnek amit leírt. Sorai olvasásakor belenyilall az emberbe a kérdőjel, hogy az író ezt most előre látta, vagy már eleve tudta? Nem mindegy ugyanis, hogy valaki fantáziálgat egy bizonyos jövőkép vonatkozásában, vagy konkrét tudással bír a felől, hogy amennyiben így mennek a dolgok tovább ahogy most, akkor ezek és ezek fognak bekövetkezni.

Nem akarok túl sokat spoilerezni (elárulni a könyv csattanóit), de azért néhány érdekességet mindenképp érdemes megrágni. Először is már maga a könyv felütése is rendkívül érdekes - ami arról szól, hogy a Föld nagyvárosai felett egyszer csak hatalmas méretű űrhajók jelennek meg (ismerős?), és... és hat napig nem történik semmi. S hogy miért a Bibliai utalással egyenértékű hetedik napon kezdődik csak valami, ez nem derül ki, azonban az rögtön kiderül, hogy a földönkívüliek érkezése nem ellenséges, hanem egyértelműen segítő szándékú. Nos, meg kell mondjam nem tudom pontosan összefoglalni mi is történt az ötvenes évek nagy UFO-őrülete óta, de azt biztos, hogy míg a Clarke vízió segítségről és felemelésről szól, az azóta megjelent szinte minden földönkívüliekkel foglalkozó történet alapvetően ellenséges idegenekről szól..., hogy miért...? Tán csak nem minket is UFÓ-k irányítanak, akik úgy döntöttek, hogy további konkurenciának nincs helye - s ezért propagálják, hogy már tudat alatt is utáljuk az idegeneket, még ha azok esetleg jószándékkal közelednének is...? Most nem kívánok ebbe az irányba továbbmenni, inkább nézzük ismét a történetet: a betoppanó látogatók felügyelőknek nevezik magukat (az emberek meg főkormányzóknak), akiket ideküldtek rendet tenni. Épp jókor, hiszen - mint kiderül - a legfőbb Értelemnek (!) is feltűnt, hogy az emberiség a szakadék felé rohan. És ez a szakadék nem csupán a harci arzenálunk egyre növekvő mérete és bolygóméretű pusztításunk miatt közeledik vészesen, hanem a teljesen hibás szellemi irányultságunk miatt is. Clarke nagyon jól érzékelteti ezt, és már az ötvenes években olyan társadalmi összképeket látott előre, melyek azóta - mivel nem avatkoztak be (?) jóságos idegenek, vagy mert pont hogy beavatkoztak - csak még rosszabbak lettek.

Szerencsére a regény felkínál egy eléggé vissza nem utasítható lehetőséget az emberi faj számára, és az idegen felügyelők irányításával átszervezik az egész bolygó életét egy háborúktól, szenvedésektől, éhínségtől, bűnözéstől mentes utópia és egy Világállam irányába, és ez csak a kezdet! Itt most joggal szólalhat meg egyesekben a vészcsengő, mivel jelen világunk is egy világállam irányába megy csak sajnos egyáltalán nem a regényben megvalósított békés utópia ismérveivel... Na, mindenesetre talán elhamarkodottság lenne Clarkot holmi illuminátussággal vádolni, hiszen a világbéke, mint vízió számtalan csatornán megjelent már az emberiség történelmében, csak jelen regényben ehhez egy külső segítséget is kap ez a humán közösség - ami, elnézve jelen helyzetünket, valljuk be őszintén, nem is tűnik túl nagy badarságnak, tekintve, hogy saját magunk, egymagunk egyre nehezebben tudunk kimászni ebből a kátyúból. (pláne akkor nem ha eleve külsős "segítség" miatt kerültünk ebbe bele, ugyebár). No, visszatérve a regényre: az emberiség válaszút elé kerül, pontosabban két felé tart az útja (ez a kettészakadás ismerős ugyebár!). Az egyik marad, aki volt, háromdimenziós ember, addig amíg ebben a létdimenzióban a Föld létezik (nem sokáig), a másik része az emberiségnek egy spirituálisan, szellemi energiák tekintetében valami sokkal fejlettebb, egóját teljesen leépítő egységes entitássá alakul, a Főértelem (Isten) igazgatása alatt, kilép/felemelkedik ebből a létsíkból (ismerős??). A történetből kiderül, hogy a hatalmas űrhajókon érkező felügyelők szintén háromdimenziós lények, szintén a Főértelem irányítása alatt, viszont bennük nincs meg az a spirituális erő és képesség (ismerős?) ennek az ugrásnak a megtételéhez, ezért ők csak az őrzői azoknak a fajoknak szerte a galaxisban, amelyeknek megadatott ez a lehetőség, viszont fejlődésük egy kritikus szakaszában akár még el is pusztíthatják magukat ezen erők nem megfelelő alkalmazásával (ismerős??). A emberi faj (és más fajok) ezen korszakát nevezzük gyermekkornak, és amikor ez lezárul, és vége az egymás kővel/ideológiákkal/atombombával való hajigálásának, akkor - saját kis életünk példájából élve - sok mindent magunk mögött hagyunk, ami talán olykor hiányzik és fáj, de annál több minden újdonsággal találkozunk, új tapasztalatokra és képességekre tehetünk szert. Régi korlátaink levetése, és ezen új tulajdonságok nélkül nem is lennénk alkalmasak egy csillagközi civilizáció kiépítésére - ahogy a könyv is utal erre: "A csillagok nem az emberért vannak". Nem a jelenlegi emberért, amelyik legtöbb esetben anyagi érdekek miatt képes agyonverni bármit még önmagát is, hanem egy fejlettebb élőlényért. A sci-fi történet csak egy keretet ad neki, de a fő mondanivalója ennek a regénynek az amikor az ember megszűnik ember lenni, és valami mássá alakul - Clarke itt már feszegeti a közös tudat kérdéskörét is. Idevág egy másik könyvajánlóból kölcsönözve néhány gondolat:

"A gyermekkor vége mestermunka. A következő néhány sorban csak a címmel foglalkozom, bár óhatatlanul érintenem kell egyéb témákat is ennek ürügyén. Ez a regény biztosan szerepelne A Világirodalom Tíz Legszebb Címe nevet viselő teljesen szubjektív listámon, ha valaha is eszembe jutna írni egy ilyet. Nem elég, hogy a visszavonhatatlanság érzését kelti az emberben, de valami értékvesztést is megidéz. Mindezt tovább mélyíti a cím értelmezése, melyre természetesen több lehetőség is van. (A németeknek sikerült Die letzte Generation [Az utolós generáció] cím alatt kiadni a regényt – van ebben valami önsorsrontó).

Legalább négy különböző regénybeli motívumra vonatkozhat a cím az én olvasatomban és persze ezek szépen egymásra rakódnak, egyik a másikra épül. A „főkormányzók” megérkezése az első ilyen réteg. Az emberiség gyermekkora akkor ér véget, mikor megtapasztalja, hogy nincs egyedül a világegyetemben értelmes fajként.

A „főkormányzók” olyan tudományos fölénnyel rendelkeznek, hogy hozzájuk képest kisgyermekek vagyunk – a szöveg alá is húzza ezt a viszonyt, hiszen többször említi, hogy olyan elnézően és türelmesen viselkednek az emberiséggel, ahogyan egy gyermekkel szokás. Mindazonáltal megosztják ezt a tudást, kitanítják az emberiséget, terelgetik őket a fejlődés útján. Ám határokat is szabnak: bizonyos kutatási irányokat elzárnak. Ilyen a nukleáris energia fegyverként való felhasználásának útja, illetve az űrkutatás. Mindezt azért, hogy az ember ne okozzon önmagában kárt.

Ez el is vezet minket a cím következő értelmezési lehetőségéhez: a gyermekkor akkor ér véget az ember számára, amikor már szükségtelen egy idegen fajnak őrködnie felette – a cselekmény előrehaladtával több karakter is ezen véleményének ad hangot, tovább erősítve a cím effajta interpretációját.

A tudományok fantasztikus ütemű fejlődésének következményeképp megszűnnek a vallások a földön. Az emberiség „felvilágosodik”, kilábal saját maga okozta kiskorúságából – kínálná magát a párhuzam. Clarke zsenialitása érzésem szerint ezen a ponton megbicsaklik, mégpedig azért, mert észrevehetően nem ismeri a hit pszichológiáját. Ez azért is érdekes, mert részletekbe menően foglalkozik a szöveg a parapszichológiai jelenségekkel és azok természetes magyarázatával, melyet az emberi psziché bizonyos működési szabályszerűségeihez köt. Egy effajta spekuláció viszont kiterjedt pszichológiai ismereteket feltételez.

A (para)pszichológia egyébként is központi témája a szövegnek, ahogyan a közös tudat lehetősége is. A „főkormányzók” érkezése után 100 évvel születnek meg azok a gyerekek, akik már olyan pszichikai erőkkel rendelkeznek, melyek megengedik a fúziót az elmék között. Az emberi faj változik itt meg – mondhatni végetér a gyermekkora. Éppen akkor, amikor az emberek utolsó generációja átlépi a gyermekkor határát és megszűnik embernek lenni."

Forrás: http://prozanostra.com/2011end

Na tényleg nem akarok mindent lelőni a könyvből, azok számára akik még nem olvasták, de számomra elképesztő felismeréseket és ismerős húrokat pendített meg ez a történet - és ha belegondolok, hogy mindez még az "ezotéria-korát" jócskán megelőző 1950-es évekből származik, akkor tényleg itt megáll az ész és a tudomány. :) Nem is elemzem tovább, ajánlom minden kedves olvasónak beszerezni ezt a könyvet, a bővített kiadás 2008-ban jelent meg a Galaktika Fantasztikus Könyvek jóvoltából (ebben a történet időkeretét maga az író áthelyezi a jövőbe). 

Én azt hiszem, hogy az emberiség (ismét?) eléri lassan gyermekkorának végét, ehhez persze nagyon sok berögződést le kell még építenie - segítséggel vagy magától. Ilyenek például a vallási dogmatikák, az egók/elmetartalmak harca, a kizárólag materialista anyagelvű életszemlélet, a háborúskodás, az irigység, a fiókozás/címkézés/ítélkezés hibái, és még sorolhatnám. Szóval igen sok leckénk van még, de én bizakodó vagyok e tekintetben. Na nem mintha hiú reményeim lennének, hogy erre a váltása mindenki képes lenne, viszont erősen remélem, hogy egy - most még háttérben lévő, de már igen keményen dolgozó - kisebbség igenis képes lesz megcsinálni, és akkor talán nem kell azon aggódnunk a szakadék széle és az alja között félúton - abban a néhány másodpercben - , hogy hol rontottuk el...  

Ajánló: 

A science fiction látnokai: Arthur C. Clarke

Szabad-e végre locsolni?

Zöld erdőben jártam

Havas tájat láttam

Nem akart elolvadni

A tél nem akart elbújni

A tavasz nem akart előbújni

Mikor szabad végre locsolni?

Winter is coming - mondogatja sűrűn Eddard Stark a Trónok harcában (ma van a 3. évad premierje a zédzsbíjón). Ma - a feltámadást követő reggelen - erős havazásra ébredtünk, így e mondás némileg másképp mutatkozik nálunk: winter isn't going. És ez még csak nem is áprilisi tréfa bakker! Faluhelyen még trendi ilyenkor előkotorni a szódásüveget, útnak indulni, és elkapni az összes lyányt, aki ilyenkor kimerészkedik az utcára - hát ma ez gondolom elmaradt. Nem tudom pontosan milyen üzenetértéke van a feltámadás másnapján hókristályok Égből jövő megjelenésének, de azért lehetnek sejtéseink... Mindenesetre a tavasznak szerintem lőttek, mert ahogy sejtem, egy ilyen ragaszkodó tél után talán jó ha egy hetes átmenet után gőzerővel beköszönt a nyár, és onnantól szabad lesz locsolni - ki mit óhajt. De ne legyen igazam! Hát mikor hordjuk a jó kis átmeneti ruháinkat, mint például a jó öreg kopott farmerkabátot? Hát hogyan lehet ilyen gyorsan, átmenet nélkül ébredni? Vagy kaptunk rá időt, csak nem figyeltünk...?

Fekete István mester így ír a tavasz ébredéséről:

"Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe.
Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében.
S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág.
Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt ,sem illatot adni.
De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, és tehetnek molyzsákba, mint az emberek.
Rendre, rendre: sorjában.A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai.
És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb.
Lágy ez a hang; nem kiált, nem harsog, nem rikolt, csak szétfolyik, mint a sóhajtás, és meghallja mindenki.
A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető – aki szintén most érkezett külországi útjáról –, a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek; a napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtan lesznek, mint az élet ígérete.
És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn: a kék. Még csak itt-ott elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt, de körülötte édes illat omlik a földre, és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban: az ibolya. Illatát aztán elkapja a szél, játszik vele, meghordozza a csalitokban, az öregerdőben, hol néma odvakban vadméhek aludtak eddig, de most a meleg illattól megzendül az odú, és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek.
Búg galamb, dongnak a méhek, esténként óvatosan megszólal már a feketerigó, és fuvolájára kipattan a füzek ezüst barkája; de meghallják a denevérek is, s amikor vadászházak kéményéből, öreg odvakból apró árnyak szállnak ki némán, mint a titkos gondolat, hogy van-e már élelem odakint, repkednek-e az éji bogarak. Hát bizony nemigen repkednek még, de helyettük ugyanolyan lágy szárnyalással pisszegve-kurrogva nászrepülésben van a szalonkák népe.
Hallgat az erdő – hiszen fel sem ébredt még igazán -, csak a szalonkák űzik egymást vak szerelemben, és az erdők lila árnyékából lángpenge vág az ég felé, dörren a puska, s a vándor lovagok vére rácseppen a hóvirágok fehér arcára.
Aztán elhallgat minden, csak a bagoly jár nesztelen szárnyalással, felemel egy-egy egérkét, és viszi haza az odvába, mert neki ilyenkor már tojásai vannak, s az asszonynak is kell valamit enni, ugyebár.
Eközben múlnak a napok.
Eltűnik a hóvirág, megfakul az ibolya, a fűz barkái helyett leveleit suhogtatja már a szél, és hozzák, egyre hozzák a tavaszt az érkező vándorok. A dél végtelen ege elküldi a pintyet, a csízt, az éneklő rigót, és mindenki hozza magával a kis hangszerszámát, ki a fuvoláját, ki a citeráját. Minden reggel fényesebb a nap, és minden reggel jobban tele van muzsikával az erdő.
A nyír már zöldben pompázik, az utakat benőtte a fű, a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán, és száll a dal, mámorba hanyatlik a szerelem, készülnek a fészkek, millió új élet lüktet a csírák és szívek mélyén, és egy reggelen fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák.
Az öreg tölgyek, vén bükkök, szijas szilfák és mogorva körtefák nehezen öltöznek, nehezen ébrednek, de az esküvőről, a nász ébredéséről elmaradni nem illik.
Felsült a nap, vadcseresznyefák virágkoronája kitárja millió kelyhét az áldó nap felé, és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem, az élet, a tavasz orgonáján.
Csupa napfény az erdő, csupa égig szálló dal. Nem alszik már senki, és vándorló kis bárányfelhők megállnak az égen hallgatódzni, bár ők nem hivatalosak a lakodalomba.
A gyalogúton öreg róka ballag. Kopott vén szuka; szájában nagy liba, mely eddig az erdész tulajdonának vallotta magát. A róka leteszi a nehéz libát, és mérgesen rázza ki füléből a lakodalmi lármát.
„Megbolondultak ezek? – gondolja. – Majd megbánják! Én is vén fejemmel… nyolc kölyök, én is így kezdtem, aztán most nekem jut majd legkevesebb ebből a szép libából!”
Sóhajt még egyet, és ballag tovább. De odafent senki nem vette észre a rókát. Áll a nász, az erdő felébredt."

Hát rajta erdő, ébredj végre!!!