Ki vagy Te... igazán?

"Bármi gondolatod volt magadról, akár leeresztett vagy felfújt, az nem te vagy. Ez egyszerűen egy gondolat. Az igazság, hogy ki vagy, nem tud gondolat lenni, mert ez a forrása minden gondolatnak. Az igazság, hogy ki vagy, nem megnevezhető, vagy meghatározható. Szavak, mint lélek, fény, Isten, igazság, én, tudatosság, az univerzális intelligencia, vagy isteniség, míg képesek felidézni az igazság boldogságát, durván nem megfelelőek, a valódi lényed végtelenségének leírására Akárhogy azonosítod magad: mint gyereket, serdülőt, mint anyát, apát, idős személyt, egészséges személyt, beteg személyt, szenvedő személyt, vagy mint megvilágosodott személyt - mindig, mindegyik mögött, ott van önmagad igazsága. Nem idegen neked. Olyan közel van, hogy el sem tudod hinni, hogy az te vagy. Az igazság, hogy ki vagy érintetlen minden koncepció által arról, hogy ki vagy, akár tudatlan, vagy megvilágosodott, értéktelen, vagy nagy. Az igazság, hogy ki vagy, mentes mindettől. Te már szabad vagy és mindaz, ami megakadályozza, hogy felismerd azt a szabadságot az a te saját ragaszkodásod pár gondolathoz, arról, hogy ki vagy. Ez a gondolat nem tart vissza attól, hogy az igazság legyél, aki vagy. Te már az vagy. Ez elzár attól, hogy felismerd,ki vagy.. Én meghívlak, hogy engedd elmerülni a figyelmedet abban, ami mindig itt van, nyíltan várva önmaga felismerését. 

Ki vagy valójában? Néhány kép vagy, ami megjelenik az elmédben? Néhány érzés vagy, ami megjelenik a testedben? Néhány érzelem vagy, ami áthalad az elméden és a testeden? Valami vagy, amit valaki más mondott, hogy vagy, vagy a lázadás vagy valami ellen, amit más mondott,hogy te vagy? Ez néhány a téves azonosítás sok sugárútja közül. E definíciók mindegyike jön és megy, születnek és meghalnak. Az igazság, hogy ki vagy, nem jön és megy. Jelen van születés előtt, egy életen keresztül, és halál után. Hogy felfedezd az igazságot, hogy ki vagy, nemcsak lehetséges ez a születési jogod. Bármi gondolat, hogy ez a felfedezés nem neked való, nem most van itt az ideje, nem vagy rá érdemes, nem vagy rá kész, te már tudod, ki vagy, csak az elme trükkjei. Itt az ideje kinyomozni ezt az Én-gondolatot és látni, milyen érvénye van. Ebben a vizsgálatban, van megnyílás a tudatos intelligencia számára, aki te vagy saját maga végső felismerésére. A legfontosabb kérdés, amit feltehetsz magadnak az: Ki vagyok én? Egy bizonyos módon, ez egy hallgatólagos kérdés, amit életed minden szakaszán keresztül felteszel. Minden cselekvés, egyéni, vagy együttes, a gyökerénél, az önmeghatározás keresése által motivált. Tipikusan, pozitív választ keresel erre a kérdésre és elfutsz egy negatív válasz elől. Ahogy a kérdés megnyilvánul, a kérdés lendülete és ereje irányítja az igaz válasz utáni keresést, ami nyílt végű, élő, és tele van örökké mélyülő betekintéssel. Megtapasztaltál már sikert és kudarcot. Egy bizonyos szint után, előbb vagy utóbb, felismered, hogy ki vagy, akárhogy is van meghatározva, az nem kielégítő. Hacsak nincs ez a kérdés őszintén megválaszolva, nemcsak hagyományosan, mindig éhezni fogsz rá, hogy tudd. Mert nem számít, hogy határoznak meg mások jó szándékúan, vagy nem, és nem számít, hogy határoztad meg magad, egy meghatározás sem tud tartós bizonyosságot nyújtani. A felismerés pillanata, hogy egy válasz sem elégítette ki ezt a kérdést,kritikus. Gyakran említik, mint a spirituális beérés pillanatát, mint a spirituális érettség pillanatát. Ezen a ponton tudatosan ki tudod nyomozni, hogy ki vagy valójában. Valódi hatalmában és egyszerűségében, a kérdés Ki vagyok? visszadobja az elmét a személyazonosság gyökeréhez, az alapvető megállapításhoz: Valaki vagyok. Inkább, mint automatikusan igazságnak venni azt a megállapítást, mélyebbre nyomozhatsz. 

Nem nehéz látni, hogy ez a kezdő gondolat, "Valaki vagyok", vezet mindenféle stratégiához: jobb valaki lenni, védettebb valaki lenni egy valaki több élménnyel, több vigasszal, több végzettséggel. De mikor ez az alapvető gondolat megkérdőjeleződik, az elme találkozik az énnel, amit másnak feltételez, mint amit keres. Ezt önérdeklődésnek hívjuk. Ez a legalapvetőbb kérdés: Ki vagyok?, az, ami a leginkább figyelmen kívül van hagyva. Leginkább azzal töltjük a napjainkat, hogy megmondjuk magunknak és másoknak mi fontos valakik vagyunk, nem fontos valakik, nagy valakik, kis valakik, fiatal valakik, idős valakik, soha nem kérdezve ezt a legalapvetőbb megállapítást: Ki vagy valójában? Hogyan tudod: az az, aki vagy? Igaz? Valóban? Mikor a kérdés felé fordítod a figyelmedet: Ki vagyok? talán látsz egy entitást a te arcoddal és testeddel. De ki van tudatában annak az entitásnak? Te a tárgy vagy, vagy a tárgy tudatossága? A tárgy jön és megy. a szülő, a gyerek, a szerető, az elhagyott, a megvilágosodott, a győztes, a legyőzött. Ezek az azonosságok jönnek és mennek. Ezeknek az azonosságoknak a tudatossága mindig jelen van. Magad téves azonosítása, tárgyként a tudatosságban extrém élvezethez, vagy extrém fájdalomhoz vezet és a szenvedés végtelen ciklusaihoz. Amikor abba akarod hagyni a téves azonosítást és felfedezni közvetlenül és teljesen, hogy te maga a tudatosság vagy és nem ezek a nem állandó meghatározások, saját magad keresése gondolatban véget ér. Amikor a kérdést Ki vagyok? követed ártatlanul, tisztán, egészen vissza a saját forrásához, az egy hatalmas meghökkentő felismerés: Nincs ott semmiféle entitás! Csak saját magad meghatározhatatlan határtalan felismerése mint elválaszthatatlan minden mástól. Szabad vagy. Egész vagy. Végtelen vagy. Nincs alsó vég számodra, nincs határ számodra. Bármilyen ötlet magadról benned jelenik meg és benned tűnik el. Te a tudatosság vagy, és a tudatosság az tudatosság. Engedj minden önmeghatározást meghalni ebben a pillanatban. Engedd el őket és lásd, mi marad. Lásd ami nem születik és nem hal meg. Érezd a megkönnyebbülést, letéve az önmeghatározás terhét. Tapasztald meg a teher tényleges nem-valódiságát. Tapasztald meg az örömöt, ami itt van. Pihenj a valódi természeted végtelen békéjében mielőtt bármi gondolat felmerül az énről."

Az elmélkedésnek vannak szintjei, melyeket már nehéz szavakba önteni. A spirituális ember küzd a szavakkal, hiszen útja során eljutott szintjén - bárhol is legyen - nehéz szavakkal kifejezni az érzéseit, felfedezéseit önmaga végtelenségében. Sokszor nem értjük meg egymást, pedig sokszor ugyanarról beszélünk, de a szavaink tolmácsolásában olykor elveszik a szinkron, az összhang. Olyan mint amikor ugyanazt énekeljük, csak Te két hanggal feljebb. Belső fülemen át saját énekemet hallva a tiéd olyan furcsának tűnik, idegennek. Pedig ugyanaz. Fenti írást is lehet gúnyosan ezoterikus baromságnak nevezni, lehet rózsaszín ködös ábrándozásnak, de lehet térképnek is, melynek segítségével megismerhető önmagunk valója. Figyelem! Ez itt nem önismereti kurzus, nem kell fizetni semmit! :)

Forrás (köszönet érte "hulivuli"-nak):

http://dotsub.com/view/15f0467f-d351-4224-acf5-df3f2ba9d5a0

Nagyon szép rövidfilm, gyönyörű tájképekkel, búgó hangú narrátorral, szánd rá azt a 10 percet...

 

To all new arrivals: welcome!

No roots, no tree

No family, no me

/Faithless/

Ez most egy kicsit durva lesz. A sok vallásos téma után jöjjön egy kis Faithless blokk! Nevük hitetlent jelent, vagy még inkább hitevesztettet, de ezzel ellentétben mégis sokat foglalkoznak hitbéli kérdésekkel. Főiskolás koromban ismertem meg ezt a zenekart, és már akkor is megfogott a zenéjükben rejlő mélység, érzelemdússág, fájdalom és komolyság, persze akkoriban még nem figyeltem annyira a szövegre, a tartalomra. Mai füllel talán azért szeretem újra felfedezni fiatalkorom kedvenceit, mert felvillanyoznak a régi dalokban az új felismerések, főleg amikor jön az a bizonyos "ez is de így van, bakker!" - érzés, ami közvetlen a "hogy ezt miért nem fogtam fel akkor?" után jön! A Faithless nagyon komoly témákkal dolgozik, és az ezeket alátámasztó misztikus zenei világ csak még rétegesebbé teszi a szerzeményeiket. Előrebocsájtom, hogy ahol esetleg túl belemagyarázásnak tűnne a dolog, ott is csak azt tudom írni, amit nekem mond a dal. A durvábbaktól megyünk a finomabb nóták felé!

Faithless - To all new arrivals

In our world, Malaria kills a child every 30 seconds.
11 Million children die every year of mal-nutrition.
(To all new arrivals, welcome)

In our world, 15 Million children have been orphaned by AIDS.
30,000 children die of preventable causes every day.
(To all new arrivals, welcome)

In our world, 2 million children are working in the sex trade this moment.
1.1 Billion people in the world, earn less than a dollar a day.

(Chorus)
To all new arrivals, we love you.
We would die for you, kill for you, ahhh... Welcome.

If theres a God, be aware, I'm a man newly made.
My son lies here, and only of him, am I afraid.
As I gaze into that face, I perceive that which is true.
I created him, and we created you... in his image.

And I never knew love like this.

Ami elsőre fel kell tűnjön a szöveg hallgatásakor az a vers és a kórus között feszülő ordító ellentét. A vers iszonyatos, de tényszerű adatokat közöl világunk igen sötét oldaláról: a gyermekhalálozás gyakoriságáról, s teszi mindezt száraz, érzelemmentes bemondóként, mint a tv-ben a szoktatáskor. A kórus viszont gyönyörű dallammal köszönti az új érkezőket e világba. A szöveg és a kórus ellentmondása valójában nem is ellentmondás, hanem valami olyasmit akar közölni, hogy "ennyi és ennyi gyermek hal meg naponta, üdvözlet az új érkezőknek, nagy valószínűséggel benne lesztek a statisztikában.". A refrénben aztán bejön a háborúkat szervezők sokszor alkalmazott trükkje: számítás a szülői féltés. "Új érkezők, szeretünk titeket, meghalunk értetek, ölünk értetek, Isten hozott minálunk". A dumálós részben pedig már megkérdőjeleződik maga az Isten létezése is, aki világunk eme sötét adatait tétlenül nézi. Mondom, keményen tolják a srácok, és azt hiszem minden történelmi korra érvényes kérdéseket feszegetnek. Hogy hagyhatja az Isten, hogy ennyi ártatlan gyermek haljon éhen, betegségben, vagy fegyverek áldozataként másodpercenként? Mekkora hite kell legyen az embernek, hogy ezeket a tényeket el tudja viselni, és tudjon rájuk valami elfogadható magyarázattal szolgálni? Hogy engedheti Isten ezt a sok szenvedést? Szóval első ránézésre eléggé Istentagadó ez a dalszöveg, de én még sem hiszem hogy ez a lényeg ebben a számban, hanem sokkal inkább felismerni a hinni akaró ember első megkerülhetetlen kérdéseit.

Depeche Mode - Blasphemous Rumours

Nem Faithless, de hasonlóan dolgozta fel a témát a Depeche Mode is, a Blasphemous Rumours (Istenkáromló pletykák) c. dalukban, ezért mindenképpen ideillik. Sokat mond a versekben feltűnő borzalmak - pl. "18 éves lány, mindenbe szerelmes, új életet talál Jézus Krisztusban, elüti egy autó, végül egy lélegeztető gépen adja fel" - után a refrén pozitív hozzáállása. Le is fordítom szép magyarra: "Nem szándékozok Istenkáromló pletykákat elindítani, de szerintem Istennek elég beteg humora van, és mikor meghalok elvárom, hogy nevetni lássam Őt". Fantasztikus összefoglalása ez a világ szörnyűségei előtt tanácstalanul álló hívő ember érzéseinek. Hány és hány szülő tette már fel a kérdést: miért, miért, MIÉRT?! Nézzük végig a szöveget, hallgatva a fülbemászó zenét is:

Girl of sixteen
Whole life ahead of her
Slashed her wrists
Bored with life
Didn’t succeed
Thank the Lord
For small mercies

Fighting back tears
Mother reads the note again
Sixteen candles burn in her mind
She take the blame
It’s always the same
She goes down on her knees
And prays

I don’t want to start
Any blasphemous rumours
But I think that God’s
Got a sick sense of humour
And when I die
I expect to find him laughing

Girl of eighteen
Fell in love with everything
Found new life
In Jesus Christ
Hit by car
Ended up
On a life support machine

Summer’s day
As she passed away
Birds were singing
In the summer sky
Then came the rain
And once again
A tear fell
From her mother’s eye

Faithless - Mass Destruction

Na és akkor itt jön egy igazi beszólós nagyágyú. Az összeesküvés oldalakon jártasak számára lesz néhány ismerős elem. Csak a refrént másolom be ide, a többit el lehet pl. itt olvasni.

Whether long-range weapon or suicide bomber
Wicked mind is a weapon of mass destruction
Whether soaraway Sun or BBC 1
Misinformation is a weapon of mass destruct
You coulda Caucasian or a poor Asian
Racism is a weapon of mass destruction
Whether inflation or globalization
Fear is a weapon of mass destruction

A Faithless alapból nagyon háború ellenes csapat, de ebből a szövegből kiderül, hogy nem csak a nagy hatótávú fegyverek és az öngyilkos merénylők tudnak tömegpusztító fegyverek lenni, de bizony a gonosz elme, a híradó, az abból csöpögő félretájékoztatás, a rasszizmus, az infláció, a globalizáció, és a félelem is képes tömegpusztító fegyverként hatni. Nos igen, nincs ellenvetésem. Rengeteg szarságot el tudunk követni egymással, és hiába tudom, hogy többnyire csak a tudatlanság ennek az oka, de néha mégis undorodom az emberektől... Úgy érzem ezt a mocskot nem szabad magunkkal vinni tovább. Aki még élvezi az maradjon játszani ezt. Részemről elég volt.

Faithless - Salva Mea

Dido :
How can I change the world if I can't even change myself ?
I cannot change the way I am ?
I don't know, I don't know.

Maxi Jazz :
I take a look at the world behind these eyes,
Every nook, every cranny reorganise,
Realise my face don't fit the way I feel.
What's real ?
I need a mirror to check my face is in place,
Incase of upheval, fundamental movement below,
What's really going on I wanna know,
But yo, we don't show on the outside, so slide.
Just below my skin I'm screaming...

I need a mirror for my spirit,
Yeah, acn you feel it ?
When I get deep, wanna hear myself sleep,
Not drowning, just tumbling around and around in the voices
Like a crowd in my head so loud,
I wonder what it's like to be dead,
I hope it's quiet, noise in my head like a riot,
Any remedy you have for me I'll try it.
Just below my skin I'm screaming...

I'm going deep, so deep that I can't sleep,
The pills ain't cheep but the bills are steep,
So I ___ with a booze and a slpiff,
Try to snooze,
But who's dreaming ___ this is win or loose,
Put down the drink, try not to think,
Let it go, fundamental movement below,
And yo, reality is dreaming,
Just below my skin I'm screaming... 

Nagyon beszédes Dido éneke az elején: "hogy tudnám megváltoztatni a világot ha még magamat sem tudom megváltoztatni?" Minden belülről jön, igaz? A szövegben is vannak elrejtve nagyon lényeges kérdések. "E szemek mögül vetek egy pillantást a világra, ... mi a valóság?" ... "Ki álmodik? A valóság álom, a bőröm alatt sikoltozom..." Maga a címe - Salva Mea - azt jeleni: Save Me - ments meg. Ez a szám nagyot ütött (hit!) annak idején, zeneileg is hihetetlenül profi módon megkoreografált mű. Elképesztően gyönyörű a hegedű a zene elején, majd jön a beizgatás, a felvezetés, ezután a teljes bepörgés, majd egy kis lassabb kiállás a szöveg számára, és a végére megint a katartikus pörgés. Az ilyen zenék mellé még nem kellett a speed a fösulis diszkókban! :) Aki hülye fejjel mégis bevett egy tablettát, az másnap reggelig nyomta - izomgörcsig, aztán jöhetett a "ments meg".

Faithless - God is a DJ

Hihetetlen energiák áramlanak az emberbe közönség előtt. Tudom miről beszélek, igaz én csak néhány száz ember előtt játszottam, és még így is el sem tudom képzelni milyen lehet egy több ezres rajongó embertömeg előtt állni és a belőlük áradó szeretet energiákat befogadni, átélni. Sok zenész, előadó nem is bírja elviselni ezt a túlterhelést, ezért lesznek narkósok. És ugyanilyen energiák áramolhatnak egy sikeres szónoklatot előadó felé is, álljon emberünk akármilyen szószéken. Egy jól sikerült koncerten tényleg azt érezheti a frontember, hogy az az ő temploma. A hely, ahol a sérülései meggyógyulnak. És ha a teremtés a hanggal kezdődött ("Kezdetben vala az Ige") , akor az Isten tényleg egy DJ. A Mindenség DJ-je.

This is my church
This is where I heal my hurts
It's a natural grace
Of watching young life shape
It's in minor keys
Solutions and remedies
Enemies becoming friends
When bitterness ends
This is my church

This is my church
This is where I heal my hurts
It's in the world I become
Contained in the hum
Between voice and drum
It's in the change
The poetic justice of cause and effect
Respect, love, compassion

This is my church

This is where I heal my hurts

For tonight

God is a DJ

God is a DJ

Ezt a hozzászólást egy másik klipjükhöz fűzték, elgondolkodtató: "We are like ants....or maybe we aren't. Ants work for the greater good of their own kind, and thats enough for them. We are forced to work for money to survive but the work we do does not really help us (humanity) for the greater good. The only thing that seems to be accomplished is a hell of alot of consumption and waste. All for the sake of keeping this system going, but it is this system that is making all of us paid slaves, and it's like this because WE let it be. Yep ants are smarter."

Az élet a Földön nem mindenkinek könnyű, ami azért van, mert vagy valami nagyon félresiklott (az ember el lett cseszve), vagy mert eleve ilyennek tervezték (látszólag elcseszettnek). Az élet alapvető célja a tapasztalatszerzés lenne, de közben az sem nem árt ha boldogok vagyunk. Ez persze nem mindig és nem mindenkinek sikerül. A nehezített szimulációt nyomjuk egy olyan edzésen (mint az úszók kezén a nehezítő lapát), ahol egyeseknek nagyon rövid idő jut csak, vannak akik elviselhetetlenül hosszú és szenvedésekkel teli életet nyomnak végig, és az ember van hogy végiggondolja vajon melyik járt "jobban"? Egy jelentősen meghatározó emlékem annak a palesztin gyermeknek a feje, amelyiket egy izraeli bomba szakított el a testétől. Általános reakció az emberekben egy ilyen fotó láttán a szörnyűlködés, a döbbenet, és a harag. Emlékszem ott ültem a gép előtt 2008 Karácsonyán, néztem azt a fotót, a lerombolt ház romjai között nem volt semmi más, csak a test nélküli kis gyermekfej. Kerestem magamban az ilyenkor "szokásos" fent is említett érzéseket, mellé még a sajnálatot és az örök kérdést, "miért?" - de akkor valamiért nem ezek bukkantak fel. Valami megváltozott bennem a kép hatására, és tudjátok mi történt ezután? Elkezdtem mosolyogni. Nem azért mert olyan nagyon örültem, hogy a Kost áldozó egyik fia megint megölte a testvérét, ha mert a gyermek apró földi maradványán mintha felfedezni véltem volna egy ottragadt és mindenképpen megnyugtató angyali mosolyt. Ami nem volt sem groteszk, sem feltűnő, de mégis engem is mosolyra bíztatott, és ezt mondtam magamban: neked már nem fáj drágaságom, jó utat haza, ő meg mintha az arcával azt üzente volna: "nyugi, minden rendben". Ekkor kezdtem igazán hinni a folytatásban. Mert az elfogadhatatlan, hogy egy ártatlan élet így érjen véget. Ezt képtelenség elfogadni attól a Természettől, amelyik ilyen csodálatos világot hozott létre. Nem, ez nem lehet valódi, ez csak a szimuláció az igazi előtt. Persze most felhozható lenne az állatvilág mindennapos brutalitása is, ami a maga módján természetes folyamat (megeszik egymás testnedveit), de úgy vélem emberként már nem kellene azt a fajta szimulációt játszanunk. Ám hogy elérjük az eredetileg megálmodott emberi szintet, úgy tűnik sok levetkőzni-való van még, csak hallgassunk a DJ-re... God is a DJ.

Faithless - Take The Long Way Home 

I lift you off the earth mundane and glum

Out of solar system where you passed the sun

'Til all the fear in your hart is gone and so on

 

Walking trough the world with no pressure

Inner peace beyond measure

I was leaving where it came in

When a man said stop

I want to have what you have

and get what you got

I got it sleeping rough on the streets in the rain

I got it learning to share my peoples pain

I got it making flowers grow in hearts of stone
I got it 'cos I always take thee long way home

I've been walking trough the world with no pressure
As fresher full of vigour life becomes my mirror
The further I go the more I know
Oh yeah, wherever the wind blow I'll be there

Turned up in places that I never intended to go
And so ended my youth I once deepended on proof
Now I'm in the flow, there I things I know beyond knowing
I've seen a seed growing, I was going back home
When a man said stop, I want to have what you have
And get what you got

I got it sleeping rough on the streets in the rain

I got it learning to share my peoples pain

I got it making flowers grow in hearts of stone

I got it 'cos I always take thee long way home  

"Nyomás nélkül végigsétálni a világon, belső békével..." A mindennapos döntéseink és azok következményeiről szól ez a szám, hiszen annyi a kísértés ebben a világban (találsz egy pénztárcát az úton, mit teszel?) - nem mindegy melyik úton megyünk haza, egyáltalán nem mindegy. Ahogy Yoda is mondta a Birodalom visszavágban: "a sötét oldal erősebb? - nem, nem, csak simább, könnyebben járható". Nem biztos, hogy teljesen értem mit akartak közölni ezzel a számmal, ezért hadd mondjam el nekem mit üzent. Take the long way home - Tedd a hosszú utat hazafelé! A hosszabb út nehezebb, de becsületesebb, küzdelmekkel teli, de mégis ez az út visz a tisztulásba. Ez vezet végig az élet csodálatos tapasztalási szintjein. Amikor a rövidebb utat választók, a bűnöző, a tudatlan, a hitetlen Gipsz Jakabok ideje lejár, testük elporlad, lelkük és energiájuk egyből visszatér a Közösbe, feloldódnak, megszűnnek egyének lenni. Ekkor Gipsz Jakab tényleg meghal, megszűnik létezni. A hosszabb utat választók is ugyanott "végzik" végül, csak előtte bejárhatnak egy örökkévalóságnak tűnő fejlődési utat, végtelen számú végigjátszható életeken át, majd a végén - már mindent megélvén ami csak adatott, telitődve a létező összes tapasztalattal, elképesztő ismeretek birtokában - tudatosan fognak visszavágyakozni a Forrásba. Melyik hát a jobb út? A rövid azonnali tudatlan visszatérés, vagy az élményekkel teli hosszabb út? Én amondó vagyok válaszd a hosszabb utat hazafelé! 

/eredeti klip itt>> /

Nos, ennyit gondoltam megemlíteni a Faithless munkásságából. Nyílván kimaradt rengeteg értékes daluk, de remélem sikerült irántuk és az általuk hangoztatott gondolatok iránt némi érdeklődést felkeltenem. Végső válaszokat természetesen ők sem adhatnak, ahogy mi magunk sem. 

A mi dolgunk a kérdezés.

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek."

A nézeteltérés a program része, de felülírható

A nézeteltérés az emberi létezés programjába kódolt elem. Tehát nem hiba a gépezetben, hanem eszköz. Programozói szlenget használva "nem bug, hanem fícsőr". Még az igazán régi bajtársak is képesek időnként vitatkozni, egyet nem érteni. Fura is lenne, ha mindenki egyetértene egymással, hiszen az azt jelentené, hogy egyformán gondolkodnánk, mint a gyártósorról lekerülő agymentes robotok. Nos, mivel mi emberek nem hangyaboly vagyunk, és nem egy, hanem milliárdnyi szemen (kamerán) keresztül szemléljük a világot, ezért természetes dolog, mondhatni kiküszöbölhetetlen eleme a létezésünknek a nézeteltérés. Egy ideig. Van azonban a szellemi fejlődési folyamatában egy olyan szint, amikortól ez a rendszer részét képező nézeteltérés dolog átváltozik valami mássá. Valami olyasmivé, mint az elfogadás.

Egyre kevésbé szeretek beszállni a ringbe. Régebben is utáltam a vitatkozást (bár volt, hogy kihívást éreztem benne), sőt volt amikor úgy tartottam, hogy a vita egy felesleges energiaharc, mára annyiban finomodott eme nemes álláspont, hogy a vitatkozás nem felesleges, hanem szükséges energiaharc, amit egy bizonyos szinten meg kell vívni. Leginkább a saját egónk legyőzésére, ami azon a szinten másokkal való acsarkodásban tud testet ölteni. Teher alatt nő a pálma. Az izmot csak az ellenerő tudja fejleszteni. A vita maga a tükör: a szimmetria létrehozója, mely megmutatja hol tartunk az Úton. Az út legelején járók a személyeskedő kötekedők - "Onnan tudod, hogy alulmaradtál egy vitában amikor a téma helyett a vitapartner személyét veszed elő". A kezdők "mások" minden szavát lesik, kielemzik, kiforgatják aztán belekötnek. A fejlettebb utazók próbálnak észérvekkel, és nyugodtabb álláspontot megfogalmazni. A tudatosabbak eleve így kezdik a vitát: szerintem... majd így folytatják: ezért, és ezért így lehet, de ez szigorúan csak az én véleményem. A vitakultúra elrettentő és követendő példái ebben a 240 hozzászólásban mind benne vannak. A még bölcsebbek már bele sem mennek semmilyen vitába, mert átlátják ugyan annak előremozdító szükségességét, ám már nem kívánnak részt venni benne. Túllépnek rajta. A nézeteltérést ekkor már felülírja a dualitás egymásra utaltságának felismerése, és az egyben látása a dolgoknak. Sokszor előfordul, hogy egymással szöges ellentétben álló hadakozó felek mindkét oldalával egyetértek valahol, bizonyos szemszögből. Ehhez viszont fel kell ismerni, hogy az ellentét is csak Egy Valaminek a két pólusa.

A lét alapalgoritmusát (ritmusát!) a 0-1 határozza meg. A nincs és a van kettőssége, mégis együttese. A kettes számrendszert használja a modern számítástechnika is, amely két jelre épül: feszültség és feszültség hiánya, de a "találmány" jóval régebbi, mondhatni Eredendő. A dualitás világában gyakorlatilag minden duális pár matematikailag értelmezve megfelel a kettes számrendszernek, ahol egyik alkotóelem sem rossz, hanem egymás kiegészítői, mint az éjszaka és a nappal. Aki úgy véli, hogy a nappalnak ellensége az éjnek a szaka, az még nagyon az elején tart az útnak. A magyar nyelv is a kettes számrendszer szerint "gondolkodik". A világnak ősi felismerését rejti: akkor egész, ha egy; a magyarban az az egészséges, akinek két szeme, két lába, két karja, két füle stb. van (lásd: félkezű, félszemű, a féleszű is egy-ügyű).

Egyenlő, egyenlít: kettőből indul ki mindkét szó

Egyveleg , együtt, együttes, egyenlet: ketten vannak, két oldala van minimum, mégis egy.

A magyar ember szerint ha nincs betegségünk, akkor vagyunk egészek, akkor vagyunk egészségesek. E szerint a gondolatmenet szerint a betegség nem holmi többlet, hanem az egészség hiánya. Hisz két pólusa is csak az Egynek lehet. És ahogy a Magyarságtudományi Füzetek 6. számában olvashatjuk:

A szimmetria egyenlő kettő

"...Alighanem ezek a „kettősök” valamilyen fontos egyensúlyhoz szükségesek. Hajoljunk csak közelebb: kett-ős egyen-súly. A kettő és az egy örök viszonya mutatkozik meg minden alkalommal. Az „egyenlő” szavunk bizony a két „egy” egymással „átelleni”, biztonságot nyújtó szerepére utal. Az emlegetett egyensúly lényeges tulajdonsága az emberi testnek is!
Az egyensúly esetében sokszor méretekről van szó. A szógyök: mér. Ebből lesz, lehet, a mérés, méret, méretes, megmér, lemér, fölmér, bemér, rámér és így tovább. Vagy maga a mérték is innen való. Azt láthatjuk, hogy az ember vonatkozásában az „egyensúly”, az nem más, mint az azonos „méret”, egyúttal maga a szimmetria. De ebben az esetben, a „keresztben” ható vezérlések, egyszerűsítve, hogy a bal félteke irányítja a jobb oldalt, a jobb a baloldal szerveit, azaz ez a sajátos aszimmetria is az egyensúlyt szolgálja. Így talán még feszítettebb az átellenes egyensúly? (Hámori József: Az emberi agy aszimmetriái című munkája is ösztönzött e dolgozat megírására. )
Összevethetők talán a szimmetria, az egyensúly és az u.n. kettes számrendszer lényegi jelentései, mint olyan tényezők, amelyek a nyelv működésének hátterében meghatározzák annak lényegét és szükségessé teszik a magyarázat ki nem zárható szerepét. Ez a fogalom tehát nem nyelvtani helyzetre utal, hanem logikai megoldásokra. Nem értelmezés csupán, hanem a nyelvi rendszer szerepét mutató számtani, mértani, sőt biológiai kapcsolatokra. Most jól látható, hogy valóban nem elemzésről, értelmezésről van szó, hanem eredeti, semmi másra nem hasonlító szervezet működéséről, értelmezési módról. Illetve valóban értelmezés is, elemzés is, módszer is, ám önmagában mindegyiknél sokkal több! Amit igazában csak a magyarul beszélők értenek gyerekkoruktól, de alapos odafigyeléssel meg is tanulható. ...

A szimmetria lényege nem csupán az, hogy kettő, tehát nem csak a szám jelentése, hanem a megjelenése. A magyarázat eszmei többlete. Másként szólva, azt is mondhatjuk, hogy a szükséges rendre utal a megtévesztő zűrzavarral szemben. Ám ha még jobban körül akarjuk járni ezt a szót, illetve a jelentést, akkor a szimmetrikus dolgok, például a jobb kéz és a bal kéz, fölfoghatók úgy is, mint kérdés és válasz. Vagyis arra is figyelmeztet, hogy ezeket a külön kezelt dolgokat mindig együtt kell kezelni! Nincs kérdés csupán a semmiből, ahogy válasz sincs. Sokkal korábban, tán évtizede is lehet, hogy leírtuk: minden válasz megszüli a maga kérdéseit. Mert mára jól tudjuk: szétszedhetjük a világot, az minden porcikájában egésznek mutatkozik. "

Ö.T. is hasonlóan értelmezte az egység kettősségét:

"A nagy EGÉSZ-ben bizony az EGO-nak is szerepe van, ha akarjuk, ha nem. És ez talán egyúttal válasz is a már korábban tárgyalt "IS-IS" kérdésre. Ugyanis az EGÉSZ (azaz EGY) felépítése több EGÓ-ból áll össze, méghozzá rétegesen, mint a lazanya. Egy sor ego + egy sor közösség, mindez több rétegben. A könnyebb megértés kedvéért egyszerűsítsük le ezt az ember szintjére, szerintem ugyanis a megoldás kulcsa maga az embernek nevezett teremtmény. (Illetve vehetünk bármilyen más élőlényt is, Darwin kedvéért pl. a majmot...) Kezdjük onnan, hogy az ember különböző minőségű sejtcsoportokból áll - mint pl. bőr, csont, izom, ideg, - vagy a belső szervek egyenként, ahol a különböző minőségű sejtek önmaguknak IS dolgoznak (önfenntartás) és magának az adott szervnek IS (pl.: máj vagy tüdő) - továbblépve az egyes szervek ugyanúgy "érdekeltek" az önfenntartásban IS, egyúttal azonban a szervezetnek IS dolgoznak, mivel csak úgy képesek túlélni, vagyis az egymásra utaltság egy "gyári" program, mert így lett megalkotva. (Ez lenne a már említett ÉRT-elem, ahol a különböző minőségek egymásÉRT is tesznek valamit.) Még jobban leegyszerűsítve: EGO + KÖZÖSSÉG + EGO + KÖZÖSSÉG + EGO + KÖZÖSSÉG , stb. ahol ez a folyamat egyre magasabb szinteken érvényesül. Az emberiség egyik problémája, hogy az egész építmény (piramis) tetején egy NAGY EGO = ÉN áll, azt meg már tudjuk, hogy ki szereti annyira fényezni saját magát. (Sátán) 

A nézeteltérés a program része, ugyanis emberi szinten vizsgálva pl. a máj nem vall azonos nézeteket a tüdővel, mivel más funkciót töltenek be EGY szervezeten belül. A máj pedig nem beszél tüdőül, mint ahogy a tüdő sem beszél májul. ... (Azaz idegenként azonosítják be egymást.) Mindezt kivetítve a nemzetek szintjére nem nehéz rájönni, hogy miért hiányzik az egyetértés. Mindegyik saját magát tekinti a legfontosabbnak, vagyis az EGO, illetve a csoportos EGO érvényesül, aminek a pozícióharc egyértelmű velejárója. (háborúk) Az elmúlt pár ezer év azt mutatja, hogy ennél többre az ember nem is képes, teljesen függetlenül attól, hogy milyen nemzethez tartozik. Azaz hiányzik valami, ami a sok csoportos (nemzeti) egót összefogja egy ÉRTELMES egésszé." 

Azért én remélem, hogy létezik valami belső erő, amelyik képes a szükséges többlet kifejtésére. Persze nem mindig könnyű összeegyeztetni az egységre való törekvést az egó által sugallt "ne hagyd magad" érzésekkel. Pl. az ilyen "kritikák" olvasásakor elszomorodik az ember, aki alapvetően jót akar:

 

http://facepalm.freeblog.hu/archives/2012/07/07/zsak_a_foltjat/ 

Kiváló példája ez az oldal az érvek nélküli fikázásnak. Emberfeletti erő kellett kibírni, hogy ne szóljak hozzá! :) Túl vagyunk ezen is, megyünk tovább. Sokat mond persze az is, hogy ők sem mertek idejönni érvelni egy kicsit, inkább gúnyosan röhögtek a saját kis szemétdombjukon. A többség sajnos ilyen. Belefáradtam az ateista materialistákkal való csörtékbe - aki úgy véli, hogy az élet csupán anyag, és a halál után nincs élet, annak úgy is lesz. Egy-egy komolyabb vitahelyzetben persze azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon nem pont azért kaptuk-e az élettől azt a próbát, mert dolgunk volt vele? Van olyan, amikor attól tanulunk, akiket a legjobban gyűlölünk, megvetünk, vagy lenézünk. Ez általában később, utólag derül ki, már annak aki képes tanulni, és nem egy csökönyös barom fejlődésképtelen huszadik ükunokája. Vitakultúrát még a vélt legfőbb ellenségünktől is tanulhatunk. Sok még a nézeteltérés, de ez elvégre érthető is, hiszen ahány néző annyi nézőpont. Ildit is idézem, mert ideillik, és mert jó: "...a haragot, a felháborodást, nagyon fontosnak, hasznosnak tartom, mert nagyon jó iránymutatók. Helyzetünk stabilitását szolgálja egyaránt, ha hasonló gondolkodásúakat találunk, és az is, ha olyan gondolatokra reagálunk, amit zsigerből elutasítunk. Néha együtt rezgünk, néha beszólás formájában jön a késztetés arra, hogy szeretnénk megmutatni magunkat, tudatni másokkal, hogy én is vagyok valaki, helyesen gondolkodom, és ahol állok az jó és igaz. Másokkal kapcsolatban bárhogyan is megnyilvánulunk, az valójában rólunk szól, minket jellemez. Ilyen felületeken ez a pár sorocska mint egy vonalkód, tartalmazza a termékösszetételt, amik mi vagyunk, de talán kicsit kevés, hogy a csomagolás belsejébe láthassunk. A jó hír az, hogy nincs jó vagy rossz áru, csupán óriási színes érdekes és értékes kínálat, amiből szabadon válogathatunk"

Fentiekkel is összhangban szerintem soha nem tapasztalt, tömeges méretekben testet öltött megértés kezd megmutatkozni napjainkban. Igaz még csak csírájában, és a kis kibontakozó hajtásokat még sokszor eltapossák a háborúzni szerető vaskoriak bakancsai, de talán nem túl nagyképűség azt állítani, hogy vannak egy páran a "kutatók" közül, akik már egész közel állnak valami Nagy megértéséhez. Ez a valami Nagy talán olyan hatalmas lesz, hogy egy egészen pici helyen is elfér, mondjuk egy ember szívében. Egységtudat? Elképzelhető, hogy Krisztus második eljövetele nem egy személyhez kötött esemény lesz, hanem az emberek lelkében történő minőségi változás? Belülről, a Forrásból jövő forradalom? A PéldaKép már nem csupán egy vetített Kép lesz hanem valóság? A rendszerbe kódolt nézeteltérés néhány ember esetében kezd halványodni, néhányan mintha képesek lennének felülírni a kódot, és mintha tényleg átvenné a helyét valami logikailag megmagyarázhatatlan nyugalom és elfogadás a másik úton lévő társ felé, még ha totál másfelé is kanyarog. Egy ilyen ember már nem áll le vitatkozni a másikkal, akkor sem ha teljesen nem ért vele egyet, és akkor sem ha csak egészen apró nézeteltérés mutatkozik közöttük. Meghallgatja, elolvassa a másikat, majd belső békéről árulkodó mosollyal elengedi :). De mit is enged el valójában? A másikat? Vagy inkább önnön magának azt a részét, amelyik még szívesen beszállna a ringbe? Ez a rész pedig nem más, mint az EGO. Nem gyávaság ez, nem is feladás, hanem bölcs visszahúzódás. És ez valami egészen elképesztő jövőt tárhat elénk, ha végigmegyünk ezen az úton. És úgy tűnik ehhez a "mesteri" szint eléréséhez nem kell semmilyen ördöngösség, csupán a szeretet energiájának megélése. Szerintem.

Úgy vélem Lovasi is megérzett fentiekből valamit:

És a végén mindenki összeáll egy képpé
Nem lesz otthon senki csak Ágy, Asztal, TV
Az ágyon macskák és a székeken kígyók
Nézik a tv-t hallgatják a rádiót
 

Tisztelt nézők, és rádiót hallgatók,
Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót.

Ahogy a csapatok voltak régen a képen,
Elől a srácok és az edzők középen,
Fekvő guggoló-térdelő és álló sor
Hosszan, amíg a szem csak ellát mindenhol,

Tisztelt nézők, és rádiót hallgatók,
Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót.

Mert a végén mindenki összeáll majd egy képpé,
Vakuk vívnak, közvetíti a tv,
Közben otthon kígyók forognak a széken,
Farkasok alszanak a srácok régi mezében.

Tisztelt nézők, és rádiót hallgatók,
Itt a világ végén csinálnánk egy nagy fotót.

Jöjjön ki este hétre a Nagyrétre
Várja önt a világ pont a végére, végére, végére, végére.

(figyelemreméltó az a részlet, hogy aki nem állt össze Egy képpé, azok otthon maradt állatok: kígyók, farkasok - aki érti érti)

Nincs árnyék fény nélkül, hát jöjjön végre az a Fény, ami megmutatja az Árnyékod!

...
JÁTÉK!
A végére legyen most egy játék, (mely szintén Ö.T. barátunktól ered):

.-*

Nos, mivel nincs válasz kérdés nélkül ezért először A Kérdést próbáljátok megfogalmazni, utána jöhetnek a válaszok! :)

Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint?

"Egy jelentéktelen kis világban, valahol a nagy semmi közepén - vagy pontosabban: annak a valaminek a közepén, amit sohasem találna meg senki, mert egy hatalmas valószínűtlenségi mező védi az egészet, amelyhez mindössze hat embernek van hozzáférése az egész Galaxisban - éppen esett az eső.

 Úgy zuhogott már órák óta, mintha dézsából öntötték volna. Az eső köddé porlasztotta a tenger felszínét, elverte a fákat, sárfürdővé köpülte-dagasztotta a tengert övező kietlen vidéket.

 Pattogva zuhogott a kietlen vidék közepén álló kunyhó hullámlemez tetejére, elmosta a rögös ösvényt, amely a kunyhótól a tengerpartra vezetett, és szétszórta az érdekes kagylóhéjakból rakott csinos kupacokat.

 A viskó tetejét zuhogó eső fülsiketítően hangzott odabent, ám ez mégis elkerülte a lakó figyelmét, aki egész mással volt elfoglalva.

 Magas, göthös férfi volt a kunyhó tulajdonosa, durva, szalmaszínű hajjal, amely átnyirkosodott a tetőn átszivárgó cseppektől. A ruhája kopottas volt, a háta görbe, s a szemei - noha ébren volt - mintha egy alvóé lettek volna.

 A kunyhó közepén ütött-kopott karszék állt, mellette egy öreg, összekaristolt asztal. A berendezéshez tartozott továbbá egy régi matrac, néhány párna meg egy kicsi, de meleg kályha is.  Mindeme tárgyakon kívül volt odabent egy öreg és kissé viharvert macska is, és épp ez kötötte le most a férfi minden figyelmét:

A göthös alak a macska fölé hajolt.

- Cic, cic, cic - mondta. - Cicuka-micuka-cucika. . . akar egy kis halat a cica? Szép kis halacska... akarja a cica?

 A macska határozatlannak látszott a kérdésben. Kelletlenül, mintha csak szívességet tett volna gazdájának, megütögette mancsával az elébe tartott haldarabot, majd észrevett a padlón egy porszemet, és arra összpontosított.

- Nem kell a halacska a cicának? Akkor a cica le fog fogyni, és elpusztul - mondta a férfi.

- Gondolom én, ámbár ki tudja? - tette hozzá bizonytalanul.

 Ismét odakínálta a halat.

- Enni, vagy nem lenni - mondta -, ez itt a kérdés. Gondold meg, cicám. Azt hiszem, jobb, ha én ebből kimaradok. - Felsóhajtott.

- Azt gondolom, hogy a hal finom, ám ugyanakkor azt is, hogy az eső nedves. Hát ki vagyok én, hogy igazságot tegyek ebben a kérdésben?

  Otthagyta a halat a földön a macskának, és lepihent a karszékbe.

- Á, jól vélem látni, hogy megjött az eszed, és eszed a halat? - mondta végül, miután a macska, a porszem nyújtotta szórakozási lehetőségek teljes skáláját kimerítve, rávetette magát a halra.

- Örülök, hogy enni látlak - mondta a férfi -, mert ellenkező esetben képes lennél a lelki szemeim láttára elpusztulni.

  Felvett az asztalról egy darab papírt és egy ceruzacsonkot. Egyiket az egyik kezében, a másikat a másikban tartva azon kísérletezett, hogy milyen különböző módokon lehet a kettőt összehozni. Egyszer a papír alá tartotta a ceruzát, aztán föléje, aztán meg mellé. Megpróbálta a papírt a ceruza köré tekerni, aztán a ceruzát a papír köré.

A ceruza tompa végével dörgölni kezdte a papírt, aztán a kihegyezett véggel kísérletezett: A ceruza hegye most nyomot hagyott a papírón, s ez a felfedezés, mint mindig, most is felvillanyozta. Újabb papírlapot vett fel az asztalról. Ezen keresztrejtvény volt. Röviden tanulmányozta, s mielőtt elunta volna a dolgot, beírt néhány meghatározást.

  Ráült a kezére. Érdeklődéssel konstatálta, hogy csontos ülepe nyomja a kezét.

- A hal messziről való - mondta -, legalábbis így hallottam. Vagy csak úgy képzelem, hogy hallottam. Amikor jönnek azok az emberek - vagy amikor a képzeletemben jönnek - azon a hat fényes, fekete hajón. Megjelennek vajon a te képzeletedben is, cicám? Te is szoktad látni őket?

  A macskára nézett, de azt jobban lekötötte az igyekezet, hogy minél előbb legyűrje a halat, mint az efféle spekulációk.

- És amikor hallom a kérdéseiket, te is hallod őket? Mit jelentenek ezek a hangok számodra? Lehet, hogy azt gondolod, hogy csak énekelnek valamit neked? - Ezen elmerengett egy kicsit, és rögtön észrevette a buktatót a feltételezésben.

- Lehet, hogy valóban neked énekelnek - mondta -, és én csak azt hiszem, hogy kérdéseket intéznek hozzám?

 Újabb szünetet tartott. Néha napokig tartott nála a szünet , csak hogy lássa , milyen is az.

- Gondolod, hogy ma is itt jártak? - mondta. - Mert én igen. Össze van sározva a padló, cigaretta és whisky van az asztalon, hal van a tányérodban, és az emlékük ott van a képzeletemben. Tudom, hogy nem valami meggyőző bizonyítékok, de hát nem közvetett-e minden bizonyíték? És nézd csak, hagytak még itt valamit nekem.

Átnyúlt az asztalon , és magához húzott néhány tárgyat.

- Keresztrejtvény, szótárak és egy kalkulátor.

 Kézbe vette a kalkulátort, és játszadozni kezdett vele. Ez lekötötte vagy egy óra hosszáig. A macska közben elaludt, de az eső tovább zuhogott odakint. Végül félretette a számológépet.

- Azt hiszem, igazam lehet, amikor arra gondolok, hogy kérdéseket tesznek fel nekem - mondta. - Csak azért vállalkozni ilyen hosszú útra, hogy neked énekeljenek, szerfelett különös viselkedés volna a részükről. Legalábbis nekem annak tűnne. De hát ki tudja? Ki tudja?

 Felszedett egy szál cigarettát az asztalról , s meggyújtotta egy darab parázzsal, amit a kályhából vett ki. Mélyen beszívta a füstöt, majd kényelmesen hátradőlt.

- Azt hiszem, ma is láttam egy hajót az égen - mondta végül. - Egy nagy fehér hajót. Sose láttam még ezt a nagy fehéret, csak azt a hat kis feketét. Meg a hat zöldet. És a többit, ami - azt mondják - olyan messziről jön. De a nagy fehéret soha. Lehet, hogy bizonyos körülmények közt hat kis fekete úgy nézhet ki, mint egy nagy fehér? Lehet, hogy inkább egy pohár whiskyt kéne innom? Igen , ez valószínűbbnek tűnik.

Felállt, hogy felvegyen egy poharat a matrac mellől: Töltött egy adagot a whiskysüvegből, aztán megint leült:

- Lehet, hogy valaki más akar meglátogatni - mondta.

Száz méterrel odébb az Arany Szív űrhajó kint ázott a zuhogó esőben.

Három alak tűnt fel a kajütnyílásban. Behúzott nyakkal igyekeztek távol tartani az esőt az arcuktól.

- Oda be? - kiáltotta túl Trillian az esőt.

- Igen - felelte Zarniwoop.

- Abba a kunyhóba?

- Igen.

- Különös - mondta Zaphod.

- Itt a nagy semmi közepében? ! - csodálkozott Trillian. - Szerintem eltévesztettük a házszámot. Az nem lehet, hogy az Univerzumot egy kunyhóból irányítsák!

Elindultak az ömlő esőben. Bőrig ázva érték el az ajtót. Bezörgettek. Dideregve vártak bebocsátásra.

Az ajtó kitárult.                    

- Igen? - mondta a férfi.

- Elnézést - mondta Zarniwoop -, de bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy. . .

- Maga irányítja az Univerzumot? - kérdezte Zaphod.

A férfi Zaphodra mosolygott.

- Igyekszem elkerülni - mondta. - Vizesek lettek?

 Zaphod rácsodálkozott a férfira.

- Hogy vizesek-e? ! - kiáltotta. - Mért, úgy nézünk ki, mintha nem lennénk vizesek?

- Nem, számomra nagyon is vizesnek tűnnek - mondta a férfi -, de hogy ezt maguk hogyan élik meg, az megint más dolog. Ha úgy gondolják, hogy a melegtől szárazabbak lesznek, akkor jobb , ha bejönnek.

Bementek.         

Körülnéztek a parányi kunyhóban. Zarniwoop enyhe undorral, Trillian érdeklődéssel, Zaphod élvezettel.

- Hé, ööö...- mondta Zaphod - hogy hívják magát?

A férfi zavartan nézett rájuk.

- Nem tudom. Gondolja, hogy hívni kéne valahogy? Nem volna szerfelett különös dolog nevet adni egy halom bizonytalan érzéki benyomásnak?

 A férfi hellyel kínálta Trilliant. Jómaga a szék karfájára ült, Zarniwoop mereven az asztalnak támaszkodott, Zaphod pedig lefeküdt a matracra.

- Nocsak! - mondta Zaphod. - Ez hát a hatalom székhelye!

Megcirógatta a macskát.

- Ide figyeljen - mondta Zarniwoop. - Néhány kérdést szeretnék feltenni magának.

- Rendben - mondta a férfi barátságosan. - Ha gondolja, nyugodtan énekelhet a macskámnak.

- Szereti, ha énekelnek neki? - kérdezte Zaphod.

- Ezt tőle kell megkérdeznie - mondta a férfi.

- Mért, tud beszélni? - kérdezte Zaphod.

- Nem emlékszem rá, hogy valaha is beszélt volna - mondta a férfi -, de hát nem túl jó a memóriám.

Zarniwoop előhúzott néhány feljegyzést a zsebéből.

- Lássuk csak - mondta -, ugyebár maga az, aki az Univerzumot irányítja?

- Ki tudná azt megmondani? - felelte a férfi.

Zarniwoop kipipált egy pontot a jegyzetében.

- Mióta csinálja ezt?

- Á! - mondta a férfi. - Ez a kérdés a múltra vonatkozik, ugye?

 Zarniwoop értetlenül nézett rá. Nem éppen ilyen válaszra számított.

- Igen, arra - mondta.

- Ki tudja - mondta a férfi -, hogy a múlt nem csupán egy fikció-e, mely arra szolgál, hogy a közvetlen fizikai benyomásaim és a lelkiállapotom között feszülő ellentmondást feloldja?

 Zarniwoop a férfira meredt. Átázott ruhája gőzölögni kezdett.

- Szóval, maga minden kérdésre így szokott felelni?

 A férfi habozás nélkül válaszolt:

- Csak azt mondom , ami az eszembe ötlik, amikor úgy képzelem, hogy az emberek kérdéseket intéznek hozzám. Mást nem mondhatok.

 Zaphod boldogan felnevetett.

- Erre inni kell - mondta, és előhúzta a janxeszes üveget. Felpattant, hogy átadja az Univerzum irányítójának, aki örömmel vette át a flaskát.

- Rajta, nagy uralkodóm - folytatta -, hogy is van ez?

- Ide hallgasson - mondta Zarniwoop. - Emberek járnak ide, ugye? Hajókkal...

- Azt hiszem, igen - mondta a férfi, és átadta az üveget Trilliannek.

- És megkérik magát - folytatta Zarniwoop - , hogy döntsön helyettük. Emberi életekről, világokról, nemzetgazdaságról, háborúkról, mindenféléről, ami odakint zajlik az Univerzumban.

- Odakint? -. kérdezte a férfi. - Hol odakint?

- Hát odakint! - mutatott Zarniwoop az ajtóra.

- Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint? - kérdezte a férfi. - Csukva van az ajtó..

Az eső tovább zörgette a bádogtetőt. Meleg volt a kunyhóban.

- De hisz tudja, hogy egy egész Univerzum van odakint! - kiáltott fel Zarniwoop. - Nem intézheti el azzal a felelősségét, ha kijelenti, hogy az egész nem is létezik!

Az Univerzum irányítója hosszú ideig gondolkodott, s közben Zarniwoop csak úgy remegett a dühtől.

- Nagyon biztos a tényeiben - mondta végül. - Én nem tudnék megbízni egy olyan ember gondolataiban, aki biztosra veszi az Univerzum létezését, ha van olyan egyáltalán.

Zarniwoop még mindig remegett, de csendben maradt.

- Én csak a magam univerzuma felől döntök - folytatta halkan a férfi. - Az én univerzumom a szememből és a fülemből áll. Minden egyéb csak feltételezés.

- Hát maga nem hisz semmiben? !

A férfi vállat vont, és fölvette a macskáját.

- Nem értem, mire gondol - mondta.          

- Hát nem érti, hogy amit itt, ebben a kunyhóban elhatároz, az embermilliók sorsát dönti el? Ez egyszerűen borzalmas!

- Nem tudom. Sohasem találkoztam azokkal az emberekkel, akikről beszél. És gyanítom, hogy maga sem. Ezek csak szavakban léteznek mind. Balgaság azt állítani, hogy tudjuk, mi van a többi emberrel. Ezt csak ők tudhatják feltéve, ha léteznek. Nekik is megvan a maguk szemből és fülből álló univerzumuk.

- Azt hiszem, kiugrom egy pillanatra - szólt közbe Trillian, és kisétált az esőbe.

- Nem hisz mások létezésében? - erősködött Zarniwoop.

- Nincs véleményem a dologról. Honnan is volna?

- Jó volna utánanézni, mi van Trilliannel - mondta Zaphod, és kisurrant az ajtón.

Odakint Trillianhez fordult.

- Mit gondolsz, egész jó kezekben van az Univerzum, nem?

- Nagyon jó kezekben - felelte Trillian, és elindultak az esőben.

Odabent Zarniwoop tovább erőltette az eszmecserét.

- Hát nem képes felfogni, hogy emberek élete és halála múlik a szaván?

Az Univerzum ura kivárt, ameddig tudott. Amikor meghallotta a hajómotorok indítását jelző halk zajt, beszélni kezdett, hogy a hangja elfedje a neszt.

- Nekem ehhez semmi közöm - mondta. - Én nem foglalkozom az emberekkel. Az úr a megmondhatója, hogy nem vagyok egy kegyetlen ember.

- Nocsak! - kapta fel a fejét Zarniwoop. - Azt mondta, hogy „az úr”? Ezek szerint mégiscsak hisz valamiben?

-Á, az csak a macskám! - mondta a férfi nyájasan. Felvette a macskát és megcirógatta. - Úgy hívom, hogy "az úr". Kedvelem őt.

- Rendben - mondta Zarniwoop, megpróbálva sarokba szorítani ellenfelét. - Hát azt honnan tudja, hogy ő létezik? Honnan tudja, hogy ő tudja-e, hogy maga kedveli őt, vagy élvezi-e azt, amit a maga kedvességének vél?

- Sehonnan - mosolyodott el a férfi. - Fogalmam sincs róla. Egyszerűen csak jólesik egy bizonyos módon viselkedni azzal a valamivel szemben, ami számomra egy macskának tűnik. Mért, maga nem így szokott viselkedni? Elnézést, azt hiszem, elfáradtam. 

Zarniwoop lemondó sóhajjal nézett körül.

- Hol vannak a többiek? - kérdezte hirtelen.

- Miféle többiek? - kérdezte az Univerzum ura, majd hátradőlt a székében, és újratöltötte a whiskyspoharát.

- Beeblebrox és a lány. Az a kettő, aki itt volt!

- Nem emlékszem senkire. A múlt fikció csupán , mely arra szolgál...

- Baromság! - fakadt ki Zarniwoop, és kirohant az esőbe. A hajó eltűnt. Az eső tovább köpülte a sarat. Semmi sem utalt arra, hogy az imént még egy hajó volt odakint. Zarniwoop beleordított az esőbe.

Megfordult, visszaszaladt a kunyhóhoz, de az ajtót zárva találta.

 Az Univerzum ura elszundított a székben. Egy idő után ismét elkezdett játszani a papírral és a ceruzával, és örömmel fedezte fel, hogyan lehet nyomot hagyni egyikkel a másikon. Odakintről különböző zajok szűrődtek be, de nem volt bizonyos a valódiságukban. Aztán egy álló hétig beszélt az asztalához, hogy lássa, hogyan reagál a dologra."

/részlet Douglas Adams Vendéglő a világ végén c. regényéből, a festmény Frics András munkája /