Butábbak vagyunk, mint kétezer éve?

(Ugyan nem kell ahhoz genetikusnak, vagy agykutatónak lenni, hogy józan paraszt ésszel belássuk: a technológia fejlődésével az ember épült le (elég ha szétnézünk a környezetünkben), valamint azt sem nehéz megérteni, hogy mennyire függő és törékeny a társadalmunk a "nagy ellátórendszerektől", de azért öröm látni, hogy vannak a tudomány területén is ezt beismerő emberkék. Ráadásul nem is kell kétezer évet "visszamenni" az időben, mert még a nagyszüleink is sok szempontból "életrevalóbbak" voltak nálunk... Viszont mindennek van előnye és hátránya. Ilyen ez a kor technológiai eszközállománya is, amit ha nem az életünk céljának, hanem csak eszköznek tekintünk, és arra használjuk amire szükséges - pl. a telefont létfontosságú információk átadására kettő percben - akkor azért lehet ezt tudatos szinten tartani.  - M.)

Okostelefonunk lassan mindenhez jobban ért majd, mint mi: ráadásul a mostani időkben az emberiség nemcsak ősei természettiszteletét, önállóságát és tudását, de lassan intelligenciáját is maga mögött hagyja - legalábbis a kutatók szerint. A jelen emberének intelligenciájának egy része ugyanis csak addig tart, míg be nem köszönt egy hosszabb áramszünet.

Kétezer éve okosabbak voltunk?

Közhelyszerűen emlegetjük ugyan, hogy egyre gyorsuló világban és egyre butább emberek közt élünk, de a technika és az orvostudomány gyors fejlődése miatt azért ezt általában nem gondoljuk komolyan. Pedig egy amerikai genetikus, Gerald Crabtree épp ezt állítja: szerinte a jelenkori ember intellgenciája, aki helyett mindent gépek oldanak meg, nyomába sem ér a két-háromezer évvel ezelőttinek. A tudós kifejtette, hogy ma bár furcsa szemmel néznénk egy hirtelen megjelenő ókori görög állampolgárra, ő modern berendezések nélkül is kitűnne közülünk intelligenciájával, türelmével, nyugalmával és kiegyensúlyozottságával. A mai ember pedig mind érzelmileg, mind értelmileg egyre silányabbá válik, hiszen a puszta túlélés nem igényel harcot: a csekkek fizetéséért cserébe világos, meleg otthonban élhetünk, az ételt készen teszik elénk, víz folyik a csapból, és társaságot is találunk a közösségi oldalakon. A kényelemért azonban intelligenciánkkal fizetünk: korábban csupán azok maradtak fenn, akik a túlélés érdekében elég kreatívak és erősek voltak, manapság pedig mivel erre nem vagyunk rákényszerítve, a magas intelligenciahányadosért felelős gének egyszerűen kezdenek eltűnni.

Az internet lenne a felelős?

Azt régóta tudjuk, hogy a túl gyakran nézett televízió és a számítógép beszűkíti az agyműködést, de az osztrák agykutató, Manfred Spitzer szerint bizonyos agyi területeken egyenesen visszafordíthatatlan leépülést okoz. A digitális demencia, azaz elbutulás fogalmával már dél-koreai tudósok is foglalkoztak öt évvel ezelőtt, és rámutattak, hogy az internethez és gépekhez szokott mai fiatalok sokkal nehezebben jegyeznek meg dolgokat, képtelenek helyesen írni, vagy fejben számolni. Azt is igazolták, hogy mivel tudjuk, hogy a netes keresők szinte bármit megtalálnak helyettünk, kevésbé jegyezzük meg a kidobott találatokat - hiszen később bármikor rákereshetünk újra. A memória hanyatlásáért viszont nem lehet csupán az internetet felelőssé tenni: mióta noteszek és egyáltalán írásbeliség van, azóta  kevésbé jegyzünk meg információkat, hiszen le is írhatjuk őket.

Mi lehet a megoldás?

Digitális demencia ide vagy oda, ebben a világban vagyunk kénytelenek élni - bár azt már mi választjuk meg, hogyan. A modern kor értékei mellett kis odafigyeléssel a régieket is megőrizhetjük, ha testünk mellett az agyunkat is tornáztatjuk - de ha lehet, erre ne az okostelefonunkon keressünk programot. Fontos, hogy néha valódi társas életet éljünk csetelés helyett, sétáljunk egyet az autózás helyett, ha tehetjük, sakkozzunk  nagyapánkkal, tanuljunk verseket, és legközelebb nézzük meg, hogyan süti a kenyeret a nagymamánk. Mindezek a felgyorsult világunkban lassan elfeledett türelemre is tanítanak, no meg arra, hogy elboldogulni ebben az életben áram nélkül is. A végletesen kütyü- és áramfüggők pedig végső esetben jelentkezhetnek egy túlélőtáborba, ahol különleges élmények hatására döbbenhetnek rá az unplugged élet szépségeire.

http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130107-a-digitalis-technikai-vivmanyokkal-az-emberiseg-onallosaga-es-tudasa-hatterbe.html

Na gondolkodjunk egy kicsit. Ezek szerint tudományos körökben is felütötte a fejét, hogy vannak olyan tendenciák, amik tutira legalábbis aggodalomra adnak okot. Persze maga a kérdés is eleve olyan, hogy már a vizsgálata sem egyszerű. Vannak akik azt a veszélyt látják, hogy az emberiség technológiai tudása lassan meghaladja azt a mennyiséget, amivel mondjuk egy átlagos kamasz képes eljutni oda - mondjuk a gimnázium végére, - hogy elegendő tudást vegyen fel, amivel értő módon tud viszonyulni az őt körülvevő dolgokhoz. Nyílván az idő és a kapacitás véges, mondjuk a pedagógiai módszerek fejlesztése segíthet. De vannak egyéb tendenciák is:

1. A gyártók a termékeiket bolondbiztossá teszik. Ennek mondjuk általában ára van, az eszköz kevéssé kompakt, bonyolultabb, viszont nem igényel szakértő karbantartást, az üzemeltetetés nem igényel nagy felkészültséget. Pl. a régi autók tulajdonosai/üzemeltetői kivétel nélkül értettek a géphez, legtöbb karbantartási feladatot maguk végezték, mostanában egy kerékcsere vagy egy izzócsere általában kifog rajtunk, pedig ezek nagyon alap dolgok. De cserében lényegeben mindenkinek elérhető dolog egy autó, régen az igazan gazdagok engedhették meg maguknak.

2. Bizonyos alaptudás kiveszik a generációkból. Ma mar nem olyan fontos a kézzel számolás, a mérnökök közül is kevesen tudnak gyors számításokat végezni papíron. Cserébe a számítógép/számológép segítségével sokkal komplexebb feladatokat képesek megoldani. Ma a mezei Excel olyan numerikus képességekkel van felszerelve, amiről még a kutatók is csak álmodtak mondjuk 25 évvel ezelőtt (nem véletlen, hogy a high-end számológépek piaca is totálisan összezsugorodott)

Annyi bizonyos, hogy mindkét esetben az eszközök előállítása komplikáltabbá válik, azaz a fejlődésnek - már amennyiben a kizárólag technikai aspektust fejlődésnek tekintjük - egyre nagyobb és nagyobb ára lesz. S azt azért látni kell, hogy a technológiai fejlődés nem opció. Megpróbálhatod visszafogni a fejlődést, de előbb-utóbb megesznek azok, akiknek nincsenek fenntartásaik. Szóval vagy kitalálod, hogy hogyan egyezik meg az egész világon mindenki abban, hogy csak megadott léptékben modernizál, vagy elbuksz azzal, hogy te vállalod a fejletlenséggel járó "elmaradottságot" és kiszolgáltatottságot. Látni kell, hogy a világszintű megegyezés jelenleg esélytelen, az elmaradottság viszont nem feltétlenül hátrány, ha valaki szeret remete életmódban gettózni. A kulcs itt is az életszínvonalhoz való ragaszkodás, amiben szintén nehéz egyetértésre jutnia több milliárd embernek...

Na most. Ha egy kicsit továbblépünk a technológia és társadalom összefüggéseinek materiális vizsgálatán, akkor abban szerintem egyetérthetünk néhányan, hogy nem a technikai eszközöktől lesz valaki olyan intelligens, amilyen. Legfeljebb bizonyos „szegmensei”, képességei fejlődnek erőteljesebben pl. egy stratégiai szoftver professzionális elsajátítása közben, :) de ettől függetlenül ha emberünk ugyanezekkel a génekkel (és szellemiséggel) születik mondjuk kétszáz vagy kétezer évvel ezelőtt, akkor is ugyanilyen intelligens lenne, csak másra használná a képességeit – mondjuk Római légiót vezetnél, vagy ilyesmi. :). Tehát nem a technológiai eszközök által lesz valaki okos, legfeljebb segítik az útját. És mostantól egy kicsit érintenem kell a morfogenetikus mező (közös Tudat) kérdéskörét is, bármennyire is ódzkodnak tőle egyesek.

Egyenlőre még maradjunk az általánosan elfogadható racionalitás talaján. A kérdés leginkább ott merül fel, hogy vajon a génjeinkben öröklődik-e a tudásunk és intelligencia (a program?) vagy ezek kizárólag szocializáció és taníttatás függvényében rakódnak az emberre? Szerintem a kettő együtt működik, nagyobb részben a belső dolgok, és kisebb részben a külső rétegek által (vagy épp fordítva?), viszont a KÉPességek, ADOTTságok, és TEHETségek azok nem a technikai vívmányok által bukkannak elő, hanem adottak, de ugyanúgy elfelejthetőek, ha nem használják. Mondjuk az is kétségtelen, hogy hiába áldottak meg valakit elsőrangú zongorista képességekkel, ha még nem találták fel a zongorát - És most jön be a képbe a közös Tudat kérdésköre, ugyanis mi van akkor, ha a zongora feltalálása és a zongorista képességű emberek megszületése párhuzamosan, parallel módon, egyszerre jelenik meg a tudatmezőben és a tudatmező generálta "térben", mint "kereslet" és "kínálat" ??? Sajnos ugyanis, ha ezeket a képességeket nem fejlesztjük (vagy tartjuk karban), vagy egyáltalán nem jutunk használtra alkalmas eszközökhöz (kiskoromban ácsingóztam egy szintetizátorra, de csak a kevésbé tehetséges havernak jutott, nekem nem... :), akkor elhalványulnak idővel, és elsatnyul az ember. Ilyen emberekből látunk milliókat, akik ha más körülmények közé születnek, biztos másképp reagálnak, vagy más irányban fejlődnek (lefelé, vagy felfelé :). 

Szóval nem egyszerű ez a kérdés, és úgy tűnik, mintha a Tudat meghasonlott volna napjainkban, mivel technológiailag "fejlődünk" egy végletekig specializálódott irányba, ahol néhányan értenek bizonyos dolgokhoz, de a nagy többségnek fogalma sincs hogyan állítson elő egy rettentően buta eszközt, mint mondjuk egy gombostű, de azért ácsingózik a tranzisztorok millióiból előállított mikrochip által működtetett okostelefonra, és mindeközben elfelejt sakkozni a tatával, a gyerkőc szellemi fejlődését meg letudja azzal, hogy odaülteti a TV elé... A technikai eszközeink tehát megkönnyíthetik ugyan az élet számos területét, de pont emiatt is van ez a nagy ellustulás, mert rábízzuk magunkat ezekre a rendszerekre, ami nem feltétlenül mindig jó és hasznos ránk nézve. Nos, majd elválik, hogy merre megy ez a hajó, de szerintem lehet élni a szellemiség és a technika fej-fej melletti használatával. Ehhez viszont nagyfokú tudatosság szükségeltetik. Valahogy akkor van harmóniában az Élet, ha szépen egymás után jelenik meg az Álom, a Vágy, a Képesség, és az Eszköz. Lehet folytatni...

Végezetül ajánlok egy oldalt tanulmányozni. Én is most bukkantam rá, és az ajánlójukban találtam olyat, amivel együtt tudok rezegni, de olyat is ami feltűnően emlékeztet az "állj az élére" típusú problémamegoldásra... :)

Ebben a világban, ahol senki nem tudja olyan magabiztossággal megmondani, hogy mi fog történni 3 év múlva - mi hiszünk egy jobb világban, melyet a „Space We Create” Project for the Millenium programban látunk lehetségesnek megvalósulni. Egyre többen vannak azok, akik felismerik, hogy az eddigi stratégiák idejét múltak, bármelyik probléma területről legyen is szó az életben. De vajon tudja-e valaki, hogy milyen irányba kell haladni ahhoz, hogy új lehetõségeket találjanak, amit újult erõvel tudnak felhasználni? Talán az egyéni erõlködés ideje lejárt már. Talán eredményesebb lehet összedobni mindazt amink van, és közösen gondolkodni a jövõrõl. Nézõpontunk szerint az evolúció következõ lépcsõfokát csak összefogásban lehet meglépni. A közösség iránti igényét nem ismeri fel a legtöbb ember a káoszban, amit a felismerés hiánya miatt nehezen vészel át. - Nem mindegy, hogy beleveszel-e a mindennapok káoszába vagy képes vagy szélesebb idő intervallumban gondolkodni magadról, kapcsolataidról, businessedről, társadalomról és a jövődről. - Hétköznapjainkból való kitekintés segíthet felismerni mindannyiunknak azt is, hogy milyen - nálunk hatalmasabb - külsõ erõk befolyásolhatják a roppant fontos életünket és terveinket. Ezek a nagyobb erõk nem voltak figyelembe és tiszteletbe véve mindeddig. Ezt jól mutatják eddigi eredményeink is, kapcsolati viszonyaink, környezetünk, Földünk állapota, hiszen mindezek exponenciális tendenciát mutatnak, csak éppen negatív irányba. Az előadáson hallhatsz arról, bennünket mi hajt, mi inspirál, amiért képesek vagyunk az árral szemben úszni. Beszélünk választott utunkról, ami nem épp a megszokott irány… mi Mi-ben hiszünk. Álmodtál-e már sokkal nagyobbat, jóval képességeid határain túl?

MAGYAR KOMMUNIKÁCIÓ TUDOMÁNY CENTER
http://www.comtud.com/