A Felejtés Játéka

Biztosan voltak és vannak olyan lények, akik elgondolkodtak már azon, hogy ha tényleg létezik lélekvándorlás, akkor miért nem tudjuk előző életeink minden tudásának tárházát magunkkal hozni, és már gyermekkortól kezdve egyfajta szuperintelligens, szupertapasztalt emberként megélni újabb életünket? Kategorikus, határozott nemet azért mégsem lehet a különböző inkarnációk között történő öröklődésre mondani, mert vannak bizonyos nyomok, melyek arra engednek következtetni, hogy a tapasztalataink bizony túlnyúlnak az adott megnyílvánulásunk időkeretén. Például amikor megmagyarázhatatlan félelmet érzel mondjuk a pókok iránt. Vagy amikor meghatározhatatlan ösztönöktől vezérelve nem mész el egy bizonyos helyre - bármennyire is csábítanak a kísértések. Vagy amikor egy bizonyos embertípust ki nem állsz, aminek újabb megnyílvánulási formáját - egy ismeretlent - előre elítélsz. Vagy amikor nagyon jól érzed magad és otthonosan mozogsz egy teljesen idegen környezetben. Lehetne még sorolni a példákat azokra az élethelyzetekre, melyekre nem elegendőek pusztán az ösztönök és/vagy a tapasztalatok jelenlétéből kiinduló magyarázatok. Mindezektől függetlenül azonban teljes homály fedi a valódi lényünk múltját, legalábbis a többségünkét, bár állítólag lehet ezen dolgozni és fejleszteni az emlékezőképességet. De mégis olyan mintha a születés egyfajta teljes lenullázódást jelentene a lelkek számára, amiből csak hatalmas nagy munkával lehet ismét emlékekre szert tenni. Vannak persze olyan magyarázatok is, miszerint a lélek - az a bizonyos Felsőbbrendű Én - a leszületés előtt már előre eldönti, pontosabban megtervezi az adott karmáját, hogy milyen életkörülmények között milyen tapasztalatokat szeretne bezsebelni. Ez olyan pont passzoló válasznak tűnhet egyeseknek, de szerintem ennél azért bonyolultabb a dolog...

Korábban Bastian fogalmazta meg ezzel az "előre megterveztem az életem" típusú megközelítéssel kapcsolatos kételyeit, mely annyira jól sikerült hogy egy az egyben idemásolom:

"...mindenhol azt olvasom, hallom, miszerint létezne egy "felettes én" már a születés előtt, aki eldönti, melyik családban akarna megszületni, hol tanulhat a legtöbbet, karma, stb... Aztán mikor eltávozik, akkor összegzi a tanultakat, tapasztalatokat és annak függvényében dönt a következőről (ha még szüksége van rá, stb...). Ezt én másképpen látom (erre persze lehet azt mondani, hogy csak rajta, hiszen mindenkinek joga van a saját véleményéhez, látásmódjához), de számomra nem csak hit kérdése ez, hanem sem logikusnak, sem értelmesnek nem tartom a fenti megközelítést, ráadásul a már ismert természeti törvények sem támasztják alá (nem a darwinizmusra és hasonló tévutakra gondolok, hanem amik tények és senki nem kérdőjelezi meg őket). Egyrészt műszaki ember vagyok és talán konyítok is valamit a részecskefizikához is és amit sok ilyen "tanító" elmond, leír, stb... ennek az egésznek az értelméről, céljáról, ahhoz teljesen felesleges ilyen elképesztő bonyolult dolgokat "teremteni" (kigondolni? megálmodni?).

Nekem meggyőződésem, hogy a "forrás" (tudat?, Isten?) nem rendelkezett pl. az ember előállításának módjával, ilyen módon nem lett megtervezve, amit aztán a "lélek" (tudatrész?) birtokba vehet, mihelyt elkészült. Az egyedüli "szabály" az lehetett, hogy mi az a "minta", ami úgy biztosítja a fejlődést, hogy közben a legnagyobb változatosságnak is teret ad, ami csak "kigondolható". Például ilyen lehet az egyes megközelítésekben "aranymetszésnek" vagy másokban Fibonacci-nak, ezen továbbmenve fraktáloknak és még ezt is meghaladva a hologram képzésének a szabályai. De ezen kívül szerintem nincs semmi, csak a tudatmező, azaz a "semmi" (anyagi értelemben) és néhány alapszabály. Maga az anyag is ennek a semminek a szétdarabolásából keletkezett illúziója a tudatnak. Ahogy már ismerjük az anyag-antianyag alapján (-1) + 1 = 0, tehát a semmi.

Az én meglátásom szerint, az anyag megfelelő szerveződése esetén, mint pl. egy fogantatás és egy új "élet" keletkezése, ez tulajdonképpen egy tudati "örvényt" kelt a tudat nem materializálódott részében, a "tudatmezőben", és ez válik az ember "lelkévé", előtte ez nem létezett. Ahogy egy vízcsepp is beleesve egy tóba, ott örvényt kelt maga körül, pedig ő is csak vízből van, és ha ennek nem ébred tudatára, akkor elenyészik lassan és feloldódik a "tudattengerben". Tehát ez az oka annak, hogy pl. Jézus megmondta, hogy "Nem mindenki üdvözül", mert aki meghal, azzal semmi "automatizmus" nem történik, az ellentmondana a szabad akarat törvényének. A vallások sajnos elhitetik sok emberrel, hogy ha meghal, akkor a "túlvilágra" kerül és majd akkor ott eldöntik mi történik vele, neki semmit nem kell csinálnia, tulajdonképpen egy "passzív" elszenvedője a történéseknek, aztán ide kerül vagy oda. Ez szerintem teljesen téves elgondolás. Ez is, mint minden más azon múlik, hogy az illető mit akar, képes-e rá (sikerült-e eljutnia arra a szintre életében) vagy nem. Ha nem akkor "feloldódik", ha igen, akkor képes ezt a gerjesztett "örvényt" fenntartania tetszőleges ideig (az örökkévalóságig) és akkor akár valóban dönthet úgy, hogy mint tudati entitás, összeolvad egy új gerjesztett "lélekkel" még kialakulásakor és ezáltal úgymond "inkarnálódik".

Ezt az is alátámasztja, hogy egy személy tudatát különböző technikákkal fel lehet darabolni és az illetőnek valóban több személyisége lesz, több tudattal (több gerjesztett entitással, amit a folyamat traumája gerjeszt menekülési útvonalként), akik nem tudnak semmit egymásról és párhuzamosan léteznek. Továbbá, ha nem így lenne, honnan jönnek elő az egyre több és több "lelkek"? Azért mégiscsak 7 milliárdan vagyunk, eddig hol "hédereltek" többmilliárdnyian? :)). Véleményem szerint ezek a "lelkek" éppen ilyen módon gerjesztődnek és ehhez kell, az anyagi "valóság" (legalábbis amit annak érzékelünk).  Természetesen ez az összes többi élőlényre is igaz volna ebben az esetben, csak ott a szerveződés szintje nem olyan fejlett, ezért csak egy kisebb tudatörvényt gerjesztenek és ugye ahogy aprózzuk a "hologramot", ami mindig tartalmazza az egészet, az egyre halványabban tartalmazza (kevésbé részletezetten, ezért kevésbé kifinomultan).

Tehát rövidre zárva a bő lére eresztett mondókámat (előre is elnézést érte :)), véleményem szerint az életünk célja az lehet, hogy megértsük annak mibenlétét, minél többet tapasztaljunk és halálunk után képesek legyünk ezt a "tudati" örvényt megtartani. Aki nem vált képessé rá, az újra nekifuthat, persze már nem mint Gipsz Jakab, hanem csak a közös tudatból gerjesztődve, ő már többet nem fog létezni, mint önálló entitás az előző életében, tehát ha úgy tetszik valóban Gipsz Jakab meghal. Az egész dolog pedig talán arra mehet ki, amit már mások is leírtak, hogy a részben személyiséggel rendelkező tudatörvények újra visszaolvadása (de nem feloldódása!), az több, mert az már a "mi" (minden tapasztalások összességével), mint az eredeti "én", amikor még csak "én" volt egyedül tapasztalás nélkül. Tehát mindenki "egy" de valójában már nem "én"-ként, hanem "mi"-ként, ha eléri célját. Tehát az én meglátásom szerint, aki "élni" akar a halála után is, az dolgozzon rajta, mert különben (automatikusan) nem fog. (csak rövid ideig, aztán nem értve semmit elenyészik). Ezt nevezhetnénk tulajdonképpen a tudat evolúciójának, ami tele van zsákutcákkal (elhalt/beolvadt lelkekkel a tudatmezőben)."

Nos, igen. Szerintem ez igencsak logikus és elfogadható magyarázat. No de egyelőre nem született magyarázat a felejtés okára. Szerintem a következő történik: amikor valaki létrejön, a közös tudatmezőből kihasítva magának egy szeletet beleszületik az anyagi világba - azaz "fizikai" testet ölt, és határok közé záródik a határtalan -, az valami olyan erős "lelki" traumával járhat, hogy valóban szinte elfelejti minden előző tudását, a forrását, hogy honnan jött (amennyiben friss a létező). A rutinos lélekvándorlók esetében pedig materializálódáskor egyszerűen törlődnek az előző életek emlékeinek nagy része. Az anyagnak nevezett végletekig besűrített illúzióba való leszületés mintha a tudat korlátait is felállítaná, így későbbi feladattá téve meg a szellemi fejlődést. Ezt persze a hivatalos magyarázkodók nem így képzelik el, hanem úgy hogy a tapasztalatok, a szocializáció, a művelődés és a nevelés által válik valaki egyre tájékozottabbá, majd később válhat egyre tudatosabbá, azonban szerintem sokkal inkább egy valódi, jó értelemben vett visszafejlődés történik meg, "felfelé". Persze az is lehet, hogy tényleg létezik valami lélek-memória-központ, ahol az életek között a már öntudatos létező rendszerezi a tapasztalatait, melyek közül nem visz magával mindent a következő játékba, csak amire szüksége lesz. Viszont minden játék során rendelkezésünkre áll egy kiváló eszköz, melyet ügyesen használva bármi letölthető az aktuális menetben...

Talán vannak, akik egyetértenek azzal, hogy a sokszor kívülről betöltődő gondolatok minél tartalmasabb befogadásához egyfajta nyitott, fogadóképes tudatállapotban kell lenni, megfelelő rádióvevő kell, feltöltött elem kell bele, legjobb egyedül lenni, lehetőleg csendben, szóval csupa olyan dologra van szükség, ami az átszellemült állapotot segíti. Nehéz szavakkal leírni, de nálam ez úgy szokott működni, mintha a tudatom egy V alakban kinyílna felfelé, és ekkor iszonyatos dózisként érkeznek a gondolatok, alig bírom jegyzetelni. Tényleg olyan mintha szétfeszítené a koponyámat ez a fokozott üzemelés, az agyam, az én kis rádióvevőm, a rezgő antennáival meg szinte felmelegszik az erőteljes használat következtében. Egyesek talán ezt valami betegség jelekként értelmezhetik, de én úgy vélem, hogy jó úton járok, ha továbbra is megpróbálom dekódolni a közös tudatmezőből származó információkat. Ez persze nem mindig pontos, nagyon függ az egyén rádiójának értelmezőképességétől, és nyílvánvalóan lehet tévedni - emberi dolog, azonban tudományos bizonyítékok ellenére is személyes megtapasztalásom és meggyőződésem, hogy ez a fajta Adás-Vétel igenis működik.

És ahogy napról napra egyre jobban kiigazodik az ember ebben a mérhetetlen információhalmazban, egyre inkább elfogadhatóvá válik az, hogy bár végtelen megnyílvánulási formában ugyan, de mégis csak egyetlen Egy Élőlény létezik az Univerzumban.  Pontosabban az Univerzum maga az Egy Létező végtelennek tűnő megnyílvánulási formája, melyben Te, én, ők, és mindenki ugyanannak a létezőnek vagyunk a részei. Egyetlen Egy Élővilág van, végtelen arccal, mint amikor a fa gyökérzete tagozódik elképesztően apró szálakká a végeken, de mégis azokra sem mondhatjuk, hogy nem a fához tartoznak. Nem bennünk van a tudat, hanem egyetlen Tudat létezik, és mi élünk benne, apró kis alhullámokként. Talán ezt a legnehezebb elfogadni minden elmélet közül, látva azt a sok borzalmat, melyet elkövet ember ember ellen, a sok különbséget ember és ember között - ahogy viselkedünk egymással stb., vagy belegondolva abba, hogy micsoda paradoxon helyzet hogy valami önmagával szaporodjon, és így tovább, azonban valahogy mégis csak így tud működni a Játék. A neoltsál-blogos srác pár éve készített egy jó interjút a "Mado" fedőnevű - nevéből ítélve őrült - kémnővel :) , aki elég szépen elmondja ugyanezt a felfedezést, bár szerintem egy alapvető dologban téved: nem Ő, és nem én vagyok az Isten, hanem mindannyian csupán részegységei vagyunk a nagy egésznek. Nem szabad túllőni a célon, és magunkkal azonosítani a Teremtőt, de nem szabad kívülállónak sem tekintenünk Őt. Talán a legjobb jelző ami létezik rá a kifürkészhetetlen.

Szóval ha elfogadjuk, hogy Egyetlen Egy létezik, akkor azt sem nehéz belátni, hogy valójában az Egy Élőlény az, aki eljátssza a Felejtés Játékát egyszerre általunk, velünk, és bennünk! Minden ami itt van (fizikai élet/inkarnációk) egy nagyon bonyolult és ügyesen megtervezett Játék, amely által az Egy Végtelen Teremtő eljátssza a feledés játékát, teremtményeiben elfeledve ki is Ő, hogy újra megtanuljon visszaemlékezni, és ezt megtéve Teremtőként tapasztalja és ismerje meg önmagát. Egészen le hozzánk, a minden ami Van kis egyéni szikrájáig. A színpadon kívül (nulla-pont idő) és az "életek" között melyben megtestesült emberi lényekként jelenünk meg, mi mindannyian egyek vagyunk. Azt mondja a parapszichológus Paulinyi Tamás is, hogy nem a tudat van bennünk, hanem mi vagyunk BENNE a tudatban, a közös tudatmezőben öltünk "testet", különböző felfogó képességekkel. Én ebben egyre komolyabban hiszek, most már "csak" azt kellene megérteni, hogy a Föld nevű entitás tudatmezejében vagyunk-e, vagy van egy különálló Emberi tudatmező a bolygó körül "rátelepedve", és hogy ez az egész hogyan kapcsolódik a Nagy Egészhez, a Teremtői szinthez. Valószínűleg ugyanúgy, ahogy az Egész manifesztációja, leképeződése is: rendszer a rendszerben. A Legfelsőbb Tudat (Teremtő) spiráljában vannak az alteremtői spirálok, ezeken belül a bolygónyi entitás-spirálok - így a miénk is, és ezen belül az emberi léptékű megjelenési formák, hasonló formációban, mint a felette lévők, csak kisebb méretben, határokkal. Nehéz szavakba öntenem, de valami olyasmit látok most magam előtt, mint sok kis fodrozódás a nagy fodrozódásban, "al-örvények" a nagy örvényben, és ezek végtelen láncolata - ahogy az anyag is rendeződik, valahogy így rendeződhet a tudat (információhalmaz is). És talán fentiek ismeretében válik teljesen érthetővé a "saját képmására teremtette Isten az embert" tétel is...

 
No de akkor tulajdonképpen miből is állhat ez a megfoghatatlan komplexum, amit létezőknek, vagy ránk vetítve jelenleg nemes egyszerűséggel embereknek hívunk? Régebben sokszor utaltam a Test-Szellem-Lélek hármasságára, ám egyszer egy barátném leírta, hogy ő ezen elavult kifejezések helyett szívesebben használja ezeket: Illúzió(anyag-test), Információ, és Tudat. Ebből viszont hiányzik a mozgatórugó, a lények lényege, a lélek, így számomra most valahogy így néz ki e szenthármasság, és most már helyre téve a sorrendet is: 

Lélek - Intelligencia - Megnyílvánulás 

Más szavakkal: KépzelŐ - Képzelet - Képzet. De hogy pontosan hogyan is történik a felejtés játéka, az átmenet az egyik életből a másikba, arra kiválóan alkalmas a játékos, de egyben útmutatókkal sűrűn ellátott magyar nyelv mélyebb ismerete, mely őrzi a játéknak a lényegét: ugyanis amikor azt mondod "elfeledtél", az azt jelenti: nem vagy teljeskörű, csak egyik feled van jelen. A másik szavunk erre még bámulatosabban, még tömörebben fejezi ki azt, hogy valójában hogyan néz ki ez a hullám, ami az egyes tudatrésszel (lélekkel) történik életein át:

FEL-EJT