2014. április 18., péntek

Húsvét margójára: a Programfüzet újragombolása


 

HÚS - VÉT

A hagyomány szerint ekkor lehet húst vételezni a böjt után. De valahogy nekem azt nem sikerült megállapítanom egyértelműen Jézus tanításaiból, hogy az Ő feltámadását, amikor ugyanabban a testben az akkoriak orra előtt felemelkedett magasabb rezgésszintű tartományokba, azt miért kell egy hatalmas hús-zabálással megünnepelni? Amikor ez pont nem a hús diadala, hanem a léleké, vagyis a húst (3D testi létezés minden formáját) már elengedni tudó Létező (Tudat-rész) kvantumugrása, dimenzióváltása. A hús-vét -nak nem véletlenül arról kellene szólnia, hogy a "húst" el is lehet vetni, azaz meg lehet haladni, felül lehet emelkedni a húsruci-létezésen? De akkor miért zabáljuk és isszuk tele magunkat ezen az ünnepen, hát hülyék vagyunk mi, vagy csak megtévesztett bárányok? Miért kell a megfeszített, odaszögelt, halottnak hitt test előtt hajbókolni szemlesütve, miért nem a felemelkedett mester előtt ünneplünk felemelt fejjel és karokkal, hogy "Ím, ez lehetséges mindannyiunknak" ?   "Én vagyok az út"-mutató - nem kéne már ezt felfogni végre?

S nekem úgy tűnik kezd meggyengülni a Programfüzet ereje is. Nosza, adjunk neki egy kis reklámot! :)

Noé


Isten fia


(és a "kedvencem",  Havas Jonnal az élen)
Pompei


Nem láttam egyik filmet sem, de jó nagy baromságnak tűnik mind. Illetve nem is baromság, hanem pont megint egy okos félrevezetés, félremagyarázása a történteknek. Megint a haragvó, bosszúálló "isten", megint Jézus mint hús-vér ember (nem avatár...), megint a materializmus... Már miért lenne bosszúálló az Isten, aki olyan világot teremtett, amiben ha adsz egy pofont valakinek, az holt biztos, hogy visszakapod, lehet valaki mástól? :) Á, hagyjuk is. 

Boldog hús.... hétvégét mindenkinek! 

Kapcsolódó régebbi okfejtések:

10 megjegyzés:

  1. A legelszomorítóbb a Húsvétban, a krisztusi tudat elvétele, ami pedig mindenkié.
    Hús-vét-on nemcsak a sonka van az asztalon, hanem maga Krisztus is.
    Krisztust az egyház birtokba vette és tálalja is fals módon: „Íme, Krisztus teste és vére” (liturgia) és mi megesszük és megisszuk Őt, ostyabekapás, borkortyintás (áldozás)
    Lealacsonyítja egy halotti áldozatnak érettünk és még meg is eteti (zabál…-ja) velünk szó szerint, komolyan rémálom…
    De szerencsére, aki észnél van és a dolgok mögé szeretne látni, annak meg tényleg egy csoda bontakozhat ki, a valódi krisztusi tudat, mert az őbenne is ki fog bontakozni, csakis ezt akarta megmutatni Jézus.

    (Különben meg az egész húsvéti mizéria komplett felejtős, semmi örült vásárlás, ételhalmok, vendégjárás stb. Valahogy a Húsvét népi ágával még tán azonosulnék, a vödör víz inkább elfogadható lenne, mint ez a kényszeredett kölnis-verses verzió.
    Így a korosabb locsolók leépítve, azt az 1-2 apróbbakat, ha akad, nyilván nem küldöm el, de simán korrumpálom: ötszáz, ha meglocsol, ezer, ha nem… működik, és mindenki nagyon boldog is tőle, ugyan én locsolás híján hervadozok, de sebaj.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mazsola!! :o)

      ".. úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét, az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben ..."

      "Egyes vidékeken "vízbevetőhétfő", "húsvét másnapja" fölszabadult emberi örömök, mindenekelőtt a fiatalság ünnepe.

      Az életre locsolás alkalma.
      Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás: a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ahol tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Csak ezután indultak el locsolni....V.Molnár József-től, ...és aki szerint, lányokat illik locsolni, kik még anyai örömök elé nézhetnek, így botor, nevetséges dolog 80 éves öregasszonyokat is !

      Törlés
  2. Gratula Mazsolának ehhez a húsvéti "margóhoz". A vízzel való "locsolás" a megtisztulást jelképezi még "Pitbull & Marc Anthony - Rain over me" című "skorpiós" videójában is. A csillagok - bárki láthatja - a kinagyított felvételeken "keresztként" is sziporkáznak. Képzeljünk el csak 500 kör-osztóst/kereszt-őst vagyis Krisztust a Kárpát-medencében a megfelelő tu8dással és képességekkel akik ténylegesen is a "színre is lépnek". Az eszement hatalom menten elbújhatna a vackába - everywhere. Mert ez következik...

    VálaszTörlés
  3. Senki hitét NEM kívánom megbántani, csupán felhívom figyelmetek egy véleményre!

    Már Velorex blogjában is előkerült.

    http://www.youtube.com/watch?v=eenafU1f9EM

    A ráépült népszokás (locsolkodás), mára, egy kedves játékká vált.

    naiv

    VálaszTörlés
  4. Egy kis húsvéti ébredés gyanánt: hogyan is hívják a zsidó "húsvétot" ?
    Hát a wikipédia szerint úgy hogy: HA SZÉP - ezer bocsánat - PÉSZ AH ! Milyen érdekes: ha "béfordítom" magyar ha "kifordítom" zsidó. Most már csak azt kell eldönteni hogy a héber "pészah"-ból lett-e a magyar "haszép" vagy éppenséggel fordítva. Persze a mindig /h/éber nyelvészek erre azt mondanák hogy bizony-bizony a nagyon ősi sékel előbb vala mint a s/z/ékel/y/ mint ahogy a még ősibb Tel Aviv is előbb vala mint a Viva Lét - vagy mégsem ? Bár "Szól Ámon" óta "SalAmon" zsidó eredete sem biztos, Ezékiél/Ez Ő Ki Él-ről már nem is beszélve. Mint ahogyan a valahol nagyon Mess/z/i-re Ás-ó Mess/z/iŐs sem zsidó Messiás. És ha már itt tartunk akkor Ménes vagyis MénŐs tényleg egy életFÁRA/j/Ó Mess/z/iŐs - TáltosŐs vala az ősi Egyiptomban - aki mellesleg magyar.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köhh... Kerion bátyám, ha mán a szókat forgassuk ez a nagy kapkodásban lemaradt. Vagyis nem. Csak más lett belőle.

      sékel - lekés

      ;)

      Törlés
    2. Az is evidencia hogy a "sékel"-ek/székelyek 6-ágú csillaga volt elébb - mint ősi újjá-teremtési jelkép - s nem a mindössze 150 éves zsidó un. Dávid-csillag meg persze a mai izraeli pénz. A "pészah" eredete az is lehetett hogy "a H szép"- vagyis a H/un/ szép. A zsidók már csak tudják - ezért is akarnak hunná/magyarrá változni. A "s/z/ép" Hatsepszut / > 6 > szép < túsz egyiptomi királynő nevében is szerepel a Tejút galaxis "túszként" fogva tartott/forgatott 6 spirálkarjára utalva. A szavakat természetesen nem én "forgatom el" hanem a szekta-orientáltak akik jobbára zsidók. Részemről csak a figyelem van arra felhíva hogy nem véletlenek a Zeusz-ból Szuez, Rémus-ból Sumér, Amor-ból Roma, viva lét-ből Tel Aviv, haszép-ből pészah, mada/adam - eva/ave stb. kreációk. Vagy éppen "az éG" leképezéseként Géza vagyis a Gíza-i 3 piramis/Orion öv. Ma is megy ez a megvezető "titkosított játék" és nem csak a filmekben: Neo/One/Eon/Noe. Dino/Odin - Radamel/le madaR Falcao - a magyar sólyom, Lionel Messi - Mess/z/i Oroszlánocska, RossMann - Ross/z/Ember kentaur/nyilas multicég, Árkád/Dák Rá üzletközpont, Rihanna/Ré Anna, Ananász - Ana/Inanna nász-a ecetera. Látnivaló hogy egy csomó dolog - mint például az angol 11/ELEVEN is - csak magyarul értelmezhető - nyilván nem véletlenül.

      Törlés
  5. Az egyház mindig is sötét volt...
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=5781
    HÚS-VÉT VAS-ÁR-NAP

    VálaszTörlés
  6. "Emberek között utolsó - királyok között legelső." Mondja a filmben a 3 napkeleti bölcs egyike, meglátván a közönséges istálló jászolában Jézust. Ezen "utolsó" emberfia tehát nyilván nem egy "valaki"-ként hanem egy - "senki"-ként született.
    Ami azt illeti a nagyon is vagyonos, pozi-cion-ált valakik avatták fel a méregdrága gyepfűtéses - 3800 milliós - Pan-cho "Villát", pardon arénát Fel-Cs-Út metropoliszban. Pan/Nap - Fel-Cs/illag/-Út - tehát a NAP az a bizonyos CSillag ami a FELfelé vezető ÚT része. Na ezt eddig is tudtuk hiszen a Tu/l/rul /jött/ is mindig a Napból születik. Mivel a Nap közvetítőként/csillagkapuként is funkcionál. A stad-ion persze egy zárt ovális Kör-Szer-Űs-Ég mely fedett nézőterének tartó-Szer-keze-te naná hogy FA/111. Tehát ebből a körből /élet/fára is lehet mászni - méghozzá égigérő mennybevivőre.
    Az azért nonszensz hogy egy "senki" sem volt a 3600-as? /9-es/ be-, fel-avató körben. Viszont aki úgymond számít - legalábbis a kormányzati oldalon - Orbántól Deutschig, Simicskától Csányiig Rá-hell-el bezárólag mind ott vala. Szóval nagyon úgy fest hogy Hús-Vét 7Főn egyes valakik feltámadtak - de mire is ?

    VálaszTörlés
  7. Milyen nagy ma a csend, mindenki elrezgett vagy csak kifáradt a hétvégi (vér) nyúllal való találkozásban? :)))
    http://www.youtube.com/watch?v=pr9fWptjg10

    VálaszTörlés