2012. szeptember 14., péntek

Elképzelt eljövendők



Az emberiség jövendöléssel és tudományos-fantasztikummal foglalkozó irodalma több könyvtárnyi terjedelmű. Lehetetlen lenne felsorolni is azokat az írókat, prófétákat mind, akik a jövővel foglalkoztak, és valamilyen módon ennek nyoma fenn is maradt a történelem viharaiban. Természetesen ez a dolgozat sem törekszik a teljesség igényére, inkább csak olyan szubjektív módon szemezget. Talán az egyetlen közös ezekben a jövőre vonatkozó elképzelésekben, próféciákban, regényekben, hogy az íróik mind komolyan is gondolták, azt amit papírra vetettek. Talán nem tévedünk nagyot azzal a kijelentéssel, hogy ezek az emberek a saját élettapasztalataikat, tudásukat, vágyaikat és reményeiket fogalmazták bele a jóslataikba és novelláikba, még akkor is, ha esetleg nem önállóan, hanem "felsőbb" csatornákból érkezett az információk zöme. Fentiektől eltekintve viszont minden másban különböznek e sci-fi-k, ami az íróik különböző életútjaik, szocializálódásuk, fantáziájuk eltérő mértékéből adódik. Az egyik fő vonalat az emberiség kipusztulása/pusztítása jellemzi, a másikat a teljes globális jólét, a harmadikat az állandó háborúskodás, a negyediket a spirituális felemelkedés. Nehéz, és talán nem is kell igazságot tennünk ezen írások között, hiszen nem tudhatjuk, hogy melyikből (és kinek!) mennyi valósul majd meg, sőt azt sem tudhatjuk, hogy már mi valósult meg belőlük mondjuk titkos laborok mélyén, vagy másik dimenziókban. Világunk illúzió-mivoltától általában elvonatkoztatunk, és így van rá lehetőségünk, hogy a jövőről fantáziálgassunk, mert miért ne? Nézzünk meg néhány ismert, a jövővel foglalkozó témát!



Csillagok háborúja

Gyerekkorom egyik átütő erejű, életemet jelentősen meghatározó élménye volt George Lucas Star Wars c. filmje, amit először kb. 5 évesen láthattam. Akkoriban még nem voltak különböző karikák a képernyő bal felső sarkában, így szüleim is jóhiszeműen ültettek le a film elé, aztán csak néztek hogy mi ez a sok szörny-bábú. Nekik ugyan ez egy nagy mese volt - ezt nevelési okokból sűrűn hangoztatták is - de nekem, 5 éves fejjel nem volt az. Teljesen megváltoztatta a világképemet (ha szabad egyáltalán ilyenről beszélni egy gyermek esetében). Elkezdtem hinni a nem látható dolgokban. Elkezdtem hinni ez Erőben! :) A mindent átható energiamezőben, mely ott van a kőben, a fában, és minden élőben, és csak arra vár, hogy felhasználjuk űrhajók szellemi energiával történő emelgetésére... Sokan csak a filmkészítés technikai vívmányainak robbanásszerű fejlődését tulajdonítják Lucasnak (új trükkök százai, megdöbbentő hangeffektek, stb., melyekkel megalapozta több sikerkarriert befutó cég jövőjét: mint pl. a filmes grafikákkal foglalkozó Indrustrial Light and Magic, vagy rendkívül kreatív hangmérnökökből álló Skywalker Sound, stb.), de talán még többen vannak a rajongók közül, akik a hitet köszönhetik az öregnek. Hinni olyan dolgokban, melyek nem láthatóak, de hatással vannak életünkre. Tehát lehet, hogy ez a sci-fi látszólag materialista űrháború, de még is van benne valami plusz, valami nemes, ami az átlagember hétköznapjaiból könnyen kimaradhat ha nem figyel. 



No de nézzük meg milyen jövőképet is tárt elénk a Star Wars! Elsősorban látni kell, hogy a mű a dualitásra épül. Nagyon erőteljesen kihangsúlyozzák a jó és a rossz örök harcát, a védelmező Jedilovagok és a világuralomra törekvő Sith (Seth?) lovagok között. Ezenkívül nagyon erősen érződik még a globalista-liberális vonal is a történetben, ahol mindenki azt csinál, amit akar, szabadon rohangálhat, különböző földönkívüli fajok iszogatnak bárokban, egyszóval buli lenne az élet, ha nem volna ez a fránya Birodalom, amelyik úgy néz ki, mintha Lucas egy az egyben a német haderőtől kölcsönözte volna ki az egyenruhákat - és a technikai vívmányokat is (a német tudósok évekkel a nyugati szövetségesek előtt jártak a fejlesztésekben, nem is csoda hogy utána átszippantották őket az USA-ba). Nem nehéz észrevenni tehát az analógiát a világháborús Német Birodalom és a Csillagok Háborújában bemutatott Galaktikus Birodalom között - tehát George bácsi ennél a jövőképnél jócskán a múltból merített - és zsidó származása lévén nem is kérdés, hogy melyik korból. Szegény németek így megint be lettek feketítve, ráadásul a messzi jövőben. Pontosabban réges-régen, egy messzi messzi galaxisban... vagy hol a nyavalyában. Sőt egyesek úgy vélik, hogy a filmben érzékelhető az Új Világrend kiépítésére való utalás is, ahol van világuralom, meg halálsugár, meg gonosz pápa, meg minden. A slusszpoén pedig az, amikor egy gólyabuli forgatására készülő egyetemistát 30 db dromedár tud csak leteperni, avagy amikor egy játéklézerkad és játékpisztoly miatt a  "magyar" terrorelhárító központ (megint) Luke-ra fut... TEK-eredik a kígyó, lézer akar lenni. Ilyen sikerre Lucas talán még legmerészebb álmaiban sem gondolt...

Csillagrombolóink és fénysebességgel repülő űrhajóink szerencsére még ugyan nincsenek (tán), de egyszer valahol nyilatkozta ha jól emlékszem egy NASA szaki, hogy a filmekben bemutatott technikai kütyüket már régen megcsinálták. El is hiszem baszki! A piacon még csak elemlámpával "működő" fénykardokat lehet kapni (hadd szórakozzon a hülyegyerek), viszont a Marsa feljuttatott kis robot már igazi lézerfegyvert vitt magával. Valószínűleg antigravitációs eszközök is léteznek már. Akit érdekel, annak itt egy jó összeállítás a már megvalósult technikai vívmányokról:

http://wars14.gportal.hu/gindex.php?pg=21906883
És úgy tűnik a repülő robogó sem sci-fi többé:
http://www.sfportal.hu/megvalosult-sci-fi-elkeszult-a-repulo-robogo-9858.scifi

Ja, és a világ legjobb filmje a Birodalom visszavág!


Star Trek

Űrszekerek, avagy a Ragyafejek sorozata. Komolyan mondom nem láttam még sci-fi-t, amelyikben ennyi rücskösképű, ragyafejű, itt-dudor-ott-dudor fejű idegen lényeket mutatnának, és az a "furcsa", hogy mindegyik ilyen szereplő pont egy maszknyival nagyobb fejű mint az ember, sőt ráadásul kézből és lábból azért kettő-kettő jutott nekik, hiába a más bolygóról való származás... Szóval úgy tűnik csak a fejek változnak a világegyetem humanoidjainak felépítésében, minden más fasza úgy ahogy van. Tényleg nem akarok kötekedni, de el sem tudom képzelni, hogy a Természet ilyen ocsmány fejű lényeket tudna alkotni, teljesen öncélú, haszontalan kiugrásokkal és dudorokkal. Jó, persze ott vannak az óceánok mélyén azok a nagyon randa halak, no de kérem, azért a élővilág testi felépítése alapvetően szép, formás, áramvonalas, és nem igazán tartalmaz haszontalan elemeket. Úgyhogy ebből a szempontból a Star Trek filmjei számomra igen viccesek, bár tény, hogy próbálnak létkérdésekkel foglalkozni, és tényleg igyekeztek az írók valami kis nemeset belevinni a karakterekbe, ezt el kell ismerjem. Ami ezek közül talán a leginkább emlékezetes, amikor egy vulkáni pap mindenkit képes megszabadítani a fájdalmától, de Kirk kapitány ezt visszautasítja, mondván: "nem, nem kell, nekem szükségem van a fájdalmaimra, azoktól vagyok az aki". Mondom én, hogy nemes! :)


S hogy mit adott a világnak a Star Trek ami előtte még nem volt? Nos, mivel a "lézer"-t a Star Wars-ban lelőtték, így nekik maradt a "fézer". Nem tudom ez  mit jelent, és azt sem, hogy létezik-e már teleportáló készülék, vagy iontorpedó, meg energiapajzs, űrhajót álcázó berendezés, de az kétségtelen, hogy többnyire ezek a megnevezések vonzották be az Űrszekerek filmek rajongóit a padsorokba. Nekünk már csak annyi dolgunk maradt, hogy hátradőljünk, és rábízzuk Kirk kapitányra és csapatára az emberiség megmentését, majd a világegyetem felfedezését, "a végtelenbe, és tovább"! Hadd ne mondjam, hogy itt is megjelenik a jóságos, mindent irányító Konföderáció. Ez pedig a slusszpoén, Scottynak teljesült a kérése:
http://3dportal.hu/legkorben-egnek-el-star-trek-sztarjanak-hamvai


Végjáték

Orson Scott Card "Ender's game" c. nagy sikerű sci-fije méltán zsebelte be a díjakat és elismeréseket: többek között a Hugo-, és a Nebula-díjat. A gyermeki gondolkodás-világ olyan mélységes és hiteles ábrázolását tárja elénk az író, amilyet fantasztikus könyvekben nem szokás, és - az egyébként lebilincselő történet és fordulatok mellett - talán ez a könyv sikerének egyik titka. A másik titka az az elképesztően eltalált jövőbelátási képesség, ami kevés írót jellemez. Card 1984-ben írta meg a Végjátékot, amikor pl. az internet egyáltalán nem volt elterjedt, éppen hogy elkezdett csírázni, mégis számos olyan elem jelenik meg a műben, ami aztán később megvalósult. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen:
- Monitoring - megfigyelés beültetett eszközök segítségével
- Számítógépes fantáziajáték (bolyongós, keresős, fejlődős, döntéseinkre intelligensen reagáló program)
- Internet világhálózat, közösségi portálok, politikai blogok!!
- Saját személyi terminál, hálózati hozzáféréssel
- Színes vonalvezető csíkok intézmények folyosóin (falon, padlón), különböző osztályok könnyebb tájékozódása végett.
És akkor mutassunk be néhány olyan elképzelést is, ami ugyan nem valósult meg, legalábbis nem tudunk róla, de nem akármik (és vélhetően valahol nagyon mélyen fejlesztés alatt vannak):
- Ansible - az "azonnali", időveszteség nélküli kommunikációs eszköz, amit a telepatikus képességekkel dolgozó idegenektől szerzett meg az emberiség. Nem elképzelhetetlen, hogy létezik már ilyesmi: a gondolatok ugye azonnal képesek bárhol lenni, nem korlátozhatóak, aztán ott vannak a kvantumfizikai jelenségek, mint pl. amikor egy foton-részecskepár szinkron mozgása távolságtól független.
- Antigravitációs gyakorlóterem, ahol komolyabb sérülés nélkül kipróbálhatóak a harcok és stratégiák.
Card egy másik regényében, a Múltfigyelőkben pedig egy olyan eszközt talált ki, melynek segítségével valahogyan megfigyelhetővé, sőt megváltoztathatóvá válik a múlt. Ez már tényleg nagyon fantasztikusan hangzik, de gondoljunk csak bele, hogy a teret is úgy képzelték régebben, mint valami lineáris fix dolgot, aztán kiderült, hogy bizony imitt-amott görbül a tér - ebből vonták le azt a következtetést is, hogy két pont között nem mindig az egyenes a legrövidebb (lásd még: féregjáratok). És mivel téridőről is beszélünk, ezért ezt az analógiát rávetítve az időre talán nem elképzelhetetlen az, hogy az idő sem lineárisan fut állandóan előre, hanem az is egy görbület, vagy egy örvény (spirál), ahol létezhetnek visszacsatolási pontok. Ez persze csak fantázia, de mindenesetre Orson Scott Card eddigi megérzései eléggé pontosan bejöttek, így nincs kizárva, hogy az eddig meg nem valósult elKÉPzelései is leKÉPeződnek egyszer.


Asimov Alapítvány sorozata

"Isaac Asimov nevét nem csak a hardcore scifisek ismerik, ahogy az Alapítvány-ciklusa is igencsak népszerű a rajongói körökön kívül is. A regénysorozatot 1966-ban tüntették ki Hugo-díjjal, a szavazatok számában Tolkien Gyűrűk Ura regényeit is maga mögé utasította. Az Alapítvány központi eleme az ún. pszichohistória, melynek segítségével statisztikai alapon megjósolhatóvá válnak a nagyméretű embercsoportok reakciói. Nos, a BBC híradása szerint valami hasonló koncepció már működik élőben is. Kalev Leetaru a University of Illionis kutatója tette közzé eredményeit, amellyel alátámasztja, hogy bizonyos folyamatokat valóban meg lehet jósolni matematikai és számítástechnikai eszközökkel. A Líbiában és Egyiptomban lezajlott forradalmakkal mutatja be az elmélet működőképességét – ehhez két dologra volt szüksége: egy szuperszámítógépre és milliónyi cikkre. (no meg egy kis irányított felkelésre - Mazsola) Pontosabban: nagyságrendileg 100 millió híradást kellett betáplálni, részben a BBC Monitoring híreit, sok különböző lap online változatait vagy épp a New York Times 1945-ig visszamenő archívumát. Az irtózatos mennyiségű híranyagot kétféle szempontból elemezték: egyrészt, a híradásokból átjövő hangulatának, másrészt a híradások helyszínének szenteltek kiemelt figyelmet.

A hangulatot bizonyos szavak előfordulási gyakorisága alapján állapították meg, mint “csodálatos”, “szörnyű”, és a többi, míg a helyszínt a városnevekből, és azok koordinátáiból állapították meg. Mindezekből aztán előállt egy olyan hírháló, amiben 100 trillió kapcsolódás volt megtalálható. Egy ekkora adattömeghez persze már nem elegendő egy hagyományos számítógép, a University of Tennessee-n megtalálható Nautilus szuperszámítógépet kellett igénybe venni az elemzéshez. Ebben a gépezetben 1024 db Intel Nehalem processzor található meg. A Nautilus segítségével grafikon rajzoltak azon közel-keleti országokról, amelyeken végigsöpört a forradalmi hullám. Valamennyi esetben egy elég erőteljes esés figyelhető meg az adatokban, akár az adott országon belüli híradásokat, akár pedig kívülről jövő, az országot érintő hírekről volt szó. Ez látszódik az alábbi grafikonon is, amelyen egyértelműen látható az egyiptomi forradalmat közvetlenül megelőző időszakban a média által közvetített hangulat drasztikus esése:



Hasonló mértékű esést csak a megelőző harminc évben mutatott a grafikon: Irak 1991-es amerikai bombázásakor, valamint szintén Irak 2003-as megszállásakor. “A tény, hogy az Egyesült Államok elnöke támogatta Mubarakot, erőteljesen azt mutatja, hogy még a legmagasabb szintű elemzések is azt támasztották alá, hogy Mubarak maradni fog” – nyilatkozta Leetaru, aki fontosnak tartja, hogy az amerikai kormányzat minél pontosabb becsléseket kapjon.  Érdekesség, amely újfajta módszerrel közelíti meg a már megtörtént események hátterét. Kalev Leetaru most az egész rendszert át akarja állítani valósidejű működésre – hogy tényleg segítsen előre látni a folyamatokat. Emellett azt is szeretné elérni, hogy “nagyobb felbontásban” tudjon dolgozni – ne csak ország, hanem város, sőt, még kisebb csoportokra is érvényes előrejelzéseket tudjon készíteni a rendszer. “Olyan ez, mint az időjárás előrejelzés” – mondja Leetaru. “Sosem tökéletes, de jobban csináljuk, mintha csak találgatnánk.” "

(Forrás: http://www.sfportal.hu/megvalosult-sci-fi-valora-valhat-asimov-pszichohistoriaja-10964.scifi )

Azért ehhez is sok ész kellet, hogy valaki rájöjjön: a média képes lehangolni az embereket! Amúgy meg nem vagyunk eléggé megfigyelve még, szóval no comment ...!


Emlékmás (Total Recall)

Paul Verhoeven Emlékmás c. filmjére talán sokan emlékeznek még, főleg azért mert épp mostanában kerül a mozikba az újrafeldolgozás. Míg kormányzó nem lett, Schwarzenegger egész jó kis filmekben játszott, legalábbis nekem egyik kedvencem volt gyerekkoromban ez az izompacsirta, és filmjei közül talán pont az Emlékmás volt a leglenyűgözőbb a maga sajátos Marsi atmoszférájával. Arnold volt a főszereplője az eredeti Emlékmás c. filmnek, amelynél a mai napig is homály fedi, hogy a film 2/3-a miről szólt. Főhősünk ugyanis befizet egy emlékbevésésre (talán ez ma már nem is annyira sci-fi, lásd az álomfejtő gépet itt, és itt), egy az egész Mars bolygót megmentő, titkos-ügynöki szerepre, akit ellenségek vesznek körül jobbról-balról, sőt berendel egy gyönyörű nőt is, és földönkívülieket is az emlékek közé - majd pontosan ez a megrendelése történik a film további részében, de olyan valóságosan ábrázolva, mintha tényleg nem álom lenne. A filmben az emlékbevésésen túl egy rakás jövőbeli technológiai elképzelés világot látott, melyek mára valósággá váltak. Pl. ilyen a teljes test-szkenner, amit - a közvélemény ellenkezésének ellenére - a nyugati reptereken már javában alkalmaznak. Hologram is megjelenik a filmben, pl. a teniszedző program képében, de van itt emberbe implantált (beültetett) nyomkövető, robot-taxi, video-telefon, és még sok egyéb sci-fi elem, melyek egy része ma már nem csak a képzelet szüleménye. Ja, és aki a poszteren egy szemet és egy piramist lát, az nem téved...


Nemere könyvek

Nemere István ötszáz (!) könyve  - bár lehet tucatregény-gyártónak hívni, azért - komoly életmű. Nem csak a könyvek száma érdekes, hanem az is, hogy rengeteg témával dolgozott, én többnyire csak a fantasztikus könyveit ismerem. Egyesek úgy vélik Nemere István szabadkőműves. Egészségére váljék! Én nem tudom hogy valóban így van-e, de az biztos, hogy a sci-fi könyveiben sokszor megjelenik a jóságos, profi szakemberekből álló, és mindent irányító Világkormány, a teljes rendért felelős Világrendőrség, mindezt az egyetemes jólét iránti kívánalmakba ágyazva. A Nemere sci-fikben általános háttérkép, hogy a közeljövőben mindenki jól él, megoldottuk a társadalmi, energetikai, szociológiai, és minden egyéb problémáinkat, a megapoliszok kiürülnek, bűnözés már csak nyomokban (megbotránkoztató!), mindenkinek van egy kis zöld telke, kiszolgáló robotparkja, és általában a legtöbben a művészeteknek élnek. Szép kis álomkép nem mondom! Nemere az EU és USA által kialakulóban lévő globális Unió, vagy világkormány további történetét képzelhette el olyan korra, amikor ez a globális irányítási rendszer már teljesen kiterjedt a Földre, és mindenki elfogadta, és az egész globalizáció olyan pozitív módon "sült el". Jómagam is a világbéke és a rend híve vagyok, és egyre kevésbé tetszenek az ember és ember közé beékelt különbözőség-nézetek, tehát egyetemes emberi fajban és annak jólétében reménykedem, de sajnos nem ezt az utat látom egyelőre. Felgyorsult időnkben persze egyre nehezebb eltalálni az eljövendőt, mert tényleg annyira gyorsan változik minden. Nem mernék például arra sem megesküdni, hogy a Világkormány - a háttérhatalom minden erőfeszítése ellenére - egyáltalán megalakul. A nemzetek hovatartozás-tudatát nem sikerült még gyökerestül kiírtani, és ez szerintem jó is így. Mivel Isten terve pont amiatt csodálatos, hogy valahogy Egységben van a sokszínűség, ebből kifolyólag tehát nem eltörölni kell a nemzeti identitástudatot, hanem elfogadtatni a "mások másképp élik meg ugyanazt" iránti tiszteletet. Nem tudom, hogy Földünk jelenlegi irányítói ez utóbbi célt tűzték-e ki maguknak, vagy inkább csak a totális kontrollt, de remélem, hogy bármit is tesznek, minden lépésükkel az Isteni tervet szolgálják.  Hajrá Emberiség, hajrá R(EVOL)UTION!


Biblia

A Bibliai jövendölések eléggé ismertek, most nem kívánok sokat foglalkozni velük, csak annyit fűzök hozzá, hogy sokszor hitte már az emberiség: eljött a Végítélet napja. Pl. Máté Evangéliumában Jézus olajfák hegyén történt beszéde igen sok korra rávetíthető, szinte bármikorra. Melyek is ezek? 
- "Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek", "sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek" - a történelem során volt már néhány hamis próféta...
- "Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről" - a horror szinte végigkövezi az emberiség útját...
- "...nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé" - sajnos ez is stimmel, szinte minden korra igaz.
- "Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket" - hm...az Emberi Történelem másik címe lehetne. 
- "sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást - hiába, ilyenek vagyunk...
Szóval ezek az "általános" jövendölések szinte minden történelmi korra igazak, milliárdnyi személyes dráma volt már, és bár bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy most tényleg valami ilyesmi felé tartunk kollektíve, azonban a valódi végítélet eddig még nem jött el. S ki tudja biztosan megmondani, hogy lesz-e ilyen valaha is? Csak az Rendszergazda.



Végezetül gondoltam rá, hogy egy kis áttekintést nyújtok az indián próféciák és az azokkal szoros összefüggésben álló, 2012. december 21-ével foglalkozó jóslatok csoportjával kapcsolatban, de mivel annyian foglalkoztak már ezzel, így ezt most kihagyom. Ráadásul annyira közel van már-e dátum, hogy talán nincs is értelme nagyon tovább rágni a témát. Hamarosan megtudjuk. Megtudjuk, hogy valóban lesz-e Aratás, és az emberiség útja az egyének tudatállapotától függően szétválik, vagy megy minden az eddigi úton és megpróbálunk minden további órát ebben az őrületben tapasztalatszerzésre fordítani. Hamarosan megtudjuk, hogy globális felemelkedés vár-e ránk, vagy globális felmelegedés. Hamarosan megtudjuk, hogy egy másik, valóságosabb dimenzióban ébredtünk-e, vagy maradt minden a régiben. Kiderül, hogy kiderül-e végre, és egy újabb Aranykor hajnalán vagyunk-e pírkadatkor, vagy végleg bealkonyodik, oszt becsukják az ember nevű könyvet. Elválik, hogy meg tudjuk-e oldani súlyos erkölcsi-morális, gazdasági, energetikai környezeti és egyéb mesterségesen gerjesztett problémáinkat, vagy hagyjuk magunkat ledarálni a térképről néhány pszichopata állat által. Hamarosan megtudhatjuk, hogy az emberiség visszatér a szerintem életmentő szellemi útra, vagy inkább a jelenlegi látványos technológiai illúzióját kívánja továbbfejleszteni, és ez által ledegradálódni valami mássá, valami mesterséges lénnyé. (Talán nem ennyire fehér vagy fekete a dolog, és van középút, ki tudja, mindenesetre én nem hinném, hogy a mi sorsunk bádogdobozokban meghódítani a világűrt, mert az csak az illúzióba való mélyebb behatolás lenne, szerintem a valódi lényünk mindenféle fizikai-technikai képszülemény nélkül is képesnek kell lennie bebarangolni a teremtett világegyetemet - ha akarja.) Nemsokára ki fog derülni, hogy a jelenlegi emberi megjelenési formánkban képesek vagyunk-e változtatni az ön- és közpusztító ösztöneinken, képesek vagyunk-e felemelkedni kicsinyes egónk sugallta viszályainkon, képesek vagyunk-e túllépni a bizonyos körök által ránk erőltetett manipulációkon, képesek vagyunk-e minden tekintetben fejlődést felmutatni, és végre valahára tanulunk az előttünk járó civilizációk hibáiból, vagy mindezek helyett inkább ismét kinyiffantjuk magunkat. Én az előbbiekben reménykedem, talán most, talán majd most. A számos jövővel foglalkozó írók, költők, próféták közül azok gondolataival tudok azonosulni, akik alapjában véve nem a globális őrületet várják és vonzzák be gondolataikkal, hanem valami fejlettebb lépcsőfokot, valami nemesebb létezés-szintet, ahol az ember eddigi életellenes magatartása helyett megérti mi a helyes út és végre valahára rá is lép b.sszameg! Lehet azonban, hogy ez csak egy olyan egyéni vágy, ami szintén csak egyéni, vagy nagyom szűk közösségi módon tud beteljesülni, nagyobb kollektívában nem, mivel nem mindenki vágyik még arra, amire néhányunk... Nevezetesen a békés fejlődésben élni és élni hagyni magatartásra.



Megpróbáltam egy kis betekintést mutatni az elképzelt eljövendőkbe, természetesen annak egy nagyon apró kis tortaszeletét sikerült csupán feltárni, de azért remélem volt benne némi szórakoztató is. Én jól szórakoztam írás közben, és azt hiszem valahol ez a lényeg...

44 megjegyzés:

  1. SZUPER!! Köszi!
    Az utolsó bekezdés elmehetne akár egy holywoodi produkció zárómonológjának! :DD
    Sosem értettem egyébiránt hogy mit esznek a fiúk ezeken a sci-fi akciófilmeken annyira, de talán most valami felcsillant itt bent. :D
    Azon törtem a fejem olvasás közben, hogy ezek az írók vajon csak beleláttak valamibe, vagy ők MAGUK teremtették meg gondolataikkal ezeket a mára megvalósult dolgokat? Súgtak nekik, vagy csak jól működött a fantáziájuk?
    Panka.

    VálaszTörlés
  2. A kabalisták egyik nagy hibája, hogy állandóan a múlton, vagy a jövőn rágódnak, ahelyett, hogy a jelenben élnének. Mi a francnak aggódni az eljövendőn, meg a megmásíthatatlan múlton, miközben épp elég a ma problémáival megküzdeni. A holnap problémája legyen a holnapé!

    Darth Vödör Nagyúr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja! Ma megmérgezzük a vizeket, kivágjuk az erdőket, erodáljuk a szántó földeket, ami meg marad, az a jövő problémája.
      Persze, persze sötét nagyúr...

      Törlés
  3. Mindenesetre már az Orr-Bán is készülődik:
    http://www.hir24.hu/belfold/2012/09/14/haborura-keszulnek-orbanek/

    A széteső gazdasági hatalmat legkönnyebben pótolni a katonaival lehet, ha már jövő kép...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább elolvastad azt amihez hozzátetted a napi kötelező pánikkeltő híredet?

      Törlés
    2. Elnézést!
      Ez most nem mm volt. Nagyon szeretem a meséket, azért is járok ide. Az olvasmányaim nagy része is mese, legalább is amit mások mesének tartanak. Olvastam a cikket, és tetszett is, a linket amit beillesztettem meg pont ez előtt olvastam, és a véletlenek már megint így alakultak....
      A fentről érkező mese világ mellett ne tudom nem észrevenni, a lentről érkező másikat. Előbb-utóbb ezek összeérnek majd, és most még nem lehet tudni, hogy melyik oltja ki a másikat.
      Még 1-szer bocs, ha zavar nyugodtan szedd ki!

      SZN

      Törlés
    3. Szervezett polgári védelem? Helyes, ha majd támadnak a cigány hordák, lesz tán valami épkézláb szerveződés ellenük. Tudom, tudom, Egyek vagyunk meg minden, de azért na......
      Panka.

      Törlés
    4. SZN, kösz a beismerést. Nem szedek ki semmit csak mert zavar. A személyes és mocskolódó támadásokat kivéve itt hagyok mindent a blogon, elfér.
      Elolvastam a hírt, továbbítottam is haveroknak, én igazából nem látok benne pánikot. És igen, talán tényleg úgy van ahogy írod, a lent és a fent egyszer összeér, valahol pont itt nálunk. Na de odáig kibírni ép ésszel... ez a feladat! :)

      Törlés
    5. "A jogszabály szerint – néhány további kivétellel – csak a 18 éven aluliak, a terhes nők, a legfeljebb 6 éves gyermekét egyedül nevelő, illetve három 14 éven aluli gyerekét egyedül nevelő szülők, a munkaképességüket 67 százalékban elvesztők, valamint az országgyűlési képviselők, az EP-képviselők, a település jegyzője, a bíró és az ügyész nem kötelezhető polgári védelemre."

      Szóval a képviselő naccságok nem kötelezhetők polgári védelemre. Így legalább tuti hogy sosem fognak tenni semmit a polgárok érdekében, még kaKasztrófa esetben sem. Hajráhajrá!

      Törlés
  4. Panka, szívesen! A kérdésedre: szerintem IS-IS.

    mm, nem vagyok kabalista! Amúgy egyetértenék veled a jelen fontosságával kapcsolatban, de ezen írást tekintsd inkább szórakoztató jellegűnek, mint a jövőn való rágódásnak. Miért akarod állandóan eltörölni azt a belülről fakadó derűmet, aminek segítségével próbálom ép ésszel végigcsinálni a küldetésemet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs Mazsola Messiás, nem tudtam hogy "küldetésed" is van. Amúgy minden oké?

      Törlés
    2. Szerintem mindenkinek van, még neked is, különben mit keresnél itt.

      Törlés
  5. Orson Scott Card rulez :D
    Shaula

    VálaszTörlés
  6. Hát mit nem mondjak Mazsolácska, a scifi olvasmányaid nem túl nívósak és még elavultak is. Ezek amolyan véngyereknek való képesregények képek nélkül. Szerencsére a scifi is kinőtte már magát ebből a korból hehe.. (na ez most valóban mm volt, nem csak utánzat).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden ember Isten szabad akarattal rendelkező megnyílvánulási formája, ahol az Isteni részt minden esetben tisztelem, de az emberi részt néha nagyon nehéz.

      Törlés
    2. Ne húzd föl magad minden idiótán mazsola, ilyeneknek is lenniük kell.

      mm, bár nem szeretem a műfajt, azért szívesen olvasnám a Te scifi gyűjteményedről és olvasmányaidról készített beszámolót is! Már csak hogy egy vérbeli profi közvetítésével legyen valami fogalmunk milyen a nem elavult szkifi! Előre is köszi, és várom!
      Panka.

      Törlés
    3. Ami oly nehéz számodra mazsolácska, az nem más mint az önkritika. Igaz, ez egy nagyon gyakori jelenség, viszont szerencsére még nem túl sokan képzelik magukat vmiféle Isteni küldetésben csupán mert blogolgatnak hehe..

      Törlés
    4. Szerencsére mindig itt vagy Te, és figyelmeztetsz hiányosságaimra! :)

      A küldetésről: nincs itt nagy durranás, mindössze arról van szó, hogy megpróbálom a kapott képességeimet használni valahogy, nekem eddig így sikerült - a jogos kritikának itt természetesen helye van. A te képességeidet már láttuk, ismerjük. És? Jutottunk előre valamennyire? Mert szerintem csak ez számít. Mit gondolsz?

      Törlés
    5. Mégis hová szeretnél "jutni" a képességeim kapcsán, mazsó? Ha a menyországba, sorry de nincsenek protekciós kapcsolataim. Ha vmiféle felvilágosott állapotba, sorry de ilyesmi csak belülről jöhet. Kissé beleéled magad a nagy lilaködös semmibe, nem gondolod?

      Törlés
    6. Nehéz heted volt öregem? Rég voltál ennyire negatív. Szerintem van már annyi másik politikai portál, ahol a többi felvilágosodottal komoly egyetértésbe kerülhetnél, de Te mégis itt ütöd a billentyűt, ami nekem megfelel, de neked lehet, hogy egészségügyi problémákhoz vezethet. Miért károsítod magad itt, ha ennyire nem bírod elviselni a munkám?

      Törlés
    7. Mm, a te képességeiddel csak te juthatsz valahova, mint ahogy Mazsola is az övéivel.
      Azon azért gondolkodj el, te mire használod képességeidet, és ez hová vezet.
      Vagy te is egyre egészségesebb vagy, és egyre jobbak a körülményeid? Mert akkor minden OK, jól csinálod.
      De ha netán mégsem így van, annak az Orbán az oka, mi?:)
      Sz.

      Törlés
    8. Ez igaz, Mazsola. Errare humanum est... perseverare diabolicum.

      Törlés
  7. Ja és még valami (kicsit szétszórt a mai napom, bocs..és még a netem is nyöszörög, nem véletlen :p): Szerintem ez nem jövőn rágódás, de még csak nem is jövőbelátás, mert igazából senki nem lát a "jövőbe". Ami a "teniszlabdának" a jövő/sci-fi/illúzió,mert a valósága határain kívül esik, az a "focilabdának" a kiterjesztett jelen/reál/valóság - és a múlt is ezen a vonalon van, csak ellenkező előjellel - mert ő ezt magában foglalja, egyidejűleg. És mivel ugye az energia az anyag szintjén a legsűrűbb, ezért a leglassúbb is, vagyis az idő fogja leírni azt a tágulási folyamatot, ami a „teniszlabdából focilabdává” válás útját szimbolizálja tudatilag.
    Csak egy érdekes plusz adalék ennek egyik módosult manifesztációjaként:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Snow_Crash
    Úgyhogy, azt kell hogy mondjam, Mazsola, hogy ez úgy szórakoztató,amennyire komoly is, olyan Monthy Python féle, mély szellemiséget tükröző módon, és nem csak erre a megközelítésre/cikkre vonatkozóan. Minden ablak funkciója, hogy beengedje a fényt és a nagyobb ablak több fényt enged át, mindegy hogy kör, négyzet, kereszt vagy akármilyen alakú és akármilyen tájolású. Mindig lesznek olyanok, akiknek még fal lesz ott, ahol másnak már üveg és vice-versa, mert egymásba ágyazottak, az egyik többlete a másik hiánya. Szóval akár kabbalista vagy akármi is lehetsz, végül is tök mindegy, hogy minek nevezzük a labdák/gömbök kerület-különbségéből adódó területkülönbséget. :P
    Shaula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alaktól függetlenül, a fény felé fordulva a legkisebb ablak is több fényt enged át, mint a legnagyobb a sötétség felé fordulva.
      A felület nagysága mellett a tájolás is fontos!

      Törlés
    2. Azt hiszem inkább Neked kellene ezt a blogot vezetned Shaula... vagy egy ennél sokkal jobbat...

      Törlés
    3. Hm, hát most egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy a mondanivalómból az lett-e leszűrve, ami bennem alapból megfogalmazódott vagy sem.:p A félreértések elkerülése végett, teljesen jónak tartom a blogod, szórakoztató/játékos ÉS komoly/tanulságos egyszerre, szerintem jó ha ez a kettő nem zárja ki egymást automatikusan. Én nem tudnék ennél jobb blogot vezetni, a kicsit ironikus, szarkasztikus hangvételt az utóbbi pár cikk hozzászólásainak milyensége váltotta ki belőlem.
      Amúgy a felvetés érdekes, gondolkodtam már saját blogon, csak valahogy úgy érzem, egy blog akkor jó (azon kívül, hogy sokkal átláthatóbban rendszerez, mint amire én képes vagyok), ha vagy minden hozzászólást enged, vagy egyet sem, de nem szűri meg őket tetszik-nem tetszik alapon. Márpedig én erre sajnos nagyon is hajlamos lennék, nyersen és öntörvényűen moderálnék, valamint élnék az admin funkciók hozzáféréséből adódó minden hatalmammal, és morbid egyszerűséggel kicsinálnám az engem "kóstolgatókat" a következő részben, csakúgy mint a south park alkotói teszik a kellemetlen epizódszereplőkkel :D Szóval ezért nincs saját blogom, mert nem tudnám egyfajta belső erőből fakadó derűs nyugalommal kezelni az ilyen szituációkat, visszacsatolás/hozzászólás mentesen meg csak úgy érezném a "falnak beszélek". Persze lehet, hogy ezt másképp kéne néznem és most rosszul látom, mindenesetre addig is maradok a saját kis naplómnál és az egyetértésem időnkénti megosztásához, itt. :)
      Shaula

      Törlés
    4. Bocs, ha elbizonytalanítottalak, nem ez volt a szándék, hanem pont az ellenkezője. Az első hozzászólásodban valami olyasmit villantottál meg, ami nekem egyelőre nincs meg, és irigykedve olvastam! :)

      Azt mondja a parapszichológus Paulinyi Tamás, hogy nem a tudat van bennünk, hanem mi vagyunk BENNE a tudatban, a közös tudatmezőben öltünk "testet", különböző felfogó képességekkel. Én ebben egyre komolyabban hiszek, most már "csak" azt kellene megérteni, hogy a Föld nevű entitás tudatmezejében vagyunk-e, vagy van egy különálló Emberi tudatmező a bolygó körül "rátelepedve", és hogy ez az egész hogyan kapcsolódik a Nagy Egészhez, a Teremtői szinthez. Valószínűleg ugyanúgy, ahogy az Egész manifesztációja, leképeződése is: rendszer a rendszerben. A Legfelsőbb Tudat (Teremtő) spiráljában vannak az alteremtői spirálok, ezeken belül a bolygónyi entitás-spirálok - így a miénk is, és ezen belül az emberi léptékű megjelenési formák, hasonló formációban, mint a felette lévők, csak kisebb méretben, határokkal. Nehéz szavakba öntenem, de valami olyasmit látok most magam előtt, mint sok kis fodrozódás a nagy fodrozódásban, "al-örvények" a nagy örvényben, és ezek végtelen láncolata - ahogy az anyag is rendeződik, valahogy így rendeződhet a tudat (információhalmaz is). Az "Itt a kezem" írásban is valami ilyesmit próbáltak szavakkal kifejezni.


      Ja, és nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű elviselni néhány hozzászólást, de azért próbálom tűrtőztetni magam, főleg amikor a kritikai él domborodik ki, nem a személyes támadás. Szívesen olvasnám önálló írásodat, melyet akár itt is ki lehetne tenni, hogy színesítsük a palettát.

      Törlés
    5. "sok kis fodrozódás a nagy fodrozódásban... ahogy az anyag is rendeződik, valahogy így rendeződhet a tudat (információhalmaz is"

      Saját képére?
      Panka.

      Törlés
    6. Uh-oh, Mazsola, igen én is arra hajlok, hogy ez rendszer a rendszerben dolog, aminek a rendező elve Panka által is írt „saját képmás” lehet, amit ki kozmikus tudatnak, ki szeretetnek, ki teremtőnek, stb. nevez, de nekem ez és ezek magasabb szintű megnyilvánulása – bolygó tudat, emberi tudatmező és ezek kapcsolódásai, amit te is írtál - már kicsit túlmutat a felfogóképességem és az emberi fogalomtár határán. Ez már nekem a „planetáris evolúció”, kvantumfizika kategóriába tartozik és bizonyos szint után megfoghatatlan, mint pld. a légtér. Van, de innen nézve, egyben nem tudok vele mit kezdeni.:p Ebből fakadóan én inkább a saját szubjektív élményanyagomhoz, tapasztalataimhoz, gondolataimhoz keresek olyan elméleteket/meglátásokat amik az aktuális mostomban ezzel a legjobban összecsengenek, abba logikusan beilleszthetők. Ezzel szemben azok a megközelítések, teóriák, amik számomra ezen a tartományon kívül esnek – még akkor is, ha elméletben igaznak fogadom el esetleg őket – , de nem tudom kétséget kizáróan legyökereztetni a saját ’valóságomban’, azok addig inkább megmaradnak az „érdekességek egy kis brainstorming-hoz” kategóriában, ami persze lehet, hogy továbbsegíthet, de lehet, hogy éppen zsákutca lesz. Talán kicsit fordított megközelítést használok, olyan értelemben, hogy nem egy olyan pontból próbálok valamit megérteni, ami abból a pontból lehetetlen, mert egyben onnan nem átlátható, hanem azt próbálom elérni, hogy én váljak azzá/kerüljek oda, ahonnan az addig csak az éterben szállongó, lebegő igazságnak – vagy éppen hazugságnak - tűnő dolgok könnyedén a helyükre illeszthetőek lesznek, mert bekerülnek a hatókörömbe, ezáltal élővé vagy magává az életemmé válnak.
      Persze ha lenne/lesz olyan önálló írásom ami cikként is megállná a helyét szólok, bár pont a fentebb kifejtett szubjektív, személyes élmények és az ezzel éppen összevágó egyéb elméletek keveredése miatt, nem tudom mennyire lenne általánosságban használható vagy közhasznú. Majd elválik.:)
      Shaula

      Törlés
  8. Halgassatok emberek, íme a naaagy reveláció amire olyannyira szomjaztok! A válasz a kérdések kérdésére: mi lesz 2012 után? Válasz: 2013 bzmg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, az biztos, hogy dec.22-én sok lesz a csalódott, szomorú, de a megkönnyebbült ember is! :) Meglátjuk, oszt jót röhögünk magunkon (korábbi énünkön).

      Törlés
  9. Azééé, tessék csak komolyan venni ám a zufókat ,2012. szeptember 12. szerda:

    Petíció tárgya: Itt az idő az igazságra

    Illetékes: Védelmi Minisztérium /Anglia

    http://ittvannak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=158:alairasgyjtesbe-kezdtek-angliaban-hogy-a-parlament-targyalja-az-ufo-kerdest&catid=2:hirek&Itemid=2

    GA

    VálaszTörlés
  10. Szinkronicitás?

    "Nem tudom ez mit jelent, és azt sem, hogy létezik-e már teleportáló készülék..."

    http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/09/teleportalas-tortent-kinaban-vagy.html

    Panka.

    VálaszTörlés
  11. továbbá:

    "Ansible - az "azonnali", időveszteség nélküli kommunikációs eszköz, amit a telepatikus képességekkel dolgozó idegenektől szerzett meg az emberiség. Nem elképzelhetetlen, hogy létezik már ilyesmi..."

    "A kvantum-teleportáció jelensége használatával nagyságrendekkel fel lehetne gyorsítani az információcserét egy gépen belül vagy a hálózaton magán."

    http://www.technet.hu/hir/20110418/attores_a_kvantum-teleportacio_kutatasban/

    Panka.

    VálaszTörlés
  12. Tudatváltás 2012, Balogh Béla ELKEZDŐDÖTT... nagyon jóóó !!


    http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2012/09/balogh-bela-elkezdodott.html

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ausztrália őslakói ma is használják információ továbbítására a 'kvantum-teleportációt'
      (Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak)
      Igaz, ők szegények még annyira primitívek, hogy nem használnak hozzá több köbméter hájtek-kütyüt...:-)

      mj

      Törlés
    2. GA köszi a videót, 90%-ban egyet is értettem az elhangzottakkal, viszont JUJ de nem tetszett a vége azzal az egy penny-s marhasággal!

      Törlés
  13. Panka, olvasd tovább a világhelyzete pánikszobában a hozzászólásokat, az a kínai teleportálás valami videójáték reklámhadjáratához készült. Amúgy én is hiszem hogy létezik ilyesmi, bár a tudomány határfelületén még csak kvantum-szinten, nálunk fejlettebb spirituális lények esetében valószínűleg ennél jóval komolyabban.

    VálaszTörlés
  14. Ha már spiritualitás és igényes sci-fi regény, ezt tudnám ajánlani:
    Robert A. Heinlein
    Angyali üdvözlet

    Üdv
    Pétair

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok, Mazsola ehhez a kedves hangvételű bejegyzéshez, ne foglalkozz azokkal, akik irigykednek. :o) Azt gondolom, h a sci-fi az a műfaj, melyben csepegtetik a valóságot - irányítottan. Nézd csak meg Huxley Szép új világát, vagy akár a Terminátort.
    A VH legutóbbi cikkjében meg a videó még véletlenül lesz teleportáció, mert akkor önmagát tüntette volna el a riksás, hanem egy energiahatás. Ettől függetlenül természetesen létezik teleportáció.

    VálaszTörlés
  16. :o) még véletlenül sem teleportálást mutat..

    VálaszTörlés
  17. :)

    1456+500+56=2012
    (Kerion, 2012.09.17 22:24)

    Harmadik "56" nem lesz - mert az anyagi világ kulisszái mögött már BÉKE VAN. Pontosabban a békés +oldás győzött. Próbálkoznak még ugyan az "56"-al egyesek magában a matériában, de ez már csak amolyan "ilyenek is futottak még 2012-ben" kat-egó-ria. Pedig milyen "szépen" meg volt tervezve minden. 1456-ra 500 évre 1956 - "ki-egyensúlyozva" a nándorfehérvári győztes csatára a budapesti vesztes. Már a magyarok szempontjából. És még erre újabb 56 évre - azaz 2012-re a "végső Biblikus megoldás" - az úgymond "apokaliptikus armageddon" víziója. Nos mindennek már nincs létalapja - a 2012-es Sárkány-év lassan véget ér - jöhet 2013 a Kígyó Éve. Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Elég ha csak az un. Kundalini-kígyót említjük, a Kígyótartót magát vagy a "farkába harapó kígyót" - ami a KÖRFORGÁS végét jelzi, a O-origó-pontot. A 13. Baktum vége/Zéró-Pont/2012.12.21.-e után pedig már egyébként is Más Idők kezdődnek. Mert már más kap prioritást az újrainduló KörForgásban - a SZERETET.
    Próbáltak erre utalni a berlini "megjelenítők" is a Bundesligában. Ahol a hétvégi fordulóban a focisták mellére egy "Geh deinen Weg" feliratú transzparenst préseltek a mezre. Amelyen még egy fekete nyíl is volt - pontosan a szívre mutatva. Tehát milliók láthatták: "Menj/járj a TE >szívből jövő< UTADon". Természetesen ez nem a homoszexuális focistáknak szólt - mint ahogy megpróbálták beállítani. Nincs is ezzel semmi baj. A gond csak az hogy sokan még nem tartanak itt - a szívbéli szellem-tudati ébredésnek ezen a fokán. Így aztán még sajnos a "hamvába hullhat a szívbéli akarat" - mert az jobbára a még nagyobb anyagi-karrierbeli stb. illúziót részesíti előnyben. Kevés olyan - egyébként meglehetősen túlfizetett - focistát látni aki a keresményét +osztja - egyelőre. Persze ez más - anyagiakban jogosan vagy jogtalanul dőzsölőre is igaz.
    Most hogy a Merkúr a Mérlegbe lépett - "mérlegeljünk" mi is egy kicsit. Egyébként is "Merkúr-HÉT" van az Égen - lásd Csillagok rovat. Azt tudjuk hogy a Merkúr a Nap/10/ előtti utolsó stáció - a 9-es. Tehát Tri3szmegisztosz a Hermész/Hármas - vagyis 3 SZER 3 = 9. A kilenc a 9-es emberre utal - aki kihalászta önmagát a tengerből/a 7 milliárd közül - 153-as HALként=9es EMBERként. Mégpedig a 17-es /1+2+3+...+17=153=17x9/ Korszak-Váltó "Szíriuszi-Orioni Halászat" keretében.
    Tehát "adva van" a 9-es merkúri stációjú magyar aki anno JÉZUS kérésének megfelelően a JOBBra/JÓra kidobott hálóban "termett". És akiből - ha érdemes rá - persze még Bárány is/Jézus-tudatú valaki is válhat. Olyan valaki aki a Szent Koronán állva JOBBra/a JÓRA LÉP - amint az Szeged címerében is látható. És "adva van" egy óriási csillagkapu is - egy 56 és 56 azaz 11 és 11 vagyis NándorFehérvár és BudaPest. A KETTŐ között egy várossal, Szegeddel a "fél-úton", de a Közép-Pontban. Ahol a sEnki földje is van az ÉLŐ és a HOLT-Tisza között - OTT ahol a Vaskapu-n túl "Lágy a Tér" - amolyan "101-es szobás".
    A teendőnk pedig nem más mint - a felemelkedésünk folyamatában - megtalálni önMAGunknak is a KözépPontját. Ahol "megpihenve" aztán már fel is rezeghetünk a nekünk megfelelő szintre. Oda ahol már akár Merkúrként is találkozhatunk Vénusszal és fordítva. Szó mi szó - a magyarokra Királyi/Királynői Találkozás vár - mennybéli Nász-Éj-Szaka. Az az egy anyagba ágyazottan a Földön megjelenített ál-magyar - "paparazzilag" - már amúgyis "defektet" kapott. "

    GA

    VálaszTörlés