2012. szeptember 1., szombat

Fenntartható fejlődés



Szeretnék hinni az emberi szellem nemességében.

Szeretném azt hinni, hogy a borzalmak és a szenvedések melyeknek tanúi vagyunk, csupán átmenetiek

Egy sötét démon halálhörgésének megnyilvánulása,

egy démoné, melynek
könyörtelen végigvonulása az egész bolygón túl régóta tart.
 
Szeretném azt hinni, hogy többé már nem csábítanak el minket hamis ígéretei

és ennek eredménye az, hogy végleg elbukik, és soha nem emelkedik fel újra.

Szeretném azt hinni, hogy mi majd garantáljuk a fenevad tisztességes temetését,
 
és megmutatjuk, hogy tiszteletet nem érdemel.

Szeretném azt hinni, hogy mi fogjuk jelezni, hogy halad a magvak szórásával

és semmilyen módon nem lesz itt bosszú, mint szerette volna.

Szeretném azt hinni, hogy a mi újdonsült dicsőségünkben nincsen új fenevadnak helye, 

és mi önállóak, büszkék, de elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy ne hagyjuk ezt az érzést elveszni.

Szeretném azt hinni, hogy felismerhetjük egymást, barátkozhatunk egymással, szerethetjük egymást

és biztosak lehetünk benne, hogy ezek az új érzések tovább fognak nőni, 

egy szelíden táguló univerzumban, határok nélkül.

Azt akarom hinni, hogy teljes mértékben kiérdemeljük majd helyünket ebben az új Édenben.
 
Szeretnék hinni.

Szeretném hinni ezeket a dolgokat.
 
Szeretném hinni ezeket a dolgokat, és még többet.
 
...
De egy rossz pillanatomban kaptál el, és nem tudok

és nem tudok.



Forrás: 
Younderboi - Sustainable Development (Fenntartható Fejlődés)

És valóban. Sokszor talán túl optimistának, idealistának, álmodozónak, vagy éppen elvarázsoltnak tűnhetek itt a hálózaton, de a magánéletben jó néhányszor elborulok én is. Ki tudja miért van ez, talán a bor okozhat néha ilyen szomorkás hangulatokat? :) Természetesen nekem is meg kell küzdenem a saját, egyéni, jól felépített démonaimmal. Pedig igazából nincs okom panaszra. Szerényen, de megvan mindenem ami kell. Tegnap búcsúztattuk egyik kollégámat nyögdíjba, az öreg mérnök úr sem fog panaszkodni, mert igen jó nyugdíjra számíthat - igen jól sikerült bulit hoztunk össze neki, marhapörkölttel, sportversenyekkel, Tisza-átúszással, táncolással, stb.. Ma meg az utcában rendeztünk szomszédokkal közös berkaperkelt ebédet, ahol szintén fogyott némi szeszes ital. Meg is jegyezte az egyik comcéd, hogy "ej de utálom ezt a gazdasági válságot, már megint birkát eszünk" - aztán előkerültek az ágyas pálinkák. Igazából nem gazdag itt senki, de ha összedobjuk amink van, mindig összehozunk valami jót - egy olyan közösségben élhetek, ahol a szeretetrezgés a gyakorlatban valósul meg, pedig nem is olvassák a blogom... Nem is tudom miért írom ezeket most ide, mivel látszólag nem függ össze a felvetett témával... Talán mert minden mindennel összefügg? Vagy ne keressem mindenhol az összefüggéseket? Tán ne írjak másnaposan ismét beb@szarintva? :) A sok felemelkedésről szóló elmélkedés, bármi amit korábban megállapítottam a világról fabatkát sem ér az ember egy-egy rossz pillanatában. Ilyen pedig mindenkinél történik, ugye?

Fenntartható fejlődés. Úgy látni néha mintha a világ rohanna a vesztébe, miközben újabb és újabb ilyen és ehhez hasonló hangzatos kifejezéseket gyártanak (gazdasági növekedés, sikerpálya, jól értesültség, stb.). Fenntartható fejlődés. Hogy mondhatnak ilyet, miközben a technológiai fejlődéssel maga az ember épül le? Sokan eleve baromságnak tartják már a kifejezést is, nemhogy még amit jelent. Elcsépelt szó ez a "zöldek" részéről, mely mögött sajnos ugyanazok a gazember körök állnak, akik sakkban tartják a világot. Van ám egy jobb verzió is: "fenntartható élet" - na ez már közelíti a probléma gyökerét, de utat még nem igazán mutat ez sem. Yonderboi szövegében természetesen egész mást kell érteni a fenntartható fejlődés alatt, hiszen szó sincs környezetvédelemről, de annál inkább szó esik a szellemi fejlődésről. Vajon képesek leszünk-e elengedni a démont, mely mindannyiunkban ott lakozik? Vajon képesek leszünk-e felülemelkedni kicsinyes, egónk által vezérelt énközpontúságunkon, és meglátni magunkat a másikban? Képesek leszünk-e még egyszer utoljára felfedezni a világegyetem egyetemségét? "Találd meg a középpontod" - mondja Ezot Erika is. Hol keressem, drága Era néném, hol? Nem tudom, hogy hol az AranyKapu, amin a gyerekek átbújnak, és azt sem, hogy mi van a túloldalán, de egy törésvonalat már látok. Ami egyre tágul. A kérdés csupán az: a Kapu oldalán akarsz-e lenni, vagy a Másikon?

54 megjegyzés:

  1. Sosem értettem ezt a fenntartható fejlődésesdit. Ez valami ahhoz hasonló élhetetlenséget sugall, mint amikor valaki egész életében a halál utáni életet kutatja, és közben eszébe sem jut, hogy itt is jól érezheti magát.
    De ez a környezetvédelem sem semmi egy duma:-)
    Kitől védünk...? és mit?!

    mj

    VálaszTörlés
  2. Meggyőződésem szerint az egyetlen fenntartható fejlődés a szellemi fejlődés lehet, a többi humbug.
    Kevésbé jó napjai mindenkinek vannak, (bár a fejlődés előrehaladtával ritkulnak!), a relaxáció, és a meditáció tökéletes gyógyszer rá.
    De mégjobb kimenni az érintetlen természetbe, és csak figyelni, megérezni, hogy minden RENDben van.

    VálaszTörlés
  3. Nem is varjuk el titektol hogy megertjetek mi a fenntarthato fejlodes. Ennek a kulcsa a goj letszam drasztikus csokkentese es eppen ezen dolgozunk. Hamarosan kirobbantjuk a harmadik vilaghaborut amivel az osszes azsiai es afrikai nepet kitoroljuk a feherek szamat pedig a felere szoritjuk. Ha meg lesz ezutan felesleg johet egy vagy ketto genetikailag celzott vilagjarvany es kesz. Meg jo hogy vagyunk kulonben ki mentene meg az emberiseget onmagatol?

    A.F.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ugyesek vagytok kedves AF itt Japanban mar jol elinteztetek minket a Fukushima muvelettel. A japan lakossag egy jelentos resze most mar nem kepes szaporodni egy masik resze pedig csak monstrumokat tud szulni. A maradek japan lakossagnak pedig hamarosan el kell hagyni a szigetet mert nem lehet mar olyan elemiszert termelni ami nem fertozott. Mi van ha az utolso japanok kozul nehanyan ezt nem akarjak jova hagyni es olyan titkos tarsasagot hoznak letre aminek a celja a bosszu lesz meg ha egy evszazad is kell azt vegrehajtani?

    Prof. Taka Takata

    VálaszTörlés
  5. Mazsola máskor is írhatnál ittasan, mert azon túl hogy megosztottad velünk személyes érzéseidet, még egy jó tulajdonsággal rendelkezik ezen írásod:


    Emberi.



    Panka.

    VálaszTörlés
  6. Dolgoztam környezetvédelem területén, igazán hatékonyan, hatni képes fenntartható fejlődés nem létezik: a kutya ugat, a karaván halad. Akik tudnának globális szinten tenni valamit is az emberiség jobb létéért, azoknak eszük ágában sincs. Minden küzdelem ellenére a globális gépezet menetel, az pár homokszem a fogaskerekekben, kevéske az irányváltáshoz.
    Fenntartható fejlődésért küzdők a világ jobbá tételéért, nagyon hasonló azokhoz a lelki, vallási, ezos csoportosulásokhoz, akik az emberek lelkének megmentésért, a lelki felvilágosítását tűzi ki célul, mindkettő csak bizonyos szintig képes hatni és működni.
    A világot megváltoztatni azért meglehet, de csakis mindenki a sajátját. Ahogy az utcán a szemetet (jobb esetben) a kukába dobjuk és nem az embertársaink nyakába, úgy a háztartásunkban felgyűlt lelki szemetet sem borítjuk ki blogok hozzászólásaiban.
    Csak meg kell változtatni egyéni fogyasztási szokásainkat, pl. hogy mivel táplálkozunk, ugyanis "ami bemegy, az jön ki” :) így máris sokat teszünk a világ és embertársaink jobb létéért, de elsősorban, hogy fenntarthassuk a saját lelki fejlődésünket.

    VálaszTörlés
  7. Tetszik.
    Irj többet beb@szva vagy másnaposan.
    *****
    Valamelyik nap volt egy nagyon fura "élményem".
    Elkezdtem valamit irni, és pár mondat után valahonnan elében került egy link, amely a wiki-idézetre dobott, random idézethez.
    Brian élete volt kivesézve, ahonnan idéztem két idézetet, nyomtam egy új véletlenszerűsitőt, amely a Narnia krónikáihoz dobott. Idéztem, és elküldtem a kommentet. Valaki beszólt, hogy ennek nem sok értelme van, erre Te megirtad az értelmét.
    Valami (-Valaki) vezetett az idézetekhez, amelyek tökéletesen leirták a gondolataimat (amit Te aztán szavakba öntöttél)
    Ennyit szerettem volna hozzáfűzni a morfogenetikus mező kontra randomgenerátor párbajhoz.
    *****
    http://www.youtube.com/watch?v=3kToCVgru1I&feature=share
    ***
    http://www.youtube.com/watch?v=v1c2OfAzDTI
    ***
    http://www.youtube.com/watch?v=hZ28SypAk80
    ***
    http://www.youtube.com/watch?v=9Pes54J8PVw&feature=related

    VálaszTörlés
  8. Vanaki iszik, vanaki hiszik. Azaki hiszik néhanéha iszik is amitől netán kevésbé hiszik. Azaki iszik néhanéha hiszik is amitől netán kevésbé iszik. Kinek a pap kinek a csap a zélet nem egészen eccerű de ha a bor néhanéha naccerű hehe..

    VálaszTörlés
  9. Jó ez az illuminált/fényes állapot...:-)

    Köszi!

    SZN

    VálaszTörlés
  10. Ez a fenntartható fejlődés egy komplett baromság Mazsola, ami kizárólag a fizikai síkba kihajigált angyalkák beteges kényszerképzete. (Átragasztva ránk, emberekre.)

    Megismétlem mégegyszer: Beteges kényszerképzet. (jó vastagon és pirossal aláhúzva)

    A Teremtés eredetileg már önmagában egy jó és működőképes rendszer, amibe az idők folyamán a fizikai síkba kiszorított, önmagukat "felsőbbrendűnek" tartó és az emberiséget élénken befolyásoló angyalok hada azzal a kényszerképzettel nyúlkál bele, hogy itt valamin változtatni kell és ezt az önimádó belebalfaszkodást elnevezte fejlődésnek.

    Ez nem fejlődés, hanem FEJLÖVÉS, ami kizárólag a kimúláshoz vezet.
    Nem kívánom ezt különösképpen bizonyítani, mivel már eléggé körbejártuk ezt a kérdést és egyik "kultúra" sem volt képes kiállni az idő próbáját, mint ahogy a jelenlegi sem.

    És ha már IDŐ-ről beszélünk, nem kerülhető ki a zsidók számára (egyelőre) kényelmetlen faktor, hogy őket is szóba hozzuk.

    A betűkód (és nem egyiptomi számmisztika) szerint a zsidó valós jelentése = ZS-IDŐ. Tekintve, hogy a ZS-betű az ABC utolsó betűje,
    a ZS-IDŐ jelentése = utolsó vagy végső IDŐ. (ami eredetileg nem rájuk vonatkozik, hanem a magasabb szintekről kihajigált SZ-ÁRNYASOKRA)

    Hogy a ZS-IDO-k jelenleg nem a "gyárilag" írt programm szerint működnek, az talán az értelmesebbjének egy percig sem vitás, ugyanis már a Biblia is arról tudósít, hogy ISTEN kiszabadította őket az egyiptomi fogságból.
    Erre mit csinálnak ők????

    Igazságügyi Palotát piramissal a belsejében. Fasza, nem ????

    (Tudjuk, hogy ez a ROTSCHILDOK "ajándéka", ezért röviden vizsgáljuk meg ezt a dinasztiát is. Az eredeti nevük BAUER (azaz paraszt), amit szebben fogalmazva FÖLDMŰVESNEK fordíthatunk.)

    Visszaszaladva az időben, hát nem ez volt az első ember is a Teremtéstörténetben ??? A jelenlegi nevük meg PIROSTÁBLA.
    Na mit is jelent a piros tábla a közlekedésben???
    Hát azt, hogy TILOS, vagy hogy arra ne menjél !!!!

    Az országuknak meg azt a nevet adják, hogy RÁ - él.

    Biztos, hogy ez jó döntés volt????

    Ha ugyanis az IDO-t megfordítjuk, mint ahogy ezt az egyiptominak nevezett színtársulat megtette, akkor azt kapjuk, hogy ODI.

    Talán leírom mégegyszer, mert így nem látszik a lényeg: odi.
    Namost ez így eléggé nem mond semmit, de a fordított működés eredményeképpen az "i" is megfordul és felkiáltó jel lesz belőle, azaz od! (És ez kifejezetten arra utal, hogy a Teremtmény képzeli magát Istennek.)

    Tekintve azonban, hogy időről van szó, tegyük még eléje az idő jelét, a "T"-betűt és akkor szépen ki is jön a megoldás, azaz TOD!, ami ugye azt jelenti, hogy: HALÁL.

    Persze lehet mindezt furfangos szócsavarásnak nevezni, az azonban tény, hogy jelenleg csupán egy paraszthajszálra vagyunk attól, hogy ismételten kinyírjuk saját magunkat.

    Szóval a zsidóságnak nem ártana felébredni ebből az egyiptomi álomból, különben b@szhatjuk.

    Aztán a megvadult angyalkáknak is van itt egy üzenet:

    ISTENNEK csak az üzen hadat, aki tudja, hogy ő létezik.
    Tekintve, hogy a globalista zsidóság már nem hisz Istenben, így a hadüzenet sem tőlük származik. Ragozzátok ezt tovább, és RÁ fogtok jönni, hogy a hancúrozásotoknak VÉGE.

    Aztán egy rövid ismétlés: A "nullapont" kiszögelése, ami szintén nem ember műve, azt eredményezte, hogy a KELET és a NYUGAT mindig ugyanott marad. Gyárilag ugyanis a FÖLD forog, így a Kelet és a Nyugat is állandó mozgásban vannak.
    Na akkor lehet ébredezni!!!

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  11. Aztán mégegy bizonyíték, ezúttal egy kicsit németül is.

    Németül az IDŐ = ZEIT.
    Ha ezt megfordítjuk, akkor azt kapjuk, hogy: TIEZ.

    Az "IE"-t hosszú Í-nek ejtjük, vagyis TÍZ.

    Pontosan a parancsolatok száma, nemde ???

    Ha még nem jöttek RÁ a kihajigált angyalkák, akkor most mondom:
    Elég szarul áll a szénátok.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyít(ÉK?) hát nem tudom...
      Aztán meg szárnyas és szárnyas közt is van különbség.
      Nehéz összehasonlítani a hernyóból kifejlődött imágókat a sasokkal!

      Törlés
    2. Te is látod őket, kedves Ö.T.? Én egyre gyakrabban, ott vannak mindenütt, az utcán, a tévében, még vasárnap a misén is láttam egyet az utolsó padon ahonnan csak úgy árasztotta a negatív sugárzát. Senki sem hiszi, hogy látom a bukott angyalokat közöttünk ahogy árasztják maguk körül a sötétséget, de ha Te is látod őket, kedves Ö.T., akkor már tudom hogy nem vagyok őrült. Mi lesz velünk?

      Bözsi

      Törlés
  12. "Aztán meg szárnyas és szárnyas közt is van különbség."

    Aztán meg élet és halál között is van különbség.
    Meg al és ál között is. ... :)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó...
      Az angyal, ha jól tudom a görög eredetű angelos szóból származik, ami eredetileg hírvivőt/hírhozót jelent...
      Nem egészen világos, hogy itt most Luci-Ferikre, Kamu-makikra, Tollas-kígyókra, Mazdákra, Zsizsikekre vagy mikre is gondolsz...
      Az emberiséget az én világképemben elég sok minden befolyásolta, jó és rossz egyaránt. Nekem az angyal (Luci-Ferit leszámítva) inkább pozitív jelentésű...:-)

      SZN

      Törlés
  13. IS - TEN, ami egyértelműen a Tízparancsolatra utal.
    Így aztán az angol sem mondhatja, hogy nem kapott semmit.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. RÁ-TEN - ŐS-TEN - IS-TEN
      Azt hiszem ez néhány ezer évvel régebbi...

      SZN

      Törlés
    2. ÍZ-RÁ-ÉL kapcsán van egy ilyen is:

      1. Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy „Egy”-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.
      2. ÍZ „volt” a Kezdetben és „van” örökké a Minden felett.
      3. ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban – az ősvizet. Az ősvízben – az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.
      4. Így lett nekünk a „kezdet”: ÍZ-TEN.

      forrás: http://addwebsitefree.com/blog/szkita-hun-magyar/tag/iz-ten/

      SZN

      Törlés
    3. Még EGY dolog:
      Az Arvisurák szerint Anyahitának volt 12 gyermeke, köztük ÉL, ÚR és VAN. Utánuk lettek az ÉL-isten, VAN-isten, és ÚR-isten típusú vallások.
      Azt meg Szántaitól lehet tudni, hogy Mezopotámiában volt idő, mikor minden az átlagtól különböző halott neve után oda biggyesztettek egy -ÉL (isten) tagot.
      A zsizsikek meg jártak ha nem is önszántukból Babilóniában. Fajta jellegükből adódóan pedig a tudást a megszerzésnél gyakran jobban szeretik elszerezni...(sáskanépek az arvisurák szerint)
      Ki tudja? Talán e soroknak is lehet némi igazsága az eklektikus ÍZ-RÁ-ÉL-el kapcsoltban....

      SZN

      Eltársalgok itt magamban...:-)

      Törlés
    4. "Utánuk lettek az ÉL-isten, VAN-isten, és ÚR-isten típusú vallások"

      Melyek lehetnek ezek SZN?

      Az Él típusú talán az Elohim lehet, az Úr típusú a Rá (úR), az Úr típusú meg az Ószövetség?

      No és ki volt az apjuk??? :))

      Törlés
    5. Röviden:

      Él-isten vallás:
      Szántai mester 39. perctől:
      http://www.youtube.com/watch?v=dvze-IbsdoU&feature=related
      Sokan Enlilt, a levegő istent azonosítják vele, de a Szántai verzió nekem az Arvisurákat sokkal jobban lefedi.

      Úr-isten vallás:
      Mezopotámia Úr, Uruk:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezopot%C3%A1mia
      És az összelopkodott ószövetség...(Féld az Úr istent?)
      Sokan sajnos ma is ezt gyakorolják...

      Van-isten vallás:
      Egy isten hívő békés emberek gyülekezete, kiket magyariaknak hívtak (szeretet vallás). Őseink régi hite, aminek szellemében nevelték a FIÚ-t, és amit később tovább fejlesztett MANI is.

      RÁ-TEN Napisten szerintem más minőséget jelent

      (írok erről egy hosszabbat is)

      SZN

      Törlés
    6. Köszi, és inkább levélben küldd el kirakom cikknek. Ez nekem tök új, és nagyon érdekel.

      Törlés
    7. Teremtés nagyon lerövidítve az Arvisurák szerint:

      Ata-Isis (ATYA-ÍZÍZ) hét eget teremtett. A gyermekeit és unokáit a 7.-től a 4. égig helyezte el. (Sok Fia, Lánya és unokája volt)
      A harmadik égben csináltak helyet a jó szellemek részére
      A második égben a rossz szellemek részére, ahonnan a világfa gyökerei lelógtak az első égbe, de a kettőt elválasztották a vas éggel.
      Az első égben az Ata-Isis-től származó lelkek élnek, amit teremburával elválasztottak az alsó világoktól, ahol mi is vagyunk.

      A TEREMBURÁT, teremtette a TEREMURA...:D

      SZN

      Törlés
    8. Úr-isten vallás:
      Úr-isten rendelése szerint Úr és Uruk népe az Isten–Úr-Szolga viszonyban volt egymással.

      Él-isten vallás:
      Az Él–isten hívők az élő Isten akarata szerint éltek (ez az akkori beavatottakat, a szíriuszi leszármazottakat jelentette)

      Van-isten vallás:
      A Van-isten hívők nem ismerték el az úr-szolga viszonyt, a rabszolgák társadalmát és az áldozatokat. Igazi szeretet vallás volt. Ők az özönvizek után, a Kaukázustól északra Magyarka környékén telepedtek le. Van köré gyülekeztek azon békességre törekvő emberek, kiket magyaroknak hívtak, másként Magya (VAN fia) fejedelem utódai lettek a magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó emberek EGY vallási közösségbe tartoztak.

      Törlés
    9. Ataisz (nem Atlantisz!) pusztulásának legendája:

      Ataisz pusztulása a Marja (vélhetően Lemúria maradéka) és az Amu (Mú) szigetcsoport megszűnésével közel egyidőben történt.
      Ataisz és Amu szigetvilág a Csendes-óceánban, míg Marja az Indiai-óceánban feküdt. A jégkorszak végével mindhárom földrészt elborította az özönvíz.
      Ármány, a rossz szellemek vezére belopózott az emberek szívébe és rábírta a dölyfös gazdagokat, ne hallgassanak a jó szellemek sámánjaira, hanem építsenek égig érő palotát, amelyen át beléphet mindenki a Terembura kapuján az első égbe, ahol a megholtak lelkei tanyáznak, hogy bejuthassanak a második vagy a harmadik égbe, a megnyugodott lelkek birodalmába, ahol a Tóremek nagy bőséget teremtettek. Ugyanis a nyugtalan lelkek az elintézetlen dolgaik végzésére kötelesek visszajönni a földre, hogy az elrontott régi életüket rendezzék.
      Ata-Isis mikor látta, hogy a dölyfös gazdagok az Égi-Lelkek ellen cselekszenek, megparancsolta a vörös hasú cethalnak, hogy rázza meg a hátán Ataist, a boldogság földjét, hadd pusztuljanak el a hitetlenek, de a jók megmaradjanak.
      Hét nap és hét éjszaka jártak a jó szellemek jurtáról jurtára, és a jó embereknek megparancsolták, üljenek hajóra, mert Ata-Isis elpusztítja a megromlott lelkek birodalmát.

      Mintha később az ószövetsége is beemeltek volna hasonló dolgokat...:-P

      Törlés
    10. Jégkorszak:

      13000 évvel ezelőtt a földieket nem szerető "istenek" megpróbálták a Földhöz csapni a Holdunkat, a jók ezt észlelve annak pályáját módosították, de így is elég közel került hozzánk ahhoz, hogy Atlantisz nagy része akkor elsüllyedjen (később az egész). Azóta már a Holdat stabilizálták (dark side of the moon). Ezt a jók már az esemény előtt jó előre tudták, és időben figyelmeztették az - akkor még barlanglakó - embereket segítő beavatottakat, akik így időben levándoroltak az egyenlítő környékére (Az Atlantisziak Egyiptomba, a Meleg Vizek Birodalmából (Kárpát-medence) a beavatottak Ataisz szigetére.) Ataisz akkor még a Csendes-óceánban létezett. Erre azért volt szükség, mert a Hold közeledését követte a 7000 évig tartó jégkorszak. Erről a 7000 évről nem sokat tudni.
      Amit leírnak az Arvisurák, hogy a szíriuszi beavatottak nagyon hosszú időn keresztül, jóval a Hold súrlódása előtti időktől 540-szer látogatták meg a Földet, és segítették az emberiség fejlődését. Ezek közül az egyik utolsó látogatás a jégkorszak vége felé volt, kb. 7000 évvel ezelőtt, amikor Ardvisura Anyahita érketett 7 társával ide (5 férfi és 3 nő), de a hajójuk meghibásodása miatt már nem tudtak vissza menni. (legalább is ezt írják…) Ezért itt fészket raktak. Anyahitának Armogur fejedelem lett a párja, akinek meg nem jutott pár emberekkel keveredett. Kezdetekben vigyáztak a vérfertőzés elkerülésére.

      Anyahita (Nagyboldog asszony) és Armogur gyermekei: Armogur(kezdetben ő Aton), Saka, Agaba, Góg, Magóg, Mitra, Úr, Él, Van (később ő Aton), Piroska, Éa (Éva-tűz istennője- Kisboldog asszony)
      Ataiszi népek: Góg 12 törzse (fehér hunok), Magóg 12 törzse (fekete hunok), Örmények (kereskedők), Indiók, Kurd népe
      Nemcsak az ataiszi népek, hanem a Kaltes-asszony birodalmából jöttek is több istenhiten éltek (Anyahita és Van kivételével). Többen tisztelték a bölcs Rátent, a Napistent, a Holdistennőt, Földanyát, az Életanyát, a Viharistent. (A Teremtett Tóremeket)
      A beavatottak közül egyedül Anyahita volt, és Van nevű fia lett egy istenhívő.

      SZN

      Törlés
    11. A 24 HUN törzsszövetség népei:
      Türk, Kaza-Hun, Szék-Hun, Bolgár, Jász, Lett, Manysi, Mari, Komi, Csuvasz, Vepsze, Tatár, Kun, Manzsu, Kabar, Mordvin, Úz, Suoma, Vót, Baskír, Észt, Újgúr, Mongol, Avar

      és a Kaukázus jelenlegi etnikai térképe:
      http://www.nemenyi.net/default.asp?Location=_arc&SID=1&AID=11&Direkt=103870&offsetlo=24

      ha már elbaltázzuk a dolgokat...:-P

      SZN

      Törlés
  14. Te is látod a bukott angyalokat, kedves Ö.T.? Én egyre gyakrabban, ott vannak mindenütt, az utcán, a tévében, még vasárnap a misén is láttam egyet az utolsó padon ahonnan csak úgy árasztotta a negatív sugárzát. Senki sem hiszi, hogy látom a bukott angyalokat közöttünk ahogy árasztják maguk körül a sötétséget, de ha Te is látod őket, kedves Ö.T., akkor már tudom hogy nem vagyok őrült. Mi lesz velünk? Ugye nem a sötétség fog győzni? Amikor múltkor néztem a parlamenti közvetítést majdnem bepisiltem annyira megijedtem, nem volt ott több mint 20-25 képviselő de ezek mind AZOK voltak!

    Bözsi

    VálaszTörlés
  15. Lefordított Keshe videó:

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=UWg3WNMqMpc

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A KESHE Alapítvány mögött a földönkívüli barátaink vannak. Az általuk ajándékba hozott technológia mindent meg fog változtatni az emberiség számára. Hamarosan létre jön a Kapcsolat és akkor kezdődhet egy új korszak az emberiség számára, mint ahogy ezt a maják is megjósolták. A sötétség utolsó napjait éljük.

      Törlés
    2. Kedves névtelen! Ha a sötétség utolsó napjait éljük, vajon miért látok egyre több emberbőrbe bújt démont körülöttünk? Biztos hogy jó indulatúak ezek a "földönkívüli barátok"?

      Bözsi

      Törlés
  16. Szia Mazsola !Nagyon tetszik a blogod. Itt tényleg lehet érezni a szeretet rezgését. :)
    Én sok prófétai üzenetet olvasok, és bár nem vagyok vallásos, ez most nagyon megfogott az utolsóidők.com-on. Ha nem bánod, idemásolom.
    "...Az ellenségeskedés egy másik személlyel szemben, a félelemből fakad, abból a félelemből, hogy ez a személy valamilyen módon megbánthat benneteket. Egy másik személlyel szembeni nézeteltérések, a büszkeség bűnének következményei is lehetnek. Ez akkor van, amikor úgy érzitek, hogy valamit minden áron bizonyítanotok kell, még akkor is, ha tévedtek. A féltékenység nagyon hamar gyűlöletté alakul, még akkor, ha az elején ez enyhe módon kezdődik. A magatokkal szembeni elégedetlenség azért kezdődik, mert az életeteket összehasonlítjátok másokéval, akik, érzésetek szerint sokkal szerencsésebbek, mint ti. Az elégedetlenség nagyon hamar öngyűlöletté alakul át, és a saját test gyűlöletévé. Ez vezet majd a test bűneihez. A gyűlölet, a mások tulajdona megkívánásának bűne által is kialakulhat. Ez háborúhoz vezethet, amikor egy ország egy másik ország gazdagsága után sóvárog. Vagy azt is jelentheti, hogy a kapzsiság felőrli a lelketeket, amikor ugyanazokra a világi javakra vágytok, mint a szomszédotok javai. Az irigység különösen akkor alakul gyűlöletté – attól függetlenül, hogy mennyire próbáltok másokat utánozni -, ha nem tudjátok elérni azt, amit elhatároztok, hogy megtesztek. Minden bűn, melyet hagytok elmérgesedni, a gyűlölet felé vezethet. Amikor gyűlöletet éreztek, akkor tudnotok kell, hogy a Sátánnak sikerült behatolnia a lelketekbe.
    Ha ez bekövetkezik, akkor ő satuszerű szorításban tart majd benneteket, és nem fog békén hagyni titeket. Nem számít, hogy a szorításából mennyire próbáltok megszabadulni, ő fogva tartja majd a számotokra kedves életeteket. A ti egyetlen fegyveretek az ima. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, amikor a gyűlölet feltör bennetek. Mert ameddig nem hagy el benneteket, addig sohasem érezhettek újra békét, szeretetet, vagy örömet. Amikor a gyűlölet megragadja a szíveteket és a lelketeket, akkor egy lépéssel eltávolodtok Tőlem, Jézusotoktól. Rettenetesen szenvedtek, dühöt és tehetetlenséget éreztek, melyet nem tudtok ellenőrizni. Sohase higgyetek a végső hazugságban, melyet a sátán fog a lelketekbe ültetni, amikor a gyűlölet egy köpenyét fogja rátok dobni.
    A hazugság a következő: A gyűlölet csak akkor oszlik el, amikor a gyűlöletetekre céltudatosan kerestek végső bosszút. Mi a teendő. amikor a gyűlölet beborít benneteket? A szeretet ereje rögtön eltüntetheti a gyűlöletet. Ha imádkoztok és megkértek Engem, hogy segítsek nektek, akkor a válaszom a következő:Bocsássatok meg ellenségeiteknek, és azoknak, akikről azt hiszitek, hogy okai a gyűlöleteteknek. De ahhoz, hogy megbocsássatok, meg kell aláznotok magatokat Előttem, és először is meg kell kérnetek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Ha megbocsátotok azoknak, akiket gyűlöltök, akkor a bűneitekért vezekelnetek kell. Legyetek szeretettel ellenségetek iránt. Szeretettel győzzétek le a gyűlöletet, mely a lélek gonosz és veszélyes betegsége. A szeretet a gyógymód arra, hogy a lelketek megszabaduljon ettől a fertőzéstől. Ha ezt meg tudjátok tenni, akkor le fogjátok győzni a Sátánt, és ő békén fog hagyni benneteket. Soha ne féljetek, hogy legyőzzétek a gyűlöletet a lelketekben, még akkor is, ha nagyon nehéznek fogjátok azt találni. Ha a gyűlölet ily módon enyhülne – a bűnösök alázata által -, akkor a világban béke uralkodna." Jézusotok

    VálaszTörlés
  17. Velorex befejezte :-(

    VálaszTörlés
  18. Üdv, Jessica! Örülök, hogy megtaláltad a meseszobát, itt mindig van mivel játszani, van mit rezegtetni, ütni-verni. :)

    A bemásolt idézettel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak...
    Először is nagyon jókor érkezett, mert az első néhány gondolatra pont most volt szükségem. (véletlenek, mi? :)
    Azonban azon túl, hogy általános igazságokat tartalmaz ez a szöveg valamiért gyanús nekem. Először is furcsállom, hogy egy olyan fejlett tudatú lény, mint Jézus nem ismerné a világban zajló folyamatokat. Valahogy nem érzem azt az intelligenciát ebből a szövegből, ami Jézusra illene. Nem azt mondom, hogy a Biblia minden tekintetben helyes, de mintha az ott fennmaradt Jézustól származó szövegek értelmesebb, tisztább lénytől származnának. Elnézést, hogy felmerül bennem a gyanú, de mintha ez a szöveg nem ugyanattól a lélektől volna.

    Aztán itt vannak ezek a rendkívül zavaró, Jézushoz tényleg nem illő kijelentések:
    "meg kell aláznotok magatokat Előttem"
    "meg kell kérnetek Engem"
    "a bűneitekért vezekelnetek kell"
    Ez nagyon olyan mintha a másik oldal alkotta volna, nagybetűs "Előttem"... Ha valóban a szeretetet hírdeti, akkor miért van szükség ekkora egóra részéről, és alázkodásra részünkről? A szeretetben élő ember ELEVE tiszteli az életet, nincs szüksége fej-lehajtva térdelni semmilyen nagybetűs Úr előtt. Legalábbis szerintem.

    Az aláírás is megcsengeti nálam a vészcsengőt odabent:
    "Jézusotok"

    Szóval nem is tudom... lehet, hogy csak a közlő személye miatt vált ilyenné ez a szöveg, de én inkább azt mondom, hogy nem a Krisztusi-tudattól származik.


    Azonban sokkal inkább érdekelne a Te személyes véleményed és tapasztalatod a próféciákkal kapcsolatban. Ha tényleg elég sokat olvasod őket, akkor biztos kialakult egy kép, valami közös nevező bennük - jó lenne ha ezt meg tudnád osztani velünk. Köszi előre is!

    VálaszTörlés
  19. Kedves Mazsola ! Igen, én is így vagyok ezzel, hogy vannak gondolatok, amelyek jókor érkeznek. Olvastam a médiumitásról olyasmit, hogy az üzenet a fogadó személytől is függ, mennyire torzítja el a korlátolt földi tudata stb.De ettől még az Ő üzenete marad, még ha nem annyira kristálytiszta is, vagyis ha képesek vagyunk tolerálni, megérteni az üzenetek fogadóját, akkor az nagy előrelépést jelenthet a saját fejlődésünkben is.Hiszen a világot is toleráljuk, ha csak azt nézzük, mennyi mindent veszünk át a belőle szűretlenül. A szeretet viszont mindent megváltoztat, akár még az ellenségünktől is képesek vagyunk átvenni a jót, benne meglátni az istenit, a nagyszerűt. A meglátásod jogos, tudom, hogy a vallásos oldalak még ott tartanak, hogy "vezeklés, megalázkodás", stb. Ezekkel én sem tudok azonosulni, és talán azért tudok átsiklani rajtuk, mert annyi minden mást is olvasok, a Bibliát meg a legkevésbé.

    VálaszTörlés
  20. Teljesen igazad van kedves Jessica! Szeressük egymást és szeressük az ellenségeinket is sőt még Lucifert és a többi bukott angyalokat is mert ők is a Jóisten teremtményei. Csak egy dolog számít a szeretetrezgés és ez kell hogy legyen életünk egyetlen célja. Isten áldjon Téged kedves Jessica! Ma reggel is láttam egy bukott angyalt ahogy elhajtott mellettem egy nagy fekete luxus autóval aminek a rendszámtáblája ALU-999 volt! Utánanéztem és ALU egy babiloni démon neve volt! Most már messziről érzem amikor valamelyik közeledik olyan szörnyű lüktetés érzés és közben mindha egy pillanatra minden szín elfakul.

    Bözsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most miért vagy ilyen kis aljas Mózi atya, miért kell a kedves lányt elriasztani?
      Bezzeg a trolloknál csöndbe voltál! :)

      Törlés
  21. Kedves Bözsi ! Én nem vagyok jártas démoni témában, de megosztok veled egy történetet. Mazsola már biztos ismeri.
    Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
    - Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
    - Hová való vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
    - Athéni vagyok.
    - És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
    - Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
    - Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
    A vándor búsan folytatta útját.
    Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
    - Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
    - Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
    A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
    A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
    - Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
    Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
    - Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

    VálaszTörlés
  22. Persze Dzsesszika, perszepersze. A birkák mindig egymásra találnak, de a farkasok is mindig rátalálnak a birkákra. Igaz, a nőknek valamivel könnyebb, mert ha rusnyák akkor a farkasok általában kerülik őket, ha pedig jó seggük van, még a farkasok is behódolhatnak nekik hehe..

    Jézuskátok

    VálaszTörlés
  23. Névtelennek névtelenül.
    Valószínűleg a sebzettség beszél belőled, sokat kaphattál a világtól, ahogy mindenki, én is. De vannak akiket ez közelebb visz Istenhez, és van akit eltávolít Tőle. A fájdalmat le lehet rázni, hátat fordítani neki, de sokáig nem érdemes, mert újból és újból visszatér, és végül szembe kell nézni vele. Ezt ajánlom neked is, hidd el könnyebb lesz.
    http://hu.scribd.com/doc/23804656/Anthony-de-Mello-Ebredj-tudatara
    Jessica

    VálaszTörlés
  24. igazad van Dzsesszika báránykám, tanuljon csak mindenki saját bőrén, így a zigazi. Anthony de Mellonak viszont már nincs mit tanulni, mivel ő egy ügyes farkas hehe..

    VálaszTörlés
  25. Mazsola, vírusos a blogod :)
    Valami Bözsi a neve, vagy ki tudja. Egész masszív vírusocska.

    VálaszTörlés
  26. Szomorúan látom hogy itt sem hisz nekem senki de megértem hiszen annak számára aki nem láthatja őket (az emberbőrbe bújt démonokat körülöttünk) az egész nagyon hihetetlennek tűnhet. Azért bízok benne hogy nem vagyok egyedül és hogy máshol is léteznek olyanok akik látják őket. Van például egy híres műsorvezető nő az egyik magyar tv csatornán aki még rokonszenves is lehetne ha nem tudnám hogy ő is egy démon. Múltkor írtam is neki egy e-mailt amiben megkérdeztem hogy miért vannak itt ilyen nagy számban egy idő óta (néhány évvel ezelőtt még ritkán láttam egyet) hogy mit akarnak meg ilyesmi. Nem gondoltam hogy válaszolni fog és meglepődtem amikor megkaptam a válaszát. Azt mondta nagyon udvariasan hogy nem kell megijednem ők csupán az Antikrisztus eljövetelét készítik és senkinek sem fog esni baja ha elfogadja majd az Ő (nagybetűvel írta) uralmát. Tüstén elmentettem az üzenetet de amikor másnap meg akartam mutatni a plébánus úrnak, az üzenetnek már nyoma sem volt. Azóta is folyton imádkozok és bízok benne hogy nem a gonosz fog győzni. Imádkozzatok Ti is velem együtt még ha most még nem is hisztek nekem!

    Bözsi

    VálaszTörlés
  27. Még hozzátenném hogy nem csak látom őket hanem megérzem is őket. Például tudom hogy ezen a blogon is van egy démon aki igyekszik megzavarni a hiteteket Jézusban! Amikor olvasom a hozzászólásait ugyanúgy lüktet a lelkem és minden elsötétül mint amikor személyesen látom őket! Legyetek erősek, ne hagyjátok magatokat elszakítani az Atyától ez csak rajtatok múlik drága barátaim!

    Bözsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fák fák jeeeeeeeh! Fák fák! Én vagyok a démon! Fák jú in zö ássz Bözsikém! Jeeeeeeh!

      Törlés
    2. "the"-t jelent, a z-anal-fabéták számára :)

      zö démon

      Törlés
  28. Bözsi bátyám, és a fejedben lévő három másik jól kifejlett identitásnak: kifejezetten ajánlom figyelmetekbe az új bejegyzést, különösen a "mindenki magából indul ki" intelmet. :)

    VálaszTörlés
  29. Szerintem a "Fenntartható fejlődés" már alapjában véve tévút.
    Először is fel kellene tenni a kérdést, hogy mit akarunk egyáltalán annyira fejleszteni???

    A gazdaságot ???

    Mert ha azt, akkor egyelőre nem jártunk sikerrel.

    Véleményem szerint a valós cél sokkal inkább egy mindenki számára elviselhető EGYENSÚLY fenntartása.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  30. Jégkorszak:

    13000 évvel ezelőtt a földieket nem szerető "istenek" megpróbálták a Földhöz csapni a Holdunkat, a jók ezt észlelve annak pályáját módosították, de így is elég közel került hozzánk ahhoz, hogy Atlantisz nagy része akkor elsüllyedjen (később az egész). Azóta már a Holdat stabilizálták (dark side of the moon). Ezt a jók már az esemény előtt jó előre tudták, és időben figyelmeztették az - akkor még barlanglakó - embereket segítő beavatottakat, akik így időben levándoroltak az egyenlítő környékére (Az Atlantisziak Egyiptomba, a Meleg Vizek Birodalmából (Kárpát-medence) a beavatottak Ataisz szigetére.) Ataisz akkor még a Csendes-óceánban létezett. Erre azért volt szükség, mert a Hold közeledését követte a 7000 évig tartó jégkorszak. Erről a 7000 évről nem sokat tudni.
    Amit leírnak az Arvisurák, hogy a szíriuszi beavatottak nagyon hosszú időn keresztül, jóval a Hold súrlódása előtti időktől 540-szer látogatták meg a Földet, és segítették az emberiség fejlődését. Ezek közül az egyik utolsó látogatás a jégkorszak vége felé volt, kb. 7000 évvel ezelőtt, amikor Ardvisura Anyahita érketett 7 társával ide (5 férfi és 3 nő), de a hajójuk meghibásodása miatt már nem tudtak vissza menni. (legalább is ezt írják…) Ezért itt fészket raktak. Anyahitának Armogur fejedelem lett a párja, akinek meg nem jutott pár emberekkel keveredett. Kezdetekben vigyáztak a vérfertőzés elkerülésére.

    Anyahita (Nagyboldog asszony) és Armogur gyermekei: Armogur(kezdetben ő Aton), Saka, Agaba, Góg, Magóg, Mitra, Úr, Él, Van (később ő Aton), Piroska, Éa (Éva-tűz istennője- Kisboldog asszony)
    Ataiszi népek: Góg 12 törzse (fehér hunok), Magóg 12 törzse (fekete hunok), Örmények (kereskedők), Indiók, Kurd népe
    Nemcsak az ataiszi népek, hanem a Kaltes-asszony birodalmából jöttek is több istenhiten éltek (Anyahita és Van kivételével). Többen tisztelték a bölcs Rátent, a Napistent, a Holdistennőt, Földanyát, az Életanyát, a Viharistent. (A Teremtett Tóremeket)
    A beavatottak közül egyedül Anyahita volt, és Van nevű fia lett egy istenhívő.

    SZN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosabban 13.288 évvel ezelőtt. Jól emlékszem, egy esős szeptemberi hajnalban történt az egész, éppen hazatértem az éjjeli műszakból, akkoriban a nibiruiak egyik aranybányájában melóztam.

      Gyula

      Törlés
    2. Gyula bátyám (ugye megengeded, hogy így szólítsalak? elvégre leélt évezredeidet nézve erre minden okom megvan...) ezek szerint akkoriban sem volt sokkal könnyebb az élet itt a Földön, igaz? Mesélnél még nekünk azokról a nehéz időkről?

      Törlés
  31. Kedves Gyula!

    a + 288 év ajánd(ÉK)ért cserébe segítek egy kicsit:)

    http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=164:idvonal-ie-20000-ie-10000-ig&catid=40:ie-20000-isz&Itemid=68

    http://hamvasbela.org/szavak/aquarius.html

    http://www.foldimennyorszag.hu/7CE8D001-4484-45AC-9389-88700E9DCDC4.html

    http://angyalforras.hu/osi-civilizaciok/Horusz-szeme-20090220235035

    Persze a hasonlóságuk mellett mind különbözik, de bizonyára az emlékeid majd kibogozzák ezt a gordiuszit...

    SZN

    VálaszTörlés