2012. november 12., hétfő

A burok



Földönkívüli létformákkal való kapcsolatfelvétel és/vagy harc témájában sok történet született már, de olyat elég kevesen írtak, amelyik nem az ember szemszögéből mutatja be a történéseket. A tinik körében nagy sikernek örvendő romantikus vámpír-könyvek írója egy ilyen regénnyel rukkolt elő, amit úgy néz ki meg is filmesítenek. Ha megérjük, kíváncsian várom hogyan lehet elfogadtatni a nézőkkel azt a verziót, hogy egy idegen faj kicseréli az emberiséget saját magára, és - a szokásos inváziós történetektől eltérően - nem lerombolja, hanem felvirágoztatja a Földet. 

Tudom, tudom, Carlin óta tudjuk, hogy "The planet is fine, the people are fucked", de azért körbenézve a világban mégis csak elgondolkodtató, hogy mi emberek, a tápláléklánc csúcsán lévő ragadozók, valóban megérdemeljük-e ezt a létsíkot, vagy adjuk át a stafétabotot olyanoknak, akik nem csak rombolni és kiszipolyozni tudnak. Persze az is lehet, hogy Bűvészinasnak lesz igaza, és az Egész játék tudatállapottól függő változó, és aki kinőtte a jelen ismereteink szerinti Föld nyújtotta kereteket, az átlép máshová, egy kevésbé kannibál beállítottságú realitásba. A film és a regény kapcsán természetesen az is lehet, Stephenie Meyer története is csak egy a sok előkészület közül, mely az "idegenek majd megmentenek" című csodaváró propaganda része - Egyszeműtől (lásd: plakát) - , hogy addig se gondolkodjunk felelősségteljesen. Nem mindegy, hogy ebben a testi burokban milyen lélek lakozik. Mindenesetre az első filmelőzetes bennem igen kettős gondolatokat támasztott, igazi lúdbőr volt. Íme:


Eredeti cím: The Host
Film tartalma: A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder (Ronan) testébe költözik, ismeri a nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Bemutató (USA): 2013. március 29.

A jövővel kapcsolatos fantáziálgatások kora egyenlő az emberiséggel, a változatok rétegződése figyelemreméltó szintet ért el jelen korunkra, mely a lájtos "itt a világvége, mind meghalunk!!" féle őrülettől egészen a Metatron féle "a szupervihar megemeli a víz energiaszintjét, ezáltal közvetíti az embert a Mennyek felé" spirituális agymenésig terjed. 2012. 11.11-re is sok féle csúnyaságot lehett kiolvasni a "jelekből", oszt mégis itt vagyunk, élünk - szóval aki már becsomagolt, szerintem nyugodtan kipakolhat a hátizsákból... Én úgy gondolom, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, ennek analógiájára minket most igen sok felé szeretnének húzni, a változások irányításában (terelésében) benne lehet jócskán külFöldiek keze ilyen-olyan helyekről, és valószínűleg tényleg az fog történni, hogy mindenki viszi a "sajátját". A burok reped, ki fog kelni ami benne van, és innentől csak az számít mi van benne(d). 

Kódfejtőknek egy ajánló: http://www.youtube.com/watch?v=lhODMNUZAfw

 

16 megjegyzés:

  1. Tényleg eléggé libabőrösre sikerült ez a trailer, és szerintem tökéletesen beleillik az Úfóktól Illik Tartani Mozgalom törekvéseibe! :D

    A Metatron cikk szerintem sok bugyutaságot ír, de azért volt amit át tudtam engedni magamon...... :DD A víz mint információ-közlő például elfogadható, és az általános spirituális felemelkedés is, de ahogy te is írtad ezt sajnos sok felől irányítják mostanában, mindenki a saját kertje felé kapírgál.

    Az Oz-kód:
    Ha a játéka szerint játszol - övé vagy.
    Ha küzdesz ellene - övé vagy.
    Ha elfogadod a létezését, de nem az ő energiáit támogatod - megmenekülsz.

    Nos? :D
    Panka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Panka néném tanultál itt valamit ez látszik! :)
      Köszi, hogy itt vagy!!

      Törlés
    2. Ja, de azért a vámpíros tini regényeket meghagytam a célközönségnek, a filmből láttam tán hármat. A farkas-gyerek igen jóképű! :D
      http://www.forumhungary.hu/images/filmfotoz/film_picture-585.jpg

      http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=215565&i_topic_id=2&i_city_id=3372&i_county_id=-1

      Panka.

      Törlés
    3. ugyanmár.. a csaj legnagyobb dilemmája a filmben az, hogy nekrofil vagy zoofil legyen.. :D

      Törlés
    4. (jaés.. spamtároló.. :D ) nincs olyan hogy kivételes-kommentelő-pedál-medál?

      Törlés
  2. Ismét egy cover-akármi (elfedni az Igazságot..) burok? a testünk most is az.
    a film márc.28-án jön ki (88.nap)
    *****
    ha már burok, legyen :
    http://www.youtube.com/watch?v=HInOg12jMiY
    *****
    Vándor? majd kiderül..
    *****
    a szupervihar nem vicces.. kérdezd meg, mi volt odaát, a nagy vizen túl.. Megatron vagy Metatron nélkül is..
    *****
    a burokról még:
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=FPjMThTEVDc#t=1381s
    *****
    jaésaszemen látszik a betöltődés? milyen eredeti.. :D :
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Xsl0-ON7P8A#t=26s
    *****
    én inkább mesét néznék.. a történelemből meg a nyúl üregéből már elég volt.. :D
    http://www.youtube.com/watch?v=gqHh6R_9F90&feature=related

    VálaszTörlés
  3. Mazsola Kedves:)

    "2012. 11.11-re is sokféle csúnyaságot lehet kiolvasni a "jelekből", oszt mégis itt vagyunk, élünk "
    Reagálva fenti mondatodra, többször lehetett volna csúnyább történés a Földünkön. Annyit kérdeznék, hogy esetleg részt vettél-e világmeditációkon? Ahol összeadódnak az energiák, és amik révén más irányba tolódnak el a legkézenfekvőbb potenciálok? Ne felejtsük el, a világ tőlünk ilyen. És ha épp nem pusztul el, abban is jócskán részünk lehet. Már akinek:)
    Szóval valóban ki lehet csomagolni az útra kész bőröndöt, de ne várjátok ölbe tett kézzel a paradicsomot:)!
    Jó lenne már, ha az emberek a felelősségtudatukat is megélnék - mélyebb szinten.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Jó lenne már, ha az emberek a felelősségtudatukat is megélnék - mélyebb szinten."
      (emlékeztető)- segitsÉG:
      http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Qjkoa-xLQxQ#t=81s
      *****
      a világmeditációról megvan a saját különbejáratú véleményem ("M" ügynök volt már? ha nem, akkor minek?) ugyanúgy ahogy a május elsejéről is, DE: ahogy barátom egyszer mondta: ha másnap csak egy- tiz- száz ember fog hallgatni a Hangra (lelkiismeretére, SHEre, nevezd ahogy akarod), talán nem tör ki egy újabb háború, talán nem száll fel X rakéta, talán nem esik le egy atom.. szebb lesz az a holnap.. tudod.. a reményhal megy utoljára..
      (csak az a baj, hogy sokkal több a sz@rik-rája..)
      *****
      mit tudtok a fülzúgásról? (tinnitus)
      http://www.youtube.com/watch?v=fqj7hoFSevE&feature=share
      *****
      http://www.youtube.com/watch?v=tJFwn_YGGgc&feature=related
      *****
      az a táborozó-csomag jó helyen van az ágy alatt.. lásd prepperek vs. felkészületlenek..

      Törlés
    2. Mindenki arra halad, amerre a hite vezérli. A hite a korlátaitól és a tapasztalataitól függ. A tapasztalata meg a hitétől és korlátaitól... Ördögi kör. Aki nem küzd, nem tud kilépni belőle.
      A 100. majom esete valós... a kollektív tudatból merítkezünk mindnyájan. Ha csak 100 ember tart ki a hite mellett, az is megtízszereződik.. Kérdés, hogy pár év múlva, vagy száz év múlva.. Úgy élni, hogy nincs meg bennünk a tenni akarás, a szenvedély saját halálunkhoz vezet. Ha ez a száz ember elveszítené a hitét a többi hitetlen miatt.... Szerencsére egyre többen vagyunk, akik tenni akarnak.

      Ebben az évben a bőrömön tapasztalom a valós életet...
      Sokkal nagyobb lehetőség rejlik az emberben, mint nagyon sokan hiszik.

      Törlés
    3. Szeretem a csatornázásokat, még az ilyen "spirituális agymenés"-ekben is találni jó gondolatokat...és persze sok furát is, itt most egy kissé összekeveredtek a dolgok...
      A saját spirituális ébredésem is a csatornázásokhoz köthető. Az Arvisurák olvasása közben nyílt meg először a homlok, majd a korona csakrám, aztán egy kis keresgélés után egy kivétellel a többi is. A szívcsakrámat a Fehér Vándor szervezte Vénusz tranzitos közös meditáció után éreztem először, szívcsakra a szerelem istennő energiájától...igazi szívhez szóló ajándék.:) Azóta korábban sosem érzékelt szép, tiszta energiák áramlását érzem, ami sokat segít a mostani munkahelyi sötétségben...

      Szép Napot!

      Törlés
    4. Kedves Névtelen:)

      Az én "utam" is könyvek és csatornázások mentén indult. Szeretem ezeket a kis "tace paokat", mert EMLÉKeztetnek arra, aki valójában vagyok.
      Nem kell, hogy mindig, minden sora rám nézve igaz legyen, de benne van az amire dobban a szív - ami számomra hiteles.

      Törlés
  4. Lijo, kérdezted, h "setleg részt vettél-e világmeditációkon?"

    Nem, ilyenen még nem vettem részt, viszont Fényünnepen (12.21) már volt, hogy otthon gyújtottam gyertyát, és olyan is hogy kimentünk a haverokkal a közeli dombtetőre, a Magyarok Szövi rendezvényére, máglyát állítani. Az nagyon jó volt, igazi ismeretlenül ismerősök között egy békés beszélgetés a tűz mellett. Meditatív szeánszon még nem voltam, habár a Gong-koncert végül is annak számít.

    VálaszTörlés
  5. Lijo, kinéztem valami ilyesmit egyik, nap és beírtam a naptáramba. E hónap 22-én mi időnk szerint 12:11-kor kezdődik.
    Valami olyasmit írtak, hogy világszinten 144.000 ember ha összejön, akkor sikerül beindítani a változást, annyi a kritikus tömeg.
    Tudsz erről valamit esetleg?
    Mit kell tenni konkrétan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HegyenVölgyön Szia:)!

      Október 22-én volt a "Döntés napja" világmeditáció, ebben a cikkben ott a "homokóra", megjelölve 11.22-ét (11-es kapu), meg 12.21-ét is...
      http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/10/20/a_dontes_napja_oktober_21
      Végigfutottam az oldalaim, erre a napra nem találtam még semmit.

      Dobj egy mélt, ha megtalálod, ha nekem jönnek infók átküldöm: lijo@mailbox.hu

      Szép napot:)!


      Törlés
    2. Szerintem erről lehet szó:
      http://felemelkedes.blogspot.hu/2012/11/a-tizenegyedik-kapu-1111-aktivalasa.html

      Ez így elég zavaros, meditáljunk egyszerre a nem is tudjuk miről...vagyis valamilyen kompressziós rácsról??? Hmm...

      Szép Napot!

      Törlés
    3. Valóban zavaros, kb megvan az esemény, de nincs meg a cél, nincs összehangolva.
      A világmeditációkat jobban meg szokták szervezni - van még egy hét addig... kiderül.

      Szép Napot!

      Ui: ezt találtam, de nem álltam neki fordítgatni:

      http://2012portal.blogspot.hu/2012/11/makethis-viral-eleventh-gate-1111.html

      Törlés