Most akkor kezdjünk el magyarázkodni?

Kár lenne. Sosem hittem igazán a világvégében, viszont egy komolyabb változásban reménykedtem. Egy hónappal ezelőtt december 22-ére beállítottam a telefonomon egy emlékeztetőt, egyetlen szóval: "örülünk?". A kérdés csupán az, minek örültem volna igazán? Egy Pandora jellegű négydimenziós világnak? Egy UFO lestoppolásának, zsebemben a galaxis útikalauzzal? Egy baromiranemtudommilyen ötdés világnak, amibe hirtelen minden átmenet nélkül felemelkedünk és szart se értünk az egészből? Egy genetikai szétszakadásnak? Egy Ítéletnek? Vagy annak, hogy minden maradt a "régiben", pontosabban ott folytatjuk feladatunkat, ahol kell? Nem is tudom... "Mutasd meg magad!" - kiáltotta Liam Neeson a "Fehér pokol" c. igen jól sikerült drámában - és nos, mit tagadjam, én is ezt kiáltottam néhány nappal ezelőtt hazafelé menet, hullafáradtan. S hogy kinek szólt e kiáltás, vagy kétségbeesett kérés? Hát Annak, aki ezt az egész Játékot kitalálta. Aki az egész haszonélvezője. Ugyanis minden ami történt, történik, és történni fog, az első számú prioritásként - primerként - a Teremtőnek jelent élményt. Ő találta ki a Körhintát. Kör, vagy Kar -ma nem számít.

Nos, úgy tűnik elmarad egy újabb világvége, pedig most még azt sem állíthatjuk, hogy "érdeklődés hiányában". Csak az én életemben ez volt már a hetedik világvége-pánik, legalábbis ezek jutnak eszembe:

1999 - "eljön a fenevad"

2000 - "itt a világvége- Y2k - a számítógépeink nem képesek tovább számolni!"

2005.05.05 - "csak mert!"

2006.06.06 - "megint a fenevad"

2011.11.11 - "azok a rohadt kabbalisták!"

2012.12.12 - "csak mert olyan szép szám"

2012.21.12 - "mert valaki talált egy követ valahol, és pár ezren meg jól meggazdagodtak belőle"

Részemről ennyi a világvége kronológia. Nem mondom, hogy nem volt izgi, bár a végefelé már azért szerez némi rutint az ember. És miközben mi itt a homokozóban amiatt rágjuk a kefét, hogy bespájzoljunk-e, vagy dugjunk-e még egy hatalmasat inkább, e közben a Jó Öreg igen jókat kuncoghat a hülyeségeinken. Leszögezem: teljes felelősséggel mertem használni a többes számot az előző mondatban!

De persze az is benne van a pakliban, hogy - mint a mesében - valaki háromszor kiáltott (kamu)farkast, a negyedikre viszont tényleg ott volt az egész falka. Én azt hiszem talán akkor járunk el a legjobban, ha egy állandó éberségi állapotba tudjuk feltornászni magunkat, ami ugyan elég nehéz feladat, mert nagyon könnyű visszaesni az ösztönök, a négyfunkciós-paraszt, és a cikázó, előre-hátra aggódó gondolatok világába - de mégis van sok olyan haszna, amit talán fel sem lehet fogni itt az elején. Mert, hogy az elején járunk ennek az útnak, abban biztos vagyok. Aki képes rajta maradni ezen a "Jelen Hullámon" az él igazán. Az első és talán legnehezebb lépés valóban az állandó jelenre való figyelés, a teljes értékű "ittlét", de ha ez megvan, onnantól csodálatos kapui nyílnak meg a természetnek, s a figyelem már nem a múló, vagy a sosem eljövendő dolgokra koncentrál, nem arra, hogy honnan jöttünk (A), és hová tartunk (B), hanem a közte lévő Útra! Mert ha nem figyelünk az Útra, akkor könnyen úgy járhatunk, mint az az ember, aki nyaralni megy, szépen mindent leszervez előre (a jövőre gondolva), becsomagol egy rakás felesleges cuccot (dettó), felszáll a vonatra, majd végig alussza az utat, és eltölt egy esős, balhés, "semmi nem jön össze" szutyok nyaralást, ahol lépten-nyomon átverték, s ami után egy hónapig nyavalyog és rágódik (a múlton). Ha viszont figyelt volna útközben talán eszébe jut kitenni a tenyerét a vonatablakból és élvezni azt a semmihez nem hasonlítható pillanatnyi élményt - mely élményt még az ablakon betóduló pisaszag és a gyanúsan ismeretlen eredetű, arcunkra szóródó permet sem tud elrontani.

Nos, valahogy így vagyon a helyzet ezzel a jelenlegi "világvégével" is. Aki menet közben figyelt, az rengeteg dolgot leszűrhetett, saját magán is és mások viselkedésén is. Nekem a kollégáim csak az utolsó két hétben kezdtek megismerkedni e témával, de egynémelyiken olyan pánik tört ki, hogy alig tudtam megnyugtatni. Nekem négy évembe került hozzászokni a gondolathoz, hogy esetleg itt egy hatalmas változás fog történni - viszont kollégáim előnyére legyen mondva: ők kevésbé mélyedtek el a témában, így könnyebben el is fogják felejteni. Egy dolgot én nem fogok könnyen elfelejteni: senkinek se higgyek el semmit! És ami ebből szorosan következik: csak belülre - az egón túli tartományra - érdemes igazán figyelni és hallgatni, tekintettel arra, hogy ott bizony a "VAGYOK" lakozik, amit semmilyen naptárkő, nyúlfarok, prófécia, vagy "égi jel" nem képes eltörölni a világból. Mert amíg nem így teszünk addig csak elmetartalmak vívnak elmetartalmakkal küzdelmet, és az erősebb kutya baszik alapon a mérleg előbb utóbb elbillen valamelyik irányba, holott egyáltalán nem biztos, hogy ott az igazság. Kíváncsi vagyok postaimre blog kutatói most mit fognak majd írni... biztos valami olyasmit, hogy ők állították meg a katasztrófát. :) Ez különben egy általános fegyver a jövendölők kezében: "ez és ez lesz!" - ha bejön, kezdődik a mellkasveregetés, ha nem jön be, akkor "mert időben szóltunk, ezért nem lett baj, így állítottuk meg".  

Csak két dolog végtelen, a világegyetem és az emberi butaság, de az elsőben nem vagyok biztos. 

(Albert Einstein)

(az idevágó rész a 43. perc környékén kezdődik)

És hogy csalódott vagyok-e? Persze. Nem túl sok kedvem volt folytatni azt az idegőrlő munkát a versenyszférában, meg olyan túl nagy kedvvel azt sem néztem, ahogy csak szaporodott és szaporodott a bűnözésre genetikailag hajlamos emberiség. Az sem esik túl jól, hogy akik gallyra-vágták az emberiséget még mindig itt vannak (elméletben, bár még egy olyat se láttam). És kismillió dolgot tudnék még ide sorolni ami nem tetszett ebben a világban, és amit jó lett volna egycsapásra magunk mögött hagyni, no de akkor hol maradt volna az izgalom, a tapasztalás, a tanulás? És különben is, ki tudná leginkább megváltoztatni az én világomat, ha nem én? Eldönthetem, hogy csinálom-e tovább amit, vagy nem. Eldönthetem, hogy mit támogatok energiával, mire koncentrálok, és mire nem. Tudom ez tisztára olyan volt, mint valami "A siker 10 kulcsa" című bestseller, de tényleg egyre inkább ez a tapasztalatom. De azért az Istenit! Egy kicsit se tudtál volna megmutatni magadból? "Mutasd meg magad!" - ordította Liam Neeson is, miután az utolsó társát is elvesztette abban a farkasokkal teli erdőben. És miután persze az ilyen szép kérésekre az Öreg a legritkább esetekben sem szokott ott és akkor reagálni, ezért így folytatta a vadász: "Jó, akkor majd csinálom magam." És így is tett. És így is lett - vége annak a körnek a körhintán. Bill Hicks is megmondta: "it is just a ride" - azaz ez csak egy menet, semmi több. És ilyenkor, a halhatatlan lelkünk szempontjából tényleg eléggé nevetségesnek tűnnek a minden kis szarságon aggódó egónk felettébb szánalmas kis próbálkozásai. Azért nem bántam volna egy Aratást, mert egyre nehezebb ez a körhinta a sok fröcsögő, gyilkos, aljadék F. kalappal együtt - bármennyire is ugyanannak a teremtésnek a részei...

"Eleinte furcsálltam, de már hozzászoktam. Néha még élvezem is ezt az egészet. Élvezem, hogy a hinta nem áll meg,én meg csak szédülök, s egyre többen leszünk. De lassacskén belefáradtam a sok szédülésbe. Már nem akarok mást,csak hogy végre megállítsa valaki ezt az átkozott hintát, szétszédült arcom fölé hajoljon és barátságosan rám tekintsen, majd ájult testem két erős karjával megragadja és kiemelje a kosárból. Szinte látom,ahogy kezeiben tartva megindul velem a naplemente felé, a tó irányába, s én már látom, ahogy az összemosódott színek a helyükre kerülnek és érzem, hogy biztonságban vagyok."
( Forrás: http://xynthia.blogter.hu/429056/a_korhinta )

Nos, valami ilyesmi van bennem is jelenleg... Nyílván létezik egy két módszer arra, hogyan szálljunk ki a körhintából, de ebből az egyiket mifelénk eléggé elítélik, ráadásul nincs rá garancia, hogy ezzel a lépéssel ki lehet jutni. De azért nem lennék meglepve tömeges öngyilkosságok hallatán - sokan fognak csalódni, mert nem látják be, hogy ezt a küldetést végig kell csinálni, nincs felmentés, Ő nem a vajszívű tesitanár, akit meghat valami kamu igazolás, vagy tamponok rázása! Ő a Körhinta tervezője és üzemeltetője. Nem bűntet, nem jutalmaz, nem ítél. Csak Van. Ahogy mi is. Egy ideig. 

Gergely és az idióta számítása szerint még nincs teljesen év vége, ennek ellenére az idei (világ)év véget ért, és egyik tanulságaként talán elmondható, hogy féllábbal már kint vagyunk az illúzióból. Tisztelet a kivételeknek (!). Ők majd felzárkóznak valahogy...