Fenntartható fejlődés

Szeretnék hinni az emberi szellem nemességében.

Szeretném azt hinni, hogy a borzalmak és a szenvedések melyeknek tanúi vagyunk, csupán átmenetiek

Egy sötét démon halálhörgésének megnyilvánulása,

egy démoné, melynek könyörtelen végigvonulása az egész bolygón túl régóta tart.
 

Szeretném azt hinni, hogy többé már nem csábítanak el minket hamis ígéretei, 

és ennek eredménye az, hogy végleg elbukik, és soha nem emelkedik fel újra.

Szeretném azt hinni, hogy mi majd garantáljuk a fenevad tisztességes temetését,

 
és megmutatjuk, hogy tiszteletet nem érdemel.

Szeretném azt hinni, hogy mi fogjuk jelezni, hogy halad a magvak szórásával

és semmilyen módon nem lesz itt bosszú, mint szerette volna.

Szeretném azt hinni, hogy a mi újdonsült dicsőségünkben nincsen új fenevadnak helye, 

és mi önállóak, büszkék, de elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy ne hagyjuk ezt az érzést elveszni.

Szeretném azt hinni, hogy felismerhetjük egymást, barátkozhatunk egymással, szerethetjük egymást, 

és biztosak lehetünk benne, hogy ezek az új érzések tovább fognak nőni, 

egy szelíden táguló univerzumban, határok nélkül.

Azt akarom hinni, hogy teljes mértékben kiérdemeljük majd helyünket ebben az új Édenben.

 
Szeretnék hinni.

Szeretném hinni ezeket a dolgokat.

 
Szeretném hinni ezeket a dolgokat, és még többet.
 

...

De egy rossz pillanatomban kaptál el, és nem tudok

és nem tudok.

Forrás: 

Younderboi - Sustainable Development (Fenntartható Fejlődés)

És valóban. Sokszor talán túl optimistának, idealistának, álmodozónak, vagy éppen elvarázsoltnak tűnhetek itt a hálózaton, de a magánéletben jó néhányszor elborulok én is. Ki tudja miért van ez, talán a bor okozhat néha ilyen szomorkás hangulatokat? :) Természetesen nekem is meg kell küzdenem a saját, egyéni, jól felépített démonaimmal. Pedig igazából nincs okom panaszra. Szerényen, de megvan mindenem ami kell. Tegnap búcsúztattuk egyik kollégámat nyögdíjba, az öreg mérnök úr sem fog panaszkodni, mert igen jó nyugdíjra számíthat - igen jól sikerült bulit hoztunk össze neki, marhapörkölttel, sportversenyekkel, Tisza-átúszással, táncolással, stb.. Ma meg az utcában rendeztünk szomszédokkal közös berkaperkelt ebédet, ahol szintén fogyott némi szeszes ital. Meg is jegyezte az egyik comcéd, hogy "ej de utálom ezt a gazdasági válságot, már megint birkát eszünk" - aztán előkerültek az ágyas pálinkák. Igazából nem gazdag itt senki, de ha összedobjuk amink van, mindig összehozunk valami jót - egy olyan közösségben élhetek, ahol a szeretetrezgés a gyakorlatban valósul meg, pedig nem is olvassák a blogom... Nem is tudom miért írom ezeket most ide, mivel látszólag nem függ össze a felvetett témával... Talán mert minden mindennel összefügg? Vagy ne keressem mindenhol az összefüggéseket? Tán ne írjak másnaposan ismét beb@szarintva? :) A sok felemelkedésről szóló elmélkedés, bármi amit korábban megállapítottam a világról fabatkát sem ér az ember egy-egy rossz pillanatában. Ilyen pedig mindenkinél történik, ugye?

Fenntartható fejlődés. Úgy látni néha mintha a világ rohanna a vesztébe, miközben újabb és újabb ilyen és ehhez hasonló hangzatos kifejezéseket gyártanak (gazdasági növekedés, sikerpálya, jól értesültség, stb.). Fenntartható fejlődés. Hogy mondhatnak ilyet, miközben a technológiai fejlődéssel maga az ember épül le? Sokan eleve baromságnak tartják már a kifejezést is, nemhogy még amit jelent. Elcsépelt szó ez a "zöldek" részéről, mely mögött sajnos ugyanazok a gazember körök állnak, akik sakkban tartják a világot. Van ám egy jobb verzió is: "fenntartható élet" - na ez már közelíti a probléma gyökerét, de utat még nem igazán mutat ez sem. Yonderboi szövegében természetesen egész mást kell érteni a fenntartható fejlődés alatt, hiszen szó sincs környezetvédelemről, de annál inkább szó esik a szellemi fejlődésről. Vajon képesek leszünk-e elengedni a démont, mely mindannyiunkban ott lakozik? Vajon képesek leszünk-e felülemelkedni kicsinyes, egónk által vezérelt énközpontúságunkon, és meglátni magunkat a másikban? Képesek leszünk-e még egyszer utoljára felfedezni a világegyetem egyetemségét? "Találd meg a középpontod" - mondja Ezot Erika is. Hol keressem, drága Era néném, hol? Nem tudom, hogy hol az AranyKapu, amin a gyerekek átbújnak, és azt sem, hogy mi van a túloldalán, de egy törésvonalat már látok. Ami egyre tágul. A kérdés csupán az: a Kapu oldalán akarsz-e lenni, vagy a Másikon?