2012. július 30., hétfő

120 millió éves háromdimenziós térképet találtak

A szenzáció-hajhász cím úgy tűnik nem ámítás, bár a hír 10 éves.
2002-ben jelent meg a Pravda áprilisi számában, hogy orosz tudósok a Baskír Köztársaság (Dél-Urál) területén  felfedeztek egy titokzatos tárgyat, amely gyártásához olyan műszaki ismeretek szükségesek, amely csak fejlett civilizációknak van meg. A tonnás kőtáblán a környék háromdimenziós térképe látható! De mi több, az anyag vizsgálata, valamint a speciális funkciók ábrázolása a térképen arra a következtetésre juttatta a tudósokat, hogy ez a "kártya" mintegy 120 millió éves... Szóval úgy tűnik nem csak a Georgiai kövek XX. sz-i gyártói voltak képesek monumentális üzeneteket hagyni az utókorra, hanem őket jóval megelőző korokban is volt erre képesség - és igény.

Alexander Nyikolájevics Csuvirov - a Baskír Állami Egyetem alkalmazott fizika tanszékvezetője 1999-ben Csandar falu közelében (egy veranda alá beépítve) olyan több millió éves kőlapot talált, amire ismeretlen technikával az Ural hegység háromdimenziós domborzati térképét gravírozták bele, gátakkal, csatornákkal együtt. Három féle kőzetréteget azonosítottak be rajta, melyeket külön vittek. Az első egy dolomit réteg, a második domborzati rész diopszidüveg (mai tudásunk nem elég ahhoz, hogy ilyet ember ma elkészítsen, ez a réteg tartalmazza magát a térképet), a harmadik védőréteg egy 2 milliméteres kálciumporcelán. A megmunkálás mikéntje eddig teljesen tisztázatlan. (A jelenleg rendelkezésünkre álló high-tech számítógéprendszerek segítségével, a tudósok több éves munkával tudnak ilyen háromdimenziós térképet létrehozni.)




Több szakember is vizsgálta a leletet. Egyöntetű véleményük szerint a térkép olyan pontos, hogy az csak műholdkép segítségével készíthető el. Csuvirov szerint a térkép pontosan megfelel annak a képnek, amilyen az uráli táj volt évmilliókkal ezelőtt. „Főként az egykori ufai kanyon döbbentett meg minket, amely egy évmilliókkal ezelőtti tektonikus törés a földkéregben Ufa és Sztyerlitamak között. Az idők során a föld ismét összezárult ezen a helyen – a mai Urshak folyó ágyában. Érdekes módon a kanyon egykori folyása pontosan van ábrázolva a térképen.” A lapon ismeretlen eredetű írásjelek is találhatók, valamint két jelzőpontként szolgáló kagyló, melyek érdekessége, hogy az egyik egy olyan fajhoz tartozik, amely 50 millió évvel ezelőtt eltűnt, a másik pedig 120 millió évvel ezelőtt bukkant fel. Csuvirovék tudnak még öt további hasonló kőlapról, melyek vélhetően az előző folytatásai...

"Feltétlenül megjegyzendő - mondta még a professzor -, hogy a domborzatot tartalmazó részt nem készíthette valamely ősi kőfaragó. Ez egyszerűen lehetetlen. Nyilvánvaló, hogy géppel készült. A röntgen-felvételek később igazolták, hogy a kőtábla nagy pontosságú gép munkája nyomán készült..." A domborzati térkép nem csak a természeti tájat (hegyeket és folyók medreit) mutatja, hanem egy ősi civilizáció nyomait is. Az egyik legjelentősebb elem egy csatornákból és öntözőkből álló csatornarendszer, ami gigantikus méreteket ölt: 500 méter széles, 3000 m mély, és több kilométer hosszú. "Ma az emberiség a töredékét lenne képes építeni annak, ami a térképen látható." - tette hozzá a tudós.


A Föld 150 millió évvel ezelőtti feltételezett állapota

Szóval úgy tűnik nem kell túl sokat aggódni az aktuális "világvégén", mivel korábban is élt itt a Földön valami értelmes faj, és valószínűleg utánunk is lesznek itt páran ebben a Föld nevű kiképzőtáborban (vagy nevezzük ugródeszkának? és vajon mit fog szólni 120 millió év múlva az akkor kupak-tanács, ha kiás egy TESCO-t??) - bár sajnos az előző letűnt civilizációkra, korszakokra már csak ilyen homályos nyomok utalnak, mint ez a 3D-s térkép. Rengeteg olyan nyom létezik a múltból melyek magyarázatlanok. Leletek, melyek nem passzolnak a nekünk felállított képbe, s melyek arra az ijesztő ámde kutatni való felismerésre juttatnak minket, hogy a hivatalos magyarázatokkal valami nagyon nem stimmel. Megállapíthatjuk, hogy a világban olyan sok elvarratlan szál hever mindenfelé, amit a "tudomány" egyáltalán nem kutat vagy valami olcsó magyarázattal félrelök, és amelyek mellett a hivatalos történetírás is vakon elmegy, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni. Nem lehet annyiban hagyni, mert ezek a szálak úgymond történelem előtti időkbe vezetnek vissza, a hivatalos krónikákat időben megelőző kultúrákba, amelyekről semmit sem árulnak el nekünk. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az emberi létezés történetének megelőző fejezeteit itt a Földön vasfüggöny mögé zárták és abban reménykednek, hogy ez a szándékos elhallgatás soha sem derül ki - itt utalok pl. Michael Cremo kutatási anyagára, a minden földrészt elárasztó piramisokra, vagy az Icai kövekre. Nos, mivel "láthatatlan kezek" erősen érdekeltek abban, hogy ez az állapot így is maradjon ameddig csak lehet, gondoskodtak róla, hogy az összes ezzel összefüggő vagy erre utaló dokumentum titkosítva legyen, vagy megsemmisüljön - lásd pl. a vízzel elárasztott Ozirisz-kamrájának esetét. Azonban mivel napról napra derülnek ki újabb elemei a kirakónak, így a nagy titkosítók eleve kudarcra vannak ítélve. Bár lehet, hogy ez is része a Tervnek...

"nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék."


Források: 



Ajánló:

17 megjegyzés:

  1. Köszi Mazsola, hogy föltetted a cikket.
    Ami kimaradt a történetből, az az, hogy az említett 3D-s térkép nem tartalmaz úthálózatot.

    Ez pedig élénken arra utal, hogy a térkép készítői valamilyen repülő alkalmatosságról készítették a mintát (fotográfia ???), amit aztán elvittek valami modernebb "műhelybe", ahol különleges eljárással elkészítették ezeket a 3D-s táblákat.

    Na akkor ennyit a hivatalos történelemírás által összehazudozott "kőkorszakról". ... :))) Ez az ostoba mese kb. annak felel meg, mint amikor a mai civilizációt kutató tudósok 50 millió évvel később kiássák mondjuk az aboriginik maradványait
    és azt állítják, hogy az akkori (a jelenlegiről beszélek) civilizáció milyen primitív volt.

    Aztán mégvalami.

    A nullapontról írt emilem úgy kivágta egyeseknél a biztosítékot, hogy az egész levelezőrendszert komplett elküldték a nirvánába.

    Szóval nyomon vagyunk. ... :)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja igen elfelejtettem említeni, hogy a füles Ö.T-től származik, a téma forrását is ő küldte. Köszi utólag is!

      No igen párszor már sikerült beszaratni a fejeseket, de hogy miattunk lőtték volna le a levelezőt... ki tudja? :))

      Törlés
    2. a kényes információk nehezen mennek át a Mátrixon.. volt olyan eset (nem egyszer, ezért TUDOM hogy igy van), hogy a blokkban kiment a trafóállomás+gép félig kiégett+stb..

      Az infót ismerem, de köszönöm azok nevében, akik még nem ismerték+most olvassák.

      (most pedig beszállok az egyik másik blog kissé túlzottan borúlátó emberkéjeinek.. nem mind Gonosz, ami fekete esernyő.. á lá Mary Poppins vs. Orratlan Voldemort.. :D )

      Én pedig folyamatosan várom a hableányomat-mindegy hogy Júliának-Judenak-Mary Poppinsnak-KisHableánynak vagy akárhogy hivod.. V.. 5.D.. szólitgatom, de egyelőre csak dalokban üzen..

      p.s.: láttátok az MI5 új logóját? (ha megérted, már meg is van, miért volt Erzsike olyan savanyú a megnyitón)

      Törlés
  2. Ö.T. a "A nullapontról írt emilem"-ről lehet esetleg többet tudni? Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet.
      A földrajzi nullapont kb. csak 200 éve van Greenwich-ben, előtte kb. 1700 évig egy spanyol szigeten volt.
      Azt megelőzően pedig Rhodos szigetén. (Görögország)

      Nos, a nulla pont jelentősége, hogy az abszolút közepet jelzi,
      más értelemben a kiindulópontot, vallásilag pedig egyenlő a Teremtővel, mivel ő a közhiedelemmel szemben nem jó, hanem semleges. Erre maga Krisztus is utal a Bibliában. (... ha csak barátaitokat szeretitek, mi jót tesztek, hiszen a hitetlenek is ezt teszik. Nem szószerinti idézet.)

      A fizikai síkban - legalábbis minden jel erre mutat - a nullapont birtoklása egyenlő a hatalom birtoklásával is. Mindenesetre az tény, hogy Rhodos annak idején kereskedelmi-, kulturális- és vallási központ volt.

      Spanyolországban, pontosabban a Kanári-szigeteken El Hierro volt a "nullapont" helye, amit akkoriban csak Ferro-nak neveztek. ( Figyelmedbe ajánlom, hogy a Ferro jelentése = VAS, aminek komoly jelentősége van, ha Isten a VAN néven mutatkozott be.)
      Az mindenesetre tény, hogy az amerikei kontinenst a spanyolok gázolták le annak idején, már amennyit ismertek belőle, (közép- és dél-Amerika) kiírtva a már meglévő indián kultúrákat. (pl. az inka csomóírást már talán senki sem ismeri)

      Az angoloknál a "nullapont" - ha jól emlékszem - 1884 óta van hivatalosan. A döntést érdekes módon Washingtonban hozták meg egy konferencián. (Mazsola figyelj, Vas - hing - TON!!!)

      Nos, amit a spanyol meghagyott az amcsi kontinensből, azt az angol gázolta le. Vagyis két "nullapontos" versenyző.

      Amire rá akarok világítani, hogy a "nullapont" jelentőségét valakik már kb. minimum 1900 éve ismerik, csak kussolnak róla.

      Más.

      Ezzel a cikkel kapcsolatban talán érdemes megemlíteni, hogy a Mózesnek adott törvényeket "véletlenül" (???) éppen kőtáblákra írták. ... :)))

      Ö.T.

      Törlés
    2. Ez igazán érdekes, köszönöm!

      Törlés
    3. Igazad van Chaser, slamposan fogalmaztam.
      Természetesen a "0" meridiánról van szó.

      Ö.T.

      Törlés
  3. "láttátok az MI5 új logóját? (ha megérted, már meg is van, miért volt Erzsike olyan savanyú a megnyitón)"

    Én csak azt láttam, hogy Bözsi néne egyre jobban hasonlít Bush bácsira, szóval ez a vérvonal kérdés egyre nyílvánvalóbb.

    VálaszTörlés
  4. Aztán van itt mégegy érdekesség a témával kapcsolatban, ez pedig nem más, mint a KŐ.

    Valahogy ez a KŐ végigvonul az egész emberi történelmen.

    1. Ha megnézzük ezt a térképet = KŐ.
    2. Kába köve = KŐ.
    3. Krisztus = az egyház alapKÖve.
    4. Piramisok = KŐ.
    5. Határ- KŐ.
    6. A proletárok fegyvere = KŐ.
    7. A Tízparancsolat = KŐ.
    8. Stonehenge = KŐ.
    9. Georgia Guidestones = KŐ.
    10. Útjelző = KŐ.

    Nem lehetséges, hogy a materiális síkon nagyon megszaladtunk és már az atomkornál tartunk, szellemileg meg még mindig a kőkorszakban vagyunk ???

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  5. A Földön már több féle faj is létezett.Az óriásokról szóló mesék nem kitalációk, sőt belőlük is több volt, voltak akiknek nem volt eszközökre szükségük, majd később változtak az idők, az ők emlékeiket találják most meg.Pl.ezt a térképet is. Az óriások tudták, hogy a mostani törpék fogják uralni a bolygót, nagyon elszomorodtak, de a felső döntésekbe nem volt beleszólásuk.Mint ahogyan nekünk sincs, abba, hogy az elkövetkező időkben olyan alacsony rezgésszintű emberek maradnak itt, akik szinte teljesen előlről kezdik a szellemi felemelkedést

    VálaszTörlés
  6. Névtelen!

    Honnan tudsz ezekről? Én is kutatok, de csak apró darabjaim vannak.

    Még egy kérdés:
    Úgy tudom, Gaia felrezeg 5D-be, és minden szupi lesz, de azt is hallottam, hogy elvisznek minket egy kozmikus évre, aztán visszatelepítenek, miután kipucolták a klotyót. Mit tudsz erről?

    VálaszTörlés
  7. Szeretném tudatni veletek, hogy a kőzetnek a kora 120 millió éves, nem az amit és amikor csináltak vele bármit is. Ugyanis: kőzetet kormeghatározni csak a keletkezési korával lehet, ha mondjuk találnak a semmiben egy ismeretlen vésetet egy kőzetben. Nem fogják meg tudni, hogy mikor vésték bele, csak a kőzet keletkezési korát fogják megismerni. Az hogy mikor vésték meg a követ, csak akkor derülhet ki, ha megtaláltak mellette valami datálható más tárgyat, vagy találtak elszenesedést, esetleg faanyagot, vagy jellegzetes vésés nyomokat amik mondjuk teszem azt csak az inkákra volt jellemző például.

    Szóval térkép ide, vagy oda az eredeti cikk rosszul lett fordítva valószínű, vagy valaki kacsát csinált. Mielőtt megkérdeznétek honnan tudom ezt, szakmabéli vagyok, végzős régész, tehát ismerem ezt a kormeghatározósdit eléggé. Egyébként meg nagyon tetszik a blog, sok mindent én is így látom és így tapasztaltam :)

    Enech.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv, Enech!

      Mivel nem vagyok szakmabeli, nyílván ebben a szakmaspecifikus kérdésben nem vagyok méltó vitapartnered. :)

      Azt azonban érdemes figyelembevenni, hogy ezt a követ egy veranda alatt találták meg - tehát be volt építve egy házba. Ez azt jelenti, hogy nem tegnap került oda. Tehát minimum néhány évtizede már ott van, amiből arra lehet következtetni, hogy vagy már így került oda, vagy a ház kőművesei szórakoztak egy kicsit.

      Azt hiszem ez utóbbit nyugodtan kizárhatjuk. :).

      Szóval ha figyelembevesszük azt is, hogy valószínűleg nem az egykori építőmunkások farigcsálták ki a követ ilyen 3 dimenziós térképre, akkor arra jutunk, hogy valahonnan kibányászták, tehát még régebbre kell tegyük a keletkezést.

      Akárhogy is nézem, számolgatom, minél messzebb megyünk vissza a múltba (és most tök mindegy, hogy évtizedekkel, vagy évmilliókkal) egyre valószínűtlenebb, hogy ezt a 3D-s térképet a jelenlegi emberiség készítette.

      Akkor viszont meg már tényleg tök mindegy, hogy egy 120 millió évvel ezelőtti, vagy egy 20 millió évvel ezelőtti intelligencia alkotta meg a követ ilyenné, a lényeg így is úgy is ugyanaz:

      A JELENLEGI EMBERI KORSZAK NEM AZ ELSŐ INTELLIGENS KOR A FÖLDÖN.

      Azt hiszem ebben megegyezhetünk. :)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Szia István.

      Esetleg alá tudnád támasztani valamivel a véleményedet?

      Törlés