Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint?

"Egy jelentéktelen kis világban, valahol a nagy semmi közepén - vagy pontosabban: annak a valaminek a közepén, amit sohasem találna meg senki, mert egy hatalmas valószínűtlenségi mező védi az egészet, amelyhez mindössze hat embernek van hozzáférése az egész Galaxisban - éppen esett az eső.

 Úgy zuhogott már órák óta, mintha dézsából öntötték volna. Az eső köddé porlasztotta a tenger felszínét, elverte a fákat, sárfürdővé köpülte-dagasztotta a tengert övező kietlen vidéket.

 Pattogva zuhogott a kietlen vidék közepén álló kunyhó hullámlemez tetejére, elmosta a rögös ösvényt, amely a kunyhótól a tengerpartra vezetett, és szétszórta az érdekes kagylóhéjakból rakott csinos kupacokat.

 A viskó tetejét zuhogó eső fülsiketítően hangzott odabent, ám ez mégis elkerülte a lakó figyelmét, aki egész mással volt elfoglalva.

 Magas, göthös férfi volt a kunyhó tulajdonosa, durva, szalmaszínű hajjal, amely átnyirkosodott a tetőn átszivárgó cseppektől. A ruhája kopottas volt, a háta görbe, s a szemei - noha ébren volt - mintha egy alvóé lettek volna.

 A kunyhó közepén ütött-kopott karszék állt, mellette egy öreg, összekaristolt asztal. A berendezéshez tartozott továbbá egy régi matrac, néhány párna meg egy kicsi, de meleg kályha is.  Mindeme tárgyakon kívül volt odabent egy öreg és kissé viharvert macska is, és épp ez kötötte le most a férfi minden figyelmét:

A göthös alak a macska fölé hajolt.

- Cic, cic, cic - mondta. - Cicuka-micuka-cucika. . . akar egy kis halat a cica? Szép kis halacska... akarja a cica?

 A macska határozatlannak látszott a kérdésben. Kelletlenül, mintha csak szívességet tett volna gazdájának, megütögette mancsával az elébe tartott haldarabot, majd észrevett a padlón egy porszemet, és arra összpontosított.

- Nem kell a halacska a cicának? Akkor a cica le fog fogyni, és elpusztul - mondta a férfi.

- Gondolom én, ámbár ki tudja? - tette hozzá bizonytalanul.

 Ismét odakínálta a halat.

- Enni, vagy nem lenni - mondta -, ez itt a kérdés. Gondold meg, cicám. Azt hiszem, jobb, ha én ebből kimaradok. - Felsóhajtott.

- Azt gondolom, hogy a hal finom, ám ugyanakkor azt is, hogy az eső nedves. Hát ki vagyok én, hogy igazságot tegyek ebben a kérdésben?

  Otthagyta a halat a földön a macskának, és lepihent a karszékbe.

- Á, jól vélem látni, hogy megjött az eszed, és eszed a halat? - mondta végül, miután a macska, a porszem nyújtotta szórakozási lehetőségek teljes skáláját kimerítve, rávetette magát a halra.

- Örülök, hogy enni látlak - mondta a férfi -, mert ellenkező esetben képes lennél a lelki szemeim láttára elpusztulni.

  Felvett az asztalról egy darab papírt és egy ceruzacsonkot. Egyiket az egyik kezében, a másikat a másikban tartva azon kísérletezett, hogy milyen különböző módokon lehet a kettőt összehozni. Egyszer a papír alá tartotta a ceruzát, aztán föléje, aztán meg mellé. Megpróbálta a papírt a ceruza köré tekerni, aztán a ceruzát a papír köré.

A ceruza tompa végével dörgölni kezdte a papírt, aztán a kihegyezett véggel kísérletezett: A ceruza hegye most nyomot hagyott a papírón, s ez a felfedezés, mint mindig, most is felvillanyozta. Újabb papírlapot vett fel az asztalról. Ezen keresztrejtvény volt. Röviden tanulmányozta, s mielőtt elunta volna a dolgot, beírt néhány meghatározást.

  Ráült a kezére. Érdeklődéssel konstatálta, hogy csontos ülepe nyomja a kezét.

- A hal messziről való - mondta -, legalábbis így hallottam. Vagy csak úgy képzelem, hogy hallottam. Amikor jönnek azok az emberek - vagy amikor a képzeletemben jönnek - azon a hat fényes, fekete hajón. Megjelennek vajon a te képzeletedben is, cicám? Te is szoktad látni őket?

  A macskára nézett, de azt jobban lekötötte az igyekezet, hogy minél előbb legyűrje a halat, mint az efféle spekulációk.

- És amikor hallom a kérdéseiket, te is hallod őket? Mit jelentenek ezek a hangok számodra? Lehet, hogy azt gondolod, hogy csak énekelnek valamit neked? - Ezen elmerengett egy kicsit, és rögtön észrevette a buktatót a feltételezésben.

- Lehet, hogy valóban neked énekelnek - mondta -, és én csak azt hiszem, hogy kérdéseket intéznek hozzám?

 Újabb szünetet tartott. Néha napokig tartott nála a szünet , csak hogy lássa , milyen is az.

- Gondolod, hogy ma is itt jártak? - mondta. - Mert én igen. Össze van sározva a padló, cigaretta és whisky van az asztalon, hal van a tányérodban, és az emlékük ott van a képzeletemben. Tudom, hogy nem valami meggyőző bizonyítékok, de hát nem közvetett-e minden bizonyíték? És nézd csak, hagytak még itt valamit nekem.

Átnyúlt az asztalon , és magához húzott néhány tárgyat.

- Keresztrejtvény, szótárak és egy kalkulátor.

 Kézbe vette a kalkulátort, és játszadozni kezdett vele. Ez lekötötte vagy egy óra hosszáig. A macska közben elaludt, de az eső tovább zuhogott odakint. Végül félretette a számológépet.

- Azt hiszem, igazam lehet, amikor arra gondolok, hogy kérdéseket tesznek fel nekem - mondta. - Csak azért vállalkozni ilyen hosszú útra, hogy neked énekeljenek, szerfelett különös viselkedés volna a részükről. Legalábbis nekem annak tűnne. De hát ki tudja? Ki tudja?

 Felszedett egy szál cigarettát az asztalról , s meggyújtotta egy darab parázzsal, amit a kályhából vett ki. Mélyen beszívta a füstöt, majd kényelmesen hátradőlt.

- Azt hiszem, ma is láttam egy hajót az égen - mondta végül. - Egy nagy fehér hajót. Sose láttam még ezt a nagy fehéret, csak azt a hat kis feketét. Meg a hat zöldet. És a többit, ami - azt mondják - olyan messziről jön. De a nagy fehéret soha. Lehet, hogy bizonyos körülmények közt hat kis fekete úgy nézhet ki, mint egy nagy fehér? Lehet, hogy inkább egy pohár whiskyt kéne innom? Igen , ez valószínűbbnek tűnik.

Felállt, hogy felvegyen egy poharat a matrac mellől: Töltött egy adagot a whiskysüvegből, aztán megint leült:

- Lehet, hogy valaki más akar meglátogatni - mondta.

Száz méterrel odébb az Arany Szív űrhajó kint ázott a zuhogó esőben.

Három alak tűnt fel a kajütnyílásban. Behúzott nyakkal igyekeztek távol tartani az esőt az arcuktól.

- Oda be? - kiáltotta túl Trillian az esőt.

- Igen - felelte Zarniwoop.

- Abba a kunyhóba?

- Igen.

- Különös - mondta Zaphod.

- Itt a nagy semmi közepében? ! - csodálkozott Trillian. - Szerintem eltévesztettük a házszámot. Az nem lehet, hogy az Univerzumot egy kunyhóból irányítsák!

Elindultak az ömlő esőben. Bőrig ázva érték el az ajtót. Bezörgettek. Dideregve vártak bebocsátásra.

Az ajtó kitárult.                    

- Igen? - mondta a férfi.

- Elnézést - mondta Zarniwoop -, de bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy. . .

- Maga irányítja az Univerzumot? - kérdezte Zaphod.

A férfi Zaphodra mosolygott.

- Igyekszem elkerülni - mondta. - Vizesek lettek?

 Zaphod rácsodálkozott a férfira.

- Hogy vizesek-e? ! - kiáltotta. - Mért, úgy nézünk ki, mintha nem lennénk vizesek?

- Nem, számomra nagyon is vizesnek tűnnek - mondta a férfi -, de hogy ezt maguk hogyan élik meg, az megint más dolog. Ha úgy gondolják, hogy a melegtől szárazabbak lesznek, akkor jobb , ha bejönnek.

Bementek.         

Körülnéztek a parányi kunyhóban. Zarniwoop enyhe undorral, Trillian érdeklődéssel, Zaphod élvezettel.

- Hé, ööö...- mondta Zaphod - hogy hívják magát?

A férfi zavartan nézett rájuk.

- Nem tudom. Gondolja, hogy hívni kéne valahogy? Nem volna szerfelett különös dolog nevet adni egy halom bizonytalan érzéki benyomásnak?

 A férfi hellyel kínálta Trilliant. Jómaga a szék karfájára ült, Zarniwoop mereven az asztalnak támaszkodott, Zaphod pedig lefeküdt a matracra.

- Nocsak! - mondta Zaphod. - Ez hát a hatalom székhelye!

Megcirógatta a macskát.

- Ide figyeljen - mondta Zarniwoop. - Néhány kérdést szeretnék feltenni magának.

- Rendben - mondta a férfi barátságosan. - Ha gondolja, nyugodtan énekelhet a macskámnak.

- Szereti, ha énekelnek neki? - kérdezte Zaphod.

- Ezt tőle kell megkérdeznie - mondta a férfi.

- Mért, tud beszélni? - kérdezte Zaphod.

- Nem emlékszem rá, hogy valaha is beszélt volna - mondta a férfi -, de hát nem túl jó a memóriám.

Zarniwoop előhúzott néhány feljegyzést a zsebéből.

- Lássuk csak - mondta -, ugyebár maga az, aki az Univerzumot irányítja?

- Ki tudná azt megmondani? - felelte a férfi.

Zarniwoop kipipált egy pontot a jegyzetében.

- Mióta csinálja ezt?

- Á! - mondta a férfi. - Ez a kérdés a múltra vonatkozik, ugye?

 Zarniwoop értetlenül nézett rá. Nem éppen ilyen válaszra számított.

- Igen, arra - mondta.

- Ki tudja - mondta a férfi -, hogy a múlt nem csupán egy fikció-e, mely arra szolgál, hogy a közvetlen fizikai benyomásaim és a lelkiállapotom között feszülő ellentmondást feloldja?

 Zarniwoop a férfira meredt. Átázott ruhája gőzölögni kezdett.

- Szóval, maga minden kérdésre így szokott felelni?

 A férfi habozás nélkül válaszolt:

- Csak azt mondom , ami az eszembe ötlik, amikor úgy képzelem, hogy az emberek kérdéseket intéznek hozzám. Mást nem mondhatok.

 Zaphod boldogan felnevetett.

- Erre inni kell - mondta, és előhúzta a janxeszes üveget. Felpattant, hogy átadja az Univerzum irányítójának, aki örömmel vette át a flaskát.

- Rajta, nagy uralkodóm - folytatta -, hogy is van ez?

- Ide hallgasson - mondta Zarniwoop. - Emberek járnak ide, ugye? Hajókkal...

- Azt hiszem, igen - mondta a férfi, és átadta az üveget Trilliannek.

- És megkérik magát - folytatta Zarniwoop - , hogy döntsön helyettük. Emberi életekről, világokról, nemzetgazdaságról, háborúkról, mindenféléről, ami odakint zajlik az Univerzumban.

- Odakint? -. kérdezte a férfi. - Hol odakint?

- Hát odakint! - mutatott Zarniwoop az ajtóra.

- Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint? - kérdezte a férfi. - Csukva van az ajtó..

Az eső tovább zörgette a bádogtetőt. Meleg volt a kunyhóban.

- De hisz tudja, hogy egy egész Univerzum van odakint! - kiáltott fel Zarniwoop. - Nem intézheti el azzal a felelősségét, ha kijelenti, hogy az egész nem is létezik!

Az Univerzum irányítója hosszú ideig gondolkodott, s közben Zarniwoop csak úgy remegett a dühtől.

- Nagyon biztos a tényeiben - mondta végül. - Én nem tudnék megbízni egy olyan ember gondolataiban, aki biztosra veszi az Univerzum létezését, ha van olyan egyáltalán.

Zarniwoop még mindig remegett, de csendben maradt.

- Én csak a magam univerzuma felől döntök - folytatta halkan a férfi. - Az én univerzumom a szememből és a fülemből áll. Minden egyéb csak feltételezés.

- Hát maga nem hisz semmiben? !

A férfi vállat vont, és fölvette a macskáját.

- Nem értem, mire gondol - mondta.          

- Hát nem érti, hogy amit itt, ebben a kunyhóban elhatároz, az embermilliók sorsát dönti el? Ez egyszerűen borzalmas!

- Nem tudom. Sohasem találkoztam azokkal az emberekkel, akikről beszél. És gyanítom, hogy maga sem. Ezek csak szavakban léteznek mind. Balgaság azt állítani, hogy tudjuk, mi van a többi emberrel. Ezt csak ők tudhatják feltéve, ha léteznek. Nekik is megvan a maguk szemből és fülből álló univerzumuk.

- Azt hiszem, kiugrom egy pillanatra - szólt közbe Trillian, és kisétált az esőbe.

- Nem hisz mások létezésében? - erősködött Zarniwoop.

- Nincs véleményem a dologról. Honnan is volna?

- Jó volna utánanézni, mi van Trilliannel - mondta Zaphod, és kisurrant az ajtón.

Odakint Trillianhez fordult.

- Mit gondolsz, egész jó kezekben van az Univerzum, nem?

- Nagyon jó kezekben - felelte Trillian, és elindultak az esőben.

Odabent Zarniwoop tovább erőltette az eszmecserét.

- Hát nem képes felfogni, hogy emberek élete és halála múlik a szaván?

Az Univerzum ura kivárt, ameddig tudott. Amikor meghallotta a hajómotorok indítását jelző halk zajt, beszélni kezdett, hogy a hangja elfedje a neszt.

- Nekem ehhez semmi közöm - mondta. - Én nem foglalkozom az emberekkel. Az úr a megmondhatója, hogy nem vagyok egy kegyetlen ember.

- Nocsak! - kapta fel a fejét Zarniwoop. - Azt mondta, hogy „az úr”? Ezek szerint mégiscsak hisz valamiben?

-Á, az csak a macskám! - mondta a férfi nyájasan. Felvette a macskát és megcirógatta. - Úgy hívom, hogy "az úr". Kedvelem őt.

- Rendben - mondta Zarniwoop, megpróbálva sarokba szorítani ellenfelét. - Hát azt honnan tudja, hogy ő létezik? Honnan tudja, hogy ő tudja-e, hogy maga kedveli őt, vagy élvezi-e azt, amit a maga kedvességének vél?

- Sehonnan - mosolyodott el a férfi. - Fogalmam sincs róla. Egyszerűen csak jólesik egy bizonyos módon viselkedni azzal a valamivel szemben, ami számomra egy macskának tűnik. Mért, maga nem így szokott viselkedni? Elnézést, azt hiszem, elfáradtam. 

Zarniwoop lemondó sóhajjal nézett körül.

- Hol vannak a többiek? - kérdezte hirtelen.

- Miféle többiek? - kérdezte az Univerzum ura, majd hátradőlt a székében, és újratöltötte a whiskyspoharát.

- Beeblebrox és a lány. Az a kettő, aki itt volt!

- Nem emlékszem senkire. A múlt fikció csupán , mely arra szolgál...

- Baromság! - fakadt ki Zarniwoop, és kirohant az esőbe. A hajó eltűnt. Az eső tovább köpülte a sarat. Semmi sem utalt arra, hogy az imént még egy hajó volt odakint. Zarniwoop beleordított az esőbe.

Megfordult, visszaszaladt a kunyhóhoz, de az ajtót zárva találta.

 Az Univerzum ura elszundított a székben. Egy idő után ismét elkezdett játszani a papírral és a ceruzával, és örömmel fedezte fel, hogyan lehet nyomot hagyni egyikkel a másikon. Odakintről különböző zajok szűrődtek be, de nem volt bizonyos a valódiságukban. Aztán egy álló hétig beszélt az asztalához, hogy lássa, hogyan reagál a dologra."

/részlet Douglas Adams Vendéglő a világ végén c. regényéből, a festmény Frics András munkája /